Budai Napló, 1938 (36. évfolyam, 1-49. szám)

1938-03-03 / 9. szám

1938. március 3. Budai Napló /I Déryné JáiéKssin résacvényfegyxési felfiivása cl magyar iársatialomipox Herczeg Ferenc védnök és Balogh Elemér titkos tanácsos, ügyvezető elnök felhívással fordult a ma­gyar társadalomhoz a Déryné Játékszín megvalósítása érdekében. Részvényjegyzésre szólítják fel, hogy fel­építhessék az. állandó budai színházat. ,,Tisztelettel kérjük — mondja a felhívás — mindazoknak a rész­vényjegyzésben való részvételét, akik erkölcsi és anyagi támogatásukkal előmozdítani kívánják a Dé­ryné Játékszínnek, a tradicionális budai szellem és a magyar kultúra templomának megalapítását." Az alapítandó részvénytársaság alaptőkéje 2 millió pengő lesz, amely 20.000 darab, egyenként 100 P név­értékű részvényre oszlik. A részvények névre szólnak. Mind a húszezer darab részvény névértékét a vállalat 60 év alatt sorsolás útján kívánja visszafizetni. A ki­sorsolt és visszaváltott részvények helyett a részvé­nyesek élvezeti részvényeket kapnak, amelyeknek bir­tokosai a ki nem sorsolt részvények tulajdonosaival egyenlő jogokat élveznek. Mit kell ezért tennie a részvényjegyzőnek? 1. Erkölcsi támogatásával előmozdítania a Déryné Játékszín megalapítását! 2. Jegyeznie kell legalább egy darab 100 P név­értékű részvénytl (A jegyzett részvények névértéké­nek csak 10 százalékát és az alapítási költségek fede­zetére az összes névérték 3 százalékát kell az aláírás után személyesen, vagy postatakarékpénztári be­fizetőlap útján — a Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Rt. főintézeténél, vagy fiókjainál be­fizetni. A hátralékos összeg — 1938 április 30-ig tör­ténő jegyzés esetén — 18 havi részletben fizethető.) 100 P névértékű részvény jegyzése esetén aláírás után fizetendő 13 P (10 P és 3 P alapítási költség). A hátralékos összeg pedig 5 P-s havi részletekben fizet­hető. Ezért a jegyzésért a felhívás a következő jogokat helyezi kilátásba: 1. A részvényes egyik tulajdonossá válik s sza­vazati jogával befolyást gyakorolhat a színház anyagi és művészi vezetésére. 2. A befizetett részvénytőkét csak kölcsönzi, mert azt kisorsolás útján teljes összegében visszakapja. Jogai viszont 50 éven át változatlanul megmaradnak. 3. 50 éven át részesedik a színház üzleteredményé­be», tekintet nélkül arra, hogy befizetését már vissza- kapta-e. 4. 50 éven át 25 százalékos örökös alapító jegy­kedvezményt kap. 5. Nevét 1000 P névértékű részvény jegyzése ese­tén márványtáblán, 100-tól 900 P részvényjegyzés ese- | tén érctáblán a színház emlékcsarnokában örökidőkre megörökítik. 6. Büszke öntudattal tekinthet mindig a Déryné Játékszínre, a tradicionális Buda szellemének és a magyar kultúrának templomára, mert annak megte­remtésében része volt. . A Déryné Játékszínház terve, 1500 személyes méreté. veL fűtő- és hűtőberendezésével újabbkori tech­nikai vívmányok felhasználásával fővárosunk legtöké­letesebb színháza legyen. A m. kir. Operaház gyakori vendégjátéka élénkíti majd az állandó színtársulat ma- gas színvonalú előadásait, ezért a színház épülete egy­úttal tökéletes hangversenyterem is lesz és színpada az operaházi díszletek méreteinek megfelelően épül. A színház épületének külön bejárattal ellátott 250 sze­mélyes előadóterme a budai társadalmi és tudományos egyesületek rendelkezésére fog állam. Saját anyagi előnyeit és egyben a magyar kultú­rát is szolgálja, aki Déryné Játékszín részvényeket vásárol. ' _________ me gkönnyitjük KÖNYVTÁRA RENDBENTARTÁSÁT! ] Könyveit bekötjük ÍO havi részletfizetésre. Elsőrangú munkai Csapkai Ervin f^Krinttaa Kriaztlna-krt, Tolefonhivói 167-997 U9 Az angyalkertek alapítójának szobra a Várban Hatalmas bél palota alapjai t ássák már annak az Attila utcai régi háznak a helyén, ahol az első „Ángyaikért” volt. Annakidején a Budai Napló megírta a kedves kis ház történetét, amelynek falán szerény emléktábla hirdette alapítója, Brunswick Mária Teréz grófnő nevét -és örök ér - demü emlékét, de most, hogy eltűnt a régi ház, eltűnt az emléket hirdető tábla is. Tábla helyett szobor fogja hirdetni Budán, a Várban Brunswick grófnő érdemeit. Már meg­alakult a szoborbizottság is, melynek tagjai: Petrovics Elek, Hoffmann Edith, a szépműv. műz. ig., Say Géza min. o. tan., Schuler Dezső dr. al­polgármester, Pátzay Pál szöbrász. Spur Endré- né, Magyary Zoltánná. Elnöke Czeke Marianne dr. ny. nemz. jiiuz. c. könyvtárigazgató. A szo­borpályázat feltételei közt van, hogy csak nő pá- lyázh-atik. A beérkezett 37 mű közül a 200 pengő tiszteletdijat és az életnagysága szobor elkészíté­sére való megbízást Schár Erzsébet „Szeretet” jeligéjű szobontervezete nyerte el. Hogy a szabrot miért éppen a várbeli Nőegy­let házán, a Bethlen sétányra néző sarkon állít­ják fel, erre nézve Kontor Lajos, a Budai' Jóté­kony Nőegyesület főtitkára adja meg a választ Brunswick grófnő élettörténetével: — Brunswick Mária Teréz grófnő 1775 julius 27-ikén született Pozsonyban. Atyja karompai Brunswick Antal gróf, anyja Seeberg bárónő volt Teréz grófnő előkelő nevelésben- részesült s nagybátyja, gróf Brunswick József országbíró, majd tárnokmester révén összeköttetésbe került a nádori udvarral és különösen Dorottya főherceg­nővel. Életében sokat utazott s érdeklődése már igen korán a kisded-nevelés felé irányult A kis­dedóvás terén első mestere Wildersgin, a spitals­fieldi óvoda vezetője, a nagyhírű kisdedóvó apos­tol volt Az ö munkásságának láttára fogadta meg a -grófnő, hogy egész életét a kisdednevelés­nek szenteli. Megismerkedett Pestalozzival is s hetekig hallgatta tanításait. Amikor 1828-ban ha­zajött, a Krisztinavárosban, édesanyjának házá­ban megnyitotta az első óvddát, amelynek léte­sítésével megelőzte még Ausztriát is. Ezt az óvó­dat a .grófnő később átvitte az 1817-ben alapított s a gróf Zichy Rttfaelné elnöklete alatt -még ma is működő Budai Jótékony NöegyesUIet házába, ö még „angyalkertnek” nevezte el az óvodát, amelyben a gyermekeknek nemcsak a neveléséről, hanem ellátásáról is gondoskodott. Brunswick grófnő — bár évtizedeket töltött külföldön — itt­hon elöljárt a magyarosításban. Az ávódát már alapítása második évében magyar nyelvűvé szer­vezte át. Ennek országos jelentőségű következ­ménye lett, hogy az óvódát fentartó Budai Jóté­kony NöegyesUIet is — amely a nádor féleségé­nek elnöklete alatt a legelőkelőbb egyesület volt a fővárosban — 1829-ben, a magyart tette 'hiva­talos nyelvévé. Az Ég hosszú élettel jutalmazta Brunswick' grófnőt, sok évtizedeken át tapasztal­hatta, hogy mennyire szaporodnak az „angyal- kertek” az országban. Élete végén falura vonult s 1861-ben unokahugánál, gróf Forray-Bruns- wick Júliánál, Dukán hunyt el. Felkerestük Schár Erzsébet művésznőt, -aki budafoki villájában mondott a Budai Napló mun­katársának néhány szót a pályázatot nyert szo­borról, -amely álló női alakot ábrázol, amint az előtte álló gyermek vállára teszi a kezét. A szo­bor a leegyszerűsített érzések puritán erejével érzékelteti a nőiességet, az anyai meleg ragasz­kodást, a féltő, de örömet jelentő anyai aggodal­mat. A művésznő a következőket--mondotta: — Mielőtt müvem megtervezésébe fogtam volna, hónapokig tamulmányozitaim „rangrejtve” a Czeke Marianne dr. kiadásában megjelenő „Brunswick Teréz naplója” füzeteket. Nem port­rét alkottam a telkemben, mert a személy múlan­dó, hanem intini megnyilatkozást, amely a hu­mánus szeretetet fejezi ki. A szobor felállításához szükséges összeget a. bizottság már össze is hozta és most tárgyal a Nőegylettel, hogy az annak tulajdonában lévő ház külső sarkán egy embernagyságú szobornak helyet adjon. Helyet az alapitónak, Brunswick Teréznek, akinek emlékét egy halhatatlan szere­lem, Beethoven életének egyik fejezete és ez a kis szobor fogja hirdetni a budai Várban. £ptf-Uél d/do-ty a monyai •zvmmI vnvfy a bety'áwJilátycól * Ida: fauí Tíz esztendő óta adtam minden borestélyemen <?gy-egy ismertetőt érdemileg immár befejezett nagy munkámból, a magyar nép és köznyelv s a magyar lélek enciklopédiájából. Ezúttal a magyar zenéről és a betyárvilágról óhajtok rövidre fogott ízelítőt nyúj­tani. Népzenének mondjuk az olyan egymáshoz hasonló dalokat, amelyeket a nép nagyrésze hosszú időkön át énekel. Ezeket két főcsoportra oszthatjuk: a régi népdalokra és az uj dallamokra. A régieket, a legértékesebbeket, már leginkább csak népünk ismeri. Ennek főbb sajátosságai az ázsiai eredetű hiányos ötfokú (pentaton) hangsor, az egymástól eltérő, négy- szakaszos dajUamsor és a szövegsorok szótagjainak azonos száma. Régi népdalaink a magyar részeken lényegileg azonos szerkezetűek; már csak kevés öreg emberünk ismer közülük néhányat, számukat ezidőszerint mint- egy ezerre tehetjük. Az újabb dallamok csak mintegy 110 évesek. Ezek jellegzetessége a tánclépés- szerű ritmus, az egyező első és negyedik szakaszok j szimmetrikus, helyarányos dallamszerkezete. Edd igeié mintegy 3200 darabot jegyeztek fel közü­lök. A többi népdal, az ezidőszerint ismert összesen mintegy 10.000-re tehető dalainknak kb. 60 százaléka, legnagyobb részben műdal, leginkább az uriközönség zenéje, a cigányzene zöme. Mig a magyar népzene nagymértékben volt hatással nemzetiségeink zenéjére, addig ez az előbbit csak igen Ids mértékben befolyá­solta. Hflman Bálint irta meg 1933-ban bátran és talá­lóan, hogy „ahogyan a magyar nyelvből a magyar nemzet egysége lép elő, úgy lesz a magyar zenéből a müveit világ zenéje“. Ugyanezt mondja Cecile Gray is e soraiban, hogy „a jövő Európának zenéjében a magyarság veszi át a vezetőszerepet“. Sajnos a XVI. század előtti időkből egyetlen magyar szövegű zeneemlékünk sem maradt fönn. pedig a krónikák szerint már honfoglaló vezéreinkről is szóltak énekek. A XVI. században került papírra vagy 40 régi dallam, a Tinódi és a Hoffgreff gyűjtemény. A régi •magyar zene, mint a többi keleti zene is, egyszólamú volt. Az összhangzást, az összhangot nem ismerte, •íaróthy hozta be nálunk 1743-ban a „Harmóniás éneklést“ s ezzel a kótát, aminek, elterjedése csak 1850. után, a. vidéki dalosegyesületek alapításával áUott be. (többszőlamúság). Sokhelyütt még a tánc­zenét is csak egy szál cigány húzta, vagyis elmarad­tunk a nyugattól, lassú volt a zenei fejlődésünk. Még a század vége felé is 3-4 évszázaddal maradtunk el a franciától, némettől és még az egyházi zenét sem énekelték hangjegyről, bár már akkor volt egynéhány kótás énekeskönyvünk, mint pl. az 1851-ben kiadott Kolozsvári Énekeskönyv, a Dohai István éneke, a Rákóczi kesergője stb. Ezért voltunk Kodály szerint a régi énekeket illetőleg csakis az egyes helyeken fennmaradt hagyományokra, apáról-fiúra szállt dalla­mokra utalva. Azért nem terjedtek el kellőképen a Szenczi Molnár Albert zsoltárai sem, mert kevesen ismerték a kótát, amely a régi hagyományokban még <!sak a dallam vázlatát adta. A mai zeneoktatás alapjait Bartay Endre fektette le, ő volt az első. aki Pesten énekiskolát állított fel. Bartay énekiskolája négyévi működés után meg­szűnt. Utóda a Pest-budai Hangászegyesület lett amely 1840-ben nyílt meg. Ebből lett a „Zenede“ is. később a „Nemzeti Zenede", amelyben már hegedűt, flótát, zongorát és gordonkát is tanítottak. A magyar zene kifejlődését, törvényeit Molnár Géza dr. foglalta tudományos alapon egybe, Oly -mó­don, amely a külföldön is ritkítja párját. Történelmi alapon bizonyltja a háromtagúság, a súlytalan kezdet, a ritmusbeli teljes változatosság és- szabadság jogát. Kifejti a zeneelmélet egész területét, kijelöli a zene­alkotás módját, eszközeit, neveli a céhbeli zenebirála- tot ,a zenekritikát. Szerinte a régi magyar zene két forrásból merített. Dallamait az egyházi zenék, ritmu­sait a középkori kontrapunktista iskola változatos zenéje szolgáltatta. Ritmusa az ősi zsidó-keresztény ének csapongásának (rapszódiájának) átöröklődése. A magyar zene két jellemző elemét a súlyos rö­vidség és a korijambus alkotja, ezek a magyarosság szülöttei. Megállapítja, hogy a magyar zene nem cigányzene, a cigány csak megértő előadója a ma- gyar dalnak. A hegedűt és a cimbalmot sem a cigány hozta be hozzánk, mert a hegedű ősét, a rebek-et, már a VIII. század végén ismerték, a cimbalom pedig általános hangszere volt a középkorban az európai népeknek, (cembaló, salterio. Hockbrett.) A régi ázsiai népközösségnek megvolt a maga zenei nyelve, amelynek főalkotó eleme az öthangból álló hangsor volt. Az ugorok s szomszédaiknak szin­tén volt egy ősrégi zenei hagyománya. E két hagyo­mány egybekeveredett, s azt az északról a Kauká­zusba vándorló nép, a magyar magával hozta. Magyar parasztdallamaink egyrésze sokban egye­zik az ázsiai cseremiszek dalaival. Valószínű, hogy azokat — a magasabb műveltséggel egyetemben — úgy mi. mint a cseremiszek mintegy másfélezer év előtt együtt vettük át a bolgár-töröktől, akiknek fennhatósága alatt jóidéig állottunk. Tehát azok nem ugor eredetűek. Mindinkább bebizonyosodik, hogy a magyar nép­zene az, amelyből uj európai zene fakadhat. A ma­gyar népben, a magyar parasztban olyan óriási zenei melosz lappang, amivel ma egy nép sem rendelkezik Európában. A horvát, szerb, a bolgár és a finn nép­zene sokkal sekélyebb, esztétikailag számba sem jöhet a magyar népzene varázsa mellett. Európában az egyetlen faj a magyarság, amelyben ilyen kollektiv lélek virájgiúk. A jövjí Európa dallamkincse a mi kezünkben van. mondja Szigethy Endre is és ez az óriási kultúrális kincs akkora értéket jelent a magyar muzsikuslángész kezében, aminővel ma a világ egyet­len más muzsikusa sem rendelkezhetik. Kodály Zoltán szerint a magyar zene ősi motívu­mait, zenevezéreszméit, elemeit legérintetlenebbül a bukovinai csángó magyarok őrizték meg. Claude Debussi, a francia muzsika nagymestere, a Rózsavölgyi és Társa Cég főnőkéhez, Bárczy Gusz­távhoz írt levelében (1919. XII.) a következőkép nyi­latkozott a magyar népzenéről: „Úgy látom, hogy önök, magyarok zenéjüket nem tudják a maga értéke szerint méltányolni.. Ez önök­nek annyira ismerős, hogy nem tulajdonítják neki azt a mélységes művészi jelentőséget, amely azt teljes mértékben megilleti. Ez a zene igazán van olyan szép, mint az önök régi hímzései és csipkéi. Ne kövessék a mi példánkat, ne engedjék magukat falhoz állítani a német zene ál-mélységétől és gyötrelmes „moderate- musától". A Lebédiáből az uj hazába vándorolt magyarság teljesen egyéni, önálló, a nyugatitői elütő ősi zene­kultúrával bírt, melynek kialakult daliama, ritmusa és skálaképzése teljesen sajátos, különleges volt. s az az örökös mostoha viszonyok folytán akkor mér ki- m^-adt Ur43Ú nyueatt61 századokon át elszigetelt Évszázadokon át nem ismerte meg a külföld az akkoriban csak a magyar nép körében busongő ősi, sajátos keleti dalokat, amelyek a népben megőrizték annak ősi lelkületét, s fenntartották a sok csapás között már-már elemyedt életerejét. A magyart fenn­tartó népköltészetet és népdalt a magyar ur alig Is­merte. Uriházaink a külföldet majmolták, idegen mes­terekkel, zenészekkel nevelték gyerekeiket, főként nagy volt a német befolyás. A XIX. század első felé­ben még nincs magyar operaházunk. Az első magyar szinlapot és belépőjegyet Liszt Ferenc nyomatta! Ekkoriban Pesten még kottakereskedő sem volt. Ekkor kapott lábra a verbunkos stilus, amely előtt főuraink termei is megnyíltak. Ez volt a magyarság öntudatraébredése. És végre az első napsugár! Erkel Ferencünk lépett a nyilvánosság elé. Ekkor kezdődött meg a magyar zenevilág uj korszaka: a magyar nép­művészet ereje győz a nyugati egyéni művészet felett, s száz évvel később már vezetőszerepre jut. A népies, magyaros verbunkos főbb előharcosai Bihari, Lavotta, Csermák, Rózsavölgyi és Ruzsicska voltak, de a kristálytiszta verbunkost Erkel Ferenc­nek köszönhetjük. Az itt említett mestereken kívül a „nagyok“ csoportjába tartoznak még Bartay, Bog­nár, Doppler, Egressy, a többi Erkel, Mátray, Nyiz- nyay, Simonffy, Szénfy, Szentirmay, Szini, Them és Zimay. Erkel Ferenc, a stilus legnagyobb mester, az operába is bevitte a verbunkost s az olasz-német mintát magyar levegővel töltötte meg, nála Rossini, Verdi és Bellini csak keretül szolgáltak, a lelket 6 adta tökéletes müveibe. Utána sorakoztak Liszt, Mo- sonyi, Goldmark, Mihalovich, Hubay, Dohnányi, Sik­lós Albert. Bartók, Kodály. Weiner stb. stb. Amíg a nyugati népek zenéje már régen felszí­vódott a müzenébe, addig a magyar népzene önállóan uralkodjk ma is.: Ez a zene az ősiből újra kelt, meg- újhodott igazi magyar zene, amely ma már büszkéb­ben tölti be ősmagyar kultúrával a világ opera­házait, hangversenytermeit. Egy darabig azon gondolkodtam, vájjon egyáltalán tárgyaljam-e munkámban a betyárvllágot, a hangzatos betyárvlrtust, betyárbecsületet, " betyárromantikát: végül is abban állapodtam meg, hogy ahol azt a tör­ténelemmel, a politikával, vagy a folklóréval való vo­natkozás kívánatossá teszi, ott ismertetem a körül­ményeket, egyébként azonban csak érintem a tárgyat. Kétségtelen ugyanis, hogy legtöbb esetben csak a beteges lelkiállapot faragott hősöket a bűnözőkből és költött legendákat a zsiványokról, haramiákról, rab­lókról, lókötőkről, házásókról, vásáros tolvajokról a egyéb gézengúzokról. Természetes, hogy az oly dolog, mint a szegényt, a diákot nem hántás, sőt segélyezés, nem betyárvirtus vagy becsület, hanem betyár ész­szerűség volt. mert egyrészt ezektől úgy sem vehettek el semmit, másrészt pedig ezek segítségükre lehetitek az elbujtatásnál stb. Másrészt azonban sok enyhítő körülményt lehet felsorolni a jobblelkü betyárok el­járásánál, ahol a betyárvirtusról, becsületről tényleg lehetett beszélni. A nagy Bismark fia irta, hogy az ország nagy részét végigkocsizva, többször találkozott szegénylegényekkel, de sohsem lett baj belőle. Békés, csöndes, jámbor, : »lkesjeredett emberek e)zek .— Írja naplójában, de sie nem rablók, se nem ütdn- állok és nem Is gyilkosok." Ráday Gedeon grófnak, a betyárvilág kiirtására kirendelt kormánybiztosnak naplója szerint a magyar parasztlegény a Bach korszakban a 11—12 évig tartó katonáskodás elől való menekülő.; céljából szegődött fel betyárnak. Ebben az időben erőszakkal, pányvával fogták össze a magyar legénységet katonáskodásra, s terelték ki az országból Ausztriába ■Ez Így is volt, de emellett nagyrésze volt a do­logban az igazságtalan jobbágysorsnak, törvényeink gyöngeségének, a gyatra közrendészetnek és a nehéz közlekedésnek, s csak elvétve fordult elő, hogy vala- mely virtusos cselekedet miatt kellett elbujdosnia a legénynek. A főok mindenesetre a tulhosszúra kényszeritett katonáskodás volt, amely sorsban legtöbbször csak nyomorúság várt a szegényre. De az is előfordult, hogy az úgynevezett pásztorbecsület tilos dolgokra kényszeritette a számadót, aminek rendszerint az lett a vége, hogy a számadó maga is beállott a szegény- legények sorába. Ráday azt is irta róluk, hogy tettük legtöbbször csak ez elkeseredett, hazájuk sorsán kesergők kuruc- kodása volt. Természetes dolog volt, hogy a magyar nép inkább a bujdosó magyar legényeknek fogta párt­ját, mint a gyűlölt osztrák zsandárnak, s igy lett a pásztorból a betyár orgazdája, vele egy követ fúvó cimborája. Ha a zsandár közelgett, a tanyai nép le1- vette a vedret s a magasba szalajtóttá a gémet. Ez volt a jeladás. Bécs egész századokat küldött ki a betyárvilág ellen, de több pusztult el azokból, mint a szegénylegények közül. Bachnak 9000 főnyi zsan^ dárja 10 év alatt csak hat betyárt fogott el, így szo­rult az osztrák a magyar vármegyei rendőrségre. A kiegyezés után az osztrák zsandár helyét a magyar pandúrok legjava, a mindenre kész garibaldista obsitos katona foglalta el. Ezek roppant vakmerőséggel ve­tették magukat a betyárokra, puszta kézzel is fogtak el közülük sokat; paprikát lőttek a támadó betyár szemébe; pár év alatt ki is pusztították őket. Maradékuk az úgynevezett ,,elszánt emberek" (el­szánt kéregetők) voltak. Ahol nem adtak nekik ele­mózsiát, ott gyújtogattak. A betyárvilág központja Csongrád volt. Nagy be­tyártanyák voltak a Bakonyban, a Dunántúl, az or- goványi tolvajodban, |el Nagyalföld mocsaras, lápos rejtekeiben. De akadt a Hortobágyon is és száz más vidéken. A betyárnak többféle elnevezése volt. A közönsé­gese volt a futóbetyár, kapcabetyár, lacibetyár. Az utóbbi kettő az úgynevezett betyárvirtust nem ismerő, az igazi betyár által lenézett zsiványfajta, alja­betyár volt. De a kapcabetyár elnevezésen sok helyütt a sorozás alól elmenekült szegénylegényt is értették. Ezek főként a Duna-Tisza közén és Szeged környékén tanyáztak, ahol tanyáról-majorra jártak, ennivalót, s pénzt követeltek. Nem sokat, de akitől nem kaptak, azt kiperzselték lakából. A magányos futóbetyárt úgy a pásztor, mint a reguláris betyárt kimélő pandúr is üldözte, ezért ipar­kodott minden futóbetyár bandába verődni. Az igazi betyár a lókötő volt. (A csikót kiszakítja a ménesből, a marhát elszalajtja a gulyából, a birkát elhajtja a nyájból.) Kommenciós betyár volt a nép előtt tekintélyként szereplő bandavezér, akinek a földesúr évente ren­desen adózott, hogy az övét ne bántsák, s az idegen betyár elől megvédjék. Ezeket reguláris betyároknak is nevezték, főleg ezeknél tartották be a betyárregulát, a pusztai böcsti letet. Az oláhok Hórát és Kloskát, a rácok Szegedinác Pérót, a tótok Jáuosik haramiát (XVII. sz.) nemzeti hősükként ünnepük, tiszteletükre külön ünnepségeket is rendeznek. A betyárnak, pásztornak külön törvénye, szokása volt, s azokat szigorúan betartották. Regula volt, hogy a betyár ai saját határából nem szakított ki lovat, nem szalajthatott barmot, csak idegenből. A regula­ellenes dolgot szigorúan büntették. Bogár Imre ban- I dójának pénztárosát, Dönti Petit, a rejtekhely el* árulásáért a bugaci nagy baromitató tóba vetették. I Szegénylegényszánásnak nevezték az ezek ellátásához szükséges természetbeni járandóságoknak a gazdáktól való beszedését. Erre külön szervezetek szolgáltak» azok hajtották be. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom