Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)

1936-08-15 / 1225. szám

34. évfolyam Budapest, 1936 augusztus 15 1225. szám «CV *XWVJ MJzJ Várospolitikai, közgazdasági, társadalmi és tudományos hetilap Alapító: V.IRAÁG BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal: I, KRISZTINA-KÖRÚí 113/b TELEFON: 1-602-96 Szeut István csodcífa Szent István napja a magyar szív és lélek ünnepe. Messze túl egyházi jelentőségén a magyar nemzeti és állami lét szimbólumává magasztosult Szent István napja, éppen ezért csodálatos és páratlan az egyházi és nemzeti ünnepék közt az egész világon. Más országok­nak meg népeknek is vannak szentjeik, törté­nelmi vonatkozású nemzeti ünnepeik, de olyan szentjük, olyan nemzeti ünnepük nincs, nem is lehet, amelyet hasonlítani tudnánk avval a tündöklő nemességgel, amelyet Budának és Magyarországnak ez az ünnepe sugároz a ma­gyar lelkekbe. A Szent Jobb-kéz, ez a drága kincse né­pünknek, nemcsak egyházi ereklye, mely előtt leborul a hódoló lélek: élő valóság, mert az államalkotó nagy (művét hirdeti, a magyar nemzeti államot., az európaivá lett magyarsá­got. „Isten csodája, hogy még áll hazánk” — mondja Petőfi egyik legszebb versében, de ez a csoda nem volna lehetséges, ha nem segítette volna egy másik csoda: Szent István király. Nem, a Szent Jobb-kéz nem halott ereklye. Él, cselekszik, oltalmaz és segít mindaddig, amíg magyarok élnek ezen a földön és nem felejtik el Szent István királyt, amíg ragaszkodnak nagy művéhez: az önálló magyar államhoz, a nagy király birodalmának európai rendelteté­séhez. A honfoglalástól Szent István királyig terjedő évszázad még Ázsia volt. Vele kezdő­dött a magyarság számára Európa. Vannak ma, akik túlzott nacionalizmusból, vagy rejtett egyéni érdekekből divatossá lett idegen példa hatása alatt, az ősi pogánysághoz való vissza­térést hirdetik, visszakövetelik Ázsiát. Ko­molytalan és káros ez a kótyagos próbálkozás: nemcsak a Szent király emlékezetét sérti, ha­nem a magyar állami életet is, amely akkor indult el, amikor a dicső király behozta a ke­reszténységet és vele együtt Európát a pusz­tuló, szervezetlen ázsiai magyarság közé. Ha nincs István király, ma a magyarság is csak történelmi emlék lenne, mint húnok, avarok, alánok és egyéb a föld színéről eltűnt népván­dorláskori népek, melyeknek emlékezete már csak ásatási leletekben él. Ez az óriási jelentőségű történelmi tény testesül meg, kap látható formát évről-évre ezen a gyönyörű ünnepen, amelyen aj nagy ki­rály emlékezetének hódol a magyar nemzet minden fia, felekezete, vagy egyéb csoportja. Ha vagyunk: azért vagyunk, mert a szent ki­rály akarta. És ha leszünk, azért leszünk, mert követjük az ő tanítását, éurópaiak maradunk, európai magyarok. Elsősorban magyarok, mert a világ számára csak akkor jelentünk ér­téket, ha megőrizzük külön egyéniségünket, kultúránk különleges magyar báját, másodsor­ban pedig európaiak, akik szolgálatot, teszünk Európának azzal, hogy gazdagabbá, színesebbé tesszük az itt élő kultúrnépek életét a magunk lelkének virágaival. De Szent István nemcsak a múlt és a je­len. Szent István király a jövő is. Szent István gyönyörű birodalma ma romokban hever. De él a szentistváni gondolat és amíg ez él, nem vesztünk el és nem veszett el az egységes ma­gyar birodalom. Él a Szent korona tana, hir­detve, hogy van egy hatalom, amely erősebb a szuronyoknál, meg ágyúknál és ma, amikor jelenünk nincsen, az a hit éltet bennünket, amelyet Szent István koronájának ereje sugá­roz felénk. Rendkívüli erő ez, amit ismét csak az államalapító szent királynak köszönhetünk: ő vezetbennünket a jövő felé és övé lesz min­den dicsőség, amikor a Kárpátoktól az Adriáig újból egy lesz a magyar birodalom. A magyar fkitámadás felé Szent István király dicsőséges Jobbja mutatja az utat. A budai Várban őrzik a Szent Jobbot ép­úgy, mint Szent István koronáját. A nagy ki­rály ünnepén a budai vár felé tekint a ma­gyar nemzet, de Buda a lelki középpontja mindazoknak a magyaroknak is, akik most tő­lünk elszakadva, alázatos szívvel küldik imá­jukat a Szent király felé, hogy újból egyesítse őket a maga védelme alatt. Az elszakított terü­leteken tilos az ünneplés Szent István napján. Az elrabolt magyarságnak nem szabad a ka­tolikus egyház magyar szentjéhez fohászkod­nia. De túl a határokon, bilincseken, szuronyo­kon meg az elnyomatás száz más eszközén száz­ezrek szívéből fakad fel az imádság Szent Ist­ván király dicső alakjához, hogy jöjjön, ismé­telje meg a nagy csodát, hogy még áll hazánk. A katolikus egyház szentjei közt számos gyönyörű csodatétel fűződik a nagy király nevéhez. Legnagyobb csodája azonban az élő magyarság, amely mélységes hittel, buzgó re­ménységgel fordul ezen a napon a szent ki­rály tündöklő nagysága felé. Szendy polgármester a középosztály villavárosát akarja megépíttetni a Sasadon Egy előkelő és kitűnő várospolitikus, aki Szendy Károly polgármester bizalmas környe­zetéhez tartozik, mondotta nekünk a követke­zőket: —■ A polgármester nagyon ambiciózus fér­fiú. Főképpen azt ambicionálja, hogy tettek­ben is megörökítse magát. Amit, mint tanácsnok a tanügyi osztályban csinált, minden közigaz­gatási szakértő előtt elismerést és bámulatot keltett. Mindennek a végletekig való leegyszerű­sítése: éhben c™ _rgy monda than lehetne össze- süríteni a tanügyi osztályban véghezvitt re­formjait, de ezek igazi értékét és jelentőségét csak a szakemberek tudják megbecsülni. A pol­gármester azt szeretné, ha a nagyközönség, Budapest polgárai is értékelnék az ő teremtő munkáját. A polgármesterek emlékei tetteik által élnek a polgárok memóriájában, sok nem­zedéken keresztül, de az ilyen polgármesteri tetteknek valóban olyanoknak kell lenniök, amelyek minden polgárból valósággal kikény­szerítik az emlékezést, vagyis az elismerést. — Nos, Szendy polgármesternek van egy kitűnő ötlete. Van Budapestnek, illetve Budá­nak egy meglehetősen elhanyagolt része: a Sasod. Az a terület, amely a Sasadi-út, a Tö- rökbálinti-út, a Budaörsi-út és a főváros buda­örsi határa között fekszik. 'Ennek a meglehető­sen nagy területnek, amely a Lágymányos természetes folyta­tása a Svábhegy felé, e pillanatban igen nagy előnye az, hogy majd­nem üres. Szendy polgármester azt csinálhat vele, amit akar. Nem lehet egy várospolitikus, elé szebb feladatot állítani, mint elébe tárni egy szűz területet s azt mondani: íme, itt te­remthetsz valamit a tetszésed s az ízlésed sze­rint. A polgármester a középosztály villaváro­sát szeretné megteremteni ezen a valóban szűz területen. — A Sasad Buda egyik legegészségesebb része. A Svábhegy déli és keleti nyúlványa a Kelenföld felé, tehát a legkedvezőbb a fekvése. Az orvosok védett, napsütéses fek­vése, száraz klímája miatt már ré­gen elnevezték „magyar Davos“-nak, amelynek tiszta, ózondús levegője számos légző­szervi és más betegségben szenvedő beteget ál­lított talpra. Ezek a klimatikus előnyök, de a különlegesen szép fekvés is, valamint a gyü­mölcstermésre kiválóan alkalmas talaj predesz­tinálják arra, hogy vülaváros legyen. De ne a gazdagoké! Adjuk ezt a területet a nemzet ge­rincének, a középosztálynak! Ne csináljunk belőle fényűző városnegyedet, hiszen ilyen már több is van Budán is, Pesten is, hanem egy egyszerűbb, a középosztály zse­béhez mért villavárost! — A mód, ahogyan ezt keresztül lehet vinni, Szendy polgármester elképzelése szerint igen egyszerű. A Sasad egy részére már meg­vannak a városszabályozási tervek, amelyek megengedik egészen kis telkek alkotását is, te­hát alkalmasak arra, hogy szegényebb emberek ü megszerezhessék. A polgármester most el akarja ké­szíttetni az egész Sasad szabályo­zási tervét, még pedig abban a szel­lemben, hogy a telkek a középosz­tály részére megvásárolhatók legye­nek. A Sasad túlnyomó része szőlő és gyiimöicfös, majdnem kizárólag a budaörsiek tulajdonában. De a budaörsieknek már nem jövedelmező ez á rész. Üj szőlőt nem érdemes telepíteni, a barack jövedelmezősége a telekértékhez képest csekély, úgyhogy a budaörsiek szívesen eladják a föld­jeiket, mert a sasadi földek áráért kétszer és háromszor akkora földet tudnak vásárolni a falu határában. Most nehéz a budaörsiek hely­zete, mert az egyes telkek túlságosan nagyok A Szent István-napi körmenetben részt­vevő, a Vár utcáit ellepő óriási tömegek előtt néhány percre megcsillanik a díszes ereklye­tartó, amelyben a magyarok első királyának Jobbja pihen, de kevesen tudják, miképpen és hol őrzik a szent ereklyét az év többi nap­ján. Mint ahogy azt is kevesen tudják, ho­gyan maradhatott birtokunkban annyi vér- zivaraots század, tatárjárás, törökdúlás után is a Szent király Jobbja. A legenda szerint, mikor István kirá­lyunk szenttéavatásakor Szent László kiemel­tette Szent István tetemét a székesfehérvári sírból, épségben találták a jobb kézfejet. Ek­kor alapította meg a nemzeti ereklye megőr­zésére Szent László a Szentjdbbi apátságot. Később, a török uralom alatt, a Széni Jobb Boszniába került. Keresztény kereskedők akadtak rá és váltották magukhoz. Megőrzés végett a raguzai dominikánusok kolostorába vitték. Több mint kétszáz 'évig maradt ott, anélkül, hogy Magyarországon tudták volna, hol van. Mária Terézia hozatta el Raguzából a szent ereklyét 1771-ben. Előbb Schönbrunnba vitette, onnan hozatta azután a. magyarok ké­résére Budára. A Szent Jobb őrizetét Mária Terézia a szent Zsigmondi prépostnak, az ak­kori udvari plébánosnak és az angol kisasszo­nyok főnöknőjének őrizetére bízta. Pénzt is veretett a visszaszerzés emlékére. A legszentebb magyar ereklyét igen so­ahhoz, hogy egy középosztálybeli ember meg­vásárolhassa, parcellázni pedig addig nem sza­bad, míg a városrendezési terv nincsen készen. Ezt akarja megoldani a polgármester, aki már sók részletében is elgondolta ezt az új város- alapítást, így például egyes arra való helyeken megengedné a zárt sorban való építkezést, de egységes, a város által előirt stílusban! Vízvezeték és villamosvilágítás a főbb útvonalakon már behálózza a vidéket, i tehát a közművek bevezetésének költsége sem i vet gátat ennek a nagy reformnak. — Van-e szebb feladat egy várospolitikus számára, mint egy új várost. alapítani ? Mi, a polgármester őszinte barátai és tisztelői a leg­nagyobb érdeklődéssel várjuk a Szendy-várost, amely azzal örökíti meg az ő polgármesteri mű­ködését, hogy otthon s egészséget ad Ha nemzet legtöbbet szenvedett osztályának. kan őrizték már a hosszú évszázadok folya­mán. Első őrzői a benedekrendiek voltak, abban a biharmegyei, Szűz Máriáról címzett Szent jobbi apátságban, amelyet Szent László alapított 1083-ban, hogy ott a Szent Jobbot őrizzék. Négyszáz év múlva, 1498-ban, II. Ulászló a pálosokra bízta a monostort, akik 1557-ig voltak birtokosai a javadalomnak s őrzői a Szent Jobbnak. 1563-ban világi kézre került a szent ereklyét őrző monostor, 1660- ban a török ült bele s bírta, míg csak ki nem űzték. Ezekben az időkben vándorolt el az or­szágból a janicsár áradat hömpölygő zűrzava­rában annyi más kincsünkkel együtt legszen­tebb kincsünk, a Szent Jobb is. Hogy hogyan került Boszniába, senki sem tudta. Talán valamelyik kontyos aga vagy fosztogató janicsár vitte magával a többi zsák­mánnyal együtt. A vadképű mozlim-harcos- nak fogalma sem lehetett az ereklye jelentősé­géről, de gondolta, nagy érték lehet, ha a „gyaurok” annyira őrizték. Mikor a Szent Jobb Boszniából Raguzába került ismét, szer­zetesek őrizték, a dominikánusok. Azóta, hogy Mária Terézia hazahozatta, a budavári udvari és várplébánián őrzik. Je­lenlegi őrzője 1916 óta Mészáros János dr. prelátus, budapesti érseki általános helytartó, a Szent Jobb őre. Elődje Kanter Károly pre­látus volt, aki később Esztergomba került és ott- is halt meg.------ ----------------------- ----­Nin cs őrség a Szent Jobb mellett Szent Istvántól Szent Istvánig Csak az egyház őrzi a nemzet féltett kincsét

Next

/
Oldalképek
Tartalom