Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)

1933-11-16 / 1147. szám

Buda, 1983 november' 16. Budát Napló Gyóéyilizefo a botestén — Jt föudai Sátsasböt boréazdaestje — A régi világban, amikor Magyar- országon nem igen volt szükség ide­genforgalomra és fürdőügyi politikára, azok voltak a divatos fürdők, amelyek gyógyvize jól összevágott a borral és ezek mellé a gyógyforrások mellé gyűlt össze a magyar úri közönség, túlnyo­móan egészséges emberek, ahol a fér­fiak nyáron át vígan boroztak, kár­tyáztak és táncoltak — a hölgyek pedig flörtöltek és pletykáztak. Azóta nagyot fordult a világ és ma a fürdőügyre, idegenforgalomra olyan nagy szükségünk van, hogy mi is „iparnak“ neveztük ki ezt, mint ahogy régen tették már azzá a nyugati álla­mok. Főleg itt Budán. Sehol a világon annyi különböző és oly nagyhatású gyógyforrás nem fakad, mint a Gellért­hegy tövében és végig a budai hegyek alján. A budai polgárság anyagi bol­dogulásának ezekben van a titka. Így szinte lehetetlen, hogy komoly budai társaságban elteljen egy est anélkül, hogy ez a kérdés felszínre ne kerüljön és ha felszínre került — egy kissé mindig előbbre is visszük ezt az ügyet. A Budai Társaskör e hó 9-én rendezte borgazdaestjét, amelynek borgazdái: Fejér József ny. államtitkár, Mód La­jos műépítész és Faller Mihály ny. BSZKRT igazgató voltak. Az estét tagavatással kapcsolták és részt vett azon mintegy húsz új tag, akiket min­denki szeretettel üdvözölt, elsősorban Oszoly Kálmán háznagy, aki az új ta­gokon kívül a vendégeket es a borgaz­dákat is köszöntötte. Vacsora után szólásra emelkedett RIPKA FERENC dr. aki szintén szeretettel köszöntötte a három 'borgazdát és örömmel üdvö­zölte az új tagokat, akik először jöttek e meghitt baráti körbe, ahol híven őrizzük a budai hagyományokat és eré­nyeket. Fontos ez most, amikor az anyagi küzködés, irigység, gyűlölet és önzés lett úrrá. Bízunk az erények erejében és örülünk, ha új társak jön­nek segítségünkre, mint ahogy azt tette a Pénzügyminisztérium és a Pénz­intézeti. Központ, amelynek tisztikara közel áll hozzánk: budaiakhoz és e két intézmény számos tagja lépett be a Társaskörbe. Azután kedvesen mon­dott el adatokat a szerb és a magyar fináncok jellemzésére. A társaskör nép­szerű elnökét megéljenezték és azon­nal válaszolt is Fejér József borgazda, azzal a tréfás bekezdéssel, hogy „ne kíméljük a borgazdákat!“ Ö is elmon­dott egy kedves adatot Wéber Sándor igazgató édesatyjáról, Wéber Tiborról, aki a magyar pénzügyi világ népszerű és előkelő tagja volt. Fejér államtit­kárt is megéljenezték, mint ahogy ki­jutott ebből FaUer Mihály borgazdá-j nak is, aki szintén néhány pompás adomát mondott el a politikával kap­csolatban. Az új tagok nevében Benczúr Valde-j már köszönte meg az elnök és mások jóságos üdvözlését és fogadalmat tett amellett, hogy mindnyájan a Társas­kör kitartó és hűséges közkatonái lesz­nek. Oszoly Kálmán háznagy bejelentette ezután, hogy november 21-én este nagy arányokban ünnepük Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselőt, névnapja al­kalmából a Budai Vigadóban, mely ünnephez meghívta az egész társaságot. Hoór Tempis Móritz dr. szellemes fel­szólalásban éltette az angol minta sze­rint itt is megalakult „királyi ellen­zékiét, köztük első helyen Benczúr Valdemárt. Viradg Béla szerkesztő azt ajánlotta, hogy politika helyett a budai égető kérdésekkel foglalkozzék a Tár­saskör és ismertette a budai fürdőügy helyzetét, markáns vonásokban rajzolva meg annak nyomorúságát, — mire Ripka Ferenc dr. elnök válaszolt azzal a kijelentéssel, hogy a szerkesztő rezig- nációjá jogosult, mert évtizedek óta Két levél Nekem szólnak, csak engem érdekelnek tulajdonképpen, de — kezdek hiú lenni megdobban melegebben a szivem, va­lami elégtételt nyújt a nekem jutott élet ridegségében, küzdelmében, szegénysé­gében. Nem kivántam a vagyont, soha, csak a megélhetést, — nem kerestem, sőt kerültem minden kitüntetést, de ezek a levelek, amiket most közzéadok, nagyon a szivemhez szólnak, nagyon büszkévé tesznek, — eldicsekszem velük. Elsőnek adom Tóth Géza fiatal poéta levelét Pápáról. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Elküldöm a legjobb kívánságaimmal szivemet-lelkemet igen tisztelt Szer­kesztő Úrhoz, kiben én kedves költő­met s a legjobb szivű-lelkü embert ün­neplem elsősorban 70-ik születésnapja alkalmával. Az én imám ma felszáll az Egek Urához, hogy áldást kérjen az ősz Szerkesztőre, ki a már reménytelen szivembe hitet, bizalmat, reménységet ajándékozott, mikor könnyes szívvel csatangoltam a Duna kért partján, s bárkihez fordultam nagy-nagy el-ha- gyatottságomban, csak rideg, márvány- kőszivekre talált esdeklő szivem. Hálám és szeretetem ma virágokból fon koszorút, melyet ma elküldök sze­retett Szerkesztő Úrhoz, belefüzve egy égő rózsát, szivemet. Mélyen tisztelt Szerkesztő Urat a jó Isten éltesse nagyon-nagyon sokál Verseimből csatoltan küldök néhá­nyat. Soká virrad meg, nagyon soká! Pápán, 1933 október hó 28-án. Mély tisztelettel köszönti: Tóth Géza. Kedves Bélám! Hetvenedik születésnapod és 50 éves írói és újságírói jubileumod alkalmá­ból én is őszintén és melegen köszönt- lek tégek. Kívánom, hogy a Gondvise­lés még sok-sok esztendővel ajándé­kozzon meg mind,annyiunk örömére, akik szeretünk és becsülünk Téged. Ne vedd zokon tőlem, hogy „kutyanyelve­ken“ rovom hozzád ez üdvözlő sorokat, küzd fanatikusan ezért a gondolatért, amit meghatottan szemlél Buda pol­gársága. Ezt a harcot együtt küzdöt- ték, együtt törték fel az ugart, együtt szántották és vetették be, de mások fognak aratni, mások élvezik a vetés gyümölcsét. Amit az alapvető gondo­latnak állítottunk be hosszú évekkel ezelőtt, mindaz ma már a várospolitika tengelyébe került. És igazolnak minket ez év eseményei; az idegenforgalom óriási meggyarapodása, a fürdőügy fejlődése, mely kérdések ma már min­den budai polgár programját kepezik. Utalt arra is, hogy ma már az Idegen- forgalmi Tanács elhatározta, miszerint Indiában is állít idegenforgalmi expo- ziturát. Viraág Béla rövid felszólalása után Bucsányi Gyula dr. humoros fel­szólalásban köszöntötte Viraág Bélát hetvenedik születésnapja alkalmából. Derült hangulatban éjfélutánig ma­radt együtt a társaság. de úgy érzem, hogy így a legméltóbb az igazi költőt és újságírót köszönteni, mert ilyen egyszerű papírlapokon szol­gáltad egy félévszázadon át a szépet, a jót és az igazat, ilyen kutyanyelvek fölött lievült, lázongott, harcolt a Te lelked s ezek fölött deresedett meg a fejed is. Mégis azt kell mondanom, hogy olyan fiatal és rugékony marad­tál, mint 50 esztendővel ezelőtt. Rajtad nem fogott az idő s bölcsen tudtad kor­mányozni kedélyed és világszemléleted e pokolian háborgó évtizedekben. Te mindig ki tudtál szakadni a borzalmas és sivár jelenből, vagy a múltban vagy a jövendőben kalandoztál, költőhöz és írástudóhoz illően. Pályafutásodnak s újságírói munkálkodásodnak is ez a legjellegzetesebb tulajdonsága. Budára vonultál vissza azért, mert a magyar múlt históriai levegője álomba ringat, éltet és munkára serkent. Lapod, a „Budai Napló“, tulajdonképpen a Te Naplód, amelybe belerovod lelked és képzeleted színes illúzióit. Egyszóval a Budai Napló egy „kapcsos könyv“^ amely tartalmazza Buda históriai kró­nikáit és egy költőlelkű újságíró ál­mait, szellemi kalandozásait a messzi múltból, a messzi jövendőbe. Ilyen új­ság nincs talán az egész kerek világon s nekünk magyaroknak külön nyeresé­günk ez a Te nagyszerű Budai Naplód. AI jövendő nemzedékek fogják csak igazán értékelni, mert a Te lapod ha­sábjain virágzik ki előttük nem csupán Buda, de az egész magyar nemzet tör­ténete is. A história valóságos kincses­háza ez. Mennyi mindent tanultam és tudtam meg a Te lapodból s milyen áhitatos örömmel olvasom minden egyes új számát, erről neked is, de sok más embernek is tettem vallomást. Most azután le is írom, mert ezzel szol­gálni vélem a kultúra ügyét. Tudja meg mindenki, hogy milyen külön ér­téket jelent a Budai Napló a mai zsur­nalisztikában. Minden nemzetnek szük­sége volna legalább egy ilyen újságra, amely állandó, élénk kapcsolatot tart a múltjával és históriai emlékeivel. ■ Nekünk megteremtetted ezt az újsá­got s jól tudom, hogy korántsem mél­Utazás Budán Irta: Gegus Bániéi. Amióta olyan rongyos lakásban élek, amelyet a háztulajdonos füt a tiszte­letemre, még pedig vízzel, sokkal keve­sebbet járok kint, mint a városmajor­utcai kovártélyomból, ahol istentelen rossz kályhák fütöttek, azaz inkább csak fütötték volna a táncterem nagy­ságú szobákat. Mert nagyon sokat je­lent, különösen téli időben a kedves meleg. Fészek, ha azt nem épen költői értelemben veszem is, hozzá szoktatja a legnagyobb globetrottert is az ott­honüléshez. Ugyan, amigodaát laktam Pesten, a legnagyobb kóborlóvagok közé tartoztam, de, mint budai pógfTr, ide át a Duna baloldalán kóborlási hajlamomról szépen leszoktam, főleg pedig azóta, amióta meleg otthont füt be nekem az én derék háziuram. (Csak meg ne tudja ezt az ömlengést, mert menten felemeli a lakbéremet.) Való­színű, hogy ezért esett akkori hiatus az én Budán való utazásomban is, a melynek szemmel látható célkitűzése, — ez a szó mostanában nagyon sokat szerepel a magas politikában, onnan veszem én is, — megismerni Budát minden vonatkozásban s megismertet­ni a felfedezett kincseket és szépsége­ket a ,3udai Napló“ nyájas olvasói­val. Viraág Bélát is, aki mindig any- nyira teli van kézirattal, hogy egy-egy ilyen feneketlen rossz Írással kikögített — tessék csak ezt a „rossz“ jelzőt ki­zárólag az én macskakaparásomra ér­teni és nem magára az innivalóra, mert azért megharagszom, minden félesztendőben 'kerít sort,, ezt pedig, azt hiszem; a legkevesebb Írással fog­lalkozó ember szereti. Mert az bizo­nyos, hogyha már egyszer írónak szü­lettünk, (hogy is mondja Arany Já­nos: „Én is Árkádiában születtem“...) és kiadjuk magunkból azt a kikivánko- zó valamit, szeretjük azt nyomtatás­ban is viszontlátni. Viraág Béla az én megnyilatkozásomban főleg azokat a bizonyos olvashatatlan betűket nem szereti, azt mondja, hogy fél napig ta­nulmányozza, amíg végre el tudja ol­vasni a tárcámat. Irodalmi anekdota szerint Kemény Zsigmondnak, a nagy regényírónak és publicistának volt nagyon förtelmes írása, a kéziratával minduntalan szaladtak hozzá a szedők, hogy olvassa el. Azt mondta rá: ba- rátocskám, én megtanultam írni, ma­ga tanuljon meg olvasni. És vissza­adta a kéziratot. Nekem azt a gyanúm, — mert ez velem már megtörtént, — hogy a nagy iró azért adta vissza, mert másodszor már ő sem tudta volna, szégyenszemre elolvasni az Írását. Hát én ez alkalommal egy vidám útra keltem, mert így szüretkor, a bu­dai halmokon, kedves, jó falusias szo­kás szerint, vége-hossza nincs a mula- Itozásnak. Névnapok, születésnapok, borgazdaestélyek egymást váltogat­ják, csak győzze az ember hanggal és torokkal. A hang szükségeltetik a szó­nokláshoz, a torok a borokhoz. Beszélő náció vagyunk, csak a napokban tör­tént, hogy a Hollós Mátyás Társaság egyik illusztris tagjának, a budai ol­dal, de főleg a hegyvidék nagyon nép­szerű vezérének, a pirospozsgás arcú, kis kerekszumir szakállas, élénk tem- peramentumu Szilágyi Károlynak a nevenapját ülte, amelyre a Császár­fürdői Csirszka tanyára lehuzódtak a hegyvidék marcona lakói is, egy kissé későbben érkeztem meg s az ajtónál kérdeztem a pincért, beszélnek-e még | odabent. „Haj, haj, — intett a jó főúr, — már a tizedik szónoklatnál tartunk.“ Úgy készült, mintha már ő is elöntött volna egy nagy beszédet. Az én kedves Szilágyi Károlyom azonban nagyon rászolgált erre a sok beszédre, magam is szaporítottam eggyel, mert derék, értékes polgára Óbudának, illetve a hegyvidéknek. Volt ő már képviselő is, bizottsági tag is, ma vezér és főleg polgár, aki a maga Óbudájának igazi szerelmese, s mindig az elsők között küzdött az ő szükebb hazájáért. Mikor Mucius-Scevola a próbatételnél ke­resztülfektette a kezét a tűzön, ezzel kezdte a dikcióját: „Romanus sum avis!“ Római polgár vagyok. A leg­szebb cim, amit egy római ember ad­hatott magának.' Hiszem, hogyha Szi­lágyi Károly olyan helyzetbe kerülne, mint ez a Scevola, bizonyára azzal kezdené a beszédét: „budai polgár va­gyok!“ De azután az is, akit polgár­társai annak tartanak és ez a legna­gyobb érdem. Kedves, fiatalos, tüzes temperamentumu munkásember, akit Budának meg kell nagyon becsülnie. Mondom, hogy így szüret táján és a téli hónapokban ez a mi kedves Bu­dánk csupa élénkség, csupa czéczó, csu­pa jókedv. Elmaradhatatlan, hogy pél­dául Jenő napján ne ünnepelnék meg minden bajban Buda nagy Kozma Jenőjének a névnapját. A Hol­lós Mátyás Szilágyi ünneplésével egy- időben ünnepelték Wolff Károlyt, oda­fent Óbudán volt kedves kollégámat, Andréka Károlyt. Ez a rendőrből lett várospolitikus, aki ritka karriért fu­tott meg mint rendőr, ugyancsak Ó- buda népszerű embere s legjobb pol­gárainak egyike. Nem nagyon régen zajlott le a Hollós tányolják, úgy ahogy e munkád és la­pod megérdemelné, legalább rámutatok ezzel is érdemeidre, amikor Téged jubi­lálnak. Sokszor gondoltam arra, hogy ha Párisnak, vagy Londonnak ilyen újságja volna, akkor az egész világ ismerné, mert kit ne érdekelne egy olyan lap, amely állandóan közli és bolygatja e világvárosok érdekes és ta­nulságos múltját. írók, tudósok járat­nák ezeket a lapokat s forrásmunkának használnák különböző szépirodalmi alkotásokhoz s ezenkívül gazdagon bő­vítené ismereteinket e távoli nemzetek múltjáról. Egyszóval, édes Bélám, jó és nemes munkát végeztél s nem tudlak máskép köszönteni e jubiláns alkalomból, mint úgy, hogy több megbecsülést kívánok számodra. Isten éltessen! Szeretettel ölel igaz barátod és kol­légád Buda, 1933 október 20. Peterdi Andor. Az utolsó svábhegyi sirám! Végre is Budapesten vagyunk — írja lapunk egyik előfizetője — és tudtommal a Svábhegy is Budapesthez tartozik. Te­hát akkor kell, hogy Budapest közbiz­tonságát élvezze. Mert ma nem élvezi. Mert az nem közbiztonság, hogy napjá­ban kétszer járőrök sétálnak végig ue- cáin. Ezt a betörők számontartják és vígan betörnek Lehetetlen az, hogy a svábhegyi villatulajdonosok minden éjjel amiatt ne tudjanak aludni buda­pesti lakásukban, hogy vájjon ma éj­jel nem hozzá törtek-e be, nem az ő villáját rabolták-e kit! Mert ma ez az állapot. Reggel aztán jön az őnszobáról a híradás: — feltörték lakását, jöjjön a helyszínre! Kimentem. A kertajtón Wertheiin zár van, köröskörül 3 soros tüskésdrót a kerítés felett. Majd bo­lond a betörő ezzel vesződni. Nyugod­tan kinyírta a dróthálószövetet, ott bujt be. A villa ajtaján háromszoros Wertheim-zár. A lakatos nagy díjat ajánlott fel, ha itt rabló betör. Moso­lyognom kellett. Az ajtót tokostól ki­emelték. Nyugodtan dolgozhattak. Nincs itt mitől félni. Isteni nyugalom mindenütt. De végre is ez így nem me­het. A svábhegyi villa után ép úgy kell adót fizetni és közműveket, mint lenn a városban. Tehát közbiztonságot kö­vetelhetünk. Vagy távozunk a Sváb­hegyről. Én bizony Isten távozom. Vége a sirámoknak. Távozom! A Szekszárd-vidéki bortermelők ál­lami ellenőrzés alatt álló pinceszövet­kezete élénk feltűnést keltett a „Nem­zeti Munkahét“ városligeti iparcsar­noki kiállításán, ahol impozáns díszí­tett borpáholyát a borkedvelők és bor­szakértők nagy tömege látogatta. A kiállítás megnyitásán jelentékeny ren­deléseket kapott 'a Pinceszövetkezet. Tory Gergely kereskedelemügyi ál­lamtitkár és Zombolty Bertáiaju földmivelésügyi J. miniszteri tanácsjos megszólítással tüntették ki Boros Zoltán igazgatót és Fekete Sándort, aki a VIII, József u. 19. sz. a. idegen- forgalmi szempontból is érdekes bor­pincének a vezetője. A külföld is élén­ken érdeklőik a szövetkezet borai iránt, amelynek terjesztése főként Fe­kete Sándor cégvezető érdeme. Mátyás Társaságban a mi családi ün­nepünk, amikor a harmincéves Budai Napló hetvenesztendős szerkesztőjét, Viraág Bélát ünnepeltük. Nagy dolog ez, kérem, harminc év óta szerkeszteni egy lapot s mégis megérni úgy a het­ven esztendőt, mint ezt Viraág Béla megcselekedte. Az újságíró pálya tele van izgalommal, tele van tövissel s minden olyannal, ami könnyen meg- őrli az embert. Valahogy azonban úgy nézem, hogy ez a sok izgalom nem na­gyon art az újságírónak, (vagy annak semmi sem árt?) mert Viraág Bélán kívül egész sor nagy kort megért új­ságírót láttunk már. Itt volt Rákosi Jenő, aki nyolcvanhétéves korában halt meg, itt van Vészi József, akiről azt olvastam, hogy hetvenhat éves s még mindig vigan és teli energiával dirigálja a maga Pester Lloydját. Sziklay János bátyám se mai gyerek, aki szintén mindig újságíró volt. _ Olyan az újságíró, mint a harcos ka­tona, aki a küzdelemben megedződik s később már föl sem veszi a mai közön­séges embert térdrekényszerítő nyava­lyákat. Viraág Béla ebből a fából van faragva Szintén, amiből Rákosink, Vésziek. Itt jár közöttünk pompás fe- renejózsefi oldalszakállával, álmodozó szemevei, kedves mosolyával, mint a megtestesült egészség és energia: „Budának hősszerelmese!“ Ezt a nevet adta neki a poéta Kiss Menyhért üd- vózlö beszédében s ezt mondotta rá: ^Budapestnek, hősezerelmese!“ Bárczy István is ott volt azon a lakomán, ame­lyet .tiszteletére rendeztek a tisztelői. Harminc éven keresztül mindig Budáért dolgozott. Álmodozó ember, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy sok álmát megvalósította az idői Az| ő Budája gyarapszik, nő és népszerüsö­Megrendelhető a székesfővá- tosí Ásvány vízüzemnél, I, Gel- lért rakpart 1. Tel.: 53-0-03. FÜRDŐ ÓBUDA AKVINKUM kí.«, Késő őszig Kitűnő konyha. — A források, napi hozama 160.000 hekto­liter rádloaktlv fhermálvíz Aszentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajóknak és az ÚJPESTI átkelő propellernek állomása ANN FRANCIS amerikai jazz star SANTA NELLY- BUTTULA ZENEKAR a Dí ni rMM VJ Dl 3 r W I kai JLaL iä \j1 ItJI éttermében: 1.. Attila ncca Asztalrendelés: 52—8—85. Központi fülest, használati melegvíztermelő-, víz­vezeték- és csatornázási beren­dezéseket készít Duska és Riedlmayer Budán, 11., Batthyány ucca 67 Telefon: 55—9—75. S vábhegyi sanatorium subalpin (430 m) diétás gyógyintézet már napi 16.— pengőért legtökélete­sebb szanatóriumi ellátást nyújt 5—6-szori étkezéssel, vízkárával együtt GYÓGYFÜRDŐ Vizgyógvintézet, Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet. dik. Bizonyára nagy gyönyörűség ez neki. Csak Buda se hagyja el ezt az ő szerelmesét. (Hajlandóság mutatkozik: a Budai Naplónak . már konkurrense van). Két nagy álma van: Budapest fürdőváros és a Kelet felé oreintaló- dás. Mind a kettőben mutatkozik már valami mozgalom. Talán a Tabán épí­tésével kapcsolatosan (hej, hej, meg se indult, már is panamasaagot orronta­nak!) lehet belőle csinálni valamit, ha a főváros nem szükmarkoskodikj És ha akad ott egy megértő ember, aki erélyesen kezébe veszi a dolgot. A me­leg vizeket majd rendre megereszti Pávai-Vajna Feri, aki ehhez akkurátu­sán ért. Budapest fürdőváros! Mi budaiak legszebb álma. Csodálatos, «szembe jut, hogy ezt az elnevezést én milyen jól ismerem. Jó harminc-negyven eszten­deje. A fővárosi bizottságban abban az időben minden alkalommal ifelállott egy nyúlánk, nagyhajú: ember, aki rá­irányította a figyelmet a budai nagy­szerű forrásokra s indítványozta, hogy fürdővárost kell csinrilni Budapestből. Legyen a neve: Budapest fürdőváros. Legtöbbször lemosolyogták, ő azonban (szívósan megismételte indítványát, amig csak ki nem maradt a bizottság­ból, Orvos volt Reiner Ede doktor, akit most is ott látok minden olyan ankéton, amelyeken a fürdővárosról beszélnek. Csillogó széruméi hallgatja a beszédeket: látjátok, »én találtam ki, mindig mondtam, hogy ebből lesz va­lami. És ha a Budapast fürdőváros­ból lesz valami, Viraág Bélánál lesz még egy boldogabb erűbe r: Reiner Ede doktor. Kívánom mindkettőméi:, hogy érjék meg ezt a szép napot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom