Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)

1936-02-20 / 1213. szám

33. évf. 1213. sz. ELŐFIZETÉS Hegyed évre 6P Egy évre. . 24.— P Egyes szám 40 f. Egyesületi tagok féláron kapják, ha az egyesületnek hivatalos lapja 1936 február 20 HIRDETÉSEK Egy hasáb széles, I nun. magas sor egy­szeri közlésnél 30 f. Szövegsor ára 2 P. Is­mertető közlemények megállapodás szerint I hirdetés dija mindenkor előre fizetendő Buda érdekeit a várospolitika, közélet, közgazda» ság, társadalom és művészet terén szolgáló újság Felelős szerkesztő: VIRAÁG BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal: I, Maros-utca 23. Telefon: 50-2-96. Hivatalos órák: délután 4—6-ig D kis bérházak végnapjai — Létminimumot a kisháztulajdonosoknak! — A képviselőház egyik legutóbbi ülésén, egy interpellációra válaszolva, Fabinyi pénzügy- miniszter kijelentette, hogy az egyenesadókra vonatkozó rendelkezések összeállítása folya­matban van s nemsokára sor kerül azok kodi­fikálására is. Ezért még az utolsó órában akar­juk felemelni szavunkat a — főleg budai — sokezer kis háztulajdonos megmentése érde­kében, akik már-már elmerülve fuldokolnak az amúgyis csekély értékű ingatlanaikat roskasztó terhek alatt. A napilapoknak úgyszólván állandó rovata a háztulajdonosok panaszos siráma, amelyben a mai erősen csökkentett házbérek melletti el­viselhetetlen terheket sorolják fel. Ugyanis köztudomású és bárki által ellenőrizhető tény, hogy a háztulajdonosok által befizetett adó egymagában véve felülmúlja a magyarországi összes gyárak és földbirtokosok adóit, tehát a föld-, társulati- és jövedelmiadók összességét. Bár a házbirtok a magyar nemzeti vagyonnak csak 25%-át képviseli, közszolgáltatásokkal való megterhelés szempontjából azonban az egyéb nemzeti vagyonnal szemben 70—80%-os megterhelést visel s csak az ideiglenesnek jelzett házadópót­lék összege rúg évente 22.5 millió pengőre. Maga a házadó pedig évi 98 milliót tesz ki, a földadó évi 27 millió összegével szemben. Jellemző, hogy maga egy volt pénzügymi­niszter, Hegedűs Lóránt dr. emelte már fel a legkülönbözőbb helyeken intő szavát a ház­birtok eme súlyos megterheltetése ellen, amely már vagyonelkobzás számba megy s amely az ú. n. tárgyi és személyi adók egybevetése mel­lett a 60%-ot is meghaladja, azaz a háztulaj­donosnak minden 100 pengő jövedelméből csak 40 pengő marad meg, — ha ugyan megmarad, amint azt a következők alapján kétségbevon­hatjuk. Már pedig nincs olyan magángazda­ságon alapuló rendszer, amely ekkora megter­helést elbírna! A házakra ideiglenesen rárakott adókat sem lehet véglegesen fenn­tartani, mert ez már a házvagyon veszélyét jelenti. A most érvényes adózási szabályok szerint a bázjövedelem hozadéki adóterhe Budapesten a következő: állami bázadó 17%, rendkívüli házadópótlék 8.4%, rokkantellátási adó 1.7%, betegápolási adó 2.72%, összállami adóteher tehát a nyers bérjövedelem után 29.82%. Ehhez járulnak az önkormányzati pótadók és járulékaik és pedig a községi pótadó, amely a nyers házbérjövedelem további 8.5%-a, út­adó 0.26%, házbérkrajcár 3%, szemétfuvaro­zási illeték 1.5%, összesen további 13.26%. Tehát a budapesti bérház nyers jövedelmé­nek összes hozadéki adóterhe a jövedelmi- és vagyonadón kívül egymagában 43.75%. A vagyon- és jövedelemadó megállapításá­nál a háztulajdonost újabb sérelmek érik és pedig egyrészt az, hogy a vagyonadó kulcsa olyan skála alapján van megállapítva, amely a valóságban már régén nem létező kulcson épül fel. A 15.000 pengőn felüli nyersbérjöve- deknü házaknál ugyanis annak nyolcszorosát, ezen alul pedig tizenötszörösét veszik vagyon­adóalapnak, már pedig az e skála alapján ki­termelt házértékek sehol sincsenek meg. Nincs az a ház, amelyre vevő akadna e — valaha a jobb időkben — megállapított értékelés alapján. A valóságban csak a felét lehetne legtöbbször elérni ennek az összegnek, ami azt jelenti, hogy a ház: nemcsak meglévő, de meg nem lévő értéke után is fizet adót az állam­nak. Ugyanígy van a jövedelemadónál, amikor a háztulajdonosnak saját lakása után, de még a házmesternek juttatottt ingyenlakás után is, éppen úgy kell adót fizetnie, mintha annak bére jövedelmét szaporította volna. Karban­tartás címén is csak a jövedelmiadó mérvét eléfő háztulajdonos vonhat le a 15 évnél idő­sebb hazaknál 10%-ot, a kisebb jövedelmű háztulajdonos semmit. A tatarozási adóked­vezmény feltételei is elütik ettől a kis-háztu- lajdonost, mert ez csak akkor vehető igénybe, ha a tatarozás költsége bérházaknál az évi adó­alap 15%-át, családi házaknál pedig 30%-ot eléri. Már pedig hol van olyan kisebb ház- tulajdonos, akinek módjában volna ilyen ma­gas összegű tatarozási költséget kiadni? Ha pedig nem teszi, úgy a tatarozás költségeit saját zsebéből, minden leszámítási igény nél­kül kénytelen viselni. Amint látjuk, a kis-háztulajdonos már ezép. a téren is csak hátrányban van a nagy háztulajdonossal szemben. De vannak olyan más körülmények is, amelyek egyenesen a tönk szélére juttatják a kis • háztulajdonost. Mert, ha például egy bérház tulajdonosának összesen évi 10.000 pengő bruttó jövedelme van papíron, akkor — ha le is kell adni belőle 6000 P-t, — még mindig marad 4000 pengője, amelyből családjával tisztességesen megélhet, még akkor is, ha más jövedelme nincsen. Mit tegyen azonban az a kis-háztulajdonos, akinek egész évi nyers házbérjövedelme a 2000 pen­gőt sem éri el? Minthogy ugyanolyan kulcs szerint adózik, mint a nagy háztulajdonos, sa­ját részére csak évi 800 pengője marad, ha ugyan befolyik pontosan a 2000 pengő, ami éppen a kis házaknál a legritkább esetben for­dul elő. Ugyanis ezek a kis bérházak rendesen régi földszintes épületek a külterületen, 3—4 —-5 darab egy szobakonyhás lakással, ame­lyekben a legszegényebb néposztály lakik. Ezek úgyszólván kegynek tekintik, ha a ház- tulajdonosnak egyáltalán fizetnek, mert be­hajtani rajtuk semmit sem lehet, a felmondási és kilakoltatási eljárás pedig még mindig a legkedvezőbb esetben is két nőnapig tart, ha­csak nem kapnak a bíróságtól további halasz­tást a kis-háztulajdonos terhére, aki közben köteles a nemfizetői lakó után is adót fizetni, mindaddig, amíg nem igazolja, hogy a laká­sából a lakó kiköltözött. Igaz ugyan, hogy utólag leírják a be nem folyt lakbér után fizetett adót, de ehhez az kell, hogy a fizetés nélkül kilakoltatott vagy elköltözött lakó nyilatkozatot írjon alá nem fizetett lakbéréről, amit persze csak a legrit­kább esetben tesz meg. Ezenkívül a bejelentett laküresedések ellenőrzése és adóleírása is csak 2—3 hónap múlva szokott megtörténni, az adószámviteli osztályok tisztviselőinek más. sürgősebb elfoglaltsága miatt, úgyhogy emiatt is sokáig kell előlegeznie a tartozatlan adófizetéseket. Ha pedig a kis-háztulaj­donos a magas perköltségek, halaszthatat­lan tatarozás stb. miatt elmarad a fizetés­sel, mert a befolyt bérből saját létfenntartá­sára sem maradt, jön a súlyos késedelmi ka­matfelszámítás, a zálogolás és végül a lak­bérletiltás a lakóknál. Ez nagyon kétélű és nem célravezető fegyver, mert amellett, hogy demoralizálóan hat a háztulajdonosra a bérlő­vel szemben, rendesen még azzal a következ­ménnyel is jár, hogy az amúgyis nehezen fizető bérlő most már sehova sem fizet, sem adóba, sem a háztulajdonosnak, akinek ellenőrzése alól kikerült, ami még súlyosabbá teszi a hely­zetet. S mindez még hagyján, ha a házat ma­gánadósság nem terheli! Ha azonban fix ter­minusokra fizetendő amortizációs teher is van a házon, úgy a szerencsétlen tulajdonos feje fölött teljesen összecsapnak a hullámok. Hiába szalad halasztásért a hatósághoz, vagy magán- hitelezőhöz, legfeljebb azt a cinikus választ kapja, hogy „ha nem bírja a terheket, adja el a házat!“ Igen ám, de hol van az a vevő, aki egy ilyen rossz bérhozamú, régen nem ta­tarozott, adóba eső, öreg házat megvesz! Az bizony összomlik, romjai alá temetve a tulaj­donost is, aki pedig azt hitte, hogy ilyen sze­rény ingatlan szerzésével öreg napjait gond­talanul élheti le, vagy pedig annak jövedelmé­ből nyugdíját fogja kiegészíthetni. Ezért van, hogy számtalan esetben hallani a kétségbeesett kis-háztulajdonosnak ama kifakadását, hogy bár venné el teljesen házukat az állam s kap­janak érte csak valami csekély biztos járadé­kot életük fogytáig, mert a kincstár így is már társtulajdonosa a ház nagyobbik felében — anélkül, hogy a fenntartás és kezelés terheit is megosztaná s úgyszólván csak fizetés nélküli végrehajtójának használja fel a kis-háztulaj- donost, aki által adóit bevételezte ti. Amint említettem, egy nagy háztulajdo­nosa mégis meg tud élni a magmaradó jövede­lemből e tarthatatlan adók dacara, de a Buda­pestéi! lévő körülbelül 23.000 házból körül­belül 15.000 a földszintes kis ház. Ebből 7000 (47%) esik Budára, 8000 (53%) Pestre s ha még tekintetbe vesszük, hogy Budán 6200 olyan kis bérház van, amely csak 1—3 lakás­ból áll, Pesten pedig csak 5400, mint azt a statisztikai adatokból is látjuk, hogy körülbe­lül 12.000 kis-háztulajdonos feje fölött kon- dült meg valósággal a halálharang, akik pedig egyáltalán nem érdemelték meg azt a gyakran hallott letorkolást, hogy másoknak a nagy ka­tasztrófák után még ennyiök sem maradt, te­hát örüljenek, hogy vagyonukat ennyire is átmentették. Az államnak, ha a magántulaj­don a sávén fekszik, ne az legyen a célja, hogy minden polgára elproletarizálódjék, ha­nem ellenkezőleg, életstandardját fokozatosan felfelé javíthassa meg, vagy legalább is a mai helyzet parancsolta szerény keretek között ál­landósíthassa mint kis-háztulajdonos, nem pe­dig lakóival együtt tönkremenjen, amit már az állandóan lefelé szálló ljakbérek egymáguk is előidéznek, az állam hozzásegítése nélkül is. Elkerülhetetlen általános összeomlása el­len e kispolgári rétegnek csak egy jogos és méltányos intézkedést látunk és ez a követ­kező: adórendszerünkben a kereseti és jöve­delmiadók csak akkor vethetők ki, ha az adó­alany keresete, vagy jövedelme a létfenntar­' A három város egyesítése óta Buda életé szervesen összeforrt a főváros életével, ennek dacára Óbudának, mint a budai Hegyvidék­nek és Lágymányosnak lakossága úgy össze­tételére, mint életmegnyilvánulásaira vonatko­zóan jellegzetes tulajdonságok fejlődtek ki, illetve maradtak meg. A magam részéről ezek­nek a városrészeknek szociális szempontból je­lentkező sajátosságait igyekeztem már a múlt­ban is figyelemmel kísérni, mert a főváros hatóságának a munkanélküliség és az ínség el­len folytatott küzdelmében a megindított se­gítőmunka méreteit és irányát egyes kerüle­tekben, a városrész speciális helyzetének figye­lembevételével kellett lefolytatni. A főváros közjótékonysági és szociális igazgatását Buda egészséges fekvése indította arra, hogy a mintaintézménnyé fejlesztett Erzsébet-leányárvaházat Budára helyezze át, hogy a lehetőséghez képest ott is szaporítsa szeretetotthonai férőszámát, sőt a dunajobb- parti szeretetotthonhoz külön kórházi osztályt is létesítsen. A budai oldalon Óbuda lakosságát, kis­iparosait, kiskereskedőit sújtotta a legjobban a gazdasági válság, ennek eredménye az, hogy ma Óbudán 1936 január 1-én 6.447 volt a nyilvántartott ínséges, ami azt jelenti, hogy a in. kerületben minden tizedik ember a hatóság tá­mogatására szorul, vagyis ez a kerület Budapest egyik legszegé­nyebb kerülete. A II. kerületnek aránylag sokkal kedvezőbb a helyzete. Az itt lakó gaz­daságilag aránylag jobban szervezett polgár­ság jobban ellent tudott állani a gazdasági válság viharainak és ez az a kerület, amely a kolduskér­dés megoldása érdekében adomá­nyozásra képes polgárait adómeg- váltásos rendszerrel megszervezte. Az I. kerület kepe a Tabán lebontásával je­lentősen megváltozott, a Tabánban meghú­zódó ínségeseknek a szétszóródása nagy köny- nyebbséget jelent a kerület szegénygondozási munkájában. A fejlődő XI. kerület problémái is lassan megoldódnak. A kerület agilis elöl­járójának és a főváros polgármesteri IX. ügy­osztályának együttműködése eredményeként a lágymányosi Dunasorról eltűnt a „Jeruzsálem-telep“ nyomortanyái­nak úgy közegészségügyi, mint szo­ciális szempontból olyan veszélyes bódétábora táshoz szükséges minimumot meghaladja. A kereseti adónál a létminimum havi 80 pengő, a jövedelmiadónál pedig évi 1000, illetve 3600 pengő. Az egyenesadók most tervezett kodifi­kálásánál mondja ki egy új törvényszakasz, hogy ez az adómentes létminimum a kis-ház- tulajdonost is megilleti abban az esetben, ha összjövedelme a 3600 pengőt meg nem haladja, mert az adók levonása után, a behajthatatlan lakbérek, biztosítás, tatarozás stb. után az összegből alig marad meg havi 100 pengő jövedelem, ami még akkor is alig elegendő a legszerényebb háztartás vitelére, ha maga a tulajdonos is bent lakik házában s így lakbért nem, csupán lakása bérértéke alapján fizet adót. A háztulajdonos megadóztatásánál, mint fentebb láttuk, a kincstár már eljutott „semmi“ megadóztatáshoz, ami már azt mu­tatja, hogy nem áll a való élet lehetőségeinek alapján, hanem a levegőben jár. Le kell te­hát szállni a realitások talajára s ha már egy általános házadóleszállítás ideje még nem is következett be, de legalább a kisekzisztencia- háztulajdonosok feje felől hárítsa el az elsze­gényedés és tönkremenés Danfokles kardját, akiknek érdekeivel a nagy háztulajdonos-egye­sületek sem sokat törődnek s így magukra ha­gyatva a legsÄtebb, kétségbeesett jövőnek néznek elébe. Itt sürgős és hatályos közbelépésre van szükség, mert ütött az utolsó óra! és elbontatott a Lenke-úti fővárosi szükség- liakástelep és a Lenke-úti állami telep fele is. Az itt lakókat a főváros egészségesebb és em­beribb szükséglakások kiutalásával és költöz- ködési segélyek kiutalásával juttatta hajlék­hoz. A főváros szociális lakástermelését a bu­dai részen a XI. kér. Lenkei-úti, Budaörsi- úti, II. kér. Margit-körúti és Hl. kér. Bécsi- úti bérházcsoportok képviselik. Hatékonyan közreműködött továbbá a főváros a lágymá­nyosi rész kiépítésénél is oly módon, hogy a köztisztviselők által kezdeménye­zett társasházépítési akciókat, ked­vezményes ára telek rendelkezésére bocsátásával támogatta. Ezzel a támogatással most már az ötödik pa­lota épül. A budai gyógyfürdők létesítése mellett a főváros nem feledkezett meg a szegényebb nép szociálhigiéniája szempontjából oly jelen­tős nyári fürdőzésnek biztosításáról sem. Lágymányoson létesítette a főváros egyetlen ingyenes strandfürdőjét és a főváros három ingyenes Dunafürdője közül kettő a budai oldalon van. E néhány adatból is megállapítható, hogy a főváros lehetőségéhez képest, szociális szem­pontból is tekintettel van Buda egyes részei­nek speciális kívánalmaira és remélhető, hogy a viszonyok javulásával a főváros általános embervédelnú szociális célkitűzéseit Budán fo­kozottabban érvényre tudja juttatni. A Kelet és Afrika. Nem hallunk arról, hogy idegenforgalmi irányítók kerülnek-e ki a Ke­letre is, a szépen: megindult s magán iniciatívára megszervezett idegenforgalmunk irányítására Ja­pánba, Iránba (Perzsia), Indiába, Törökországba, Egyiptomba, Irakba, Arabiába, Bolgárországba és az afrikai államokba. Nem szabad, a mohamedán- sag százmillióit kik az arab sajtó által felvil­lanyozva, Gül Baba sírjára tekintenek — figyel­men kívül hagyni, ahogyan a turáni nemzeteket és afrikai barátainkat sem szabad mellőzni. Re­mélhetőleg a kereskedelmi miniszter figyelme ezekre is ki fog terjedni. Az óbudai téglagyári szeméttelepet be­szünteti a főváros es helyette a Lágymányoson kezdi meg a szemétlerakást. Itt sokkal óvatosabban fognak eljárni, amennyiben a szemetet feltöltésre használt földdel keverik, még pedig olyan aránv- ban, hogy a szemétlerakásnak semmiféle' káros feöz- egeszsegi következménye ne legyen. Margittá? Rikárd dr. BUDA SZOCIÁLIS HELYZETE Irta: SCHULER DEZSŐ dr., szkfcv. tanácsnok, Yn. kir. kormányfőtanácsos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom