Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)

1933-07-19 / 1130. szám

Budai Napló Buda, 1933. július 19. dórból, ennek Spinola nevű olasz fel­bujtójából valóságos pest-tbudai szín­házi és szerencsejáték házi kémszerve­zetet létesített. Kemenitzer úr pénzén a Tuscht néven szereplő Duchelle és Gotthardi tartották kezükben a budai kémhálózatot. Főbesugójuk nemes Tö­mőnek József pesti ügyvéd vol/t. Ez ugratta be Duchelle-nek a mai honvé­delmi minisztérium helyén állott, hír­hedt színházi kávéházáhan, a Jlárom Oszlopokhoz“ cégérezett kávéházban a szerencsétlen szegény jurátust, Szolár- csikot. Ez itt, a kávéházban adta meg a „Jákobita Klubos“-ok titkos jelét, a balkezefejére jobbkeze mutatóujjával rajzolt L betűt Ez vezette rá az össze­esküvés nyomára a Nádort, Sándor Leopold főherceget és juttatta a pesti vén bakó és az egri fiatal bakó tőké­jére a „Klubos“-okat A most talált adatokat új budai kávéháztörténeti ada­tokkal egészíti ki Sándor Leopold fő­herceg iratainak Nályusz Elemér ál­tal közölt, Gotthardira vonatkozó, de személyét tisztán nem látó adatokat. Az új adatok között legjellemzőbb az, hogy II. József és II. Lipót valósággal és láthatóan azért sürgetik a pesti és budai kávéházak szaporítását, hogy az álmodozó fecsegök ott suttogjanak, ne lakásaikon. A fecsegőket könnyű volt kihallgatni. így lett a kávéház az ál­lambiztonság szerve, illetőleg a pest­budai kémszervezet legbiztosabb va­dászterülete. Bevilaqua Borsody Béla. Óbuda szabályozási tervét most ké­szíti el a főváros illetékes ügyosztálya a fővárosi Közmunkák Tanácsával egyetértésben, ősszel letárgyalhatják a régóta vajúdó kérdést, úgyhogy a jövő évben Óbudán is megindulhat az építkezés, amely jelenleg szinte lehe­tetlen volt. Olcsóbb lett a taxi. A kéktaxisok az alapdíjnak 65 fillérről 20 fillérre való leszállításához kérték a főváros hozzájárulását. A főváros vezetői nem zárkózhatnak el a kérés elől, mert nem lehet pont a főváros az, amely útjába áll a taxi olcsóbbodásának. Külföldi tanulmányútjáról a napok­ban érkezett vissza Blahos Rudolf, az ismert nevű budai fényképész, hogy itthon értékesítse a külföld rohamo­san haladó fényképezés művészetében tapasztalt fejlődést és legújabb talál­mányokat. A kiscelli trinitárius kolostor főoltá­rát, a rend feloszlatása után, Kühtrei- ber Antal óbudai molnármeeter meg­vette és 1785-ben az óbudai plébánia- templomnak ajándékozta s az ma is ott áll a hajóban. Ugyanebben az idő­ben került ide a kiscelli oltárral szem­ben levő mellékkijárat fölé függesz­tett szent Ivó olajfestésű képe Lachner Gáspár kántor ajándékából; ez a kép szintén az eltörölt trinitáriusok kis­celli templomából való, ahol mellék­oltárképül szolgált. 1795-ben a régi sek­restyének a szentély evangéliumoldali helyiségét Lösch János építőmester a szentély lecke-oldalán levő földszinti oratórium párjává alakította át. Érdekes, hogy már az őskorban Ha­murabi, Babilónia kiváló törvényhozó királya, Krisztus előtt kétezer évvel megállapította az építész felelősségét és szigorú bírsággal sújtotta a hi­bákért a tervezőt. Hárshegyvidéki Egyesület címen új egyesület alakult, mely a Hárshegy, Hűvösvölgy, Zugliget és vidéke terü­letének fejlesztését, kultúrális és szo­ciális előrehaladását és a polgárság összefogását tűzte ki feladatául. A közgyűlésen elnök Fritz Béla ny. kir. főügyész lett. A hadikölcsön ősjegyzők a kerületi elöljáróságokon helyezték letétbe köt­vényeiket, amikor szó volt azok segé­lyezéséről. A segélyezés már régen szü­netel s akinek még az elöljáróságon van a hadikölcsönkötvénye, záros ha­táridőn belül vigye el onnan, mert ott már nem vállalnak érte felelősséget. Nonest (Hamar Zoltán). Márciusban került a könyvpiacra Hamar Zoltán Nonest című 200 oldalas regénye. Szerző sok szociális érzékkel és filo­zófiai magaslatból tárgyalja témáját. A meseszövés itt-ott még merész és valószínűtlen, de a nyelvezet tiszta ma­gyar, az olvasmány élvezetes, érdek­feszítő és nagy reményekre jogosító. A regényt melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Kiadóhivatalunk útján is megrendelhető. (H. V.) Segítsük a nyomorgókat. Az óbudai kath. karitász most számolt be egyévi dicséretes működéséről,, amely alatt 2200 ebédet adott, 4700 mázsa fát osz­tott, 900 pengő értékű tejjel látta el az ínségeseket. Gyorssegélyben 1900 pen­gőt osztott ki a rászorultaknak, 1700 pengő értékű szeretetcsomag mellett 600 pengő értékű cipőt is adott az óbu- p&t nyomorgóknak tisztára társadal­mi- adakozásból. A hősies munkát no*ri* il'er József prelátus plébá- Krebsz^ alatt a fáradhatatlan tászigazgató'iT segédlelkész, kari­tárns Za a*Marietta pénz- taros es az onz^w^,., , . .. saSsa! dolgozo ónkén- tea munkatársak Nem érdekli az embereket a választó­jog. A házakban kifüggesztett jegy­zékek ellen egész Budapesten alig 300-an szólaltak feL A hölgyek éppen­séggel rossz néven veszik, hogy élet­korukat is kiírták. Mi közé ehhez a választásnak! Ez is „álláspont“? Valami röpcédu­lán olyan hibát varrt a mi nyomdánk nyakába egy lapkiadó, amelyről tudja, hogy nem mi vagyunk egyedül hibá­sak benne. De ha annak a lapnak egyedül csak a borítékja gyönge, ak­kor nincs baj, — mi majd csak elbír­juk valahogy ezt a — röpcédulát, ha ezzel segítünk helyreállítani az „Ál­láspont“ című lapnak megbillent te­kintélyét. Az első szeretetotthont kilenc agg nő részéré pompásan felszerelve, bensősé­ges ünnepség mellett avatta fel az óbudai r. k. egyházközség július 2-án. Sterz István elnök hatásos meg­nyitó beszéde után Sagmüller Jó zsef prelátus plébános megáldotta az új otthont, majd K r e b s z Ferenc ka- ritászigazgató mondott szíveket meg­indító beszédet a keresztényi szeretet- ről, megköszönve a jótevők áldozat- készségét. Az ünnepen jelen volt a szé­kesfőváros képviselője, S z e n t e Mik­lós előljáró-tanácsnyokl, Lukács Sa­rolta a Magyar Vöröskereszt képvise­letében, az egyházközség tanácsa s még számosán. az autózás rövidebbé és olcsóbbá tétele. Utóbbira csak egy példát ikozok fel, amely Budát is közelebbről érdekli; — ez a buda—fiumei vonal kérdése. Annak idején a Déli Vasút Tár­saság Budáról a Balaton mentén, a Muraközön keresztül az Adriáig, il­letve Triesztig megépítette a maga vonalát; — a MÁV viszont Pestről építette meg Zágrábon át a maga vonalát az Adriáig, illetve Piáméig. Most már a MÁV kezén van a Déli Vasút magyar vonala is, de azért a budapest—'fiumei közvetlen vonat még mindig Pestről indul a Keleti pályaudvaivról, Kelenfol­dom egyet füttyent Budánál, messze elkerüli a Balatont Dombóvár irá­nyában ás Gyékényesnél lép borvát területre. A pesti Keleti pályaud­vartól Kelenföldig 20 km. az út, Kelenföldtől Gyékényesig 260 km., Pestről Gyékényesig tehát 280 km; ~ viszont a budai Déli-pályaudvar­tól Kelenföldig az út csak 8 km., Kelenföldtől á Balaton mentén Mu- rakereszfcúrig csak 226 km. és Mura- keresztúrtól Gyékényesig csak 16 km., Budáról Gyékényesig tehát csak 250 km. A megtakarítás tehát a buckv—bala­toni megoldás mellett 30 km. volna, időben pedig 33—34 perc. És pénz­ben! A menetjegy gyorsvonaton az L. osztálynál 2.60 P, a II. osztálynál 1.90 P, a III. osztálynál 1.60 P, sze- melyvonaton az I. osztálynál 2 P, a II. osztálynál 1.20 P, a III. osz­tálynál 80 fillérrel volna olcsóbb, illetve oda- és visszautazásnál 5.20 P, 3.80 P, 3.20 P, 4 P, 2.40 P és 1.60 P-vel; — a feladott úti poggyásznál is megtakarítást jelentene az utas­nak a buda-balatonl megoldás. 30 kilo­méterrel kevesebb rázás, az utazásnak 33—34 perccel való megrövidítése, olcsóbb menet- és poggyászjegy és a Balaton érintése a buda-balatoni megoldás előnyei, amelyek fokozhatok azzal, hogy az utas minden ráfizetés nélkül néhány napra megszakíthassa útját a Balaton mellett. Ha meggondoljuk, hogy ezzel a megoldással nemcsak Zágrábot, de az Adriát is, jelesen Fiúmét, Spala- lót, Sebenicót, sőt Zárát is közelebb hozzuk Budához és a Balatonhoz, csak a bnda—murakeresztur—gyé­kény esi megoldást kívánhatjuk,— de mindenféle át- vagy beutazási vízum nélkül! Ha már nem tudjuk elérni, hogy az egész magyar-olasz idegenforga­lom, tehát a budapest—trieszt—ve­lencei forgalom is, Zágrábban össz­pontosuljon, úgy legalább javítsuk meg Fiúméból, Spalatóból, Sebeni- cóból és Zárából, valamint Zágráb­ból és a többi nyugathorvátországi területről az összeköttetést a Balaton érintésével az ősi Buda felé. Christian Rezső dr. BUDA — BALATON — — ADRIA Trianon óta úgy érezzük, mintha a megszállt területek földrajzilag is eltávolodtak volna tőlünk; a valu­ták vagy devizák beszerzésének ne­hézségei, az útlevél- és vízumkény­szer, az útlevél- és vámvizsgálatok, a vonatszamélyzet és a mozdonyok kicserélése mind időveszteséget je­lentenek és az időt mérve, a távol­ságokat megnyujtják. Oh, az a híres át- vagy beutazási vízum! Egy nagykilkindai betegnek, aki a szegedi klinikán szeretné ma­gát megvizsgáltatni, a beutazási ví­zum díja és a vízum beszerzésének költségei együtt nagyjában a nagy- kikinda—szegedi út vasúti költsé­geibe kerülnek. Az egészséges utas pedig, ha megtakaríthatja az átuta- zási vízumot, elkerüli Magyarorszá­got, vagy beutazási vízum hiányá­ban nem száll ki hozzánk a dunai hajókról. A híres vízum tehát a megszállt területek elszakítottsá- gát fokozza. Eltörlése mellett már száz érv hang­zott el, fenntartása mellett elfogad­ható érv még egy sem; — kormá­nyok mennek, kormányok jönnek, de a vízum megmarad; a vízum sa­ját stílussal bír, a vízumnak a stí­lusváltozások nem ártanak... A vízum által fokozottabban el­szakított megszállt területek köze- lebbhozásának egyik eszköze tehát az át- és beutazási vízum teljes el­törlése, végleges kiirtása volna; másik esz­köze KÖZGAZDASÁG * Hrich József cégjegyzőt a Szent Mar- git-sziget igazgatósága és tisztviselői kara meleg ünneplésben részesítette társasvacsora keretében, negyedszáza­dos szolgálati jubileuma alkalmából. *Harisnya-kartell. A sok kartell mellett most megalakul a harisnya- kartell is. Az összes gyárk termé­keiket^ ezentúl egy központi szerv, valószínűleg egy erre a célra alakí­tott részvénytársaság fogja eladni. A finanszírozást a Kereskedelmi és Hitelbank látja el. Természetesen és rövidesen, alaposan megdrágul a harisnya. * Gyász. Súlyos veszteség érte a ma­gyar közgazdaságot Dános Árpád szegedi egyetemi rk. tanár, a Magyar- Ülasz Bank ügyvezető igazgatójának 52 éves korában, munkaerejének teljes­ségében bekövetkezett halálával. * Szent Lukács-fürdő Rt. múlt évi mérlege szerint az üzemi költségek le­vonása után 156.049 pengőt jövedelme­zett. A vállalat tiszta nyeresége 73.254 pengő, mely eredmény a nagyarányú terjeszkedéssel és a rohamos fejlődés­sel igazolja, hogy Porzsolt Béla kor- mányfőtanácsos alelnök Budapest für­dőváros megvalósítását teljes mérték­ben magáévá tette. * Wiener Bank-Verein (Wien) igaz­gatótanácsának július 3-án tartott ülé­sén előterjesztették az 1932. üzletévi zárszámadást. A nyereség- és veszte­ség-számla 22.336.381.47 S összegű rend­kívüli leírások eszközlése után a tarta­lékalap és a régi részvények lebélyeg­zéséből származó könyvszerinti nye­reség felhasználásával kiegyenlített­nek mutatkozik. A mérleg 29,500.000.— S részvénytőkét, mely 460.000 darab lit. A. elnevezésű 50.— S n. é. 650.000 darb lit. B. elnevezésű 10.— S n. é. részvényre oszlik, továbbá L062.430.— S öszegű tar­talékalapot tüntet fel. • Biztosító Intaézetek Orsz. Szövet­sége. Gergely Tódor m. kir. gazda­sági főtanácsos elnöklete alatt teljes ülést tartott, melyen 40 biztosító tár­saság vett részt. Elnök viszapillantást vetett az elmúlt év mozgalmas esemé­nyeire és vázolta azt a széleskörű tevé­kenységet, melyet a szövetség a bizto­Budai Polgárok! Szekszárdi bikavér . . literje —.80 Sötét kadarka ................ „ —.60 Asz tali fehér............... „ —.60 Urmös magyar .Vermouth" „ 1.90 Budára ötliteres rendelést haza szállítunk! Magyar üdvözletlel Fekete Sándor üzletvezető Budapest, Vili, József ueea 19. sz. Telefon; 39-0-63. Óriási sikere volt a Szekszárdi bornak a tavaszi vásáron Hagyományos pompájú magyar vin- cellérdiszítmények, címerek, magyar köszöntő-rigmusok.Tolnai menyecskék. Nemes és olcsó szekszárdi boroki Minden látogató a szekszárdi sző* tóhegyek történetéről szóló emlék- füzetet kap I Szepezd Kovács penzió Anna lak a Balaton zalai oldalán erdő- koazorúzta magaslaton, csendes, pormentes helyen, gyönyörű kilátással a Balatonra Tiszta és jól berendezett szobák A strand­hoz és állomáshoz közel. Díjtalan kabin­használat. hlő- és ulóidényben 4 50 P. főidényben 5 50 P a napi kitűnő ellátás. Érdeklődni lehet; Kovács fodrásznál, II. Margit körút 52. BUDAPEST RIVIÉRÁJÁN, a legelőkelőbb, centrális villanegyedben, a hatholdas Batthyány-ősparkkal szem­ben, a Mányoki út 7. sz. fásított telkünkön 2 darab 5—6 szobás, hallos, elsőrendű kivitelű, déli fekvésű, ki­tűnő beosztású, rendkívül olcsó villái ugyancsak a Gellért-fürdő­nél, a Mészöly ucca 7. sz. remek parkírozott telken újabb társas villái építünk déli fekvésű, igen jutányos, fixáru, pazar öröklakásokkal. Októberi be­költözés. Már csak pár 3— 4—5 szobás lakrész kapható. Díjtalan prospektus. „CEN1RU M” Házépítő Vállalat I, Horthy Miklós út 15. sz. Telefon: Automata: 69-3-01. sítási intézményt érintő különböző fon­tos kérdésekben kifejtett. Ezután elő­terjesztetett a szövetség igazgatója, dr. K u t a s i Elemér által szerkesztett évi jelentés, melyet a teljes ülés a zárszám­adásokkal együtt, egyhangúlag elfoga­dott. Miután a számvizsgálóbizottság tagjaivá a folyó évre Herceg Zsig- mond, Mencer Oszkár és Somogyi Lajos választattak meg, Kun Ká­roly és Kállai Dezső igazgatók a szövetség tagjainak köszönetét tolmá­csolták az elnökségnek a kifejtett ered­ményes munkáért. TELEK 59-es villamos Süveg uccui megálló­nál levő Sasadi új iskolától kiinduló 25 méter széles Brassó úton, gyönyörű ki­látású, subalpin levegőjű kis és na­gyobb parcellák igen olcsón eladók. Tulajdonos Sey, V, Akadémia ucca 13. II. emelet 24. Olcsó áron eladó a Rózsadombon, Törökvész úton, 263 öles kézműves te­lek. Cím a kiadóhivatalban. Tel.: 50-2-96. LAKAS Ménesi úton épülő társasvillában el­különített két szoba hallos, azonkívül egy és háromszobás öröklakások kap­hatók. A lakások ára kerttel, mosó-, szárító- és vasalóhelyiséggel, közmű­vekkel, nagyméretű, levegős szobák­kal a legminimálisabb: 2 szoba, hallos lakás 15.000 pengő. Ugyanitt egy ha­sonló helyiségekkel építendő családi­ház 30.000 pengővel többe kerül! Bő­vebbet: Telefon 52-3-71. Gyönyörű 4 szobás villalakás loggiá­val, erkéllyel, etage-fűtéssel, villamos és autóbusz-megállónál november else­jére kiadó. Érdeklődés a házmesternél. II, Budakeszi út 1/d, vagy telefonon 29-8-92. 2—3—4—5 szobás hallos öröklakások luxus kivitelben, központi fűtés, me­legvízellátással az Attila ucca 95—99. számú társasházban olcsón eladók, esetleg bérbeadók. Közelebbit: Stilus építő rt. irodájában, I, Attila ucca 95. Telefon: 55-8-36. Egyszobás hálófülkés, erkélyes luxus­lakás, központi melegvízfűtéssel, kony­hával, fürdőszobával. Érdeklődés a házmesternél. I, Logodi ucea 60., vagy telefonon: 29-8-92. ' , I 3 és 2 szobás hallos, Vérmezőre néző modern lakás augusztusra kiadó. Ugyanitt erkélyes garszón-lakás. Ér­deklődés a házfelügyelőnél. I, Logodi ucca 63, vagy telefonon: 29-8-92. Krisztinavárosban zaj és pormentes, napsütéses hegyilevegőjű 2 szobás és 3—4 szobás hallos, erkélyes összkom­fortos úri lakások azonnal kiadók. Gyönyörű kilásással a budai hegyol­dalra. 61-es villamos-, 4-es autóbusz- megállóknál közvetlenül. Győri út 24. Telefon: 53-4-20. Városmajor-park társaisvilla Maros ucca 52. úri családi otthon, összesen nyolo darab kettőszobás, hallos örök­lakással. Árak: 15.000 P; 16.500 P semmi mellékköltség. Leköthető vitéz Darvas Lajos mérnöknél, IV, Király Pál ucca 20. szám, telefon: 86-2-96. Épülő modern bérházban luxuskivi­telű, 2 szoba hallos és 1 szoba háló­fülkés lakások november l-ére kiadók. Széli Kálmán tér mellett. Káplár u. 7. Érdeklődés a helyszínen. Horthy körtérnél Bercsényi ucca 7., Vak Bottyán ucea 4., Fadrusz ucca 6., hároméves házakban kilátásos, erké­Zol"án F CUKRÁSZDA 1.. Ugocsa u. 6/b. Kellemes kerthelviség. lyes lakások egyszobások 800.—, kettő­szobások 1100.—, háromszobások 1500. _ nég yszobás 2300.— pengőtől teljes kom­forttal, központi fűtéssel, melegvízzel vagy anélkül, azpnnalra, későbbre kap­hatók. Telefon: 69-4-40. Főlépcsőházi bejárattal 1-2-3-4-5 szo­bás legmodernebb lakás Budapest leg- egeszségesebb helyén kiadó. Bővebbet telefonon 52-7-80. Üzlethelyiségek kiadók. Bővebb fel- vilagositás I, Naphegy ucca 21. szám. Telefon: Aut. 52-7-80. HÁZ Ikervilla felerésze 240 négyszögöles telekkel Pasaréti utón méltányos áron eladó. Felvilágosítás: Kerekes Barna i“Ärtaä&a'ix- »?« Pasaréten por, ködmentes helyen 220 négyszögöles telek 2 szobás családi hazzal telekárban 14.000 pengőért el­adó. Felvilágosítás: Adamitz és Nagy bádogosok, II, Halász ucca 2. Pasaréti úton autóbusz végállomás- il egy 3 es egy 8 szobás villa eladó. Krischfekete János tetőfedőmester Budán, I., Karolina út 16. Telefon: 69—5—59. KálvIláC 1 Minden szakmabeli ügyben » IIUO ■ forduljon a régi jóhirü céghez Telefon?' 530 33 Béres Márton w FÜRDŐKÁD, kályha, mosdó stb. szabott áron HUBERT, Liszt Ferenc tér 4. Telefon: 22—2—67. c. Építkezési és kertépítési anyagokat olcsón szállít OBERNEYER TAMÁS fuvarozó vállalata, II., Fillér u 4. Saját kő*, sóder- és homokbánva. Első budai, legrégibb cimtáblafestészet VALI GÁBOR. II, Iskola ucca 16« Telefon: 52-6-22. SzentRépek szenzációs olcsó árban. Képkeretezés ablaküvegezés versenyképes árban. PERGE MÁTYÁS Budán, II., Mária tér 3. sz. Telefon. 54—7—96. Élvezetes Ruzicska Pál kenyéré és péksüteménye Gyár: I, Horvát ucca 99 Uj fiók: II, Margit körút 103 Császár-kertben (Császárfürdő étterem) Szabó Guy László jazz-zénekara hangversenyez jóidőben naponkint d. u. 5 órától Császárfürdő Éttermei Csirszka Konrád vendéglős Budai Általános T aka ré k pénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budán, IL, Fő utca 9. szám Elfogad kamatoztatásra takarék­os folyószámlabetéteket Lekötött betétek után megállapo­dás szerint magas kamatot térítünk o© AKÁR VENNI, AKAR ELADNI ÓHAJT INGATLANT, FORDULJON BIZALOMMAL ÚJONNAN BEVEZETETT INGATLAN OSZTÁLYUNKHOZ 3©. Mindennemű bank- és takarékpénztári ügyben készséggel állunk rendelkezésére ÖO SAFE DEPOSIT Pacsirta vendéglő I., Kútvölgyi út 18. Oj Szent János Kórház felső végénél. Pompás kéri. — Nagyszerű konyha. Naponta cigányzene. Tulajdonos: Wendl István. Lap tulajdonos: VIRAÁG ÉS TÁRSA. Kiadásért felel: Viraág Béla. Szerkesztő: Dr. LÁSZLÓ ZOLTÁN. Merkantil-nyomda (Havas Ödön), Budapest, VIII, Hunyadi ucea 43. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom