Fővárosi Hírlap, 1915 (4. évfolyam, 23-52. szám)
1915-11-17 / 47. szám
4 ügyészi rész kevesebb' volna 500 koronánál, ebből a tartalékból fogják kiegészíteni. A gázgyári pör költsége egyébként nevetségesen csekély, amit legjobban bizonyít az, hogy a Trieszti légszesztársutát ügyvédjének, B a- konyi Samu dr. országgyűlési képviselőnek, (amely álnév alatt voltaképpen. R adó ez a János húzódik meg) 76.000 K perköltséget állapított meg a bíróság. A tiszti ügyészség merőben tévedésből, elírásból kért mindössze 12.000 koronát és a bíróság, amely nem terjeszkedhetett túl a fél kérelmén, fejcsóválás között állapította meg a 12.000 koronáit. A Triesztiek siettek is lefizetni ezt a csekélységet. <'O’SGMéNyGlC Tisztujitás előtt. Szerdán polgármesterválasztás. a következő héten, 24-én pedig az alpolgármesteri állásokat tölti be a közgyűlés. A helyzet ma már egészen tiszta: Déri tanácsnokot egyhangúlag fogják megválasztani. A tanácsnoki állásokért folyó küzdelem is vészit a feszültségéből. De mién Géza és M i k l ó s Elemét: körül csoportosulnák a legnagyobb kerületek, a legtöbb szavazatok. Ma már körülbelül elhatározott dolog az is, hogy W i 1 d n er tanácsnok a választások után átveszi a közoktatásügyi ügyosztály vezetését, az uj tanácsnokok egyike az egyesítendő szociálpolitikai és közjótékonysági ügyosztály élére kerül, a másik pedig a közélelmezési ügyosztályból kihasítandó uj ügyosztályt kap. Szó van arról is, hogy valamelyes formában mégis csak megcsinálják a testnevelési ügyosztályt. Kórházi szállítások. A közkórházi bizottság legközelebbi ülésén fogja tárgyalni a Freudiger Mózes és Fiai cég ajánlatát a fővárossal kötött szerződés meghosszabbítására vonatkozólag. Az ajánlat elfogadását az ügyosztály is javasolja. 1000 üveg lysoform. Dr. Keleti és Murányi újpesti vegyészeti gyárosok 1000 üveg lysoformot adtak a Vörös-Kereszt Egylet Szeretetadomány Osztályának, hogy karácsonyi ajándékként küldjék el a harctéren küzdő tisztjeinknek, A Royal-szálió újonnan alakított szeparéi szombaton megnyíltak. A szeparék berendezése e szálló vezetőségének kitűnő ízlésére vall. A Royal-szálló ebéd- és vacsora-terítékének elsőrangú és bőséges összeállitása és 4 és 5 kor.-ás árának mérsékelt volta igazolja az étterem állandó nagy látogatottságát. ...........................................in......... A TŐK A háború nem konjunktúra. Egyik újságíró kollegánk, D é r i Imre Berlinben beszélgetett a város polgármesterével, Wermuth titkos tanácsossal. A beszélgetés természetesen akörül forgott« milyen fegyverekkel küzd a város a birodalmi és állami kormány és az összes hatóságok által támogatva, a drágaság ellen. Tudjuk, hogy ez a küzdelem sikeres. Berlinben sokkal olcsóbb az élet, mint Budapesten. A sok érdekes részlet közül, melyet ez alkalommal elmondott, kiragadunk egyet: az ármegálla.pitó bizottságok működését. Ilyen bizottságok tudvalevőleg nálunk is működnek, főleg a törvényhatóságok területén és az egyes cikkek árhatárának hatósági megállapítása a bizottságok javaslata alapján történik. Ezek a bizottságok munkája rendszerint abból állott, hogy amikor va'ainely élelmi- ciíkk ára már tulmagasra szökött fel, ezt az árat fogadták el határnak, hogy ezzel a további emelkedést megakadályozzák. Néha még ennél is tovább mentek. Javaslataikat rendszerrint az illető szakma nagykereskedőinek, gyárosainak véleményére alapították. Hogy ilyen módon a fogyasztó érdekeit vajmi nehéz megvédeni, a2 magától értetődik. A dolog odáig fejlődött, hogy egyes cikkeknél maguk az árutulajdonosok kérték a maximálást, ánnyira biztosak benne, hogy ez a maximum nekik hasznos, nemi a fogyasztónak. így történt ez legutóbb a szaláminál, ahol a gyárosok a városhoz folyamodtak az árhatár megszabásáért. Lássuk már most milyen elvek szerint dolgoznak a berlini ármegállapitó bizottságok. Az ő feladatúik az, hogy pontosan, szakszerűen és pártatlanul mindig a fogyasztó érdekeit szem előtt tartva, megállapítsák, hogy valamely árucikknek mennyi az összes termelési, előállítási, szállítási, közvetítői és minden egyéb költsége amíg a piacra kerül, szóval elkísérik az árucikk útját minden közbenső állomáson, amíg az első kéztől az utolsóig eljut. Kiszámítják pontosan, hogy mennyi a termelőnek, a közvetítőnek, a nagykereskedőnek, a kiskereskedőnek a haszna és ha azt tapasztalják, hogy egyik, vagy másik tűin agy hasznot vesz, akkor azt mondják neki: Ez nem megy, ez beleütközik a jó erkölcsökbe, az állami érdekekbe. Ön lesz szives ezentúl kevesebb haszonnal megelégedni, annyival, amennyit mi szabunk meg. E határozat ellen aztán nincs apelláta. Attól a termelőtől, gyárostól, kereskedőtől, aki ennek a határozatnak ellene sz>egiil, egyszerűen elkobozzák az áruját. Ezt a jogot a német városi hatóságoknak a törvény adta meg. Németországban a kormányt, a hatóságokat a drágaság ellen való harcban Két alapgondolat vezeti. Az egyik: a készletekkel, ott ahol erjre szükség van, takarékosan kell bánni. Ezen az alapon szabják meg, hogy egy-egy fogyasztóra mennyi jut. Ez a gazdagnak korlát, a szegénynek garancia. A másik alapgondolat: a háborút senkinek sem szabad üzleti konjunktúraként felfogni és kihasználni. A háborún senkinek sem szabad nyerészkedni, ve’e senki sem spekuílá 1 hat büntetlenül. Ez a megdönthetetlen alapigazság, mely hü kifejezője úgy az erkölcsi érzésnek, mint a felsőbb állami érdeknek, ha helyesen és következetesen alkalmazzák — és a németek ezt csinálják — kizár minden osztályháboniságot. Kizárja az agráriusok és merkantilisok sivár harcát, mert ehhez a tételhez minden osztálynak alkalmazkodni kell. Ott nem mondja senki; >,hadd keressenek a gazdák“, de kereskedelemellenes irányzatról sem panaszkodik senki. Most osztályközi kongresszus készül a drágaság ellen. A parlament is foglalkozni fog ezzel a kérdéssel. Egyszerű a megoldás: Mondják ki törvényben, határozatban: a h á ború ne m lehet konjunktúra. A többi magától jön. Vámszedők a tengeren. A hivatalos lapban a napokban kimutatás jelent meg azokról a hitelekről, amelyeket a kormány a törvényben nyert felhatalmazás alapján az 1914—15. költségvetési éven túl még egy évig, vagyis az 1915—16. költségvetési év végéig terjedő időtartamban felhasználhat. A kimutatott tételek között szerepel az A d r i a t e n- gerhajózásirés.zvénytársaság négymillió hatszázezer koronára és az Ungaro- Croata 2,775.000 koronára /rugó szubvenciója. Ugyancsak e társaságok ezenkívül hajóbeszerzési hozzájárulás és Szuez-csatorna illeték fedezése címén, még 1.2 millió korona állami segélyt élveznek. Mindezek a horribilis összegek a szerződés értelmében csak akkor: utalhatók ki a társaságoknak, ha azok a szerződésben kitüntetett hajó-járatokat tényleg fenn is tartják. A háború kitörése óta az Adria és Ungaro Croia- ta hajói tudvalevőleg nemi közlekednek, a szerződéses járatok tehát szünetelnek. Mindennek dacára a két társaság a háború első évében (1914—15) a teljes szubvenciót megkapta és most a kormány az államsegélyt egy második évre (1915—16) is teljes egészében kiutalta. A társaságok ebben a két évben tehát több mint 15 millió koronát kapnak anélkül, hogy annak fejében a legcsekélyebb ellenszolgálatot is teljesítették volna. Ez. tisztán nemzeti ajándék. Jobb lett volna ezeket az összegeket a haza védelmében elesettek árváinak és özvegyeinek juttatni. Az Adria és Ungaro-Croata gazdag, hatalmas társaságok, melyek a béke években 10—15 százalékos osztalékokat fizettek és ezenkívül nagy tartalékokat gyűjtöttek. .Mincb- ezt pedig éppen az államsegélyek révén érték el. Most a háború alatt ezeknek a társasagoknak alig van kiadásuk, az esetleges veszteségek fedezésére pedig ott van a tartalékalap. Semmi szükség sem volt tehát a milliók kiutalására csak azért, hogy eme vállalatok igazgatói és főrészvényesei a háború alatt az állam zsírján élve-, óriási jövedelmekben búslakodjanak. Zichy János gjróf az első Adria-szerzödés képviselőházi tárgyalásakor, 1901-ben ezeket mondotta: — Látunk egy folyton növekvő, erősbödö, gazdagodó részvénytársaságot, amelynek a nemzeti szuverénitás által iniimnnizá’t protek- torai vannak, s azután azt látjuk, hogy minél inkább gazdagodik, erősödik ez a részvénytársaság, annál inkább segélyeztetik az állam által. Hogy miért, erre a választ nem adja meg senki... Választ még ma se kaptunk, pedig a szubvenció azóta megnégyszereződött! Budapest, 1915. november 17. Dagad a Generáli-botrány. Mi magyarok azzal hizelgíink magunknak, hogy lo- vagias és loyalis érzületünket a háború alatt se tagad, tűk meg. Ez mindenesetre igaz. Csakhogy a békehíréinek és engedékenységnek itt is van határa, különösen gazdasági téren, ahol az ántánt a legpiszkosabb fegyve. rekkel harcol ellenünk. A legkevésbbé lehetünk pedig kíméletesek a.z olaszok ellen, ajkik, szövetséges létükre, a legnagyobb veszélyben gáládul hátba támadtak bennünket. Az olaszoknak a háború kitörésekor az volt első dolguk^ hogy honfitársaink vaígyonát megrongálták, vállalataikból és bankjaikból az osztrák és magyar igaz. gatósági tagokat kidobták és ott elhelyezett tőkéinket egyszerűen elkobozták. Hogy mi ezzel szemben milyen lov2gíasan viselkedünk, arra a legklasszikusabb példa a Generáli biztositó társaság, melynek elnöke és vezető igazgatói olasz állampolgárok, akik zsíros álllásaikban továbbra is meghagyattak és nagy fizetésüket Svájcon át most is pontosan megkapják. Hogy a társasággal szemben való loyalításban mennyire megyünk, azt a legjobban megállapítja az óbudai uj gázgyár biztosításánál — amint azt a Fővárosi Hírlap részletesen megírta — a főváros a Generálit 121/^%-kal részesítette, oly arányban, amit több más szinmagyar társaság, ennél az üzletnél nem tudott elérni. Dr. Ripka Ferenc, a gázgyár vezérigazgatója, és a gázgyári direktórium tulajdonképen kegyelmet gyakoroltak a Generálival szemben és amikor az óbudai uj gázgyár biztosításában ez az olasz társ:jság is részesedett, csak annyi történt, hogy a főváros nem akart hóhérja lenni. Hogy azonban nemcsak Magyarországon ismerik a trieszti igazgatók megugrásának regényes történetét, meg az ola'sz hadíkölcsönre történt 14 milliós jegyzést azt bizonyítja a Grazer Tagespost cimü tekintélyes lapnak egy cikke is, amelyet Steinwender képviselő írt. Elmondja a képviselő, hogy amig mi a, Generáli olasz direktorait ma sem kergettük a pokolba, addig a derék olaszok a háború kitörése után azonnal kitessékelték a Banca Commer- ciale, — amelynél tudvalevőleg a Wiener Bankverein is érdekelve vrn — német és osztrák származású igazga tóságl tagjait. Elmondja továbbá a cikk, hogy a Gene, rálinak Triesztben igen sok olasz hivatalnoka volt. Ezek a hivatalnokok mind megszöktek és most, oínrg csak fegyverképesek, a mieinkre lövöldöznek az Ison. zónái, a Krnen, a doberdói fensíkon, szóval mindenütt, ahol lehetséges. Ezeket a hivatalnokokat azonban nem bocsátották el, még a fizetésüket se szüntették be, ha- íem utánuk küldik Svájcon át és ha majd egyszer véget ér a háború, akkor szerencsénk lesz őket újra magunk -:özött üdvözölhetni. így ir a tekintélyes Steinwender osztrák képviselő ugyanakkor, amikor a főváros ke. gyeimet gyakorol és amikor a kormánynak eszében sincs még az sem, hogy ezt a társaságot, amely ordító módon ellenségünk, esik állami felügyelet alá is helyezné. Igazgató-változás az »Anker‘‘-nél. Az Anker életbíztositó magyarországi igazgatója. Kállay Dezső, rí napokban végkielégítéssel elhagyta állását. Kállay, aki mint népfölkelő főhadnagy a háború kitörése óta katonai szolgálatot teljesített, most pedig Detegállományban van, kiváló szakképzettségével általános tiszteletet szerzett nevének és különösen a' tisztviselői kar fájkÍja távozását, mert velük szemben számtalanszor bebizonyitotta atyai jóindulatát. Utóda Tint. ner József, akit Kállay hadbavonulása után vezényeltek Bécsből Budapestre, osztrák ember és még csak magyarul sem tud.
