Budai Napló, 1938 (36. évfolyam, 1-49. szám)

1938-06-09 / 23. szám

1938. június 9. Budai Napló 3 Mielőtt kelengyéjét beszerezné ___ [kérjük, látogassa meg a rövid idő ailatt nép­szerűvé vált Finom Holmik Boltját V., Rudolf tér 4/b. (Pozsonyi útnál), hol a leg­fényesebb igényeket kielégítő minden egyéb szükségletét is, úgymint porcellán, étkészletek, ezüst- és kinaezüst evőeszközök, ezüsttárgyak, valódi csipkék, szőrmék, szőnyegek, bőráruk stb új és alig használt állapotban' alkalmi áron beszerezheti. TELEFON: 325-100 A Bibictelep közgyűlése A Kelenföldi Gazdasági . és Közművelődési Egyesület, amely a Bibictelep lakóinak érdekkép viselete, júmius 2-án, csütörtök este tartotta meg idei közgyűlését Sziklay János dr. kormányfőta­nácsos elmöklésével a Tétényi úti „Bibicfészek” vengréglő különtermében. A közgyűlésen a tagok igen nagy számban jelentek meg, élükön Duday Alajos dr. kerületi elöljáró és Dorner Gyula ny. miniszteri tanácsos disze-lnökölakel. Sziklay János elnöki megnyitója után Bán­helyi Ferenc polgári iskolai igaizgató terjesztette elő az évi jelentést. Örömmel mutatott rá arra, hogy az egyesületnek, sikerült megvalósíttatni a Bibictelepiek régi vágyát: a telep utcáinak nagy­részét végre befásitja a főváros. Az egyesület el­sőnek hangoztatta annak szükségességét, hogy nemzeti ünnepek alkalmával tegyék kötelezővé a házak felloibogozását. Ennek ellenére éppen a Bi bictelepen történt az a kirívó eset, hogy az eucha­risztikus kongresszus alkalmával egyes villatulaj- donosok nem tűzték ki házaikra a lobogót. Duday Alajos kerületi elöljáró kijelentette, hogy a közeljövőben a legszigorúbban fogja ellen­őrizni a házak fellobogózását és a törvény szigorá­val sújtja mindazokat, akik nem tesznek eleget legelemibb hazafias kötelességüknek. A közgyűlés megnyugvással vette tudomásul Duday tanácsnok szavait. Ezután a választmányt egészítették ki. A közgyűlést társasvacsora követte. GOLD EMUI É DIVAT SZALON HL, Histna l IS. Si'SÄ A Budai Napló előfizetési fixa 24 P. Egyes szám ára 40 t. Hirdetés ára milUmétersoronként. Folytatják a Tabán kertészeti rendezését. A Tabán területének kertészeti rendezését a főváros továbbfoly­tatja azokon a helyeken, ahol legutóbb történtek ház­lebontások. A Döbrentei tér közelében végzik az újabb rendezési munkákat és vizcsöfektetéseket. A költségekre 32.000 pengőt irányoztak elő. Szőnyegjavitás: TURÁNI II.. Fő-utca 80. szám. Telefon: 151-579. AZ ÚJJÁVARÁZSOLT SPOLABICH-ZDLDFA ÉTTEREM- SÖRÖZŐBEN I. KRISZTINA TÉR 9 Szombathelyi Balázs Kálmán cigányzenekara muzsikál A régi jó SPOLAR1CH konyha! Becsey Antal névünnepe a Szentimrevárosi Társaskörben. A Szentimrevárosi Társaskör és Kultúregyesület június 13-án, hétfőn este fé> 7 órai kezdettel rendezi utolsó kultúrestjét XI. Horthy Miklós út 15 alatti helyiségeiben.. A műsoron Fiizy Ernő felolvasása „Bötykös pályamester" címen és Marton Ferenc dr. előadása a nemzetgazdaság di­namikájáról és etikájáról szerepel. A műsort fél 9 órakor a kör népszerű elnöke, Becsey Antal örö­kös törvhat. biz. tag tiszteletére névnapi társasva­csora követi. HŰVÖSVÖLGYI PARK SZANATÓRIUM L HiMnii-ít 71 Telefon: IMS UJ VEZETÉS ALATT MEGNYÍLT budai éttermek és KÁVÉHÁZAK A. AVAGYAR V 1I. Á <i eív£h1zbzn Halmes énekel Dudás zenekarával. A DÉC1VASUT KÁVÉHÁZBAN CINKA PANNA It D C 11 CUKRÁSZDA I. Hidegkúti ut 74. L 11 ÉTTEREM Megnyílik május 26-án. Az ÖREG DIÓFÁBAN minden Ifárnlv Cigányprímás és este v Cl va «»ai vJij zenekara muzsikái. GUNDEL GELLERT ÉTTERMÉBEN MURSY ELEK és cigányzenekara RATKAI MARTA énekel o RÓZSADOMBI ZSIGMOND A RUDASFURDŐ nyilvános ittermáben Buday Gyurka muzsikál A megnagyob­bított ■■■■■ és átalakított Szeiffert kávéházban Csorba Gyula és cigány zenekaraiba Tabán Bar, Dancing, Kávóház I. Döbrentei tér 6. Esplanade Nagyszálló 111. ZslgmonA u. 38-40. Telefon: 151-738 51-735 157-299 Svábhegyi nagyszálló KUTASSY Legszebb a kilátás a Gugger- \ (jegyi kioszkból Autójárat i ACSASZARFDrDŐ pomp is kertjében SEBŐ AY IK1Ó8 éneke I KEITEK ÉTTEREM helyiségeiben , XI., HORTHY MIKLÓS UT 48. d _Esténkjnt LAKATOS FLÓRIS cigányzenekara muzsikál. AVAR vendéglő, XI., Albart-utca 3. Hideg,meleg ételek. — Halküifinlegességek. — Nagy kert- hciyiség. Alkalmi vacsorákra külön termek. A nyári idény- _______ben cigányzene. — Telefon 459-177. I S zázgalamb vendéglő és söröző Kitűnő magyar konyha. Faiborok. Túlalconos But&y Győző. II., Batthyány tér 5. * 0_XelefonJi56-241. ___ Budaiak találkozó helye. Q A p atinás „NÉGY SZÜRKE“ vendéglő IL, Margit-körút 83. sz. KIS ROYAL, Budán, I, Márvány utca 19. sz. A fővárosi és külföldi közönség kedvelt vacsorázóhelye. Cigányzene. Te). 152-046. Dr. Nagy Ivánt a Városok Országos Szövet­ségéhez helyez;ék át. Dr. Nagy Ivánt, aki hosszú időn át volt a II. kerületi elöljáró személyi titkára és ebben a tisztében megmaradt akkor is, amikor az új elöljáróság vezetését az új elöljáró, dr. Far­kas Lajos vette át, a polgármester ?j Magyar Vá­rosok Országos Szövetségéhez helyezte át. Dr, Nagy Iván, aki a főváros fiatalabb tisztviselőinek egyik legképzettebb tagja, fontos munkakört ka­pott a Szövetségnél. A I ÖVF^7kFPT pompás parkjában LV V LOA r\LI\ I n.,Marcibányi tér 6 nagyszerűen szórakozhatunk. Megszűnik a Zárda-utcai óvoda. A polgár­mester június hó 30-áva.l három fővárosi óvodát szüntet meg, Kettőt a pesti, egyet a budai oldalon A halálra ítélt budai óvoda a Zárda utcai, amely egyébként is már rég nem felelt meg a követeimé nyéknek. Addig is, míg a polgármester az* épület sorsa felöl dönteni fog, napközi otthon céljára ve szik igénybe. Újabb út- és csatornaépítések Budán. Több új üt­és csatornaépítés kerül a közeljövőben lebonyolításra, így többek között a Hamzsabégi útnak a Horthy Mik­lós út és a Büdaörsi út közötti szakaszát fogják újra­burkolni, miután az új balatoni út és a repülőtérhez írezető út hatalmas forgalma miatt ez az útszakasz meg- ongálódott. Az ezerméter hosszúságban végrehajtandó átrendezés 60.000 pengőbe kerül. A Darányi Ignác utcának a Vadrózsa utca és a Ruszti út közötti szaka­szán 450 méter hosszúságban új csatornát építenek 34.000 pengő költséggel. Újra csatornázzák a Zólyomi köznek a Budaörsi út és a Zólyomi út közötti részét, ami 14.000 pengős kiadással jár. Képkeretezés, képek, keretek, üvegáruk Vasváry Miklós, ül, Lajos u. 64. Tel.: 162-772. Választmányi ülés és ismeretterjesztő előadás az AVE-ban. A Buda Alsó Város-Sósfürdő Környéke Egyesület június 14-én, kedden este fél 8 órakor vá­lasztmányi ülést rendez hivatalos helyiségében, az Al­bert utca 3. alatti Avar-vendéglőben. Az ülés tárgyso­rozatában a közlekedési bajok, a 41-es villamos és a Hév. /kérdése, az utak, járdák javítása és öntözése és indítványok szerepelnek. A választmányi ülés után Tamásy Béla dr.: ,, Idegenforgalmi kérdések“ címen előadást tart, amelyet vita követ. Zilahy Dezső és dr. Markos Béla: Jelentés Buda­pest 1937. évi idegenforgalmáról. A főváros idegenfor­galmi hivatalának vezetői terjedelmes jelentésben szá­molnak be Budapest idegenforgalmának 1937. évi fejlő­déséről. A jelentés különöskép hasznos azért, mert a hivatalos adatgyűjtésen túlmenően a magánlakások idegenforgalmi szerepének megállapítására is kísérlete­ket tesz. A jelentés kiterjeszkedik a vidék idgenforgal- mának szerepére is és ennek kapcsán különösen értékes azoknak az adatoknak a felsorakoztatása, amelyek a vidéki városok idegenforgalmi viszonyait ismertetik. A jelentés szerint a fővárosban 1937-ben közel három­negyed millió idegen fordult meg, több mint kétmillió éjszakát töltve Budapesten. A magánlakások százezer idegent fogadtak be, félmilliónál több éjjelre. A ma­gánlakásokban megszállt idegeneknél hat és fél nappal lehet az ittartózkodást számítani. A jelentés szerint 1937-ben a Magyarországon megfordult idegenek 40 millió pengőt meghaladó összeggel szerepelnek kiviteli mérlegünkben. Megnyílt a Budagyöngyegarázs a volt Budagyöngye vendéglő helyén: 1., Budakeszi-ut 11., a Belvedere-rel szemben. Tulajdonos; Major Dániel. ANTIK BÚTOROK restaurálása, !^énsebutoro,t CSÁKVÁRI REZSŐ müasztslos, I., Krisztina-körut 139. Telefon 167-4S9 Verpeléti-út 12. szám alatt és a Déli vasútnál újabb öröklakásokat építünk egytől háromszoba-hal- losdg. Nagy adómentesség, díjtalan bérüzletek, törlesz- téses kölcsön. ,,Centrum“, Horthy Miklós-út 42. (269-301) J 0KASÄRKÖZY-BOROK « ELBÍRJA MINDEN TO (OK * Literje már 3 8 fillértől I., JITTICj1-V. 27. A Keresztény Magántisztviselők Országos Szövet-1 Bégé juniálisa. A ,,Lövészkert“ nagyvendéglő helyisé­geiben, a Marcibányi-téren rendezi juniálisát a Ke­resztény Magántisztviselők Országos Szövetsége június 11-én, szombaton. A ,,Lö vészkert“ úgy fedett helyisé­geinél, mint remek parkjánál fogva a legalkalmasabb nyári mulatságok rendezésére. A vendéglő tulajdono­sa, Schütz István pedig közismerten jó konyhát és nagyszerű italokat tart. Mint értesülünk. Schütz István táncengedélyért folyamodott és így nemsokára minden' 'délután tánccolhat a közönség a ,.Lövészkert“-ben. SPORT Kakuk étterem az elegáns világ találkozóhelye I., Attila-körut 22. Telefon: 150-760 Bellevue szállodában Segédhivatali tisztviselők nyári ünnepe. A Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetsége, amelynek az összes minisztériumok, pénzügyi és igazságügyi hatóságok segédhivatali tisztviselői a tagjai, nagyszerűen sikerült nyári ünnepet rende­zett június 5-én a Budai Lövölde helyiségeiben és pánkjában. Az ünnepséget hangverseny vezette be, a' műsor keretében felléptek: Gyurkovits Mária, az Operaház tagija, Laurisin Lajos, az Operaház tagja, Utry Anna airanykoszorus dalénekesnö, Varga Imre dalénekes, Kazatsayné Lázár Jolán, a Buda- pest Szföv. Népművelődési Bizottság előadómű- vésznöje, Balassa János színművész és Tót-Vásár­helyi József. Zongorán Ákom Lajos-orgonaművész, zeneszerző kisért. A pompás műsor után a fiatal­ság a kora reggeli órákig táncolt a népszerű Bachmann-jazz zenéjére. A kitűnő ételekről és ita­lokról a „Lövészkert” vendéglő tulajdonosa, Schütz István gondoskodott a megjelentek legna­gyobb megelégedésére. I TENISZ és az Összes sportcikkek DÖRNER-SPORT n., FÖ-U-37/C.Tl 167-372 Bura Sándor és első- Miletin — Balázs —Mi Ikő randa cigányzenekara kitüaő jazz-zenekar játszik. Előkelő cukrászda Budán. Az urí közönség kedvelt cukrászdája a Kossuth Lajos-utcai Gour- mű/id-cukrászda, amely nemrégiben nyitotta meg budai fiókját a Fery Oszkár utca 52. alatt, a volt Szekrényi cukrászda helyén. A Gourmand-cuk- rászda tulajdonosai Vécsey Jenő és Mayer Béla kiváló szakemberek és személyük garancia arra, hc^gy az új cukrászda valóban nyeresége lesz Bu­dának, különösen az Orbánhegy és Németvölgy 1 uri'közöuségének. I Balázs 'vendéglő I a hűvösvölgyi villamos végállomásnál. jp Gyönyörű kert. — Ételkülönlegességek. jb SMARZ 1. Horthy Miklós-ut 18 Pap ilan, m al rác magam végzem a legkényesebb igényeknek megfelelően a szakszerű trimmelést, nyírást, hi­giénikus fürösztést. Fafkutyák eladása, ' előzékeny kiszolgálás Record modern kutyakozmetikai szalon, ff., Bem József u. 12. Tulajdonos: MACHER ALADÁRNÉ NEM FOGAS KÉRDÉS TÖBBÉ, hogy pompásan szórakozni a Fogaskerék-sörözőben lehet. II., Olasz fasor 45. Telefon: 155-098. Uzsonna 60 fiU. Ebédmenü 1.40 P Vacsor menü 1.50 P KERETEZŐ 1., KRISZT1NA- KERESKEDŐ KÖRÚT 139. sz. RÉSZLETRE IS. Tisztviselői áthelyezések Budán. A polgármester dr. Seelhofer Róbert tanácsjegyzőt a polgármesteri III. ügyosztályból a II. kerületi elöljárósághoz, Mán- doky Jenő adóhivatali tisztet a VIjc adókerületből a XI. adókerülethez tartozó 4. számú, budaörsi fogyasz­tási adókirendeltséghez, Erdőkövy István adószedő tisztet a VI/B adószámviteli osztálytól az I. adókerü­lethez tartozó 5. számú, délipályaudvari fogyasztási adókirendeltséghez, Hranitzky Károly adószedő gya­kornokot a VI/c fogyasztási adókirendeltségtől a II kerületi adószámviteli osztályhoz. Vecsey Tibor adó­hivatali tisztet a XI. adókerületi adószámviteli osztály­ból a II. kerületi forgalmi és kereseti adó osztályhoz, végül Longer Károlyné kezelőnőt a II. kerületi elöl­járósághoz helyezte át. MAJESTIC. A szó ,,fenségest“ jelent és va­lóban minden tekintetben helyénvaló a fenséges elnevezés a Svábhegyi Majestic-száUók esetében. Amit a Majes;ic.szátlók nyújtanak, azt alig ta­láljuk meg máshol, sőt nyugodtan mondhatjuk, sehol annyi szépet és jót együ.t nem találunk, mint ezekben a hotelekben. A legcsodálatosabb ki. látás, a pompás hegyi levegő, a legtökéletesebb kényelem jellemzői a Majesiic-hoteleknek. Mindenfajta lécek, furnér és fakereskedés SUGAR LÁSZLÓ II.. MARGIT-KÖRŰT 66. j Telefon: 154—145. (az udvarban) KALOCSAI BUTORSZÁLLITÓ VÁLLALAT Zsigmond-u. 13. Tel.:155-668. világító villant HÁZSZÁM- SZERELÉS, TÁBLÁK. JAVÍTÁS Csillánk, rádiók U LLMAHN BÉLA II. MargR-kBrut 7. Telefon : 151-256. A BUDAI NYÁRI ETTERMEK G: ÖNGYE A KIS LUDLÁB KIRÁLYNÉ 1., TÓTH LÖR1NC-UTCA 10. SZÁM. IZSÁK JÓZSEF RT. vegyészeti gyár készítmé­nyei előnyösen beszerezhetők Steiner Jenő festék és háztartási szaküzletében, II., Olasz-fasor 41. Telefon: 167—772. Makrai Teofilné, szül. Heller Julia és gyermekei: László, Alice, férj. Solt Ferencné, Pál, Erzsébet, testvérei: Willy, Zseni, Vilma, Benő, Lipót, és veje: Solt Ferenc, sógornői és sógorai, valamint a kiterjedt rokonság fájdalomtól porig sújtva jelenti, hogy MAKRAI TEOFIL oki. mérnök, rokkant főhadnagy folyó hó 5 én délután 2 órakor visszaadta nemes lelkét a Terem­tőnek. Drága halottunkat f. hó 7-én, kedden d. u. 3 órakor helyez­tük örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétlátogatások mellőzését kérjük NEDVES FAX LÉGSZIGETELÉSSEL azonnal száraz lesz TELJES GARANCIA AMBRUS mérnkök Vl., Izabella u. 77. Tel. 120-864 laKásba praktikus vasbutDrDkat! Készíti: Hutter és Schrantz R.T. V., Vimos császár-ut 63. Telefon.122-918. Mintalap ingyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom