Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-20 / 38. szám
Ötödik évfolyam Budapest, 1916. szeptember 20-án. 38. szám äiiiaiiiaiiiaiiiaiiiniiraiiiaiiiaiiiQiiiDiimiiiDiimiiiEiiiiEiiiiQiiiaiiiaiiiDiiiEalggEliHDiiiaiiiaiiimiimiiBiiiDiiif ELŐFIZETÉSI finnKt Égési évre .............. 20 ■(. Eg yes számok kaphatók a kiadóhivatalban* T ------------------—----------------------Vá rospolitikai és közgazdasági hetilap FmtmiOs sxanftmszts Dac só Emil, r.äp5M«.ftejZf5 dj3m Szilágyi Hugó Megjelenik minden szét— dán. Szerkesztőség és kiadóhivatal x VI, kér, Sziv-utca ...... IS. szám Telefon «••••••••«• J M« Sötétben tapogatózzunk máris, ha az utcára merészkedünk este hét után és még kilátásba helyezik, hogy ez a világosság sem tart soká. Lesz még rosszabb is — vigasztalnak a városházáról. Ezúttal azonban nem érheti vád a város urait, ők nem spórolnának ilyen garasos és veszedelmet- hozó módon. Végre is Budapest magisztrátusa túl van azon a kulturfokon, hogy a világításon, szappanon és iskolán akar takarékoskodni. Ezúttal a kormány van azon a kutyabagosi állásponton, hogy a tisztességes ember úgyis hazamegy a sötétség beálltával, annak nem kell világítás, a korhelyek meg, ha kitörik is a nyakukat, akkor sem kár értük. Kiadta pedig a kormány a világítást megszorító rendeletét akkor, amikor a budapesti utcák bűnesetei nap-nap után szaporodnak. Már ma is lépten-nyomon zsebüket tapogató emberekkel találkozunk az utcán, akik a bugyellárisuk hült helyét és a kabátjukon vágott lyukat siratják. Mi lesz itt a télen? A drágaság, a nyomor, a megélhetés lehetetlensége bűnbe fogfa. kergetni a szegény népet, a bűnnek pedig — paradoxonnal szólva — éltető napfénye a sötétség. Csábítást a bűnnek, leplet a gonoszságnak, alkalmat a tolvajnak, biztos menedéket az utonállónak — ezt jelenti a sötétbe burkolt pesti utca. De ha ez még kevés, akkor ráadásul hadd nézzen ki ez a város úgy, mintha gyászolna. Az idegen, aki Budapestre bekopogtat, tudja meg, hogy talpig feketében gyászoljuk összeomlott reményeinket, az ellenséges sajtó hadd Írja ki, hogy a szegény Budapest esténként olyan, mint a ravatal, amely mellett már csak a részvét néhány gyertyaszála virraszt. Esztendőkbe került, amig a kivilágos kivirradtig való dorbézolásokat beszüntették, most pedig, hogy megindult a purifikáló munka, nem ismernek határt és a dorbézolók városából a gyászolók városát csinálják. És mindezt vájjon miért? Azt hinné az ember, hogy ezzel talán minden lakásba egy mázsa szénnel több jut, vagy talán éppen, hogy ezáltal helyrebillen a főváros deficites budgetje, nem lesz szükség több kölcsönre, sőt ami van, azt is visszafizethetjük a megtakarított összegből. Pedig nem, a sötétség ellenértékéül évi kétszáz vaggon szenünk marad, ami szép egy falucska háztartásában, de semmi Budapesten, ahol a gázgyár napi százhúsz vaggont emészt föl. Meg- hatottan kell följ egyezni a kormánynak ezt a szerető gondoskodását, amelylyel a fővárost meg akarja menteni. A háborús élelmezés körül fölmerülő kérdésekben mostohagyermekek vagyunk, a kórházaink tartásához komoly és állandó összeggel nem akar hozzájárulni, tizenöt- milliós betegápolási hátralékát nem fizeti, üzemeinknek adómentességet nem ad, de kétszáz vaggon szenet megment számunkra. Megmenti még akkor is, ha majd a télen történetesen minden kioltott lámpa alatt az utonállók áldozatainak holttestét találják is meg. Megmenti még akkor is, ha az ellenség tomboló kéjjel kürtöli világgá, hogy Budapest már fölvette az özvegyi fátyolt... Zöldséget parancsol nagyságos asszonyom? Paradicsomot, kalarábét, káposztát, miegymást? Me tessék sokkal többfélét parancsolni, mert nincs raktáron. De ha ezekhez komolyan ragaszkodik, fáradjon egy lépéssel tovább, ne vásároljon a fővárosi zöldség- üzemben, ne legyen a saját pénzének ellensége, hanem a zöldségüzem tőszomszédságában, árnyékában ott ül a hírhedt árdrágító, a kofa. Ott vásároljon, nagyságos asz- szonyom, mert ott olcsóbb. Tetszik tudni a városházán az ilyesmit előkelő szóval uj rezsimnek szokták névezni. Az uj rezsi- meknek az szokott a főtulajdonságuk lenni, hogy valami újat produkálnak. Schwarz ur, az uj rezsim előkelő idegenje, magasabb árakat produkál. Végre is a községi üzemek hivatása az árszabályozás. Azt mondják, hogy föl is út, le is út. Hát Schwarz ur a „föl is utat" választja. Ö felfelé szabályozza az árakat. Végre ez is egy álláspont. Közlekedésről ne beszéljünk többé Pesten. Aki pénzzel, vagy ököllel győzi, annak még nem kell gyalog járni, de a többiek, szegények, csak az apostolok közlekedési eszközeit vehetik igénybe. Nem okolunk senkit, csak éppen konstatáljuk az elszomorító háborús tényeket, hogy a túlzsúfolt villamosokon nincsen hely, az omnibusz-forgalomról sosem lehet tudni melyik napon szűnik meg, a helyihajó- közlekedés/1ek januártód kezdve való folytatásáról még ma sincs intézkedés, a konflis-kocsisokból teljesen kihalt a vállalkozó szellem, hogy taxi-árakon pasasokat szállítsanak. Hát jó, ember meg ló tényleg nincsen, de a helyihajó-közlekedést valahogy már mégis illenék biztosítani, a konfliskocsisok zsaroló-vágyát le lehetne törni, a csavargőzösön és fogaskerekűn ránk vi- gyorgó hősi halált szintén ki kellene ebru- dalni, de úgy látszik a budapesti közlekedést elérte ifjan az aggkori gyengeség. Észre se vesszük, egy szép napon csöndesen el fog szenderiilni . . . Csodabogarakat tenyészteni az állatkertnek lenne hivatása, nem pedig a Kazinczy-utcai elemi iskolának. Mégis emitt diszlik a falon, hogy „Szabószakirányu tanonciskola“. Szegény szabóinas sohase hitte volna, hogy ő nemcsak szabó, de szakirányú is. Valahogy ki lehetett küszöbölni a pesti utcákról a magyartalan föliratokat és most újra ilyen jámborságokkal kell bíbelődnie a jóizlésii pesti embernek. Pedig a városházcin hivatott cenzorai ülnek a stílusnak, a magyar nyelvnek, az ízlésnek. Tanulják meg végre, hogy ami a magyar fővárosban az utcára kerül, annak ezekből a szempontokból is kifogástalannak kell lennie. Ha ezt az elvei komolyan vennék, akkor többé nem találkoznánk a türelmes pesti falakon az ilyen „szabószakirányu" dolgokkal és egyéb kéjgázukkal. Fokozni kell a jövedelmeket Előkészületek a deficit apasztására A főváros 1915. évi zárszámadása kicsiny hijján tízmilliós deficitet mutat ki. Ez a szomorú eredmény arra kényszeríti a tanácsot, hogy olyan politikát űzzön, amely úgyszólván még a kősziklákból is pénzt facsarjon. A városházán most „pénzt teremteni“ a jelszó, sőt van égy tanácsi határozat is, amely utasítja az egyes ügyosztályokat, hogy minél több jövedelemről gondoskodjanak. Ez a tanácsi határozat az alapja, megindítója annak a hatalmas munkának, amely az ősz kezdetével az összes ügyosztályokban megindult. Minden ügyosztályban valóságos uj költségvetést csinálnak, amelynek hivatása föltüntetni a várható jövedelemtöbbletet. Ma, amikor a munkálatok valójában csak megindultak, hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani, hogy mit fog eredményezni ez a kőszikla-politika, de máris látnivaló, hogy különösen azokat az ügyosztályokat állítja jelentős föladat elé, amelyeknek hatáskörébe üzemek is tartoznak, igy különösen a közlekedési, közélelmezési, közegészségügyi, vízvezetéki és vilá- 'giiási, valamint a városgazdasági ügyosztályokat. . Természetesen nagy várakozással tekintenek az uj pénzügyi tanácsnoknak, Csupor József dr.-nak invenciózus volta elé is. Tud-e kieszelni uj adókat? Elődje, Bcrczel Jenő dr. teljesen készen hagyta örökül a vigalmi adót, most vajúdik a világítási adó és azt is tudjuk, hogy egész serege az adó-ötleteknek várja a megvalósítást. Valószínű, hogy az uj seprő szerepét betöltő Csupor tanácsnok máris forgat agyában friss terveket. Adóban tehát nem lesz hiány. Az üzemek áremelése, többjövedelmet kicsikaró törekvése persze szintén a közönség zsebét fogja leginkább érinteni. Elsősorban igen fontos föladata lesz a közélelmezési ügyosztálynak, amely ugyan árszabályozó szerepét eddig egyáltalán nem aknázta ki, de az üzleti vállalkozások terén szépen produkált. Különösen az adó elől bujkáló burkolt jövedelmei, igen sokat tettek ki. Az élelmiszerüzem, a kenyérgyár, a lóhus- iizem és a Tattersall ezentúl is teljesíteni fogják jövedelemfokozó tevékenységüket, de hogy egyébként mint szolgálják majd a közt, az valószínűleg ezentúl is a múlt szomorú kaptafája szerint fog történni. A városgazdasági ügyosztálynak is szigorúan az Üzletszerűség alapjaira kell helyezkedni, ha több jövedelmet akar kimutatni, mint az iigyeskezü Márkus Jenő tudott. Az állatkert jövedelmét csak újabb vonzóerőkkel lehet fokozni, a fürdők árait úgyis felemelték már, de nem lehetetlen, hogy újabb emelésnek nézünk elébe, a zöldségüzem legújabb züllése nem sok reménynyel kecsegtet, a hirdető-vállalat is csak áremelést helyezhet kilátásba. Kellemetlen helyzetben van a közlekedési ügyosztály. Igazán elképzelhetetlen, mint tesznek itt eleget a tanácsi határozatnak? Az autóbuszokat nem lehet szaporítani, mert nincs gummi, a fuvartelepnek nincsenek lovai, a szemétfeldolgozó anyaga pedig a háborús nyomor révén olyan hitványnyá vált, hogy lényegesen kevesebbet jövedelmez, mint a háború előtt. A kibányászott anyagot ugyan drágábban adják el, de sokkal kevesebbet tudnak előteremteni, mint azelőtt és az üzemi kiadások is nagyban
