Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-26 / 17. szám
Budapest, 191b. április 26. • • • Veszélyes irányzat. A központok tultengése. A háború szükségessé tette a gazdasági élet állami organizációját. Csak igy lehetett elérni azt, hogy ebben a küzdelemben ne csak katonailag, de gazdaságilag is kitartsunk. Azonban a mindenáron való központosítás most már a túl- ságba csapott és a gazdasági életet úgyszólván gúzsba szorította. Ma az agyonorganizált kereskedelem és ipar kezd feljajdulni a bilincsek alatt, melyeket a kezére raktak. És mindennek dacára akadnak sokan, akik már most hirdetik, hogy a központok, jobban mondva a monopóliumok nagy részét a háború utáni időben is fenn kell tartani. Sajnálattal látjuk, hogy ez a felfogás bizonyos körökben tért hódított. Azok az urak, akik ezt az eszmét proponálják, kivétel nélkül a különféle központok jól dotált vezetőállásait töltik be és ott nagyon kényelmesen érzik magukat. Azt hiszik a gazdasági életet a békében is ők fogják dirigálni! Ilyen körülmények között nagy megelégedéssel látjuk, hogy egy olyan hivatott férfiú, mint Lánczy Leó emeli fel a szavát és tiltakozik eme kárhozatos irányzat ellen, mely szükségkép gazdasági katasztrófára vezetne. — „Idegenkedve kell konstatálnunk“, írja Lánczy egy húsvéti cikkben — „hogy egy olyan irányzat keresi érvényesülését, amelynek az a célja, hogy az ad hoc életbe hivott gazdasági jelentőségű hadi intézményeket (központok stb.) állami organizációkká alakítsa át, a békeidőre való rendeltetéssel és ezen az utón az állami beavatkozás jelszavát mindazokon a gazdasági területeken valóra váltsa, ahol eddig leleményesség, az alkalmazkodás képessége a dolgozó és kereső erők szabad érvényesülése tudott teremteni“. Lánczy eme kijelentései annál súlyosabban esnek latba, minthogy itt az ország egyik legnagyobb bankjának a kipróbált vezetője beszél. Már pedig ismeretes, hogy a központosítást most a háború alatt éppen bankkörökből forszírozták, úgy, hogy a publikumban az a nézet vert gyökeret, hogy a központok olyan üzleti alapítások, melyekből elsősorban a nagybankok húznak hasznot. Béke idején a kereskedők mindig amiatt panaszkodtak, hogy az állami adminisztráció antimerkantilis és jó volna, ha a közigazgatást kereskedőkkel és gyakorlati emberekkel frissítenék fel. Ez a kívánság most teljes mértékben megvalósult. A központokat, melyek lényegükben állami organizációk, kereskedő emberek vezetik, a kormány ellenőrző közegei ott csak statisztálnak és óvakodnak attól, hogy a kiválasztott szakembereknek ellentmondjanak. És mégis mit látunk? A kereskedők, akik a központokat igazgatják és akiknek rendelkezései kormányhatósági ukázok erejével bírnak, az állami bürokratizmust is felülmúló merevséggel, nehézkességgel és lassúsággal dolgoznak. Veszélyes tehát ez az irányzat azért is, mert a kereskedelmi életbe, ahol eddig a gyorsaság, a találékonyság és könnyedség érvényesültek, az ólomlábu bürokratizmust és az üzleti életet megbénító merevséget akarja belevinni. Tanulják meg a központok urai, hogy a gazdasági életnek, elsősorban pedig a kereskedelemnek, úgy, mint eddig, ezentúl is a szabad mozgás, a szabad verseny lesznek az éltető elemei, amelyek nélkül fejlődés és haladás nem képzelhető. Régi igazság, hogy a szabad kereskedelem, mely nyereségre dolgozik, mindig olcsóbban árusít, mint azok az organizációk, melyeket nyereség kizárásával tiszteletbeli, nem fizetett közegek igazgatnak. A legjobb példát szolgáltatják erre a drágán árusító különböző fogyasztási szövetkezetek, amelyeket az állam is segít, mindennek dacára azonban sorra meg buknak. Mindezt jól tudják azok az urak, akik a bankok és üzletek Íróasztalai mellől a központok vezetőségébe csöppentek. Mi történik a gyufával? Van elég gyújtó. — Áremelkedés nem lesz. — Az árdrágító osztrák gyújtó. Egészen természetes, hogy a spekuláció a gyufát is hatalmába kerítette: látjuk, hogyan emelkedett kétszáz százalékkal egy skatulya gyufa ára és fokozódik a drágaság, hiszen a közönség meghökkent és a további drágulástól való félelmében összevásárolja a készleteket. Vájjon lesz-e még magasabb a gyufa ára, mi az oka a drágulásnak, milyen szerepet visznek a drágulásnál az osztrák gyufagyárak: ezekre a kérdésekre vonatkozóan érdekes nyilatkozatot tett a Fővárosi Hírlap-nak egyik legnagyobb gyufagyárunk igazgatója. A következőket mondotta: — Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a magyar gyujtóipar a legtöbbet szenvedett iparágak egyike volt a háború előtt. Két oka volt ennek. Egyrészt a mértéktelen osztrák verseny, másrészt a foszfortilalom. Hogy milyen hatalmasan drágult a nyersanyag ára, mutatják a példák. A gyujtóiparnak legfontosabb anyagkelléke a fa. A fa adja a dobozt és a gyújtószálat, tehát a fatermelés szolgáltatja a fő nyersanyagot. A fatermelésben pedig rohamos áremelkedés következett el. s ennek következménye volt a gyújtónál mutatkozó drágulás első foka. A fa ára köbméterenként 25 koronáról 80 koronára, a vegyi anyagok közül íöképen a klórsavas kálium ára 80 koronáról 130 koronára, a pa- rafin ára 40 koronáról 250 koronára^ a kén ára 20 koronáról 400-ra, a keményítő 30-ról 150-re, a papír pedig 35-ről 80 koronára emelkedett métermázsánként. A gyárak tehát nem tettek egyebet, minthogy a nyersanyagoknál beállott áremelkedést részben továbbadták, bár igy is roppant nehézségekkel kellett megküzdeniők, hogy a gyakorlatlan munkások mellett fenn tudják tartani az üzemet és el tudják látni gyújtóval a polgári lakosságot és a katonaságot. A mi helyzetünk égyébként még tűrhető. Ellenségeink azonban már nem tudnak gyújtót előállítani: az angolok, franciák és olaszok kénytelenek japán gyújtót hozatni, sőt Oroszország, amely egész Európát ellátta a gyújtóhoz szükséges fával, szintén kénytelen külföldi gyújtót vásárolni. Mert ott viszont a vegyi anyag hiányzik. Gyújtóban tulajdonképen nálunk eddig nem is volt hiány, mert a magyar gyufagyárak az 1915. évben ugyanolyan mennyiségű gyújtót termeltek és szállítottak, mint a háború előtti években s a közönség nyugodt lehet, hogy minden meg fog történni, hogy ezután se maradjon gyufa nélkül, de ez persze csak úgy lehetséges, ha a háztartások nem halmoznak fel készleteket. Hogy a gyufa ma nem oly kitűnő minőségű, annak oka az, hogy most föképen a hazai nyárfa feldolgozására vannak utalva a gyufagyárak. Ez a fa pedig nem olyan alkalmas, mint az orosz nyárfa. Sok vegyi anyag pedig egyáltalán nem szerezhető be. Azonban mégis hangoztatni kell, hogy jelenleg nincsen semmi jel arra nézve, hogy a gyújtó árának további drágulásától kellene félni. Fel keli azonban a közönség figyelmét hívni egy jelenségre: a gyújtó mostani behozatalára. Ma nagyon sok gyújtó érkezik be Ausztriából és a vámkülföldről. Egyedül Ausztriából az 1915. évben körülbelül 20.000 mázsát hoztak két millió értékben. Jellemző az importálás gazdasági hatására, hogy ez a gyújtó jóval drágább a hazainál és az illetéktelen kezeknek ez a behozatala drágítja meg most tulajdonképen a gyufát. Mert most már a hazai gyújtót is a drágább külföldi gyufia árában igyekszik a közvetítő kereskedelem értékesíteni. Szükséges volna ezért, hogy a magyar és osztrák devizaközpont a vámküiföldröl behozandó gyufára a szükséges valutát ne adja meg. Egy ilyen intézkedés az illetéktelen gyufakereskedelmet egy csapásra megszüntetné és a fogyasztók a magyar gyufához rögtön olcsóbban jutnának . . . Egyébként pedig a magyar gyufagyárak vezetői úgy értesülnek, hogy a háborús idők horribilis anyagi terhének csökkentésére a kormány csakugyan kénytelen lesz az uj állami jövedelmek közé a gyufa monopóliumát is fölvenni. Az Adria szubvenciója. Az Adria tengerhajózási társaság 1915. évi mérlege 380,060 K veszteséggel zárul. A társaság azonban ennek dacára se feledkezik meg részvényeseiről és a tartalékból 5 százalékos osztalékot juttat a részvényeseknek. Könnyen teheti. Voit alkalma milliókat gyűjteni azokból az állami szubvenciókból, melyekért csak ellenszolgálatokat ígért, de nem teljesített. A társaság most a háború alatt is felveszi a 4 millió K-t meghaladó államsegélyt, pedig az idevonatkozó szerződés kifejezetten megállapítja, hogy a járatok beszüntetése esetén a szubvenció nem folyósítható. Mindezzel azonban a társaság nem elégszik meg. Pénzügyi körökben hire jár, hogy az Adria a háború után várható nagy hajózási forgalomra való tekintettel máris lépéseket tett a kormánynál a szubvenció felemelése céljából! Hát ez igazán szép dolog. Az Adria nem elégszik meg azzal a nagy haszonnal, melyet a háború után óriási konjunktúra révén fog szerezni, hanem ezen felül még az államot is fokozott mérvben akarju igénybe venni. Ez ellen tiltakozni kell mindenkinek, aki a magyar állam pénzügyeinek egyensúlyát a szivén hordja. Mennyit keresett a lutribank? A lutribank, vagy ahogyan hivatalosan hívják: a AL kir. szab, osztálysorsjáték r.-t. a napokban közzétette az 1915. év zárszámadását. Az előző években a hivatalos lap a mérlegcsinálás e remekművét már január első napjaiban hozta, de Hazai-Serényiék ezúttal úgy látszik a husvét örömeit akarták fényes számmiiveleteikkel fokozni. Ha ez tán sikerült is nekik, egyben mégis csalódtak: a lutribank lejáró szabadalma részére nem lesz többé feltámadás. Az 1915. évi mérleg igazi háborús mérleg, amely a múlthoz képest nagy visszaesést mutat. A kitünteteti nyereség 163.632 K, amelyből részvényenkint 22 K osztalékot fizetnek. Egyik laptársunk kiszámította, hogy a lutribank 19 éves fennállása óta egy-egy részvényre — a 3,600.000 koronás alaptőke 7200 darab részvényre van felosztva — 1931 K osztalékot fizetett, a társaság tehát eddig összesen 13,729.200 K osztalékot fizetett ki. A 2500 darab alapitói igazolvány után az alapítók — a Budapesti takarékpénztár és az Allgemeine Elsässische Bankgesellschaft — minden tőkebefektetés nélkül összesen 4,392.500 K-t kaptak. Ezenkívül a társaság máig 5,187.033 K tőkét gyűjtött, tehát a 3,600.000 K alaptőkével összesen 23,308.733 K-t keresett. Kell-e ehhez kommentár? Jövő évben lejár a lutribank monopóliuma: szabad-e az egyre jobban eladósodó államkincstárnak ezt a szerződést megujitani? Hazai-Serényiék nemzeti ajándékra nem tarthatnak igényt és minthogy az államnak uj jövedelmi forrásokra van szüksége, az osztálysorsjátékon elérhető nyereséget maga részére kell biztosítani. Ausztriában az osztálysorsjáték állami kezelésben van és az elmúlt évben mintegy 12 millió koronát kerestek vele. Ehhez a művészethez bizonyára mi is értünk, csak akarni kell és könnyűszerrel utánuk csinálhatjuk. A Forgalmibank tőkeemelése. A Forgalmi Bank Részvénytársaság szerdán tartotta rendes évi közgyűlését Pékár Imre elnöklésével. Lévai Adolf vezérigazgató terjesztette elő az évi jelentést, amely szerint a bruttó nyereség — az üzleti költségek, adó és leírások levonása után, amelyekre összesen 473.467 koronát fordítottak — 1.227.885 korona 49 fillér. A közgyűlés elhatározta, hogy a 3.000.000 koronányi alaptőke u.án 12 és fél százalékos osztalékot fognak fizetni. A részvényszelvényeket április 15-től kezdve 25 koronával váltják be. A tartalékalapot a szabályszerű 5 százalék helyett 100.000 koronával dotálják, úgy, hogy annak magassága eléri már a félmillió koronát. A létesítendő nyugdíjalaphoz 50.000 koronával járultak hozzá és hadi jótékonysági célokra 10.000 koronát fordítottak. A jövő évi számlára 194.132 kronát vittek előre. Végül elhatározták, hogy az alaptőkét 3,000.000 koronáról 6,000.000 koronára eme- 1 i k fel. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot, hogy a vállalat cégét Magyar Forgalmi Bank Részvénytársaságra változtassák meg. Az igazgatóságba uj tagokul H ö n i c h Henriket és Neumann Edét választot ták meg. Wiener Bankverein. A Wiener Bankverein április 18-án tartót’a rendes közgyűlését Schenk Adolf lovag elnöklete alatt. Az igazgató- tanács által előterjesztett jelen és szerint az intézet összes forgalma 69 446.872.000 K volt a múlt évi
