Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-26 / 30. szám
Ötödik évfolyam Budapest, 1916. jalius 26-án. 30. szám ELŐFIZETÉSI AnnKt Égési évwe «••«••••••• 20 X Fét <#*>»»« ................... IO '< Eg yes számok kaphatói* a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap r*lmlBs sv.evHmmi.tS Dac só Emii. TAvssvmvHmsmtB ÓT’. Sz.lld.gyl Hugó Megjelenik minden sírni— dán, Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kei*. Szív-utca ...... IS. szdm Telefon ............ 137-13 Bu dapest barátja ki lenne más, ha te sem volnál az, te, aki a közgyűlési teremben esztendők óta bírálod a polgármester munkáját, utasításokat adsz, Ítélkezel, szavazol és leszavazol, engedelmet adsz, vagy megtiltasz? Vagy te, aki évenkint százezrekre menő munkát kapsz, akinek legjobban és legpontosabban fizető megrendelőd a város? Kik lennének Budapest barátai, ha ti nem? Akkor, amikor a főváros kölcsönt kér idehaza a maga embereitől, a maga polgáraitól, Budapest barátaitól, akkor nektek kell a sorban a legelsőknek lennetek. Bár legyünk tisztában vele, kinek kell a polgári fogalmak szerint nem csekély, de egy város bugyellárisában nem túlságosan jelentékeny összeg? Nekem, neked, mindenkinek, akinek a fia iskolába akar járni és nincs hova. Aki be akar feküdni egy kórház enyhe ágyába és csukott ajtókra talál. Aki félti az egészségét és utálja a csatornabüzt, amelyet jó és jókarban tartott csatornahálózattal el lehet tüntetni. Aki szereti a szépet, ‘a kényelmeset, aki szereti a fejlődést, aki világvárosnak akarja látni a mi drága Budapestünket. Minden egyesnek szüksége van erre a nyolcvan millióra. Mindenkinek jut belőle valami. Az egyiknek százezres vállalkozás, a másiknak egy tiszta kórházi ágy. A kérdés csak az, hogy melyiknek érdemesebb és melyik tud rá többet áldozni? Amint végignézi az ember a kölcsön feltételeit, önkéntelenül is arra kell gondolni, vájjon nem a könnyelmű, az apai vagyont pucoló ifjak közül való-e ez a főváros, amely két kézzel hálálja meg a kölcsönnyujtók szívességét, nemcsak kamatot fizet, de jutalmaz is azért, mert valaki szereti Budapestet és szereti a maga pénzét. És úgy látszik, még sincs könnyelműség ebben az áldozatkészségben. Aki a közgyűlési teremből ismeri a terveket és szándékokat, amelyek megihlették a város vezetőségét, tudja, hogy gazdagságnak, kultúrának és jólétnek magja minden fillér, amit egy nagy város termékeny talajába vetünk el. Budapest nem kér, nem követel polgáraitól, hanem kölcsön vesz és a kölcsönt visszafizeti. Máshol fölemelik a pótadót és ezer más eszközzel szorítják ki a polgári erszényekből az aranyakat, a mi fővárosunk a legkisebb városi adót szedi az egész országban. Hol és ki látott olyan tökéletes fejlődést, olyan buja virágzást, mint amilyet Budapest 33 százalékos pótadója mellett produkálni tud? Nyolcvan millió kölcsönre van szükségünk és megelégedett örömmel'nézünk körül Budapest tiszteletreméltó gazdagságán, emelkedő vagyonán. Öt esztendőn- kint szoktunk körültekinteni a portánkon, hogy mink van. A háború most nem ad erre időt. Öt esztendő óta azonban bizonyára félmilliárdra emelkedett a telkeink értéke és mennyire fog növekedni a háború után? És még egy kérdés: mennyire fog ezeknek a telkeknek az értéke emelkedni, ha a nyolcvan milliót is beépítjük? Aki ezekre a kérdésekre megfelelt, már kezében is a pénz, hogy odaadja a főváros köl- csönére. «• • Az egységes étlap meghódította Berlint, Bécset és diadalmas útjában elérkezett Budapestre is. Maholnap kurtább lesz a műsor, amelyet a szakács- művészet produkál, lesz főzelék feltéttel, nem lesz rántott hús és menü szerint étkezik a magyar. Talán még azt a merényletet is el fogja követni Folkusházy az ő korcsmáros barátai elten, hogy az étlapot is kifiiggeszteti velük az utcára. Szegény pesti polgár, neked egy világháború borzalmait kellett elszenvedned, hogy olyan természetes és öreg ismeretekhez juthass, amelyek a nyugati országokban, de főként Németországban régen megvannak. Menti, kifüggesztett éltap, főzelékfeltéttel.. .No de ez is háborús vívmány. Uj csak az egységes étlap, amelynek horizontra jutásával a vendéglősök is el fogják tökélni magukat valami újításra. Egységes akarattal meg fogják csinálni az egységes áremelést. A sikoltozó tündér meg a részegen bóbiskoló gavallér fajtája nem veszett ki a zárórával sem. Az Angol — nardon Nemzeti — Park gyors leégést követelő üzemében tevékeny részt vesz mind a kettő. Természetes tehát, hogy a székesfőváros előzékenyen segítségére van ebben a nemes frontmögötti munkában, Végre is illik, hogy a derék hazafiak mulatságukban ne legyenek apró gondok által feszélyezve. Ne búsuljon a tündér és ne búsuljon a gavallér, hogyan jut haza, ha lábai nem bírják és ha nem maradtak forintjai gummikereküre. Szegény talpaló, kutyagoló pesti polgárnak nappalra sem jut omnibusz, de a Nemzeti Park előtt éjfél után is ott őgyelegnek az olcsó jármüvek. Vájjon kinek tesznek vele szívességet? Vájjon ki az, aki kocsira való pár koronáját is bezsebeli? Kié ez a nemzeti ajándék? A pesti talpaló kuli már hallatta tiltakozását a részegek, lumpok és szórakozók éjszakai kedvezményével szemben. Hát miért nem cselekszenek? Hát nem volna elöbbrevaló a Nemzeti Parktód éjfél után járó omnibuszokat a közforgalomnak nappalra áthelyezni? Zsemlye nincs. Ez rendjén is van. Háborúban élünk, összeszorultak az életigényeink. Baj és fájdalmak nélkül nyugszunk bele mindenbe. Fiaink elvesztésébe csak úgy, mint a zsemlye hiányába. De ha zsemlye nincs, ami mindenesetre komoly élet- szükséglete a kulturembernek, akkor minek van azonban cukrászsütemény. Hiszen még ha csak azt lehetne rá mondani egyszerű, szerény módon, hogy van. De nem. A nyalánkság, a sütemény, a túrós és diós uzsonna-kiegészitök, nemcsak vannak, de szemérmetlen módon feltűnési viszket égben szenvednek, hóditó politikát űznek. A cukrászok soha olyan jó üzletet nem csináltak, mint mostanság és valósággal az a látszata a dolognak, mintha az ő számukra találták volna ki a háborút. Furcsa, de Pesten ma beigazolódott, hogy ha kenyér nincs, jó nekünk a kalács is. Ügyosztályok harca. Adó, vagy áremelés ? — A tanács dönti el a vitát. — Több jövedelmet kivánnak az üzemektől. Drágább lesz a gáz, a villany és a viz. A nyári szünet elmúltával, ha újra megkezdődik az intenzivebb munka, különös harc fogja élénkíteni a városháza csöndét. Két, esetleg több ügyosztály harca lesz ez, amelyekből ma még nem lehet tudni, hogy melyik kerül ki majd győztesen. Mindegyik a maga igazát védi a maga érveivel, de a tárgyilagos szemlélőnek mégsem nehéz eldönteni, hogy tulajdonképen melyik álláspont az,- amely a székesfőváros érdekeit is kielégíti, de meg a polgárságra is figyelemmel van. A pénzügyi ügyosztály tudvalevőleg a vigalmi adóval kapcsolatban az uj adók egész komplexumát akarja az ősszel a közgyűlés elé terjeszteni. Ezek között az adók között szerepel a gáz és villany adója is. Ugyanakkor a világítási és vízvezetéki ügyosztály a villany- és gázárak, valamint a vizdijak emelésével foglalkozik. A két ügyosztály, mint ebből is látjuk, nagy összecsapásra készül. Adóról és áremelésről ugyanis egyszerre aligha lehet szó, hacsak e tekintetben valami kompromisszum létre nem jön. Bérezel Jenő dr. tanácsnok, a pénzügyi ügyosztály vezetője, külföldi minták szerint megadóztatni kívánja a gázt és a villanyt, ugyanakkor azonban Buzáth János dr. tanácsnok, a világítási és vízvezetéki ügyosztály vezetője, nem látja helyesnek, hogy a székesfőváros azokra az árukra, amelyeknek monopóliuma a kezében van, adót vessen ki. Végeredményben természetesen a tanács fog dönteni a két ügyosztály ellentétes álláspontja között, úgy, hogy a harcból kifelé aligha fog valami kiszíiremleni. Mindazonáltal annyi máris nyilvánvaló, hogy az ellentét megvan, s ennek megoldása elé joggal tekinthet érdeklődéssel a leginkább érdekelt fél: a közönség. Buzáth János dr. tanácsnokot felfogásában az vezeti, hogy a munkabérek emelkedését és az -árdrágulást tényleg be kell hozniok a fővárosi üzemeknek. Ezzel szemben kétségtelen az is, hogy a székesfőváros, hogy háztartásának mérlegét valamiképen helyreállítsa, az összes üzemektől magasabb haszon produkálását fogja kívánni. Ami most már az összeget illeti, amennyivel az üzemeknek többet kell produkáltok, elmondhatjuk, hogy a munkabérek emelkedése, a drágasági pótlékok és az anyagdrágulás révén a kiadások a következőképen emelkedtek: a villany müveknél----------- 1,000.000 K a gázgyárnál------------------- 1,500.000 K a v ízmüveknél------------------- 6—700.000 K Tal án azt is jogosnak állapítjuk meg, hogy — a vízmüvek kivételével — ez a költségtöbblet áremelés nélkül is megtérült a háború alatt is és valószínű, hogy a háború után még kevésbé fogják az üzemek ezt megérezni.
