Budai Napló, 1935 (32. évfolyam, 1183-1208. szám)

1935-08-08 / 1201. szám

4 Budai Napló 1935. augusztus 8. badságharc után Mihály, Károly bátyjá­hoz költözött és azzal teljes egyetértés­ben folytatja a mesterségét Tichler Ká- rolynak három leány és két fiú gyerme­ke született Mihály és Károly. De Tich­ler Mihály is megnősült, Budáról hoz- Tón feleséget a Kroaten — mai Horváth — utcából nemes Speiser Mária Annát, akitől tiz gyermeke született. Közben szereztek is szép kis házat a Terézváros­ban. Mihály, Károly bátyjával továbbra is közösen dolgozott, felesége pedig a sa­ját házukban lisztüzletet nyitott, amely szépen virágzott. Itt született Mihályék- nak újra egy leányuk. Borbála és három fiú gyermekük. Tichler Mihály, az apa, java féffiko- rában himlőben halt meg 1872-ben. Ez­alatt a józsefvárosi Tichler Károlyék gyermekei is növekedtek, Mihály és Ká­roly a pesti piaristák gimnáziumába ke­rültek. ahol az utóbbi érettségit is teti és 1873-ban Budapest Székesfőváros tiszt­viselője llistC Helyes gondolkozásával, őszinte becsületességével nem csak a családjának, hanem hivataltársainak is megnyerte szeretedét, ő vette el azután feleségül 1884-ben nagybátyjának, az el-, hunyt Mihálynak leányát, Borbálát, a terézvárosi templomban. Három fia' szü­letett' Imre, Károly és Ödön. Az elhalt Mihálynak János és Károly fia a négy középiskola elvégzése után papirkereskedő lett és János az időseb­bik. 1892-ben leányágon a görgői és to- porci Göitgey nemzetségből származó Wohlstreich Viktóriát vette feleségül, aki rokonságban volt .a Rottenbiller, Sáretz- bügl ás OtzmUller régi pesti családokkal. János 1897-ben az Ó-utcában alapított pa- pirárngyárat, amellyel megalapozta kitar­tó szorgalommá! csaladja jövőjét. Fele­• sége János nevű gyermekük után Vik­tor és Lajos ikergyermekkel ajándékozta meg. Újpestre költözve fiai közül a leg­idősebb, János elvégezte a középiskolát, a Székesfőváros szolgálatába lépett és n család nagy örömére 1923-ban államtu­dományi doktorrá avatták a Pázmány • Péter Tudomány Egyetemen. A követke-J z6 évben a régi történelmi nevű boros-l jenéi Kádár nemzetségből. Kádár Jénő kir. kúriai biró leányát, Abigélt vette feleségül. Tichler Viktor és ikertestvére Lajos a négy középiskola elvégzése után édesatyjuk gyárába léptek és az egész 'Üzemet modern alapokra fektették. Tich- ,ler Viktor is megnősült az ugyancsak .történelmi nevezetességű nagymádi és yarbogyai Bogy a i családból származó Bogyay Magdát Újpesten a katoliküs 'templomban vezette oltárhoz. Házassá­gukból egy kis leány, Magda és egy kis | fiúcska, Viktor született, az ntőbbí azon­ban az egész család nagy bánatára 1930- ~ban meghalt. A Tichler család Károlv ágának legidősebb tagja, Mihály nőtlen , maradt, leány testvéréyel Budakeszin töltötte élete utöWó napjait és ott is te­mették cl a családi sírboltban. "A papír- kereskedő Tichler Károly egyetlen fia József István a háború előtt 1914-ben 17 éyes korában hunyt el. Az élettel meg- hasoulott apa fia haláig után Károly-kör- uton lévő országos hírű papirkereskedé- sét megszüntette és ő is Budakeszin lévő kis nyarlojába vonult, ahol feleségével együtt elhunyt gyermekük emlékének - ápolásában'morzsolták le életüket. Tichler Kárólyüak,"a fővárosi' tisztvi­selőnek fiai közül Imre Amerikába ment, második fiuk, Tichler Károly kereske­delmi iskolai tanulmányainak befejezte után 1907-ben a székesfővárosnál kezdte meg pályafutását, mig Tichler Ödön szin­tén a kereskedelmi iskolát végezte. Az I utóbbi kettő a világháborúban hadi szol­gálaton teljesített és a tiszti vizsga leté­tele után a harctérre kerültek, hol hősie­sen állták meg helyüket, az ősök száza­dokkal ezelőtt mutatott példáját követ­ve. Tichler Ödön olasz fogságba került ahonnan 1919 októberében jött haza! Tichler Károly Andreyka Arankát vette feleségül. Tichler Ödön pedig 1925-ben kötött házasságot Hofhauser Mária An­tóniával, a régi, katholikus, budai patri cius család sarjával. Házasságukból 1927- ben kisleányka, Hildegard és 1932-ben Antal nevű fiú született akiket a kis csa­lád telve reménnyel és odaadással ne­velt. ■sfc Egy kétszázéves szép múltra tekintő, az ősbudlai földön magyarrá vált, polgá­ri erényekben gazdag, vallásos és haza­fias érzésben szilárd, nemes családnak rövidre fogott adatait adjuk itt példa- adásául és buzdításul a jelen és jövendő generációnak. Budai műkedvelők jártak Móron aug. 4.-én, az ottani férfi dalegyesület meg­hívására. Színre került Bódé-Magyar-We- mnger: „Agglegény-leány“ c. 3 felvoná- ??? _pperett.re, amelyet előző napon, zárt- koru főpróba keretében a budai Zárda­utcai kulturbazban is bemutattak. A fő- szerep ok; Zsolnay Marianne, Pólyák Mi­ez Halmes István és Edelényi Tibor szép sikert értek el. 1 Budai kertészek aktuális problémáiról emlékezik meg a „Budai Kertészeti Egye- sutet nagy gonddal összeállított tagérte- sitoje, amelynek lapjain Mezei Mihálv elnök melegen utál a Budai Napló szá­mainak a kartersakat érdeklő cikkeire. Sürget! az Értesttő a megfelelő kertészeti erdekkepviselet megalkotását, hogy a ké. szülő kertésztörvény valóban megoldja a kar minden problémáját. Itt említjük meg, hogy a Budai Kertészeti Egyesület 193z május 5-iki közgyűlésén „Magyar I Képesített Gykorlati Kertészek Országos Egyesülete“ nevet vette fel és hivatalos helyisége, I. Tárogató út 70. szám alatt van. Az évi tagdíj 6.— Pengő. Perényi-uti posta-kézbesitésről pana­szos levelet közöl a Magyarság : — „Ha a főváros területén felad valaki levelet a reggeli órákban, azt a Perényi úti cím­zett, csak másnap délután kapja meg. Az egyidejűleg feladott Debrecenbe és Sze­gedre irányított leveleket már másnap reggel kézbesítik. Pest és Buda sok részén napinta háromszor kézbesítenek, a Peré­nyi útiak csak azt kérik, hogy naponta egyszer, de reggel jussanak postájukhoz. Kis dolognak látszik az ügy, de néha ál­lásra való jelentkezésről, idézésről stb. van szó. amiből sok lekésés és kár szár­mazható Lovagló és tíajtóiskolét vezetett be a közönség számára az Állatkert igazgató­sága julius l’-én. Máris sokan vannak, akik a minimális. 50 filléres és 1 pengős félórás leckékre tanítványokul szegődtek és az ősszel felállítandó fedett lovardá­ban az eddigi 10 nyerges lovon kiyül ki­egészített lóállománnyal folyik tovább az oktatás. Lengyelországban járt a magyar cserké-. szék árva lányhajas kis csapata, hogy a tavalyelőtti jamboree kedves emlékeit a testvérnemzet fiai körében felmelegitsék. A magyar csapatban résztvett Ravasz László az I. kér. Iparosok és Kerskedők Köre elnökének László fia is, akinek le­veléből idézzük: „Nagyon jól érezzük ma­gunkat, csak fáradtak vagyunk egy ki­csit. Minden állomáson lelkesen fogadtak, Krakkóban és Censtochovában egv-egv napot töltöttünk. Spalában 16.000 lány é* 30.000 fiú vett részt a felvonuláson. Nagy keletje volt a magunkkal hozott bOOO tar­talék árvalányhaj csokornak, egy-egy csokorért 6 zlotys nyakkendőket is kap­tunk. Megnéztük a leánytábort és 5—7-ig autogrammokat osztogattunk. Úgy sze­retnek, hogy a közönség a kalapunkról j csipkedi el az árvalánynajai. Nem akar-; ják elhinni, hogy az nem fű, hanem tér- més, igy hát mindenki „sárga magyar fű-: vet“ kér tőlünk.“ Gellérthegyi vendéglőről azt írja a/ Újság: Á Gellérthegyen, a pésti oldalra | nézőén, van egy vendéglő. Erről a pontról legszebb a kilátás, talán páratlan az e- gész világon. Ennek ellenére a vendéglő berendezése szegényes, elmaradt, a köz­lekedés* oda nehézkes s az illetékes körök még nagyon távol vannak attól, hogy a Gellért-szállóhoz hasonló szállodát épit- [ senekv A vendéglőnek oly elsőrangúnak és minden igényt kielégítőnek kellene lennie, hogy egyetlen idegen se mulassza el, hogy oda fellátogasson és ott tartóz­kodjék. Margitsziget közvilágításáról az egyik lap azt irta, hogy a fő útvonal szegénye­sen és ósdi módon van világítva, ahol még rablótámadás is lehetséges.,Meg kell állapítani, hogy a Margitsziget rt. éppen az elmúlt hetekben gondoskodott a vil­lanykörték kicseréléséről, a kétszeres fényerejü lámpák és a már régebben al­kalmazott közép világítás a legfontosabb igényeket % kielégítik. 9-es villamos eddigi útvonalát ;az őszi Bszkrt programm keretében megrövidí­tik és ezentúl a kocsik csak a Török ut­cáig járnak Kelenföld felől. A tervbe- I vett . vonalváltozásokkal egyidejűleg a[ Budáról Pestre járó 4, 7, és -7a. villamo­sok nem fordulnak be a Nagykorúira, hanem végállomásuk a Nyugati pályaud­varnál lesz. Számos pesti vonal is meg­változik, viszont a jegyekkel ezentúl egy órán belül korlátlanul lehet átszállani. Budán vívják a Főiskolai VilágbajJ nokságakat, a BEAC kelenföldi pályáján, ahol állandóan száz ember dolgozik a sporttelepen. Az eredeti pályát a főváros hozzájárulásából jelentősen kibővitétték, és a tribünökön összesen 16.000 emberi Iszámára biztosítottak, helyet Megnagyobl bitották a klubházat, kiépítették a sport- I telephez vezető utat és minden előkészü­let megtörtént, hogy a versenyekre a pá­lya komoly sportkultura képét .nyújtsa. ... Állatkerti séták címmel adta közre I Nádler Herbert az állatkert kiváló igazga­tója legutóbbi külföldi tanulmányútjának eredményeit. Berlin, Halle, Hamburg- Stellingen, Düsseldorf, München-Hella­brunn és Wien Schönbrunn állatkertjei­nek tanulságai sorakoznak a házinyomda pompás kiállításában fényképekkel gazda­gon illusztrált füzetében, amely érdeke­sen világítja meg az állatok elhelyezésé­nek, gondozásának és szaporításának kü­lönböző módszereit. A szakember alapos­ságával tér ki Nádler igazgató a külön­böző telepeken gondozott állatok életkö­rülményeire és arra a kultúrára, amely- lyel az idegen égövek zoológiái együttha­tóit varázsolta Európába az emberi talá­lékonyság. A mindvégig érdekfeszítően megírt füzet elolvasása mindenki számára élmény. Magyar Semmermggé akarja varázsol­ni a Jánoshegyet Bánó Dezső Balatonfü- red volt vezérigazgatója. A tervezett függővasut megvalósításán kívül gyógy­szállót akar építeni és magaslati gyógy­hellyé kívánja nyilvánítani a hegyet. Ál­lítólag pénzügyi körökben is komoly visszhangja van a tervnek, amely iránt Szendy Károly polgármester is ismételten érdeklődött. Gyász. Csőri Ferenc a Dunajobbparti Szeretetotthonok érdemes ellenőrének Csőri Józsefnek fivére julius 12-én hir­telen elhunyta A szeretetotthon ápoltjai igaz megilletődéssel kisérték utolsó útjá­ra a Farkasréti temetőben. Érdekes vezércikket írt legutóbb az Újság „Szakemberek“ címmel, amelyben többek között Mező Ferenc dr.-nak az 1928 évi szellemi olimpiász győztesének mellőzését is szóvá teszi a tanügyi kine­vezéseknél. A lap szerkesztősége Kovács Ákos dr-tól a következő levelet kapta: — Nagybecsű lapjuk vezércikke nyo­mán, kérdem én is, mint teljesen pártat­lan szemlélő, miért mellőzte a hatalom Mező Ferenc tanárt, aki hírt es dicsősé­get szerzett hazájának. Legalább az igaz­gatói címet csak megérdemelte volna? 4-es autóbuszon julius 25-ike óta uj 24 filléres szakaszt léptettek életbe a Krisz- tina-tér és Lenke-tér között. Önképzés utjai címen értékes tanácso­kat ad az életbe induló érettségizett if­júságnak Orel Géza 'főigazgató a K >s- suth Lajos Felsőkereskedelmi Iskola ér­tesítőjében. —‘ A munkanélküliség az egész nemzetre megdöbbentően nagy ve­szélyt jelent. Mindenki bizalmatlan oly fiatalemberrel szemben, aki éveken át semmit sem tóinál. Hosszú tapasztala­tom alatt nem találtam olyan ifjat, aki­ben lett volna elég előrelátás és kitar­tás. hogy a néihet, francia vagy más kö­vetség. több éves tanfolyamát alaposan elvégezze és alaposan megtnulja egyik vagy másik nyelvet Pedig az idegen nyelvek igazi — és nem képzelt — tudá­sával ma is lehet állást kapni, főleg ha | az illető a gyors és gépírást is érti és tud helyesen Írni. Az önképzés az örökös hajtóerő, amely nem csak tartalmat ad |az életnek, de végül is sikerhez vezet Festékáink, háztartási, pipere és illat­szeráruk legolcsóbb beszerzési forrása a Széna tér 7. alatti Pátria festékház, mely dús raktárával és szolid áraival méltán Iversenyez a pesti üzletekkel. A Pátria festékház minden megrendelést díjtala­nul házhoz szállít 61—0—53 szám alatt történő telefon rendelésre. Budai Ferences Énekkar julius 13-án este a Zárda. utcai kulturházban rendel­te évadzáró vacsoráját, amelynek külö­nös jelentőséget adott, hogy azon P. Schrofty Pál ökónomus és definitor gene­rális (Róma) volt margitköruti házfőnök és plébános is megjelent. P. Sch’rotty Ró­mában is lelkes harcosa a magyar ügy­nek és mint a< Ferencrend egyik első egyházjogi méltósága számos barátot szerzett nemzetünknek. I A vacsorán Schleicher Frigyés karnagy üdvözölte P. Schxottyt, mint az énekkar régi lelkes patrónusát és a difinitor generális vála­szában régi szeretetéről biztosította a budai híveit. Értékes műsor egészítette V\ az estet, amelyben a zenekar, Cecilis Kató és Lajtai ^Károly működtek közre. A kedves hangulatú vacsora után a fia­talság táncra perdült és a késői órákig maradt együtt. A társaság a Stambul ká­véházban folytatta az estét, ahol melegen ünnepelték Halász Károlyt a kedves va­csora főrendezőjét. Boráros téri híd építkezéséről hatal­mas riportot közöl a Magyarság .Havon- J kint 170—200.000 pengőbe kerül az épít­kezés.. Az állant'' évi egy, a főváros évi két millió pengővel járul a költségekhez. 1933-ban a budai parti munkák és meder­pillérek építésére megbízást kapott a Zsigmondy Béla rt., a Palatínus rt és a Fábián-Somogyi • és György cég (szóval megint Schiífefékl?) Egyelőre úgy lát­szik, hogy 1937-re elkészül a híd, habár a kesson munka nagyon lassan halad. (A nevezetes magyar mélyépítő trium­virátus természetesen mindig az alag­utakban és a kessonokban piszmogja el a drága időt és a polgárság keserves adómillióit!) Közgazdaság SCHOBER BÉLA az Angol-Magyar Bank élén örvendetes eseménye gazdasági életünknek. A köz­gazdasági életben vezérszerepre hivatott Bank volt vezérkari főnöke nem pihentette kipróbált tevékenységét a magyar bankvilágra is komoly időkben. Megnyugtató és biztató, hogy a magyar f- ..ÍPn<*en zu&áh°z szervezeti szálakkal fűződő Angol-Magyar Bank nyerte el Schober Bela további munkakészségét, amivel a gazdasági irányításra hivatott bankvezérek testületé ismét kiemelkedő­en nagy egyéniséggel bővült. Schober Bela bankpolitikája konzekvensen folyik az előző állomáshelyén alkalmazott etikai elvekből és mindenképpen értékes tég­lája lesz az újjászülető magyar közgazda­ságnak. FLEISSIG SÁNDOR alelnök-vezér- ígazgató a kormányzótól első osztályú magyar érdemkeresztet kapott, amivel együtt jár a kegyelmesi cim használata. A jubiláns bankvezér kitüntetése a ma­gyar közéletben osztatlan örömet keltett. SZURDAY^ RÓBERT vezérigazgató fé­ké1, selyemből gyönyörű aranyhimzéssel készült 5000 pengő értékű uj zászlót ajándékozott a Pázmány Péter Tudo­mányegyetemnek. POSCH GYULA dr. a PK. vezérigaz­gatója felakar ja emeltetni a vidéki pénz­intézetek hitelkeretét. BUDAI-GQLDBERGER LEÓ javaslata alapján valósul meg az egész ipart ér­deklő exportkassza. STEIN EMIL dr. vezérigazgató Pört- schachban nyaral. Ganz gyár ismét kimagasló teljesít ményt mutatott a Budapest—Hegyesha­lom vonal villamosításával. Az elmúlt napokban nyitották meg az üj szakaszt s a megnyitáson a Ganz gyárat Práger Pál és Klein Ferenc vezérigzagatók képvisel­ték. A meleg ünneplésből jutott Kandó Kálmán mérnöknek is, aki elektromos mozdonyaival világhírt szerzett a magyar iparnak. A Brüxellesben rendezett Nemzetközi Világkiállítás Intéző Bizottsága a kiállí­tással kapcsolatban vajminőségi versenyt rendezett, melyben minden ország részt vehetett. A versenyre beküldött mintákat megfelelő tárolás után nemzetközi bi­zottság vizsgálta felül. A bírálóbizottság az Országos Magyar Tejszövetkezeti Köz­pont budapesti telepe által beküldött vajmintát a legmagasabb díjra a „Dip­lome d'Honeur -ra találta érdemesnek. A nemzetközi fórumnak ez az elismerése nemcsak az OMTK-nak, hanem az egész magyar vajiparnak a legnagyobb dicsé­rete és világviszonylatban számottevő elismerése. Phönix Általános Biztositó rt legutób­bi közgyűlésén ismét beválasztotta igaz­gatóságába Carl Vaugoin ny. osztrák szövetségi hadügyminisztert és Otto Kor- vik vezérigazgatót. Stühmer Frigyes rt a német Trumpt gyárral újfajta csokoládé- és cukorkakü- lölegésségek gyártására, Trumpf Csoko­ládé Kft. cég cim alatt, 12.000 P törzstő­kével önálló Vállalatot alapított, amely­nek telephelye Vül. Szentkirályi utca 6. szám alatt van. Brassói Cellnlozegyár rt. közgyűlését julius 26-án tartotta. Az alapszabályok lényegtelen módosítása után tudomásul vették, hogy a vállalat ez évben sem tu­dott sokkal kedvezőbb üzleti eredményt elérni és a múlt évi at hozattál együtt a veszteség 11.813.37 pengő. A Hoffher-Schrantz Clayton-Shuttlewort Magyar Gépgyári Művek rt. múlt üzlet- évében forgalmát új piacok megszerzé­se utján emelte, mig a belföldi és szom szédos felvevőképesség alig javult; ennek tulajdonítható, hogy a lezárt mérleg s tartalékalapnak 252.843.93 P-vel való do­tálása után 920.360.83 P veszteséggel zá­rult. Az igazgatóság a közgyűlésnek ja­vasolta a veszteségnek a tartalékulapból leírását. A folyó üzletévben a forgalom tovább emelkedett. Mercur Véltóiizlet rt. 1934. évi mérle­ge további örvendetes fejlődést mutat. Az alaptőke 500 ezer pengő, az idegen tőkék összege megközelíti a négymillió pengőt. Bruttó nyereség, áthozattal együtt, 115 ezer pengő, a kimutatott iszta nyereség 10.665 pengő. Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási rt. julius 5-és tartotta közgyű­lését a MÁV igazgatósági palotájának ta­nácstermében. A vállalat múlt évben esz­közölt nagyarányú átszervezése meghoz­ta várt gyümölcseit. Az 1934 évi üzletek 155.060 P nyereséggel zárultak. Magyar Fém- és Lámpaárngyár rt. (a Magyar Általános Hitelbank érdekeltsé ge) 1934-ben 1.8 millió P részvénytőkével 994.663 P üzemi nyereséget és 3893 P ház- bérjövedelmet számol el. A mérleg 1.630.861 P veszteséggel zárul, ami egé­szen megegyezik a múlt évről ezen a cí­men áthozott összeggel. szálloda éttermei I legszebb térrész Esd esetén is fedhető R00SZ EMIL zenekara. TÁNC Telefon: 52-8-84 Gazdasági tükör — Kényszerracionalizálási tervek hi­re terjedt el a malomiparban. —■ Magyarország Brémában szabadki­kötőt kap. — Veresegyházi földgáz forrás felhasz­nálásával foglalkozik a főváros. — Az új vásárpénztár egy millió pen­gős alaptőkével alakul meg ősszel. — Megkétszereződött a Balaton vasú­ti forgalma. — Bérlő jelentkezett a karcagi gáz- kutak felhasználására. — A kukorica áremtlkedése miatt a Futura ismét román és jugoszláv árut hoz be. — Hosszhullámot idézett elő a száraz­ság az árutőzsdén. — Nemzeti Bank szerint tulsokan igé­nyelnek utazási valutát. —- Felbontották a török-magyar Wi­ring megállapodást. — Dunántúli magyar katonaiovakat vásárol Olaszország. Felelős szerkesztő; Viraág Béla Segédszerkesztő: Magyar József. Laptulajdonos : VIRAÁG ÉS TARSA Kiadásért felel: Viraág Béla Nenfeld Zoltán (Pannónia) nyomda Budapest, VI. Vörösmarty utca 47/a. sz. Telefon: 28—1—98. PEZSGŐFÜRDŐ GYÓGYFÜRDŐ VIZGYÚGYIHTÉZET Külön férfi ét női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet. KÁLYHÁS ! Minden szakmabeli ügyben forduljon a régi j 6 h i r ü céghez BÉRES MARTON I., Logodi-u. 19. Telefon: 53-0—33. Éhgyomorra naponta igyék egy pohár .vizet----CIMFESTŐ Els ő budai, legrégibb clmttblifestészrt VILI GBBOR, II., Iskola ucca 18. Alapítási év: 1895. W P FÜRDŐKÁD, kályha ■ Vb mosdó stb. szabott áron HUBERT, Liszt Ferenc-tér 4 Telefonszám: 22—2—67 WM1 fürdő ARA MUSZTAFA 45 fokos Építette 1556-ban KAR^ budai bete. Budán, lln Fö ucca 84. sí. szén*evM nátront, szántavat motaoL szántavat klórnál- riumot, magnázlu­__________________ mot tartalmazó hév vli kösz vény. oeóz, bőr- át ctontbetegtágek, iám mérgemét, máj-, epe-, méh-, húgyhólyagbántalmnk, gyo­morhurut ás alhat! pangás el lan. Kádfürdők i egész napon 4L QóifQrdők i férfiaknak reggal 5—1, nőknek hétköznap 4 il 2-7.- Ivókártl HALLÓ I FIGYELEM I Nyári borszükségletét idejében szerezz« be i tor­lódás elkerülése érdekéket. Kóstolja meg nagydijjal és nagy aranyéremmel kitüntetett világhírű SZEKSZÁRDI SAJÁT TERMÉSŰ BORAINKAT Már üt litert is házhoz sz állítunk. Tegyen próbált Szekszárd-borvidéki bortermelők állami ellenérzés alatt álló pinceszövetkezetének termeld! kimérése. POHARAZÁS! VIII., JÓZSEF-UTCA 19. TELEFON: 32-0—63. Ügyeljen a címre I' Kadarka, fanyarkáa vagy édeskés, könnyű Asztali lekér, zamatos izü, könnyű fajta ó-rlxllng, nehéz zamatos óbor .... Vöröa „Bikavér*4, igen nehéz, fanyarkáa Keass kadarka, édes nehéz vörösbor . . ^tlrán firm8a, édes, fűszeres .Vermouth* Csemege fehér, édes nehéz ..... A TESZ nagydiját ée aranyáraiét nyerte el Minden budai polgárt szívesen lát FEKETE SÁNDOR üzletvezető' —.70 —.80 —.00 i. — 1.20 1.50 1.50 A betegségek egész sora így: az epekőbetegség és epehólyagbán- tialom, gyomorbajok, csalánkiütés, aiz aszt­ma bizonyos esetei, vérpangás a hasban és különösen au májban, köszvém>y, vese- medence betegségek, alkati kövérség, stb stb. eseteiben a HUNYADI JÁNOS keserűvíz biztosan megszünteti a szék­rekedést, szabályozza ai bélműködést, azt nemre és korra való tekintet nélkül min­denki kiváló ereedménnyel használhatja. Az orvosok ezrei írják elő betegeiknek és a betegek tízezrei Írnak róla elismerő n y ila tkozatot. KOCZE UNTUL külföldről visszatért zenekarával naponta GUNDEL-GELLÉRT ÉTTERMÉBEN MUZSIKÁL MEHCZEB TISZTÍTÓ mos, fest, tisztit Központ: I. TÖRÖK-U. 3. Margit krt. «árok. (Admiral mozinál) lel. 50-4-93. Fiókok: L, Gyözö-u. 5. (Pálya-u sarok) Tel. 54—9—71 IV-, Duna-u. 6. (Belvárosi kávé- háznál) Tel. 83—0—03 Háztól és házhoz mindent szállít vidékre it I Budai Általános Takarékpénztár BéasvéayfársaaAg Budán. IL, Fö uccu «. Elfogad ksaietoatatáara takarék­ét fotyéuémlobetátoket LekOtfitt belátok után megállapo­dás saarinl magos kamatot térí­tőnk. Akár venni, akár eladni ána]f In­gatlant, tordoljoa bizalommal újonnan bswsslsll la gátion sas- lalyankk— Miadeoeee* bőnk- ég tokaiéb­IGYUn Megrendelhető a székesfővá­rosi Ásványvízüzemnél, I, Ger lért rakpart 1. Tel.: 53-0-03-

Next

/
Oldalképek
Tartalom