Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-03-04 / 9. szám

Budai Napló 1937, március 4. ■m 99 AZ "OTTHON rnimwrTi"r°" -1 Családiház és Öröklakás­tulajdonosok egyesületének hivatalos közleményei ........II I ■' I 11 x-jsasa ADÓ , ILLETÉK, ÉPÍTKEZÉS TELEK SZABÁLYOZÁS CSATORNÁZÁS, ÚTBURKOLÁS Rovatvezető: FEITSC'HER BÉLA Egyesületünk február 25-én tartott igazga­tóválasztmányi ülésén elhatározta, hogy évi rendes közgyűlését március 21-én délelőtt 11 órakor {tartja meg a Budai Polgári Casino nagytermében (L Krisztina-tér 1.). Előtte 10 órakor ugyanott rendes igazgatóválasztmányi ülést tartunk. A választmányi ülés elhatározta továbbá, hogy az Egyesület tagjainak eladó öröklaká­sait díjmentesen, központilag nyilvántartásba veszi s ezzel elősegíti az öröklakás-vevőknek is a megfelelő lakások — minden fáradságos utánjárás nélkül való — kikeresését. Az így központilag bejelentett öröklakások forgalma azután tájékoztatást fog nyújtani tagjainknak az esetről-esetre kialakuló öröklakás-árakról is. A választmányi határozatnak megfelelően telkérjük összes tagjainkat, de főként a gond' nők urakat, hogy nyilvántartásba vétel céljá­ból mielőbb szíveskedjenek velünk közölni az eladó öröklakások pontos leírását és árát, ott ahol kölcsöhterhelés van, azt is, hogy milyen a kölcsön és átírnák évi törlesztési összege mennyit tesz ki. Adónaptár március 5: az általános forgalmi adó havi 48— 240 Pengőig terjedő átalányára az első ha­todrész lerovása bélyegekben, ha az adózó részére más lerovási mód előírva nincs, március 10: az általános forgalmi adó havi 48—240 Pengőig terjedő átalányára a máso­dik hatodrész lerovása, március 16: az általános forgalmi adó havi 46—240 Pengőig terjedő átalányának har­madik hatodrész lerovása bélyegekben. A havi 240 Pengőn felüli forgalmi adó feb­ruári átalány készpénzben lefizetendő. A havonta készpénzben fizetők a február havi forgalmi adót készpénzben befizetik a bevallás benyújtásával. A február havi fényüzési forgalmi adó a bevallási ív be­adásával befizetendő. Az üresen álló lakások adójának laküre­sedés címén való törlése iránt a kérelmet a m. kir. adófelügyelőséghez bélyegmen­tesen 5e kell adni. Igazolási kérelem ezen határidőn túl is előterjeszthető. OröIclaUÚsába csak „Thermofix“ etage' fűtést, vagy „TÜfBkv“ fürdőkályhát szereltes­sen. Többezer van üzemben. TOUKY SÁNDOR. I., Attiia-utca 31. lel.: 1—615—59. Csodákat és szenzációkat várnak a fürd A gyógyfiirilöií lelki &aiá&Q VS,gyesi Ferenc Or. elöaOösaa Bell*. Helyes Tersasögnae A ház jövedelméből igazoltan levonható tételek A most megjelent 32000—1937. sz. P. M. ren­delet 3. §-a szerint jogosam levonáson hozha­tók a ház jövedelméből 1936. évre az alábbi címen kifizetett összegek: (1) A jövedelem- én vagyonadóról szóló H. O. 11. §-ának 2. pontjában foglalt rendelkezés értelmében a f. é. jövedelemadó kivetése so­rán az épületek nyers bevételéből termelési és kezelési költségek címén- egyfelől az épü­letek nyers bevételének a megszerzésére, biz­tosítására és fenntartására fordított kiadáso­kat, másfelől a tatarozási és karbantartási költ­ségeket kell levonásba hozni. Éspedig: 1.) Kezelési és fennartási költségek címén csakis az épületek használatával járó olyan mellékköltségek felszámításának van helye, amelyek levonását a hivatkozott 11. §. 2. pont­ja határozottan megengedi, feltéve természete­sen, hogy azok az adókötelest terhelik, uyen költségeknek tekintendő^ a vízvezetéki, ké­ményseprési, világítási, éjjeli őri, járdatiszti- tási költségek és végül az egyéb mellékkölt­ségek. Ideszámítandó még a házfelügyelőnek ingyen átengedett lakás haszonértéke is. Ily címeken mindenkor az adózót terhelő, általa a valóságnak megfelelően kimutatott összege­ket lehet figyelembe venni. Ügyelni kell azon­ban arra, hogy az együttes kezelésbe esetleg bevomt összegek ne kétszeresen, vagyis itt is és az összes jövedelemforrások együttes ösz- szegéből is levonassanak. 2.) Tatarozási és karbantartási költségek címén az adózó által az 1936. évben tényleg kiadott összeget kell levonni akkor, ha az adózó ezeket a kiadásokat pontosan kimutat­ja és igazolja. Az adózó által teljesített olyan kiadások azonban, amelyek törzsvagyon gya­rapítás jellegű beruházási költségek, továbbá a^ok a kiadások, amelyek nem az épület tény­leges birtokosát terhelik, az épület nyers be­vételéből nem vonhatók le. A felmerült kiadá­sok pontos és részetes igazolásának hiányában karbantartási és tatarozási költséglek címén csak az evenkent rendszerint szükéges ily természetű kiadások levonásának lehet helye. Ez esetben Sokat értekeztek már gyógyforrásaink és gyógy­fürdőink testet gyógyító és regeneráló hatása felől, ugyancsak sokat tanulmányozták gyógyvizeink ké­miai összetelét, de Völgyesi dr. előadása egészen újszerű és gyakorlati szempontból: a gyógyfürdők lelki vonatkozásai felől tárgyalta e számunkra olyannyira fontos nemzetgazdasági kérdést. Ma már az egész világon, annak legeldugottabb helyein is lehet gyógysókat, vasat, arzént, meszel; de akár rádiumot is pénzért vásárolni. Tehát egy­magában korántsem elégendő az a tény, hogy Bu­dapestnek aránylag kis területén együttesen a világ leghíresebb gyógy- és hőforrásaival versenyképes és amellett legkülönbözőbb vegyi- és gyógyhatású forrásai vannak. E források itt bugyognak, itt vannak évezredek óta, de bizonyos élhetetlenség folytán legnagyobb részben kihasználatlanul foly­nak a, Dunába. Budapest vidékének világfürdői jel­lege viszonylagosan nagyobb volt a rómaiak korá­ban, mint minap. Mi ennek az oka? » A gyógyfürdők és gyógyvizek minden időben szinte csodaszámba menő rendkívüli gyógyesetek- nek köszönhették fellendülésüket. E különleges rendkívüli eseteket a hivatalos orvosi tudomány nem volt képes hosszú időn keresztül megmagya­rázni, mert az ily szervi betegségek diagnózisa ter­mészettudományos értelemben ellentmondott a fel­tűnő gyors gyógyulásoknak. Nem elég a gyógy­fürdőket. a gyógyvizeket egyszerűen „előírni“, a megfelelő eredményhez még igen sok szuggesztív komponens gyógyhatását is mozgósítani kell. ami a legfontosabb, minden gyógyító eljárásnál igen fontos a betegek megfelelő lelki előkészítése, amit a tudomány ma a legszélsőségesebb esetekre vonatkozóan ,,praehypnotikus suggestio”-nall nevez, s ami alatt az értendő, hogy a betegnek szinte áhitatos bizalommal kell neki indulnia már a gy ógvel járásnak. Ma már jól tudjuk, hogy a betegek lelki beállt; tottsága 'az. ami igen sokszor végérvényesen el­dönti bármily gyógymód egyéni eredményeit. Sajnálatos tény, hogy nálunk még mennyire nincsenek ebbe a fontos és nemzetgazdaságilag át sem tekinthető jelentőségű kérdésbe belekapcsolva az egyetemes magyar orvosi kar, pedig a kevés számú hivatalosak nem pótolhatják az egész ma­gyar orvosi kar döntő fontosságú invencióját, szak­tanácsát, hozzásegítését, ellenőrzését és aktív ko­operációját! A betegek a gyógyvizektől — csodát várnaki Semmi sem mozgatja meg jobban a tömegeket, mint annak bizonysága, hogy' e csodaszerű gyó­gyulások megfelelő egyéneknél, megfelelő feltételek mellett meg is történnek. Nálunk az elavult „exakt” felfogás folytán, szinte szégyenük bizonyos körök, hogy régebbi fürdőink falain márványtáb­lákon hálálkodtak ily csodaszerüen meggyógyult betegek. Szinte eldugják a mankókat és járógépe­két, melyeket a gyógyult betegek elvetettek. Pedig ahhoz hogy forrásaink körül valóban nemzetközi vonatkozásban is kiérdemelt fürdőváros alakuljon, ahhoz nem elegendő annak hangoztatása bizonyos politikusok részéről, — különösen választások előtt, hogy „lesz nekünk még fedett sétányunk ; .lesz nekünk megfelelő ivócsarnoknnk”; rheuma; szállónk”, „balneologiai szakintézetünk”. A kulturvilág embere ugyanis szenzációt keres, erre szüksége is van, hogy kimerült, felzakatolt és nagyigényü lelki világa megfelelően reagáljon, hogy benne „generalizálódhasson” a különleges gyógyulás reménysége és lehetősége. Minden világfürdöhely csakis azáltal biztosít­hatja prosperitását, ha valaminő helyhez kötött különlegességgel mozgatja meg a távolvidékek gyógyulás után epedő betegeit Mert miéri jöjjön a fürdőzni vágyó beteg éppen Budapestre, ha aj fürdőket máshol is megkaphatja? Fővárosunk egé­szen rendkívüli gyógyforrásai, páratlanul festői fekvése nem elbizakodásra, de éppen a hiányok szakszerű és lelkes pótlására kellene hogy ösztö­nözzön bennünket, mégpedig mtgfelelő áldozatok árán is! A sok szóbeszéd és elméleti vila, valamint személyeskedő rövidlátás helyét végre az alkotó munkának kellene átengednie. Még a zord Izland szigetén is, tölen-nyáron ha­talmas melegházakban, aj földből feltörő meleg for­rások természetes központi fűtését felhasználva, narancsligetekben délszaki növényeket termelnek, sőt falukon ily források felett hatalmas üzemekben — a parasztok is baromfit tenyésztenek. Völgyesi dr. látott amerikai anyát, ki kis gyermekét áthoz­ta az Óceánon, hogy az izlandi gejzír feltörő me­legvizében megfürdesse, mert a babona szerint ily emberen nem fog a fertőző betegség. Látott viszont olyan mexikói indiánt, ki. elzarándokolt a Niagara vízeséshez, hogy abban — lábvizet vegyen. Mert az indián hit szerint ez a legbiztosabb módszer, a legsúlyosabb lelki-kedélybetegségek egyike, — a reménytelen szerelem ellen. A gyógyfürdők kérdése ilyformán lelki-problé| mává lett, s amennyire a gyógyvizek közvetlen élettani hatásuk által elősegítik úgy a testi, mini a lelki betegségek gyógyulását a szervezet gyöke­res regenerációját, úgy a modern lélektani szem. pontok tekintetbevétele és mérlegelése hivatott ar ra, hogy a meglévő és távolról sem megfelelő mó­don kihasznált természetadta kincseinket mindany öviünk hasznára és boldogulására felhaszálhassuk és élvezhessük. Dr. Nemes J. Gy, Angol tanár felfedezi Magyarország szépségeit Mr. Leonhard íiessey aingol profesz- szor, a inágyarság régi barátja, zártkörű elő­adást tartott arról, amit budapesti és vidék útján észrevett és le is fotografált. Igazi .angol módjára szűkszavúan, minden fellengzős jel zőt kerülve, vonultatta föl a remek képeket de ezek annál többet mondtak. Amit például Budáról láttunk, az magábani foglalta a ter­mészeti és építkezési szépségek legjavát de azonkívül még egy sor különös és vonzó olyan látnivalót, amit sok budapesti nem vesz észre Ahogyan Mr. Bressey például a Margit szigeten egy exotikus bokrot fölfedez, amint éppen pillangó száll reá, vagy amitait tüzes napfényben meglesi a legszebb virágot, amint éppen a méhek idegenforgalma kezdődik és isznak a mézédes csöpp kehelyből, az csupa mosolyos költészet, bájos emlék s az isteni piktura mindéin meseszíne rajta van, mert Bressey a színes filmnek is amatőrművésze. A .Szent Jobb budai körmenetén annyi artiszti- kus részletet vesz észre, hogy csak . ilyenkor látjuk a magyar nemzeti viselet egész válto­zatosságát és ízléses úri stílszerűséget. Alig van olyalm falu, ahová Mr. Bressey el ne vándorolt volna, ha új .meg új ..alkaim« nyílt a népviselet lefotografálására. Kedve­sebb és megkapóbb propagandát el se lehet képzelni, mint hogyha ezeket a fölvételeket kiküldik a nagyvilágba. Zászlók Indanthren lestésii ■ . utalvány nélkül ----­víz álló pamutanvagbál, rojttal, terméslo-nfitt (nem deszkából vágott) olajlestókes páccal bevont ru-ddaI: kb. 150/ 65 cm. méretben P 4.80 5.— kb. 150/100 cm. méretben P 5.80 6.20 kb. 200/100 cm. méretben P 7.— 7.50 kb. 250/100 cm. méretben P 8.10 9.— kb. 300/100 ’cm. méretben P 9:10 10.— kb. 300/150 cm. méretben P 12.— —.— Hungária zászló és díszítési vállalat 4 éves speciális zászlóüzlel Probiszka Ottokár u. 4 T.: 1-832-79 Damianlch-u 52. T.: 1-356-51- .kVl®EUU-------------------------- gázlókban éa rndakbau. Március 15-én lengjen minden házon a nemzeti lobogó Tavaszi illat a levegőben, fakadó rügyek á Iákon, frissebben dobogó szivek az emberek­ben jelzik a tavasz közeledtét. Az egész ter­mészet uj életre készül. Az emberek vágya, reménysége, ihlete is mind-mind uj életre éb­red. Elszáll a telkekről a depresszió, amit a tél hidege, ködös levegője fagyasztott rájuk s megkönnyebbülten, felszabadultan szivják ma­gukba az éltető tavasz varázsos levegőjét. Nekünk magyaroknak azonban nemcsak a tavasz előhírnöke március 15-ike. Nemzeti ünnepünk e nap, amikor nagyja­ink megfujták a riadót, s a szent szabadság védelmére és kivívására sorakozóra hívták fel elődeinket a szabadság zászlója alá! A zászló, a mi gyönyörű háromszinű zász­lónk mindenkor legszentebb szimbóluma volt lelkes magyarságunknak s ma is, nemzeti ün­nepeinket, amikor a szél a házakra kitűzött zászlót meglobogtatja szemeink előtt, megpezs­dül a vérünk, szivünk hevesebben dobban s hálásan gondolunk nagyjainkra, akik odase- reglettek a háromszinű zászló alá s elindultak vérükkel megszentelni azt a földet, amelyen születtek s amelyet ezer év óta magyarnak tudtak! A tavaszi napfény glóriás sugara aranyozza be ezt a mi csodaszép zászlónkat, hogy hirdet­hesse mindenki előtt a mi magyarságunkat, a mi ezeréves, dicsőségekben gazdag múltunkat! így lenne jó, így letmne szép! De! Március 15-én, ha sétáink közben sze­meink kutatva keresték a házakon a három- rzínű zászlót, sajnos, csak nagyon kevés házon tudtuk megtalálnál Most végije a főváros közgyűlése felfoga­dott egy zászlórendeletet, mely kötelezővé te­szi a zászló kitűzését, nemzeti ünnepeinken, s azt jóváhagyás végett felterjesztette a belügy­miniszterhez. A hazafias érzéséről ismert fővárosi ház- tulajdonosok be sem vártak a minisztérium döntéséit és máris megkezdték a szükséges zászlók beszerzését és sűrűn keresik fel meg­rendeléseikkel a főváros jóhírű, régi, speciá­lis zászlószaküzletent, hogy még idejében bir­tokukban lehessem a mindannyiunk közös kincse, a magyar nemzeti zászló. Március 15-én már valószínűleg minden há­zon ott fogja lengetni a magyar zászlót a ta­vaszi szél, hogy hirdesse a magyar szabadság szent gondolatát, a magyar együvétartozást. a magyar feltámadást! Balázs Karoly ezen a címen az 1922. évi január elseje után emelt épületeknél 5 százalékot, az 1922. év előtt emelt épületeknél pedig 10 százalékot lehet a nyersbevéielből, illetőleg a házadó­alapból levonásba hozni. (2) A tatarozási és karbantartási költségek címén számszerű igazolás nélkül levo­násba hozható összegeknek a nagyságát min­denkor az épület fekvési helyére, a nyersi bér- jövedelem összegére, továbbá az épület fenn­állási időtartamára, az építés módjára és műi­déin1 egyéb idevonatkozóan figyelembe veen­dő körülményre való tekintettel olyképen kell megállapítani, hogy a nyers bérjövedelemből e címen százalékszerűen levonásba hozható összeg a tényleges viszonyoknak megfelelő ler gyen. (3) Minden olyan esetben, amikor vala­mely adózónál tatarozási és karbantartási költségek címén, egyes években az épület nyers bevételéből igazolás nélkül százalékos összeg, más években pedig hitelt érdemlő iga­zolás mellett a tényleg felmerült kiadási ősz- szeg hozatott levonásba és az utóbbi esetben felszámított költségekből arra lehet következ­tetni, hogy az előző években az épület tataro­zása, 'illfeitvie karbantartása elmulasztatott, a tényleg felmerült és igazolt kiadások összegé­ből az utolsó öt évben, illetőleg, ha az m4„ 1935., vagy 1936. évek1 egyikében ilyetn leszá­molás már történt, az utolsó leszámolás óta igazolás nélkül százalékszerűen levonáoba ho­zott tatarozási és karbantartási kiadásoknak az összegét levolnásba kell hozni, hacsak az adózó a megelőző öt évben ily címen teljesí­tett kiadások összegét nem igazolja, amely esetben csak a mutatkozó különbözet vonható le. Krisztinavárosi szállítási vállalat ATTILA-U. 23. TEL.: 1-614-44­Autófuvarozás, bútor- éa teherazállitáa helyben éa vidékre. Eladó örölclalcások Villaöröklakások a S4t. Imre herceg út és Budaörsi út sarkán létesített utcában. 8 da­rab 1—2—3 szoba-hallos lakások autóbusz és villamosmegállónál, önálló telekkönyvi túlajF donnái (3 szoba 17.000 pengőtől), elsőrendű kivitelben, hosszú lejáratú kölcsönnel eladók. Bővebbet: „Miénk“ szövetkezet, XIV. Rövid ucca (Egri v jca) 12. Stefánia út 28-nál. Tele­fon : 2-969-72. 4 szoba hallos összkomfortos, adómentes öröklakás (Csörsz-u. 1.) kedvező fizetési fel!- tételek mellett eladó, a vételárra 10.000 P fii zetendő, a hátralék lakbérrel törleszthető. Bő­vebbet ugyanott a gondnoknak vagy telefonon 1-543-62. Fadrusz u. 23. most épülő májusi belköltö- zésre kész társasházban garsizon, 2 és 3 ^ szoba hallos, összekomfortos, déli és keletig fekvésű, önálló telekkönyvi tulajdonjoggal, előnyös fel­tételek mellett eladók. Érdeklődni I. Szent Ja- nosi-tér 1/a, félemelet 7. Telefon: 1-543-62. 4 szoba hallos központi fütéses, aaómentes öröklakás (Verpeléti ut122. III. «ni- 4.) fizetési feltételekkel eladó. Érdeklődni lehet I. Szent János tér 1/a, félemelet 1- Telefon: 1-543-62. 3 szoba hallos loggiás öröklakás adómentes (Böszörményi ut 8. C. épület III. em. 1.) ked­vező fizetési feltételek mellett eladó. Érdek­lődni lehet I. Szent János tér 1/a, félemelet 7. Telefon: 1-543-62. 2 szoba hallos összkomfortos öröklakás adó­mentes (Győri-ut 12. III. 1.) 15.000 P kézpén­zért eladó. Érdeklődni lehet a házfelügyelő­nél. Olasz fasor 61. sz. társasvillában kapható még egy 5 szobás, 3 szoba hallos és egy gar­szonlakás tökéletes luxuskivitelben központ, fűtés és melegvízzel. Wanner ™|rn°k lrod0ja' Horthy Miklós-ut 35. Telefon: 2-680-45. Olcsó árak Csery Gyula szűcs mester Bástyasétány 2. Fizetési könnyítések Résztvesz a 1007. akcióban

Next

/
Oldalképek
Tartalom