Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-23 / 30. szám
Budapest, 191.3. július 23. Journo-^ iUv/ir A TŐKE. Közúti és Városi Eillénőrizhetetlen liirek ismét erősen favorizálják a Közúti vaspályatársaságnak a Városi villamossal való egyesülését. Meg kell állapítani, hogy a kósza híreknek ezúttal sokkal szélesebb alapjuk van, mint a fiumei cápának, vaey hasonló nvári szenzációnak. fídrczy Istvánnak régóta kedvenc terve ez a megoldás. A Közúti nagy részvényesei nem irtóznak a tervtők Sándor Pál mellette van. Hűvös József szintén. És mi mégis szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy a fúzióból sohasem lesz eleven valóság. Akadnak ugyanis olyanok is, akik ilyen nagyszabású tranzakció nyélbeütése előtt ceruzát fognak a kezükbe és pontosan, kikalkulálják, mi hát a városnak az érdeke ebben a dologban. Ebből a szempontból pedig úgy áll a helyzet, hogy a tranzakció még normális pénzviszonyok mellett sem célszerű. A Közúti villamos elérkezett a fővárossal szemben való teljesítőképességének úgyszólván a határához. Az a tizenhat °7n7'dpV. am^lv a vállalat hm hó jövedelméből a főváros pénztárába befolyik, nemsokára eléri az évi 3 millió koronát, ennyit pedig az egyesülés után nem remélhet többé a Közútitól a főváros. A fúzió után az volna az első dolog, hogy a két vállalat nyereségrészesedés fizetési arányát kiegyenlítenék, ez pedig csakis a főváros rovására történhetnék. Az ‘egész tranzakció csakis nvv képzelhető el, hogy a főváros nagyobb, a Városi részvényein felüli részesedést vállalna az ni vasúttársaságnál. Ehhez Dedig nincsen pénze a városiak, de kockázatos is volna az üzlet, mert a villamos vasutak fejlődésének nem a legkecsegtetőbb a perspektívája. Tsmpte1mk. a ielen viszonyok között egyáltalában nem lehet komolyan beszélni a fúzióról. amelv megmarad örökké kedvenc eszmének. am elv azonban nem zária ki azt. bno-v a Közúti és Városi folytonos súrlódásából származó balokét más n+on-módon ne igyekezzenek orvosolni az illetékes tényezők. He zai miniszter fia hanímraVtikáns. Báró El a- z a i Samu honvédelmi miniszter fia, aki az idén végezte a Feriire ^ereíkedelmi yiRarDmiát né- hánv naenel pzePH a? —AmeHkena egyik hajóién New-Ynrktv u+ezo+t, ahol gva. kornoka lesz az Amerikai Magva’- Banknak (Transatlantic Trust Comnanv) A fiatal bank- direktor-ielöltet útjában Z e r k o v i t z Emil, az Austro—Amerikana magyarországi igazgatója kisérte. TJj idegenforgalmi vállalat. Bignió Gyula volt te igerészkapitánv, az ismert utirajz-iró. mint éltesülünk, legközelebb az egész világra kiterjedő menefjegGrodát, idegenforgalmi vállalatot alapit. A helviséget kibérelte már, a személyzet is együtt van. __ Megalakult a magyar ágvugyár részvénytársaság. A Magyar Ágyugyár r-t. Madaras sy Gábor pénzügyi államtitkár elnöklésével tegnap tartotta meg a pénzügyminisztérium helyiségeiben alakuló közgyűlését, amelyen Hoffmann Hugó titkos tanácsos, nyugalmazott táborszer- inágyot az gazgatóság elnökévé, Bluiii Gyulát, a i | I t* Skodawerke A-G. elnökét, Felchenfsld Miksát; a Skodawerke A-G alelnökét, dr. Horánszky \ Dezső ügyvédet, Skoda Károly lovagot, a Skodawerke A-G. vezérigazgatóját, Szodfriedt Józsefet, Győrmegye és Győr szab. kir. város főispánját, Vajkay Károly miniszteri tanácsost, a magyar királyi állami vasgyárak igazgatóját és Wolfner Tivadar gyárost az igazgatóság tagjaivá, Kosztka Pál nyugalmazott vezérőrnagyot. Kosak Józsefet, Kneifel Gyulát, László Elemér nyugalmazott sorhajókapitányt és Thann Ferenc állami vasgyári felügyelőt pedig a felügyelő-bizottság tagjaivá választották. Az alakuló közgyűlést követő igazgatósági ülésen Skoda Károly lovagot az igazgatóság alelnőkévé választották és Lauer Richárdot, a Skodawerke főmérnökét központi igazgatóvá nevezték ki. A Szeged-Alföldi Takarékpénztár rendezése. A Szeged-Alföldi Takarékpénztár Részvénytársaság ügyének rendezése befejeződött és az intézet ügyvitelét zavartalanul folytatják tovább. A szanálást a kormányhatóság megbízásából tudvalévőén a Merkur Váltóüzleti Részvénytársaság vezette, az egyezség, melyet, a Merkur a Szeged-Alföldi Takarékpénztár hitelezőivel, a fővárosi bankokkal kötött, teljesen újszerű és mintául szolgálhat a többi vidéki bank rende- j zésénél is. A Merkúrnak az lesz a föladata, hogy az intézet netán rossz üzleteit, melyek a bank érdekei ellen vannak, megszüntesse, a jó üzleteket tovább fejlessze, az uj üzletágakat pedig: a váltóüzletet, értékpapírüzletet bevezesse. A Treuhändler intézménye nálunk eddig szokatlan volt, a meghonosítás a Merkur kiváló igazgatójának: Berger Adomák az ötlete, akinek sikerült ily módon a fővárosi bankokat megnyerni és a. Szeged-Alföldi Takarékpénztár fönnállását biztosítani. uq Az Athenauem rendkívüli közgyűlése. Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvény társulat a napokban tartott rendkívüli közgyűlésén , amelyen a távollevő elnök, Lánczy Leó helyett Gajári Ödön igazgatósági tag elnökölt, az igazgatóság megtette előterjesztését a Riegler József Ede papirnemügyár r-t. részvényeinek megvétele iránt és ezzel kapcsolatban a társulati tőkének 3.000,000 koronáról ötmillió koronára való felemelését indítványozta. A közgyűlés, amelyen 7616 részvény volt képviselve, egyhangúlag elfogadta a javaslatokat és az újonnan kibocsátandó részvényekre vonatkozólag a kért felhtalmazásokat megadta. A választások során beválasztották az igazgatóságba báró Hatvány Károlyt, Hönich Henriket és í Tranger Józsefet, a felügyelő-bizottságba Singer Ká- | rolyt és Wilhelm Arthurt. A kibocsátandó uj részvé- j nyékből a jelenlegi részvényesek minden tiz régi részvény után egy uj részvényre nyernek elővételi jogot háromszázhuszkoronás árfolyam mellett és az ez összeg után 1913 január 1-től a befizetés napjáig számítandó ötszázalékos kamat megtérítése ellenében. Az uj részvények a folyó év jövedelmében részesednek. Az elővételi jog e hónán 25-ig gyakorolható. Az ; elnök rámutatott arra a sikerdus tevékenységre, a mellyel az ügyvezető igazgatók az Athenaeum r-t-ot a fejlődésnek magas fokára emelték; ezzel az intézetnek kimagasló pozíciót biztosítottak s a részvényesek i háláját kiérdemelték. Indítványozza, hogy ennek a hálának kifejezését, eme tranzakció véglegesítésekor. \ amely ismét jelentékeny fejlődést jelent az Athenaeum üzleti és ipari tevékenysége kiterjesztésében, a közgyűlés jegyzőkönyvébe iktassák. írvaHBnBanaEaBBaaBnaaanaBssBannaHaaBasiBaaaHBnDBsnnfln Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. EiaaivBHaaBaBBaEinaBBeBBBBiiDaonBaanBBBEaBBaBBBEHaiüEBQiia Merkantil nyomda, Havas és Lehner. Német-utca 27. Halász Hubert UtLT Gyár és iroda : Budapest, VII . Angol-u. 23 itoi-Ahíd- és csator naépitő. Telefon 55—55. [uliusi szenzációs műsor. Kezdete 9 óra kor. 1 HEO KÖRNER. Luiette Valsy. The 8 New-York Ragtimes. Németh |uliska. Vendrey Ferenc. Lenkeffy Ica. Sajó Géza. Köváry Gyula. Fiú vagy leány? A parlamenti őr. Ó borzalom. A milliomos. — A Tabarinban 30 csak elsőrangú attrakció. Magyar-Hómat Tengeri Gözliajüzási Részu.-Társ. FIUME. Fiúméból Dalmáciába és Olaszországba. A turisták által elismert legrövidebb és legkényelmesebb összeköttetés. Fiume-DaBcraácia: naponta hajóindulás, ezek közül hetenként 4 gyorsjárat Fiúméból Zara, Spalato, Curzola, Gravosa (Ragusa) Castelnuovo és Catta- roba. Az utazás tartama Gravosáig csak 20 óra, Cattaroig csak 24 óra. Fiume—Venezia: hetenkint 3—6 gyorshajó- összeköttetés. Fiume—Ancona: hetenkint 2—3 gyorshajó- összeköttetés. Fiume —Ravenna: hetenkint egy járat oda és vissza. Ezen gőzösök közvetlen csatlakozásban közlekednek a Budapest felöl érkező és Budapestre induló gyorsvonatokkal, melyek a hajóállomásig és onnan közlekednek, úgyszintén Vene- ziában és Anconában az olasz vonatokkal csatlakoznak, Roma Nápoly, Bari, Brindisi, Bologna, Firenze, Milano felé stb. A gőzhajók modern kényelemmel, hálófülkékkel, kitűnő étteremmel és a kényelmes és kellemes utazas minden kellékével vannak felszerelve. Bővebb felvilágosítást nyújt a Központi Menetjegyiroda Budapest (V:, Vigadó-tér 1.) és annak összes magyarországi fiókirodái. I AUTOMOBILOKAT 1983. évi típus 25 HP LUKSZUS-AUTÓKAT KARDAK hajtással! AUTÓBUSZOKAT! 2) 5, £0 tonna hord képességű TEHERAUTÓKAT . Magyar Általános Gépgyár R.-T. Aüfomobilgyára Budapest, VII kerület, Váci-ut 141. szám. Telefon 5-27 és 45-15. = KEIN NÁNDOR szőnyeg-, és ágynemű - áruháza BUDAPEST., VI. ANDRÁSSY-UT 9. SäS Szállodák, kórházak, ÁLLANDÓ ÚJDONSÁGOK: szőnyeg, függöny, paplan és matrácokban. NEUSCHLOSZbútorok kizárólagos eladási helye. Minőség, szépség és olcsóság tekintetében vezetnek. szanatóriumok berendezési vállalata, itt;