Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-06-10 / 23. szám

Budai Napló í®37, június ezt a megállapítást az a kedvező körülmény is hogy annakidején, mikor a gyárat kivitelezték, i papírgyártás legfontosabb nyersanyaga, a cellulosi olcsó volt. Annyira olcsó volt, hogy minden árér kapni lehetett. Mikor az építkezést befejezték már csak készpénzért és már csak nagyon drágár lehetett celluloset kapni. Beavatottak nem akar ják ugyan határozottan állítani, de a cellulose-ma chináció körül a kartell kezének működését látják De látják ezt még más tekintetben is. A papíriparban a zárt számot eddig még nem mondották ki, de helyettesíti ezt a rigorózus elzár kózottságot az, hogy külföldről papíripari gépeket behozni a lehetetlenséggel határos. Tekintetbe kell azonban azt is venni, hogy Magyarországon papír­ipari gépeket nem gyártanak. Mindezekből világosan látható, hogy a kartell jóelőre megszervezte a gyárait övező védbástyákat és ezek után csak természetes, hogy az újonnan alakult gyár a karteilmachinációvai szemben gyanút­lanul ennek a hálónak a szövedékébe került. Bizonyítja ezt a megállapítást az a körülmény is, hogy a hitelezők a leglojálisabb megegyezésre is hajlandónak mutatkoztak és az OHE-ben folyó egyezkedési tárgyalások folyamán 4-5 tőkecsoport is ajánlkozott a gyár finanszírozására. Ma úgy látszik, hogy egy tőkecsoport bekapcso­lódása a legegészségesebb üzletet jelenti részére, mert a gyárhoz oly nagy megrendelések futottak be, hogy ma még nem látható tisztán, mikor kerül sor a rendelt kvantumok gyártására. A részvény­érdekelt igazgatóság azonban még más tekintetben is biztosítani akarja a gyár jövőjét éspedig a cellu­lose beszerzés nehézségein akar könnyíteni. Jelen­leg hathavi moratóriumot biztosítottak a gyár ré­szére és mindenkit az a meggyőződés hatott át, hogy a gyár a kötelezettségeinek a legszélesebb körben eleget fog tennni. Bizonyos körökben azt a szemrehányást tették az alapítóknak, hogy nem gon­doltak megfelelő tartalékokra. Ez a szemrehányás azonban komolynak nem tekinthető, mert megfelelő tartalékot képez az a konjunktúra, amely a hazai gyárak elégtelen termelésével szemben természet­szerűleg adódik. Az a körülmény, hogy az építke­zésnél túllépés állott be, napirenden lévő, mert mint látjuk, a Szentendrei Papírgyár építkezése is túl­lépett budget mellett fog felépülni. összevetve az összes körülményeket, megállapít­ható, hogy a Szolnoki Papírgyár esete nem egyéb, mint a gyanútlanul járó ember megtámadása az erősebbek részéről. Ma már mindenki tudja, hogy a kartell machinációi ezt a gyárat megölni, vagy munkájában újra megakadályozni nem fogják tud­ni és meg kell barátkozniok azzal a gondolattal, hogy a Szolnoki Papírgyár szintén résztvesz a ma- gyar piac ellátásában. Remélhető, hogy a hatalmas kartellvezérek e kudarc után a nagy fegyvercsörge- tést most már abbahagyják. Jelszó tehát: élni és élni hagyni. Vicseg Hfátgás\ Az értéktőzsde helyzete Heti Jelentés hétftftűl-hétftflg Irta; Frißdiänder Andor a Budai Általános Takarék vezérigazgatója Múlt fieti értéktőzsdei jelentésünket ezúttal az események 100%-osan igazolták. A keddi nappal fordulat állott be az értéktőzs­dén és szombatra szinte túlerös iramú hosszirány­zat kerekedett felül, amely a mai napon is igen szi­lárd tőzsdét produkált. A nemzetközi helyzet ismét tisztult és nyilván­való lett, hogy a békeakarás egyelőre mindenek- felett uralja a politikát és így a gazdasági életei is olyképen kell beállítani, hogy a békével, mint le­hetőséggel számoljon. Mindenesetre jellemző, hogy a világtőzsde egyszer a háborús készülődések azok, amelyek a la hossz befolyással bírnak a spekuláció gondolkodá sárai, mig máskor a békehírek alkalmasak a hossz spekuláció céljaira, vagy megfordítva az egészet: a háborús hírekre is bessz áll elő és a békehírek is lanyhitó momentumot képeznek. Az adóztatási kérdés, amely nálunk napirenden van és bármely formában érvényesülni fog, Ameri kában is zavarja a gazdasági körök nyugalmát, azonban ennek a lehetőségnek a beszámítása mellett is érvényesülni fog a tőzsdén a szilárd alapirány­zatnak a jellege. A budapesti tőzsde a nyári meleg dacára elé, 'intenziven reagál az eseményekre és az elmúlt hét üzletlelenséget ezen a héten meglehetős élénk for galom váltotta fel. A szén és vasértékek piaca képezte az érdek lődés tárgyát és a Bauxit részvények, valamint : Kőszén részvények különösen erőteljes felfelé tö rekvő ármozgalom kifejezői lettek. A vaspiacon a Ganz részvények ismét tömege két vonzanak a parkettra és itt a hosszspekuláció | feltétlenül számit arra. hogy kereseti kilátásai nö rekedni fognak. A Salgő részvények aránylag elhanyagoltabbak. miután a bécsi árfolyam nyomasztólag hat az itte­ni ár kialakulására. A Nasici és Hungária műtrágya részvények iránt változatlanul élénk érdeklődés van és az utóbbinál az osztalék nemfizetés dacára is további áremelke­dés lehetőségével számolnak. A fix piac, mint mindenkor, ha a részvénypiac I felé hajlik az érdeklődés, elhanyagolt és üzlettelen volt. Az Urikányi Zsilvölgyi Magyar Kőszénbá- nya rfc. június hó 4-én megtartott rended lévi közgyűlésen az 1936. évi zárszámadásai­ban 1,224,934 P tiszta nyereséget mutat ki. míg 1935. évi mérlege 627.767 P nyereséggel zárult. Ebből a nyereségből részvényenként 2.50 P osztalék kifizetését határozta el a köz­gyűlés. — A Kispesti Textilgyár rt. 1936. év mérlegé­ben 5 millió pengő részvénytőke és 1.5 mil­lió pengő tartailékalap mellett 279.057 pengő Itiszta nyereséggel számol el az előző évi 234.76 pengővel szemben. A vállalat telkei, épülete" gépei és berendezései 4,922,525 (4,607.788) . értékkel vannak beállítva, amivel szemben az értékcsökkenési tartalék 2,568,181 (2.174.840) pengő. GYORSÍRÁST és gépírást KOZMA iskolában ===== II., ISHOIJI-U- 27. SZÉN. =-■■■ MENCZERNÉ Ul-J _t — T ISZTIT ««.. .Jgmand-u. 18. T.: 1-529-42 Micdenérl házhoz leüld. Tisztességleien versenyper a Krompecher Tápszer kft. ellen Egy vidéki gyógyárukereskedő, Gyarmati Emil tisztességtelen versenypert indított a Krom­pecher Tápszer Kft. ellen. Keresetében kifogásolta, hogy a vállalat azt hirdeti, hogy az általa egyedül készített rizsnyákot hozza forgalomba. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az órizsnyából készült rizsnyák sokkal rövidebb idő alatt alkalmas fel­használásra, mint a rizsből készült rizsnyák. A vidéki gyógyszerész kártérítés megítélését is kérte. A keresettel szemben Krompecherék viszont- keresetet támasztottak és hivatkoztak arra, hogy Gyarmati viszont rizsnyák elnevezés alatt rizsliszt készítményt hoz forgalomba. Az elsőbíróság a bonyolult tisztességtelen ver Senyperben úgy a keresetnek, mint a viszontkere­setnek részben helyt adott, kötelezte egyben Krom- pecheréket, másrészt a vidéki gyógyszerkereskedőt a panaszolt tisztességtelen versenycselekmény ab-1 buhagyására. Krompecherékel egyébként 50.— I kártérítés megfizetésére is kötelezte. Ilyen előzmé nyék után került az ügy a tábla Orosz tanácsa elé amely az elsőbíróság ítéletét részben akként vál tuztatta meg, hogy a felperes kártérítési igényét teljes egészében elutasította, egyébként pedi| helybenhagyta az elsőbíróság ítéletét. Bővítik a Nagybátony Újlaki papír-lemez gyárak A Nagybátony Újlaki Egyesült rt. papírlemezgyárak a múlt év közepén vette fel az üzemét A gyár tudvalevőleg szürkelemezt részint pedig szalma felhasználásával barna lemezt, állít elő. Az uj üzem annyira bevált hogy teljesítőképessége megnyitása napjától ál landóam 100 %-an van kihasználva. Emiát a. Naigybátonyi vezetősége már hónapokká |ezelőtt elhatározta, hogy a gyárat kibővíti. A bővítési tervek néhány héttel ezelőtt készül tek el és hagyattak jóvá, aminek megtörténte után nyomban megindult a gyártelepen az építkezés, amely előrelőIh-aitóilag az őszi hóna pókban fog befejezési nyerni. Bőröndök női táskák, pénztárcák, irattáskák, irómappák Weigl Telefonszám: 1-813-68 Budapest, IV., Mária Valéria ucca 7. szám Dick István dr.-t igazgatóvá nevezte ki a 'Nagybátony Újlaki. Értesülésünk szerint a legutóbb megtartott igazgatósági ülésen dr. Dick Istvánt, aki eddig helyettes igazgató­ként működött, szolgálati érdemeinek elis­meréséül igazgatóvá nevezték ki. Dr. Dick István a fiatalabb korosztály egyik legki­válóbb tagja s várható karrierjenek egyik közbeeső állomását képezi mostani előlépte­tése. Pozícióját tudásával, szorgalmával és egyéni rátermettségével alapozta meg. Mun­kássága révén általános közszeretetnek ör­vend. Kinevezésle mindenfelé őszinte örömet, váltóit ki. a Tabánban Kegyszerek, versenydijak, ezüst- és fém dísztárgyak MISÁK LÁSZLÓ MŰÖTVÖS I,, Döbraatal- té r 1. szám. a Margit-köruton Reicher István«?“SÄI II.. Tégla-utca 9. Tel.: 1-322-*! _______J Nag y és Eíchner gyártmányok Budán HiárAlin II.. HaRGIT HORUT 38b. ~ TH.EFQN: l-sts-w LEGJOBB FŰZÖK, KEZTYÜK TEltlIi _ ' I II., Margit-lcSrut .. I CKI -net XI, Horthy M. ut 3., IV., Muioum-krt 27.. Harisnyák, kombinéknagy választékban Szőrme, ernyő csak Vagácsfól 11., MARG1T-KORDT «7. — 11., FO-UTCA II. SZÁM. FURNÉR ét FAKERESKEDÉS SUGÁR CASZ.CG II. MARGIT-KRT 56 Tal: 1-511-45. (az udvarban) a Vízivárosban 140 «VE ÓRÁT, — ÉKSZERT, — JAVÍTÁST _ FISCHER ANTAL SZAKCEGTŰLI n. CORVIN-TÉR 5. TELEFON, i-Ml-M. ■ Éhgyomorra ígyék egy KristáB y-vizet naponta pohár Oz épülő Buda A polgármesteri III. ügyosztály a. következő épí­tési engedélyeket adta ki Budán: I. kerület, Bazin utca 16. családi házra Vennik I.ajos és nejének, Kékgolyó utca 20b. (Tervező: Karda István, Újpest Vörösmarty utca 25.) II. kerület, Garas utca 24b. családi házra dr. Kürthy Istvánnak, Lövőház utca 32. (Tervező: Vaulheim és Wenningér, ’ Garai utca 42.) ■ II. kerület, Gárdonyi Géza utca 35-37 családi házra dr. Popper László és nejének, V. Géza utca V (Tervező: Baráti) Béla és Novák Ede, II. Halász- itca 5.) III. kerület, Cserje utca 3. egyemeletes családi lázra Szalay István és nejének, Borbolya utca 2. [Tervező: Szabó Márton, II. Budakeszi ut 7c.) XI. kerület, Törcsvár utca 4. egyemeletes lakó­iá zra Vass László és nejének Gellérthegy-utca 2. (Tervező: Görög Rudolf, Sziget utca 45.) XI. kerület, Törcsvár utca 6a. egyemeletes lakö- 5zra Kemény Möménak, Kende utca 39. (Tervező: Görög Rudolf, Sziget utca 40.) KOTS IS E. művészi fényképész q, CORVIN-TfiR ,. TELEFON, l-W-n ű legrégibb VIRÁGÜZLET Budán HOHN JULISKA II*« Szilágyi Dezad-tér 9 TELEFON: 1—524—1|. az Olasz-fasor és környékén csendeséi GÁNCSÁÉ Ól II., «ETCK.U. 33—35. . OLASZ PÉTER TELEFONHnrÓ*11,ülni s? jutányosán elsőrendű ruhát. ^E-itrUNHIVO i 1-503-54 « H„ OLASZFASOR 15. a Pasaréten KUBA SÁNDOR hBleylodrÁ.», Ipari ankoktatd II R..l..á...___________ _ II, Csalogány-ucca 52. I.: 1-551-75. II., Pasarátl-út 51. I- hhrá: 1-843-73. a Zsigmond~utcában T akácS'üveg . T0KÁCS IMRE táblaUvag szaküzlel, tükör, képkeret * II., Zalgmond-atca 24. — Tel., 1—606—00. ái aaázalék , niidoíaj «RjHintf^kT) PAULINYI ILEMER BUDAI KÉZMŰIPARI KELMEFESTŐ ÍS VEGYTISZTITÓ7ÁNÁL ML, Iit|»w4 nten » (na riwrlmj Teletea, 1-455-Z2. a Szent Impc-váposon tarjányi képzett ÓRÁS XI. HorlTxy kürlér 7. pontos javítások. Speciális gyermekkocsi és játékáruüzlet XI. Irinyi lános u. 2. Horthy körtárl oldal. Minden salát kéezitmány JUraadfl a -b**Aűyoa «na kéarii VÁLI GABOR ^ U, lakala-n. 1«. "ftLL'AS1. Budai gyógyszertárak éjjeli «ágyaiét« 1937. jvain« 1—15-ig: I. Krisztina tér 9, Segítő Mária; 1. Böszörményi út 34, Isten Szeme; I. Győri út 8, Remény; II. Széli Kálmán tér 11, gr. Széchenyi; II. Fö utca 27, Fekete Medve; II. Zsigmond utca 13, Gránátalma; II. Margit körút 54, Statisztika; III. Flórián tér 9, Flórián; in. Bécsi út 89, Szt. Lukács; r XI. Horthy M. út 148a, Szeretet; XI. Horthy M. út 19, Szt. Gellért. Állandó éjjeli ügyeletes gyógyszertárak I. Tárnok ucca 22, Városi; I. Hidegkúti út 2, Szép Ilona; I. Br. Eötvös út 4, Mátyás király; II. Zárda ucca 34, Szent Alajos; III. szentendrei út, Aquincum; XI. Fehérvári út 82. Lisieui Szt, Teréz, VÁSHBBL1ÜNK BUBÁN CllliáD RÁDIÓ, CSILLÁR, ÍRÓGÉP, 9UUHII KERÉKPÁ R, VILLANSZERELÉS XL, HORTHY KÖRTÉR 4. n legkényesebb igényeknek készít úri*, női-, si- és sportcipőt Káli András XI., Verpeléti-ut 4/6 a Krisztinában Krisztina virágüzlet I..KRIS2TINA-KÖRUT 141. LATszerész Es fotoszrküzlet ZIBRINYI l.kri SZTINA-TÉR 3. Aufsszt-ház VILLÁM, HŐDIÓ JAKABNÁL I., ROHAM-UTCA 2 PWHH — CSK» — JAVÍTÁS Telefon, 1-522-2? EHHPREISACH-CIPÖ-LOGBIOJI L. KRI8ZT1NA-T« 5. _________________AUGUSZT-HÁZ P AT UÁ «JLKölíöldí hentes KA mo MiszAas JS hentes HENTESÁRUK TÍS 15-35-28. KOPFMANN JÁNOS CBh0,ka- éSvá“ok#IMé­L, ENDE ESZ GTORGT-TÉR 1. FiÁk: II., MARGIT-KRT. Oil EUszerl,csemegét étitalárul WC KODINÁR lól vásárolunkmmm I., ATTILA-L). 25. (eaj&l ház) Tel.: 1-608 33 ■ Zugligeti Hűvösvölgyben HRPPMANN üveges képkeretező nur rmnmi |. hidegkuti-ut 5. lei; 1-647-96. PorcellAn és edényáruk a Déli-pályaudvarnál Kiss Ferenc illatszer és foto I .j Endresz Gy.tár 4b. (Városmajor a, sarok) T.i 1-668-22 _________________________VI.: Vilmos cs. ut 45. T.: 1-119-17 HAJ AGO S úri- és öö Így fodrász OBB^neSa/festö apeclallsfa F55tleli L EMYED1-U. 5. Fiók; I. PERY O.-U. • 24|d a Böszörményi úton Nagy Sándor hotmii----------­3 J i MÍDV, js bőrdiszmiláru készítő------------------- MARVAMY.IJTrA if. NAG Y JÓZSEF gyulai kentes áruk lerokata megnyílt FODOR faszer- és csemageözlaf ében _________I. Klrályhágé-tér 4. Tol.« 1—551—88. 20 év e SZŰCS gőzmosóUzem 1. Márvány.utca 86., I., Aftfla-atca 23, = 1. Krisztina.korát 167. az. ■ — ■ ------­a S zéna-tér környékén 26 «lám a k h a R d T hentes és mészárosüzlele t —----------------------Myetle: NÖTI GÉZ5, Telelőn : 1-570—82 KUM M”' BÖROISZMÜÄRU-SZflKÜZLEI „lUIUnU ti, Cselogány-u. 50. «z. (Síim-térnél) reXflcUlOk, burtinduk akla/dskdk, pénxtdrcdk. esernyők, ővele. OLÁH JÓZSEF VBSKERESKEDŰ XI. Horißy Miklós uí 49. Te*.r 2-692-34. _________5% engedmény durva vasáruk kivételével. Sze nt Imié könyv- Él pipirktrHtedéi négy nyelvű kölcsőnkönyvtár XI., Síi Imre herceg.ul 2. T.: 2.00-33 CSENDES 1NTII SnSM-ft ervez és készít: vízvezeték-, csatornázás- és szivattyúberendezést. DVORAK LÁSZLÓ KÉSMt) VÉS XI. r Horthy Miklós at 47. és Szánt Imre herceg ni 4. S M A R Z paplan. MATRAC XI. HORTHY MIKLŐS-UT 15. SZ. _____________ KRAMER ADOLF FIA ÍUSÍ XI , Lágymányosi-utca 4. Telelőn: t—581—25. Esőernyők xi- vásárhelyi p4l ucca ii. nap- és leérti• ernyőit TELEFON Felelős szerkesztő és kiadó: LIPPAY GYULA Dr. Főmunkatárs: László Zoltán dr. Nádor Zoltán könyvnyomdája, Budapest, VI., Vörösmarty utca 47/a, Telefon: 1-281-98

Next

/
Oldalképek
Tartalom