Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-12-09 / 49. szám

Budai Napló 1937. december 9. SZÉP HÁZ, JÓ HÁZ NEM t PÜLHET BUDÁN Dräsche ~ építőanyag NÉLKÜL. Óbudai gyára: III., BÉCSLÜT Juhászné Ráth Olga, Barna Szögyény Ber­talan és gyertányí Németh Gyula kiállítása. A ..Műterem“ kiáJitási termeiben (IV. Kossuth La- jos-u. 12) vasárnap délelőtt nyílt meg nagy és díszes közönség jelenlétében Juhászné Ráth Olga, Barna Szögyény Bertalan és Németh Gyula fes­tőművészek k'á litása. Különösen nagy a sikere Juhászné Ráth Olga kiáUitásának, képei az igazi alkotóművész lelkének őszinte megnyilatkozásai. A k>állításon bemutatják a ..Toborzó" zenemű­kiadó kiadványait is. Mező Ferenc dr. sportfüzetei. Mező Ferenc dr. c. gimn. igazgató, olimpai bajnok hárem fü­zetet adott ki az ez évben megjelent írásaiból. Az egyikben a XI. bér ini olimpiász eredményeit és tanulságait méltatja, a másikban a Kolozsvári Viadaliskola történetét ismerteti, ame y a XIX. század első felében működött Erdélyben, a har­madikban pedig, amely kiilönlevcnat a ..Testne­velés" c. "apból, ,.Érdekességek a magyar lövész­sport múltjából“ címen szedett össze nagyon kedves történteteket a 240 éves magyar lövő- sport történelébö-. Melegen ajánljuk Mező Fe­renc dr. három füzetét a magyar sport és a magyar művelődéstörténet barátainak figyel­mébe. Közgazdaság Rovatvezető: V«CSEY MÁTYÁS. Asz ár megjelölése a KiraKaibun Irta: Orel Géza dr. íanKerUleti főigazgató Vf budai üszleiek Kelengye- és vászonurú szaküzlet. Buda első és Idáig egyetlen cnemfl szakilzlete nyílt meg a Margit- körút 15. alatti új bérpalotában, a Zárda-utca sarkán. Az üzlet csak itt, Budán új, a pesti főüzlet a Paulay Ede-utcában már 40 éve előnyösen ismert a budaiak előtt, akik a vállalat vásárlóinak nagyrészét tették eddig is. Éppen a budai vevők kényelmére nyitották meg a budai fiókot, amelyben a négy értizede jőhirfl „Arany- és Speciál-Fácán" védjegyű vásznakat, vala­mint kelengyéket a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelűig szerezhet be itt olcsón a budai közönség. Olvmpia csemcgeüzlet. A Margit-körút 5/a szám „iotí. a Széf ff ért kávéház mellett abszolút higiénikus, modern csemege-, fűszer- és hazai- és déligyümöles? üzlet nyílt meg a napokban. Élvezetes látványt nyújt az üzlet kirakata a legszebb és legegészségesebb gyü­mölcsökkel és a leginycsiklandozóbb hentesárukkal. Az Olvmpia csak a legjobb minőségű és legfrissebb árukal tartja, méltányos áraival pedig felveszi a ver- | tényt az előkelő pesti csemegeüzletekkel. A kereskedők között ma is nagyon eltérőek n vélemények erre vonatkozólag. Egyesek természe­tesnek tartják az ár kiírását, mások elvileg ellene vannak. Helytelen volna az egyik nézetet feltétle­nül helyesnek elismerni, a másikat pedig egyszerű­en elvetni: ha azonban egy kereskedő, vagy cég bizonyos jól bevált üzlet: elvekkel biztos vevőket szerzett magának, úgy jól meg kell gondolnia, ha a régi szokástól eltérve, üzletében változtatást akar végrehajtani. Az ár hirtelen kiírása — mondjuk egy előkelő, régi üzlet kirakatában, ahol a vevőién kiváló minőséget keresve akarták mindenkor felis­merni az üzletet — szinte csodálkozásra adna al­kalmat. Azt kérdezhetnék a vevők egymástól: váj­jon gazdát cserélt-e az" üzlet? Egyes kereskedők az ár megjelölését ,mellőzik, nehogy ezzel konkurenseiknek tisztességtelen "ver­senyre adjanak alkalmat. Sokan azt állítják, hogy az „ár" a tisztességes üzlet kirakatában felesleges. Ezt sem lehet mondani. Hiszen becsületességre vall, ha ellátjuk az árukat árjelzéssel, mert ezáltal alkalmat adunk a vevőkörnek a megítélésre és az összehasonlításra. A végzett kísérletek bizonyítják, hogy valóban vevöszerzö képessége az olyan kirakatoknak van, ahol árjelzést látunk. Egy és ugyanazon üzletben két. teljesen egyforma kirakatot rendeztek be. Az egyik kirakatban az árak el voltak látva jelzéssel a másikban nem. Figyelték a járókelők számát és azt az időt, amit a kirakat megtekintésére fordí- j tottak. Figyelték azokat a vevőket is, akik a kira­kat megtekintése után beléptek az egyik vagy má­sik üzletbe. Az eredmény azt mutatta, hogy akik űz árral ellátott kirakatot tekintették meg, rövid szem­lélődés után bejöttek az üzletbe. A vevők azért is előnyben részesítik az árral jelzett kirakatokat, mert meg vannak kímélve a tudakozódással, kér- dezösködéssel járó kellemetlen időveszteségtől is. Az alsóbb osztálybeliek, a sziikpénzu emberek, mielőtt az üzletbe belépnének, szeretik tudni, mi mennyibe kerül. Vétel nélkül kijönni senki sem szeret, de legkevésbbé a jobbpenzü emberek. Ha a kirakatban árjelzés van, akkor a tájékozódást a vevő előbb elvégzi, mielőtt az üzletbe- belépne. A tájékozódási lehetőségek előnyösen befolyásolják a vételt, egyben időmegtakarítást jelentenek az üzletre is; Ha az árral nem vagyunk tisztában, úgy gon­dolkodunk, vájjon belépjünk-e az üzletbe? Az át­jelzés tehát gyorsítja az elhatározást és igy a vé­telt. Azonban jegyezze meg minden kereskedő, hogy ha „árral’' jelzi az árukat, akkor minden egyes árunak jelezze az „árát”. Mert, ha csak egy­két árut jelez, ■— amire elég sűrűn van példa — akkor a vevő azt csalogatásnak tekintheti. Többen ugyanis igy gondolkodhatnak: az olcsó árukat jel­zik. a drágát nem. Ha nem látjuk, nem lépünk be a boltba. Én is így gondolkodom. Ügyelnünk kell arra, hogy a kirakatba helye­zett táblák ízlésesek, a szavak, számok olvasha­tóak legyenek. Túlságosan cifrázott betűket, ol­vashatatlan számokat kerülnünk kell. Az írás ki- belűzése — ha egyáltalán időt vesz a Vévő erre — az áru iránti érdeklődésből sokat levon. Az ízlés­telen táblák, ízléstelen számokkal (Budán van elég belőle) elrontják azt a jó hajtást, amit egy külön­ben jól felépített kirakattól várni lehet. BANKI BÉLA uriszabó 6 II, Fő-u 83 Telefon: 1 5 7 2 2 ?. Havi hitel garanciaképes uraknak Színház - Mozi A Kisfaludy Színház műsora. December 9-én: Szűss' és a vén kecske. Szilágyi Marcsa felléptével; dec. 10., 11.. 12. és 16-án: Nincs jobb, mint a szerelem, Sárost Andor ’felléptével, eredeti bemutató; 13., 14. és 15-én; jubiláris díszelőadás: Nem vagy legény, Berci! ÁTRIUM FILM­SZÍNHÁZ Marlene Dietrich H. Margit* körút 55. Telefon: 153-034. Előadások: fél 4 fél 6, fél 8 és fél 10, szombat, vasár- és ünnep­nap: fél 4-töl. ADMIRÁL 11., Margit-körut 5. Telefon: '.53-707 Éjszaka kezdődött Charles Boyer és Jean Arthur Híradó. — Előadások: fa 4, fél 6. fél 8 és fél 10. Vasár- —o— nap: fél 2-töl. —o _ Tűz ifát, szenet, fuvarban, vagy 7cfllnflÍ FfÜfflÓl plombáit zsákokban legolcsóbban fcöUlllCII bill III vl Délipályaudvar. Megrendelés Telefon: 367-149 s ' KI ?2-so-Sm 6 “ 0 Ö R N E R SPQRT-nál U., Ftt-D. 37/c. Telefon : 167-372. Öcöldakás- is CsoládiUcuz- étdaidah&sak í^esiUeie Uú/ataűs Uifal&fnéntyü Megnyilik az Elektromos Müvek budai irodája A budai közönség kényelmét szolgálja az Elektro­mos Müvek Margit-körút 15. sz. alatt (Zárda-utca Sa­rok.) berendezett irodája, amely december 15-én, nyílik meg. Az Elektromos Müvek kéri budai fogyasztúközön- ségét. hogy áramfogyasztására irányuló megrendelés, kültözködési szándékának bejelentése és az áram­szolgáltatással kapcsolatos mindenféle ügyes-bajos dolga elintézése tárgyában december 15. után mái- a Maigit-körúti irodához forduljon, ahol a 8—2-ig tartó hivatalos órák alatt a legkülönbözőbb villamos ház­tartási készülékek használata tekintetében is díjtalan és szakszerű felvilágosítást kaphat. A helyhatósági engedéllyel bíró szerelőcégek bu­dai villanyszerelési és ház-, valamint fakásfefülvizs- gálati ügyeit szintén a körzeti iroda fogja elintézni. A Kisfaludy Színház ez évben megtartndó s eredetileg november 29-éré h'rdetett 40 éves második jubileumi díszelőadását, melynek kere­tében Koncz Dezső és Kárpát Zoltán ,,Nem vagy legény, Berci“ című énekes, zenés; táncos népies vigjátéka kerti’ bemutatásra, az első d'szelőadás eltolódása miatt december 13-án este negyed 9 órára halasztották. A díszbemutatóra az előké­születek serényen folynak s az előadást igen nagy érdeklődés előzi meg. Az ünnepi beszédet Móra Lász'.ó mondja és azt a szerző verges prológusa követi. Az állami és székesfővárosi hatóságok, egyesületek, intézmények hivatalosan vesznek részt a III, kerület színházi jubileumán. A ház.ulajdonos kártérítési felelőssége. Egy fel nem hintett gyalogjárón történt balesettel kapcsolatban k’mcndta a Kúria, hogy a fel nem hintés folytán bekövetkézett balesetért még ak­kor is a háztulajdonost terheli a felelősség, ha házfelügyelője mulasztásából származott az, to­vábbá az a körülmény, hogy az a gyalogjáró kikövezve, vagy k épitve nincs, nem lényeges, mert a tulajdonos lakett helyen köte es az in­gatlan előtti gyalogjárót tisztán tartani. Légvédelmi gyakorlattal kapcsolatos teen­dők. Társasházakban nem lakásonként, hanem személyenként, tehát 10—11 számé yt számitva egy-egy házban m'nt öröklakót, vagy bérlakót, de csak olyant, aki hivatali elfoglaltságából ki­folyólag korlátozva nincs, i lelve otthon tartóz­kodik, kell felkérni a légvédelme őrségben való részvétel céljából. Á égvédslmi őrség tagjai karszalaggal látandók el (kapható a Hungária zászlógyárban IV. Prohászká Ottokár-u. 5) da­rabonként 30 fiiérért). A végleges légvédelmi őrség szervezése céljából a rövidesen megjelenő rendelet fog intézkedni arranézve, hegy kik kö­telesek lesznek abban 'a jövőben résztvenni, élet­koruknál fogva. JVIRÄAG ILONA művészet! iskolája II . MARGIT KÖRÚT 44a. TEUTON : 146 -017 /Íz ÖREG 'DIOF/ín/lN ismét a régi jó letölt fjangulata o December végén megnyílik az ASTRA Buda legmodernebb intim — filmszínháza — BELVÁROSI MOZGÓ IV., Irányi utca 21. .Telefon; 384-563. 120 -as tempó Básthy, Muráti, stb. Vasárnap fél 11 órakor és 12- kor filléres MATINÉ. — — Híradó. — Előadások: Jobb terem: fél 5, 7. fél 10. Vasár­nap: fél 3. 5, negyed 8 és fél 10. — Balterem: 8, vasárnap: —o— fél 4, 6 és fél 9 —o— B U D A I APOLLO 11. Csalogá n y u. 42/44 Telefon 151—500. 120 -as tempó Básthy, Muráti, slb. Előadások kezdete: fél 5, há­romnegyed 7 és 9. Vasár- és ünnepnap: 1, 3, negyed 6, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. DELI VASÚT KÄVEHÄZBAN EREDETI BÉCSI SCHRAML) — WIENER STEFFL ÉNEKEL GUNDEL GELLERT ÉTTERMÉBEN MURSY ELEK és cigányzenekara GRETEDOORN * MAI C-INER TRlCLval O RÓZSADOMBI ZSIGMOND JÁ*BFANÉ FLÓRIAN F I LM- SZÍNHÁZ Dec. 9-11. lány szói 111. Flórián-tér 3. Telefon : 162—367 A VARKERT KIOSZKBAN • minden délután katonazene A megnagyob­bított és at- ala itott Szeiffert-kávéházban Székely Dezső-jazz Színtó Gyula énekel kalapokat HAGY FERtMI vegyünk! MUZEUM-KORÚT 2 ERZSÉBET-KÖRÜT 27 A Szent Gallért Gyógyfürdő uj férfi vizgyóqyintézete a termálfürdőben megnyílt Tökéletes berendezés. — Félfürdők. — Különféle zuhanyok, — Douche massage. — Száraz és vizes pakolás. — Gyógy» massage. = Pihenőterem. — Telefonfülke. — Nyitva reggel 7*től Zilahy, Somló, Kabos Rin-Tin-Tin bosszúja Híradó | Dec 12—15. Botrány a túrion Gaucho, Chico, Harpo Híradó Előadások : Hétköznap 5, 7, '..^ÍO Vas - és ünnepnap : 722, 7,4, 7,6, 7,8 és V210­KORONA MOZGÓ I.. Altila-körut 15. Telefon 153—318. Dec. 9—12 Uj élet felé Zarah Leander Dec. 13—15. Peter Lore E hirdetés felmutatója 2 drb 90 filléres jegyet á 60 fillérért — válthat. — BUDA 1 R OYAJ, III Selmeci-ut 14/16 Telefon 162—308 fys&ciUct' It&zdadöU SIMPLON FILMPALOTA XI, Horthy M.-ut 42 . Telefon 268-999. Charles Boyer és Jean Arthur Foytatólagos előadások 5-től. A budai uricsaládok szórakozóhelye GYÁRFÁS GYULA MOZGÓKÉPSZÍNHÁZA Szerkesztésért és kiadásért felel: 1.TPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: László Zoltán dr. Kellner Albert könyvnyomdája Bpest, Hajós-u. __ _ . -______«.i.m.. T-».. __— T éorlA fae leim Mai MMia December 16—31 7. kerület: Alkotás, Alkotás-u. 34. Csaba Vezér, Gsaba-u. 7. Szent Ilona, Sziebeny Antal-tér 1. Szent Ágnes, Németvölgyi-út 56. II. kerület: Szent János, Széna-tér 1. Pálffy, Zsigmond-u. 16. Arany Oroszlán, Lajos-u. 28. III. kerület: Szent Endre, Szentendrei-u. 42. Krisztus Király, Vörösvári-u. 150. XI. kerület: Szent Imre, Horthy körtér 8. MEGHÍVÓ Az öröklakás és Családiháztulajdonosak Egyesülete igazgatóvá asztmánya december 17- én d. u. 5 órakor I., Szent János tér 1/a alatti helyiségében igazgató-választmányi ülést tart, amelyre ezúton is minden igazgatcválasztmányi tagot tisztelettel meghív az elnökség. Tárgyso­rozat : 1. Múlt ülés jegyzőkönyvének ismertetése. 2. Tagfelvétel. 3. Öröklakások lakásonkénti haszontériéké­nek megáilap tása 1938. évre a Pénzügy­igazgatóság által. 4 Légvédelmi óvóhelyek létesítése a Társas­házakban. 5. Esetleges indítványok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom