Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-07-15 / 27-28. szám

1937. július 15, Budai Napló Közgazdaság A Vacuum Oil Co. üzletel Nagy meglepetés fogadta a hirt, hogy a fővá ros megtiltotta saját üzemeinek a Vacuum nőolajaknak, köztük elsősorban a Mobilolajnak használatát. Már néhány hónappal ezelőtt is Rü lönböző lapokban támadások jelentek meg a Va cuum ellen, amelyeknek helyreigazítására az ame­rikai olajvállalat soha semmiféle intézkedést nem tett. A főváros intézkedése alapján most már külö­nös elbírálásban kell, hogy részesüljön az, hogy a Vacuum Oil Company amerikai petroleum és olajként árulta a Romániából hozott és a saját üzemében szelektált olajait. Ennekfolytán hor­ribilis nyereségekkel dolgozott a Vacuum, tekintve azt, hogy a Mobiloil, amelynek ára P 2.60, jófor­mán alig került neki valamibe. Mikor 1925-ben a Magyar Amerikai Petroleum Rt.-t a Vacuum Oil-ba beolvasztották, intenzív hadjáratot kezdett Magyarország olajátvevői ellen Ekkor természetesen látnia kellett, hogy a Shell a legtöbb helyen már nyeregben van. Különös eset történt ekkor. A kartelszabályok értelmében egyik vállalat sem adhatta olcsóbban az olajat. Nem úgy a Vacuum. A herceg Esterházy hitbizomány hatal­mas gépi berendezésénél fogva a legnagyobb ás­ványolaj fogyasztója az országnak és szükségletét állandóan a Shell nél szerezte be. Egy napon a Vacuum megállapodást létesített a hercegi urada­lommal, hogy a petróleumot és gázolajat ő fogja szállítani. Két pengővel olcsóbb ajánlatot nyújtott be, mint a kartellizált ár azt megengedte, azonban | kikötötte, hogy az árut kartcláron fogja számlázni, a hercegi uradalom azonbn a megegyezés szerint olcsóbb áron fizetheti. Shell előtt érthetetlen volt, miképpen tudta azonos árak mellett a hercegi uradalomból kiverni Az ásványolaj nyilvántartási iroda vizsgálatot in­dított, de a Vacuum mindenkor könyvelésével iga­zolta, hogy az előirt egyezményhez köti magát. Nem tárgya ennek a cikknek kutatni, miképpen tudta a Vacuum a hercegi uradalom által kisebbí­tett összegeket olyképpen elkönyvelni, hogy az ás­ványolaj-nyilvántartási iroda a differenciát nem találhatta meg. ----­Úgy látszik napfény derül az ásványolajkartel ügyeire. Az iparügyi minisztérium is vizsgálat tár­gyává telte a kartel dolgát és a gazdatársadalmat felszabadította az eddigi rabság alól. A főváros analizáltatta a Mobiloilt és ekkor ki­derült, hogy a 2.60 pengős uédjegyezett „kiváló" olaj nem becsesebb, mint a közönséges, 60— 1.60 pengős kőzolnjnk. A főváros ezt az eljárást szemfényvesztésnek minősítette és intézkedett, hogy a legközelebb kiadandó közszállitási utasí­tásnál a többi törvényhatóságok és közületek ver­senytárgyalási hirdetményeikben Mobiloil-ra aján­latokat ne kérjenek. Ez a bátor intézkedés remél­hetőleg meg fogja hozni azt az eredményt, hogy abban a szakmában, ahol a legtöbb szemfényvesz­tés lehetséges, Jvégre egy központilag szemfény­vesztésre alakult társaság a rászorulókat ki ne használhassa. Vécseg Mátyá\ Filmreviszik az elsiilyedt Lusitania hajó kieme. lését. Néhány , nap múlva igen érdekes filmexpedi ció indul el Hollyowodból, hogy filmre vegyék a Lusitania kiemelésének egész processzusát. A vi­lágháború híres hajóroncsa 100 méter mélyen fék szik. Ebben a mélységben a filmfelvételhez na­gyon erős mesterséges fényforrás szükéges. Tizen­két, egyenként ötezer wattos lámpát visz magávail az expedíció, amelyek együttesen negyedmillió gyertyafényerősséget képviselnek. Ezenkívül még egy külön ötezer gyertyafényű fényforrást visz magával az expedíció minden egyes tagja. Az Átrium Filmszínház nyári szünete. Ere­detileg már két héttel ezelőtt meg kellett volna kezdeni nyári szünetét Buda legelőkelőbb filmszín­házának, de a Pésti mese című magyar film óriási sikere miatt „kénytelen“ továbbra is nyitvatartani. Valószínűleg csak a hó végén kezdődik a szünet és a személyzet, Lajtos Elemér igazgatóval az élén, élvezheti jól kiérdemelt nyári szabadságát. Aczél Ede precíziós műszerészmester gép­javító és szerelő műhelye, Budapesti VII. Klauzál tér 13, — Dob utca 45, — Ölesé, jó, mintdenkinek ajánlható, Eltörött! es elrontott dolgait is helyrehozza, — Alapítva 1910-ben, GYORSÍRÁST és gépírást KOZMA iskolában — II., ISKOLA-U- 27. szám. ... A Magy ar Vasművek és Gépgyárak Orszá­gos Egyesületének közgyűlése. A Magyar Vas­művek és Gépgyárak Egyesülete közgyűlésén Kende Tódor és Stromfeld Ferenc igazgatók számoltak be az év gazdasági fejlődéséről. Megállapították,, hogy .a vasipar fogl ilkoz a- tottsága lényegesem javul , nemcsak amiatt, meríti a belső fogyasztás növekszik és a gép­ipar exportja, tovább fejlődik, hanem amiatt is, mert a gépipar a magyar piacról kiszorít- j.i a külföldi gyártmányokat1. Ami a gépex­portot' illeti, ez az ipari termelésnek már az egvharmadát feszi ki. Az egvesület újjáala­kítok! elnökségének élére Láng Guszáv ke­rült. -aki mellé alelnökké Dubszky Alfrédot, Aschner Lipóto!', Stromsky Sándort, Hubert Lipőfatl és Székely Imrét választották meg. A Hirsch Mihály rtt. közgyűlése. A Hirsch Mihály Ut és Vasútépítési vállalati és Asphalí- gyár rJ. üzlefevét 370.650 pengő alaptőke és 93.142 pengő tartaléktőke melletti 27.461 pengő nyereséggel zárta. A Providentia Biztosító rt. 1936.-ban elért nyeresége a kárbizl osítási ágazatban 104.032.26 pelngót ■ esz ki, ezzel szemben laz életosztály 16433 pengőt vesztett. Végeredményben tehát a tiszta nyereség 87.631.93 pengő. A társaság amely megszerezte és saját állományába ol­vasztotta be a Phönix Általános Biztosító Tár­saság magyar fiókjának üzietlállományát: ezen trnzakció 'révén az egyik legnagyobb magyar bizlbsító társaság lett. Az Astra Biztosító rt. Á vállalat ezévi mér­lege kedvező üzletercdméwyről számol be. A mérlegből megállapítható u díjbevételeknek 50 százlékos emelkedése, ami feltétlenül az in- é- zet iránti nagy bizalom megnyilvánulása. A díjtar’iailék többfejf is lényeges emelkedést mutat. Vitéz Figyelmessy Lajos textilgyári nyers­anyagok kft. E néven a Wahrmalnn utca 29. szám alatj 10.000 pengő törzstőkével új vál­lalkozás indult. A vállalkozás tárgya: textil­gyári nyersanyagok. •'exkilhulladékok, vala­mint tisztítóanyagokkal való nagybani és ki­es inybeni kereskedés és ttex ilből való tisztí­tóanyagok gyártása. A kft. ügyvezetője ök­rös Lajos. BUDAI BANKOK ÉS BKNKFIÚKOK ANGOL MAGYAR-BANK II. Fő-utca 1. Tel: i-525-08 II. Margit-körút 67. Tel: 1-660-70 Xi. Szt. Gellért-tér 1. Tel: 2-686-78 BUDAI ALTALÁNOS TAKARÉKPÉNZTÁR: II. Fő-utca 9. Tel: 1-524-00 BPEST SZFőV. KÖZSÉGI TAKARÉKPÉNZTÁR; Tel Tiél Tel Tel Tel 1-509-04 1-535-42 1-562-92 1- 623-38 2- 693-77 HITELBANK: Tel: 1-605-05 Tel: 1-536-56 Tel: 1-532-78 I. Krisztina körút 133. EL Fő-utca 2. II. Margit k'örút 4. ül. Fő-tér 2. XI. Horthy Miklós-ut 1, MAGYAR ALTALANOS I. Disz-tér 16. I. Krisztina-tér 2. . II. Margit-körút 91. MAGYAR ALTALANOS TAKARÉKPÉNZTÁR; XI. Horthy Miklós-út 33. Tel: 2-693-81 II. Széna tér i/b. Tel: 1-516-05 MAGYAR LESZÁMÍTOLÓ ÉS PÉNZVÁLTÓ BANK: — II. Margit-krt 3. Tel: 1-534-92 MAGYAR ORSZ. KÖZPONTI TAKARÉKPÉNZTÁR I. Döbrentei-tér 4. Tel XI. Horthy Miklós-út 21. Tel c-v NEMZETI HITELINTÉZET Rt. I. Krisztina-krt. 141. Tel- 1-530-74 ÓBUDA-UJLAKI TAKARÉKPÉNZTÁR III. Lajos-utca 148. Tel; 1-632-52 PESTI HAZAI TAKARÉKPÉNZTÁR EGYESÜLETI L Aliagut-utca 3. Tel: 1-536-19 U. Fő-utca 10. Tel: 1-533-64 XI. Horthy M.körtér 9. Tel: 2-583-93 PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK I. Allkotás-utca 29. II. Fő-utca 4. II. Margtit-krt. 45. II. Széna-tér 7. III. Flórián-tér 3. XI. Horthy Miklós-út í-312-88 2-690-02 Színház ^ mozi Az év töntónietőt láttuk 2 óra alatt a Royal Apollóban. A „Tempó 1937“ c. film híradókból összeállítóit történelmi kaleidoszkópja az elmúlt esztendőnek. Az az érdeklődés, mely ebben a nagy melegben ezt a rendkívüli műsort kíséri, csalha­tatlan bizonyítéka annak, hogy nincs sem az ame­rikai, sem az európai filmgyártásnak olyan sztár­ja, akinek népszerűsége el nem törpülne az angol koronázás színes csodái, a Hindenburg lég­hajó katasztrófájának lélegzetelállító borzalmai, vagy a közelmúlt napjainak egy-két történelmi eseménye mellett. Egy visszanyert! élet. (Décsi, Omnia.) Nagyon gyengén sikerült, logikátlan film, a főszerepben Merle Oberonnal, Korda Sándor szép felfedezettjé­vel. Partnere, John Garrick, a newyorki Metropo­litan gyönyörű hangú tenoristája. Szívesebben hal­lottuk volna gramofonlemezről, vagy a rádióból énekelni. SPORT A „gyökérlelen“ Budai „11“ A Nemzeti Bajnokságban részvételre jogosult csapatok számát csökkenteni szándékoznak. De a Nemzeti Bajnokságból nem a legyöngébb csapato­kat akarják kizárni, hanem az úgynevezett „gyo- kértelencket‘\ amelyek mögött nem áll vállalat, vagy egyéb nagy anyagi háttér. Ezek közé sorol­ják a Budai 11-et is, Buda reprezentatív csapatát. Furcsa, oktalan és sportszerűtlen gondolat! Hogy ki méltó a magyar sport élvonalába, azt csakis a zöld gyepen lehet eldönteni. A küzdőté­ren pedig már nem egyszer bizonyította be a Budai 11, hogy igenis hivatott egy városrész sport­jának képviseletére, külföldön pedig nem egyszer kedvellette meg a magyar futballt. Éppen most tartják gyökértelennek a Budait, mikor a III. Ke­rület kiesése után Buda egyetlen képviselőjeként maradt at Nemzeti Bajnokság küzdelmeiben. Ma­radt hát egyedül a Budai 11, amelyet mi, budaiak saját csapatunknak tekinthetünk. Ha tehát a Nemzeti Bajnokság vezetősége szük­ségtelennek tartja a Budai 11 részvételét a küzdel­mekben, úgy ezzel azt is kifejezi, hogy nem szá­mít Buda sportközönségének érdeklődésére sem. Mert hiszen csak nem kívánhatják, hogy egy szá­munkra érdektelen küzdelmet kísérjünk figyelem­mel?! De nem hisszük, hogy a kicsinyes rövidlátás ily könnyen arasson diadalt az igazságos sporlszel- lcm, a „fair play“ eszméje felett. Nagy kár lenne a Budai 11-ért, de ugyanilyen nagy kár lenne ez n haihis útra tévedt magyar futballnak is. Földes László Nagyjelentőségű fúzió! Érdekes (és igen ör­vendetes fúzióról kaptunk hírt. A Nemzeti Ligából kiesett III. Kerület és az amatőrök között oly ki­tünően szerepelt Goldberger S. E, közösen indíta­nának csapatot a Nemzeti Bajnokság B csoport­jában. A nagymultú klub és a fiatal, életerős vál- lati csapat közös munkája a legszerencsésebb el­gondolás! Igen-igen sok lehetőséget látunk e társa tárban m'ndkét egyesület számára. VÁSÁROLJUNK BUDÁN a Krisztinában ♦ TAKÁCSNE DEFFERT OTTILIA ♦ belvárosi nBiruba - szalonja I. Krisztina-kifrut. 30. Krisztina virágüzlet I..KRISZTINA-KÖRUT 141. VILLÁM, RÁDIÓ JAKABNÁL I., ROHAM-UTCA 2 8ZZKELAS — CSERE — JAVÍTÁS Teleteli 1-523-27 a Déli-pályaudvarnál Kiss Ferenc illatszer és foto l.f Endresz Gy. tér 4b. (Városmajor ■, sarok) T.i 1-6*.8-22 __________________ VI.: Vilmos cs. at 45. T.: 1-119-1 > HAJ AGOS uri~ és (jölgy fodrász Ha/tealö apcclallaiawmmi^mmmaM FBfieleli I. ENYEDI-U. 5. Flóhi 1. FERY O.-U. 24|d a Böszörményi úton Naav Sándor ü3 J ü ű U U U r és bőrdíszműi) ímulPREISACH-CIPÖ-IMíiom I L, KKISZTIISA-Ttl i,___________ AUG USZT-HAZ Tel: 1-660-14 Tel: 1-535-73 Tel: 1-610-72 Tel: 1-513-11 Tel: 1-622-57 11. Tel: 2-690-00 PATHÓ BEL is KÜLFÖLDI HENTESÁRUK mészáros és hentes I., ROHRM-U- 6. Tel.: 15-35-28. KOPFMANN JÄN0S cnkorka- É*yá“okBlúdé­L, ENDRESZ GTORGT-TÉR I. Tiík: II., MARGIT-KRT. 30 ÁW0 fűszert, csemegéi és Italárut KODMÁR-lól vfisfirolunkM * ..ATT1KA.11. 25. (n[tt fiáé) Tel,; 1.608 33 . . ■ bőrdlszmUárn készítő I., MÁRVÁNY-UTCA 11. NAGY IÓZSEF gyulai hentes áruk lerokata megnyílt FODOR faszor- és csemege&zlofébsn _______I. Királyhágó-tér 4. Tal.i 1—553—88. 20 év e SZŰCS gűzmosótlzem I. Márvány-utca 86., I., Attila-utca 23. 1. Krisztina-körút 167. az. - ■ = a Széna-tér környékén A LUvőház-utca 20. alatti WINKHARDT hentes és mészárosüzletet _________________ átvette: HŰTI GÉZI, felelőn: t-570—82 MROKfl” BŰ RDISZMÜflR U-S Z fl M Ü Z LET „ i1" C**l»Bánf-u. 50. sí. (Széfle-térnél) retikülok, bőröndök, aktatáskák, ________________pénztárcák, esernyők, övék. a T abánban Kegyszerek, versenydijak, ezüst- és fém dísztárgyak MISÁK. LÁSZLÓ MŰÖTVÖS I,. D öbrontol- tér 1. zzám. a Margit-köruton SZENASI - HÜLGYFODRBSZMESTErI Az előkelő budai hölgyközönség fodrásza II., MfiR6IT-KÖRUI 57. SZtM I. EH. - TELEFON:: 151-913 I Doirhor lettfán a legrégibb budai kelme- ItCllellOi laI« öli festő és vegytisztító _______________II-, T«|ti.itn ». Tel.: 1-5M4I Nagy és Eichner gyártmányok Budán kitérőien II.. MARGIT-RORUT 30b. - TELEFOH: 1-515-13. legjobb fGzök, keztyük „TERr-nél II., Morgit*körut 18, XI., Horthy M. ut 18., IV,, Muzcum-krt 27. Harisnyák, komblnéknagy választékban Szőrme, ernyő csők Vagácstól II.. MARGIT-KÖRÚT a. — II.. Fő-UTCA 11. SZÁM. FURNÉR é. FAKERESKEDÉS SUGÁR CÁSZCÓ Tel-. 1-571-45. II. MARGIT-KRT 55 (az udvarban a lVizivároaban a , n ÓRÁT. - ÉKSZERT, _ JAVÍTÁST _ 10 FISCHER AHTAL SZAKCEGTÚlV ■ W a CORVIN-TÉR 5. TELEFON, l-ni« 1 TISZA TESTVÉREK ||., FÖ-U. 12 1.1-527 13 Könyv-és zsasmflkereskedéac, papír-, író-és raizozerek raktára, hivatalos kiadványok nagy raktára. I KO ISIS E. miivészi fényképész I IL. COBVIN-TÉR 5. TELEFON, 1-535-32. A legrégibb VIRÁGÜZLET Budán NQNN JULISKA II.e Szilágy! Dezső-tér 5 TELEFON: 1—524—11. az Olasz-fasor és környékén Fűszert csemegét GANCS~tól IL, RETEK-P. 33—35. GL ASZ PÉTER Saját és hozott anyaitokból kósxit jutányosán elsőrendű ruhát. TELEFONHIVÓI 1-503-54 + II.. OLASZFASOR 15. a Pasaréten KUBA SÁNDOR hölgylodráaz, Ipari siakoktstá II , Csalogány-ucce 62. 7.: 1-551-76. II., Peserátl-At 51. 7. hl,6: 1-813 73 a Zsigmond-utcában T akács-iiveg TBKáCS IMRE tábleUvoB szakOzlet, tükör, képkeret 11.. Zalgmond-ntcn 24. — Tol.< 1—606—00. lt ■érafflr rnfnd»ftsy iláflaiOtaE a,A PAULINYI ELEMER BUDAI KÉZMŰIPARI KELMEFESTŐ ÉS VEGYTISZTITŰ7ÁNÁL Z. Tetfiofi ■Oi» % fm mismrkmj Tsttom 1-666-2«. Óbudán köfaragómunkak KRAL GYULÁTÓL .. 111, LAJOS UTCA 77—70 a S zent Imre-városon TARJÁNYI kIpzett ÓRÁS XI. Horlhy-körtér 7. Pontos lavltásek. Speciális gyermekkocsi és játékáruiizlet XI. Irinyi János u. 2. Horthy körtéri oldal. Minden talál készítmény SUGÁR RÁDIÓ, CSILLÁR, ÍRÓGÉP, aWHHIl KERÉKPÁ R. VILLANS2ERELES XI.. HORTHY KÖRTÉR 4. R legkényesebb igényeknek készít űrt-, női-, sí- és sponcipfit Káli András XI., Verpeléti-ut4/6 OLÁH JÓZSEF VASKERESKEDŰ XI. Horthy Miklós ut 49, Tét,: 2—692—34. _________5% engedmény durva vasáruk kivételével. Sze m Imre kBnrr- fa paplrk.wak.dta négynyelvü kölcsönkönvvtór XI., S 21 I mre hercen-ul 2. T.: 2.60-33 CSENDES UNTUL SriiMfslSSR met ás készít: vízvezeték-, csatornázás- ás szivattyú Ke rendezést. DVORAK LÁSZLÓ késmVves XI., Horthy Mikié, at 47. 4« Saa.t Imra h.rc.g .1 4. S M A R z paplan. MATRAC XI. HORTHY MIKlAS-OT 18. SZ. ■ KRAMER ADOLF FIA ÄÄI XI-. Lágymányosi-utca 4. Telel o n: 2—5B1—25. | Felelős szerkesztő és kiadó: LIPPAY GYULA Dr. Főmunkatárs: László Zoltán dr. Nádor Zoltán könyvnyomdája, Budapest, VI., Vörösmarty utca 47/a. Telefon: 1-281-9®.

Next

/
Oldalképek
Tartalom