Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-12 / 46. szám

4 Budapest. 1913. november 12. Telefon 137—15. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel fölkérjük, hogy az esedékes dijat beküldeni szíveskedjenek. C.mváltozások közlését azonnal kérjük. Elöíizetési árak: egész évre 16 kor., félévre 8 korona. A kiadóhivatal. Uj polgármesteri titkár. Lapunk más helyén érdeme szerint méltattuk azt a tényt, hogy a polgármester Sztanko vits Szilárd főjegy­zőt a világítási ügyosztályba helyezte át. Sztan- kovits tudvalevőleg első titkára volt a polgár- mesternek s a távozásával megüresedő helyre Miklós Elemér dr. tanácsjegyző kerül. Miklós fél esztendő óta a VI. kerületi elöljáróságnál működött közmegelégedésre. Szervezkednek a kereskedők. Budapest ke­reskedelmi és ipari testületéi vasárnap értekez­letre gyűltek egybe, hogy tiltakozzanak és szer­vezkedjenek a főváros közélelmezési politikája ellen, amely kommunizáló tö­rekvéseket mutat s igy őket létérdekükben tá­madja meg. Az értekezleten Bittner János fővárosi bizottsági tag, a hentesipartestiilet ve­zére elnökölt A gyűlésen a tervbevett központi szervezet programmját és célját Farkas Vil­mos, az egyesület titkára ismertette s egyben azt az indítványt tette, hogy már a közeljövő­ben nagy nyilvános tüntető gyűlést hívjanak egybe és azon a fogyasztóközönséget világosít­sák fel a főváros élelmiszerpolitikájának őket károsító visszás üzemvezetéséről. Élénk vita követte Farkas titkár indítványát. Vértes Emil fővárosi bizottsági tag megígérte, hogy a közélelmezés bajait szóvá fogja tenni a törvény- hatósági bizottság ülésén is Ezután az egyes szaktestületek tisztviselői szólaltak fel. L e- hőcz János vásárcsarnoki élelmiszerkereske- dö. Deutsch Mór pékmester, Fischer Mik­sa, a tojástő-sde tagja, adatokkal igazolták, hogy a fővárosi élelmiszer-üzem áruinak forga- lc-mbahozataláért őket megbírságolnák. Dr. K a- t o n a Sándor, az OMKE képviselője helyeselte az élelmiszerkereskedők ekzisztenciális mozgal­mát, de nagygyűlés helyett ankét megtartását javasolta Az értekezlet a tiltakozó gyűlés meg­tartása mellett döntött és Bittner elnök kimon­dotta a „Kereskedelmi és ipari szervezetek köz­pontjáénak megalakítását. A szervezkedéssel egy időben érkezik a hire annak, hogy a tanács legutóbb tartott ülésében két uj élelmiszerárusitó bódé felállítását határozta el. Mindkettőt a kül­telken, két városi lakástelepen helyezik el. Az utcai árusítás szabályozása. Vita Emil dr. tanácsnok, a városgazdasági ügyosztály veze­tője, e napokban készült el az utcai árusítás sza­bályozására vonatkozó előterjesztéssel. A nagy- értékíi munka csütörtökön kerül nyilvánosságra Változások az ügyosztályok munkakörében. A szociálpolitikai ügyosztály ismét sokat vesz­tett létjogosultságából. Az énektanítás és a ház­tartási tanfolyamok felügyelete a tanügyi osz­tály hatáskörébe ment át. Viszont az újonnan szervezett tanácsi igazgatási könyvtár a szo­ciálpolitikai ügyosztály hatáskörébe utaltatott A könyvtár vezetőjévé a polgármester Bol­gár Elek dr. tanácsi .fogalmazót nevezte ki. Késik az elszámolás. A főváros lakásépítői programmjának első ciklusáról egész csendben elszámoltak a nyár folyamán. Az építkező al­bizottságnak erre vonatkozó jelentését augusz­tus hónapban publikálták és azt Ígérték, hogy legközelebb közzéteszik a második és harmadik ciklus leszámolását is. A késedelemért K a fa­de b ó Gyula műszaki főtanácsos akkor a kom­münikében azzal védekezett, hogy a számlák és nyugták összeállítása miatt késik az elszámolás Ez az akadály azonban örökké elsimithatatlan- nak látszik, az elszámolás ügyében egyetlen lé­pést sem tettek eddig s ha Vértes Emil nem interpellál, úgy még sokáig ,várakozhatott vol­na a közgyűlés. A jó üzlet. Ismeretes, hogy a főváros 310,000 koronáért meg akarta vásárolni a kőbányai „Therápia“-gőzfürdöt és gőzmosót. A jó üzlet ellen az elmúlt héten csődöt kértek a türelmet­len hitelezők. Érdekes, hogy két hitelező a csőd hírére a fővárosnak jelentette be követelését. Egy harmadik viszont lefoglalta a társaságnak „a várostól járó“ pénzét . . . Az Erzsébet királyné-ut környékének rende­zése. Többizben megemlékeztünk már arról a mozgalomról, amelynek szervezője és vezetője Perl Soma dr. bizottsági tag s amely azt cé­lozza, hogy a közmunkatanács a fővárossal egyetértőleg szüntesse meg az Erzsébet ki­rályné-ut környékének a villaövezetbe való tar­tozását, járuljon hozzá a városrész fejlődésének biztatóbb módjához. A közmunkatanács legutób­bi ülésén szóbakeríilt Perl Somának erre vo­natkozó memoranduma s a tanács V á z so n y i Vilmos indítványára helyszíni szemle utján győ­ződött meg a tarthatatlan állapotokról. A szemle eredményeképpen elhatározta a közmunkata­nács, hogy a villaövezetet megszünteti és öt­ven százalékos beépítési engedélylyel kertvá­rost létesít az Erzsébet királyné-ut környékén A határozat a sokáig mellőzött,városrész lakói között nagy lelkesedést keltett. Vázsonyi Vilmost és Perl Somát küldöttség utján akar­ják üdvözölni. Az örvény. Újra szenzációja van a filmnek: C. de Morhon Az örvény cimü grandiózus műve, amely most kerül bemutatásra az Omniában. Az em­ber megtévedt szenvedélyein keresztül megrázó szí­nekkel igyekszik ez a nagyszerű mű a modern élet problémáját megoldani, mely felszabadítja a nőt a férfi gyámsága é szsarnoksága a'ól. Az örvény-ben megnyilatkozó életfizófia a leggyönyörűbb epizódokat idézi fel. Lábuk a mulató Párist, amint mámorosán gyönyörködik a klasszikus lengeséggel lejtett Astra- táncban. Ezzel a képpel szemben feltűnik előttünk a kényszermunkára ítéltek te'epe, a buja természettől paradicsommá varázsolt hely, melyben a madárdalt az elitéltek sóhaja, a ragyogó természetet a meggyö­tört emberek kétségbeesett, fakó arca oly bizarrá teszi. Házilag készített női-, férfi- és gyermek-fe- hérneműek, rendkívül jutányosán, kezesség mellett: Vajda Mór, Budapest, Deák Ferenc-u. 21. AZ VJ ^ „BERSON" Gummi- sarkot; 'mindenki viseli,aki eleganciára kellemes járásra Personmúvek.Budapesi VII Kizárólagos joggal! Hendes holyárahhal! SZÖRKÉNY \ C. de Morlhon világhírű tár­sadalmi regénye, 5 részben. Parisban 500 előadást ért el. A műben előforduló Astra-táncot F áris legszebb és leg­jobb táncosnője klasszikus lengeséggel táncolja. Folytatólagos előadások hétköznap d. u. 5 órakor, vasárrap d. u. fél 4-kor kezdődne1. Rendi s helyárak Jegyelöreváltás : Hirsch nagylőzsde, VI., Andrássy- ut 19., II, Lánchid-u. 2. nagvtőzsde és az Omnia I pénztáránál, d. e. 10-töl fél 1 ig és d. u. 3 órától A főváros legelegán­sabb, legké­nyelmesebb és legolcsóbb szállodája. GARAI ARMIN szállodás, a Sorrento kávéház tulajdonosa. 'IK-SZátLODB igen fényes éttermeivel és kávé­házával a keleti (közp.) pálya­udvarral szemben, Baross- tér 10. A kávéházban és ét­teremben esténként a hírneves Peje H. és Fia ; zenekara muzsikál Hpollő Project o graph Részv.-Társ. 9 ■ Tivoli Fényjátékház Nagymező-u 8. A főváros legnagyobb és legelegánsabb mozgószinházai! Slágerműsorok! Síén, koksí X szobafütési és ipari célokra helyben fuvarokban és zsákokban, vidékre bár­mely vasúti állomásia vaggonokban Sugár Vilmos cégnél körút 14. Telefon: József 2-58, 2-59, 2-60. Raktár: József 32-02.

Next

/
Oldalképek
Tartalom