Fővárosi Hírlap, 1914 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-11 / 7. szám
Budapest, 1914. február 11. 3 hetséges. Az egyik az, hogy Máhlék valótlan minősítést használtak a fuvarlevélen, közönséges fát írtak a megfelelő rovatba thallowoud helyett, csak azért, hogy jóval kisebb vámtarifát, szabjanak ki rájuk. Ebben az esetben megkárosították a kincstárt. Lehetséges azonban, hogy Mühlék a valóságnak megfelelő adatot vallottak be: a fa nem thallowoud, hanem közönséges fa. Ebben az esetben viszont a fővárost a k a í- ták rászedni. Az ügyosztály vizsgálatának erre a körülményre is ki kell terjednie. Erőss Sándor dr. nevezetes szemponttal gazdagította a kifogásokat. A vonatkozó szabályzat egészen világosan kimondja, hogy uj burkolási anyagot csakis öt észtén d e i próba után használhat a főváros. A thallowoud pedig alig másfél esztendő óta fekszik az Operaház előtt, azonkívül pedig most még vastag bitumen-réteg van rajta. Lehetetlen dolog, hogy a város a saját szabályzatát ilyen ílagráns módon megsértse. Nem szabad tűrni, hogy nem létezőnek tekintsenek imperativ rendelkezéseket és tilalmakat csak azért, hogy egyesek akadálytalanul meggazdagodjanak a város bőrén. Dicséretére válik a középitési bizottságnak, hogy nem ült fel F o c k tanácsnok elkeseredett küzdelmének és alaposan a mélyére tekintett ennek a csúnya ügynek. A bizottság legtekintélyesebb tagjai: F o r b á t h Imre dr., Benedek Dezső, R e i c h f e 1 d Izor, W i 1 h e i m Adlof, Neu schloss Kornél stb. egymásután fejtették ki véleményüket s a véleménynyilvánítás lesújtó kritikája volt Fock tanácsnok érthetetlen gyöngeségének. Egyedül Steinhardt Antalnak nem tetszett a bizottság állásfoglalása. Az ő vizmérő-órája azonban ütött már a városházán. Steinhardt agy tett, mint aki nem érzi magát teljesen elfogulatlannak ebben az ügyben. Az egész tárgyalás alatt rendkívül összeférhetetlen természetűnek mutatkozott. Mühlék bemutatkozása. Az Andrássy-ut faburkolatával kapcsolatosan sok szó esett az I. Mäh 1-cégről, amelynek ma már egy bizonyos W i r t h Oszkár dr. a tulajdonosa s amelyet Fock Ede tanácsnok a burkolási munkával megtisztelni óhajtott. I. Mühlék két esztendővel ezelőtt kerültek összeköttetésbe a fővárossal. Az összekötő kapocs egy városatya volt, akinek a nevével sűrűn találkozunk, valahányszor a hivatásos kijárókról van szó. Két esztendővel ezelőtt azt kérte az I. Mühl- cég, engedje meg a főváros, hogy a cég a hires thallowoud-fát kipróbálja. A tanács, illetve a Fock-iigyosztály teljesítette a kérelmet. Ahelyett azonban, hogy —- miként más esetekben, amihogy a szigetet el nem süllyesztették. — Tisza István alatt minden lehetséges. Tisza István alatt még az időjárás is abnormális. Februárban vagyunk és még mindig tél van: ki látott ilyen abszurdumot? Az interpelláció végén Neumann Árpád illedelmesen megkérdezte a polgármestertől, van e tudomása arról, hogy létezik egy Margit-szi- get, létezik a közmunkatanács, létezik Tolnay és Garancsy és létezik pinkapénz és pinkapanama? A polgármester ártatlan pillantással nézte végig az interpellálót és bölcsen hallgatott. Amiből alighanem az következik, hogy mindezekről halvány sejtelme sincsen? Biró Henrik a városi kenyérgyár fejlesztését ajánlotta a tanácsnak, azzal az indokolással, hogy a kenyérgyár amúgy is rossz üzlet. Fokozni kell a termelést., mondotta. —• Hogy Belgrádba is lehessen szállítani! — fakadt ki Bogdányi Mór. A rövid napirendet hosszú interpellációkkal pótolták az atyák. A kenyérgyár után a kőbányai sertések kerültek terítékre, majd a kötelező ravatalozás és egyéb földi jók. A végén a polgármester mindig igy szólt: — Az interpelláció kozöltetik a polgármester úrral. — Választ ellenben senki sem kapott. Amire szerényen megjegyezte az egyik bizottsági tag: —• Nem baj, hogy választ nem kapunk. Ez legyen az egyetlen dolog, amit nem kapunk a tanácstól . . . kor más vállalkozókról van szó — 30U—-400 négyszögméternyi területre redukálta volna a próbaburkolást, 6000 négyszög métert burkoltatott Mühlékkel az Operaház és Nagymező-utca között. Ez volt az első szabálytalanság. A súlyosabb beszámítás alá eső ügy pedig az, hogy a főváros nyomban kifizette Mahléknek a követelésüket, holott ehhez csak öt esztendő múltán lett volna joga. A feltételek s általában a burkolási szabályzat értelmében ugyanis öt esztendős próbát kell előbb kiállania az uj burkolási anyagnak s a fizetéseket csakis a próbaidő után szabad teljesíteni. Fizettek pedig Mahléknek: 4000 négyszögméter burkolásáért (4000 X 26.50. 106.000 koronát; 2000 négyszögméter burkolásáért (2000 X 24.25) 48,500 koronát; a régi burkolási anyag elfuvarozásáért (6000 X 1.50) 9000 koronát; lisztitó munkáért (6000 X 60 fill.) 3600 koronát; betonelsimitás címén (6000X1.80) 10.800 K-t; összesen 177,900 koronát. Közel kétszázezer koronát fizetett tehát ki a főváros Miihléknek, teljesen jogtalanul, öt esztendővel korábban, mint szabad lett volna. Az öt esztendős kamatveszteség kb. ötvenezer k o r o n a, azonkívül még az a veszély is fenyegeti a várost, hogy ha a burkolási anyag mégsem felel meg, akkor senki sem téríti meg a kárt. Mindez pedig azért történt, mert ügyes kijárót fogtak Mühlék, olyan embert, aki bizottsági tag s a szive nem kőkemény . . . VÁLASZTÁSI KOMBINÁCIÓK Budapest uj beosztásáról. A választások előszele érzik ki abból a törvényjavaslatból, amelyet legközelebb tárgyal a képviselőház. A kerületi beosztásról szóló törvény elfogadása nem kétséges. Az összeirás csakhamar megindul s a szavazók lajstromának megállapítása után kissé tisztább lesz már a jövő politikájának helyzetképe. A sajtóban és a kávéházi berkekben egész sereg személyi kombináció akadt már. Mindenki tudni véli, kik fogják Budapestet képviselni a jövő parlamentjében. Ezeknek a kombinációknak semmiféle értelmük és semmiféle tárgyi alapjuk nincsen. Először is: a választások másfél esztendő múlva lesznek, addig pedig erősen vál- tozhatik még és remélhetőleg fog is változni a helyzet. Nagyon természetes tehát, hogy egyik párt sem foglalkozhatott még a jelölésekkel, a kombinációknak az útját pedig csak ez fogja majd elvágni. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Budapesten titkos lesz a szavazás, el lehetünk készülve tehát a legvadabb meglepetésekre. Annyi bizonyos, hogy a mai hangulat mellett a- kormánynak egyetlenegy biztos mandátuma sincsen Budapesten. Valószínű, hogy még a tisztviselőktől hemzsegő vár-tabáni és vízivárosi kerületekben is az ellenzék fog győzni. Az E r- zsébetváros politikai vezérei reményük, hogy két kerületet szerezhetnek a kormánynak. A Józsefváros egyik kerületében fellép Lengyel Endre — ellenzéki programmal. A beosztásról is különféle hírek keringenek. Eddigelé csak az biztos, hogy a hatodik kerület négy képviselőt választ. Az első alkerii- let határai lesznek: Váczi-körut—Nyugoti p. u.— Teréz-körut—Király-utca. A második kerület a Teréz-köruttól a köröndig terjed. A harmadik a köröndtől a Hungária-körut közepéig s hozzáveszik Kőbánya egy részét. A negyedik a köröndtől a Hungária-körut másik oldaláig. Ehhez hozzávesznek egy darabot a Lipótvárosból. A belső kerület természetesen Vázsonyi Vilmosé. Ez az egyetlen biztos fővárosi kerület. A többi mandátum sorsa kiszámíthatatlan. Húszmillió uj gázcsövekre Harcolnak a vaskereskedők A gázgyár körül bajok vannak. Sokkal jelentékenyebbek, mint voltak eldigelé. Köztudomású dolog, hogy a gázgyár elhunyt vezér- igazgatója, H e 1 t a i Ferenc dr. volt főpolgármester, közvetlenül a megváltás után egészen nyíltan bejelentette a városnak, hogy a trieszti légszesztársulat becsapta a várost. A gázcsövek, amelyekért milliókat kellett fizetni, hasznavehetetlenek, naftával vannak telítve, korhadt, ócska vajdarabok. A bejelentés óriási riadalmat keltett a városházán. A megdöbbenés érthető volt, hiszen ilyen körülmények között megtévesztet- t é k a f ő v á r o s t. ín lfizettették vele a gázgyári üzemet. Akkor a közvéleményt úgyhogy megnyugtatták. Az illetékesek kijelentették. hogy a helyzet nem olyan sötét, a csöveket kitisztít ják s vígan használhatják tovább. Ez a reménység azonban csalókának bizonyult. Az összes gázcsöveket sürgősen ki kei! cserélni a szakértők véleménye szerint mérhetetlen kara származnék a fővárosnak a késedelemből. A tárgyalások meg is indultak abban az irányban, hogyan lehetne ezt a nehéz és rengeteg pénzt igénylő munkát elvégezni, anélkül, hogy a gázgyár üzeme fennakadást szenvedjen. Körülbelül 20 millióról van szó, env- nvibe kerül az ui gázcsövek beszerzése és lefektetése. Nagyon természetes, hogy a zsíros üzletre csakhamar akadtak nemesszivfi reflektánsok Máris nagy küzdelem folyik az U 1 I r i c h B. J. és a Kern Róbert vasnagykereskedö- cégek között. Mindkét cég mozgósította ősz- szes embereit, befolyásos bizottsági tagok fáradoznak érdekükben. Erősen hisszük, hogy a protezsálás eredménytelen lesz. A gázgyári direktóriumnak nem szabad suttyomban elintézni ezt az üz- letet. Őszinte és pontos ielentést követelhet a polgárság, a hibák feltárását, a hibák okozóinak felelősségre vonását. Arról pedig szó .sem Jehet, hogy a nyilvánosárlejtést mellőzzék. Ha már mindenáron meg kell csinálni a súlyos pénzáldozatokkal iáró munkát, alkalmat kell adni mindenkinek arra. hogy' a munkára pályázzon s az ócska, használhatatlanná vált csöveknek az értékesítése is csakis nyilvános árlejtés utján történhetik. Van azután ennek a szomoru ügynek egy másik oldala is. Megállapítható, hogy a trieszti gázgyá.r jogtalanul gazdagodott, a főváros milliókkal tulfizette a csöveket. Ezt pedig nem lehet simán elintézni. A trieszti társulat ellen kártérítési igénye van a fővárosnak, ezt az igényt sürgősen érvényesíteni kell. Viktoria Outorgyár részvénytársaság f&köerenőezési mintatermei 1Budapesten, ÍV., Városház-utca a. Szaöaö Őemenet. (Kossuth Cajos-utca saroG) Telefonszám: 54-51 és 34—61 TeMonszám: 34—sí és *4—61 Kőszenltánp ’s Téglagyár-Társulat PESTEN (ezelőtt DRÄSCHE) Budapest, Vli. kér., Király-utca 67. szám. Keramit kocsiutkövek. Keramitlapok- Kera- vnit-p stero-, piílértéglák. Travesz-téglák. Falburkoló téglák Fayence porcellán lemezek. Porcellán szigetelők. Egészségügyi és használati cikkek. Tűzálló chamotte-téglák. :: V társulat elvállalja a burkolati munkák elkészi- iésit is. Árjegyzék díjmentesen.