Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-10-18 / 42. szám

2

Budapest, 1916. október 18.

Uózsonyi a políóri önérzetről

A szerdai közgyűlésen Yázsonyi a kormányt ostorozta, mert mostohán bánik a város polgárságával. A fulmináns szónoklat hatása alatt a munkapárt rajongói kínosan feszengtek és Girárdi József mungó-városatya közbekiáltott :

— Most a Dénes ügyről beszéljen, a többiről a parlamentben szóljon !

Vázsonyi Vilmos: Ezek a mi polgáraink! A ragyogó polgári önérzetet ünneplem! Üdvözlöm! Ez a ragyogó polgári önérzet, amely mikor megmagyarázom nekik, hogy miért gyűlölik Pestet és miért nézik le a városi bizottsági tagot, magában csak a munkapárti voksot érzi. semmi egyebet. Nagyon köszönöm a közbeszólónak, hogy megkönnyítette beszédemnek a folytatását, éppen erről akartam szólani. Arról, miért van az, hogy a városi polgárság nulla ebben az országban, miért van az, hogy a városi polgárság ellen ebben az országban terjeszteni lehetett a gyűlöletet, hogy lehetett degradálni őt másodrangu hazafivá a békében, és a háborúban is úgy beszélnek, mintha a városi lakosság sorából senki sem esett volna el a csatatéren. Miért van ez?

Ha kutatom, hogy a városi polgárságnak miért nincs ereje és tekintélye és miért lehet igy traktálni az ország első törvényhatóságát, a parlament derültsége, a kormány egyes tagjainak kiváló mulatozása mellett, miért lehet komo'yan venni egy interpellációt ebben a házban, még akkor is, ha oly formában történik, mint ez történt, ha kutatom, akkor meg kell találnom azt a polgári önérzet és gerinc hiányában! És ezért köszönöm, hogy segítségemre siettek. Mert az a nemes lokálpatriotizmus, amely meg van egy bécsi emberben, vagy a berlini vagy a müncheni emberben, az a budapesti népből teljesen hiányzik. Hiányzik belőle az a lokálpatriotizmus, amely rajong a városáért, amely nem köpőládának tekinti azt, hanem családi otthonnak, amelynek minden köve szent számára, amelynek minden uj épülő házát, minden utcáját, minden parkját és monumentumát szeretettel nézi, mert ez a ő városa és dicsőíti dalban, dicsőíti alkalmi darabokban. dicsőíti gassenhauerekben, szereti ezt a nemes várost —ez a lokálpatriotizmus a budapesti népből hiányzik. Itt csak ,,Ez Pest“ születik meg, a kigúnyolása és kifigurázása saját városának. A lokálpatriotizmus teljes hiánya, a szeretetlenség és az önérzethiány és gerinctelenség, mely a városi lakosságot egyszerűen egy vasinventáriumnak tekinti, amelyet kormányról- kormányra lehet liferálni, melyet önérzetében meglehet rugdosni, amelyet le lehet gyalázni. Azért arra fogunk haragudni, aki ezt ki meri mondani és nem

arra a kormányra, amely önöket nem védi! Hát mit védik önök?

Ez az önérzetlenség, ez a gerinctelenség, a városi polgárságnak ez a szervezetlensége teszi lehetővé azt a manővert, hogy magát a várost akarják kijátszani a hivatalos város ellen, a polgárságot akarják kettére- peszteni, a városi lakosságot, és a város ellen való gyűlöletre akarják felnevelni a városnak a népét, ahelyett, hogy közös ellensége ellen fordulna és ebben az országban megteremtené azt a rendet, mely egyedül biztosítja a polgárság számára az érvényesülést politikailag, becsülést társadalmilag és a boldogulást anyagilag.

Nem emelik

a kislakások házbérét

A Fővárosi Hírlap már utalt arra, hogy a főváros jövedelmének fokozása közben valószínűleg gondolni fognak a városi lakások bérének emelésére is. E tekintetben illetékes helyről a következő íöl- világositásokat kaptuk:

A főváros gondjai tényleg megszaporodtak, de annyira semmiesetre sem, hogy a városi kislakások bérét emelni akarnánk. Annál is inkább lehetetlen ez, mert ennek törvényes akadályai lennének.

Amennyiben a Fővárosi Hírlap mégis fővárosi lakbéremelésekről hallott, azok csakis a luxuslakások lehetnek, amelyek fölött a város- gazdasági ügyosztály diszponál. Itt igazán nincsen akadálya a béremelésnek, amennyiben az általános lakásdrágulás bekövetkezik.- A szociálpolitikai ügyosztály kezeli a kislakásokat. Ezeknek egyenesen árszabályozó céljai vannak és igy legutolsóknak kellene len- niök a lakbéremelésben még akkor is, ha erre egyáltalán mód lenne. De ismétlem, még a lehetősége is ki van ennek zárva, mert éppen azon a cimen élveznek adómentességet, hogy tisztán önköltségi árban adjuk őket bérbe. A városi kislakások házbére tulajdonképen nem más, mint a befektetett tőke kamata és a karbantartási költség. Ezekből a házakból nem szabad jövedelmének lennie a fővárosnak. Nincs is belőlük semmi hasznunk, de mihelyt haszonra dolgoznánk, az állam joggal állana elő adókivetéssel. Ilyenformán megnyugtathatjuk a közönséget, hogy a városi kislakások árát belátható időn belül nem fogjuk emelni.

Pesti furcsaságok

Apróságok a mindennapi életből

A pesti ember élete most nagy nyomorúságból és apró bosszúságokból tevődik össze. A nagy nyomorúság már nem is bánt bennünket, az apró bosszúságok őrlik föl az életünket. Kezdve a szivar- és cigarettahiányon, föl egészen addig, ahol a negyven-öt- ven koronás cselédünk hajnali hattól délig fél-liter tejért ácsorog, a délutánját pedig a hentes-bolt előtt tölti. A bécsiek már rendszabályokat csinálnak az utcai fölvonulások ellen. Ebből az alkalomból csinálta az egyik fővárosi bizottsági tag a következő kis számadást:

— Kibírhatatlan drágaságot élünk. Ha komolyan kezembe veszem a ceruzát, kiderül, hogy egy f é 1 1 i t e r tej hét koronába kerül. A cselédemnek negyven korona a bére, százhatvanba kerül az élelmezése és minden munkája abban merül ki, hogy a tejesboltban kiböjtől fél liter tejet, amely ilyenformán legalább hét korona értéket képvisel a számomra.

Ezt meg egy neves magyar iró mesélte;

Végre sikerült a feleségemnek legújabb darabom premierjére szóló szabadjegy árán a szenesember hajlandóságát kieszközölni. Kijelentette, hogy ad huszonöt kiló szenet. Meg is kezdődött az ünnepélyes kimérési jelenet. A kitűnő férfiú napóleoni pózzal a mérlegre lépett ötkilós csizmájával és lecsapta a mérleget. Szegény feleségemnek igy kellett megfizetnie a szenesember napóleoni pózát. Szívta a fogát, káromkodás feszegette a száját, de fizetett szegény.

*

Miért van aprópénzhiány? Erről is lehet egy strófát mondani. Ismerünk például egy üzletet, ahol nyíltan hirdetik, hogy aki tizenkét korona ára rézpénzt visz, az tiz kiló cukrot kap. Budapesten ma a vágyak Mekkája tiz kiló cukor. Természetes tehát, hogy minden ember rézpénzt gyűjt és amig tizenkét korona ára nincs, kivonja a forgalomból, pedig akárhányszor hónapokba tellik, amig tizenkét koronát egybegyüjt.

Az aprópénznek még notóriusabb ellenségei a különben tiszteletreméltó villamos-kalauz-hölgyek. Ezek is szorgalmasan elvonják a kétfilléreseket a forgalomból. Ahányszor visszaadásra kerülne a sor, nekik soha sincs miből. Büszkén vágja eléd a nagy bőrtáská.iát, ime nem hazudott, nincsen benne egy fia apró garas sem. A pesti élet iegy alapos ismerője azonban kitanulta már a rafinériát és szívesen közli a nyájas olvasóval, zörgesse meg bátran a kalauz-kisasszony privát-zsebét, mivelhogy az aprópénz, amelyet kéA nagy közgyűlés.

A nagy közgyűlés, —- amely két napon keresztül dúlt, s amelynek ma sincs vége. Ez volt a városházi munka premiérje, erről beszéltek hetek óta mindenütt, ahol melegágya van a panamának és a panama-hajszáknak. Ettől várták, hogy rendszerváltozás és városatya-változás és tanács-változás és levegőváltozás fakad a nyomában. Es a nagy eszményeknek kijáró fekete ruhában szorgalmasan gyülekeztek Budapest atyái. Politikai viharok előszele hozta be a közgyűlési terembe Láinczy Leót és Beck Gyulát, botrányoknak szenzációknak reménye a karzat zsúfolt publikumát.

Amikor Bárczy polgármester jelt adott az ülés megnyitására, elült a zümmögés és háromszáz kopasz fej hallgatta néma figyelemmel a beszámoló jelentést, amely egyformán szólott Polónyinak, Teleszkynek, Fényes Lászlónak és Budapest egész népének. Hatvan gépelt oldalt töltött ki ez a hatalmas munka és mégsem volt viszonylag véve terjedelmes, mert hiszen tiz esztendőnek minden keserves munkáját, gondját, sikerét, rágalmát siirüsitette belé a polgármester. Amikor vége volt, ez volt a megjegyzése egy városatyának:

Ez nem beszámoló, hanem -— leszámoló. Csak a legjobb füleknek adatott meg, hogy a közbeszólót meghallják, inert a polgármester beszédét olyan tapsorkán követte, hogy Fedőik Sári is megirigyelte volna a sikert. Es mert a fülnek kifogása volt az ellen, hogy csak őt tömik. a gyomrot ellenben üresen hagyják, a városatyák rendre kivonultak a büffébe, de csakhamar felharsant a nóta:

Biiffé mester azt üzente, elfogyott az ételek és italok regimentje.

De a gyomorkérdés elült, mert Vázsonyi Vilmos beszélni kezdett. Jól rendezett zenebona a házikezelés kompromittálásra, — igy jellemezte az embertelen hajszát, amely a főváros ellen folyik. A padok mögött az élelmiszerüzem főirányitója élvezte a beszédet, de menten behúzta a fejét, amikor Vázsonyi azokról az üzemekről szólott, amelyek túllőttek a célon. Éppen a cenzúráról beszélt a demokraták vezére, arról, hogy okos cenzor még sohasem született és hogy a köznép nem tud disztingválni és ha rossz a bírói Ítélet, hát — a kézbesítőt veri meg, nem pedig a rossz bírót. E pillanatban a belvárosi mungósorban, a közmondásszerüen okos Székely Ferenc mellől egy reszkető, öreg ur kezdett dühbe gurulni. Hogy miért, azt az oknyomozó történelem fogja megállapítani. Tény, hogy hirtelen felkiáltott:

A parlamentben mondja ezt el! Vázsonyi nem maradt adósa a mungóságban megőszült Girardi Józsefnek, s a dühös bácsi csakhamar kiment a teremből és meg sem állt a Svábhegyig.

Pedig érdemes lett volna ott maradnia. Nem az ezüst ridikül miatt, amely a karzatról a terembe pottyant, s amelyről azt hitték, hogy bomba. Hanem Vértes Emil pikáns kis beszéde miatt és Melkó Bertalan miatt,, a nyergesek és szíjgyártók érdemdús elnöke miatt, aki öt kilogramm súlyú jegyzőkönyveket szorongatott a zsebében. Vértes hangja mindig forradalmi zene, most is türelmetlenséget váltott ki és az újságírók karzatán megjegyezték:

Vértesnek könnyű beszélni. Ö egy Mu~ zeum-köruti kravátli-cég beltagja és úgy állapodott meg a társával, hogy ő mindig beszélni fog, a társa pedig azalatt inget és nyakkendőt fog árulni. így aztán a közgyűlés is jóllakik a

Vértes beszédével és amellett a cég áruraktára sem marad meg a boltban.

Buzgón dörgött Vértes az üzemek elieu. Azt mondta, hogy ma-holnap gyorstalpalója is lesz a fővárosnak.- Bár úgy volna! sóhajtották a virilisták, mintha bizony szegények lyukastalpu cipőkben volnának kénytelen ki- és bejárni. Egy helyen Krausz Simi is közbeszólott:

— Becsüljük meg egymást!

Nyomban szakértő becsüsök fogtak hozzá a becsléshez és megállapították, hogy anyagilag egészen jó, elfogadható a főváros közgyűlése.

íme, láthatják, szólt egy virilista, hogy a közgyűlésnek nagy a bonitása, a hitele. Mégis csak jó dolog az a virilizmus. Abcug Vázsonyi, éljen Gaár!

Akkor már t. i. a méltóságos királyi Kúria ítélkezett. Gaár Vilmos, aki ama próféták közé tartozik, akit alig ismernek a pátriájában, — szüzbeszédet mondott. Akták nélkül hozott Ítéletet és Vázsonyi Vilmos megsértette a törvényt, mert volt annyi bátorsága, hogy a Kúria Ítéletét bírálta. Hock János is hallatta végre a szavát: kár, hogy oly ritkán teszi ezt, mert a közgyűlés aranyszáju papját mindig élvezettel hallgatják. Most is ragyogott, csillogott, elmés volt és kenetteljes, okos és ötletes. Legnagyobb hatása annak az ötletének volt, hogy Vázsonyi kezében van a pásztori bot és a hivő báránykák

közöttük Hock is — sorra átugorják az eli- bük tartott botot.- Ez úgy van, — mondotta mélabusau egy a négyszáz közül. A baj csak az, hogy a jö pásztor előbb legelteti a nyáját, hogy a bárány- káknak erejük legyen az ugráshoz.

A mélabus városatyának ezúttal némi igaza volt, lévén ekkor már éjjeli tizenegy óra és va-