Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-30 / 35. szám
Budapest, 1916. augusztus 30. 5 30—40 fillérekkel olcsóbban is ellátni a publikumot, mint ahogyan azt a valóságban teszik. Mikor az ösz- szes tervezetek beérkeznek, a polgármester azokat áttanulmányozza és a főkapitánnyal .egyetértőén megteszi a szükséges intézkedéseket a hadiétlap árainak maximálása tekintetében. Henry-arénában a remek augusztusi műsor még csak néhány napig látható, aki tehát még nem látta Idus k. a. voltigelovaglását, a Henr y-csoport bravúros lovasmutatványait, Falu cl y-csoport akrobata-számát, Josephine sodronymiivésznőt, az el ne mulassza a megtekintést. Szeptember elsejétől uj miisor lesz Budapesten, még nem szerepelt elsőrendű erők felléptével. „Untauglih ur.“ Alig másfél esztendeje, hogy az Uj Idők hasábjain először jelent meg G á b o r Andor pompás humoru regénye, „Untauglih ur“ és a „M i 11 i ó k Könyve“ népszerű vállalata máris besorozta kiadványai közé. A háborúban született meg a valamennyi sorozáson alkalmatlannak talált „U n- tauglih ur" alakja, akiről Gábor Andor ezt a mulatságos könyvet megírta. Az „U n t a u g 1 i h u r“ ára 30 fillér a „Milliók Könyve“ vállalatában. Beketow-cirkusz. A Camillos-pár, mely a Beke- tow-cirkuszban tartja thelepátiai szeánszait, a cirkuszt a kiváncsiak zarándokoló helyévé tette. Az ország minden részéből emberek jönnek Budapestre, hogy Camillosékhoz hozzátartozóikra vonatkozó kérdéseket intézzenek. Ez a thelepátiai mutatvány a legnagyobb feltűnést kelti. Szintén csodálatos, bár csak ügyességen alapuló mutatvány az, melyet a török iiluzionista, Delané efíendi és mm. Benita produkálnak. A törököt megkötözik, zsákba várják, ládába szögezik és a ládából, melyet egy percre sem takarnak el, kiszabadul, anélkül, hogy a szabadulást látni lehetne. Ezek mellett elsőrangú cirkuszi műsor, légtornászokkal, hasbeszélővel, zsonglőrökkel, a legjobb bohócokkal és komikusokkal. Igen természetes, hogy ilyen műsor mellett a cirkusz minden előadásra megtelik. • • • Szemle. A termelők uzsorája. — A Központok. — Túltermelés és többtermelés. A képviselőház mostani ülései nagyon érdekesek és tanulságosak. Nemcsak politikai, de gazdasági szempontból is. Különösen figyelemreméltók a Jiáz többségét képező agráriusok felszólalásai, melyek a földbirtokot, mint az állam mostoha gyermekét igyekszenek feltüntetni. Eitner Zsigmond, aki a Haditerményt támadta, több temperamentummal, mint argumentummal, afölött siránkozott, hogy a kormány a búza maximális árát alacsonyan állapította meg. Neki a 42 K-ás búzaár nem elég magas! És ezt Eitner olyan időben mondja, amidőn mindenki tudja, hogy annak a sok milliárdnak a túlnyomó része, melyet a háború mobilizált, máris a paraszt és a földbirtokos kezén van. Örgróf Pallavicini György, az agrárius tábor egyik legbuzgóbb harcosa, azt a tételt állította fel legutóbbi beszédében, hogy a föld etikai érték, melyet nem szabad nagyon megadóztatni. Tehát magas gabonaárak és kevés adó: ez az, amire a termelők törekednek. Ezzel szemben pedig még azt is sürgetik, hogy a kormány maximálja, illetve szállítsa le az ipari termékek árait, mert nem járja — mondja Eitner. —-hogy a kocsikenőcs, mely métermázsánkint azelőtt 14 K volt, most 120 K. Szóval az agráriusok azt követelik a kormánytól, hogy csak nekik legyen kizárólagos engedélyük az uzsorára. Mi elismerjük, hogy mostanában az ipari termelés sok terén is nagy uzsora folyik. Ez ellen is küzdeni kell. De ez nem olyan veszélyes, mint a mező- gazdasági termelés uzsorája, mely a fogyasztók testi épsége ellen tör. Mindenesetre furcsa, hogy a parlamentben a magas adók és magas árak miatt éppen annak az osztálynak a képviselői panaszkodnak, mely a háborús konjunktúrából az oroszlánrészt vette ki magának. Azt mondja Pallavicini gróf, hogy amikor a nagytőkét szidják, mindig Lánczy Leót szokták szidni, amikor az agráriusokat szidják, akkor pedig Zse- lénszky Róbertét. Ebben Pallavicininek igaza van; csakhogy ma a fogyasztók részéről a szidást inkább Zseléns^ky érdemli meg. A Központok dolgai most gyakran szóvá tétetnek a sajtóban és a parlamentben. Ráth Endre interpellációja érdekes részleteket tárt fel ugyan, de nem mutatott rá a bajok igazi forrásaira. Nem az a baj, hogy Központok vannak, amelyek némelyikére a háború alatt igazán nagy szükség van, hanem az, hogy ezen intézmények létesítésével oly törekvések vernek gyökeret, melyek arra irányulnak, hogy ezek a monopoliszíikus szervezetek a háború utáni időre is fentartassanak. Eme felfogás ellen minden erővel küzdeni kell. Igazi fejlődés és haladás csak a szabad kereskedelem nyomában járhat. A Központokat a háború után tehát azonnal meg kell szüntetni, sőt egyeseknek a „lefaragását“ már most kell megkezdeni. Mert vannak ám Központok, melyek teljesen feleslegeseknek bizonyultak. Ezeket egyszerűen fel kell oszlatni. Abban pedig egyetértünk Ráth Endrével, hogy kívánatos volna, hogy ezek a Központok végre-valahára számadásaikat is közzétegyék. Mert útón-útfélen azt halljuk rebesgetni, hogy a Központok ügyvitele nem az „altruizmus“ jegyében történt. Azt mondják, hogy egyes Központok az alaptőkének 5 százalékos kamatoztatásán felül sok milliót jövedelmeztek. Ha ez igaz, akkor ez a szegény fogyasztók rovására történt. Mindig azt hirdették, hogy a Központokat ármérséklés és egyenletes áruelosztás céljából létesítik. Sokszor azonban ennek éppen az ellenkezője következett be. Ez a körülmény óvatossá tehetné a kormányt a további Központok felállítása tekintetében. A háborút közvetlenül megelőző békeévekben a legfontosabb iparágakban túltermelés mutatkozott, melynek kartellekkel, konvenciókkal és szindikátusokkal igyekeztek gátat vetni. Most a háborúban a helyzet teljesen megváltozott. Az árukészleteket lassankint felemésztették és ma már határozott áruhiány észlelhető. Most egyes közgazdászok egyszerre a többtermelést pro- pagálják és ezzel ugyanabba a hibába esnek, mint amikor a túltermelés ellen foglalták állást. Mi azt hisszük, hogy a háború alatt, amidőn a munkáskezek oly nagy hiánya mutatkozik, a többtermelést nehéz lesz megvalósítani. Inkább azt kell hirdetni, hogy takarékoskodjunk, annál is inkább, mert azt kell látnunk, hogy sok tekintetben őrült pazarlás és nagy luxus folyik, mely a háborús idők komolyságával sehogysem egyeztethető össze. Ha a háború után nagy szükséglet fog előállani, úgy a termelés magától fog fokozódni. Ennek azonban előfeltétele az, hogy a magánkezdeményezésnek szabad tér engedtessék és a kartellek és konvenciók uralma megfelelően korlátoztassék. Kik az árdrágítók? Három fronton folyik a harc. Amíg hős katonáink sikeresen birkóznak meg külső ellenségeinkkel, addig itthon, a front mögött, elkeseredett küzdelem folyik egy belső ellenséggel, melyet nem vagyunk képesek legyűrni. Ez a belső ellenség a drágaság, mely napról-napra fokozódik és ólomsulylyal nehezedik rá egész közéletünkre. Szigora törvények és rendeletek tiltják az árdrágítást és árufelhalmozást és a rendőrség erélyesen üldöz minden olyan ténykedést, melyben az árfelhajtás célzatát véli feltalálni. Konstatálnunk kell azonban, hogy a hatóságoknak a megtorlási munkája eddig kevés eredménynyel járt. Ennek pedig az oka, hogy nem helyes irányban nyomoznak. minélfogva az igazi bűnösöket nem tudják kézre keríteni. Mert kik tulajdonképen az árdrágítók? Bizonyára nem az a kiskereskedő, vagy szatócs, aki az árut maga is csak igen magas áron és a legnagyobb nehézségekkel szerzi be. Es mégis azt kell látnunk, hogy a feljelentések, hatósági zaklatások többnyire ezek ellen irányulnak, viszont a rendőrség figyelmét teljesen elkerülik azok az alkalmi egyesülések, társaságok és cégek, melyek a háború ideje alatt alakultak tisztáin azzal a célzattal, hogy a konjunktúrát kihasználva, gyorsan meggazdagodjanak. Az árdrágítás és árufelhalmozás ellen hozott törvények és rendeletek egyik lényeges intézkedése az, hogy a fontosabb szükségleti cikkekkel csak olyan egyén vagy cég kereskedhetek, mely ezt az üzletei már azelőtt is folytatta. Es mégis azt kell látnunk, hogy ezt a rendelkezést minduntalan megszegik. A rendőrség detektivekkel nyomoztatja az árfelhajtókat és a felhalmozott árukészleteket. Mi megkönnyitjük a rendőrség munkáját és útmutatást adunk az igazi árdrágítók felkutatására. Nem nehéz dolog ezeket megtalálni. Csak a különböző napi és szaklapok hirdetési rovatát kell figyelemmel kisérni. Itt látjuk felvonulni az igazi árdrágítókat nagyhangú hirdetéseikkel, melyekben vaggonszámra kínálják a legkülönfélébb árukat. Az ember alig hisz a szemeinek, amidőn ezeket a hirdetéseket olvassa. A legnagyobb árubőség árad ki ezekből a hirdetésekből. Lássunk csak egynéhányat. Itt van legelői a C o m m e r c i a r.-t., mely a Ma- gyar-cseh bank alapítása. Ez a típusa a háborús konjunktúra kihasználására alapított alkalmi társaságoknak. Mindent árul. Élelmiszereket, szappant, stb. egészen a seprűig. Hirdetései mindenütt feltűnő betűkkel, többnyire egész oldalnagyságban jelennek meg. Hasonló reklámmal dolgozik a Magyar kereskedelmi r.-t. (Gyöngyös), Polacsek Fiilöp (Nyírbátor), a Tirgram társaság, mely azelőtt poloskairtással foglalkozott és most 50-féle közszükségleti cikket hirdet, a Szatmári kereskedelmi r.-t., Megyeri és Vértesi, akik kis szatócsokból szappan királyokká lettek, az Általános közvetítő r.-t. (szappan), K á t a y Aladár Salgótarján (postafiók 10., interurban 35., mert a millió lakosú Salgótarjánban ezekre nagy szükség van.) A K á r- páthia áruforgalmi r.-t. (kávé), Pogány P. Antal (szappan) és még vagy húsz cég, akik háború alatt váltak nagykereskedőkké, békeidőkben pedig árukereskedéssel nem is foglalkoztak, legjobb esetben szatócsok voltak lokális vevőkörrel, vagy pedig apró ügynökök. Jó lesz, ha a rendőrhatóságok ezeket a hirdetéseket figyelemmel tanulmányozzák és kutatják, hogyan van az, hogy mig az évtizedek óta fennálló tisztes nagykereskedők nem tudnak áruhoz jutni, addig ezek az alkalmi cégek, melyek tisztán a'fogyasztók kiuzso- rálására alakultak, óriási készletekkel rendelkeznek és ennélfogva az árakat valósággal diktálják és a piacot úgyszólván monopolizálják. Kívánatos volna, ha a hatóságok végre-valahára rátennék a kezüket ezekre az igazji árdrágítókra. Nemcsak az ethikai felfogás, de a közérdek is követeli, hogy ezeknek az árdrágító cégeknek bűnös üzelmei a törvény szigorával egyszer és mindenkorra megakadályoztassanak. Az Adria és a belvízi hajózás. Pénzügyi körökben elterjedt hírek szerint az Adria m. kir. tengerhajózási r. t. alaptőkéjét a közel jövőben fel fogja emelni. Információnk szerint ez a tranzakció tényleg napirendre került, de nem azért, mintha a hatalmas szubvencióval dotált és dns tartalékokkal rendelkező Adriának a tengerhajózás fejlesztése céljából volna szüksége a tőkeszaporitásra, hanem azért, mert az Adria belvízi hajózással is foglalkozni akar. Ismert dolog és tőzsdei körökben már régen nem volt titok, hogy a Kereskedelmi Bank nemrégiben nagyobb tételekben vásárolta a Dunagözhajo- záisi társulat részvényeit oly céllal, hogy e vállalatnál befolyást gyakorolhasson. A banknak ez a terve azonban egyelőre nem látszik ke- resztiilvihetőnek, mert a Dgt. részvényei erős kezekben vannak. A folyamhajózás várható óriási konpunkturáját azonban a bank nem szeretné tétlenül nézni és — mint teljes hitelt érdemlő forrásból jelenthetjük — most az a kombináció merült föl, hogy az Adria (a Kereskedelmi bank vállalata) működési körét a folyam- hajózásra is kiterjesztik. Az Adria készülő tőkeemelése tehát ezt a célt fogja szolgálni, a Dunára tekintélyes flottát szándékoznak beállítani, amely közvetlen összeköttetésbe jutna az Adriának azokkal a hajójárataival, amelyek a levan- tei forgalmat bonyolítanák le és amely járatokra nézve most folynak a tárgyalások a minisztériumban. Cipöközpont készül. Acél Gyula, a „Mercedes" cipőgyárak magyarországi vezérképviselője cipőbehozatali központ létesítésére tervezetet dolgozott ki és azt a kereskedelmi miniszterhez benyújtotta. A memorandum azt mondja hogy a magyarországi cipösziikségletet Németországból va'.ó behozatal utján altruiszfikus alapon akarja megoldani. Magyarországon a kisipar munkás- és bőrhiány miatt úgyszólván teljés tétlenségre van kárhoztatva, a gyáripar pedig csakis hadimunkát teljesít. Ezzel ellentétben Németországban még ma is mintegy 30uu •cipőgyár van üzemben és ha termelőképességükéi
