Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-06 / 23. szám

6 tekben hornibiliis áramait fizetnek. így például svájci frankért, melyet a Devizaközpont 202-vel jegyez, kéz alatt 250-et is fizetnek. Ma már az a helyzet, hogy a Devizaközponttól a legszüksé­gesebb árucikkekre (kávé, cipő stb.) se lehet devizát kapni. Nem csoda, hal ilyen körülmények között az. 'import-kereskedelem teljesen stagnál. A magyar vasipar gyásza. Hámori Bíró Ármin, a Rimám urány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság vezérigazgatója, Karlsbadban hirtelen elhunyt. Halála a magyar vasiparra, amelynek vezére volt, mély gyászt jelent. A Rimamurányi az ő vezetése alatt fejlődött azzá a hatalmas tényezővé, amely ma már a nemzetközi vasipari körökben is tekintélyes szere­pet játszik. Egész fiatal korában Ausztriából jött Ma­gyarországra s itt egész tudásával arra törekedett, hogy a magyar vasipart oly faktorrá tegye, amely a legádázabb versenyben is megállja helyét. Alapos ismeretei és rendíthetetlen igazságszereteie folytán bel- és külföldi szakkörökben egyaránt nagy tekin­télynek örvendett. Néhány hónappal ezelőtt egészen csöndesen megünnepelte negyvenéves működésének évfordulóját s ez alkalommal munkatársai lelkes ová­ciókban részesítették. Nagy érdemeit legfelsőbb he­lyen is méltányolták; régebben a magyar nemességet kapta, a közelmúltban pedig a Ferenc József-rend csüllagos középkeresztjével tüntették ki. Halálát, szii- kebb családi körén kívül, az egész magyar vasipar gyászolja. Kulisszatitkok a Gyosz. igazgatóválasztásáról. Gratz Gusztávnak, a M.Gy. O. Sz. ügyvezető-igaz­gatói székéből való távozása után hónapokon át foly­tatott harc keletkezett, amely Fen y ő Miksa dr.-nak megválasztásával végződött. A választás előtt há­rom nappal a Fővárosi Hírlap megírta a jelöl­tek névsorát és megírta azt is, hogy Fenyő Miksa megválasztása biztosítva van. A kulisszamögötti har­cokra, nézve igen jellemző, hogy ezt a hírünket még a választás előtti napon is szükségesnek látták meg­cáfolni. Természetes ez akkor, amikor az említett kulisszák mögött családi érdekek mozgatták az ese­ményeket. Heged ii s Loránd sógoráról, egy N a v- ratil nevű kolozsvári professzorról volt szó. Ennek érdekében ment a nagy korteskedés. Persze, Fenyő Miksa ellen komoly kifogásaik nem lehettek a korte­seknek, nem köthettek bele tudásába és rátermettsé­gébe, mindössze — és ez az igazán jellemző egy magyar választási küzdelemre — az imponáló test­alkat hiányával érvelgettek. Izomembert kívántak egy hatalmas közgazdasági testület irányitó helyére. Azok, akik önzetlen meggyőződéssel Fenyő Miksát akarták az ügyvezető-igazgatói székben látni, a ha­talmas befolyással szemben taktikusan jártak el. A Navna.til kombináció ellen ügyesen állandóan uj és uj neveket vetettek a kombinációba. így jöttek sorra Vita Emil dr. székesfővárosi tanácsnok, Emi eh Gusztáv, Niamesny Mihály orsz. kép­viselő, M á 1 yr Ferenc min. tan. Mindenki, csak a Navratil nem. Végül aztán helyesen, okosan megvá­lasztották Fenyő Miksát, akinek tudása, tapasz­talatai elég garanciát adnak arra, hogy igázán méltó­képpen fogja betölteni szép tisztjét. A Generali hadikölcsön-jegyzése. A Trieszti Alt.alános Biztosi tó Társaság (Assecura- z-ioni Generali) a hatodik hadikölcsönre ismét ti­zennyolcmillió koronát jegyzett és pe­dig hat milliót a magyar és tizenkét milliót az osz­trák hadikölcsönre. Ezzel a jegyzéssel a Generali összes jegyzései 95,500.000 koronát értek e l, amely összegből 33,500.000 esik Magyarországra és 62,000.000 Ausztriára, ami megfelel annak az aránynak, hogy a Generálinak odaát Ausztriában két­szer oly nagy üzlete van, mint hazánkban. Ezen­kívül a társaság hadikölcsönbiztositásban külön or­szágos akciót is indított és e széleskörű tevékenysé­géről külön fog beszámolni. Az Első katonai biztositó és a tisztviselők. Az Első b i z t o s i t ó intézet katonai szol­gálat esetére igazgatósága az intézet fennállá­sának 25 éves évfordulója alkalmából, K r a u s z L. pál vezérigazgató indítványára elhatározta, hogy 1917. julius 1-től kezdve tisztviselői fizetését 25°/o^cal emeli, vagyis, eddigi háborús pótlékaik és egyéb re- munerációk érintetlenül hagyásával általános fizetés­emelést \ isz keresztül. A tisztviselői kar már ez év elején fizetésemelésben részesült, ezenkívül 18°/0-os hadi pótlékot és 8"In drágasági pótlékot, valamint 10'Vo mérlegremunerációt és 5u/„ szabadságremunerá- ciqt kapott, újévkor pedig dupla fizetést. Az intézet kizárólag életbiztosító társulat és Így a háborús kon­junktúrákból' nem vehette ki részét, csakis áldozato­kat hozott. Kétszeresen méltánylandó tehát, hogy' az igazgatóság mégis szükségesnek találta, hogy újabb általános fizetésemeléssel könnyítsen tisztviselői hely­zetén. Ez mindenesetre helyes szociális érzékre vall. A Dgt. uj forgalmi igazgatója. A D u n a g őz­hajózási Társaság igazgató-tanácsa S á r- váry Oszkár vezérfelügyelőt forgalmi igazgató- helyettessé és Pi per ko vies Jolán Sándor hajó­zási felügyelőt hajózási főfelügyelővé nevezte ki. A Spódiuin-gyár tökefelemeiése. Az Első Pesti S p ó d i u m- é s e n y v g y á r R.-t. alaptőkeszapori- tási tranzakcióval foglalkozik, amit olymódon kivan keresztülvinni, hogy. az 1913. évben 3,600.000 koroná­ról 2,160.000 koronára lebélyegzett alaptőkét újra 3,600.000 koronára emeli fel. Az alaptőkeemelés fo­ganatosítása céljából a vállalat igazgatósága legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy folyó hó '20-ára rend­ki vilii közgyűlést hiv egybe, amelyen javaslatot tesz aziránt, hogy a, tőkeszaporitáshoz szükséges összeget a vállalat tartalékaiból fedezzék és ennek megfele,- lően a 120 koronára lebélyegzett részvények névér­tékét, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, ismét 200 koronára emeljék fel. A Magyar Földgáz R.-t. május 31-én tartotta ren­des közgyűlését a m. kir. pénzügyminisztérium ülés­termében, T e 1 e-k i Artur gróf elnöklete alatt, a kor­mány megbizottainak és az érdékelt intézetek képvi­selőinek jelenlétében. A közgyűlés az igazgatóság, illetve a felügyelő-bizottság jelentését tudomásul vette és a mérleget, amely 144.610 K veszteséget mutat fel, jóváhagyta. Az igazgatóság jelentése sze­rint, dacára a háború által okozott nehézségeknek, a magyarsáros—dicsősze,ntmártoni távvezeték már elkészült és a sikeres fúrások lehetővé teszik, hogy nagymennyiségű földgáz szolgáltatása kezdetét ve­hesse. A társaság első üzletévében, egyébként a föld­gáz ipari értékesítésének tanulmányözásá;va] és a- ko­lozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi és debreceni távvezeték tervezésével volt elfoglalva, melyeknek építését, amint a viszonyok a munkálatok keresztül­vitelét megengedik, a' társaság haladéktalanul meg akarja kezdeni. Az igazgatóságba uj tagokul bevá­lasztattak: báró Pap Géza országgyűlési képviselő és Kanitz Jacques, a Magyar gázizzóíény r.-t. al- elnök-vezér igazgatója. A Magyar-Hollandi Biztosító Részvénytársaság a napokban tartotta első közgyűlését. A közgyűlés tudomásul vette az igazgatóságnak és a felügyelő- bizottságnak az 1916. évi üzletévről szóló jelentését s megállapította az első üzletév mérlegét, valamint a nyereség- és veszteség-számlát. A jelentés felemlíti, hogy a Magyar-Hollandi átvette a Hollandi Életbiz­tosító Részvénytársaságnak — e társaság szavatos­sága mellett — egész magyarországi üzletállomá­nyát. Az átvett állomány több mint 13 millió koronás dijtartaléka e réven Magyarországon nyert állandó elhelyezést. A társaság biztosítási állománya 1916 végén 15.055 darab, összesen 54,990.700 K tőkeösz- szegre sáóló kötvény volt: dij- és kamatbevétele pedig 3,093.011 K. Az 1916. évi tiszta nyereség 71.335 K 60 fillér, amely összegből az alapszabályok szerint a részvényesek osztalékául a befizetett részvénytöke 5 százaléka kerül kifizetésre. A mérlegben a nyugdíj­alap javára 274.792 K szerepel. A Magyar Élet- és Járadékbiztosító Intézet, mint szövetkezet f. hó 2-án tartotta meg 15-ik rendes évi közgyűlését Széchenyi Aladár gróf elnöklete alatt az intézet Andrássy-úti házában. Az igazgató- sági jelentés és mérleg adatainak tudomásul vétele után hozzájárult a, közgyűlés a nyereség felosztására vonatkozó javaslathoz és a felmentvényt megadta. A biztosított tagok soron levő csoportjai az 1901—2, 1907. és 1912. évben belépettek 5 százalékos nyere­mény-osztalékban részesülnek. A közgyűlés L i s z- n y a i Damó Tihamér miniszteri tanácsost a választ­mány, dr. Kovács Gyula udvari tanácsost pedig a felügyelő-bizottság tagjává ismételten megválasztotta. A Magyar cukoripar rtg. igazgatósága megálla­pította az 1917 március 31-én végződött üzleti év mérlegét és elhatározta, hogy a közgyűlést június 16-ikára hívja egybe és annak részvényenkint 125 K osztalék kifizetését javasolja a tavalyi 150 K ellené­ben. A nyugdíjalapra 238.911 K-t fordítanak és a ma­radó 300.779 K-t uj számlára viszik át. A Schlick-Nicholson gép-, vaggon- és hajógyár r.-t. május 30-án tartott rendkívüli közgyűlésén a tár­saság alaptőkéjének 8 millió K-ról, 20.000 darab, egyenkint 200 K n. é. uj részvény kibocsátásával 12 millió K-ra való felemelését határozta el. A kibocsá­tásra kerülő uj részvényekre a részvényeseknek elő­vételi jog biztosíttatott olyképpen, hogy minden 2 da­rab régi 200 K n. é. részvény után a részvényeseket 1 darab uj 200 K n. é. részvény illeti meg 320 K ki­bocsátási árfolyamon. Az elővételi jogi a Pesti ma­gyar kereskedelmi banknál 1917. junius 4-től 1917. június 15-ig gyakorolható. A Fonciére Pesti biztosító-intézet rendkívüli köz­gyűlésén^ elfogadták az igazgatóság által javasolt alapszabálymódositást és a kiegészítő választásokat megejtették. A választmány uj tagjai lettek: gróf AI m á s s y Imre, dr. Horváth József, báró Kende Zsigmond, báró Madaras s y-B e c k Gyula, Szül lő Géza és Tolnay Andor, inig az igazgatóságba uj tagok gyanánt E n y e d y Béni, dr. Eber Antal, F öl d i á k Vilmos- és dr. M e n d 1 Arthur választattak meg. Budapest, 1917. junius 6. Ganz és társa — Danubius gép-, vaggon- és hajó­gyár r.-t. május 12-én tartott közgyűlésének határo­zata értelmében az elővételi jog — minden 3 darab régi részvény után 2 darab uj részvényre — legké­sőbb e hónap 16-ig bezárólag gyakorolható. Az ui részvények árát darabonkint 2900 K-t 1917 január 1-től járó kamatokkal együtt, a Magyar Általános Hi­telbanknál vagy a Leszámítoló bank pénztáránál, Bu­dapesten kell lefizetni. Olaj- és zsiripari rendeletek. A Magyar Olaj- és Zsiripari Központ R.-t. a hatáskörébe utalt nyers­anyagok és termékek forgalmát szabályozó kormány­rendeleteket a közönség könnyebb tájékoztatására egy könyvecskében összegyűjtve kiadta. A rendkí­vül hasznos és áttekinthető rendelet-gyűjtemény ára 4 korona, s megrendelhető az Olaj- és Zsiripari Köz­pontnál (Vilmos császár-út 33.) A Déli Vasút közgyűlését szerdán tartották meg Bécsben báró Eger elnök vezetésével. Az üzleti je­lentésről való vitát az elnök kezdte meg és a követ­kezőket fejtette ki: A háború a Déli Vasútra nem konjunktúra. Az üzemköltségek 40 százalékkal emel­kedtek, a vasút üzemi bevételei ellenben csak 11 szá­zalékkal fokozódtak. Mig a polgári forgalom majdnem teljesen stagnált, a katonai szállítások óriási arányokat öltöttek. A kedvezőtlen üzleti eredményeket egyrészt a gazdasági üzemve­zetés lehetetlensége, másrészt az anyagok árának megdrágulása, valamint a személykiadások emelke­dése idézte elő. Mi a kormányhoz fordultunk segít­ségért. A megengedett tarifaemelések azonban leg- nagyobbrészt az államnak jutnak. De remélni lehet, hogy a Dé'i Vasút, amely már annyi válságot élt át, a normá'is viszonyok visszatérésénél lé küzdi majd ezt a válságot is. Ä legközelebbi megfelelő alkalom­mal igyekezni fogunk megtudni, hogy az 'illetékes té­nyezők mily álláspontot foglalnak el az államo­sítás kérdésében. Az uj 4 százalékos kölcsön kibocsátására a mostani időpont, nem kedvező. Ez­után lovag Weeber vezérigazgató mondott köszö­netét az igazgatósággal szemben kifejezett elismerés­ért és rámutatott arra, hogy a katonai szállításokért ez év február 1-től fogva nagyobb szállítási dijakat helyeztek kilátásba. További kérdésekre válaszolva, az elnök azt mondta, hogy a párisi bizottság ügyé­ben nem volna helyes prejudikáió határozatokat hozni. Az igazgatóság indítványát ezután egyhangú­lag elfogadták. A Dunagözhajózási Társaság Wienben tartotta meg közgyűlését lovag dr. Schon ka v. b. t. t. el­nökletével. Az elnök megemlékezett a Z r i n v i ka­tasztrófájáról. Elmondotta, hogy az igazgató-tanács az anyagi eszközök rendelkezésre való bocsátásával a pillanatnyi szükségleteken enyhített. A megindított hatósági és bírósági eljárásra való tekintettel, a tár­saság tartózkodott attól, hogy .a tényállást és a fele­lősség kérdését nyilvánosan tárgyalja. Különösen hangsúlyozta az elnök, hogy a hajó kiemelésénél be­állott késedelmet az a körülmény idézte elő, hogy valamennyi nagy emelőberendezés az Aldunára kül­detett, ahol a háború folytán számos hajó elsiilyesz- tetett. Az áldozatok hazaszállításáról és eltemetésé­ről a társaság gondoskodott, ezenfelül szándéka a szerencsétlenek sorsa feletti részvétének külsőleg is, maradandó és méltó alakban kifejezést adni. Az évi jelentést a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette, a felmentvényt az igazgató-tanácsnak megadta, az igazgató-tanács javaslatához képest az osztalékot megállapította és a választásokat közfelkiáltással megejtette. HENRY (BAROKALDI) ARÉNA —— ........... VÁROSLIGET ........... El sőrangú szórakozó hely mindenki számára. Naponta délután 3 órától, vasár- és ünnepnapokon délután 2 órától meglepően olcsó helyárak mellett folytatólagos családi díszelőadások cirkusz-varietéműsor Az állatkerti majomház előtt a Sermel-csoport eredeti bohózatos jelenete. Ella Okíavia nagy állat- csoportja. Majom, kutya, macska, papagály min­den eddigit fölülmúló idomilások. Tom Viebig Trio legújabb humoros zenemutatványok. Rivas Dixas az eleven körhinta. 2 Stipkas, Amazon-ballet, Roland komikus. Gerard August. A világhírű Willy Pantzer- esoport „Szórakozás az orosz fronton“ cimü humo­ros szkeccsben. Ezenkívül 25 cirkusz-varieté sláger. Eladó részvények. 134 darab jászsági Hitelintézeti, 80 „ Jászkerületi Népbank, 20 „ Külsőszolnokmegyei Takarékptári, 4 „ Szolnoki Hitelbank és 4 „ Hatvani Gazdasági banki részvény eladó. Érdeklődőknek telvilágositással szolgál a „Fővárosi Hirlap“ kiadóhivatala. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. MAGYAR KÖNYVNYOMDA ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom