Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-27 / 39. szám
Budapest,_ 1916. szeptember ti. kezdésére. E tekintetben — mint értesülünk — uj lángra kezd lobbanni az az akció, amelyet egy év előtt bizonyos érdekelt körök a rendkívüli adómentesség érdekében indítottak. E tekintetben azonban sem Bárczy István dr. polgármesterben, sem Vázsonyi Vilmosban nem számíthatnak valami lelkes protektorra a háziurak és az építtetni szándékozó vállalkozók. Híreket hallottunk arról is, hogy a kormánynak szándéka a lakásbérek dolgában kényszer- intézkedéseket életbeléptetni. Ma még a tervek nem alakultak ki teljesen, de a kormány és a főváros előtt e tekintetben kész példaképen állanak azok a német városok, amelyek még a béke idején maximálták a lakások béreit. A mai nagy kavarodás, amelyben a háziurak gyorsan emelik az árakat, még nem enged tisztán látni, de bizonyos, hogy a lakáskérdés, amelyről azt hittük, hogy a holnap problémája lesz, már ma aktuális lett. Minden tényezőnek azon kell lennie, hogy a nagy kérdést mielőbb és teljes megelégedésre meg lehessen oldani. Enyhítsünk a városi alkalmazottak súlyos helyzetén A székesfővárosban meg van az igyekezet, hogy segítsen tisztviselőin és alkalmazottain és bár a tisztviselők békés állapotok között való megélhetési viszonyai nem valami irigylésreméltók, most a háború szülte drágaság enyhítésére a tanács és a közgyűlés is megtette a magáét. Hogy a segitség mégis minimálisnak mondható és még ez is nagyrészben egészen illuzóriussá lett, annak oka nem a főváros, hanem a kormány, amely ugyan nincsen elragadtatva a főváros gazdasági helyzetétől, de a legnagyobb költekezéshez is megadja végre hozzájárulását, csak a tisztviselők legelemibb igényeinek kielégítésénél szokott a merev negáció álláspontjára helyezkedni. Most is, hogy végre hozzájutnak a családi pótlékhoz, szinte azt lehetne mondani, hogy a köpönveg eső után jött. Van azonban egy terület, ahol a főváros önmaga segíthet tisztviselőin. Ha már elegendő pénzt nem adhat, segítsen úgy az alkalmazottakon, hogy minden élelmiszerből és egyéb háztartási cikkből, amelyből bevásárol, vagy amelyből raktárai vannak, bocsásson elegendő mennyiséget és pedig beszerzési áron a tisztviselők rendelkezésére. Ez ugyan nem megoldása a tisztviselőnyomor- . nak, de mindenesetre enyhítése annak és ilyenformán nem teszik ki az amúgy is gondokkal terhelt fővárosi alkalmazottakat annak, hogy még akkor, amikor már valahonnan nagy keservesen fölhajtották a megélhetéshez szükséges pénzt, újabb veszedelem és a munka újabb gátlójaként álljon előttük a fogas kérdés, hol és hogyan fogják beszerezni a mindennapra valót? Alakított ugyan a főváros Bódy alpolgármester elnökségével egy bizottságot, amely vállalta a tisztviselőknek és alkalmazottaknak élelmiszerekkel való ellátását. Márkus Jenő tanácsnok viszont nagy buzgalommal és jóindulattal látott hozzá az alkalmazottak boltjának megszervezéséhez. Szép munkát is végzett, . de mit ér a bolt, ha a közélelmezési ügyosztály itt sem tud lemondani kalmárpolitikájáról és még a tisztviselőktől is be akarja szedni az úgynevezett polgári hasznot és ha csak bizonyos árukat és azt is csekély mennyiségben bocsát rendelkezésre. Amellett, hogy a tisztviselők boltja sem nem elég olcsó, sem elegendő árut nem szolgáltat, legnagyobb hibája az, hogy hozzáférhetetlen. A rengeteg tisztviselő, alkalmazott és nyugdíjas családját képtelen ez az egy bolt ellátni. Jól tennék a tanács tagjai és a tisztviselők érdekeit szivükön viselő bizottsági tagok, ha imitt-amott megfordulnának a Gerlóczy-utcában, ahol állandóan libasorban állva a várakozók egész tömegét találnák a tisztviselők boltja előtt. Nemrégiben magunk figyeltünk meg egy idősebb urat, aki délután kettőtől délután ötig álldogált a Gerlóczy-utcában, hogy végre hozzájusson a maga néhány kanál zsírjához és miegymásához. A t ii r e 1 m e s u r K u n G yula n y u g a 1 m azott székes- fővárosi tanácsnok volt. Ennek az anomáliának igazán egyszerű a kiküszöbölése. Tessék a tisztviselők ellátását decentralizálni, a város k ii 1 ö n- böző.helyein b ol t o k a t fölállitan i, ahol mindenki nyugodtan, borzalmas időveszteségek nélkül megkaphassa a maga élelmiszerét és háztartási cikkeit. Úgy tudjuk, ebben az irányban már kezdeményező lépések is történtek. Közélelmezési morzsák A szerb szilva kudarca. — Mi történik a vaj korul ? — Az árdrágító városatya Egy esztendővel ezelőtt még csak a drágasággal küzködtünk, ma pedig nagy csatáinkat vívjuk a budapesti fronton, a piacon, a nincs- csel. Drága, de legalább van — mondtuk eddig, ellentétben a németekkel, akik viszont arra voltak büszkék, hogy ha kevés van is nekik, de legalább ami van, olcsó. Most már nekünk sincs, de ami mégis akad, az legalább drága. így van ez ma Budapesten, mert az országban jobban, okosabban történik minden. A hírhedt szolgabirák észszerűbben, praktikusabban intézkednek, mint a főváros közélelmezési ügyosztálya és zöldségüzeme. A legújabb mizériák a vaj és zsir körül vannak. De sokkal súlyosabbak a bajok a zöldség és burgonya körül. Különösen a zöldségüzem uj rezsim je tette le gyorsan a vizsgát. Ha ezeken a nyomokon halad, amelyeken megindult, hamarosan becsukhatja a boltot, mert részben nem lesz áruja, részben pedig a közönség ezentúl az olcsóbb kofáknál fog vásárolni. Élelmiszerünk utolsó tartaléka lesz — úgy gondoltuk — a gyümölcs. Ha minden kötél szakad, ha mindenünk kifogyott, lesz az éléskamrákban elegendő befőzött és aszalt gyümölcs, kitűnő egészséges pótléka a nemlevő emberi tápláléknak. A gyümölcs, ami a piacokon volt, nem volt elegendő, de legalább olyan drága, hogy az ára meghaladta a békebeli húsárakat. A fővárostól vártuk hát az agyonhangoztatott árszabályozó akciót, nagy gyümölcstömegeknek a piacra való dobását. Nem jött semmi. Végre megérkezett a nagy hűhóval hirdetett szerb szilva. Ennek a szerb szilvának a történetét följegyezni azonban hozzátartozik a főváros köz- élelmezési portréjához. Nem dúló panama-csatákról van szó, csak olyan apró ügyetlenkedésről, amelynek árát kemény ezresekben Budapest népe fizette meg. Véletlenül nem nehéz fényt vetni a dologra, mert hiszen Bécs is vett szerb szilvát és nem kell mást tudnunk, csak a budapesti és a bécsi árak különbségét. Budapest is, Bécs is 50—50 vaggon szerb szilva vásárlására és kivitelére kapott engedelmet. Éltek is az engedelemmel. A mi közélelmezési ügyosztályunk Hoffmann közélelmezési főfelügyelőt küldte ki. A vásárlás eredménye ez volt: mig Bécs ab Wien franko szállítás és franko kosár 34'65 koronáért vette a szilva mázsáját, addig Budapest ab Mladenovác 45 koronát fizetett. Mladenováctól Belgrádig 3 \50 korona a fuvar, Belgrádtól Budapestig pedig 9 korona, ehhez járulnak még a 4 koronára rugó járulékok, ami összesen a 45 koronái alapárral 61 ‘50 koronát tesz ki, ugyanakkor, amikor a távolabb fekvő Bécs ugyanezért 34 65 koronát fizetett. A különbség az ötven vaggonnál hozzávetőleg 135.000 korona, amit Budapest közönsége fizetett meg és amelyet ismét a közélelmezési ügyosztály érdem-számláján könyvelhetünk el. Nem utolsó eset a vaj-ügy sem. E tekintetben nem fontos, hogy a közélelmezési ügyosztály meg a vajkereskedők mit vagdosnak egymás fejéhez. A fontos az, hogy vaj nincsen és hogy a főváros, bár kommünikében mondja, hogy van készlete, mégsem tud a bajon segíteni. Állandó és rendszeres ellátásról tehát, amit hivalkodva emlegetnek, szó sem lehet. Ellenben van ennek a disz-kommünikének egy pontja, amely külön is figyelmet érdemel. Valahányszor a fővárosnak élelmezési bajai vannak, a városházi urak mindannyiszor mossák kezüket és haragosan a kormány, vagy a Haditermény felé fenyegetnek. Szerintük minden bajnak ott a csirája. Ezen aligha lehet és aligha kell vitatkozni, de ha eddig igaza van is a fővárosnak, még mindig jogos marad a vád a fővárosi közélelmezés intézői ellen, akik kormánynyal és Haditermény nyel szemben állandóan és> kétség- beejtően tehetetlenül állanak. Hiszen ha nem kellene harcot vivni az illetékes tényezőkkel, akkor játék lenne a háborús közélelmezés, de mindenkinek tisztában kell lenni vele, hogy ma az bírja, aki marja. A főváros azonban nem bír a kormánnyal, ez még azonban hagyján. De nem bir a Haditerménynye! sem, ahol pedig némi rendelkezési joga is van. Szégyenletes a vallomás, hogy a Haditerménynél nem tudják az urak akaratukat érvényesíteni, amikor a főváros egy millióval járult hozzá a Haditermény alaptőkéjéhez és a Haditermény egyik igazgatósági tagja maga Bódy Tivadar dr. helyettes- polgármester. Vájjon hogy lehet az, hogy Russo Izráel és Reiss Jenő urak szava többet nyom a latban, mint Bódyé és ha Russo—Reissék meg- csökönyösödnek, akkor a fővárostól egyszerűen megvonják a heti vaj-porciót? ... Ha már közélelmezésről beszélünk, nem lehet szó nélkül hagyni a Zeidl-ügye.t sem. Sajnos, ez az ur igen jelentékeny szerepet játszik Budapest közélelmezésében és nem lehet egészen közömbös előttünk, hogy bent iil-e a törvényhatóságban, vagy sem az az ember, aki úgyszólván a saját szükebb családjával szemben is árdrágítóként szerepel. Mert ugy-e bár, némi joggal a Józsefvárosi Kör családtagjának lehet tekinteni Zeidl Vencel urat, mert nemcsak a kör tagjai között szerepel, de a Józsefváros ruházta föl a nemes közélelmezőt a törvényhatósági bizottsági tagsággal is és még arra sem volt tekintettel, hogy ez a Csehországból közi- bénk szakadt polgártárs, évtizedes ittartózko- dása alatt, még a magyar nyelvet sem tartotta érdemesnek megtanulni. Hát ha ez a Zeidl Vencel ide, a Józsefvárosi Körbe 14 koronájával adta a zsírt, mit fizettetett akkor vájjon a szegény közönséges vevőkkel, akik nem részesíthették őt olyan megtiszteltetésben, hogy bizottsági taggá tegyék. Ki kellene tétetni Zeidl úrral összes kirakataiba a már eddig is raktáron levő árdrágitási és hamismérleghasználati Ítéleteket, tudja meg mindenki, mielőtt belép a boltjába, hogy kinek a karmai között hagyja ve- rejtékes pénzét. Az azonban egyenesen lehetetlen, hogy a fővárosi bizottsági tagság leple alatt folytathassa szemérmetlen tizeiméit. Budapest törvényhatósága nem tűrheti meg, hogy Budapest népének leghitványabb ellenségei, árdrágítók üljenek a közgyűlési teremben. Nagy háborúság a kisiparosok hitelszövetkezete körül A kisiparosok hitelszövetkezetének a közgyűlés által tervezett alakításából furcsa háború ütött ki, egyrészt az „Országos Iparegyesület“ és az „Ipartestületek országos szövetsége“, másrészt Thék Endre és Vikár Béla bizottsági tagok között s a nagy háborúság hullámai ma már az Országos Központi Hitelszövetkezetet is elérték. Úgy történt a dolog, hogy a kisiparosok hitelszövetkezetének eredeti tervezetében a „kisipar hathatósabb védelmére vonatkozólag“ egy szakasz volt, de a közgyűlés Thék Endre indítványára mellőzte ezt a szakaszt. A közgyűlés határozatát e miatt — megírtuk két héttel ezelőtt — megfelebbezte az ..Ipartestületek Országos szövetsége“ a belügyminiszterhez s a határozat most kerül legfelsőbb döntés alá. Ebből az alkalomból Vikár Béla bizottsági tag, a szabóiparosok testületének elnöke nyílt levelet intézett a „M ii- iparos“ cimii szaklap szerkesztőjéhez s a levélben egyebek között .ezeket írja: „Olvastam az „Albrecht-Hildegarde“ kisipari tervezete elleni íelebbezést, amely hűen adja vissza ez ügyben elfoglalt álláspontomat. Hogy mily k i s ipa r- ellenes akció indult meg módosításaim iránt, semmi sem jellemzi jobban, minthogy az Albrecht-Hildegarde alapítványi ülés tárgyalásánál az alapszabály I. fejezeténél, az 1. §-nál a második sor után beszu- randónak ajánlottam a következőt: „vállalkozásaiban, s a kiadásra kerülő közmunkák elnyerésében segíteni“, amit a bizottság el is fogadott, de később ezt egyszerűen törölte. Mondhatom, hogy ellenségeink harctéri fegyverei iszonyatos károkat okoznak, de nem tudom, hogy az ország belsejében, a közgazdaság terén nem-e jelentékenyebb veszteségek azok, melyeket hozzá nem értő ipari vezérférfiaink idéznek elő. Hisz aki a szövetkezetekről itél, kivált ha véglegesen itél, annak kötelessége tudni, ismerni a szövetkezetek bukásának okait, amelyet bírál. Azt gondoltam, hogyha van még vezérembereink közt olyan ferde gondolkozása egyén, ki önfejűségében megmaradt amellett, hogy a szakipari szövetkezetekhez szakember nem kell, úgy az Országos Központi Hitelszövetkezet 22 milliós deficitje talán észre fogja téríteni." 1 Mindenesetre furcsa dolog, hogy a bizottsági tag urnák utólag támadtak aggodalmai a közgyűlés határozata ellen, akárcsak Sajó János városatyának.
