Fővárosi Hírlap, 1915 (4. évfolyam, 23-52. szám)

1915-12-01 / 49. szám

Budapest, 19-15 december 1.: azokat sommásan intéztük el. Első büntetés volt: 30 márka birság, vágy három napi elzárás, második: en­gedély megvonása. Mikor a soffőrök látták, hogy nem tréfálunk, hogy egymás után szedjük el az engedélye­ket, akkor vége volt a visszaéléseknek. Tudják, hogy a rendőrség nem ismeri a tréfát az ilyen dolgokban. Három hét alatt abszolút rend volt a soffőrökkel. íme, ez a helyzet ma Berlinben az autotaxik 'kqrüll. Ezer autó ... és Budapesten harminc. — Berlin háromszor akikora. mint Budapest és nem "tudom hányszor olyan gazdag. Úgy hallom, Pes­ten most csak hadseregszálliitók járhatnak autón, mert öt koronán alul nincs ut . . . Szerencsém volt, mert S c h w e n t e |r II e y kapitány nem kérdezte tőlem, hogy Pesten milyenek az autó- taxi-viszonyok. Az egész városi közigazgatás nevében szégyelltem kellett volna miagamat. Déri Imre. Faburkolás, aszfaltozás és a Fock-ügyosztály egyéb munkáiról. A főváros Tanácsa az elmúlt napokban döntött az Andrássy-ut és egyéb faburkolattal ellátott utcák bur­kolására kiirt pályázatról. A versenytárgyalás ered- ményeképen a munkálatokat a tanács Gr egei sen G. és Fiai cégnek adta ki, ami vállalkozói köiökben meg­lehetősen nagy visszatetszést keltett, arra való tekin­tettel, hogy a Neumann és Társa cég, a főváros régi vállalozója lényegesen olcsóbb ajánlatot tett, mint Gregersenék. Amellett azonban jsmeretes az az össze­függés, amely Gregersenék és az angol-ausztrál Mühl cég között íönríáll és amely az Andrássy-uti burkolá­sok körül híressé lett tall wood fával operál. A ver­senytárgyalás különös eredménye arra késztetett ben­nünket, hogy magát Fock Ede tanácsnokot, az ut- és csatornaépítési ügyosztály vezetőjét kérdezzük meg, mi inditotta a tanácsot arra, hogy a versenytárgyalá­soknál szokatlan módon a drágább ajánlatot fogad­ta el. — Magunk sajnáljuk legjobban .— mondot­ta Fock tanácsnok — hogy ezúttal a drá­gább ajánlatot kelllett figyelembe vennünk, de a Neumann-céggel szemben eddigi munkája során többször merült fel panasz, most pe­dig teljesen irreális ajánlattal jött. Az egyik napon ugyanis beadta a javaslatát és a má­sik napon már azzal jelentkezett, hogy a há­borúra val© tekintettel, ölvén százalékkal ma­gasabb árakat kell kérniük. Ez az eljárás me­rőbe r ellenkezik a versenytárgyalás alapel­veivel, de egyben az ilyen ajánlatot nem Is lehet valami túlságos bizalommal fogadni. — Nem inkommodálta a tanácsot — kérde_J.ű,t — az a körülmény, hogy a Gregersen-cég egyik beltagja, dr.Gregersen Endre fővárosi bizottsági tag? — Ez iránt is érdeklődtem és bebizonyí­tották előttem, hogy Gregejrsen Endre dr. nem tagja a cégnek, hanem csak ügyésze, fix fizetéses alkalmazottja. Mi igaz abból, hogy a Gregersen-cég a Maehl-céggel áll összeköttetésben, amely cégtől az ausztráliai tall- wood fát szállítja? — A Máhl-cég ausztráliai fát szállít, de tényleg hamburgi, mert ott a telepe. Már kü­lönben is megbukott és nekünk, akik vele szerződéses viszonyban voltunk, örülnünk kellett, hogy a Q u h 1-cég átvette üzletét és kötelezettségeit. A Gregersen-cég csak telket adott Budapesten MáMéknek, ahol az ausztrá­liai fát elraktározhatják és vállalta a tallwood- fa fölapritását. — Gregersenék a faburkolások javítását különben is csak egy esztendőre kapták. Mihelyst a háború-' nak vége van — és reméljük, hogy 1916-ban vége lesz — úgyis uj intézkedésekre van szükség, tekintettel arra, hogy a közgyűlés az Andrássy-utnak a KöröndtőiP a ligetig eső részére vonatkozólag az aszfalt-burkolás mel­lett döntött. A közgyűlés határozatának meg­valósításában a háború akadályozott meg ben­nünket, de mihelyst lehetséges, azonnal eleget teszünk ennek a kívánalomnak is és a háború befejeztével megkezdjük a jelzett úttest asz­faltozását A tanácsnok nyilatkozatában mindenesetre meg­nyugtató, hogy az Andrássy-ut burkolatának javítását csak egy esztendőre adták ki és hogy a háború után végre fogják hajtani a közgyűlés határozatát. Fock tanácsnok az ügyosztály vezetése alatt folya­matban levő munkálatokra vonatkozólag még a követ­kezőket mondta: — Az Ördög- á r o k beburkolását meg' kezdték az orosz foglyaink, de sajnos nem dolgozhatnak állandóan a nagy hideg miatt, amely csontkeményre fagyasztja a földet. — Ilyenkor csak' bontási munkát lehet végezni. Az Óbudai főgyűjtőcsatorna • amelynek elkészítése két millió koronába került — megnyitása is küszöbön van, mert végre megkapjuk a Németországból régen várt Geigcr-féle szennyvíztisztító kereket. Sür­gönyben értesítettek, hogy minden nap meg- érke-zhetik. Szépen haliad' előre a Villa n yi - úti főgyűjtőcsatorna (kiépítése is, amely igen érdekes módon, alagutszeriien épül. A vállaikozó ezt a munkát is a szerződés­szerű egységárban végzi. Nagyon érdekes és újszerű dolog lesz a csatornának a Dunába való betoirkollása is. A papirszállitó Mathuzsálem is fölemelte az árakat Az általános drágulások során nem jelentéktelen az az árdrágulás sem, a/mely a papirosnál állott be. A fő­városi nyomdának és a városi hivataloknak évenkínt több százezer korona áru papirosra van szüksége és igy az árdrágulás esetleg igen nagy összeget tett volna ki. Magát az árdrágulást természetesen nem lehetett kikerülni, a fővárosnak azonban mégis szerencséje volt ebben a dologban, amennyiben mások 100—300 száza­lékos emelkedéssel kénytelenek fizetni többet. mint béke idején. A főváros papjrosszállitója nem kevesebb, mint száz esztendő óta a Dona Döme és Társa cég. A ver­senytárgyalást ugyan minden alkalommal kiírták, de a legolcsóbb ajánlat mindig Donáéké volt, akiknél ilyenformán tradícióvá vált, hogy a fővárosnak szál­lítsanak. A cég épen azért, részben a száz esztendős múlt iránt való kegyeletből, részben a fővárossal való viszony fönntartása érdekében ezúttal sem mert túl­zó követelésekkel előállani. Mindössze húsz száza- kos emelést kértek, amjt azonban a múlt esztendőben Márkus Jenő tanácsnok előterjesztésére csak részben akceptált a tanács. Elfogadta ugyanis a nyomdapapi­rosra vonatkozó húsz százalékos áremelést és pedig julius 15-től december 15-ig való időtartamúra. Donáék- nak az egyéb papirosokra vonatko»ó kívánságát azon­ban nem honorálták és igy azokat mindmáig szerző­désszerű árakon szállították. A papírárak állandó emelkedésére való tekintettel a keddi tanácsülés valamivel tovább ment a méltányos­ságban. A nyomdapapiros áremelésének határidejét meghosszabbította és akceptálta a húsz százalékos emelést az egyéb papirosoknál is, de csak a szerződés­ben kikötött papírmennyiségen fölül való szükségle­tekre vonatkozólag. tDBBBSfiKIfllRIIBBBlIflllllllHlllllllllllllllllllllCBM Kettéosztják a VI, és VII. kerületeket. Sok az eszkimó és kevés a fóka. Madách nem hitte volna, hogy ezt az igazságot a város­házi választásokra fogják alkalmazni. A tanács­noki állásra öt jelölt pályázik komolyan és igy természetes, hogy négynek ezúttal nem jut hely a tanácsban. Különösen is nagy rákfenéje a fő­város adminisztrációjának, hogy a legtöbb tiszt­viselőnek a tanácsjegyzői, vagy főjegyzői állás­nál be kell fejezni a karriérjét, mert a tanács­ban csak ritkán üresedik meg hely és mert van­nak — egyébként kitűnő tisztviselők, akiket az isten is elöljáróknak teremtett, ámde az elöljá­rói állások sem szoktak gyakran gazdát cse­rélni. Az eredendő hibán, amely végeredményben benyulik a tanácsjegyzői és fogalmazói kar elő­léptetési- esétlyeibe is, most a tanácsnok-válasz­tással kapcsolatban gyökeres javító munkát lóg­nak végezni. Elsősorban három régi elöljárót nyugdíjaznak, másodsorban pedig szaporítják az elöljárói állásokat kettővel, úgy hogy a hatodik és hetedik kerületet kettéosztják. A legközelebbi jövőben ily módon öt uj elöl­járót fog választaná a közgyűlés, aminek az az előnye is lesz, hogy igy mintegy vigaszver­senyt rendeznek a tanácsnok-választásnál nxcl'- lözött jelöltek javára. A távozó elöljárók ti kö­vetkezők: Márkus Imire (1. kerület), Ger­gely Sándor (III.) és Rózsavölgyi Antal (Vili.). Úgy mondják, hogy a nyugdíjaztatás iránti kérvények már a polgármester asztalán fekiisznek. Az egyik állás sorsa már is eldőlt: Szaszovszk y József főjegyző, akinek az ansziennitás alapján tanácsnoki állásra lett vol­na joga, illetékes heli'yen azt a biztos Ígéretet kapta, hogy a Vili. kerület elöljárója lesz. A többi négy állásra ezek a komoly jelöltek: Bu­ko v s z k y Viktor, Wigh János, Sántít a Dénes főjegyzők. K e m c n y Géza, I g a 1 i Kál­mán. L i e b e r Endre, V a j u a Ede tauácsjegy- zők. S z t a íi k o v i c s Szilárd, W i 11 i n g e r Gyula és S c h m e 11 h e g g e r Árpád a legkö­zelebbi alkalommal helyet kapnak a tanácsban. Az ötödik kerület uj elöljárója természetesen C s a p 1 o v i c s Pál főjegyző lesz. Abban az esetben, ha a megjelölt kerületek kettéosztása csak későbbi időben következn k be, a három nyugdjiba vonuló elöljáró helyét Bukovszky Viktor, S z a s z o v s z k y József és I g a T i Kál­mán foglalják el. A költségvetés. A pénzügyi osztály, hegyesebben Áts Fe­renc főszámtanácsos, nagyjában elkészült a jö­vő évi költségvetés előirányzatával. A pénzügyi bizottság alkalmasint még december hónapban fogja tárgyalni a költségvetést, de a közgyűlés elé csak januárban kerül. Az Autotaxi-vállalat beadványa. Az autotaxi vállalat újabb beadvánnyal fordult a fővároshoz s a tarifaemelés fejében hajlandónak nyi­latkozott negyven kocsit járatni. A közlekedési ügy­osztály az ajánlatot pártoló javaslattal fogja a közle­kedési bizottság elé terjeszteni. Üzemek adómentessége. A pénzügyi bizottság egyik nemrégen tartott ülésén F e 1 e k i Béla felvetette azt az eszmét, hogy a közgyűlés írjon fel a kormányhoz a köz­ségi üzemek adómentesítésének érdekében. Ez a kérdés nemcsak abból a szempontból fontos, mert a fővájros évente kb. 700.000 koronát taka­rítana meg, hanem az üzemek költségvetésének reális voltát is előnyösen befolyásolná. A tanács úgy határozott, hogy Feleki indítványát az üze­mek költségvetésével kapcsolatban terjeszti a közgyűlés elé. Szénszállítás villamoson. \ A fuvarhiány és fuvardrágaság mérhetetlenül meg- drágitotta és szinte hozzáférhetetlenné tette a szenei is. A főváros közgazdasági ügyosztálya arra a megol­dásra gondolt, hogy bécsi mintára villamoson kellene a szenet szállítani. Az ötletet tett kövefte és a napok­ban megtörtént az első próba. A helyiérdekű vasutak kocsijain szállították az első két waggon szenet és pe­dig az északi pályaudvarról a Tolnai Világlapja szá­mára a Dohány-utcába. A próba kitünően sikerült és most Vita Emil dr. tanácsnok azon fáradozik, hogy ö szénszállításnak ezt a módját állandósítsa és minél in­kább kiterjessze. Hatósági zöldségraktár. A tizes bizottság hetekkel ezelőtt felhatalmazta Márkus Jenő dr. tanácsnokot, hogy a IX. kerületi Mátyás-utcában állandó zöldségraktárt építtessen, ahol télen át a készletek megőrizhetők lesznek. A ha­talmas raktári épület Stricker Gyula tervei szerint el­készült s azt a múlt héten vette át az erre a célra ki­küldött bizottság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom