Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)
1933-02-18 / 1112. szám
xyucévMiiias^ előfizetés Egy évre . . 24. *~ P Negyed évre . 6. — P Egyes szám 40 fillér. Egyesületek, amelyeknek hivatalos lapja — tagjai félórán kapják Buda érdekelt a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet ás sport tarán szolgáld újság Napló 1033 február 18 HIRDETÉSEK Egy hasáb széles, 1 m/m magas sor egyszeri közlésnél 30 F. Szövegsor ara 2 P. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő Állandó tilrdetCKneK nagy kadvnzmóny Korteskedésre legk-evéslibé alkalmas a nehéz hely- I zetekkel küzdő polgárság állapotának kihasználása. A mai zavaros viszonyok | között minden érvényesülni akaró politikus azt a szerencsétlen helyze- j tét igyekszik kiaknázni a maga java- j ra, hogy az adóterhek alatt görnyedő ' polgárság terheinek könnyítését siir- j geti és újabb áldozatokat követel ! másirányban az államtól és város- j tói... Frivol játék ez a jelszavakkal, j a mindenáron való egyéni érvénye- j sülés érdekében. Ezzel forradalomba lehet vinni % megélhetés rettenetes gondjai közt vergődő társadalmat, föl lehet borítani a polgári rendet, csak éppen az égető kérdéseket nem lehet közmegelégedésre elintézni. Egy évtizede látjuk azt a veszedelmes kuliszatologatást amely a közélet színpadán ellenzéki színezetben mutatkozik a Városház közgyűlésén és a kormánypárt* meghunyászkodás- ban az országgyűlésen. Legutóbb is hangzott néhány kijelentés jelentős szerepet vivő politikusok részéről, amelyek lényege az volt, hogy ők eddig a kormányt támogatták, tulajdonképpen ellenzékiek. Igazán nem fontos, hogy az urak micsoda politikai színváltozáson mennek át, mert a lényeg az volna, hogy a polgárság helyzetén segítve módot találjunk az állam és város számára, hogy kötelezettségeinek eleget tehessen. Önzetlenül és pártatlanul ezt a kérdést csak egyeten budai politikus kezelte : — Kozma Jenő, aki a maga egyéniségét teljesen háttérbe szorítva, keményen lándzsát tört a kisexiszten- ciák, a nagy nyomorban sínylődök érdekéken, de a népszerűségét tette kockára azzal, hogy a nagyobb dotációban, nagyobb falat kenyérrel élők karéjából letört egy falatot, hogy ezzel is pótolja a kis karéjhoz jutottak kenyerét, de lehetővé tegye az államnak, hogy mindenkinek juttathasson kenyeret. Egyedül álló példa ma, amikor azok a látszatok élnek még rutinirozott politikusok lelkében is, hogy az érvényesülés ideje érkezett el és betegos mohósággal hajszolják a népszerűséget, hogy az esetleges változások idején ők kerüljenek felül, abban a biztos tudatban, hogy mást ők sem tudnak, mint lassankint kiegyensúlyozni azokat az ételporciókat, amelyekből, ha túl nagy jut egyeseknek, túl kevés másoknak. Bárki jöjjön kormányra, ha nem hozza magával a maharadzsák kincsét és teszi le azt a nemzet gazdasági életének oltárára, nem tehet egyebet, mint azt, hogy a meglévő vagyont és jövedelmet igyekeznie kell úgy elosztania, hogy annak is jusson, akinek nincs, — és nem veheti máshonnan, mint attól, akinek van. Kozma Jenő dr. egy negyedszázadnál régebb idő óta él a közpályán és talán nem is volt rossz elgondolás, amikor, mint fiatal ügyvéd erős munkával arra törekedett, hogy vagyo- nilag függetlenítse magát, ami lehetővé tette, hogy ina, mint politikus ne legyen kénytelen anyagi érdekből keresni az érvényesülést, ne legyen döntő súlyú politikai meggyőződésében a jobb kenyér kérdése, — ne irányítsa elhatározásait — a nemzet jobb sorsát keresve — a saját jobb sorsának kérdése. Köztudomású dolog, hogy Kozma Jenő, mint ügyvéd nagy és előkelő klientúrára tett szert, ami elősegítette anyagi függetlenségét, de lehetővé tette azt is, hogy a hatalommal való kacérkodás nélkül szolgálhassa polgártársainak és pedig elsősorban ennek az eha- nyagóVt budai résznek és az itt sínylődő és folyton hanyatló polgárságnak az érdekeit. Láttuk a házadénál, ahol mellőzte a saját érdekeit, vállalta személyesen a nagyobb terheket, de törhetetlenül ragaszkodott hozzá, hogy a kétszobás kisházak terheit ne emeljék és no rakjanak terhet azokra, akik egy életen át lemondással, garast garashoz téve építettek maguknak vénkorukra apró családi házakat. A tisztviselők fizetésének apasztá- sanál, barátainak egész sorát érte a fizetéscsökkentés terhe, de Kozma Jenő dr. minden befolyásolás dacára, ott is csak a minimális fizetésű tisztviselők mentesítése érdekében vívta a harcokat, akiknél minden fizetés- csökkentés már katasztrófális lett volna és meg tudta nyerni a kormányt is a maga elgondolásának minden ellenzéki kacérkodás nélkül, keresve azt a társadalmi egyensúlyt, amely átsegítheti ezt a nemzetet a mai kétségbeejtő helyzeten. Ezt az álláspontot képviselte férfiasán az adóemelések tárgyalásakor, nem eregetve fel a pártkérdés tetszetős, színes lámpiónjait. És tette azt Kozma Jenő minden harangkongatás nélkül, nem várva ettől új babérleveleket, kerülve még a látszatát is az ily címen való érvényesülés lehetőségének, mint ahogy megkövetelte pártja részéről is, hogy a közélet tisztaságát ne azzal szolgálja, hogy a múlt szennyesét a sajPELELÖS SZERKESZTŐ VIRAÁG BÉLA tó, sőt a világsajtó előtt teregesse ki, í ahogy ezt az olajszállítások botránya bizonyítja, holott azt a botrányt is j kihasználhatta volna a maga és pártja tagjai részére, növelhette volna népszerűségét, ártva az ország- nak. Lemondott erről, hogy elkerülje j a botrányt, de amellett szigorúan kő- | vetelte ő is, a pártja is, hogy aki a bűnös bűnhődjék. Kozma Jenő kezében a Polgári Egység Pártja sohasem vált színét í változtató kuliszává, amely más hatásokat vált ki a Városházán és azok ellenkezőjét az Országgyűlésen. Nem 1 tűzött maga elé más célt, mint a pol- j gári gazdasági rend biztosítását és j nem látott mást, mint egy szeren- i csétlen ország rettenetes leromlásá- I ban vergődő polgárságot, amelynek j fölsegítéséhez odanyújtotta őszintén, I igazán mind a két kezét, és Budán I alig van ház, ahol ne élne olyan csa- Iád, amely nem tartoznék köszönettel Kozma Jenőnek, hogy a családfő homlokáról elsimította a gondszülte redőket. Dubonai Pál. SzerkMztöeég és kiadóhivatalt Budán, I. Bors-u. 24 Telefont Aut, BQ2-98. Hivatalos óráki délután 4-6 lg Buda gazdagabb lett! — Pávai Vájná Ferenc előadása — Megbukott a védőterület elve: — új furrások, uj Ivó- és gyógy kúrák Buda érdekeinek éber őre, a Hollós Mátyás Társaság, amely egy évtizeddel ezelőtt rendezett fürdőügyi ankétjén a budai iürdőkérdést tisztázta és útnak indította, azóta is állandóan ébren tartotta, — most újabb előadássorozaton számol be az eddig elért eredményekről, a budai új fúrásokról és arról a kedvező képről, mely az ezek révén szerzett tanulságokból kialakult. A Qellért-szálloda vezér- igazgatója -Bánlaki Géza, a társaságnak szívesen felajánlotta ennek az ankétnek céljaira a szállodának úgynevezett do- hányzótermét, mely rendkívül alkalmas szűkebbkörü társaságok üléseinek megtartására és e hó 13-án PÁVÁI VÁJNÁ FERENC DR. főgeológus, főbányatanácsos vezette be az előadások sorozatát, előkelő és az ügy iránt érdeklődő nagy társaság előtt. Az ülést hennyei Hennyey Vilmos dr. államtitkár nyitotta meg, kegyeletes szavakkal méltatva Apponyi Albert halálával ért nagy nemzetközi veszteséget, amit állva hallgatott végig, meghatottan a közönség. Azután felkérte Pávai Vajmi Ferencet, hogy előadását kezdje meg. PÁVAI VÁJNA FERENC DR. panasszal kezdte előadását. Sokan nem értik meg,, hogy miért töri magát a hőforrások és új energiák után, amikor Karcagon kárba- vész a földgáz s ott, de másfelé is a sok értékes gyógyvíz. Igazuk van — mondotta — s ő mégis tovább dolgozik és propagálja ezt az országos ügyet, mert nem abban van a gazdasági jelentősége az új hőenergiáknak és gyógyforrásoknak, hogy momentán kihasználják-e azokat, hanem abban, hogy megtalálták őket. A tudat, hogy vannak és jók, jobbak mint az azelőttiek — lassary dolgozik, de mégis leküzdi majd az ellenvéleményeidet és ellenérdekeket. Az ország gazdagabb lett, amikor az Alföldön megfúrták és köztudatba ment az első iparilag felhasználható földgáz, s Buda gazdagabb lett. amikor az 1932-ik évben bebizonyosodott, hogy a híres budai gyógyforrások mellett, azok veszélyeztetése nélkül, lehet új, jobb, hatékonyabb kútakat fúrni. Ezek a fúrások beigazolták, hogy a régi törvény, mely a gyógyforrások védelmére védterülettel vette azokat körül* — elavult és csak akadályul szolgál. Ezt a törvényt érvényteleníteni kell. A Rudasfürdő új kútjainak vize nem befolyásolja a régi forrásokat, de vizük forróbb, gázaik erősebbek, rádiumtartalmuk sokkal nagyobb. Ez a három kút megmutatta az útat az igazi „Buda fürdőváros“ felé, mert most már lehet új az ivókúra és balneológia szempontjából sok más új kú- tat fúrni, lesznek új fürdő- és ivó kúrák, új fürdők, speciális kórházak: — Budapest fürdővárossá fejlődik, mert gazdagabb lett, egy úttörő tapasztalattal, leküzdötte azt a mesebeli boszorkányt, amely csak riasztott, de valójában itt sem volt soha. Az új kútak között lesznek fűtésre használható forróak is s ezek s a távfűtések, a mesterséges és földgáz fűtések eloszlatják a reánk nehezedő londoni kg döf, ©»da fürdőváros lesz, azzá kell, hogy váljon, mert gazdagabb lett egy alapvető tényező megismerésével s ez az ismeret, annak tudata,* versengést, üzletet visz be a fürdőügybe: — ez pedig a fejlődés útja! Sűrű taps honol úttá a népszerű tudós fejtegetéseit. Utána hozzászólt a kérdéshez BECSEY ANTAL. Szerinte az előadó helyesen mutatott rá arra, hogy nálunk a gyógyvizek rendszeres feltárása érdekében vajmi kevés történt. Amióta Zsigmondy Vilmos a hetvenes években a margitszigeti és városligeti artézi kútakat megfúrta, alig volt számottevő megmozdulás e téren. Kétségtelen, hogy fékezően hatottak minden ily irányú kutatásra a fennálló ósdi bürokratikus vízjogi rendelkezések, amelyek a budai gyógyforrások védőterületén fúrásokkal Járó tanulmányokat rendkívül megnehezítették. Tudvalevő, hogy a védőterületen 8 méternél mélyebb ásást, vagy fúrást nem engedélyeznek, pedig a furótecbnika a vízjogi törvény meghozatala óta sokat haladt. A kutató fúrások szakszerű vezetés mellett a meglévő fúrásokat egyáltalán nem veszélyeztetik, amint azt a Lukács-fürdői és utóbb Rudas-fürdő mellett végzett tanulmányi fúrások is bizo- P nyitják, holott ily céltudatos fúrási tanulmányok nélkül a föld mélyén levő kincseket sóim meg nem ismerhetjük és az élet szolgálatába nem állíthatjuk. Szükségesnek tartja, hogy ezek az ósdi ideiét múlt törvények és rendeletek haladéktalanul revízió alá vétessenek: e kívánság jogosultságát nagynevű geológusunk: néhai dr. Schafarzik Ferenc is ismerte és csak halála gátolta meg abban, hogy a revízió végrehajtassák. 1885-ben még nem ismerték annyira ther- mális vizeink hydrologiai viszonyait a gyógyforrások érdekeit védő tényezők és a furótecbnika som állott még azon a nívón, amelyen ma áll, pedig kutató fúrások nélkül a gyakorlati élet számára hasznos tudományos vizsgálatokat végezni nem lehet, az új forrás-kincseket viszont okvetlenül föl kell tárni. Oly szempontok ezek, amelyek előtt meg kell hajolnunk ha Budapest-fürdővá- ros gondolatát gyakorlati irányban őhajtjuk fejleszteni és a felsorolt Indokok alapján a következő indítványt terjesztette elő: Indítson a Hollós Mátyás Társaság erőteljes mozgalmat abban az irányban, hogy az 1885. évi XXIII. t.-c.-nek az ásvány- és gyógyforrásokra és azok védőterületeire megállapított szigorú bürokratikus és a kutatásokat bántó rendelkezései sürgősen revízió alá vétessenek és olyan irányú új rendelkezésekkel pótoltassanak, amelyek leegyszerűsített és gyors eljárások révén teszik lehetővé a fúrásokkal kapcsolatos hydrologiai tanulmányokat és azok eredményeinek gyakorlati kihasználását. A közönség meleg övációban részesítette a fürdőügynek ezt a rendületlen harcosát, aki évtizedek óta foglalkozik a fürdőüggyel és földgázkutatásokkal, — és már a szármasági földgáz feltörése alkalmával rendkívüli tevékenységet fejtett ki, hogy azt a nemzet számára megmentse. Az elnök felkérésére dr. Tausz Béla fejtette ki idevonatkozó nézeteit a következőkben. TAUSZ BÉLA DR. örömmel konstatálja, hogy azok a fúrások, amelyeket Pávai Vájná Ferenc legújabban eszközölt, balneologiai tekintetből is rendkívül fontosak. Egyrészt meg- döniik a védőöv területről szóló, ma már helyt nem álló ósdi felfogásokat, másrészt ezek az új források fizikai, kémiai és radiológiai tulajdonságai annyira elütnek a többi mellettük fekvő gyógyforrásoktól, hogy hatásuknak új tanulmányozása válik szükégessé. Remélhetőleg az erre vonatkozó kísérletek alapján kimondhatjuk, hogy Budapest gyógyforrásai valódi áldást jelentenek az emberiségre és a hiba eddig csak ott történt, hogy nem fordítottunk kellő propagandát e források megismertetésére. Amíg ugyanis a lefolyt 10 évben legalább 50—60 új prospektus jelent meg Budapestről, annak | természeti szépségeiről és kulturális kincseiről, addig olyan prospektus, amely a gyógyforrásokat balneotherápiás szempontból tárgyalfa, csak egyetlenegy jelent meg. Ennek a következménye, hogy amíg idegenforgalmunk a székesfővárosi idegen- forgalmi hivatal megállapításai alapján majdnem ugrásszerűen emelkedett s az utolsó év nehéz gazdasági körülményei ellenére is alig 2% a visszaesés, addig gyógyfürdőinknél bizony nagy a visszaesés az előző évekhez viszonyítva. Feladatunk tehát a jövőben olyan propagandát megindítani, amely úgy az orvosok, mint a betegek előtt teltária forrásaink csodás gyógyhatásút, főleg az úl források ismertetése alapján, A tapsoló közönség örömmel vette tudomásul, hogy a legközelebbi eladőülésen e hó 27-én Tausz Béla dr. előadása következik. A következő felszólaló MASSÁNY ERNŐ DR. kifejtette, hogy Budapest folytonos fejlődése iparának jelentékeny növekvése következtében, a levegőt fertőző égési termékek (füst és korom) természetszerűen évről-évre Jobban éreztetik romboló hatásukat. Különösen az utóbbi években vált ez igen szembetűnővé, mert úgy a magán háztartásokban, mint a gyártelepeken használatban lévő régi rendszerű tüzelő szerkezetek, hazai szeneinket tökéletlenül égetik el. A levegőbe kerülő rengeteg por, füst a főváros éghajlatát renklvül kedvezőtlenül módosítja, amennyiben a főváros felett terjengő füsttenger először Is elnyeli a Nap bő, lény és ibolyántúli sugarainak egy jelentékeny részét. Másodszor pedig a levegőbe kerülő roppant mennyiségű szilárd alkatrész, főként a téli évszakban a sűrít, sötét ködők kialakulását mozdítja elő. Por, füst, köd a fürdőváros fogalmával nem egyeztethető össze. A gyógyulást, üdülést kereső emberek nemcsak a szállodai és fürdői berendezésekben követelik meg a hygienikus szempontok figyelembe vételét, hanem egészen Jogosan megkívánják a levegő tisztaságát, üdeségét Is. Hiába gyógyítják meg rádiumos forrásaink a betegeket, ha azok egészségtelen levegőben újabb bajokat szerezhetnek. Buda hegyi levegője ma még szintén gyógyhatású, de ha nem indítunk éles harcot a füst, por és piszok ellen, illuzórikussá válik minden törekvésünk s Buda soha nem lesz igazi fürdőváros. Mivel a hőforrások feltárása és azoknak fütőeszkőzül való felhasználásában látja a levegő füsttelenítésének egyik szintén igazán hathatós módját, Pávai Vájná törekvéseit és kitartó fáradozását a legnagyobb elismeréssel fogadja és azok pártolását, illetve valóraváltását minden tényezőnek kötelességévé teszi. A népszerű főmeteorológust szintén kedvesen ünnepelte a közönség. A kérdéshez még röviden hozzászólottak: Fél- bér Lipőt, aki egy életet töltött a gyógyforrások és ásványvizek tanulmányozásában, továbbá Ull Gyula tanár és Viraág Béla, lapunk szerkesztője. Hennyey Vilmos elnök köszönte meg úgy az előadó értékes tanulmányát, mint a többi felszólaló szakavatott hozzászólásait. Uj díszt a Kelenföldnek Magyar Dahlem. — Rési tervek — uj elgondolások, — Dahlem, Berlinnek egyik külvárosa, melynek széles, nagy területén még a világháború előtti években világhíres szép botanikus-kertet létesítettek s azután számos tudományos intézetet helyeztek el benne jól megválasztott környezetben. Azóta más nagyvárosok követték ezt a példát s a kiszemelt városrészeket, ahova tudományos intézeteket csoportosan ösz- szevontak, szintén Dahlem-nek nevezték el. A „Magyar Dahlem" jelszót már több kultuszminiszter kiadta, mert a kir. József Műegyetemmel kapcsolatban több tudományos intéztet akartak a lágymányosi pocsolya területén elhelyezni s ezek között az egész vidék és a Duna- part díszéül az újonnan létesítendő Magyar Természettudom. Múzeumot, mint legkiemelkedőbb épületet. Ennek elgondolásában készítette Lénát Adolf nagyszabású tervezetét melyen több éven át dolgozott és melyet első sorban a múzeumi igazgatóknak, mint közvetlenül érdekelt tudósoknak bemutatott. E tudósok hónapokon át tanulmányozták a sok újítással és gyakorlati útmutatásokkal gazdag tervezést s — amint hírlik — most nem régen a Magy. Nemzeti Múzeum főigazgatósága útján felterjesztés alakjában Jelentést és kérést Intéztek Hómart Bálint kultuszminiszterhez, hogy vegye figyelembe a Lendl-féle tervet, most, amikor a Magy. Nemzeti Múzeum természettudományi osztályainak különválasztását Entz Géza dr. újonnan kinevezett főigazgató megbízásával megkezdi. Lend1 Adolf terjedelmes munkálát az összes hozzátarozó rajzokkal együtt — ahogyan ő maga bejelentette — a szikesfőváros közönségének ajándékul akarja adni. Teljesen díjtalanul ajánlja ezt fel azért is, mert a lágymányosi vizes terület feil töltése serényen folyik és ezt követni fogja nemsokára a területrendező mérnökök munkája: hogy meríthessenek belőle és a „Magyar Dahlem“ elgondolásában olyan eredeti területbeosztást vezessenek be, mely nem akadályozza majd az új múzeum elhelyezéséit a „Tudományos kertek" környezetében. Budapestnek van néhány szépnek mondható nagy parkja. Említjük első sorban a „Duna gyöngyét“, a Margitszigetet; továbbá a Városligetet, a Népligetet és ujababn a Szt. Gellérthegy gondosan elrendezett oldalait. Ha Lágymányosra is ilyent terveznének, volna a fővárosnak még egy szép parkja, amilyen akárhány más nagyvárosban Is van. De ha igazán Idegenvonzó intézményeket akarunk létesíteni, akkor el kell térnünk a megszn- kottságtól; újszerűt, eredetit, meglepőt kell az idejövőknek nyújtani s erre kiválóan alkalmas volna az ismertetett terv. László Zoltán dr.