Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1937-03-25 / 12-13. szám
1937. március 25. Budát toló 7 AZ UJJA ALAKÍTOTT hmbm umm Budán aránylag több az üres lakás és bolthelyiség, mint Pesten Soha olyan lakáshiány nem volt még Budapesten, minit az 1920-as évek elején és soha annyi lakás még nem állott üresen a fővárosban, mint az 1932., 1933. és 1934-es esztendőkben. Az üres lakások száma akkor kezdett rohamosan emelkedni, amikor a gazdasági válság kimélyülésével erősen lecsökkentek a jövedelmek. Valóságos költözködés] láz volt tapasztalható a drágább bérű, nagyobb lakásokból a kisebb bérű, olcsóbb lakásokba. Igen sokan cserélték fel főbérleti lakásukat albérlettel. Szinte ijesztő mértékű volt az üres lakások számának emelkedése 1932-ben, amikor a februári bérnegyedben még csak 3140 lakás! állott üresen a fővárosban, a novemberiben már 8067, 1933 első bérnegyedében már 10.941, második bérnegyedében pedig 12.097 lakás. A székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója, lllyefalvi Lajos dr. most tette közzé a múlt esztendő utolsó bémegyedében üresen álló lakások és üzlethelyiségek adatait. Ezekből a legújabb adatokból már az üres lakások és üzlethelyiségek számának nagyfokú csökkenése olvasható ki. 1934. negyedik bémegyedében, vagyis november havában még mindig 9689 lakás állott a fővárosban üresen, 1935. novemberi bérnegyedében pedig 6205, 1936. utolsó bérnegyedében már csak 5464 volt az üresen maradt lakások száma. Az üresen álló' lakások számának esése nem magyarázható azzal, hogy az építkezések mértéke, illetve a lakástermelés csökkenőben van, már csak azért sem, mert 1935-ben 3522, 1936-ban pedig annál jóval több — 6229 — uj lakás keletkezett. Nyilvánvaló, hogy a viszonyok stabilizálódásával a lakósság nagyrésze ismét visszatér rendes főbérleti lakásába. A vállalkozási kedv megindulása látszik abból, hogy a kibérletlenül maradt üzlethelyiségek számában is csökkenés mutatkozik. 1934. novemberében ugyanis még 2206, 1935-ben 1485, 1936. utolsó bérnegyedében már csak 1325 állott kibérletlenüL Igen jellemző tünet a lakásviszonyok alakulására, hogy főleg az üresen álló kislakások — az egy- és kétszobás lakások — száma csökkent legerősebb mértékben. 1935. novemberében 2951, 1936. novemberében pedig már csak 2491 egyszobás lakás volt kibérletien. A kétszobások száma 1935. novemberében 1694, 1936. novemberében pedig- 1383 volt. De emellett csökkent a háromszobás és többszobás lakások száma is a fenti évek IV. negyedében- A háromszobás üres lakások száma pl. az 1935. évben 921 volt, 1936. novemberében már csak 896; az üresen álló négyszobás lakások száma pedig az 1935. évi 462-vel szemben 1936. novemberében 429 volt. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy kerületek szerint lényeges eltérések láthatók az üresen álló lakások számában. A legtöbb üres lakás a XIV. kerületben van, legkevesebb pedig a IV. kerületben. Korábban Budán általában kevesebb volt az üres lakás, mint a pesti oldalon. A legújabb adatoki szerint viszont már a pesti oldalon kevesebb aránylag az üres lakások száma, mint Budán. Az I. és Xt. kerületben 1936. novemberében több lakás állott üresen, mint 1935. hasonló bémegyedében, a II. és III. kerületben, inkább az utóbbiban, kevesebb. Eltekintve az üres lakásoktól, az üresen álló üzlethelyiségek száma legnagyobb a VII., VIII. és V. kerületekben;. Azonban a kereskedelmi negyedben, a Belvárosban és az V. kerületben az 1935. évi novemberi adatokhoz viszonyítva, számuk jelentékenyen esett. De esett a VI., VII., VIII., IX. kerületekben is. Viszont a budai oldalon, valószínűleg tíz építkezések folytán, emelkedett az üres üzlethelyiségek száma. Egy jó tanács mindennél többet ér 1 Ne szalassza el senki az alkalmat, hogy szerencséjét kipróbálja. Majdtuem minden embernek van már osztálysorsjegye, mert ezáltal reménye van váratlanul vagyont szerezni. Akinek nincs sorsjegye, az nem is nyerhet. Most ismét itt az alkalom! Április 10-én kezdődik az új sorsjáték, rendeljen még ma bármelyik fő- árusítónál; fizetni van. ideje legkésőbb a húzás előtt. Újból kaphatók PROHftSZKB OTTOKÁR elmélkedési könyvei kisalaku kiadósban Keresztfa alatt — ‘ — — — A feltámadott nyomaiban — Pünkösdi Lélek — — — A szép szeretet Anyja — — A túlvilág tornácaiban — — Rorate coeli — — — — Gloria in excelsis — — — Jordán partjától Táborhegyig Táborhegytől Bethániáig — — Bethániától Golgotáig — — 10 kötet összeses mint „teljes’’ példány is kapható, ez esetben ára: 9. pengő. Liturgikus húsvéti üdvözlő kártyák, szentképek, szobrok, könyvek, miseruhák, kegytárgyak nagy választékban kaphatók : LITURGN, kegytárgy ás könyvkiadóban Budapest, I, Krisztina-körut 127 sz. fzv. p fzv. —.80 P fzv. —.80 P fzv. 1.— P fzv. —.80 P fzv. 1.— P fzv. 1.— P fzv. 1.60 P fzv. 1.— P fzv. 1— P 99 KRISZTINA €* KÁVÉHÁZ-ban ALAGÚT- ÉS ATTILA- UTCA SAROK (Horváth kerttel szemben) ft koronázó Mátyás-templom húsvéti egyházi zenéje A Koronázó Mátyás templom husvétheti nagy egyházzenei programja a következő: Március 25. (csütörtök). Délelőtt 9 órakor. Ünnepi! mise. AZ összes énekeket Gollner V. gyűjteménye szerint adják elő. Délután 5 órakor, úgy mint előző nap. A Lamentációkat dr. Nyers László, Vágt Ödön! és Harangozó János éneklik. ’Allegri: Miserere. Március 26. (péntek). Délelőtt 9 órakor. Csonka mise a Római Graduate szerint. Délután 5 órakor. Egyházi ének előadása a fájdalmas Szüzanya tiszteletére. Március 27. (szombat). Délelőtt 9 órakor. Az összes énekek Gollner gyűjteménye szerint. Délután 6-kor. Ünnepi feltámadás. Feltámadt Krisztus . , , énekli a nép. Körmenet. Dr. Kodály Zoltán: Budavári 'Te Deum. Szólók: Szabó Ilonka, Thury Gizella, Laczó István, Mezey Zsigmond, Sztojanovits Jenő: Regina coeli. Kosch-Hellmesberger: Tantum ergo, hegedűszóló: Hoff maim Rezső. Március 28. Husvétvasárnap d. e. 10 órakor: Sugár Viktor: Harsonajelek, Dohnányi Ernő: Szegedi mise. Szólók: Ritter Irén, Thury Gizella, Laczó István, Mezey Zsigmond. Demény Dezső: Haeo dies, szóló: Lenhardt Aranka. Terra tremuit,: B. Szabó Ilonka. Március 29. Húsvéthétfő: d. e. 10 órakor: Liszt Ferenc: Koronázó mise. Szólók: Senyei-Szabó Hona, Thury Gizella, Laczó István, Mezey Zsigmond, hegedűszóló: Hoffmann Rezső. Változó részek, mint előző napon. Minden istentisztelet végén: Erkel:. Himnusz. Az istentiszteleteket mindenkor Kátay Béla dr, plébános celebrálja. Orgonán mindenkor Várhelyt Antal játszik, vezényel mindenkor Sugár Viktor. Zsidó volt-e Krisztus? címmel vaskos kötet került a könyvpiacra, méltó feltűnést keltve. Az alapos készültségre valló munka szerzője, az ismert indológus és Aveszta-fordító: Zajti Ferenc, a Hollós Mátyás Társaság tagja, aki hosszú éveket töltött Indiában és kútfők egész tárházát hozta magával Bár a tudós szerző munkájának konklúzióival nem értünk mindenben, egyet, elismerjük, hogy a munka alapos theológiai és történeti alátámaszMINDEN ESTE I CIGÁNYZENE tásaival sok kétséget eloszlat. A megváltás problémáját Zajti, mint a skythizmus és szemitizmus harcának eredményét veszi és az ó-testamentumra hivatkozva bizonyítja be, hogy Krisztus és vérségi leszármazása nem zsidó, de szittya eredetre mutat. A mű érdekes olvasmány, ügyesen csoportosított adathalmazával értékes történeti mű. Reé László könyvkiadó vállalatában jelent meg, ára 12.50 P, — egy kicsit drága a mai viszonyok mellett. (n.) Uj kávéház Budán. Szemben a Horváth- kerttel, az Attila- és Alagút-utca sarkán derűs hangulatú helyiségiekben, nemes egyszerűségű berendezéssel nyílt meg a „K risztina ta- véház“, a régi „Philadelphia” helyén. Tulajdonosai: Mayerböck Károly, a Szeifert kávéház 20 éven át volt főpincére és Karácsonyi Emil, a Hangli volt üzletvezetője, a régi budai szellemben vezetik a kávéházat, olcsó árakkal, figyelmes kiszolgálással és valóban elsőrangú ételekkel és italokkal. Szendy polgármester njabb felhívása a munkaképtelen szegények ellátására. Horony- Pálfi Aurél tanácsnok, a főváros szociálpolitikai ügyosztályának vezetője, most számolt be a koldus-! akció eddigi eredményéről Bár március közepéig 81.004 adományozó havonként 102.787 pengőt ajánlott fel, ez az összeg még mindig nem elegendő, hogy a főváros a munkaképtelen szegények ellátását kielégítően biztosítsa. Eddig 3921 szegényt tartanak nyilván, de legalább még kétszer ennyi ellátatlan él a főváros területén. Ezért Szendy Károly polgármester most újabb felhívást intézett a főváros lakósságához, hogy újabb megajánlásokkal segítse elő az akció teljes sikerét. Megjegyezzük, hogy a hivatalos beszámoló szerint is, Buda lakossága teljes megértéssel karolta fel az ügyet. Az I. kerületben 7112 adakozó havi 10.191 pengőt, a II. kerületben 6737 adakozó havi 8176 pengőt, a III. kerületben 5469 adakozó havi 4332 pengőt, a XI. kerületben pedig 4569 adakozó havi 5927 pengőt ajánlott fel. A Kisfaludy-szinház műsora. Az óbudai Kisfaludy-Szinházban március 19-től, péntektől kezdve színre kerül Futó Klára felléptével, I tizenhatéven felülieknjek: „Névtelen-utca 69.” ‘zenés bohózat három felvonásban. 100 százalék BŰRÖND, BŐRDÍSZMŰ PI BIIP7 IHinC ezüstkoszorúi bőröndösIlLRIlbli LiliUO mester, fest. jarit. alakit —II Marglt hrl 8- T-1-543-98faAVIT I ALAKIT I böröntí és bőrdíszmű szaküzlet és műhely I,. Krisztina-krt. 61. — Telefon i 1.—571—19. K5ztieztvleel6knek flaeetúei kedvezmény. ________ CSILLÁR , RÁDIÓ, VILLANY uárh Dél hat. cng. villanyszerelési is műszaki váll. lUblI rHL -------------c s I L L á r o k------------I., Horthy M. nt 21. T. : 2-680-86. XI., Horthy M. at 64. 5% engedmény «ádi6, elillár és felszerelési tikkrk után_____ ÉTT EREM Eszterházy Étterem és Kávészalon XI. v Verpelútl-nt 476 Telefon * 2—594—89. _____________5% havi bérleteknél.____________________ FEH ERNEMŰKÉSZITŰ „MI D E L E I N E “ úri- és női fehérnemű, kötöttárú és harisnyaszakűzlet XI.. IRINYI JÁNOS UTCA 12. SZÁM. (Horthy.h«rt«r| FÉNYKÉPÉSZ TM PQ CD7CI fényképésseti műterme és fotócikkek lELUw CIILOI szaküzlete, amatőrképek kidolgozása. I.t ATT1LA-UTCA 12. (ROHAM-U. OLDAL) FURNÉR ÉS FftKERESKEDÉS FURNÉR és FAKERESKEDÉS svoAr CASZCO Tel: 1-511-45. H. MARGIT-KRT 56 (az udvarban) HÜLGYFODRASZ cohAsz MARTON I.. ATTILA-UTCA 47. lOo/o tartósöullám éa Qatteatéa után hívé, in „COLOMBO“ r. Telelőn: 1-807-55, cukorkaszokäzlet-utca 77—70, N.ponla Irlss pBrkOHháv* KÉSMŰVES ÉS MŰKŰSZŰRŰS DVORAK LÁSZLÓ XI. v Horthy Mikló a nt 47. ée Sasát Imre herceg nt 4" KÖNYVKÖTŐ Nagy Sándor “"ÖSS™ , , .. bőrdiszmüóru készítő K., MÁRVÁNY-PTCA 11. Németh Miklós könyvkötő ÉS DISZMÜVrs | II., BATTHYAnY".U. 3.__________TELEFON: 1-526-67. LATSZEREK, FOTÓCIKKEK JUSZT GYULA OPTIKUS *s fotószak. ÜZLETE KIZÁRÓLAG A réti helye. II. MARGIT KÖRÚT 6. Sieiíferttel nőmben. NŰI SZftBÚ ÉS NŐI KALAP hepke Ml min- tskapusaiul« I TESTVÉREK. |„ Márviny-u. 48. I.: 1-548-82. ÓRAK, ÉKSZEREK _ _ — ÍVE ÓRÁT, — ÉKSZERT, — JAVÍTÁST a 140 FISCHER UNTÁL SZAKCÉGTŐL • IL OORTDV-TRR 5. TELEFON: 1-511-18. * Tarjányi László őrás, ékszerész XI., HORTHY MIKLÓS KÓRTÉR 7. ÚRI- ÉS NŰI DIVAT StfftfÄ"! BODANSZKY ÁRUHÁZ 11I.V Zalfrmoed-ntea 36. LnkAcatflrdftrel an* mb» e üti Ad aúl ékv*t, fchéc—4, harisnyák, gye—kmháh GOLDSCHMIED I. RRISZIIHR-ROIOT 113 , URI SZABÓ SAMU ISTVÁN diva^abó l„ MT1LK-UTC# 29. = TELEFON: 1—809—27 Kednzt fizetési feltélelek „ kn 58 VIDI LRSZLO angol url szabó rti: 1-540-42. VnRRÖGtP, KERÉKPÁR ZLAMÁL LAJOS varrógép, kerékpár éa gramofon Szeme 1. Krisztin* > körnt 30. asáia. Kempelene tanácsnok előadása Buda rende- zésérőL A Budai Szabadelvű Kör meghívására Kempelen Ágoston fővárosi tanácsnok előadást tartott Buda városrendezésének kérdéseiről. Az előadáson!, amelyet gróf Apponyi György országgyűlési képviselő vezetett be, nagyszámú és előkelő közönség jelent meg. Kempelen Ágoston tanácsnok .rámutatott' arra, hogy Buda lakosságának száma félévszázad alatt több mint négyszeresére emelkedett. Ez a növekedés nagy feladatok elé állította a hatóságokat. Kempelen tanácsnok a továbbiakban azt fejtegette, hogy meg kell akadályozni a budai utcák túlmagas beépíiését és Buda legtöbb helyén három emeletre kell korlátozni az épületek magasságát. Fontos feladat az óbudai hegyvidék rendezése is, amely a téglagyárak és agyagbányák miatt sok nehézségbe ütközik. Ami a fürdővárost illeti, az a körülmény, hogy a Gellértfürdő, a Sósfürdő, a Császár- és Lukácsfürdő és a különböző források mind a Duna mentén terülnek el, megkönnyíti a fürdőváros kialakításának problémáját. Kétségtelen, hogy Buda nagy jövő előtt áll és fejlődése ma még beláthatatlan. Borbás Gáspár ügyvezető elnök mondott köszönetét Kempelen tanácsnok érdekes előadásáért, amelyet a nagyszámú közönség lelkes tapsokkal fogadott. Szórakozzunk Budán GUNPEL GELLERT-ETT ERHEB EH Rdcz Zilga muzilhdl nÉCIVASUT K A V ÉH AZRAN Szia ló-Virág együttes Dobj Juci, a Király Szín ház művész nője felléptévelZSIGMOND EAvEhAZ-ÉTTEREM n.t KELETI KÁROLT-UTCA 9. MINDEN EST E TÁNC ____________ Rég i Buda-Kávéhóz Reggeli és uzsonnákévá ja I II, FÓ-UTCA 7» SZÁM. min.dra i|!fa,yt ki-c‘é* | SPORT Győzelemmel kezdte francia túráját a Budai 11. A húsvéti bajnoki szünetet egy kisebb francia portyára használta fel a budai csapat. Első mérkőzésükön Cherbourgban játszottak és a komoly játékerőt képviselő Norm and válogatott csapat ellen 3 :2 arányban győztek. Kitünően bevált a Luczot helyettesítő amatőr Monostori A továbbiakban pénteken Páris környékén játszanak, majd pedig vasárnap és hétfőn Belgiumban mérkőznek a fekete-fehérek. Különösen a hétfői mérkőzés Ígérkezik igen nehéznek, mikor is a bécsi Vienna ellen kell kiállni a budai fiuknak. Megnyugtató azonban, hogy a csapat megfelelő formában és kondícióban indult el a nehéz és fárasztó feladatok megoldására. Egy budai csapat szomorú végnapjai. A 111. Kerület kiesik. Óbuda nagymultú, sikerekben gazdag csapatának szomorú sorsára épp e hasábokon hívtuk fel a nemrég a figyelmet. Amitől tartottunk, úgylátszik elkerülhetetlen. Ugyanakkor amikor a III. kerületi TVE 30 éves fennállását ünnepelte, a proficsapat, a Kerület, teljese® letörve a sereghajtó szánalmas szerepét játssza a Nemzeti Liga nagy versenyében. A nyomasztó anyagi gondok teljese® aláaknázták az egyesületet. Hiába Komor Ödön minden áldozatkészsége, ügybuzgó- sága, a közönség elmaradt érdeklődését nem lehetett visszaszerezni. A Kerület kiesik. Kár érte, mert hosszú-hosszú ideig volt jelentős szereplője a magyar futballsport sokszor diadalmas történetének. Barátok, hívek s egykori ellenfelek egyaránt őszinte szomorúsággal búcsúzunk régi, neves, sok dicsőséget szerzett csapatunktól: az Óbudád kék-fehérek gárdájától, viszontláásra a Nemzeti Ligában kiáltással. Mit csinálunk az ünnepein ? Kérdik tanácstalanul egymástól a magyar sport lelkes hívei szerte az országban. Valóba®! Sehol, semmi sportesemény! Futballban élcsapataink Európa különböző metropolisainak közönségét szórakoztatják, az úszóknál még nincs szezon, az atlétáknál szintén, talán a vívásban lehetett volna valami attrakcióval szolgálni. Igazán megérdemelné a magyar sportközönség, hogy az ünnepen valami érdekes eseményben gyönyörködhessék, hiszen év közben igazán élénk tanujelét adja a magyar testkultúra iránti áldozatkész szerzetének. Bizony, nincsen ez így jól, hogy husvétkor Programm nélkül maradunk! Avagy talán ki akarnak éheztetni ? Az is rossz módszer, mert aztán elszokunk az ételtől, illetve a drukkolástól! Máskor gondosabb kiszolgálást kérünk!... Visonía és vidéke borai. Antalóczy János, Mihalovics Béla és Csollány Kálmán neves visontai, pálosvörösmarti és aba- sári szőllősbirtokosok saját termésű boraikat mérik ki I. Krisztina körút 139. alatt, ahol pincészetük is van. A borok eredetiségét, tisztaságát és zamatát a tulajdonosok, valamint Glautius Imre üzletvezető neve garantálja.