Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-22 / 43. szám
4 Budapest. 1913. október 22. Telefon 137—15. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel fölkérjük, hogy az esedékes dijat beküldeni sziveskedjenek. Címváltozások közlését azonnal kérjük. Előfizetési árak: egész évre 16 kor., félévre 8 korona. A kiadóhivatal. Antal Gyula. Gyászos esztendeje van a városházának. Kidőlt az élők sorából Vaszilievits János alpolgármester, meghalt Heltai Ferenc főpolgármester s a tragikus sorban harmadik lett Antal Gyula tanácsnok. Az u. n. szürke emberek közül való volt a megboldogult: nem volt nagy elme, nem voltak hatalmas koncepciói, de tetőtől-talpig becsületes ember volt, pontos és lelkiismeretes tisztviselő, akinek személyéhez soha sem férkőzött semmiféle gyanúsítás. Szorgalmával és ambíciójával tanácsnoki sorba küzdötte fel magát, előbb a közegészségi ügyosztályt vezette, élete alkonyán pedig a katonai ügyosztályt, Antal Gyula emlékét tisztelettel és kegyelettel illik megőrizni. Közgyűlés. Ünnepi közgyűlése lesz szerdán a törvényhatósági bizottságnak. Vaszilievits János helyébe egyhangúlag fogják megválasztani Bódy Tivadart, aki uj állásában is díszére fog válni a fővárosnak. A Bakáts-téri szülészeti szanatórium újabb hitelügyét a közgyűlés bizonyára ugyanolyan alapossággal fogja tárgyaink mint a pénzügyi bizottság. Greguss Ágost és Markovics Iván szobrainak az elhelyezése, Mihály fi műszaki főtanácsos, Póhl kerületi orvos és Farkas t. alügyész nyugdíjazási ügyei tarkítják ezenfelül a napirendet. A tabáni elveszett milliók. A Tabán szabályozására tudvalevőleg a főváros 500 tabáni telket szemelt ki megszerzés végett. A telkeket közben a főváros kisajátította, most van a bíróság előtt az utolsó 81 telek kisajátításának ügye. Ezzel a nagyszabású tranzakció első része befejeződött. Most természetesen az építkezés kezdése van hátra, amire azonban nagyon kevés kilátás van. így tehát a hivatalosan bejelentett fond perdu csak szaporodni fog, sőt úgy lehet, mikor a telkek beépítése megkezdődik, duplájára fog megnőni. A legelső bevallás szerint hét millió lett volna a szabályozásnál elveszett tőke, tavaly előtt kilenc millióra emelték, azóta tudja Isten, mennyi millió lett belőle . . . A javadalmi bérlet. A pénzügyi ügyosztály a közvélemény nyomása alatt alternativ javaslatot dolgozott ki a javadalmi bérletről. Az egyik terv a házi kezelésre vonatkozik, a másik pedig a bérbeadásra — természetesen nyilvános pályázat utján. Az ügyosztályi előterjesztést alkalmasint már az uj tanácsnok fogja képviselni a pénzügyi bizottság és a közgyűlés előtt. Farkas László öröké. Farkas László dr., volt Rókus-kórházi sebész-főorvos tudvalévőleg lemondott állásáról s helyébe Háberern J. Pál dr. egyetemi tanárt nevezte ki a főpolgármester-helyettes. Háberern azelőtt az urológiai osztály ' vezetője volt s az álláscsere folytán szükségessé vált az ö helyének betöltése. Az urológ-föorvosi állásra többen pályáznak, legtöbb esélye Illyés Géza egyetemi tanárnak van. Komoly jelöltek még: Riemer Géza és R á s k a i Dezső. A Fővárosi Nagymozgó nemcsak jő műsorával, de színházi zenekarával, melyet Huber Miksa vezet, elsőrangú szórakozóhelye le/1 a fővárosnak. Uj autóbusz-ajánlat. K o r o d í Lajos, a Bárdi r.-t. igazgatója, hétfőn délelőtt megjelent Rényi Dezső tanácsnok előtt és Bárdi József vezérigazgató megbízásából bejelentette, hogy a Bárdi automobil részvénytársaság, szövetkezve a berlini Daimler Motoren Gesell- schaf t-tal pályáznak az autóbusz-üzletre és e hó 22-én, részletes ajánlatot fognak benyújtani. Az építési szabályzat. Hosszú vajúdás után megegyezett az uj építési szabályzat vitás pontjaiban a főváros és a közmunkatanács. A közmunkatanács már ki is nyomatta a szabályzatot és a barnaíedelii füzeteket megkiildötték a hatóságoknak. A közmunkatanács jövő héten tartandó plenáris ülése fogadja el a teljes szabályzatot és azután fölterjesztik nyomtatásban a belügyminiszterhez, aki, miután a tanács már hozzájárult, rögtön jóváhagyja. így az uj épitésrend január elsején életbe lép. Az armatúra-készítők és a főváros. A rézöntő és armaturakészitő mesterek Hirmann Ferenc gyáros elnöklete alatt értekezletet tartottak és ott szóvá tették, hogy a főváros újabb építkezéseinél legutóbb az Ártézi-fürdő berendezésénél, figyelmen kivid hagyták a budapesti armaturakészitő ipart és a szerelvényeket külföldről rendelték meg. Az értekezlet megbízásából beadványt intéztek a főváros tanácsához, amelyben kérik, hogy a székesfővárosi közmunkáknál és építkezéseknél a jövőben ne mellőzzék a magyal szerelvényipar termékeit. Az első felírás nélküli film. Az Omnia mozgó- szinháznak megint nagy szenzációja van. Ott mutatják be ugyanis a Berlinben óriási tetszést aratott első filmet, melyen nincsenek felírások és amelyet mégis mindenki úgy megért, mintha a szereplők beszélnének. A Bajazzo szerelnie a cime ennek a minden részében érdekfeszitő és bájos művészi színjátéknak, melynek főszerepét Moissi a világhírű Reinhardt színész játsz- sza. Az Omnia fentartja a rendes helyárakat, hogy e művészi képben való gyönyörködést mindenki részére lehetővé tegye. niBIBIIIIIIIIIIIIIIIIRlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIBIII Az állatkert deficitje. A mesedélutánok csődje. A főváros Adatkertjének megnyitásakor nyíltan hirdették, nem hivatalosan ugyan, de a publikumnak szólva, hogy ez az uj intézmény lesz az, amelynek révén a város bevételének néhány hiányzó milliója fedezetet talál. Ami az Állatkertnek kellett, ami kiadás, költséges berendezés vele csak a legcsekélyebb vonatkozásban is volt, fölhatalmazás nélkül invesztálták és rendszerint fait akkompli elé állították a felelősségre vonó bizottságokat. Nem kellett nagy jóstehetség hozzá, csupán csak kevés kereskedő-érzék, hogy az Állatkert mai gazdálkodási rendszerének bukását megjövendölhessék. A városgazdasági ügyosztály számításait, amelylyel a bevételeket kápráztatóan irányozták elő, nemcsak a rossz konjunktúrák döntötték meg; az ügyosztály politikája okozta a deficitet. Az Állatkertnek ezévi büdzséje tekintélyes hiánnyal, fog végződni. Az első időkben, mikor az újdonság ingere nagy látogatottságot vonzott ki a kertbe, mindig közzé tette az ügyosztály a látogatók számát. Ahogy fogyott a közönség érdeklődése és vele az Állatkert bevétele is, elmaradtak a kommünikék. Ez rendién lenne és bele'is lehetne nyugodni, mert hisz föltételezhető, hogy ez esetben a vezetőség szintén észhez kap és csökkenteni fogja a kiadásokat. E helyett, mint sokszor szóvá tettük, élelmes üzletemberek kedvében jár a vezetőség: mesedélutánokat rendezve és vele érdemtelen mesterembereknek megszolgálatlan keresetet juttatott. Az Állatkert ezidei bevétele közel 200,000 koronával kevesebb, mint az előirányzat. Lehet, hogy bevallják a jóutra való hajlandóság becsületével, lehet, hogy csak a felét mutatják ki, de az is elég lesz ahhoz, hogy a felelős tanács és a felelős pénzügyi bizottság rendet teremtsen az állatkerti gazdálkodás körül. Az Állatkert ezévi deficitjének -.nagyságát hozzávetőlegesen megmutatja az ügyosztálynak 1914. évre előterjesztett előirányzata, melyet a pénteki pénzügyi bizottság tárgyal. Belépődíjakból, ide tartoznak a nappali, esti, akváriumi, pálmaházi belépők és bérletjegyek, 1913-ban 827.000 koronát irányoztak elő, 1914-re már jóval kevesebbet. Bérek címén tavaly 173,680 korona volt az előirányzat, az idén 170.018 korona; az árusításból, mint elhullt állatok értékesítése, állatok eladásánál a múlt évben csak 25,000 koronát irányoztak elő, de közben tapasztalatokat szereztek az állatok elhullásáról és az ebből eredő bevételt fölemelték 29,500 koronára. A személyi kiadásokat az idén 284,000 koronára prelíminálták, a dologi kiadásokat pedig 260,000 koronában; a vegyes kiadások 70,337 koronában irányoztattak elő. Ez a rész is másképpen alakult, mint a tavalyi összeállítás, amennyiben akkor tételenként sorolták föl a kiadásokat, az idén pedig csak főösszegeikben. Az 1913. évi költségvetésben kimutatott fölöslegre vonatkozólag azt kérte az ügyosztály, hogy a fölös jövedelmet újabb beruházásokra fordíthassa. Ezeket a beruházásokat már nagyrészben megcsinálták és most a főváros központi pénztára fogja azokat kifizetni. Az Állatkert építési és berendezési költsége 4.700.000 korona volt, melyből engedélyezett költség 3.900,000 korona volt, 800 ezer korona pedig túllépés. Úgy volt, hogy ezt a tőkét hamarosan amortizálni fogják, ilyen körülmények között persze erről szó sem lehet és az ügyosztály nem is állított be semmiféle összeget a 3.900.000 korona törlesztésére. Csupán az építési túllépés részbeni törlesztésére irányoztak elő 185,822 koronát, de persze ehhez még az szükséges, hogy a jövő évi optímisztikus számításokkal ne járjanak úgy, mint az idén. Ennek kikerüléséhez az adminisztrác:ó gyökeres átalakítása volna szükséges. Belé kellene nyugodni a vezetőségnek, hogy a közönségnek nem kell száztagú filharmonikus zenekar, megjárná talán az olcsóbb zene, de helyette inkább kisebbek volnának a vendéglő árai s talán több volna a látnivaló is. A. deficitért egyedül a városgazdasági ügyosztály a felelős, mert a rossz konjunktúrákat már a nyáron érezték, armt bizonyít az is* hogy az 1914. évi előirányzatot már a nyáron letárgyalta az albizottság, de azért a kiadásokat nem mérsékelték, hanem helyette meséltek és mesélnek. Fővárosi Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala VI. Sziv-utca I8< sz. költözött. REIN NÁNDOR ÁLLANDÓ ÚJDONSÁGOK szőnyeg, függöny, paplan és matracokban bi-torok kizárólagos eladási helye. Minőség, szépség és ol* csóság tekintetébéh vehetnek. Szállodák, kórházak, szanatóriumok berendezési vállalata. Síi szőnyeg- és ágynemű-áruháza BUDAPEST, VI,, ANDRÁSSY-UT 9.