Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-01-26 / 1211. szám
2 Budai Napló 1936 január 26. meg; és miután végre az ország fővárosának dísze, ereje, hatalma, nagysága egysége által föltétcleztetik. Mindezeknél fogva rendelem, amint következik: 1. Buda és Pest, s illetőleg Óbuda hatóságának egyesítése elrendeltetik s a testvér két főváros mint „Budapest“ ezennel egyesíthetik“ ... stb. A teljes törvényes egyesítés azonban csak az alkotmányosság helyreállítása után: 1873-ban következett el és hogy a keresztülvitele milyen történelmi szükségszerűség volt, annak bizonyítéka az az óriási fejlődés, amely az egyesített Budapestet rövid fél évszázad alatt a milliós metropolisok sorába emelte. A nagy sietség azonban nem mindig előnyös; a három alkotóváros fejlődése sem volt egyenletes ütemű. Pest kiépítésénél sok részletben felismerhetjük a kisszerűséget és az előrelátás hiányát. A Közmunkák Tanácsa 1871-ben pályázatot írt ki Budapest egységes városszabályozó tervére. Az akkori szűkkeblűség és a kevés előrelátás, a pillanatnyi helyzet által megszabott pénzügyi korlátok miatt azonban egy egészen kisvonalú tervet jutalmaztak meg és ennek a keresztülvitele volt később az alapja annyi helytelen intézkedésnek. Az egyesített három város fejlődésében azonban ismét érvényesül a hullámvonal elmélete. Egészen az utolsó időkig úgyszólván minden előnyt csupán a balparti város: — Pest kapta. Buda meglehetősen elmaradt, úgy hogy az egyesítés első fél évszázadában az egyesítésnek inkább csak a hátrányait érezhette. Azonban a statisztika csalhatatlan számadataiból megállapíthatjuk, hogy Budapest a rohamos külterjes fejlődés útján ma már megállott. Az a gyors tempó, amely fejlődését az egyesítés óta jellemezte, véget ért. Itt van most az ideje annak, hogy a sokszor oktalan települési terjeszkedések által megszabott határokon belül minden figyelem immár a belterjes fejlődésre irányuljon. Ebben az új korszakban a pesti oldalon aránylag kevés már a belterjes fejlődés lehetősége, a budai oldalé a jövő! A budai oldal adottságait kell figyelembe venni, mert a belterjes fejlődésnek minden lehetősége elsősorban ott van megadva A Duna jobbpartján az I. kerület aránylag a legkevesebb újítási lehetőségeket nyújtja, mert hiszen ennek a magva a Vár és a Krisztinaváros. Itt inkább a régi emlékek konzerválásának a feladata nyomul előtérbe és azt, hogy még ebben a kerületben is sok a tennivaló, bizonyítja a Várhegy nyugati oldalánál legutóbb tapasztalt hegy- csuszamlás. Ez a fizikai jelenség élő figyelmeztetőjel arra, hogy a székesfőváros vezetősége az eddiginél fokozottabb gondot fordítson Budapest altalajának geológiai vizsgálatára. A III. kerület sorsáról dr. Lamotte Károly alpolgármester úr részletesen nyilatkozott már. Azonban a XI. kerület, Szt. Imre város — szerény véleményem szerint — óriási fejlődés előtt áll, ami különösen akkor fog kibontakozni, hogyha; elkészül a lágymányosi Dunahíd. A XII. kerületről — amely közigazgatásilag még nem létezik — egyelőre nem szólhatunk. De hiába próbálnám a problémákat egyes közigazgatási kerületek szerint tagolni, azt kell látnom, hogy mindegyik probléma elveszti lokális jelentőségét és előttünk áll a budai oldal egysége, vagyis minden egyes probléma a Duna jobbpartján az egységes Buda problémája lesz. Budával tehát nem mint az egyes közigazgatási kerületekkel, hanem mint összefüggő városrészei kell számolnunk. Ahogy az óbudai városfejlesztés problémája következményeiben legyurűzik a Lágymányosig, éppen úgy a Lágymányos kialakulása viszont érezteti jó hatását még a XII. és III. kerületekben is. Budán lakom. Engem, az én leikémet is megfogta az úgynevezett budai szellem. Hiába szaporodnak a Dunahidak, valahogy azt kell éreznem, hogy Buda különállása már a lelki beállítottság különbözősége miatt is más, mint Pesté. Pest a jövőben is elsősorban a közgazdasági tevékenység, a munka, a pénzkeresés városa marad, de a már említett belterjes fejlődés .során Buda jövőjében rejlik egész Budapest jövője. Paradoxonként hangzik, hogy ez az elkülönülés tulajdonképpen a még szorosabb együvétartozás- nak a legerősebb biztosítéka. Ez jelenti a kiegészítést. Pest a maga szűk utcáival, bérháztengerével, — s így fullasztó, levegőtlen város lenne, ha nem volna hozzá a Duna és a Dunának jobbpartján elterülő Buda, a maga páratlan gazdagságú hévforrásaival, ózondús levegőt adó hegyvidékével, amelyet az Isten is fürdővárosnak, fürdőhelynek teremtett, hogy a mindennapi élet küzdelmeiben fáradt, törődött pesti polgárok átrándulhassanak ide és teli tüdővel szívják magukba Budának egészséges levegőjét. Budán tanuljuk meg inkább a magyar nemzeti múlt tiszteletét és az önzetlen, ideálisabb értelemben vett lokálpatriotizmust is. És ha igaz, aminthogy nem is kételkedem benne, hogy Budapest jövőjének egyik legfontosabb bázisa pl az idegenforgalom, akkor abban is Buda jut az igazi vezetőszerephez. Budapest fürdőváros csak Budán valósulhat meg. A budai hegyvidéknek egészen a subalpin kiimáig terjedő változatos klímája szinte végtelen perspektíváknak lehetőségét adja meg, — háttérnek a fürdővároshoz. Rövidlátó várospolitikus az, aki nem érzi át Buda fontosságát az egész Budapest jövőjének kialakulásában. Ezer apró részlet vár még megoldásra. Ezekről nekem nyilatkozni, más hivatalos tevékenységem miatt, talán nem is helyénvaló. Egyet azonban biztosan tudok és érzek, hogy ebben igazam van: Buda összes problémáit a mostani városházi vezetőség — vagy ahogy a Budai Napló előszeretettel nevezi: a Szendy kabinet — felismerte és jelentőségükhöz képest a legsürgősebben hozzásegítik azokat a megvalósuláshoz. Budának szebb jövője Budapest szebb jövőjét jelenti! A székely gyalogrend Irta: dr. vitéz primőr Ákosfalvi Szilágyi László A székely nemességnek a főrend és a lófőrend után következő harmadik rendje a gyalogrend. Ennek a rendnek a tagjait a latinnyelvű oklevelekben a legrégibb időktől kezdve váltakozva „pedi- tes“ és „pixidarii“ néven nevezték, mely elnevezéseket (egyes számban: „pedes“ és „pixidarius“) a latin nyelvben a legújabb korig megtartották. Hóman Bálint megállapítása szerint a gyalogrend a magyar törpebirtokos köznemesi osztálynak a megfelelője. („Magyar Történet“ III. 137—138.) Ez a rend átöröklődő születési rend, melynek tagjai mindazok a székelyek, akik a főrendbe vagy a léfőrendbe nem tartoztak. Az ivadékokra is átszálló székely gyalogren dűségnek privilágiális oklevéllel való adományozására az első adatot 1580- ból ismerjük. (Szádeczky Lajos „Székely Oklevéltár“ V. 123.) A székely gyalogrend jogi helyzetének elbírálásánál feltétlenül figyelembe kel venni, hogy ez is ősbirtokos nemesi rend, meynek nemessége a másik két rendhez hasonlóan ugyancsak az első hon- és birtokfoglalás ősi jogán alapszik. (Az erdélyi udvari kancellárnak 435/1843. sz. előterjesztése, amelyet V. Ferdinand király 1843 január 29-én kelt elhatározásával elfogadott. A belügyi, pénzügyi és igazságügyi minisztereknek 10.598/1868. B. M. sz. közös előterjesztése, amelyet I. Ferenc József király 1869. február 16-án kelt elhatározásával elfogadott.) A szabadszékelyek (siculi libertini) a gyalogrendnek olyan tagjai, akik őseik által a honfoglaláskor szerzett családi birtokörökségüket az idők mostohasága folytán elvesztették. A gyalogrendűséggel kapcsolatos székely nemesség kiváltságlevél vagy az 1713. évi, illetve ezelőtti időből származó székely rendi jegyzőkönyvek alapján nyer megállapítást. Székely családok ilyen alapon nagy számban igazolták nemességüket, j* A székely főrendi, lófőrendi és gyalogrendi állás megállapításával kapcsolatosan még a következőket kell tudnunk: ■A. XV. századból kimutatható, hogy ha a ló- foség birtokosa szegényebb volt, akkor a szék főbírói és főhadnagyi tisztségének viselésében az esztendő bizonyos részén lófőségbeli birtokostársaival osztozott, a nélkül, hogy ez rendi állapotát érintette volna. (Szabó Károly „Székely Oklevéltár“ II. 139—142.) — A XVII. századból rendelkezésre álló rendi jegyzőkönyvek azt bizonyítják, hogy a primőrök közül sokán egy lóval szálltak hadba (pl. az I. Rákóczy György fejedelem által személyesen tartott 1635. évi háromszéki rendi szemle, valamint az 1636. és 1685. évi marosszéki rendi szemlék jegyzőkönyvei.) A rendi jegyzőkönyvekben gyakori „gyalog lófő“ kfiejezés azt tanúsítja, hogy a lófők akkor is rendjükben maradtak, ha elszegényedésük miatt gyalog mentek hadba. Amikor a XVI. század második felében a leszármazókra is átszálló magasabb rendi állásnak fejedelmi oklevéllel való adományozása szokássá vált, akkor vagyoni helyzetének rosszabbodása miatt senkit sem tettek ki abból a rendből, melynek tagja volt. Ez ellenkezett volna az 1670. évi decemberi erdélyi országgyűlés XXIV. törvénycikkének utolsó bekezdésében foglaltakkal (Szilágyi Sándor „Erdélyi Országgyűlési Emlékek“ XV. 177) és az 1809. évi I. erdélyi törvénycikk 3. 4-ával, melyek elismerik az elszegényedett lé- főknek azt a régi szabadságát, hogy mint gyalog lófők szolgáljanak s ne soroltassanak a harmadik rendbe. A székely rendi állásnak a vagyoni helyzettől való tökéletes függetlenségét tanúsítják az 1809. évi nemesi felkelés hivatalos iratai is (Szádeczky—Kardoss Lajos „A székely nemzet története és alkotmánya“ 358), melyek vagyonos és teljesen vagyontalan primőrökről, lófőkről és puskásokról rendelkeznek és azoknak mikénti kiállását szabályozzák. Mindez azt bizonyítja, hogy a rendi állás megtartása már a XV. század végén sem volt összefüggésben a vagyonnal s rendi állásának megtartása mellett mindenki olyképpen teljesítette honvédelmi kötelezettségét, amint arra tényleges vagyoni helyzete alapján kötelezve volt. Mindezek — különösen az 1670. és 1809. évi erdélyi törvények — szerint kétségtelen, hogy a magasabb rendbeli székely vagyonának esetleges elvesztése miatt nem süllyedt vissza alacsonyabb rendbe, hanem magasabb rendi állását akkor is megtartotta, ha szegénysége miatt katonai szolgálatát esetleg gyalog teljesítette. A rendi állás tehát a család vagy családág közjogi helyzetét tiikrözteíi vissza, míg a teljesített szolgálat minéműsége a személy vagyoni helyzetéhez volt szabva. Ez teljesen megegyezik a magyar nemességnél érvényesülő felfogással, ahol pl. a báró akkor is báró maradt, ha elszegényedett és az 1764—1765. évi V. törvénycikk értelmében lovagrendunek (status eques- ter nobilium) nyilvánított magyar nemes abban az esetben is tagja maradt e rendnek, ha vagyonának csökkenése miatt gyalog vonult hadba. Ezzel ellenkezői felfogásra csak külföldön egyes tiszta hűben társadalmakban találunk példát. (Ius personale — ins territoriale.) | A székely nemzet ősi rendi szervezetétől meg kell különböztetni a báró Buccow tábornok által Mária Terézia királynő idejeben létesített székely huszár- és gyalogezredeket, amelyek az ősi székely politikai szervezettől teljesen elterő és a Székelyföldnek csak egy részében létező katonai alakulatok voltak. A székelyek rendi állásának megállapítása a rendi jegyzőkönyvek bizonysága szerint évszázadok óta a három rend megkülönböztetésével történt. Nagyszámú régi nemesi bizonyítvány tanúsítja, hogy a nemesi hatóságok az érdekeltek kérelmére a magasabb székely rendi — főrendi vagy lófőrendi — állást megfelelő igazolás alapján mindig elismerték. Ennek az ősi gyakorlatnak a következménye, hogy a székely székekből alakult vármegyék a legutóbbi szomorú változásig adtak ilyen bizonyítványokat, amely ősi törvényes^ gyakorlatot a m. kir. belügyminisztérium is követi. A székely főrend nem azonos a magyar főrenddel, hanem attól különböző főnemesi rend, melynek kiváltsága saját ősi jogaiban gyökerezik, ugyanígy a székely lófőrend es gyalogrend sem azonos a magyar nemesi renddel. Ezért ha egy székely nemes címereslevelet kapott, ez a körülmény nem volt hatással székely rendi állásának alakulására, amit igazol a székely rendijegyzőkönyvek számos adata. Háromszékről például 1635-ben Nagyborosnyón Nagy Miklóst apjával Györggyel és öccsével Jánossal, Nyújtódon Jaka- bos Mátét, továbbá Nagy Mihályt Andrással,^ Jánossal és Menyhérttel, valamint Füleöp Andrást a gyalogrendbe vették fel, bár a rendi jegyzőkönyv szerint nemeslevelük volt. Ugyanígy Gyergyószek- ben az 1643. évi rendijegyzőkönyv bizonysága szerint a Gyergyőszentmiklósi Csák (Chyáák) és a Gyergyőszentmiklósi Köllő (Keölleö) családok a gyalogrendhez tartoztak, noha 1623 május 20-án címeres nemeslevelet kaptak. A székely rendiség abból az ősi szellemből és erőből sarjadt, mely a világtörténelem viharai közepette is zárt egységben őrizte meg a székely nemzetet. Ez az ősi szellem és erő a hagyományokon át ma is eleven mozgatója a székely életnek és ezért bizalommal nézhetünk a székely nemzet fennmaradása elé. Gazdasági tükör WEISS FÜLÖP, a Kereskedelmi Bank elnökét 76 születésenapján meleg ünneplésben részesítették. A TÉBE küldöttségét Hegedűs Lóránt, a bankok Sportlígáját Milos György vezette a bankelnökök nesztora elé. HALÁSZ MANÓ, a Magyar Ált. Takarék- pénztár köztiszteletben álló vezérigazgatója most ülte meg hetvenedik születésnapját, amely alkalommal elárasztották szerencsekívánatokkal levelekben; és táviratokban. SCITOVSZKY TIBOR, a Hitelbank vezér- igazgatója fogja elfoglalni a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nál néhai báró Korányi Frigyes igazgatósági helyét. PAKSY JÓZSEF dr. igazgatónak közhasznú érdemes tevékenysége elismeréséül a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta a kormányzó. UNGÁR ALBERT, a Magyar Konfekcióművek ügyvezető igazgatója néhány heti üdülésre a Riviérára utazott. Belényesi YÁRADY JÁNOS, a Budapesti Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság tisztviselője Budapestet, mint fürdőmetropolist ismertette Rómában, a Grand Hotel Savoiában nagysikerű olasznyelvű előadás keretében. PÉTERFFY JÓZSEFNEK, a Községi Takarékpénztár ügyvezető-igazgató j ának a kormányzó a m. kir. kormányfőtanácsosi címet adományozta. QUÁNDT RICHÁRD felügyelőt elsőosztályú főfelügyelőnek nevezték ki a Magyar Nemzeti Bank főtanácsi ülésén. — Összesen 24.000 vágón exportálható buza- felesleg van még az országban a belföldi fogyasztásra és a vetőmagra szükséges mennyiségen felül. — Huszonkétmillióval tartozik az állam a fővárosnak, ami oly nagy összeg, hogy elég volna a város szanálására. II magyar nyelv humora — Melczner Jenő előadása a „Péntekiek“ estjén — Érdekes és látogatott borestét rendezett e hó 17-én a „Budai Polgári Kör“ borgazda társasága a Budai Vigadóban. A borgazda tisztet ezúttal Melczner Jenő, a Hollós Mátyás Társaság tagja látta el. A borgazda társaság szabályai szerint a mindenkori borgazda a saját személyével kapcsolatban valamely közérdekű tárgyról is köteles értekezni. Melczner ezirányú kötelességének azzal tett eleget, hogy előadás keretében ismertette befejezéshez közeledő hatalmas munkáját, amely „a magyar nép és köznyelv és a magyar lélek enciklopédiája“ címen a közel jövőben jelenik meg. Nagy hatást keltett a szemelvények ismertetésének az a része, amely a magyar nép tréfás mondásaival foglalkozik, mintegy kiegészítéséül „a magyar népnyelv humora“ című öt évvel ezelőtt megjelent értekezésének. A közel négyszáz idézetből vett anyagból had álljon itt egy pár kivonatolt közlés a pajzánabb- jából: ! „Nem lehet az ember fából, ki kell rúgni a hámfából.“ — Hiába, szoknya kell mindenhez! (Ez a Dunántúlon hozzászokni-t is jelent, de bizonyára akad olyan is, aki ezt úgy értelmezi, hogy pendely körül forog a világ.) — Kinek szíve hová húz, keze-lába oda csúz (huncutnak). — Kacsingató menyecskének dobverő kell a farára! (De úgy-e csak ha másra kacsint.) — Keze matat kebelembe s szöme kacag a szömömbe. (A túlbizalmas, szerelmes legényre mondja a székely leány.) — Nedzid- ziri-bidziri! (Ne feleselj) helyett mondja a félegyházai. Egy pár bohó mondóka: Halápon van a küszent, ha meghalja a harangszót leveszi a kalapját. — Sümegen van egy szobor, könyvet tart a kezében, ha zsidót lát lapoz egyet. — Szegedi mendemonda, hogyha az ottani Széchenyi-téren levő városháza tornyának órája elüti az éjfélt, a téren lévő Rákóczi szobor kényes lova elnyeríti magát, Vásárhelyi Pál szobra meg leveszi a kalapját, a Klauzál-téren hajadon fővel szónokló Kossuth szobor pedig felteszi a kalapját, mivel, hogy ő lutheránus. Egy pár népies találós kérdés: Mér bolond a halász ? Mert előtte a Kőrös, mégis a markába köp. — Mikor van a magyar egy akaraton? Mikor a templomból jövet a kocsmába mennek. Mikor hazudik a kántor legnagyobbat? Mikor azt énekli, hogy —j: „mennyből jövök most hozzátok“. ' Fán jár, fán tojik, tiéd a tojása. Mi ez? a fa- papucsos barát. Három gúnyvers egy régi százeszendős kalendáriumból: Az orvos: Ha kinek felcser-barátja, akkor hijja csak házába nyavalya gyógyítására, ha beállott a halála. Nehogy felcsert gyanú érje: ő volt oka, hogy lett vége. A fiskális: Tekervényes úton járó, jogot, lelket zsebet vájó, folyton pokolban portyázó Misefíkordiárius. Ember előle fuss, fuss! A politikus: Koncfán termő babérok, hegy ha ezek facérok tülekednek utánok lármás puritánok. Szerény kajmakámok, voksoljatok rájok! Ha a voksot leadtátok, ők fütyülnek rátok. A régi hajóhíd elfeledett Nepomuki Szent János szobrát állítsuk az új Margithidra Liber Endre helyettes polgármester úr, közismert szeretete és hozzáértése, amellyel a székes- főváros régi szép műemlékei iránt viseltetik, amelyet legutóbb kiadott és a főváros szobrairól szóló, felette értékes és kimerítő könyvével is dokumentált, bátorít fel arra, hogy a Margit-híd most folyó kiszélesítési munkálataival kapcsolatban, felhívjam b. figyelmét egy oly körülményre, mely úgyszólván minden költség nélkül egy újabb érdekességgel szaporítaná szeretett fővárosunk látnivalóit. Köztudomású, hogy Pestet Budával 1848 előtt összekötő hajóhíd közepén egy kőből való Nepomuki Szent Janos szobor állott, amely Prágában a Moldvába dobott s vértanúhalált halt szentnek a vizek fölött való uralmát kidomborítva, közel 100 évig őrködött a hajóhíd és annak használói fölött a Duna közepén. Ez a monumentális szobor a hajóhíd szétszedése után az új Lánchídon már nem talált helyet, de azért ma is teljes épségben áll még az Eötvös tér 2. sz. alatti nagy bérház szűk udvarán. Sötét és levegőtlen ez az udvar, senki nem látja ott e régi szobrot s ha látja is, nem azzal a tisztelettel néz fel ra, mint amilyet ily régi műemlék megérdemel. Sőt ott valósággal útban is van, pedig még ma is díszére válhatnék bármily nyilvános köztérnek. Most folynak a Margithidat kiszélesítő munkálatok, a híd minden egyes kőpillére 6 méterrel hosszabb az eddiginél. Azt hiszem, a tervező építészeknek és mérnököknek nem nagy fáradságába kerülne, mondjuk a Margitszigettel szemben emelkedő középpilléren egy f/z I l-méteres helyet szorítani, hogy azon ez a szobor ismét felállítható legyen. Nem kellene egyébb, mint a szobrot mai helyéről társzekérre rakva, odaszállítani s a poros bér- házudvarban 90 év óta rárakódott piszoktól megtisztítani, ami úgyszólván költségbe sem kerül. Persze nem ártana a szobor új felállítási helyén egy kis emléktáblát is elhelyezni, amely emlékeztesse a járókelőt arra, hogy ehelyütt vigyáz ismét a folyamra s a hídra, Isten szabad ege alatt az a 250 éves szobor, mely valaha a régi Hajóhíd gerendázatáról szemlélte az Idő s a Habok folyását. Nem kételkedem abban, hogy helyettes polgármester úr, ezt a bár csekély jelentőségű, de fővárosunk képét egy kedves színfolttal gazdagító ügyet felkarolja s ezáltal az új Margithidat egy Szép emlékű szoborművel látja el, akárcsak a prágai Karlsbrücke-t díszítik a középkori kőszobrok, amelyek ott méltán keltik fel minden tájjáró figyelmét. Margittay Rikárd dr.
