Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-07-15 / 1223. szám
2 Budai Napló 1936 julius 16. Az egyesületnek és a környék lakosságának nincsen joga ahhoz, hogy a főváros költségvetésébe és városfejlesztő programmjába közvetlenül beleszóljon. Ahhoz azonban joga van, hogy a város közigazgatásába küldött képviselői, nevezetesen a választott törvényhatósági bizottsági tagjai és országgyűlési képviselői útján beleszóljon a költség- vetésbe és városfejlesztő programmba. Az egyesületnek nincs joga ahhoz, hogy politizáljon, ahhoz azonban az egyesület minden tagjának s a környék minden arra jogosult lakójának joga van, hogy a törvényhatósági bizottságba és az országgyűlésbe küldendő tagjait maga válassza meg. Hiszik és meg vannak győződve arról, hogy az elmúlt választásokon olyan törvényhatósági bizottsági tagokra és olyan országgyűlési képviselőkre adták szavazataikat, akik egyfelől a környék elhanyagoltságát meglátják, sérelmeiket, bajaikat, a jelen határozati javaslatban felsorolt panaszokat, kívánságokat meghallgatják, megértik és méltányolják, — másfelől pedig — nem fognak megelégedni üres ígéretekkel és a sok százezer pengős adó fejében odadobott morzsákkal, hanem ügyük méltányosságától és jogosságától áthatott meggyőződéssel és erély- lyel oda fognak hatni, hogy panaszaik haladéktalanul orvosoltassanák, jogos kívánságaik sürgősen teljesíthessenek. Arra kérik ezúton is igen tisztelt képviselőiket, fogjanak össze, vessék latba minden befolyásukat, energiájukat ügyük érdekében s amint tettekkel és eredményekkel fogják megmutatni azt, hogy érdekeikért harcoltak, úgy ők is összefognák és tettekkel és eredményekkel fogják megmutatni azt, hogy minden igyekezetükkel és energiájukkal azon leszek, hogy a környék lakói — mint szavazópolgárok — egy emberként összefogva sorakozzanak ama zászlók alá. a jövőben is, amelyet a múltban a kezükbe adtak. Végül köszönetét mondtak a fővárosi sajtó azon részének, amely sérelmeik, kívánalmaik, érdekeik nyilvánosságra hozatalában, minél szélesebb körű ismertetésben oly nagy segítségükre volt. Kérik a fővárosi sajtó szíves támogatását további harcaikhoz is, amely támogatás fejében ők is arra fognak törekedni, hogy az egyesület tagjai és a környék lakossága ama lapok olvasótáborához csatla-1 kozzanak, amelyek érdekeiket képviselik. Gyújtsuk lángra a magyar nemzeti öntudatot Minden nemzet magasztalja önmagát... Nálunk a nagyokosok szüntelenül ölik a nemzeti öntudatot s azon keresztül a nemzeti erőt, csontunk velejébe égetvén, hogy „Kis nép vagyunk!“, Rokontalan árva, testvériden a maroknyi magyarság!“, „kevesen vagyunk!“, „Parányi nemzet a magyar, tehát csak más, idegen, nagy állam függvényeként maradhat fenn“. Ezek az álbölcsességek lassan pusztító méregként korhasztják a magyarság hősi, ősi életfáját, a gyökeréig! Lelketlen rúgó, romlott, romboló nemzeterkölcsi tanítás ez! Eredmény? Elveszett a magyarság zömének minden hite és lendületes merészsége!... A nemzeti erőt és öntudatot nem fojtogatni, de lángra gyújtani kell! Nem vagyunk „kis nép“! Semmiféleképpen! Történelmi múlt, erkölcsi érték, műveltség tekintetében egy nemzetnél sem vagyunk kisebbek. Nem a szám, a mennyiség, hanem a minőség a döntő. Vitézség, sport, zene, dal, népművészet terén a legelső, a legnagyobb nemzetek közé rangsorolunk. Nem vagyunk kevesen! Európa 31 nemzete között még számra nézve is a 8-ik nemzet vagyunk!... 1. orosz, 2. német, 3. angol, 4. francia, 5. olasz, 6. lengyel, 7. spanyol, 8. ma-\ gyár, 9. oláh, 10. holland, 11. portugál, 12. cseh, 13. svéd, 14. szerb, 15. bolgár, 16. litván, 17. görög, 18. flamand, 19. vallon, 20. dán, 21. finn, 22. norvég, stb. Hunyadi Mátyás idejében annyi magyar élt, mint angol!... Európában élő 120 nyelv közül nagyságra a 11. helyen állunk. Az egész világon beszélt 2296 nyelv sorában pedig a 29-ik helyen. Többszázmilliónyi turáni faj családtagjaként nem vagyunk „rokontalan, testvériden, árva maroknyi magyarság“. A többezer km-nyi természetes határvár- rendszer, a Kárpátok övezete minden természeti kinccsel megáldott, 21 millió lakosú magyar birodalom egy más idegen nagyhatalom függvényeként csonkult meg. önálló független államként ma is csorbítatlan nagyságban tündökölne és csakis nem függvényként maradhat fenn!... Európa egyetlen 21 milliós állama nem mondta ki önmagáról, hogy csak idegen állam függvényeként élhet! Csak a magyarság!... Görögország, Bulgária, Szerbia, Románia, Dánia, Belgium, Svédország, Portugália, stb. mind élhetett és él önálló államként, csak mi magyarok nem ?... A világon szétszórt 15 millió magyar ébredjünk és egyesüljünk és akkor darabokra tépve is erős és nagy nemzet vagyunk! Nem erőnk és számunk kicsi, hanem az önmagunkba vetett hitünk! Nemzeti önbizalommal, bátorsággal és hittel, csak előre és csak felfelé! Tanárok! Tanítók! Leventeoktatók! Cserkészvezetők! Gyújtsuk lángra az elaltatott magyar nemzeti öntudatot! Máté-Tőrék Gyula testőr-alezredes Végre megérett... a magyar föld életadó gazdag áldása: a búza. És megérett vele egyidejűleg az évtizedek óta vajúdó nagy álmok egyike: ÓBUDA SZABÁLYOZÁSA. Meghozta a maga kalászos, reményt nyújtó gyümölcsét, az első lépést ja gyakorlati megvalósítás terén, amely — hisszük — gyors ütemben vonja maga után a többit is. Szendy polgármester erélyesen vette kezébe az irányítást, a munkavezetés sok gonddal járó gyeplőjét s ennek egyik eredménye (gyanánt üdvözölhetjük örömmel az óbudai rész szépítésére kiírt pályázatot és a nyomában fellépő, különösen a KÖZMUNKÁK TANÁCSA ülésein megnyilvánuló nagy érdeklődést. . A nemzetek közti nagy versenyben nekünk sietnünk Jkell, hogy le ne maradjunk, azonban a gyors munka sohasem jó! Vagy legalább is alakítsuk át ezt a mondást gyors- ütemű korunk felfogása szerint: csak a jól meggondolt gyors munka jó! Nem szabad elfelejtenünk, hogy ős Budának, drága múltúnk e büszkeségének minden kétséget kizárólag legrégibb része éppen öbuda! Az Árpádokhoz, az Anjoukhoz, a „királynői városhoz“ fűződő mély kegyelet melegedik fel szívünkben s izzik át sorsátkozta történelmünk, ha Óbudára gondolunk. Ezért kell megőriznünk Óbudának történeti hangulatát, az évezredek nagyságát magában hordozó jellegét, sőt fejleszteni kell azt annyira, hogy necsak mi és a folytatódó nemzedékek érezzék meg, hanem a fürdővárosunkban üdülő, pihenő, kiváncsi idegen is és ezt vigye magával mindenfelé a világon, mint megingathatatlan, erős meggyőződést, ahogy az itt járt R. Tagore mondotta: Itt ringott az emberiség bölcsője... Nem hagy semmi sem maradandóbb nyomot az emberi lélekben, mint ha a szép, a maga két hatalmas megnyilatkozásában ragadja meg a szívet, a lelket: a kellem es a fenségesség. ^ A gyönyörű, jó levegőjű, szép kilátású sétány, ami végig vezet majd a világviszonylatban is legmagasabb rendű gyógyfürdőink előtt és a szépséges Dunánk mellett pompás parkokkal, szökőkutakkal, zenével, esetleg mindig idő- és alkalomszerű magyar látnivalókkal — megadja a kellemességet, a gyönyörűséget, a feledhetetlenséget az idegennek. Ha azonban jól vigyázunk, megfogja a lelkét a fenség érzése is, mert tudatosan kidomboríthatjuk azt, hogy Óbudának 2000 éves a történelme: Óbuda Európa egyik legrégibb városa. Lüktesssen ez az újra épülő kövek között, érezze meg ezt mindenki a hely szellemében, amit el lehet érni az építkezéseknél az épületek formáival, elrendezésével, méreteivel, de el lehet érni a sétány hüs árnyékaiban a megnyugtató színekkel rendelkező pázsitok közepén, vagy a szökőkutak mellett felállítandó történelmi szobrokkal, üvegre festett, este átvilágítható történelmi képekkel is, amelyeknek Öbuda, vagy Buda történelmére vonatkozó magyarázatát — ízléses táblák adnák meg több nyelven. Mennyivel jobb színben látszunk majd az itt járó külföldiek előtt, emelkedik a színvonalunk majd, ha azt látják, hogy nem annyira pénzüket hajszoljuk, mint inkább a lelkűket keressük, hogy összecsendítsük vele a mi őszinte, száz sebből vérző magyar lelkünket. Ezt tárjuk fel előtte mindenben, amit csak megtekint s így a megélhetésünket, boldogulásunkat szolgáló fürdöügyünk a legmagaszto- tosabb magyar cél: a revízió szolgálatába áll. A felépítendő Árpádtemplomtól a majd megszépülő és ezáltal ritka keleti érdekességü Gül Baba sírjáig sok minden fog meggyőzően tanúskodni amellett, hogy a magyar nemzet őseihez, múltjához ragaszkodva akar tovább élni a megváltozott viszonyok között is. A kellemesen elszórakozó idegen meg fogja érteni és érezni ezt — és amikor csak tud, visz- szatér ide, Budára, — Óbudára, mert ezt a harmóniát a világon seholsem találja meg. Bugárszky Mátyás. A Telein tevékenysége Az orvosokról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor- a felszólalók — főleg a képviselőház orvostagjai — sűrűn emlékeztek meg a népbetegségekről, amelyeknek számbeli rekordját körülbelül a nemi betegségek tartják. Szomorú statisztikák szólanák erről, de még szomorúbbak a statisztikáknál a következmények, amelyeket jobban nem tudnék megvilágítani, mint azzal, hogy például Budapesten majdnem minden harmadik, negyedik ember nemibajos. Hisz ez gondolatnak is szörnyű, hát még valóságnak! Aki valaha csak egy kicsit is foglalkozott a nemi betegségek megismerésével, tisztába jön mindjárt, mit jelent ez a szörnyű valóság. A nemi betegség ugyanis nem egyéni betegség, mint például a vesegyulladás, szívbaj és a többi, de generációkat megmérgező kór, amelyet apa, anya átad az utódainak, akiken észrevétlenül üt ki a vészes nyavalya, olyan formákban, amelyek az életképesség teljes megbénítását vonják maguk után. „Megbüntetem az apák vétkeit a utódokban hatod és hetediziglen” — mondja az ótestamentum szavaálló Jehovája. Amikor Mózes ezt a kérlelhetetlen szentenciát kimondotta, tette azért, mert látta népén a népbetegségek leggyilkosabbjának nemzetvesztő hatását. JteudictUidáeiák IRTA: FLIGL JÓZSEF A megérdemelt és meg nem érdemelt rendjelek és kitüntetések „embarras de riohesses“-je után, amit a világháború hozott magával, a háború utáni rendjelnélküliségnek reakciója következett. Azonban amíg a világ törvényei nem tudják kiirtani az emberi hiúságot, addig a rendjelek a legkívánatosabb ékszerek közé fognak tartozni, amiket egy férfi viselhet anélkül, hogy nevetségessé válnék Mert hiszen a rendjel boldog birtokosa és viselője mindig azt hiszi, hogy az ő „kitüntetése" őt a valóságban azon „közönséges halandók“ tömege fölé emeli, akik kénytelenek, kitüntetés nélkül, az életen átvergődni. Még igen kiváló férfiak sem voltak mentesek az ilyen kicsinyes hiúságtól és büszkék voltak rendjeleikre és érmeikre, akár hadvezérek, akár művészek vagy államférfiak voltak is azok. Itt csak Goethere kell gondolnunk, aki az ő excellencies címére és magas érdemrendjeire nagyobb súlyt helyezett, mint ezt egy ily nagy minden tudást magába egyesítő, lángelméről fel lehetett volna tételezni. A rendjelek története kétségkívül érdekes, ezúttal azonban csak arra akarunk szorítkozni, hogy egyes érdemrendekről néhány történetet elmondjunk, amelyek talán nem olyan érdekesek, de mindenesetre eléggé mulatságosak. Néha egy-egy kitüntetésnek olyan hordereje volt, hogy ritkasága és rendkívülisége miatt csakugyan kitüntette a viselőjét, őt első látásra is olyannak tüntetve fel, akinek valami páratlanul kiválóat kellett véghez- vinnie. Például, midőn 1916-ban az osztrák Lipót- rend, tehát egy olyan kitüntetés, melyet egyébként csak magasabb rangú, vezető állást betöltő egyéneknek adományoztak, a sappeur-csapat egy szimpla hadnagyának, Mlaker Albinnak, díszítette a mellét, aki néhány katonája segítségével, a jnaga felelősségére a Casa Ratti nevű olasz erődítményt elfoglalta. Mikor ez a fiatal tiszt a Lipót-renddel a mellén, bement Triesztbe, természetesen, mindönki tudta, hogy kicsoda, miután ezidőtájt még nem volt a régi osztrák-magyar hadseregben egy második alantas tiszt, aki ezt a rendjelet viselte. Gyakoriak voltak azok az esetek, amidőn valaki kapott egy érdemrendet anélkül, hogy ezt felsőbb helyén tulajdonképpen szándékolták volna, véletlen, elnézés, félreértés, stb. folytán. Ez történt Liszt Ferenccel, aki egy ünnepélyen fellépett a Tuilénakban es mikor III. Napóleon a mester gomblyukában észrevette a becsületrend kis vörös szalagját, a „felsőbb fokot" adományozta neki. Mikor aztán a császári irodában kidolgozták az ajándékozási okmányt, rájöttek, hogy Liszt már korábban megkapta a kereszt után következő fokot, mire a császárnak erről jelentést tettek. Napoleon szintén meghökkent kissé, de azután mosolyogva megjegyezte, hogy még sem járja, hogy tett ígéretét most megmásítsa és hogy T.isr.tnoV ennek következtében tehát, meg kell kapnia a „commandeur" felsőbb fokát. Ekkor azonban előállott az a helyzet, hogy egy külföldi művészt nem lehetett megtenni az érdemrend commandeurjévé akkor, amidőn Auber, ezen korszak legkiválóbb francia muzsikusa, is csak „commandeur“-je volt a „légion d’honneur“-nek. Ennek folytán Aubert meg kellett tenni főtisztté (grand officier), amire tulajdonképpen nem volt különös ok- és alkalom és ezúttal először állott be az az eset, hogy egy művész megkapta ezt a legfelsőbb kitüntetést, amelyben Auber, nagy hazánkfiának lrífa'intáf^i. nélkül, bizony soha sem részesült volna. Még mulatságosabb az a történet, miként jutott Georges Bizet, a „Carmen" szerzője, egy félreértés folytán a maga érdemkeresztjéhez. Ez örökszép dalmű premierje előtt történt és a fiatal zeneköltő barátai tartottak attól, hogy ez az opera a bemutató előadáson meg fog bukni. (Ez csakugyan be is következett, csakhogy, amint ezt most már mindenki tudja, akkor nem az opera, hanem a közönség bukott meg!) Most tehát meg akarták próbálni, hogy Bizet-t még a premier előtt hozzásegítsék a kitüntetéshez és egyikük, aki jóbarátságban volt a szépművészeti miniszterrel, felkérte ezt, hogy a komponistának adományozza az érdemkeresztet. — Bizet, ki az? — kérdezte őexcellenciája. — Egy nagy művész, aki már sok szép dolgot írt — válaszolt a barát. — És mit írt tulajdonképpen? — érdeklődött a miniszter. — Utolsó művei közül az Arlesi leány különös figyelmet érdemel — hangzott a válasz. — Ah, az Arlesi leány! Ez valóban egészen bájos munka! Roppant élvezettel olvastam! Hogyan, és ez a talentumos ember még nem kapott volna rendjelet?! Azonnal dekorálni kell őt! 'És így jutott Bizet egy vörös szalagocskához, amelyet hasonló nevű drámájáért tulajdonképpen Alphonse Daudetnek szántak. Vivier, a hírneves kürtművész szintén nagyon különös módon jutott az érdemrendjéhez. Vichy- ben, Napoleon előtt, néhány szólódarabot adott elő és néhány nappal ezen szereplése után meghívták egy estélyre, melyet a császár egy idegen fejedelem tiszteletére rendezett. Vivier azonban a 'ruháit már elküldte volt Párisba és így Vichyben már nem volt frakköltözete. Erre a császár, akinek ugyanaz a termete volt, a művésznek rendelkezésére bocsátotta saját garderobját. (Meg kell jeA népbetegségeknek ezzel a nemzedékek életét veszélyeztető fajtájával s annak gyógyításával foglalkozik Budapesten egy negyvenhárom év óta működő társadalmi egyesület, amely cégéül egy görög istennő nevet kölcsönözte ki: a „Telcia”. Három derék orvos jött ma, minden más társát megelőzve, hogy társadalmilag is jó lesz védekezni a nemi betegségek ellen s megalapította a „Teleia” egyesületet. Hiszem megérdemlik, hogy a neveiket megtanuljuk. Temesvári Rezső hírneves gyermekorvos, Török Lajos, a bőrbetegségek gyógyításában világviszonylatban is számottevő doktor és a nemrég elhalt Feleky Hugó kitűnő urulógus. Nehéz küzdelmekkel tartotta fenn magát ez az egyesület, sokszor volt azon a ponton, hogy anyagiak és támogatás hijján beszünteti nemes működését, de hála lelkes orvosi karának s néhány nagyszorgalmú vezetőjének, a válságokat átélte s a Lipot-körut 70. sz. alatti rendelőjében ma is százával fogadja naponta a szegény ingyenes betegeit. Mert nem is kell mondanunk, hogy a rendeléseink, gyógyításaink, orvosszereink ingyen jutnak a 'beteghez s orvosaink, akiknek száma 20—25, teljesen ingyen, önzetlenül s hozzátehetem: páratlan becsületességgel s odaadással áldozzák oda munkásságukat. A Teleia évente 10.000 beteget kezel, illetve gyógyít, negyvenhárom év alatt tehát 60—70 ezer embernek adta vissza egészségét, életerejét s az életben vetett hitét. Ezt az utóbbit aláhúzom, mert tudvalévőén a nemi beteg első érzése a rémület, amely az ismeretlen s hibásan gyógyíthatatlannak hitt betegség nyomán keletkezik s amely csak akkor oszlik el, ha egészségét s bizalmát visszakapja. Az egyesület a gyógyításon kívül nagy propaganda-működést fejt ki nemcsak a „Teleia” című lapjának hasábjain, de évente rendezett felvilágosító előadásaival, amelyeknek ma már nagy közönsége van s más egyéb propagandisztikus tevékenységével. A „Teleia” ma báró Szterényi József elnöklete, Herczeg Ferenc, Pékár Gyula, báró Perényi Zsigmond s a közélet több előkelőségének vezetésével folytatja áldásos tevékenységét, legtöbbnyire a maga erejéből, itt-ott az állam és város megértő támogatásával. A „megértőt" alkalmaztam, bár ez nem mindig válik be. így többek között közel két éve, a negyvenéves jubileumkor láttunk előterjesztést két kiváló orvosunk kitüntetése iránt, amely előterjesztés azonban máig it ott hever valamelyik íróasztalfiókban. Pedig dr. Ecsődi Aladár főorvosra, akinek vállain nyugszik a nagy munka s dr. Drucker Viktor legrégibb orvosunk nagy tevékenységükkel igazán rászolgáltak erre a kis elismerésre. A „Teleia“ egyesületet, annak lelkes vezetőit s nagyszerű orvosi karát azonban ez a csekélység nem zavarja. Folytatjuk tovább nemzetmentő munkánkat, mert gyönyörűséget ad leikeinknek az a tudat, hogy szegény országunk egészségügyét visz- szük előbbre s ezer meg ezer szegény kétségbeesett embernek adjuk vissza egészségét, bizakodását s erejét arra, hogy visszavarázsolt munkaerejével hazájának jövendőjét szolgálja. Gegus Dániel. Minden háztulajdonos köteles lesz — bjüntetés terhe mellett — zászlóval feldíszíteni a házát Szent István napján. A szabályrendelet kiadása a közel napokban megjelenik. Most folynak egyébként a Szent Istvánnapi ünnepségek előkészületei. Ismét lesz tűzijáték, azonban a tavalyinál lényegesen nagyobbszabású. Felmerült az a terv is, hogy a körmenetet a Szent Imre évihez hasonlóan az Andrássy-úton végig tartsák meg. Augusztus 19-én este fáklyásmenet kísérné le a Várból a Szent Jobb ereklyét a Bazilikába, innen másnap reggel indulna a nagy körmenet a Hősök- terén felállítandó oltárhoz, ahonnan ismét vissza- kísémék a Szent Jobbot a Várkápolnába. Budavár nagy jubileumának hírét az egész világon szétviszik azok a jubileumi bélyegek, amelyeket Budavár visszafoglalásának 250. évfordulóján, szeptember másodikán bocsát forgalomba a postavezérigazgatóság. A sorozat 10-, 16-, 20-, 32- és 40-filléres értékekből áll. gyeznünk, hogy a császár minden frakkjának a gomblyukában benne volt a becsületrend lovagszalagja.) Vivier magára öltötte az egyik frakkot, odajárult az uralkodó elé és kürtjét a jobbkezében tartva, balkezével pedig a gomblyukon levő szalagra mutatva, meghajolt Napoleon előtt, mondván: „Felséges uram, köszönöm.” A császár eleinte összeráncolta a homlokát, de csakhamar jóízű kacagásba tört ki és a művésznek meghagyta a dekorációt. Horace Vemet, a hires és népszerű francia festő, aki az első császárság bukása után Napoleon haditetteit örökítette meg, egy ízben egy derék katonát segített hozzá a megérdemelt kitüntetéséhez. Egyik csataképéhez az afrikai vadászok (chasseurs d’Afrique) egy őrmester (sergeant) szolgált neki modelül. A katona mindig szomorúan és leverten jelent meg műteremben, míg a piktor egy napon végre megkérdezte tőle, hogy mi nyomja a szívét. A sergeant kezdetben nem akart színt vallani, később azonban elmondta a művésznek bánata okát: elő volt terjesztve a becsületrend keresztjére, de azután igazságtalanul mellőzték. A jó fiú csügge- dése láttára Vernetnek kitűnő ötlete támadt. Másnapra Lajos Fülöp király látogatását várta és ezért az említett dekorációt feltűnő módon odapingálta a katona mellére. Mikor a király azután megtekintette a képet, Vemet színlelt sajnálkozással megjegyezte: „Egyébként tévedtem. Azt hittem, ez a derék katona, aki a hazának nagyszerű szolgálatokat tett, dekorálva van. ő azonban, sajnos, nincsen dekorálva. Kár, a rendjel pompásan fest a képen”. — „Önnek igaza van, mester,” válaszolt a király jókedvűen. „Ne távolítsa el a keresztet, egészen a helyén van ott. Küldeni fogok önnek egy igazit, amit ön a modelljének majd az én nevemben át fog adni.” És a sergeant a művész lélekjelenléte folytán megkapta az ő sóvárogva várt rendjelét.
