Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)

1936-06-08 / 1220. szám

1936 június 8. Budai Napló 3 A BALATONNAK Budapesthez legközelebb esd üdülőhelyen, bala ton-akarattyán, szépfekvésű, vaskerítése*!, 400 öles villa- telek 60 termő gyümölcsfával, 45 rózsa- és dlszbokorral olcsón eladó. Bővebbet: 59-3*93 telefonon. Személyi hírek HORTHY MIKLÓS, Magyarország kormány­zója Áldozócsütörtökön ünnepélyes keretek között megnyitotta az Aggteleki cseppkőbarlang villany- világítással ellátott részeit. JÓZSEF FŐHERCEG a múlt pénteken meg­tekintette Edvi Illés Ödön & Ili kiállítását a Mű­teremben és nagyon elismerőn nyilatkozott a két művész teljesítményéről. HÓMAN BÁLINT kultuszminisztert a berlini egyetem díszdoktorává avatta. FABINYI TIHAMÉR pénzügyminiszter a Hímgária-szállóban május 28-án sajtóteát ren­dezett. KERESZTES-FISCHER FERENC, a Pénz­intézeti Központ elnöke az önálló kis pénzintézetek fenntartásának szükségességéről nyilatkozott. BESSENYEY ZÉNÓ, a Közmunkák Taná­csának elnöke és SZURDAY RÓBERT országgyű­lési képviselő tiszteletére a NÉP XIII. kerületi szociális női csoportja vacsorát rendezett. SZENDY KÁROLY polgármester nyitotta meg a főváros új rádiumkórházát. — A főváros nevében ő koszorúzta meg a hagyományos pompá­val megtartott Hősök Emlékünnepén a Hősök Em­lékművét. KOYÁCSHÁZY VILMOS tanácsnok, a vá­rosgazdasági ügyosztály vezetője 250 oldalas elabo- rátumot készített a fővárosi biztosítások ügyéről. FELKAY FERENC dr. tanügyi tanácsnok fogadta a pályaudvaron annak a bécsi ezer diák­nak és diáklánynak érkezését, akik Bécsből Buda­pestre rándultak. DORNER AURÉL pénzügyminiszteri minisz­teri tanácsosnak a kormányzó a magyar királyi honvédség fejlesztése körül kifejtett ügybuzgó és értékes munkássága elismeréséül a Magyar Érdem­rend középkeresztjét adományozta. LENDL ADOLF dr., & nagynevű tudós áldott türelemmel várta be lábtörésének gyógyulását a keszthelyi dr. Jobs-szanatóriumban, ahol a törés már összeforrt és Imár néhány lépést is tesz szobá­jában, úgyhogy Jnahány nap múlva elhagyhatja a szanatóriumot. OREL GÉZA dr. tankerületi főigazgató elő­adott Miskolcon a Kereskedelmi Kamara meghívá­sára az üzletek modernizálásáról, a reklám meg­indításáról, a vásárlók lélektanából stb. PÁVAI VÁJNÁ FERENC főbányatanácsos, főgeológus a (Budapest [Fürdőváros Egyesület ülé­sén rámutatott arra, hogy a főváros fontosabb he­lyeit hévforrásokkal kellene fűteni, miként az több helyen: Pöstyénben, Szolnokon és Debrecenben történik. KRESZ KÁROLY dr., a TÉBE igazgatója Párizsban az optánskassza ügyében tárgyalásokat folytat. SEENGER BÉLA gyáros, kereskedelmi taná­csosnak, az Országos Magyar Iparművészeti Tár­sulat iparos-alelnökének a kormányzó la kormány- főtanácsosi címet adományozta. HOFFER LÁSZLÓ v. országgyűlési képvi­selő, gazdasági főtanácsost a Toll-szindikátus elnö­kének megválasztották. ■ HAVAS ISTVÁN, a Petőfi Társaság és a Hollós Mátyás Társaság főtitkára, Lénaunak, a magyarországi születésű német költőnek verseiből fordított le egy kötetre valót. DORMÁNDY GÉZA ny. tábornok, a Duna- gőzhajózási Társaság magyarországi képviselője betegszabadságáról hazaérkezett és átvette hivata­lának vezetését. CSAPODY ISTVÁN dr. székesfővárosi köz­kórházi főorvos, a budapesti királyi magyar Páz­mány Péter tudományegyetemi magántanárnak a kormányzó a szakirodalom művelése és az orvos­képzés terén szerzett érdemei elismeréséül az egye­temi rendkívüli tanári címet adományozta. TAKÁTS GUIDÓ dr. őrnagy-hadbíró, aki a budapesti honvédtörvényszéken Budán teljesít szol­gálatot, nyári szabadságra ment, GÖMÖRI GYŐZŐ, a Buda-Alsóváros-Sós­fürdő környéke Egyesület tiszteletbeli elnöke, öt hétig súlyos betegen feküdt a Herzog-klinikán, ahonnan orvos fiának és leányának odaadó, gondos ápolása mellett a napokban egészségesen került otthonába. LANTAY LAJOS szobrászművész, tanárnak a világháborúban elesett hősök emlékszobrát pünkösd hétfőjén leplezték le lélekemelő ünnepség keretében Váchartyán községben. CSILLÉRY DEZSŐ kormányfőtanácsost, a BSzKRT igazgatóját szolgálatának huszonötéves évfordulója alkalmából melegen ünnepelték a BSzKRT székházának dísztermében. VAGÁCS GÉZA MIHÁLY érdemes budai szűcsmestert a Magyarországi Szűcsmesterek és Szőrmekereskedők Országos Egyesülete elnökévé választotta. Milliomosokkal megrakottan futott be június 2-án az ia 1 csupa étkező- és háló­kocsikból álló luxus-expresszvonat, amely Lon­donból egyenesen Budára hozta családjával együtt azt a 180 gazdag angol urat, akik mos­tan jóidéig élvezni fogják gyógyfürdőinket: a Gellért pezsgőfürdőjét, a Margit-sziget uszodá­ját, a termálfürdőket és Budapest egyéb szép­ségeit. Igen ügyes propaganda hozta ide félévi bedolgozás után angol vendégeinket és ez a Budapesti Kurkomissziónak érdeme, örven­dünk ennek a nagy sikernek és reméljük, hogy nemsokára máshonnét is befutnak ilyen vonatok a mi szépséges Budánkra. A vonat neve, amely a vagonokra is ki volt írva: London—Buda­pest—Spa. A szerénység a legszebb emberi tu­lajdonságok egyike, de inem helyénvaló, hogyha az hallgatná agyon, aki ezt az eszmét elsőnek felvetette és a Budai Naplóban meg nem értés, lemosolygás és óriási akadályok dacára az ille­tékesekben éveken át ébrentartotta. „Buda— Spa'“ : a Budai Napló eszmei szabadalma. FOTÓCIKKEK Zlhrinylnél I., BttHa-Mtca 8 Gyász. Vitéz Tabódy Tibor, Zala vár­megye főispánja váratlanul meghalt. A puritán jellemű katona és politikus nagy népszerűségnek örvendett megyéjében s igen sokat tett a magyar fürdőügy érdekében Budáért és Balatonért. Budapest vagyonát mutatja be a székes- főváros elkészült 1935. évi zárószámadása. A fő­város összes vagyona az üzemekben fekvő vagyon­nal együtt 1 milliárd 527 millió 35 ezer pengő. A főváros terhe 708,782.000 pengő, a főváros tiszta vagyona az új becslés szerint 818,253.000 pengő. A zárószámadás adatai szerint a főváros üzemei a beruházott tőke törlesztése és kamatai, üzleti fe­leslegük, természetben való szolgáltatások címén együttvéve 24.260.000 pengőt juttattak a községi háztartásoknak. Ebből a gyógyfürdők és a gyógy­források, a kenyérgyár, valamint a lóhúsüzem 1,240.000 pengős együttes veszteségét leszámítva, az üzemek hozzájárulása a községi háztartáshoz tisztán 23,020.000 pengő volt, a 22,060.000 pengős előirányzattal szemben. Dr. Bagyó Jánosné László Lili hegedű­művésznő és zenepedagógus rózsadombi zeneisko­lája ezidén is kitűnően sikerült vizsgahangversenyt rendezett. A növendékek kivétel nélkül jól meg­alapozott tudásról és szakszerű, gondos kiképzés­ről tettek bizonyságot. A Balatonszemesi Egyesület pompás könyvet adott ki Schoedl Ervin Mária főtitkár, a jeles (költő szerkesztésében. A szépkiállítású mű nemcsak a balatonszemesi nyaraló úricsaládok (sok az ismert budai közöttük) áldozatkészségéről tesz tanúbizonyságot, hanem bemutatja Schoedl Ervin Máriát az írót is, aki sokoldalúságával ha­tározott nyeresége az irodalomnak. Lázár István, a székely-magyar írók lég- kiválóbbja, váratlanul meghalt. Országos gyász kí­sérte utolsó útjára, temetésén Gegus Dániel ny. fő­kapitány méltatta érdemeit a Hollós Mátyás Tár­saság részéről. Mézelő fákat ültetnek a Bíbic-telepen. A Kelenföldi Gazdasági és Közművelődési Egye­sület választmánya — a XI. kér. Major-u. 7. az. alatti Szabadságharangban — gazdag napirenddel tartott ülést. Sziklay János dr. m. kir. kormány-, főtanácsos elnök, meleg szeretettel üdvözölte a tel­jes számban megjelent választmányi tagokat, to­vábbá Dorner Gyula díszelnök és dr. Vályi Lajos társelnök bizottsági tagokat. Bánhelyi Ferenc szfőv. tanár, ügyv. elnök többek között ismertette az Egyesület fásítási programmját, amely a méhé­szetet kell hogy szolgálja, mert e nélkül szép és zamatos sasadi őszibarack el sem képzelhető. Kö­vetendő példaként megemlíti az egyesületi tagok ama ténykedését, hogy a polgármester úl által ki­utalt 100 darab fát a bibictelepiek maguk ültet­ték el és a jövőben is hasonlóképpen fognak cse­lekedni, hogy a főváros adóktól görnyedő polgár­ságát az így felmerülendő költségektől mentesít­sék. Ismét hangsúlyozták a felszólalók, hogy az Etele-úti gyűjtőcsatorna és mellékcsatornáinak el­készítését megfogják sürgetni s ha kell, úgy a belügyminiszter közbenjárását fogják kérni, a munkálatok elvégeztetéséhez szükséges összeg meg­szerzésére. Domer Gyula a Bibic-telep műszaki kérdéseit fejtegette felszólalásában, dr. Vályi La­jos pedig az Egyesület újszellemű, a közért dol­gozó, komoly alkotómunkásságát méltatta, to­vábbá ismertette a villamos-tarifa emelésének tu­lajdonképpeni okát és több, a Bibie-telepet ér­deklő aktuális kérdést világított meg. Végül mele­gen ünnepelték dr. Sziklay Jánost magas kor­mányzói kitüntetése alkalmából. Dr. Csányi V. Antal alelnök a csatornázás szükségességét fejte­gette és Ravasz Ferenc alelnök pedig köszönetét mondott Dorner Gyula díszelnöknek és dr. Vályi Lajos társelnök eredményes támogatásáért. A nagy napirend folytán a választmányi ülés éjfél­tájt ért véget. Budapest forgalmának javulását mutatja a fővárosi statisztikai hivatal első negyedévének helyzetéről közzétett jelentése. A BESzKÁRT 48 millióval több utast szállított, mint tavaly, a kis- szakaszjeggyel utazók száma 3.5 millióval több volt, mint a múlt év első negyedében. Az autobusz- utasok száma 700.000-rel szaporodott. A siklón két­szer annyian utaztak. Az elektromosművek ára mi bevétele meghaladta a 13 millió pengőt, mintegy 300.000 pengővel több, mint tavaly. A Rudas-für- donel 5 ezerrel, a Gellért-fürdőnél 8 ezerrel, a Széchenyi-fürdőnél 5 ezerrel, a Szent Imre-fürdő- nél 3.5 ezerrel emelkedett a látogatók száma. Az év élső negyedében negyedmillió látogatójuk volt a fővárosi fürdőknek. Az első három hónapban 45.527 idegen kereste fel Budapestet, közel 10 ezerrel több, mint a múlt évben. A tényleges kül­földiek száma 14928 volt, 3820-al több, mint ta­valy. A születések száma a tavalyival szemben nö­vekedett, a halálozásoké csökkent és egyenlegként a születések felülmúlták a halálozások számát Há­zasságkötés 2409 volt, míg a múlt év első negyedé­ben csak 2251 házasságot kötöttek Budapesten. A budai csöndes rész lakói azt hiszlir, hogy a esendrendelet arra is vonatkozik, hogy a lakásokban 10 óra után nem szabad rádiózni, mert a falon keresztül áthal latszik a muzsika, a lakók­nak nem szabad (kora reggel, esetleg késő éjszaka aprófát vágni a (békésén szendergő szom^zpHnir fgje felett, tulkoran, vagy 10 óra után még mindig. porolnak, esetleg ugat a szomszéd kutyája. A rendőrségnek ezekre a (panaszokra az a megjegy­zése, hogy a csendrendelet csak a közterületek lár­májáról es az utcára kihallatszó zajról intézkedik. A hazakban észlelt lárma a házirend kérdése, ily irányú panasszal tehát ne a rendőrséghez, hanem a háztulajdonoshoz forduljanak a lakók. Új építkezések Budán. A polgármester Budán az alabbi nagyobbszabású építkezésekre adott engedélyt: Horthy Miklós-út 75. szám alatt ötemeletes társasház, Fő-utoa 28. sz. alatt ötemele­tes bérház, Verpeléti-út 18. szám alatt hatemeletes társasház, Olasz-fasor 61. szám alatt háromemele­tes bérház, Etele-utca 123. sz. alatt egyemeletes bérház, Bécsi-út fL80/e. alatt egyemeletes bérház. A Balaton sorsáról tanácskoztak először Budán a Balatoni Egyesületek Szövetségének ki­küldöttei, majd a vadregényes Badacsonyban folytatták megbeszéléseiket nádudvari Tormay Géza államtitkárnak, az Orsz. Idegenforgalmi Hi­vatal főnökének elnökletével Budáról részt vettek az ülésen Vargha Imre dr., Csemez Károly dr., Ivántsy Pap Elemér, vitéz Szabó András és Pöltzel Jenő, a szakminisztériumok képviseleté­ben. A zalai, somogyi és veszprémi fő- és alispá­nok, járási főszolgabírók, Balatonfüredről Mes- terházy Ferenc dr. főszolgabíró, a Balatonbavi Hajózási rt. részéről Brunner Vilmos vezérigaz­gató, kormányfőtanácsos, a BIB vezérkarából Lázár László MÁV igazgató és dr. Tüske Jenő főtanácsos, Kiss Jenő dr., Sümegi Vilmos kor­mányfőtanácsos és Köblig Ferenc min. tanácsos voltak jelen ezen a nevezetes gyűlésen, amelyen a Balaton sorsat minden oldalról, főleg azonban az idegenforgalom, a budai kapcsolatok, közlekedés­ügy és telepítés szempontjából behatóan megtár­gyalták. A Kisfaludy-szinház eredeti operettet mutatott be Csókhercegnő címmel. A revűoperett szöveget Körössy Zoltán, a .színház tehetséges tagja irta. Zenéjét szerezte Seress Rezső, a Szomorú va­sárnap stb. népszerű szerzője. A szöveg ötletes. Egy színésznő csókon szerez meg egy kastélyt s a osókheroegnő I körül vidám bonyodalom támad. Körössy Zoltán szereplésével is kitűnt, különösen artistaszínpadra is beillő imitációival. Jatzkó Cia főleg ügyes táncaival, Oltay Baba szép énekszá­maival, Balázs István pedig hangulatos játékával aratott nagy sikert. A (nagyszámú göri és boy is nagyban emelte a darab sikerét. A „Budapest— Wien“ nagysikerű operett a NÉP III. kér. szerve­zetei női táborának rendezésében május 19-én ke­rült előadásra. A színházat megtöltő nívós közön­ség lelkesen megtapsolta a kitűnő előadást, amely a teljes siker jegyében zajlott le. MÁR MIATTAM JÖHET SZOMBAT, VASÁRNAP... Már miattam jöhet szombat, vasárnap, így sem, úgy sem láthatom a babámat, Mert énnekem százados úr parancsol, Vasárnap is vikszolom a bakancsom. Katonának hej, de komisz dolgá vont Nehéz borjú nyomja vallom, oldalam. Árva szívem fel-félsóhajt csendesen, Isten áldjon gyöngyvirágom, kedvesem. Sej, soproni 48-as kaszárnya, Nem leszek én mindörökre bezárva. Szabadító piros pünkösdvasárnap Csókolom a göndörhajú babámat. Pápai Tóth Géza. Pápai Tóth Géza, a Pápán élő fiatal poéta Viraág Bélának, lapunk szerkesztőjének 50 éves írói jubileuma alkalmával kiadta legújabb dalos­füzetét, amelyben ötvennél több, szebbnél-szebb poétikus, zenésítésre nagyon alkalmas versét hozta nyilvánosságra. Magyar zeneszerzőink válogathat­nak a könnyed stílusú, gördülékeny, népies for­májú, magyaros, szívhez szóló, szép dalszövegek­ben, amelyek közül több már zenésítve közismert is. A két-három strófás dalok, pattogó rímek és a verseknek fordulatos szövege egyenesen kívánja a zenésítést, hogy így mihamarabb elterjedjenek és közismertté váljanak. Érdeklődők forduljanak a szerzőhöz, Pápa, Flórián-u. 7. Mutatóba mostani számunkban közöljük a szerző egyik versét. _____________________________________U-a) MEH TKSram Répát BMWCTát, Fű-trtci 10 A kirándulók szentmisét hallgathatnak Budán reggel 5 órakor a ferencesek Margit-körúti templomában és a Lipótmező-i templomban. A ke­lenföldi állomásról indulók számára az állomási épület mellett levő Szent Gellért-kápolnában reg­gel 6 órakor tartanak a kirándulók számára szent­misét. Az egyszobás házak állandó adómentes­séget kaptak 1936. évtől kezdve. E szerint az 1 szobából és mellékhelyiségekből álló kisházak mentesek a házadó és járulékai alóL A mentesség­ben azok részesülnek, akik együttélő családtag­jaikkal kizárólag, vagy túlnyomórészben nap­számból élnek. A mentesség megállapítása hivatal­ból történik, ha ez mégsem történne meg, az igénynek elismerését szeptember 15-ig lehet kérni. Váth Jánosról, a Pannontenger mese­mondójáról írt érdekes kritikai füzeteikét Orosz Iván, aki komolyan méltatja és ismerteti meg ol­vasóközönségével a balatonalmádi magányában elő termékeny, jeles írónkat, bátran írhatjuk: má­sodik Gárdonyi Gézánkat, Váth Jánost azok előtt, akik félévszázados életének nyomtatott alkotásait a népies irodalom terén ismerik, nem kell külön bemutatni. Sorozatos munkáit csak nemrégiben adta ki egy tucat kötetben a Balatoni Társaság és a kritika egyhangú dicséretével halmozta el a ba­latoniak édesszavú mesemondóját. RAVASZ cukrász L, Krigztina-körút 75. Telefon: 50-2-83 ________előkelő CUKWÁ8Z-8ZALOW Tízf illéres viteldíjjal közlekedik június 1-től augusztus 31-ig & rómaiparti autóbusz a HÉV akvinkumi állomásától kiindulva a MÁV 'vasúti töltés melletti Névtelen-úton a Nánási-útig. A Maiimba Imre-féle gyermeküdülőtele­pet a Kavics-utcában kibővítették, úgy, hogy az most már ötven gyermek befogadására alkalmas A megnyitó ünnepségen megjelent Horthy Miklósné őfÖméltósága is, akit Schüler Dezső tanácsnok üd­vözölt, köszönetét mondva azért az érdeklődésért, amellyel a szegény gyermekek helyzetét kíséri. „Uj Világ" címen Béldi Béla dr. ország­gyűlési képviselő főszerkesztése mellett és K rés Ica Frigyes felelős szerkesztésében új közgazdasági hetilap jelent meg. GY0RSIRRSI és gépírást KÖZMŰ iskolában^ Az Állami gép járóművezetőképző (sof- főr) tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyag- vizsgáló Intézetben (Budapest, VIII., József-körút 6) június 2-án megnyílt. Beírás és e felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta <L e. 10—12 óra között az igazgatósági irodában. A Svábhegyi Nagyszálló mellett gyö­nyörű ötholdas parkban szeptemberben megnyílik a második iskolaszanatórium. Az új intézmény tel­két a rajta levő kétemeletes hatalmas kastéllyal Driher Jenő nagybirtokos és felesége engedték át iskolaszanatórium céljaira. A Szentimxevárosi Zenekar közreműkö­désével díszhangversenyt rendezett a Prohászka Ottokár Társaság és a Korunk Szava a zeneművé­szeti főiskola nagytermében, előkelő közönség jelen­létében. A Pestszenterzsébeti Rákóczi Szövet­ség a magyar keresztény társadalom legszélesebb- körű bevonásával Pestszenterzsébeten június 7-én zászlószentelő örömünnepséget rendez. Ebből az ünnepi alkalomból az Országos Rákóczi Szövetség Pestszenterzsébetre díszközgyűlést hirdet a Pflum- mozgó előadó nagytermében. A díszközgyűlést a zászló egyházi megáldása előzi meg és díszebéd, valamint műsoros est követnek. Belépődíj nincs. Vendégeket sávosén látnak. Gyermeknapi gyűjtés a Hitelbank Krisztina-téri fiókja előtt (Schoedl felvétel) Ülősor balról jobbra; dr. gróf Nyáry Boldizsárnó, Albrecht főherceg, Radnayné, dr. Kará- csonyné. Állósor: dr. Loyzelnó, Harnischné, Somogyi Istvánná, dr. Némethné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom