Fővárosi Hírlap, 1915 (4. évfolyam, 23-52. szám)
1915-12-25 / 52. szám
4 soroksáriak győztek. Augusztusban nyerték el Stégerék a szállítást és pedig úgy, hogy adagszénát 13.88 koronájával, bálszénát pedig 13.28 koronájával ajánlottak. Most aztán azzal a furcsa kéréssel állottak elő, hogy a főváros emelje fel mindkét fajta széna árát métermázsánkint 5.50 koronával; vagyis eszerint adagszénát 19.38 koronájával, bálszénát pedig 18.78 koronájával szeretnének szállítani. Ez pedig nem egyéb, mint kijátszása a szerződésnek és a nyilvános árlejtésnek. Azt, amit a régi szállító 15.67, illetve 9.92 koronájával’ szállított és akart továbbra is szállítani, az uj szállítók 19.38, illetve 18.78 koronájával hajlandók csak szállítani. Vagyis szin- leg megtették az aránylag olcsó ajánlatot, kikergették az üzletből a régi vállalkozót s amikor már nyeregben voltak, kalkulálni kezdtek és stájgerolni akartak. A közélelmezési ügyosztályra jellemző, hogy szó nélkül belement ebbe a hamis játékba és a kérelem teljesítését javasolta. A bizottság tagjai azonban megérezték, hogy itt egy súlyos precedens alkotásáról van szó és azzal az indokolással, hogy a háború alatt kötött szerződéseket nem lehet a háborúra való hivatkozással megváltoztatni, — elutasították a. kérelmet. Nehogy pedig a tanácsnak jobb szive legyen, kimondotta a bizottság azt is, hogy az elutasító határozattal esetleg ellenkező, vagyis az áremelést koncedáló tanácsi döntés újból a bizottság elé terjesztendő, vagy pedlig a főváros hivatalos lapjában közzéteendő. A tanácsülések határozatainak publikálása szempontjából igen nevezetes, üdvös kezdeményező lépés ez. A tanács keddi ülésén különben elutasította Stégerék kérelmét. Garázdálkodnak a boyok. Miért késik a szabályrendelet ? A boyokkal szemben mindinkább élesek a panaszok, a közönség zúgolódik a magas tarifák, azoknak önkényes használata és egyéb visszaélések miatt. Van tudomásunk esetekről, amikor az egyik boytársaság kiküldte fogdmegjeit a fölkészült menetszázadhoz és a hiszékeny katonákkal elhitette, hogy hazafias áldozat- készségből a búcsúleveleket ingyen viszik ki. A szegény katonák még borravalót is adtak, pedig a társaság a borsos számlát elküldte a címzett kedvesnek. tátik le, afrikai sötétségbe borul este, pedig erre vonatkozólag a főváros és a közmunkák tanácsa határoztak már. B u z á t h tanácsnok 'beismerte, hogy igaza van Holzer Sándornak, de háború van, mondotta, nincs anyag és nincs munkás. Most Folkusházy tanácsnok lépett a szószékre. Meg sem éljenezték, pedig a kenyérgyári igazgató pőre aznap zajlott le és sok babért hozott a közélelmezési ügyosztályra ... H e r c z f e 1 d Frigyes felháborodással mesélte el, hogy az ö irodájában, a Schreiber D. és Fiai cégnél, 34 koronát igéirtek kukoricáért, holott a kukorica maximális ára 26 korona. Felháborodását maximálta, amikor megjövendölte, hogy lesz még a kukorica 50 korona is. Bittner János hasonlóképen aggodalmaskodott, ö zsir- inségtől félti Budapestet, szerinte a zsir maximális ára roppant alacsony. Pető Sándor, mielőtt beszélni kezdett, elárulta, hogy a kávéházaik tejfogyasztásának betiltását fogja indítványozni. El is kezdite a beszédet és dörgő hangon szólt az átkos kávéházak és mulatók ellen. Vesztére azonban V á z s o n y i Vilmos visszatért a terembe, amelyből eltávozott volt, mire Pető hangja nyomban két skálával lecsúszott. A végén már azt mondta; — Nem teszek indítványt. És más, hálásabb témát kezdvén, a G r ü n- wald és Schiffer-cég tehenészetének részletei iránt érdeklődött. Minekutána még Havass Rezső a budapesti pályaudvarokat a Hamburg—Bagdadi útvonal perspektívájába állította, Benedek János pedig P e r g e r Ignácot elbucsuztatta, véget ért az ülés és a városatyák egy-két órás szünetet kaptak, hogy a szavazatszedő küldöttség befejezhesse munkáját. Az ilyen esetekkel szemben a közönség állandóan a fővárosi szabályrendeletet követeli, pedig ezek csalások, amelyek a büntető törvénykönyvbe ütköznek és igy a közönségnek csak föl kellene jelenteni a visszaélő boytárs: ságokat. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a szabályrendelet nem lenne nagyon sürgős. A szabályrendeletnek azonban a kereskedelmi minisztériumban állták útját. A főváros tanácsát miniszteri leiratban tiltották el a szabályrendelet megalkotásától, azzal a megokolással, hogy előbb törvényes alapot kell létesíteni. A törvényes alap az ípartörvény egyszakaszos kiegészítése lenne. Ez a szakasz a beraktározó vállalatokról, a fuvarleveleket felülvizsgáló irodákról, a boytársaságokról és másokról intézkednék. Csak ennek alapján készülhet el a fővárosi szabályrendelet, viszont addig a rendőrség sem teheti rá a kezét a bo- yokra mert nekik meg a belügyminiszter tiltotta meg, hogy iparügyekbe avatkozzék. Egyelőre tehát a' boy- gazságok számára szabad a vásár. Beteg és sebesült katonák ingyen használják a főváros fUrdőit Márkus Jenő dr. tanácsnok, a városgazdasági ügyosztály vezetője egy nyilatkozatában, melyet a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt tett, megemlítette már, hogy a háborús viszonyok között a székesfőváros fürdőiben a katonaság rendkívüli kedvezményben részesül, Nyáron a> dunai uszodákban üdültek katonáink, a betegek a Széchenyi-fürdő gyógyvizének áldásait élvezik, a Rudas-fürdő pedig csaknem teljesen a hadsereg szolgálatában áll. Olyan nagyméretű a főváros tanácsának kedvezménye, amelyet a fürdők ingyenes használata révén a hadseregnek nyújt, bogy arról érdemes tudomást szerezni a közönségnek is. Ennek a jótékonyságnak a képét Igali Kálmán dr. tanács jegyző, a fürdőügyek referense, volt szives előttünk élénk adrtokkal, kronologikus sorrendben megrajzolni a következőkben: — Az első megkeresést 1914 augusztus 2-ikán intézte a tanácshoz a Budapesten székelő honvédállomás parancsnoksága, amely megkeresésben azt kérte, hogy engedjen át a bevonuló kaonaság számára egyes dunafürdőket egész napra, egyeseket pedig bizonyos időre. Az első kérést sok más követte. Jöttek sorba a kórházak, jött a ,,Vörös Kereszt* és a jóté'kony- célu polgári egyesületek is. A tanács sürgősen döntött és a négy ingyenes dunafürdő közül — hármat, és ped'ig az óbudait, a Dráva-utcait és a lágymányosit — kizárólag a katonaság részére engedte át. Ezeket a fürdőket 1914-ben késő őszig, 1915-ben pedig egész nyáron át, megfelelő csoportokba osztva, látogatták a katonák. — A Széchenyi-fürdő egyik osztályából sem lehetett a polgári közönséget kizárni, igy a tanács 1914 november 3-ikán elhatározta, hogy a régi artézi-fürdő épületében levő társasfürdőt használhatóvá téteti és 4000 korona költséggel renováltatja. Ettől az időtől fogva amennyi fölös-vizet a gyógyforrás szolgáltatott, mind a katonaság kapta úgy, hogy reggel 8—2- ig fürödhettek, dörzsölésben és izzasztó pakkolásban részesültek a betegek, naponta mintegy száznyolcvan—kétszázan. — Ez év február óta a beteg tiszteknek is kedvezményt nyújt a tanács ötven százalékos árengedmény formájában. A Széchenyi-fürdőben nyújtott kedvezmény mérlege a következő; a régi artézi társasfürdőjében 1915 szeptember végéig 59.610 legénységi állományú katona fürdött, az uj fürdőben pedíig 1899 tiszt és önkéntes vet,te igénybe az ötvenszázalékos jegyet, 117 pedig ingyen élvezte a gyógyfürdőt. — A háborús jótékonyság terén azonban legtöbbet teljesített a Rudas-fürdő. Itt az uszócsarnok 1914 augusztus és szeptember hónapjában — tehát a legjobb időben — teljesen el volt zárva a polgári közönség elől. Ezt a módot azonban a polgárságra való tekintettel nem lehetett föntartanii és igy a katonaság számára a tanács a férfi népfürdőt engedte át. Novemberben pedig /ismét újabb intézkedés történt: a népfürdő férfiosztályában a hadbavonuló katonák, a női osztályban pedig a harctérről visszaérkező közkatonák fürödhettek ezidötöl fogva. Azóta ez az intézkedés állandó maradt és a fürdőket katonai munkások, orosz és szerb foglyok, galíciai menekültek és internáltak is használták. Budapest, 1915 december 25. — Tiszteknek, zászlósoknak és önkénteseknek, akik a harctérről betegen vagy sébesülten tértek vissza, 70 filléres jegyeket engedélyezett a tanács. Ezért az összegért tetszés szerint gőz-, szalon- vagy márvány fürdőt használhattak. Az altisztek és a legénység 50 fillérért kaphattak egyszerűbb fürdőt. Német tisztek és közlegények rangjukhoz képest különféle fürdőket teljesen díjmentesen kaptak. — A polgári forgalom azonban nagyban megcsappant a Rudas-fürdőben. Volt idő, amikor a fürdőbe tóduló katonaság valósággal ellepte az utakat, úgy hogy a polgárság alig tudott odajutni. — Természetesen mindez igen nagy áldozatokat követelt. Külön munkaerőket kellett alkalmazni, fürdőszerekben óriási golt a fogyasztás, mert mindent ingyen kapott a katonaság, még fürdőruhát ír, amelynek egyedül a mosása 1915 szeptemberig 5172 koronába került. Tizennégy hónap alatt naponkint a polgárságon kivül 967 katona fürdött a R u d a s-f ü r d ö b e n. A fürdő háborús szerepét különben legjobban megmutatja a következő összeállítása; A háború kitörésétől 1915. szeptember végéig díjmentesen megfürdött a népfürdőben 322,545 osztrákmagyar katona és katonai munkás, 6517 orosz és szerb fogoly, 861 g liciai menekült, 501 internált. Az uszodában 26,864 osztrák-magyar katona, a gőzfürdőben 1319 porosz katonatiszt; a szalonfürdőben 865 porosz k tonatiszt; a kád- és kőfürdőkben 3836 porosz közkatona. A fentiek összegezése szerint a Rudas-fürdőben összesen 363,318 katona /ürdött meg teljesen díjmentesen. Ugyanezen idő alat mérsékelt áron fürdött a gőzfürdőben 34,962 katonatiszt; a szalonfürdőben 9134 katonatiszt, a kő- és kádfürdőkben 4449 közkatona, ösz- szesen 48,545 katona. — Vagyis a Rudasfürdőben díjmentesen és mérsékelt áron 411,863 katona fürdött meg. — Érdekes megemlíteni, hogy a katonákat vezető altisztek nem igen respektálták a fürdő polgári ruhás igazgatóját, úgy hogy napirenden voltak a surlódások, míg végre ezen az állapoton úgy segített a honvédelmi miniszter, hogy a fürdő igazgatóját, dr. Sas Istvánt ezredor- vossá nevezte ki. — Szólni kell még a Rudasfürdö mellett levő Hungária-f orrás r ól, amelynek kitűnő lb thiumos vize van. Ebből a forrásból igen sokat ajándékoztunk a hadikótházaknak, a harctérre pedig korlátlan mennyiségben szállítottuk. Tudvalevő- hogy a doberdói fensikon igen nagy a vízhiány, ide naponkint 500 üveg vizet küldtünk, mint szertetadományt. Szeptemberben 24 nap alatt 11.681 üveg gyógyvíz indult a doberdói tónsikra. Hattyúk élelmezése ___ A költségvetés furcsaságai. Hatalmas munka a jövő évi költségelőirányzat. Ács Ferenc főszámtanácsosnak rengeteg anyaggal kellett megküzdeni, amíg a bevételeket és kiadásokat össze tudta állítaná. A nagy miiből kiragadunk néhány pikáns, vagy groteszknek látszó tételt. A városligeti haty- tyuk élelmezése pl. 500 koronájába kerül a fővárosnak. A sánc munkák által okozott károk eltüntetésére 10.000 koronát vettek fel. Perköltségek cimén 13.000 koronát fizet a főváros. A budapesti á 11 a m r e n d ö r- s é g fenntartásához évi 800.000 koronával járul hozzá a város. A Tisza Kálmán-térre tervezett Kultúrpalota két millióra előirányozott építési költségeire 80.000 korona részlet van előirányozva. Az idegenforgalom emelésére 20.000 koronát szánt a főváros, az indokolás szerint „figyelemmel arra, hogy a viszonyok a szélesebb alapon meginditandó propagandának nem kedveznek“. A Budapesti Ügető verseny Egyesület támogatására ismét 3000 koronát akar adni a város, holott a mai időkben ily kedvezés túlságosan nobilisnak mondható. Ez az egyesület a versenypálya telkének megszerzésénél amúgy is a főváros túlzott jóindulatát élvezte. A VI. kerületi skót református iskola építésére 10.000 korona segélyt akar már másodízben megszavaz-