Budai Napló, 1935 (32. évfolyam, 1183-1208. szám)
1935-08-08 / 1201. szám
1Í935. augusztus 8. Budai Napló SZEMÉLYI HÍREK HORTHY MIKLÓS kormányzó u legutóbbi időben három ízben látogatta meg a Svábhegyi Szanatóriumot, julius 20-an történt látogatása alkalmavnl a közönség köreben a nyílt terraszon vacsu- ' rázott. JÓZSEF FERENC dr. kir. herceg 6a Anna kir. hercegusszony voltak a fővédnökei a julius 21-én kezdődött Balatoni gyermekhetnek. BENEDEK SÁNDOR dr*, a közig, bíróság ny. másodelnöke, julius hónapban Balatonfüreden üdült, augusztusra pedig Debrecenbe utazott. PETRAGSEK LAJOS orszgy. képviseli) a Batáton mellett keres gyógyulást és csak augusztus hó végén téri vissza. v. JUHÁSZ JENŐ dr. gazdasági főtanácsos és neje néhányheti pihenőre ménfő- csanaki nyaralójukba utaztak, Győr mellé. PORCS ISTVÁN dr. ügyvéd, a hegyvidék egyik lelkes harcosa négy hetet töltött most nyáron Miskolcon és é napokban tért vissza. KURFÜRST ISTVÁN, a székesfővárost házinyomda érdemes vezérigazgatója most ünnepli 25 éves szolgálati jubileumát. A munkás évfordulón dr. Horonyi Pálffy Aurél főjegyző üdvözölte a vezér- igazgatót a főváros nevében. NOVÁK (LAJOS prelátus a fővárosi hitoktatás 94 éves érseki felügyelője a svábhegyi Isteni Szeretet Leányai templomában mutatta be acélmiséjét PÁVAI VÁJNÁ FERENC főgeológus irányítja a Székesfehérváron 555 m. mélységben talált 42 fokos sós viz és gáz további feltáró munkálatait. SZILÁGYI EJERENC szaktanácsos, a II. kér. NÉP vezető elnöke, akit rövid szereplése alatt rendkívül megkedvelt a Víziváros polgársága, — visszatért visegrádi nyaralásából. ROSTA JÁNOS dr. tanácsnok elkészítette a sertésvágóhíd kibővítésének és az uj zsírolvasztó építésének terveit, amelyeket szeptemberben vesznek munka alá. KIRÁLY KÁLMÁN tanácsnok szabad- nulmányuttal fejezte be, újból átvéve e1 hó elején hivatala vezetését. ANDRÉKA KÁROLY ny. h. főkapitány és beteg felesége Gleichenberg osztrák fürdőhelyre utaztak gyógyulni és pihenni. SZÉTSI MIHÁLY I. kér. községi fiú fel- sőkeresk. iskolai tanárnak nyugalomba vonulása alkalmából á Kormányzó áz igazgatói címet adományozta. GÄLDY (GAJDA) BÉLA III. kér. áll. Árpád reálgimnáziumi tanárnak a Kormányzó a tanügyi főtanácsosi címet adományozta. KULCSÁR RICHARD rt, igazgató Mallnitz-ban (Kärnten) nyaral. MARG1TTAY RIKARD drjl lapunk belső munktársa Balaton-Zamárdi-i villájában tölti a nyarát. SCHWARZ SAMU a Fővárosi Tejüzem vezéTigaígatója’ a -Kékesen tölti a nyarat, hogy betegeskedéséből végleg felgyógyuljon. MEZŐ FERENC dr. középiskolai tanár, a szellemi olimpiász nemzetközi győztese, a nyarat Esztergomban tölti. MIKOLA GÉZA dr. ny. postaigazgató,, a kelenföldi kultúráiét egyik megterem’ tője Siófokon pihen. ÖDÖN dr. postafőigazgatót ne- vi zték ki a vezérigazgatóság elnöki osztálya uj vezetőjének. KAPCZA IMRE igazgató a Hollós Má tyás Társaság tagja Radegundban nyaral!1. SULZER ANDOR dr. főorvos lett a Városmajor izr. kórház uj igazgatója, sebész főorvosnak pedig SCHEIBER VILMOS dr. mütősebészt választották meg. URSCH NÁNDOR-! a Főkapitányság közigazgatási’ osztályának vezetőjét I. kerületi rendőrkapitánynak nevezte ki a főkapitány. PAPP GÉZA főtanácsost1 a XI. kér. kapitányság éléről a IV. kerületi rendőr- kapitányságra kerül. RIDL REZSŐ dr. tanácsost, az I. kér. rendőrkapitányságról az államrendészeti -'osztály élére került mint helyettes. BARTA BÉLA rendőrtanácsos lett a I. kerületi kapitányság helyettes vezes tője. KODÁLY ZOLTÁN a Psalmus^ Hunga- ’ricus világhírű komponistája három uj kórusművet fejezett be, amelyek legközelebb a Magyar Cantuale gyűjteményében jelennek meg. ROSENAK ZSIGMOND dr. egészség- ügyi főtanácsos, a városmajori kórház igazgató főorvosa nyugalomba vonult. MELCZNER JENŐT, a Hollós Mátyás' Társaság tágját és a magyar szókincs lelkes kutatóját és gyűjtőjét, kínos baleset érte. Elcsúszott, karját törte és súlyos zúzódáaokat szenvedett. PAPANEK ERNŐ, a székesfőváros számszékének igazgatója, hosszú, érdemekben gazdag működés után nyugalomba vonult. KÉZDI KOVÁCS LÁSZLÓ, a kiváló festőművész és műkritikus rövidesen befejezi „Isteni művészet“ című nagy természet- és művészet-filozófiai munkáját. Mátyás templom toronysisakjának zárókövet az elmúlt napokban Lamotte alpolgármester és székesfővárosi bizottság jelenlétében helyezték el, amivel a torony külső restaurálása befejezést nyert Megállapították, hogy a kénsavas tartalma levegő támadja állandóan a termés- kdvet és ez volt a torony gótikus kőcsip- keinek tönkretevője is. A templom belső renoválása még hét-nyolc esztendeig tart cs az átépítés összes költsége 7—800.000 pengőt igényel. Zugligeti jrónők kitünően sikerült irodalmi estet rendeztek julius 28-án, a Fácán vendéglőben, amelynek szép közönség sikere nemes, szociális célt szolgált. Herceg Odescalchiné Andrássy Klára grófnő intuitiv előadása után a magyar írónők legjobbjai működtek közre s a műsort legkiválóbb előadóművészeink díszítették. A zugligeti írónők emberbaráti célokat szolgáló megnyilatkozását forró tapssal jutalmazta a közönség s az őszinte nagy siker elsősorban Huszár Elemér dr. helyi lelkész rendezői! készségének szolt, aki különben mint író és szónok is hivatott vezére a Zugliget szellemi életének. Nász. F a b a n y i Rudolf dr., a lipót- mezei áll1.! elmegyógyinlf. igazgatójának leányét. Magdiát, augusztus 11-én este fel 7 órakor, a lipótmezei kápolnában vezeti oltárhoz Istók János szobrász- művész fia, Isták János dr. főorvos. FOTÓCIKKEK Zihrlnylnél^ L flttila utca 8 Szabadtéri színpadot akar létesíteni a Tabánban az e célra alakult társadalmi egyesület. A Gellérthegy északi lejtőjére tervezték a játékteret, melynek megvalósulása mindenesetre komoly munka- alkalmat teremthetett volna. Illetékes helyen azonban úgy látják, hogy megfelelő jelentős támogatás nélkül nincs komoly anyagi megalapozottsága a különben érdekes vállalkozásnak, a főváros pedig nem nyújthat támogatást az elgondoláshoz, mert a_ jelenleg üzemben tartott szabadtéri játékok is megismétlődő áldozatokat kívánnak. Hőforrás tört elő a Rudasfürdő átépítésénél. Ciszternát építenek és termál vízvezetéket, azonban a sziklafalban hatalmas hőforrásra bukkánták, amely négy méteres mélységben óránkint 60 hektoliter mennyiséget produkál. Mivel fennforgóit annak a veszélye, hogy az egész uj építkezést az újonnan feltalált héwiz alámossa, tömitő beton alkalmazásával vasbetonból készítették az uj ciszternát és a feltörő hévvizet, amelyre a véletlen vezette rá a munkásokat, elszigetelték. Margitszigeti MAC pályát, amely Budapestnek kétségtelenül legszebb sporttelepe a legközelebbi jövőben újjáépítik. Fontos idegenforgalmi érdek is az átalakítás, mert á Budápestre irányuló idegen- forgalom mindenképen utbáejti a Margitszigetet és sok külföldi látogatja állandóan a MAC sporttelepét is. A tervek szerint lebontják a fatribünöket és a pályát aréna-szerű nézőtérrel veszik körül. A főváros illetékes körei jelentős anyagi ál-, dozáttál járulnak hozzá a költségekhez. Balatoni kérdésről írja nekünk Mikola Géza dr. nv. postaigazgató: A Budai Napló mindig Buda és a Balaton szerelmese volt, megirta a szépet és megírta az elmaradottságot. Még ma is együtt fürdik az ember a marhákkal a Balatonban es néhány száz méterrel odébb a gyönyörűen kiépített strandokról ez nem a leg- esztétikusabb látvány. A Balaton-Szaba- di-i gyermekszanatórium apróságait is veszélyezteti az állatok hátrahagyott szennye, amit egyszer már ideje volna tudomásulvenni. Nagy a vízhiány is, a kutak vizét a tőzegréteg fertőzi. Féktelen drágaság tombol a Balaton mellett , és a külföldiek egymásután szöknek meg a fürdőhelyekről. A Budai Napló a közérdekű panaszokat magáévá szokta tenni és bizonyára a közügyekben oly kiváló fő- munkatársa Szombathy Kálmán is rajta lesz, hogy a régi kakukóra még sokáig egészségesen kakukoljon Buda, a Balaton és a magyar fürdőügy érdekében. Budai alagút átépítésével kapcsolatban Görög Sándor mérnök eredeti meg oldást’ talált a közlekedés lebonyolítására. 15—20 méter szélességű második alagút fúrását ajánlja, amelyen a gyalogközlekedést bonyolítanák le míg a mai alagút egész szélességében a kocsiforgalom rendelkezésére állana. Az uj alagút építése folyóméterenkint 800—1000 pengőbe kerülne és az egész munka mintegy 340.000 pengőt igényelne. Drágaköveket ás törött nemes fémet vásárol: SZERKFIK GY. II.Rohamu.8 Uj élet pezsdül az „Óbudai Hegyvidéki Szövetségiben és mind közvetlenebbé válik a tagok társadalmi érintkezése. Havonkint összejönnek valami kedves alkalomból és együtt töltik az estéket. Most, é hó 11-én gyermek-szinielőadásf’ rendeznek a mátyáshegyi! .„Attila-park“; vendéglő helyiségeiben, amely d. e. 10, órakor kezdődik. Változatos műsor kére-' tében fellépnek : Bánky Rózsika, Édes. Baba, Vas Ica gyermkeszinészek és Pa-; taky Jenő sziniakadémiai növendék. A szünetekben a „Manna“ és „Hindu“, cso- kojádégvár által felajánlott édességeket sorsolják ki. Szabadtéri hangversenyt rendeznek Nagyboldogasszony ünnepén a máriaremetei kegynél yen. Az aug. 15.-i hangverseny. fővdénökségét József és József Ferenc kir. hercegek vállalták. A szabadtéri ünnepség fél 4 órakor kezdődik és azon Básüidtes Mária vezetésével kiváló művészgárda működik közre. Margitszigeten rendezik szeptemberben a vendéglősök és borkereskedők az országos jellegű borkiállítást, bólé és coctail versenyt, amelynek keretében legnemesebb szőllő és gyümölcsterményeink bemutatására is sor kerül. A kiállítás és verseny megnyitását szüreti ünnepséggel vezetik be s így a sok gonddal és szeretettel előkészített kiállítás bizonyára ismét nagy forgalmat irányit a szigetre. Lnkácsfürdőben volt megszállva a világhírű cambridgei evezősöket reprezentáló nyolc tagú társaság, amely megnyerte a legutóbbi dunai evezősversenyt. Elutazásuk előtt nagy elragadtatással 'emlékeztek meg a Lukáosfürdlő ásványvizes uszodájáról, amelyben naponta többször is élyezettel fürödtek. Szent György szobor kérdése került szóba a Közmunka Tanács legutóbbi ülésén. Elhatározták, hogy a szoborra felírást vésnek. Helyes volna, ha valamilyen ! formában a, szobor története is megörö- kitesre kerülne, mert a Halászbástya alatt álló Szent György Szobor mása a Kolozsvári Testvérek világhírű alkotá- sanak, amely Magyarország egyik legrégibb műemléke. Németvölgyi árok beboltozása hosszú idők óta égető kívánsága a környék polgárságának. A főváros gondoskodása most segíteni kíván a helyi panaszon és egyelőre a Böszörményi ut és Törpe utca közti részen fedi be az eddig nyitott árkot.. Uj építkezések között Budán a Fon- ciere Általános Biztositó a Margit rakparton öt emeletes bérházat, Oblath S. Pálné II.. Rózsahegyi utca 5. egyemeletes bérházat, gróf Bethlen Pál dr. I. Krisztina krt. 113-b. egy emeletes bérházat épít. Budárbi helyezik át uj (tervek szerint egyesítve a budapesti és pestvidéki büntetőtörvényszéket és e híradás szerint az e|yesitett uj igazságügyi szerv a pestvi- deki törvényszék Fő-utcai székházéban lesz elhelyezve, ahonnan a polgári bíró- ságot a budapesti törvényszék helyiségébe költöztetik. Az intézkedésre azért van szükség, mert a Markó utcai épület szűk és elavult és a budai igazságügyi palota jobban kielégíti az igazságszolgáltatás külső kívánalmait. Uj DunaMngutat akart fúrni az óbudai bid helyett a jeles mélyfúró cég, a- mely a Boráros téri hídtól kezdve minden fúrást maganak harácsolt össze. A vízművek igazgatósága megállapította, hogy az óbudai alagút fúrásnak semmi értelme nincs, mert összesen riégy, egyenként 9 méter széles alagútra volna szükség, ennek költségéből pedig háromszor lehet megépíteni az óbudai hidat. Ördögárok problémája ismét kisért, mert az uj tabáni városrendezés miatt az alsó szakaszt át kell telepíteni. Ezért a csatornaépítési ügyosztály kijelölte az ördögárok körvonalának uj irányát s az uj csatorna építéséhez rövid időn belül hozzáfognak. Nász. Zilahy Dezső az Idegenforgalmi Hivatal igazgatójának és felesége Rákosi Eugénia jeányát: Zilahy Mária dr.-t eljegyezte ifj. Gerő László müépitész. GYERMEKKÉPEK Blahosnál II., Fö u. 18 Furcsa hir jelent meg la lapokban, hogy a főváros a Horthy Miklós körtérre néző városi telken akarja a tüzérségi telepet Szeleim re város ítészére felállítani. Nem hisszük, hogy ez hiteles és hivatalos híradás akart lenni, mert a Horthy Miklós körtérre néző ésr díszes középület (esetleg templom) céljaira predestinált, tüzőrségnek pedig különben is célszerűtlen, igen nagy értéket képviselő gyönyörű telek erre nem lehet alkalmas. — A tüzőrség létesítése már, égető kérdéssé vált, de a telepnek a gyárakhoz közel van a helye és rendeltetése. Alkalmas volna a Hengermalom illetve az Etele úti valamelyik városi — vagy gyár telek. A Mátrai tüzoltószergyár is ki volt szemelve, amely házi gyárral és javitó- műhellyel is szolgálhatott volna, de ezt drágának találták. Azonban akármely magántelek is olcsóbb és előnyösebb mint a Horthy Miklós körtéren levő becses ingatlan. A zsúfoltan épült' Bibic- telep is megérdemelné, hogy a tűzveszélytől a közelében felállítandó tüzőrség minél sürgősebben biztosítsa. (M. G.) Déli pályaudvar nj elhelyezésére érdekes terv merült fel az, utóbbi napokban. A MÁV illetékes fővárosi hatóságoknál azt a bejelentést tetté, hogy a holt Duna- ág feltöltése után erre a területre kívánja összevonni a Déli pályaudvar és Kelenföld állomás forgalmát. Ebben az esetben a kelenföldi álomáson csak a teherforgalom összpontosulna. Az idegenek tetszését megnyerte az a kivilágítás, amely, amely az egyes Duna- menti látnivalókat különleges megvilágításban mutatja be. Most Szent István ünnépen fokozott kivilágítást tervez a város és esténkint próbavilágitásokat rendez. Sajnos, a Gülbaba emlék kivilágítására még mindig nem került sor. Óbuda szabályozásának terve már elkészült és a Közmunkatanács már elkül- dötte a főváros tanácsának, amely beható tanulmány után őszkor terjeszti a közgyűlés elé Kuglizó verseny. A budai iparosok régi társasköre, a II-ik kerületi Iparoskor ez évben is megrendezte a Kis Fészek vendéglőben a hagyományos kuglizo-ver- senyét, e ho 4-én, yasárnap este. A kedves estén resztvettek- a III. ’ er. Iparoskor, a Budai Iparosok és Kereskedők Köre, a VUL kér. Iparoskor és számos vendég. Szép és értékes dijakat adtak: Manczy Kálmán, Szabó Márton, Horváth József, Dinka István, Vali. Gábor elnök, Gergely Péter társelnök és Grenvó Bertalan ügyv. elnök. A legnagyobb erocb ményt Csillák Károly és neje, Nagy Pál, Niesner Ferenc és Jaegcrmmi értek el. Érdekes, hogy a késő éjjelig folyó versenyen ötször dobtak „kilencet“. Óbudai Hegyvidéki Szövetség Anna- napi vacsorát rendezett julius 27-én a testvérhegyi Csukovits-féle vendéglőben, amelyen pompás műsorral szórakoztatták a nagyszámú .közönséget. A rendezés fáradságos munkájában, áz elnökség következő tgjai osztoztak: Karczag Vilmos elnök. Kuszenda Gyula, Boros Béla, Karge József és Szikéra Bertalan. Gyász. Rogátsy Kálmán gyógyszerész, a budai mozgalmaknak is résztvevője, szkv. honvédfőhadnagy 65 éves korában elhunyt. Temetésén szükebb házáján a Józsefvároson kívül Buda és a Rózsadomb társadalma is gyászoló szívvel vett részt. Gyógyszállót akar építeni a Tabánban Lakatos Viktor dr. főorvos, a bádeni és abbáziai Lakatos szanatórium tulajdonosa. Két millió pengőt volna hajlandó befektetni a luxusgyógyszálló építkezésébe amely elkészülése után az első naptól a fővárosé volna: csak haszonélvezete maradna 50 évig a Lakatos család tulajdo- ban. Fővárosi illetékes körök nagy érdeklődéssel vitatták a főorvos javaslatát, akinek egyetlen kikötése volt, hogy a Fehérsas téri iskola mellett fekvő területet bocsássák Ipendellkefcsésére. Viszont érthető a főváros állásfoglalása is, mert a tabáni tervek elkészülte után valóban nem lehet kívánni, hogy a magánvállalkozás az (eddigi tevéket keresztezze. 3 BALAZS v~Ga,L0 Specialitások: Rántottcsirke, dompfnudli. ■Mnm vlÉs'iomá! Nyitott és csukott terreszok — Naponta cigányzene. Lakatos dr. a továbbiakban kívánná a gyógyforrások vizéből bizonyos napi mennyiség átengedését is. A fővárosnak egyelőre az az álláspontja, hogy a Fehérsas téri területet nem bocsátja Lakatos dr. rendelkezésére, azonban mivel a főorvos póiajánlatot is benyújtott, amely már az Orom utca és Hegyalja út közti telekre vonatkozik, még mindig fennforog annak lehetősége, hogy a nagyérde- kessségű kurhotel rövidesen megvalósuL Méitóztassék az ügyet szóvátenni a hiba még mindig reparálható. Ha te vagy a napfény Ha te vagy a napfény, Én vagyok az árnyék. Ha te úgy 'akarnád, Sóhajoddá válnék. De ha rád gondolok, Zúgó vihar támad! Ha te vagy az élet, Én vagyok a bánat . . . Szabtad mégis rólad Álmodni titokban, Két szemed, keresni Fenn a csillagokban. Illatod keresni Minden rózsaszálon! Ha tied az élet, Az enyém az álom . . . Mátyás diák. Margitsziget vendégei közt az elmúlt hetekben ismét számos nemzetközi előkelőség nevével találkoztunk. Legutóbbi vendégek nevei közül nemzetközi érdekességnek: Ferdinánd bolgár ex-cár. Hussein Ass ma egyiptomi hercegnő fiával, Wassif Kamel bejjel, Lilian Gish, Dorothi Gish, Német Mária, Anday Piroska, gróf Széchenyi Bálinték, gróf Bél- j dy Ferencék, báró Wlasics Gyuléék, Missis Coolidgeék, Bachruchék, Heinrich Gáhorék, dr. Petro vies Elek, Bubna grófnő és sokan mások. Gyász. Földiák Vilmos a MOKTAR ny. igazgatója a Ferenc József rend tiszti keresztjének tulajdonosa elhunyt. Köz- gazdasági életben jelentős szerepet játszott és halála nagy vesztesége a pénzvilágnak. A Víziváros múltjából Az Anjouk és a Hunyadiak idejében Buda virágzásnak indult, s váraljai városrész keletkezeti. Természetes volt, hogy először a Vár és a Duna közét töltötte ki a település. A Vízivárost egyik oldalról a Vár, a másik oldalról a Duna védte, délen pedig a Várnak Dunára ereszkedő bástyái határolták. Csupán faszákon állott nyitva, itt a Víziváros külön várfalat kapott. A mai Nádor-kaszárnya előtti sarok rondellából a Vérmezőül és Logody-utcák sarkáig ereszkedett egy bástya, mely várfalakkal folytatódott a Vérmező-ut, Margit-körut és Királyhegy -utcák mentén a mai Pálffy-tc- rig. Ez a várfal az országút környéké-' nek utcahálózatára volt elsőrangú befolyással. de meg kell jegyeznünk, hogy maga a várfal a Vár és Rózsadomb közötti völgy középvonalába haladt. Az északi várfalnak három kapuja volt, az Uj-kapu, melyet logothv vagy tótfalusi kapunak is neveztek. Innen vezetett a mai 0strom-ut egyenesen a Szombati vagy Bécsi-kapuhoz. Már régebben az volt a legforgalmasabb Várba vezető ut. Az Uj-kapu előtt keletkezett a Széna-tér a nyerstermények egy kissebb piaca,, mely kiegészítője volt a várbeli szombati vásárnak. Ide vezetett a tatai országút, a Szt. Lázár-ut a Pasarét felől, s a mai Lövőház-utca az északi szőlőhegyekből. A negvedik ut a bécsi országúival kapcsolta össze a Várat, ez a mai Margit-hid környékén kétfelé vált, az egyik az Uj-kapuhoz, másik (a mai Zsig- mond-utca), melyej Fő-utnak neveztek, a Vizi-kapuhoz a Pálffy-térre. Az Uj- és Vizi-kapu között volt a Vöröstorony-ka- pu, ennek azonban nem volt befolyása .az utcahálózatra, tehát aligha volt forgalmas. Öröklakások, lelkek, bérházak, pillák eladásai Horthy Mikiós-út 89. alatt, 25 éves adómentességgel, társasházat építünk, névre ^ telekköny vezett 2—5 szobás, napsütéses, kitűnő beosztású öröklakásokkal. Rendkívül olcsó árak: gar- szonlakás már 5800 P-ért. Lakásokat lakás már 5800 pengőért. Lakásokat fényes jövedelemre bérbead juki — Olcsó telekárusitási akciónk keretében árusítunk többéves részletfizetésre Sasadop, Buda legegészségesebb, legszebb részén, 200 négyszögöles telkeket 5200, Budafok—Budatétény villatelepen és Balatonparton, Csopakon 1000 pengőtől I Díjtalan ismertető! Alkalmi vételek kitűnő bérházakban, villákban. „Centrum“ Házépítő és Ingatlanvállalat m. sz. Horthy Miklós-út 151c. Telefon: 693—Ol. ESPLMMDE CAFFÉ RESTAURANT Nyári kettős terrasz a Rózsadomb oldalán. TÁNCTERRASZ Sajátiermésfi és uradalmi, t i s z f á n kezelt borok Zónareggell (pörkölt, tokány, gatyás, savanyáid dőj piccoló sör. és kenyér , . 50 fillér Reggeli káré tejszínhabbal és sOteménnyel 50 fillér XIsmenű................. . . , .1— pengi lan inenfl . . . , ... T30 penpl SEBALD REZSŐ vendéglős Befőtten üvegek, virágcserepek, játékok, keretezés, üvegezés ~ HOFFMANN üveg-, edény-, p o r c e liánüzletébe n ----II. HIDEGKUTI-UT 5. TELEFON: 64-7-M. A Zu , li g eti éa’Pasa rét i egyesület t. íjainak kedvezményi A Kőrös Kápszalonban I., MARGIT KÖRÚT S6. n. alatt a legfőbb nevű festőművészek él szobrászok alkotásai kedvező réesletttsetáei lelté- telek melleit Is a legolcsóbb árban szerezhetők be. IEPREREíéZÉS, RESTIURiliS. K1RRIS- készítés A Ticßler családi története — Részlet a Rudat Almanacfiból — A legendás múltból származott át e család a jelenbe — ősi, nemes hagyományokon felnevelkedve, — az ausztriai íichlowitz helyiségből. Tichler Ferdinánd az első ős, aki mint kapitány 1742-ben beáll az osztrák seregbe, mely Mária Terézia roskadozó trónját a magyarok segítségével megmenti. Fia, Ferdinánd ugyancsak követi az. apját a harcba és * amikor az apa á Linz városáért folytatott ádáz küzdelemben hősi halált halt, fia .továbbra is sziwel-léíekkel küzd a császárnőért és hazájáért. Résztvett azután az osztrák öjökösködési és a hétéves háborúban, ahol — többször kitüntetve magát — nemességet kapott Mária Teréziától a tichlowitzi előnévvel 1774- ben. Tichler Ferdinánd a hős katona azután Bécsben telepedik meg, családot alapit és őseinek mesterségét a molnár- ságot folytatja. Fia Mihály Bécsben születik, majd megnőve, vándorútra indul és Budán telepszik meg, még pedig annak külvárosában: — Újlakon, ahol nemcsak uj hazára, hanem meleg családi otthonra is talált, mert itt vette feleségül a régi budai patrícius családból származó nemes Guttmann Juliannát 1764-ben. Húsz év múlva a budai városi tanács a polgárok sorába iktatta cvti és ezzel a Tichler család jövője megalapozódott a magyar földön. Közben á Bécsben maradt apa is eljött Budára és itt másodszor megnősült a budai országúti plébánián, majd megvette 1783-ban a Landstrasse-n, a mai Margitkörúton a 23-as számú házat 3200 osztrák forintért. A következő évben őt is a budai polgárok sorába iktatták. Előbb az apa, majd egy évre rá a fia is meghal. Haláluk után a teljesen magára hagyott árva fiú. Mátyás szorgalommal és munkaszeretettel növekedett fel őseinek molnár mesterségében, majd gazdagon nősülve 1803-ban már ő is házat vesz a budai Landstrassen. Felesége meghal éső másodszor a régi budai, jómódú és a mól* nár céhben nagy szerepet vivő Persch- mann családból Anna Máriát veszi feleségül, rokonságba kerülve igy a Kollo- wicli, és Oszt ermann régi patrícius családokkal. Tichler Mátyás apósával együtt járt a Dunára a vízimalmához, szorgalmasan gyűjtögetve a kis vagyont. Egymásután született öt fia. Tichler Mátyás vezeti a budai helytartó-tanács elé a budai molnárok küldöttségét, — ő kapja a kincstári bűzaörlést is. A pesti piacon is árulja lisztjét, sütödéje van a Rókus és a Gellérthegyen, die az egyházi életben és a molnár-céhben is jelentékenyen vett részt. 1830-ban a budai molnár-céh főmestere lett. Ferenc fia házassága után önállósította magát és saját! malmában nagy szorgalommal dolgozott. Ebből a házasságából négy gyermek született, azonban három korán elhalt, sőt az apa is 30 éves korában. Károly, János és Mihály nagyaty juk, az öregédő Mátyás mellé kerültek'és ott tanulták meg a niol- nármesterséget. A legidősebb fin, Tichler Kánfoly nemecskai és kosztolányi Nemecsk.ay Juliannát tettei feleség gül, akinek édesatyja tekintélyes szücs- mester volt Pesten a Terézvárosban, mig annak édesanyja a bonyhádi Percei nemzetségből származott. Az ifjú házaspár Pesten telepedett le, majd a Józsefvárosba költözött át. Közben a Tichler család budai ága teljesen kihalt. A 48-as események is erősen befolyásolták a család életét. A két nőtlen Tichler fiú — János és Mihály — a pirossapkás, nemzetikokárdás honvédségbe lépett be és ott harcolt lélekben és érzelmeiben teljesen magyarrá válva most már a magyar hazáért. Tichler János az isaszegi csatában lángoló hazaszeretetből fel is áldozta ifjú életét, hogy kiontott forró vérének egy-egy cseppjével hozzájáruljon a magyar feltámadáshoz. A sza-