Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-12 / 7. szám
Budapest, 1913. február 12. lőtt az üzlet megindult, Bárczy Gusztáv félreállott, mert Heltai Ferenc félreállitotta. Legközelebb ismét találkozni fogunk a nevével. KJ. F pillanatban jut eszünkbe, hogy Bárczy Gusztáv testvéröcscse — Bárczy István polgármesternek. • • • • |gá! Károly uj pártot alapit. Régóta valljuk szilárd hittel, hogy jönni fog, aminek jönnie kell: megérkezik egy uj párt alapításának az ideje, azé a párté, amely tagjait a jelenlegi pártkereteken kivid álló, független városatyákból toborozza össze s amely becsületes őszinteséggel fogja ellenőrizni a tanács munkáját. Úgy látszik, a várva-várt alakulás nem fog soká késni. Legalább igy mondta ezt el nékiink G a 1 Károly, a közgyűlésnek ez a népszerű, általános megbecsülésnek és szeretetnek örvendő tagja. Gál Károlynak komoly terve, erős elhatározása a pártszervezés. Százra tehető azoknak a bizottsági tagoknak a száma, akik elégedetlenek a helyzettel, akiket nem kárhoztat tétlenségre a párthüség, vagy pedig átugrani szeretnék a pártfegyelem korlátáit. Fgy száz főből álló, nemes törekvésekkel induló, bátor csapat mindenesetre számottévö tényezője lesz a közgyűlésnek és jelentős ellenőrzője a városházi politikának. A legszebb sikert kívánjuk Gál Károlynak és mindazoknak, akik a kibontandó zászló körül csoportosulnak. A király jelöltjei. 1. Heltai Ferenc 2. Radocza János 3. Kollár Lajos Az események gyorsan kergetik egymást. Szombaton értekezlet volt a miniszterelnöknél. Vasárnap már aláírta a király a jelölést tartalmazó kéziratot, hétfőn reggel kézhez vette a polgármester és szombaton délután ünnepélyesen elfoglalja helyét Budapest uj főpolgármestere. Heltai Ferenc. Megválasztásához nem férhet kétség, men Vázsonyi Vilmos passzív magatartása biztosítva van. Bárczy István polgármester üdvözlő beszéde után a törvényhatósági bizottságnak egyik tagja fogja köszönteni Holtait. Hogy kinek jut ez a szerep, még nyílt kérdés 111a. Feszült érdeklődés előzi meg a főpolgármester beköszöntőjét, amely a béke jegyében fog ugyan elhangzani, de Heltai Ferenc súlyos egyénisége jelentős programmbe- széddé fogja avatni. Érdekes, hogy a királynak mind a három jelöltje tagja volt az osztrák légszesztársulut igazgatóságának. Az ellenjelöltektől természetesen nem kell tartania a kormánynak. Nemcsak Heltai Ferenc népszerűsége miatt, hanem azért sem, mert köztudomás szerint a második és harmadik hely jelöltjei előzetesen reverzálist ád arról, hogy esetleges megválasztását nem fogadná el. HEVERŐ ARANY ÉS EZÜST. Nincs olyan család a világon, melynek ne volnának régi, elkopott gyűrűi, fülbevalói, vagy egyéb ékszerei, melyek rendszerint elfelejtve, a lomtárban hevernek. Az ilyen régi tárgyak azonban értéket képviselnek és igy tulajdonképpen holt tőke gyanánt tekintendők, melyet megfelelő értékesítés esetén gyümölcsöztetővé lehetne tenni. Saját érdekében cselekszik tehát mindenki, aki ilynemű tulajdonát SCHÖN- WALI) Imre ékszerésznél, Deák Eerenc-utca 21. sz .alatt a legmagasabb napi árfolyamon értékesíti, vagy pedig modern, csinos ékszerekre alakíttatja át. Ftircsa lakáspolitika A városi házak lakói. A főváros lakáspolitikája, amelynek dicséretéi oly nagy kéjjel huzatja fülébe Bárczy István polgármester, újabb állomáshoz ért. A Margit-köruton épült házak nemsokára benépesülnek és az alkotók büszkén hirdethetik, - hogy nincs többé lakásnyomor, nincs többé kopasz diázbéruzsorás! Erről a politikáról a főváros lakosságának, elsősorban pedig a városi tisztviselőknek, szintén meg van a véleményük, amely azonban csöppet sem hízelgő az intézőkre. A panasz nem uj, régóta halljuk, hogy a város bérházaiban föher- i protekcióval lehet csak lakást kapni. A kijárók még erre a területre is rávetik magukat és a bérbeadást intéző tisztviselők a legjobb igyekezettel sem tudnak ellentállni az ostromnak. Így történt, hogy a Margit-köruti bérházak lakásait tömegesen tagadták meg a városi tisztviselőktől és a kevésbbé tehetős polgáremberektől. Ezek helyett fényes és olcsó lakást kapott pl. Rád na y miniszteri osztálytanácsos, vagy Á r k a y min. fogalmazó, aki pedig ugyancsak nem szorul erre a jótéteményre, lévén az ö édes atyja egy négy emeletes bérháznak a tulajdonosa .... Az alpolgármester urak és a protekciós férfiak számára mindig volt és van szabad lakás, a szegény emberek pedig, a kisebb fizetésű tisztviselők, szerény fizetésükből pótolhatják ki azt a sokszor jelentékeny differenciát, amely a városi és a magán-bérházak lakásainak áraiban mutatkozik. A lakáspolitika élhetetlenségének és a protekció dulásainak szempontjából nemcsak az újonnan épült, hanem a régi bérházak is jogos panaszra adnak okot. itt közöljük a főváros egyik legdrágább helyén, a Lipót-köruton fekvő két modern városi bérház jövedelméről készült kimutatást: Lipót-körut 7. sz. húz: Révész Sándor, pincehelyiségért 150, üzlethelyiségért 2000, Sinaiberger Tilda üzlethelyiségért 1200, Köriig Ilona iizlcthelyisgért 750, Gréb János üzlethelyiségért 5000, Klag Lipótné lakásért 1500, Békény Zoltán dr. (min. titkár) lakásrt 1500, Schlesinger Miksáné lakásért 2800, Meszlényi Róbert (uszárkapitánq) lakásért 17,00, Salamon Árminné lakásért 750, Révai Samu lakásért 1450, Kéler Teréz lakásért 2650, Hegedűs Gyula (Vígszínház) lakásért 2300, Fekete Miksa lakásért 1400, Zsigmond Boldizsár lakásért 700, Győző Lajos (Vígszínház) lakásért 1400, Szécsi lllésné Varsányi Irén lakásért 2150, Laky Bertalan 2100, Haasz Mór lakásért 1200, Rózsa Vilmos lakásért 700, Kramer Lipót lakásért 1200, Tihanyi Miklós (Vígszínház) lakásért 1666, Gyors József lakásért 1100, Gerendái Vilmos lakásért 600, Vörösvári Ödön lakásért 1100 korona. Lipót-körut 17. sz- húz: Radő Jenő pincéért 700, Radó Jenő raktárért 1300, Salgó Izsó raktárért 700, Dubovetz Emil üzletért 1612, Herbst Sándor üzletért 1008, Nietsch Márton 1110, Blum Jakab üzletért 1220. Engel Izsák üzletért 1100, Eiclmer Gyula üzletért 1610, Müller Vilmos üzletért 1280, Sugár és Berta üzletért 4400, Ledovszky Mihály lakásért 1400, Dessewffy Arisztid (képv. ein. titkár) lakásért 2050, Salgó Izsó lakásért 1450, Braun Sándor lakásért 3600, Emődi Aladár dr. lakásért 4000, Briinauer Endre lakásért 2220, Fábri Samu lakásért 3100, Widder Győző dr. lakásért 2320, Sándor Emil lakásért 3600, Mayer Ernő dr. lakásért 7600, Neuwelt József lakásért 2200, Rendes Miklós dr. lakásért 3100, Szászy Lajos lakásért 2300, Pollatsek Alfréd dr. 2500, Levitzky Albert lakásért 1343, Pollatsek Alfréd dr. lakásért 1600, Horváth Lajos lakásért 1900, Stein Hugó lakásért 920, Breauer Gusztáv 1250, Hegyeshalmy Lajos (min. tan.) 2326, Salberger Julia lakásért, 2400, Lukács Zsigmond lakásért 27(56, Tollagi Adolf lakásért 1000, Sohwarcz Lipót lakásért 1150 korona. Ezekben a bérházakban csupa protekciós ember lakik, a házbérek évek óta változatlanok s aránytalanul olcsóbbak, mint a szomszédos házzak lakásai. Szécsi Illés gyárigazgató lakásáért szivesen fizetne bárki legalább 3600 ko3 rónát (ö 2150 koronát fizet). H c g y e s h a i m y Lajos Öméltósága 2326 koronáért óriási lakájt tart. Desewfíy Arisztid, a képviselöház elnöki titkára most 2050 koronát fizet, de szivesen fizetne 4000 koronát is. A mostani árak mellett nagyon sok érdemes városi tisztviselő bérelné ki szivesen ezeket a lakásokat. (»■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■■■■■■■a Nyilvános órák Titkos üzletek. A nyilvános utcai órák tudvalevőleg azt a célt szolgálják, hogy az utcán járó-kelők állandóan tudják, hányat ütött az óra. Nagyon hasznos és szükséges berendezés ez s amikor a tanács tavaly próbaképpen a Kossuth Lajos-utca és az Andrássy-ut elején felállított egy-egy ilyen órát, Budapest népe örömmel fogadta az uj intézményt, rendkívül furcsa és rendkívül gyanús elhatározásra jött. Horribilis áron még tizennégy ilyen órát akar beszerezni és az automatikus középponti vilámos kormányzásra évente 8000 koronát akar fordítani. Szántó Ferenc, a főváros hirdető vállalatának igazgatója, már utasítást kapott az órák beszerzésére s az utasítás egyúttal magában foglalja annak a szerencsés cégnek megnevezését, akit a tanács a busás haszonnal kecsegtető üzletre méltónak tart. A villamos órák központi szabályozása szintén különálló, önálló üzlet. Erre vonatkozólag darabonkint évi 500 koronáért, összesen tehát 8000 koronáért a Telei o n H ir m 0 n dó r.-t.- gal egyezett meg a tanács. A pesti ember nagyon drágán fogja megtudni, hány óra van. Tjofzer cs. és kir. uöoari és kamarai száííitó öivatCjáza Budapest, IV., TCossutß Pa jós-utca 9. OMNIA MOZGÓKÉP-PALOTA Bejárat: Vili., József-körut 31. szám. Telefon 120-40. Szabadság vagy halál > *;, L ' életkép 3 felvonásban 9 szépség álarca vígjáték 2 felvonásban Kelepcében vígjáték Ezenkívül több elsőrendű term, utáni felvétel és aktualitások