Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-29 / 48. szám
Budapest, 1916. november 29, Jöväßovllwiv’ A nagycsarnokban szakemberek mondják:-— A város egyszerre vett közel háromszáz vaggon káposztát. Olyan sürgős volt az üzlet, hogy a nagy káposztavásárlás óriási hausse-t idézett elő. Kicsinyben huszonnégy fillérbe került akkor a káposzta. Szó sincs róla, helyes volt a városi vásárlás, de érteni kellett volna, ahhoz, hogyan bánjanak az áruval. Egyszerre csak jött a sok vaggon. Az ár hirtelen leszaladt, a város nem tudta a káposztáját hova eltenni, hát lerakta a sárba. A fele megrothadt, a másik felét meg huszonötkilós tételekben adják el. A vendéglősök veszik. Azért olyan gyakori vendég most az étlapokon a káposzta. A város adja a portékáját úgy, ahogy tudja. Neki magának fekbéren kívül legalább tizenhat koronába jön egy métermázsa káposzta, mivel pedig az áiru fele megromlik, hát kétszcrennyibe kerül az az áru, amelyet a fővárosi vállalat most engrosban tizenöt koronáért ad. Hol van még a pucolóasszonyok napszáma, a sok egyéb személyzeti kiadás, a drága fekbér, a sok fuvarköltség? Hozzávetőleges számítás szerint minden vaggon káposztára ráfizet a város ezer koronát. A teherpályaudvaron rothadó káposztánál ez majdnem ötvenezer korona, vagy még talán ennél is több! És mindez az adófizető polgárok zsebéből megy! Emberemlékezet óta még nem raktak huszonkét vaggon káposztát a nedves földre. Minden valamirevaló falusi ember tudja jól, hogy a káposzta hegyekbe rakva megrothad, füstölni kezd és akkor igazán nem lehet azt másra használni, mint mtitakarmányra! Ezért pedig igazán kár volt megcsinálni a „káposztaakciót“. Az igaz, hogy a káposztakezeléshez szakértelem kell. Hóimét szerezte volna ezt Schwarcz ur, a zöldségüzemvezetővé előlépett vidéki gazdatiszt, vagy Halász József városházi folyosógondnok, aki most az élelmiszerbódék mindenható ura? ... A magunk részéről csak egyet csodálunk. És pedig azt, hogy a közegészségügygyei foglalkozó urak még nem rándultak ki a Boráros- térre. Pedig érdemes volna oda elmenni. A városházáról egy tizenegyes villamossal elérhető könnyen a káposztahegyek országa. Tizes egyenest kell kérni a kalauztól. pitására Balássy Antal elnöklete alatt albizottságot küldöttek ki, amely már a következő napon összeült s a következő ünnepi programm- ban állapodott meg: A menet élén két városi huszár halad, utánuk a budai bandérium egyik fele ibolyakék mentében, s hjíszárruhában, továbbá galamb- szinti nadrágban, aztán egy városi kapitány lóháton s egy zenekar. A tulajdonképeni menetet fehérbe és kékbe öltözött leánysereg nyitja meg, élükön Klemm Jozefa egy díszes virágcsokrot, a többi leány pedig kis kosarukban gyümölcsöt és virágot visz. A leányok után egy cukrászán tálcán a királyi kardvágást ábrázoló tortát visz, jobbján és balján egy-egy cukrokat vivő leánynyal. Ezután pékfiuk következnek kenyerekkel és süteményekkel, egy díszes kocsin pedig négy hófehér bárányt leányok tartanak szállásokon. Utánuk négy borjut vezetnek nagyobb s csinosan öltözött mészárosfiuk, s két feldíszített ökröt hajt négy-négy mészároslegény, kék nadrágban, fehér ingben, s kötényben, fel- bokrétázott gulyás-kalapban. Ezután egy négylovas feldíszített kocsi következik, amelyen egy nyolc akós hordóban fehér, s egy nyolc akós hordóban vörösbor van. A hordókat aranyozott s eziistözött abroncsok díszítik, s egyik oldalukon Buda város címerét és az évszámot, másik oldalukon pedig a koronát tüntetik fel. Egy másik négylovas kocsin a négy budai gőzmalom lisztkészitményeit viszik, s ai kocsi közepén a négy malom egy-egy legénye áll fehérbe öltözve s fel virágozva, kezükben a malom zászlajával. A menetet egy zenekar, s a városi bandérium másik fele zárja be. A bizottság terve megvalósult, s junius 10-én átnyújthatták az uralkodónak ajándékaikat. A koronázási Programm szerint ez alkalommal is A házbérrendelet árnyéka. Béremelési tilalom a háború után. — Aggódnak az építészek. — Kegyelemdöfés az építőiparnak. — Módosítani kell a rendeletet. Milliós kár a házbérkrajcárokból. Az á kormányintézkedés, amely a Palatínus r.-t. 35—50 százalékos házbéremelési kísérletére következett, még mindig nem hagyja nyugodni a kedélyeket. A háziurak deputációban jártak a városházán és a moratóriurnos házbérek kiutalásának a kormánynál való megsürge- tését kérték. Most arról értesülünk, hogy a háziurakon kívül építészi és technikusi körökben is mozgalmat váltott ki a kormány rendelkezése. Jogosnak és megfontolandónak tetszik az aggodalom, amely elsősorban a Mérnök- és Épi- tészegyletben jutott kifejezésre és amely szerint az amúgy is válsággal kiizködő építőiparnak a kormány rendeleté megadhatja a kegyelemdöfést. A műszaki körök aggodalmát kellőképen megokolja az az értesülésünk, hogy a kormány liázbérrendeletét egy esztendeig még a háború után is érvényben kívánja tartani. Alkalmunk volt a budapesti épitészkörök egyik kiválóságával beszélni, aki a következőkben fejtette ki nézetét:- A Fővárosi Hírlapnak az az értesülése, hogy az építészek veszedelmet látnak a kormány házbérrendeletében, fedi a valóságot. A Mérnök- és Épitészegylet vitaestékre készül ebben a kérdésben és a kialakulandó véleményt memorandum formájában közli a kormánynyal. — Biztos értesülésünk van arról is, hogy a kormány liázbérrendeletét egy esztendeig a háború után is fönn akarja tartani. Természetes, ilyen körülmények között, hogy ebben a rendeletben a budapesti építőipart látjuk veszélyeztetve. Ma sem építenek az emberek, de ez a rendelet még azoknak a szándékát is megakadályozza, akik mégis rászánnák magukat arra a lépésre. Minden reményünk az volt, hogy a háború után mégis föl fog lendülni a vállalkozási kedv. Ha azonban a kormány háború után; még egy esztendeig leszorítja a házbérárakat, akkor senki sem lesz hajlandó a pénzét építkezésbe fektetni. Ha pedig a béke megkötése után azonnal nem meg kellett osztani a városnak Pesttel a dicsőséget, hogy az uralkodónak koronázási ajándékot nyújthasson át. Buda és IJest városok voltak azonban az egyetlenek, melyek szeretetiiket és áldozatkészségüket ily módon kifejezésre juttathatták. Az uralkodó a felajánlott állatokat emlékül gödöllői uradalmába vitette át, a többit pedig, a zöldségfélék és a bor kivételével, a szegények között oszttatta szét. És mindezt akkor tette a város, mikor lelkében még gyászolt, mikor kiváló fia és 1848/49. évi országgyűlési követe, Házmán Ferenc, Amerikában a száműzetés keserű kenyerét ette. De már virradt! 1867. május 21-én alakult meg Buda alkotmányos képviselőtestülete, amelyen a főpolgármesterré megválasztott, s már hazafelé tartó Házmán Ferenc helyett Áldássy Antal főbíró elnökölt. Szóba került a koronázás is s Mandl Ferenc városi képviselő lelkes beszédben ünnepelte a várva-várt uj korszak beköszöntését. Mint a múlt idők borús emléke hatott Balássy Antal jelentése a koronázási ünnepségeket rendező bizottság megalakulásáról és működéséről, amelynek keserűségét csupán az enyhítette, hogy a bizottságot az 1861. évi alkotmányos képviselőtestület tagjaiból alakították meg. Balássy Antalt a képviselőtestület egyhangúlag megerősítette tisztében, s a bizottság minden zavaró körülmény nélkül folytathatta fáradságos munkáját. Mert meg kell vallanunk, hogy részben az idő rövidsége, részben a teendők sokfélesége miatt, rengeteg munka hárult a bizottságra, illetőleg a kebeléből kiküldött 8 tagú albizottságra;. Balássy Antal, Ország Sándor, Fuhrmann Elek, Müller Antal, Mandl Ferenc, Scheich Károly, Máltás Hugó és Va- rásdy Lipót voltak az albizottság tagjai, mely utcakövezéssel, templom- és házdiszitéssel, bekezdödnek meg az építkezések, akkor természetszerűen az következik, hogy a kormány kénytelen lesz t o v á b b is fő n n t a r- t a ti i h á z b é r r e n d e 1 e t é n e k h a t á 1 y á t, mert ellenkező esetben a háziurak még a mainál is elkeseredettebb düh vei látnak neki a stájgero- lásnak. Egyszóval, ha a kormány egy esztendeig a háború után nem helyezi hatályon kivid rendeletét, akkor az következik, hogy később viszont kénytelen lesz azt fönntartani, mert a házbérek mérhetetlen emelésének csak igy lehet gátat vetni.- Bennünket, építészeket, tehát ebben a pillanatban az érdekel, hogyan lehet ebből a kuszáit helyzetből megtalálni a kibontakozást. Az építőiparnak és a lakóknak egyforma érdeke, hogy a kivezető utat biztosítsuk, mert építkezés nélkül a lakbérek nyakló nélkül való emelkedése következik be, miután pedig az építkezés a tápláló ere mindén a gazdasági élet körletébe tartozó működésnek. az építkezések szünetelése katasztrofális hatással lehet gazdasági életünkre is. — Természetesen a helyzet kiélesedésének igazi oka az, hogy a Palatínus r.-t. mohón kezdte ineg azt a természetes akciót, amely kisebb arányokban, tekintetbe véve a mai konjunktúrákat, észrevétlen maradt volna és Budapest lakossága semmiféle kifogást nem emelt volna egy normális lakbéremelési mozgalom ellen. Ma azonban igazán kétséges, hogy mint lehet majd megoldani azt a különös helyzetet, amelyet ez a kapzsiság eredményezett. Két milliós veszteség. A házbérrendelet és a főváros. A kormány szigorú rendeleté, amelylyel a háború tartamára a házbérek emelését lehetetlenné tette, kétségkívül igen népszerű és helyes intézkedés volt, mert elejét vette annak, hogy a háborútól amúgy is agyonsanyargatott lakosságot még a Palatinus-féle háziurak is megsarcolják. Ám a radikális kormányrendeletnek — mint azt előbbi fejtegetéseink mutatják — árnyoldalai is vannak és a főváros pénzügyeinek vezetői éppenséggel nem fogadták olyan lelkesedéssel a házbérek konzerválását, mint a pesti partájok. A főváros. bevételeinek egyik jelentékeny forrása ugyanis a házbérkrajcár, amelyet az állam nagykegyesen átengedett a fővárosnak s amelynek a főváros szempontjából éppen az volt az előnye, hogy automatikusan növekedett évrőlszállásolással és rendfentartással egyaránt kénytelen volt foglalkozni, s még hozzá elegendő pénz sem állott rendelkezésére. Buda külső képe nem lehetett elragadó a koronázás előtt s a szabályozatlan utcák, elhanyagolt házak s a kezdetleges kövezet nem illettek az ünnepi hangulathoz. Ezeket el kellett takarni gyors kövezéssel, deszkával, posztóval, virág- és zászlódiszszel, különösen pédig lelkes, ünneplő közönséggel. Ez utóbbiban nem volt hiány, mert ha egyéb nem, az újság ingere vonzotta a kiváncsiakat s a szűk utcákban félni lehetett a rendzavarástól. Katonaságot nem akartak nagyobb számban kirendelni, a városi rendőrség pedig elégtelen lett volna a rend fenntartására. Úgy segítettek hát a bajon, hogy az iskolák ifjúságát, az egyesületek és testületek tagjait kérték fel a közreműködésre s ezekből csaknem 6000 ember állott sorfalat a koronázási menet kijelölt útja mentén reggel 5 órától kezdve, mialatt a város összes harangjai állandóan zúgtak. Ilyen kezdetleges eszközök mellett is nagyon jól végezte dolgát a tevékeny városi bizottság s elismerésül 1 nagy és 19 kis arany, továbbá 16 nagy és 208 kis ezüst koronázási emlékérmet osztatott szét az uralkodó a közreműködők között. A látványosságokból bőségesen kijutott a budaiaknak, csupán egytől estek el, t. i. a Vérmezőn tervezett népünnepély Margit főhercegnő halála miatt elmaradt s igy kedvükre nem mulathatták ki magukat. Ezt a kis keserűséget azonban bőségesen pótolta az öröm, melyet a sóvárogva várt alkotmányos kornak beköszöntése felett mindenkinek éreznie kellett s valósággal érzett is.
