Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-10-29 / 1234. szám
4 Budai Napló 1936 október 29. Ezredtalálkozó. Duday Lajos dr. tanácsnok, XI. kér. elöljáró a kővetkező meghívót juttatta el a Budai Napló szerkesztőségéhez: ,fajtársaim 1 Ezredemlék- ünnepünk a folyó évben is november 4-én (szerdán) a józsefvárosi plébánia templomban (VUL, Mária Terézia-téren, Baross-utcai villamos mentén) 9 órakor tartandó misével kezdődik, amely után testületileg elmegyünk a VI., Andrássy-út végén lévő „Ismeretlen katona emlékkövéhez“ s ezt .megkoszorúzzuk (odaine- net a templomból külön autóbuszról gondoskodunk). Este pedig 8 órakor a „Fansz“ kaszinóban, Vilii., Mária-utca 10. szám alatt bajtársi vacsora lesz, melyre okvetlen megjelenést kér bajtársi üdvözlettel szint inai Szlatinay Sándor tábornok, szövetségi elnök. Jelentkezés a bajtársi vacsorára B. Axmann Gyula háznagynál Telefon: 1-444-84. A válasz nov. 3-ig elküldendő." A lágymányosi új templom és a Rudasfürdő átépítésének tervét elfogadta a magasépítési bizottság. A XI. kerületi lágymányosi új templom építésének ügyét tárgyalta legutóbb a főváros magasépítési ügyosztálya. A tervekhez, melyeket Waelder Gyula műegyetemi tanár ismertetett, a bizottság hozzájárult. Ugyanezen, ülésen mutatták be o Rudasfürdő átalakítására vonatkozó, 172.000 pengő költséget igénylő terveket is. A Rudasfürdőben 12 új rádiumos kádfürdőt, számos modem pihenőhelyet és mintegy 20 fürdőszobás új. lakosztályt építenek. Ezután a farkasréti temető bejáratánál építendő kriptatemplom terveivel és költségelőirányzatával foglalkoztak. A 340.000 pengős munkára Módos Merczbauer Ferenc műépítész terveit fogadták el. GYORSÍRÁS! és gépírást K0ZMR iskolában. "Helyreigazítás. A Budai Izraelita Hitközség vezetősége levelet intézett a Budai Naplóhoz, amelyben annak megállapítását kéri, hogy a Váli-utcában lévő felekezeti iskola nincs elhanyagolt épületben. A helyreigazításnak annál szívesebben teszünk eleget, mert nem akartuk cikkünkkel a hitközség érzékenységét megsérteni. Egyébként Hómon Bálint dr. közoktatásügyi miniszter a múlt héten rendéletet adott ki, amellyel a november 1-én és 2-án tervezett hitközségi képviselőtestületi választásokat három hónappal elhalasztotta és így most az a harc, amely a budai zsidóság életét feldúlta, egyelőre szünetel. Angol fürdőorvosok Budán. A napokban érkezett Budapestre a legutóbb Innsbruckban megtartott nemzetközi balneológiái kongresszuson résztvett angol fürdőorvosok nagyobb csoportja, amely a Gyógyhelyi Bizottság meghívására megtekintette a budapesti gyógyfürdőket. A svábhegyi szanatórium az angol orvosok tiszteletére villásreggelit adott, amely alkalommal dr. Groseh Károly és Ottlik György üdvözölték a vendégeket. Dr. Boddington, a buxtoni gyógyfürdő igazgatója és dr. W. J. Leist, a leamingtoni kórház főorvosa köszönetét mondottak az előzékeny fogadtatásért és csodálkozásuknak adtak kifejezést a magyar főváros fejlett fürdőknltúrája felett. Az angol orvosok üdülés céljából még hosszabb időt töltenek itt. — A Sajgó eladta a handlovai kőszénbáuya- érdekeltségét. A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat hosszabb időn át tartó tárgyalások után a Handlovai Kőszénbánya Részvénytársaságnál bírt teljes részvényállományát, azaz 116.720 darab részvényt, mely ezen vállalat részvényeinek 60%-át jelenti, eladta a Verein für Chemische und Metallurgische Produktion prágai részvénytársaságnak Az eladásnál elért vételár, mely folytatólagos részletekben fog a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulathoz befolyni, körülbelül 15 millió pengő értéket jelent. A Salgótarjáni Kőszénbánya itt. az így nyerendő összegeket meglevő magyar vállalatainak további kifejlesztése, ipari tevékenységének. kiszélesítése útján a magyar gazdasági élet szolgálatába fogja állítani. Buda Sportja Két budai csapat A Nemzeti Liga idei küzdelmében Budát két csapat képviseli: a Budai 11 és a 111. Kerület, régi szép- múltú harcosai a magyar futballnak. Ámde az idén mindkét csapat ugyancsak gyöngén szerepelt. Mintha elfogyott volna a szusz a nagy pesti csapatokkal való örökké reménytelen anyagi versenyben. Vereségek, kudarcok érték őket, akkor is, mikor jobbak voltak, győzelmet érdemeltek volna. Már-már temetői hangulat lett úrrá a sárguló levelű budai mezőkön. Drukkersóhajokból orkánok keletkeztek. Csak ketten nem csüggedtek: Faragó Lajos és Komor Ödön: a két klubvezér. A sport'két örök, rajongó szerelmese..Egyre csak ezt hajtogatták: „Lese még jobban is. Türelem." Mosolyogtak rajtuk. Egy kicsit mi is mosolyogtunk^ olyan hihetetlenül hangzott. E héten azonban, mintha új lélek költözött volna a régi budai dresszek alá. Lelkesek voltak, fiatalok, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a nagycsapatok rémei voltak. A III. Kerület megszerezte első idei pontját. A Budai pedig, bár vereséget szenvedett a Phöbustól, játékával újra bizakodást öntött már-már csüggedő híveibe. Faragó és Komor most is csak azt mondták: Lesz még jobban is... Mosolyogtunk. De örömünkben. Igazuk volt. __________ , r’.F. Gyö keres reformokat javasol Heinrich Antal dr., a BBTE atlétikai szakosztályának új elnöke. A BBTE javaslatot fog benyújtani, hogy egy önként vállalt átigazolási „pihenő“ révén módot nyújtsanak a nagy pesti futballegyesületeknek, hogy atlétikai szakosztályuk uj életre kelhessen. Csak így lehet közönséget biztosítani a versenyeknek. Reméljük, az életre való terv elé nem fognak akadályt gördíteni az érdekelt felek. így kívánja est a magyar atlétika életbevágó érdeke. Árverésre kerüli budai ingatlanok A jövő héten a következő budai ingatlanokat árverezik el az I—III. kerületi járásbíróságon. ITT. kerület: Mátyás-hegy 16097. hrsz. 672 öl telek, kikiáltási ár 10.721 pengő. Árverés október 31-én. Kenyeres-u. 14. sz. 78 öl telek és ház, kikiáltási ár 64.580 pengő. Árverés novémber 2-án. XI. kerület: Mohai-út 127. sz. 309 öl telek és ház, kikiáltási ár 8678 pengő. Árverés november 3-án. Hol vásároljunk Budán? Felhívjuk nagybecsű előfizetőink figyelmét az itt közölt megbízható cégekre és kérjük, hogy vásárlásaiknál és rendeléseiknél, saját érdekükben is, hivatkozzanak lapunkra. Előfizetőink a legelőzékenyebb kiszolgálásban részesülnek és az előfizetési nyugta felmutatása mellett külön árengedményt is kapnak az alábbi cégeknél. A Krisztinában BAKONYI (BODZSÁR) _ - „ j MODERN CÍM 1 A B L AK, FE L,1RA Tjl1. ■ ET Ü 1 RUZICSKA PÁL KÉNY*y*£.Y,S,?23 II, HORVATH-U. 29. TELEFON. 1-518-23 Vas-és konyhafelszerelési cikkek SSBBsr NÉMETH KÁROLY GÉZA vasiereskedés II., Csaloflány-u. 50. tSzeno-ternB i 44óvos PAPLAN-áaÁGYNEMÚKÉSZlTŐ mester HALÁSZ JÓZSEF II, Horvélh-u. 38 (Margit-körút sarok) Legolcsóbb üveg- ás porcol énüxlot Balaton látván II, MarglI-körút 38/a 1 Tffxffa ZSOLNAI GŐZFAVÁGÓJUÄI,U' és tíizolöanytglolep SSZÓIM, JCOlCSX Enyedi-u. 6. Tel.: 1-530-93 I Feslék és Háztartást cikkeit Fáik Mór testékkereskeáése II, Margit-körút 9. Tel.: 1-571-70 ELSŐ BUDAI ORASZANATÓRIUM I, Krisztin a-krL 89. óráját Csak szakképzett órással javíttassa.U. o.órák éa ékszerek állandó raktára, zálogjegyei, lör aranyat veszek A Vízivárosban RUHÁT. FELÖLTŐT . csak MOLDVAINÁL csináltasson Teleíonhlvó : 1-510-96 40 ÉVES MÜVÉSNÖK ZSOLDOS II, FŐ-UTCA 50 1 Kávait: váaetokat, pecaátnvomókal, bályegaöket | KiiPFMDNN IONOS cuKorna- es csoKOiaoegyara I., EXDRESZ GYÖRGY TÉR 1. Fiók: II., MARGIT-KÖRÜT I iSMrssx mezt iiimos BUDÁN PREISACH-CIPO FOGALOM I„ KRISZTIN A-TÉR J. AUGIJSZT-HÁZ VARGA SÁNDOR KÁRPITOS és lakai rendező II, Lénchíd-u. 4. Tol.: 1-50O-57 VILLÁM, RÁDIÓ -iVaSÄftl szerelés O CSERE 9 íavítAs Telefon: 1-522-27' MÁRKÁS riüió. villanysierelés, grammolon és rádiOJavliis Wachtel Emil hat. eng. villanyszerelő II, CORVIN-TÉE 6. TELEFON: 1-577-75 PROHÁSZKA NAPTÁR 1937. ÉVRE KAPHATÓ MISSZIÓSBÓL! KÖNYV- ÉS PAPÍR KERESKEDÉSBEN 1. Krisztina-körút 127 .„Kön" bíly.g 8% TI07II TECTUEDEIf könyv- és zenemükereskedése, pali wLH ILŐIICIYlR pír-, fíó- és rajzszerekraktára, hill, F8-n. 12 Tel.: 1-527-13 vatalos kiadványok nagy raktára 5V. ENGEDMÉNYT BIZTOSÍT ELŐFIZETŐINKNEK PÁL, úri-és nöidivatéranazi. «rí»«» um . .|l EVE ARÁT, ÉKSZERT, JAVÍTÁST 110 FISCHER ANTAL SZAKCÉGTŐL ■ ■ w II..CORV1N-TÉR 5. Telelőn: 1-511-18 JÚ FŰZÖT, “^.Yr01 SCHWEITZERNÉ ftízösxalon fából I. Méssáros-u. 6 A Szilágyi Vezsö-léren az összes férfi~ és nöíáivatciKKek Telefon : 1-516-87 HAVER ÉS MARTON PAPLAN ÉS MATRACÜZEM GÖBBÖSNÉ átdolgozásokat vaiiai Telefon: 1-549-21 A legrégibb VIRÁGÜZLET Budán MÄ.IM 11 ■■ iái#m II, Sxllégyl De*ső-tér 5 NONN JULISKA Telefon: 1-524-11 TARTÓS HULLÁM I^OCKNÉ HAJFESTÉS HÖLGYFODRÁSZ DIVATOS ESTÉLYI FRIZURÁK ATTILA-UTCA IO Süt, főz, fűt, „Flamme Bleue40 petróleum gázkálylia II, Pálffy-tér 2. (Zsigmond-utca sarok) 3°/o enoedmény lapunk felmutatójának* OLCSŐ MEGBÍZHATÓ Autógumi-, hó- és sircfpőjavitós ECKL GUMI JAVÍTÓ 1. KE MÉSZÁROS-UTCA 14. SZ. Ungvári Antal főjegyző-, „Nótárius“ fordító-, diktáló-, leíró- és többszörösítő irodája II, Fö-utca 92. Telelőn: 1S11-7S LÁTSZERÉSZ ÉS FOTOSZAK0ZLET ZIBRINYI Áugu.zt-hár Tornai Lajos cukrászdája II, MABKOVITS IVÁN-UTCA 4. SÜTEMÉNYEI EGÉSZ BUDÁN KÖZISMERTEK MODERN ÉS SPECIÁLIS STÍLBÚTOROK, ANT1KBUTOROK RESTAURÁLÁSA ALBRECHT RÓBERT 1, ATTILA-U. 12. 25 éves cég Sárközy Teréz KÉZIMUNKA, FONAL, * KÖTÖTT II Markovits Iván-u. 4. ÉS SZÖVÖTTÁBUK SZAKÜZLETE :DÉCIVASVT VROGÉUIA I, AlKotás-u. 13. TEL.: 1-660-45-' SÁMSONI ŰRI-, NŐI- ÉS SPECIÁLIS SPOR.TCIPÉSZETE II, FÖ-UTCA 27 TEL.: 1-565-81 CSERE IMRE lakatos 1, FAULER -U. 10. —= TEL.: 1-563-47. MOSKOVITZ KATALIN UTÓDA BÉRES GÉZÁNÉ. II, FÖ-UTCA 25 Legrégibb művirág, dísztől! és menyasszonyi kellékek üzlete ATTILA TAKARÍTÓ VÁLLALAT ILVJUA SÚROLÁST, BEERESZTÉST, TAKARÍTÁST, ABLALTISZTÍTÁST 1, Attila-utca 71. Telefon hívó: 1-614-80 A Zsigmond-utcában A Postapalotával szemben slacrT.bmT; bodánszky áru húz III, Zsigmond-utca 36. az. Lukácsfürdővel szemben Űri és női divat, fehérnemű, harisnyák, gyermekruhák JAVÍT 1 ALAKÍT 1 BŐRÖND ÉS BŐRDÍSZMŰ SZAKÜZLET ÉS MŰHELY I, Krisztina-körút öl. Postapalotával szemben. Tel.: 1-571-19 10% engedmény előfizetőinknek ! PAULINYI ELtLÉI BUDAI KÉZMŰIPARI KELMEFESTŐ és vegytisztitójánAl III, Zslgmond-ofaa 36 (az udvarban). Telefon : 1-666-72 Buddn Sugár-cipő megbizljató Gyógycipőkben it nagy választék I, Krisztina-körút 61 Postapalotával szemben A Böszörményi-útón 1 Putsay Testvérek cukrászdája es sütőüzeme 1. Attila-utca 21 A legolcsóbb festék, háztartási cikkek és illatszerek 1, Böszörményi-út 17/b ISTER • SZŐRME • ERNYŐ I, KRISZTINA-KÖRŰT 34. (Auguszt cukrászda mellett').** Az Alkotás-utcában A Várban JANKÓVITS DROGÉRIA 1, ALKOTÁS-UTCA 31 SZ. Tel.: 1-536-76 Márvány-utca sarok CSERY GYULA SZÜCSMESTER Auguszta fhgnő ő kir. fensége udv. száll. Gr. Bethlen István Bástyasétány 2. (Dísz-tér 16) Alapítva: 1884. Telefon: 1-606-63 Művészi cégtáblák, ajtónévtáblák Kozmánál 1, Alkotás-u. 9.T-hívó: 1-534-41 „BÁSTYA“ ILLATSZERTÁR 1. TÁRNOK-UTCA 2 A Lágymányoson A Margit-körúton SZENT IMRE könyv- és papirkereskedés négynyelvü kölcsönkönyvtór Szent Imre herceg-űt 2. T.: 2-690-33 Szőrme, ernyő Yagácstől II, MARGIT-KÖRÜT 45 II, FŰ-UTCA II SZÁM EGYETLEN ... | . > LÍGYMÍHY0S0H SZAKYI FERE MC ulpUüLŰIUltlGl XI., HORTHY H.-ÚT 60 Modern ülőbútorok, rekamiék, függönyök Barta Gyula kárpitos és tervező-lakberendező H, Tölgyfa-u. 26 SIMPLON PARFÜMÉRIA simpkm-modmellett XI.. HORTHY MIKLÓS-ÚT 60. Telelőn: 2 - 587 - 71 Reicher István a ,e?r!?ih5budai sst II., Tégla-utca 9. Tel.:1-522-61 * ■®*»0 ÉS VeSVUSZtlYO PÉCSI VAJHÁZ &ae\ml°éz?$ HORTHY MIKLÓS-ÚT 32. TEL. 2-693 88 JUSZT GYULA SSHÄ RÉGI HELYEN II, MARGIT-KÖRÚT 6. Szeifferttel szemben 27 éve órát, ékszert és favitást GUTTMDNN ÁRMINNÁL x'’nMZZ^Ílll AZ ÉPÜLŐ BUDA Új építkezések Budán A polgármesteri 111. ügyosztály legutóbb Budára a kővetkező építési engedélyeket adta ki: 1., Böszörményi üt 18/a. háromemeletes bérházra Czillér Istvánnak Vili., ICŐris-utca 30. (tervező: Cziller Antal, Kőris-utca 30.) 1., Hidegkúti-üit 48/e. egyemeletes lakóházra Hoffmann Györgynek V., Pozsonyi-út 30. (tervező: Taussig és Kóth, Váci-út 32.) Rege-utca 9252/8. családiházra Salk Márton- nénak V., Rudolf rakpart 7. .tervező: Fülöp Dezső, Aréna-út 12.) 11., Vitéz-utca 18. háromemeletes bérházra özv. Grügler Hugónénak VI., Szondy-utca 93. (tervező: Neu Miksa VIII., Baross-u. 98.) 111., Filatori-dűlő 18770/24. családiházra Nagy Józsefnek III., Vörösvári-út 24. (tervező: ifj. Elischer István, Csillaghegy.) 111., Erdöalja-út 08. családiházra Zsigmond An falnak III., Erdőalja-út 2Q550. (tervező: Zrínyi József, Múzeum-krt 2.) XI., Kapi-utca 8. egyemeletes lakóházi a özv. Rechnitz Sándorné Kapi-utca 3. (tervező: Ruzicska Ágoston, Újpest, Anonymus-utca 18.) XI.', íürj-utca 80. családiházra Sommer Boldi- zsáménak Alkotás-utca 18. (tervező: Földes Artur, VII., Hemád-utca 33.) XI., Sasad-dülő 8088/25. családiházra Morocz Józsefnek Mikes Kelemen-utca 36. (tervező: Schulmann Károly VIII., József-krt 4'9.) Közmunkák Budán A budapesti repülőtéren forgalmi épület iparos munkáira tartott versenytárgyalást az iparügyi miminisztérium. Megbízást kaptak: Petik János épület- bádogos munkára 2316.90; dr. Helveyl Tivadar hő- és hangszigetelő munkára 27.055.59; Magyar Aszfalt Rt. tetőfedőmunkára 2378.50; Ceglédy J. Jenő mü- kőmunkára 10.190; NagybátonyJJjlaki Rt. lap- és falburkolómunkéra 42.047; Göta Aladár tölgyfa- padozati munkára 7874; Klekner Lászlóné épületasztalosmunkára 10.205; Jónász és Weiner épületlakatosmunkára 12.367; Glatz András üvegesmunkára 2221.72; Márkus Lajos Rt. különleges lakatosmunkára 63,416 P-vel. A gumipadló, szobafestő-, mázoló- és redőny munkákban döntés még nincs. A III., Lajos-u. 1—3. se. polg. iskolában végzendő leégett mandzard helyreállításával kapcsolatos bontási, kőműves- és elhelyezőmunkákra tartott szü- kebbkörü versenytárgyalást a székesfőváros polgár- mestere.. Ajánlatot adtak be: Radó Sándor 467Ó, Pro- kiseh János 5171.40, v. Lukóy Emil 6557.20, Nemec József 7687.60, Grandits Gyula 8433 P-vel. Ugyanott ácsmunkákra: Ridel Bertalan és Fia 1899, Marcsik Ferenc 2494.76, v. Nagy József 2591, Molnár Géza 2664.60, Búza István 2829.20, Sághy Gyula 3241, Helmrich János 3551 P-vel. A Rudas-fürdő átalakításával kapcsolatos asztalos- és lakatosmunkákra tartott szükebbkörü versenytárgyalást a székesfőváros polgármestere. Ajánlatot* adtak be: az asztalosmunkára: Schramm József 2742; Busák Sándor 3469; Nyitray Károly 3650; Kele Mihály 4007; Csurgai István 4093; Halaman János 4120; Ranyák József 4232 ; Szúrom^ József 4291 P-vel; lakatosmunkára: Beke Lajos 4914; Zsé- dely Károly 5452.60; Knausz Gyula 5468; Hermann János 5603; Galambos Jenő 6191; Skolkay Mátyás 6350; Zeisel Sándor 6466; Hódos Andos 6632.6Q pengővel. A Boráros-téri Horthy Miklós Dunahíd budai kézélőházai és lépcsőfeljárói, valamint az ezekhez tartozó vasbeton támfalak, továbbá a budai parti pillér külső kiképzésével kapcsolatos munkáira tartott versenytárgyalást a m. kir. kereskedelem- és közlekedés- ügyi minisztérium. Ajánlatot adtak be: Biró László és Nagy Lajos 192.449.86, Magyar Gazdasági és Kisvasúti Rt. 199.428.18, Erdélyi és Vajda 200.270.46, Fábián, Somogyi és György 201.046.76, Csengery és Pallay 202.844.81, Zsigmondy Béla Rt. 206.222.52 pengővel. Az I., Űj Szent János-kórház II. bélosztályon a burkolómunkát Gravieser Albinnak 6943 P-ért adta vállalatba a székesfőváros polgármestere. Budai ingatlanforgalom Budán az elmúlt héten a következő nagyobb ingatlanok oseréltek gazdát: I. kerület: Weisz Mórról Schwimmer János és nejére (Istenhegy 10008/2. hrsz.), 60.000 pengőért. Pálffy Zsigmondról Török Endre és nejére (Dobsinai-út 15. sz.), 11.000 pengőért. II. kerület: Lázár Pálról Ribáry Leóra (Törökvész-út 12588/5. hrsz.), 14-258 pengőért. Szél Richárdnéról Pless Gyuláméra (Pasarét 11083/9. hrsz.), 40.000 pengőért. Dr. Rubányi Adolf és nejéről Szenes Miksa, és nejére (Pasarét 11974/5 hrsz.), 17.700 pengőért. Magyar Izraelita kézmü és földművelési egyesületről Stabil Építő Szövetkezetre (Fillér-u. 13109/1. hrsz.), 23.500 pengőért. Zsabinszky Nándor és nejéről Arányi Jenőnére (Horváth-utca 9. sz.), 98.500 pengőért. Dullien Ferencről Gál Istvánnéra (Tapolcsányi- utca 5. sz.), 35.000 pengőért. III. kerület: Kálmán Mórné és birtoktársáról Budapest székes- főváros közönségére (Viador-utca 10. sz.), 20.000 pengőért. Magyar Általános Ingatlanbank Rt.-ról Rózsadombi Szanatórium Szövetkezetre (Pusztaszeri-út 15382/23., 24., 25., 26„ 27. hrsz.), 60.376 pengőért. Budapest székesfőváros közönségéről Magyar Lajos és nejére (Vérhalom-utca 15029/9. hrsz.), 17.600 pengőért. Dr. Welliseh Tiborról Nagybátony-Ujlaki Egyesült Iparművek Rt.-ra (Zápor-utca 10/b.), 18.060 pengőért. XI. kerület: Vatay Józsefnéról Mokcsay Miklósné és birtoktársaira (Budaörsi-út 2777/9. hrsz.), 95.000 pengőért. Budapest székesfőváros közönségéről Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesületére (Budaörsi-út 2621/L, 3- hrsz.), 43.420 pengőért. METEOR n > margit-körút 50/52 ntltvn CSILLÁR RÁDIÓ VILLANY EGYETLEN MODERN SZŰCS R LÁGYMÁNYOSON BANKÓS OVULA XI, HORTHY M.-ÚT 46 T. 2-686-38 AialaKitásoK, favilúsolc Órák és ékszerek Javítások jótállással, zálog- Cenlcel Latosnál Cédulát, tört aranyat, esüs- II., Margit-körút IS tót legmagasabb áron vés* MODERN HÖLGYFODRÁSZAT POTZNER JÓZSEF haj festő és tartós onduláló specialista Xlv Horthy Mlklós-út 52 Telefon: 2-594-37 |Ao/ engedményt ad e szelvény ellenében / 0 márkás cikkek kivételével GRINTZE ILLATSZERTÁR. II. MBRGIT-KÜRÚT 38 B PAPLAN, MATRÁC Mtlvészl fényképek Keller János műtermében II, Margit-körút 87. Tel.: 1-537-54 WEIHER A. IMRE SÜTÖDÉJE XI, HORTHY MIKLÓS-ÚT 29. SZÁM. TELEFON : 2-583-81 Mindennemű papírárul, könyvet Budán legolcsóbban KAUFMAN cégnél, II, Margit-körút 50—52 Újság kölcsönkén vtárának fiókja KRAMER ADOLF FIA T&uÜTJl XI, Lágvmánvosi-utca 10. TBlefon: 2-581-25 „TERI“ FŰZŰ. KESZTYŰ FOGALOM II, MARGIT-KÖRÚT 13 : XI, HORTHY M.-ŰT18 : IV, MUZEUM-RRI 27 Belvárosi szabás B telefon11!"^1 «sí“' ■ om4zi György angol úri szabó AIJP7 1 #1 mO ezüstkoszorús bőröndös- UkMIll/Ai LHiIUO mester fest, javít, alakít MARGIT -KÖRÚT 8. TELEFON: 1-543-98. I DVORAK LÁSZLÓ KÉSMÜVES ■ XI. Szent Imre Serceg.út 4. 1 I ILII/P EGYEDÜLI URIDIVATÜ Z LET BUDÁN LINKE ^™UM MOZI MELLETT 1 II, MáRGIT-KÖRÚT 51. TELEFON: 1-573-51 KOHN ENDRE Bőröndös és finom bőráru készítő Saját műhely XI, Horthy Mlklós-út 10/12 Felelős szerkesztő: Llppay Gyula dr. Felelős kiadó: Olty Antal. Főmurtkatárs: László Zoltán dr. Révai Irodalmi Intézet Nyomdája Budapest, V., Vadász-utca 16. (Nyomdaigazgató: Linzer M.) i