Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-10 / 2. szám

Budapest, 191/. január 10.

o

miinak. A gép a finomfelületü márványt szemcséssé tette, a piszokkal együtt kiszívta az apróbb porszemeket is a márvány pórusaiból. A köröndön kezdték el a munkát, de még aznap abbahagyták. A pesti szobrokkal azóta nem törődik senki.

— Már most kérdjek mi: a fák és parkok, utak gondozására van hivatal, sőt, hogy ne keressünk messze példát, a főváros tulajdonában lévő képek karbantartására is van szerv, — miért nem kreálnak tehát ilyet a szobrok gondozására, melyek százszorta jobban ki vannak téve a pusztulásnak. Egy hozzáértő művészembernek kellene elvállalni ezt a szerepet, hogy megmentse Budapest jobb sorsra érdemes.szobrait a biztos pusztulástól...

Állandó balon a tejellátús Körül

Fokozni kell a tejfelhozatalt. — Készülő rendelet a sajtgyártási tilalomról és a vajgyártás korlátozásáról. — A tejhivatal csődje.

A tejárak országos maximálása

Az egészséges és javakorbeli ember sok mindent kibír, sokat tud nélkülözni, éppen ezért talán,minden közélelmezési problémánál fontosabb a t e j e 11 á t á s biztosítása, mert ez a gyermekek, aggok és betegek tápláléka. El kell ismerni, hogy e tekintetben a székesfőváros több okos és az eredményeket bizto- tosan kilátásba helyező lépést tett. Sajnos, nem minden lépés volt olyan, amelyet fenntartás nélkül sikerültnek nevezhetnénk. A legutóbb megalkotott tejhivatal például éppenséggel nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mindenekfelett pedig a közönség elégedetlen vele, mert úgynevezett rendszerével a már kifejlődött állapotokat is rosszabbakká tette.

Hogy a tejellátás kérdésébe némi betekintést nyerjünk, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy béke idején Budapest napi tejszükséglete 300.000—330.000 liter volt, amelyet a felhozatal nagyjából ki is elégített. A háború alatt a felhozatal napról-napra csökkent, úgy hogy a múlt év novemberében a napi átlag már csak 157.000 iiier körül mozgott, inig december havában alig 120.000 literre rúgott. Mégis ebből a tejmennyiségből nagyjából fedezni lehet azoknak a tejszükségletét, akiknek jegy alapián kell tejhez jutniok. Sajnos, a gyermekek közül csak a két évnél fiatalabbak voltak bevehetők a határok közé, a betegeknél pedig a legszigorúbb és sok esetben szinte kegyetlen módon kell a felállított normákat betartani.

Most tehát a háborús szükséghez mérten nincs baj, de állandóan szemünk előtt kell, hogy lebegjen az a veszedelem, nem csökken-e még a mainál is alább a tejfelhozatal a fenyegető takarmányhiány és a marhaállomány csökkenése révén? De egészen általánosságban a tej olyan tápszer, hogy minden eszközt meg kell ragadnia a székesfőváros tanácsának és a közélelmezési hivatalnak a tejfelhozatal emelése céljából, mert erőteljesen kell kiizdenünk azért, hogy a tejre való jog korlátáit minél jobban kibövitsük és ha lehet, még az egészséges embereket is hozzájuttassuk ehhez a kiváló táplálékhoz.

A kamara becsületes igyekezettel fogott hozzá, hogy a iöváros tarthatatlan tejellátását megjavítsa és gyakorlati útmutatással szolgáljon

A tejkérdést állandóan napirenden tartja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek legutóbb alakított közélelmezési szakcsoportja az érdekeltek bevonásával ebben az ügyben már több anké- tot tartott. A szakcsoport, amelynek tanácsain O e r 1 e i Lajos, B o g d á n y i Mór, Erdélyi Mór, dr. Glücks thal Samu, Herzfeld Frigyes, dr. Reiss Jenő, Rottersmann Leó és Ziegler Nándor vettek részt, több javaslatban állapodott meg.

A megvalósítandó reformok között ott szerepelnek: a tej és a tejproduktumok árainak országos és paritásos maximálása, a vaj- és sajtkészités korlátozása, illetve eltiltása, a tejszinkészités országos tilalma, a tejnek a pályaudvarokról villamoson való szállítása, a tejellátásnak kizárólag hatósági üzemen át való biztosítása, a gyermekek tejjegyre való jogosultságának 6 éves életkorig való felemelése.

Ezeknek a reformoknak természetére vonatkozólag a következő információkat kaptuk:

— Legelsőrendü szükségesség a tejárak országos maximálása, aminek célja, hogy a tejet feldolgozás céljaira se lehessen előnyösebben

✓jrr > -—'

értékesíteni, mintha azt a termelő a közfogyasztás céljaira adja el. A tejfelhozatal biztosítására azonban más intézkedéseket is kell tenni, így igen fontos, hogy a kormány minél több tehenet bocsásson ama gazdák és uradalmak rendelkezésére, amelyek kötelezik magukat, hogy tejproduktumaikat Budapestre szállítják, ötezer tehénnel már komoly akciót lehetne kezdeni. Természetesen a kormánynak igyekeznie kell arra is, hogy a tehenek megfelelő mennyiségű erőtakarmányhoz jussanak, továbbá, hogy az idejében való kézhezkapás céljából a takarmányszállitás a vasúton előnyben részesüljön. Szükséges, hogy a tejet hozó vasúti kocsik megérkezésük után azonnal kiállíttassanak és a tej az arra váró kereskedőknek nyomban kiadassák.- A Kereskedelmi és Iparkamara reformjai között ott szerepel az is, hogy a főváros a budapesti tejkereskedők bevonásával nagyszabású tehenészetet létesítsen. Ennek a pontnak igen fontos megokolása az, hogy a háború után mindenesetre emelkedni fog a budapesti tejfogyasztás. A sok budapesti hulladékon a főváros tehenészetét nagyszerűen el lehet tartani és igy még csak az a kifogás sem esketik, hogy a tehenészet fentartása anyagi nehézségekbe ütközik. Egyébként úgy tudjuk, hogy amikor a Kereskedelmi és Iparkamara ezt elhatározta, nem tett egyebet, mint a maga erkölcsi súlyát is latba- veti Gerlei Lajosnak, a Központi Tejcsarnok vezérigazgatójának régi tervéért, amelyet a Tejcsarnoknak a főváros által történt átvétele alkalmával maguk a város vezető körei is szívesen akceptáltak.

— A részleteiben igen érdekes és a célt nagy mértékben elősegítő javaslattal a kamara teljes ülése már a legközelebbi napokban foglakozni fog.

Szakszerű felvilágosítás az uzsoiinakávé- tilalom céltalanságáról, a tejárak országos maximálásáról, a sajtkészitési tilalomról, a vajgyártás korlátozásáról és miegymásról, amelyek a tejíelhozatalt megjavítanák.

Hogy a mai rendszerit', amely az, igényeket ki nem elégítheti, rávilágíthassunk, a Fővárosi H i r- I a p olyan személyiséghez fordult, aki ezeknek a kérdéseknek legkiválóbb ismerői közé tartozik. Kiváló informátorunk a következőket mondta:

— Kezdjük azonnal az uzsonnakávé betiltásával, amelytől annyit reméltek az intéző körök és amelytől semmi eredményt sem kaptunk. Furcsán hangzik, de úgy van, hogy mióta az uzsonnakávét betiltották, azóta sem jut egy cseppel több tej a betegeknek és a gyermekeknek. Nem lehet megelégedve a közönség azzal sem, hogy a betegek adagját napi fél literben állapították meg. Mit ér fél liter tej? Inkább ki kellett volna terjeszteni a korlátokat, a gyermekektől sem lenne szabad hat-nyolcéves korukig elvonni a tejet, a gyermek legfőbb táplálékát, sőt juttatni kellene az aggoknak és a szülőasszonyoknak is.

— Az ozsonnakávé eltiltásánál sokkal fontosabb tervnek tartom azt a tervet, amellyel tudomásom szerint éppen most foglalkozik a kormány és az Országos Közélelmezési Hivatal. E terv szerint rövidesen meg fogják valósítani a sajt- és vajkészitési tilalmat az egész országra vonatkozólag. Úgy tudom, ez a rendelet már a napokban megjelenik. A sajtgyártást az egész országban tökéletes mértékben megtiltják, a vaj előállítását pedig lényegesen korlátozzák.

A kiviteli tilalmat egyelőre nem szándékoznak életbeléptetni.

— Igen fontos dolognak tartom a tejárak országos maximálását is, mert ennek hiányában látom felhozatalunk elégtelenségét. Ezzel azután egyúttal meg. lenne oldva a vajgyártás kérdése is. A vajkészitő vidéki szövetkezetek és a vaj- gyártással foglalkozó üzemek ugyanis, miután a tejárak csak Budapestre vonatkozólag vannak maximálva, abban a helyzetben vannak, hogy a vidéken magasabb árakat adhatnak a tejért, mint Budapesten. Nem ritka eset ugyanis, hogy a vajgyártás céljaira szolgáló tejet literenként 80—90 fillérért is összevásárolják. Ez az oka annak, hogy aki csak teheti, nem hozza tejét Budapestre, hanem eladja vajgyártási célokra. Ezek alapján könnyű megmagyarázni azt, hogy

ma naponként 120.000 liter tej érkezik a fővárosba a békeidők napi 360.000—400.000 literével szemben.

A mai vajárak mellett a vajgyárosok a tulmagas tejárakat is szívesen megfizetik. Ma 30—40 fillérrel tulfizetik is a tejet, még mindig busás hasznuk vau. Ellenben ha a tejárakat országosan mondjuk az átvételi helyen 46 fillérben maximálnák, akkor a vaj kilója körülbelül 6—7 koronába kerülne. Azt hiszem, életrevaló ötlet lenne, ha az ezen az alapon gyártott vajat az Országos Közélelmezési Hivatal lefoglalná és ő osztaná szét a vajkereskedők között, akik viszont negyedkilogrammos csomagokban lennének kötelesek a közönség számára árusítani. Ebben az esetben a kivitel önmagától megszűnnék. A mai állapotok mellett a kiviteli lehetőség mindaddig fennáll, amíg például Ausztriában nem maximálják a vaj beszerzési és eladási arát és aniig a kiviteli kereskedelem nincs korlátok közé szorítva.

Visszatérve arra a gondolatra, hogy az Országos Közélelmezési Hivatal a maximált tejárak mellett készült vajmennyiséget foglalja 1c és a megfelelő polgári haszon nyújtásával ossza szét a kereskedők között, tovább is kell mennünk. A vaj kilója — mint említettem — nem kerülne többe 7 koronánál és ha a dán vaj alapárát vesszük figyelembe, amely ma Budapestre szállítva 11 koronába kerül, mintegy 4 korona differencia merülne fel a Közélelmezési Hivatal által lefoglalt magyar vaj és a dán vaj ára között. Ezt a 4 koronás különbözetet a Közélelmezési Hivatal tetszéssszerinti hadi jótékony- sági célra fordíthatná, mert — tekintettel arra, hogy a vajszükséglet legnagyobb részét a behozott vajból fedezzük — a magyar vajat a Köz- élelmezési Hivatal sem árusíthatná olcsóbban, mint az importált vajat.

—- A tejelosztás körül ebben a pillanatban még tarthatatlan állapotok vannak. Le kell küzdeni a rendszertelenséget, amely ma mérhetetlen bosszúságot okoz a budapesti közönségnek. A hiba a tejhivatalé, amely nem az élettel, hanem csak a. statisztikával számol. Egyetlen segítőeszköz van és ez az, ha a város erélyesen lép fel, teljes mértékben kezelésébe veszi a tejet, amivel a legfontosabb alapelv is érvényesül, hogy tiszta és egészséges tejet kapjunk.

,,Ellátatlan“ gázgyári munkások

Lenyesték a hivatalos copfot

Kétségtelen, hogy a gázgyári munkásoknak szintén van jussuk a mindennapi kenyérhez. Ezt a jogukat tulajdonképen senkisem vonta kétségbe, végeredményben azonban mégis megtörtént, hogy csak nagy nehezen juthattak hozzá a már a Miatyánkból előnyösen ismert népélelmezési cikkhez. Amikor ugyanis enni kívánkoztak, szájuk elé lendült a hivatalos copf.

Elkövették ugyanis a gázgyár munkásai közül sokan azt a goromba hibát, hogy nem a pesti háziurakat gazdagítják, hanem a környéken tehát Pestvármegye területén laknak. A főváros azonban igen helyesen úgy gondolkodott, hogy a munkások neki dolgoznak, tőle kapjanak tehát a kenyér mellé kenyérjegyet is, Ment is ez annak rendje és módja szerint, egészen az uj esztendő első napjáig.

Ekkor történt, hogy életbelépett a Közélelmezési Hivatal rendelkezése, amelynek értelmében ki hol lakik, ott kap kenyérjegyet. Amily pedánsan végrehajtották azonban Budapesten a rendelet tiltó részét, oly kevéssé tették a vidéki elöljáróságok ugyanezt a parancsoló résszel. A gázgyári munkásokat egyszerűen nem vették föl az ellátatlanok lajstromába, amely kifejezés rövid paraszti szóval élve annyit jelent, hogy a gázgyári munkások kenyér nélkül maradtak, csakúgy, — amint annak idején a Fővárosi Hírlap elmondta — a szeméttelep munkásai a kispesti elöljáróság jóvoltából.

A szegény , ellátatlanok1’ a gázgyár katonai parancsnokságához fordultak panaszukkal. A helyzet tarthatatlanságát nem volt nehéz fölismerni, mert a munkások sem a fővárostól, sem illetékes elöljáróságuktól nem kaptak kenyérjegyet. Végre aztán mag,a K íi r t h y báró intézkedett és elrendelte, hogy a gázgyári munkásokat mindenhol a lakóhelyükön vegyék föl lisztfogyasztás iránt. A munkások ilyenformán napi 170 gramm lisztet fognak kapni.