Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-29 / 17. szám
35 évfolyam 17. szám ¥ Budapest, 1937. április 29 VÁROSPOLITIKAI, FÜRDŐÜGYI, IDEGENFORGALMI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP ALAPÍTOTTA: VIRAÁG BÉLA SZERKESZTI: LIPPAY GYULA dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: I., KRISZTINA-KÖRUT 113/b. T.: I-502-96 MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN Budcitt Fejedelmi vendégeket vár Buda' vára. Előbb az osztják állam feje, Miklas elnök és felesége, néhány hét múlva pedig Vittorio Emamzele olasz király és a királyné érkeznek az ősi falak közé, ahol-egy sokat szenvedeti, meggyötört nép lelkes szeretete fogadja őket. Szomorú gyászunkba néhánynapos ünnep költözik, a reménység ünnepe. Azé a reménységé, amely abból fakad, hogy nem állunk egyedül, hogy vannak barátaink is, akik szerencsétlenségünkben is velünk vannak. Emlékszünk még azokra a fejedelmi látogatásokra, amelyek a boldog béke napjait tették feledhetetlenné, azóta azonban kicsiny ország lettünk, szegény ország, tönkrementünk. Már pedig régi igazság, hogy a tönkrement embernek nincsenek barátai. És ime, nekünk, eleseftségünkbeu is vannak hűséges, igaz barátaink. Azt jelenti ez, hogy ma is érték vagyunk, erő, hogy van még feltámadás, csak nem szabad csüggednünk. Béta ftofiiátt Április 23-áru, Béla napján szomorú névnapot ült a Budai Napló: Viraág Béla nevenapját, aki örök álmát aludta ezen a borús áprilisi napon a Farkasréten). Az emlékezés, kegyelet és hála napja volt április 23.-a: az első névnap, amikor már nem üdvözölhették hívei, barátai Buda nagy szerkesztőjét, csak a temetőbe vihették el a szeretet virágszálait. A temetőbe, egy jeltelen sírhoz, amelyen nem hirdeti márványkő, hogy itt nyugszik Buda nagy szerelmese, a Budai Napló alapítója, a jobbparti főváros rajongó őre, aki egész életét Budának áldozta. Ez nem maradhat így. Méltatlan lenne Viraág Béla emlékéhez, de méltatlan lenne Budához is. Az élők nem feledkezhetnek meg halottaikról, de különösen nem azokról, akik értük éltek, akik szivük minden melegségét, alkotó tehetségük egész erejét nékik áldozták. Viraág Béla jövő évi nevenapján állnia kell már a síremléknek, amely a késői utódoknak hírrel hirdesse, ki nyugszik a hantok alatt. Kötelesség ez, amelyet valóra kell váltani, amelynek megtagadása szégyene lenne Budának. Olyan szégyen, amelyet a hálátlanság bélyege sütne rá, — már pedig Buda nem lehet hálátlan. tcMzt jCafat Ernst Lajos hatoanötéves korában a Dunának ment. Milliókat költött a magyar kultúrára, életének egyetlen szenvedélye volt : a magyar műveltség és művelődés szolgálata és ez a szenvedély okozta a bukását. Tragédiája páratlanul megdöbbentő, igazi magyar tragédia. Ha magyar értéket fedezett fel bárhol a világon, nem nyugodott, amíg azt meg nem szerezte, a magyarság számára meg nem mentette. Kéziratok, képek, szobrok egyéb műtárgyak közt töltötte életéi, rajongója volt a Szépnek és a legtútabb modorú kellett elpusztulnia. Egyedül, magara hagyatva, szörnyű vergődések közt kellett keresnie a halált, mert az élet mitsem ért neki, ha nem áldozhatott többé ideáljának, egyetlen szenvedélyének, — a magyar kultúrának. A budai állandó színház Irta: Lajos dr., szív. th. biz. tag Á Várospolitikai Társaságban a budai állkndó színház létesítésének tervével kapcsolatban felmerült az az eszme, hogy a színházat Buda nie engedje át magánvállalkozás üzleti szellemének, hanem polgárai a maguk erejéből és áldozatkészségéből építsék fel, mint annak idején a Nemizeti Színházat és a Népszínházát is apáink a polgárok lelkesedéséből emelték és avatták a nemzeti kultúra templomává. A Budai Napló az eszmét felkarolta s készségesen engedte át hasábjait annak terjesztésére, megvalósításának elősegítésére, amint az régi hagyományai szerint természetes is. Jól tudjuk, hogy az ideális célok és az üzleti szellem nem igen férnek össze egymással. A művészetnek a kalmár- szellemi rendesen gyilkosa szokott lenni, ,vagy olyan irányba tereli, amelyben mindig kevesebb az ideálizmus, mint t. prózai anyagi elgondolás. Nincs-e elég példa már arra, hogy az üzleti alapokon nyugvó színházak mennyivel alkalmasabbak az erkölcsök és a nemesebb érzések meglazítására, sőt rontására, mint a nemzeti kultúra, az önzetlen áldozatkészség és a hazafias gondolkodás fejlesztésére ? ... Az az elgondolás, hogy milliós befektetéssel egy magántársulás építse fel Buda állandó színházát s ennek fejében 35 évig üzleti vállalkozásnak tekintse s üzleti alapon igyekezzék annak' kihasználására, azt hiszem, minden budai polgárit megdöbbent! Buda mindenkor a jó erkölcs és az ideális nemzeti hagyományok fészke volt 's máig sem engedte meg, hogy a pesti utcák és mulatók feslett erkölcsei területére betegyék a lábukat, nem engedte, hogy régi, csendes utcáit festett arcú nők és részeg, duhaj legények lármája verje fel: megmaradt a régi, elavultnak csúfolt, de a magyar faj lelkivilágának megfelelőbb életmód mellett akkor is, amikor már világváros lett belőle. Ez a szellem az, amely a budaiakat régi vágyuk, állandó színházuk felépítésénél arra készteti, hogy erejük minden megfeszítésével e mozgalom mellé álljanak és kivívják magúknak a keresztény magyar erkölcs és hagyományok céljait szolgáló kulturális intézmény létesítését, amelyben nem az történik, amit a kalmárszellem diktál, hanem az, ami az ő izlésükniek és gondolatviláguknak megfelel. Ez a törekvés nem pártpolitikai kérdés és nem lehet egyes emberek érdekeidnek élőrhözdítSsárk szolgáló eszköz sem. Megvalósításánál minden budai polgár támogatására számítania kell az előkészítő bizottságnak, felekezeti és pártkülönbség nélkül. És én úgy érzem, hogy számíthat is, különösen abban az elgondolásban, amely most kerül az előkészítő bizottság pénteki első ülése elé s 'amely a hozott áldozatok arányában kulturális ellenszolgáltatásban is jutalmazni kívánja a lelkes adakozókat. A magam részéről az eszme harcosának vallom magamat és érős a meggyőződésem, hogy amit a XIX. század folyamán apáink lelkesedése sokkal súlyosabb politikai körülmények között és sokkal kevesebben meg tudtak csinálni, azt mi, budaiak, kikben az ő hazafias és erkölcsös szellemük él, sokkal többen és sokkal hathatósabb agitációs eszközeink (felhasználásával meg tudjuk és meg fogjuk ismételni. Hirdessék e színház előcsarnokában is a márvány táblák azok neveit, akik ál- ídozní tudtak és akartak munkával és pénzzel, adjon az új színház részjegytulaj dobosainak jegykedvezményt, a budai mulatságok, hangversenyek, előadások és összejövetelek csak rövid ideig e cél szogálatábani álljanak s akkor állam fog Buda színjátszó temploma, mely nemzeti szellemet, keresztény erkölcsöt, művészetet és kultúrát hirdet fiainknak, leányainknak, a vidéki magyaroknak és az idegeneknek egyaránt. Mi legyen a Karáísony^palotával? Irta: Sziklay János dr. Aki a Krisztinaváros hagyományos szeretetébe Szokott bele, aki azon van, hogy a régi tájképi szépség lehető megőrzése mellett ez a városrész mindenkor bizonyos fenköltség , színét is viselje magán, az csak örömmel értesülhetett arról, hogy a Közmunkatanács nem engedte meg a Karátso- nyi-palota kertjének felparcellázását. Minthogy azonban a Karátsonyi palota tulajdonosa tehernek érzi a palota változatlan fenntartását, viszont * természetesen károsodni sem akar, foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel: mi legyen a palotával? Mert ha csereértékben át is veszi a főváros, mint lakópalotát nem tarthatja fenn, erre az áldozatra nem is kényszeríthető. Két gondolattal, vagy mondjuk javaslattal óhajtok foglalkozni. Az egyik tetszetős gondolatot egy tekintélyes állású és a Krisztináért lelkesülő barátom vetette föl, hogy az ékes palotát, amelyhez nagyterjedelmű kert csatlakozik, alakítsák át idegenek űri kaszinójává, ahol minden előkelő idegen találkozhat, föllelheti az elegáns klubok minden kényelmét, üdülőalkalmasságát. Ez sem volna megvetendő dolog. Csak az a kérdés: ha megokolt egy ilyen kaszinónak Budán való felállítása (mint ahogy hasonló intézmény van a pesti oldalon, a Park-Club), nem esik-e mégis egy kissé távol a fürdőközponttól. Mert hiszen az ilyen idegenforgalmi kaszinónak látogatói nagyrészt a Gellért körül és a Dunapart belvárosi részében laknak. Az én gondolatom az volna: szerezze meg a palotát az állam a néprajzi múzeum számára. Ez is nagy vonzópont lenne a csekély távolságot már nem mérlegelő idegeneknek. Lendl Adolfnak a néprajzi múzeumra vonatkozólag volt egy nagyszerű terve, amelyet annak idején bőven ismertetett a Budai Napló. De ő a múzeumot a parkozandó Vérmezőre tervezte, tehát szomszédságába a Karátsonyi-palotának. Nos, nem kell egyáltalában eltárgyalni a Vérmező egy darabját, aminek különben is más rendeltetése van, nem kell óriási költségű építkezés, olt van a nagyszerű palota, a szabad népies hajlékok számára pedig a kies környezetet adó kert. A néprajzi múzeum ma lehetetlenül van elhelyezve. Szükségből, a gyűjtemények számára néhai gr. Klebelsberg miniszter elvette a tisztviselőtelepi gimnáziumot. Magyarán mondva, igazán az Isten háta mögött van; egy pár szakemberen kivül bizony nem keresi fel a nagyközönség, nem is tudja már, hogy egyáltalában van. Nagyobb baj aztán, hogy e ma igazán meddő muzeum mellett agyonnyomorítottak egyszerre két középiskolát: a gimnáziumot is, meg a polgári iskolát is. A gimnáziumot (sőt nem is az egészet) kiszorították a polgári iskola helyiségébe, ahol most egyik a másik rovására fulladozik. Ahol éppen szertárral kap csolatos oktatásnak kell folynia (természetrajz, fizika, kémia), ott a kellő helyiség hiánya miatt egyenesen tudományellenes eljárásra kényszerül a tanár és a tanuló. A haladással dicsekvő fővárosi iskolaügynek bizony ez szinte szégyenfoltja. És miért? Hogy egy éppen nem alkalmas helyre szoruló muzeum tovább alhassék művelő hatásának kifejthetése nélkül. A néprajzi múzeumnak a gyarmatországokon kívül talán sehol sincs nagyobb jelentőségük és kulturális, erejük, mint Magyarországon és annak végleges elhelyezése úgy sem maradhát sokáig megoldhatatlan Itt lenne tehát a jó alkalom, hogy méltó helyen és méltó fenségben végezhesse ez a nevezetes intézmény sem a magyarra, sem az idegenre nézve, nem közömbös művelő feladatát Hz eszményi városatya Szántáy István előadása a Szentimrevárosi Társaskör és Kulturegyesületben Április 22-én este nagysikerű előadást tarfoff ia Szentimrevárosi Társaskörben Szántag István fővárosi bizottsági tag. Az előadás tárgya, amelynek bevezetőjét és zárószavait a Társaskör elnöke, becs eg Antal örökös fővárosi bizottsági tag mondotta, az eszményi városatya volt. A fővárosi törvényhatósági bizottságba beválasztott városatyák felkészültségéről, a törvény, a választó és saját lelkiismeretük megkövetelte kellékéről és sok egyéb, a városatyák működésével kápcsolatos kérdésről tartott az előadó értékes csevegést. A kerület érdekeinek védelméről, annak a város többi részével való összhangbahozatáláról megszületésre méltó megállapításokat tett A mindvégig érdekfeszitő és komoly tárgyú előadáson megjelentek: Dorner Gyula főv. biz. tag. Székéig Vladimir v. főkapitányhelyettes, Szombatiig Kálmán igazgató, a kerület körzetvezetöi és díszes hölgy társaság. Az előadást követő vacsorán a vitát Szombathg Kálmán igazgató vezette be. n XI. kér. Vöröskereszt-választmány » matinéja a Simplon-moziban A XI. kér. szentimrevárosi Vöröskereszt választmány, mely dr. Dudag Alajos tanácsnok, a kerület elöljárójának vezetése alatt következetes munkát végez a tanoncolthon létesítéséért, április 18-án, vasárnap délelőtt matinét rendezett a Simp. Ion filmpalotában. Gyárfás Gyula, a választmány tagjának áldozatkészsége, mellyel nem csupán a helyiségek hanem az előadásra került filmet is a választmány irendelktedésére bocsátotta, lehetővé lette, hogy az egész jövedelem a nemes célra legyen fordítható. A Simplon nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség soraiban ott volt Lukács Sarolta, a magyar Vöröskereszt országos alelnöknője, almási Balogh Tihamémé, Becseg Antal biz. tag és neje, Viola Rezsőné, Csikg László r.t. igazgató és neje, dr. Noszeda Kálmán gyártulajdonos és családja, dr. Dudag Alajosné. dr. Benedek Szabolcs főjegyző és neje, Ács Simon r.t. igazgató és neje, Csatth Beláné, a XI. kér. elöljáróság teljes tisztikara, családtagjaikkal egyetemben és még sok más előkelősége a kerületnek. Bevezetőül Csatth Béla ny. póstafőigazgatő, vál. tag ismertette a Vöröskereszt mozgalom történetét Végigvezette hallgatóságát a mozgalom megindulásától annak mai kifejlődéséig, különös tekintettel a Miagyar Vöröskeresztnek a háború a szentimrevárosi választmány eddigi tevékenységét, de megjegyezte, hogy a közönség részvétele még nagyon hiányos: a választmány tagjainak ügy- buzgalmával szemben a nagyközönség részvétlenséget mutat. Pedig legfontosabb volna a közönség érdeklődését szeretelét és segítési készségét felkelteni s ezt minél több tag toborzásával tudjuk elérni, kik intenziven kapcsolódnának az egylet munkájába. A lebilincselően tartalmas bevezetőt Kay Francis gyönyörű filmjének, a „Fehér Angyalinak előadása követte, mely Florence Nightingale, a vöröskereszt mozgalom hősi lelkületű megindítójának legendás életét tárja elénk. A film aktuális témája alatt kifejtett rendkívüli tevékenységére. Méltatta igen mély benyomást tett a közönségre.
