Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)

1933-08-03 / 1132. szám

Budai Napló Buda, 1933. augusztus 3. 2 GYÓGYFÜRDŐ Vizgyógyintézet, I hullám- és napfürdő I Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet. I mimwm iíiismi s»ii Ml t ni iimn '' 1 gyár konzul, Grocholski starósta, a tu­dományos és társadalmi egyesületek vezetői, a papság és nagyszámú kö­zönség. Az első beszédet Kruszynski kanonok, a fogadóbizottság elnöke mondotta. A második ffilszófeló Lukács György volt, végül Flach dr., a lengyel újságírók szindikátusának elnöke mon­dott nagyszabású beszédet. Krakkóból történt elutazás előtt a krakkói érsekség Báthory szárkofág­jának egy darabját, továbbá egy Bá- thoryról életben készített festmény- fényképet, valamint Báthory holttete­méről való fényképfelvételt adott a Bizottságnak, amely utóbbit nemrég készítették. A Bizottság az ünnepélyek után Usetty Béla vezetésével utazott Csensz- towára, ahol a Pálosok és a hatóságok fogadták őket nagy szeretettel. Megte­kintették a híres kolostort és félnapi tartózkodás után Warszawába utaz- tak. Báthory sírjának megkoszorúzása, illetve a „Báthory István Emlékbizott­ság“ megjelenése alkalmából a lengyel sajtó a legszivélyesebb hangon emlé­kezett meg Magyarországról, a magyar-lengyel testvériségről. Mind erről Lukács György és Usetty Béla- számoltak be a bizottság elnöki tanácsának, amely részéről Okolicsányi László dr. és Soltész Adolf dr. javasla­tára köszönetét szavaztak mindkettő­jüknek. N. E. L. Vivutó £enéyefovszáé _ Amerikai arányokban fejlődő új kikötője Gdynia. — A Budai Napló eredeti tudósítása. — Gdynia, 1933 július. Hét rövid óra alatt elröpített a gyorsvonat Varsóból GDYNIÁBA, a lengyelek új tengeri kikötővárosába. Ülőhelyről szó sem volt. Szombat éjjel a lengyelek is filléres vonatokat indí­tanak. A többi vonatok is tele van­nak, hát még ez! Hiszen majdnem min­den lengyel legalább egyszer elzarán­dokol Gdyniába. A vonatok kitünően vannak megépítve. A kocsik keske­nyek, de nagyon szépek. El nem tagadható izgalommal vár­juk Danzigot. Az illúziók csakhamar szertefoszlanák. Kedves, friss táj, né­hány horogkeresztes lobogó integet a házablakokból és már el is hagytuk a „szabad állam“-ot. Az átutazás a leg­simábban történt, de nem hiszem, hogy a danzigiak élete is ilyen volna. A lengyelek, lengyel területnek tekintik. Az útikönyvükbe is fel van véve. Bár rövid volt az út, mégis kimond­hatatlan örömmel léptünk Gdynia te­rületére, ahol a tengerészeti iskolá­ban kaptunk helyet. Mint város, még nagyon kezdetleges állapotban van, de mindenhol óriási építkezések foly­nak..Kikötője az északnyugati rész ki­vételével már teljesen kiépült. A belső kikötőt hatalmas mólók, a külső öblöt a 23 km-re levő Hel-félsziget védi. A felépítése óriási teljesítmény voltv Lengyelország egy városa sem fejlő­dött ilyen amerikai tempóban. 1920- ban foglalták el ezt a kis 1200 lakosú halászfalut. 1924-ben a minisztertanács elhatározta, hogy kereskedelmi és ka­tonai kikötőt létesítenek. Az elhatáro­zást itt tett is követte és ezt élénken illusztrálja a lakósok számának növe­kedése. 1928-ban 22000-en, 1933-ban pe­dig már 6öOOO-en laktak itt. Természe­Megrendelhető a székesfővá­rosi Ásványvízüzemnél, I, Gel­lert rakpart 1. Tel.: 53-0-03. tesen ez csak azért lehetséges, mert a kereskedelem biztosítja a megélhe­tést. 1924-ben 27 hajó fordult meg a kikötőben és 14000 tonna forgalmat bonyolított le, 1931-ben ez a szám 5.300000-re emelkedett és 1933-ban Gdy­nia túlszárnyalta az egykor virágzó danzigi kikötő forgalmát. 1919-ben a forgalmat 7 társaság bonyolította le, míg 1929-ben már 259 kereskedelmi társaság volt a városban. Mindez azt bizonyítja, hogy ha a jelenlegi helyzet Lengyelországban megmarad: Gdynia, még nagy jövő előtt áll. Tisztán saját szempontból is érdemes volna a ma­gyar kereskedelemnek Gdyniával fog­lalkozni. A vasúti szállítás is lénye­gesen gyorsul, ha a Gdynia-Katovice-i ú. n. i,szénvonal“ építését befejezik. Ezen kívül a lengyel kormány ez év márciusában felajánlotta a- gdyniai szabad kikötőt a magyar kormány­nak. Erre remélhetőleg nemsokára vá­laszt fognak kapni. Tehát minden le­hetőség meg van arra, hogy a magyar kereskedelem kijusson az északi ten­gerre. A kikötőben mindenféle nemzetiségű hajó megfordul. Az elsők a svédek, a lengyelek csak a másodikok; a harma­dik helyet, mindenféle indokot félre­téve, a németek tartják: „Business is business.“ Messziről még láttuk az északi ki­kötőben horgonyzó, kis lengyel hadi­flotta egy részét is. Nem nagy, de elég a 60 km-es lengyel tengerpart megvédésére. Liszka Tibor. Mi van a fúróval? Valamikor szálló­ige volt és Ereky Károly v. miniszter bocsátotta szélnek képviselőkorában. Most őt turkálják ama bizonyos fúzió­val, holott mindenki tudja, hogy ha csak rajta múlott volna, nem jutott volna a Vásárpénztár oda, ahol van. Most azzal is megvádolják, hogy az adonyi bérgazdaságban kék rókákat akart tenyészteni, ami talán nem oly rossz idea, mintahogy a fajtyúkok te­nyésztése is országos érdeket szolgált volna. A mai időket jellemző, sok rosszakarattal kezeli a közönség ezt a „vásárpénztári kérdést“, amely a vi­lággazdaság krízisével kapcsolatosan romlott le ennyire. Inkognito Irta: Haspelné Balázsy Lujza. Mariazell, július. A Máriazell-i főtér árnyas fái alatt félkörben padok, ezek a padok a nap minden órájában „foglaltak“, de azért helyet mindig szorítanak a frissen érkezőknek. Érdekes, hogy milyen melegszívűek lesznek itt az einberek. Á legtöbbször nem is ér­tik egymás nyelvét, jelekkel, gesztu­sokkal beszélnek: aki már ült vala­mennyit, az föláll, udvariasan át­engedi helyét annak, aki most érke­zett és látni rajta, hogy fáradt. Aki már pihent, kicsit még nézdegél, az­után elsétál a. Bazilika irányába, ott — de csak hétköznap — talál ülő­helyet. Szeretem a hétköznapi Máriazellt, a Bazilikát, ahol a belépés pillana­tában megcsap egy hűvös légáram, amit a mádványos falak állandóan lehelnek. Bármilyen égetően tűz a nap odakint, itt bent a kabát, kendő oéíkül özhetetlen. Fehér fényben az ezüst kegyoltár. Mária Te- amikor ezt megcsináltatta, Habarékét állított magának és a a Im^jjgWk — örökebbet, mint fág, amely fÉjAf őrzött szarko- bi emlék ugyan a tob­oz az oltár csofflk^ff emlékmű, múlik el soha azok ez neiQ ^ nML akik itt egyszer megfordultak. Isten kegyelméből már sokszor megfordultam e helyen, az említett pádon ülve sokszor elnéztem a jobb időkben az itt nyüzsgő sokaságot, megszámlálhatatlan formájú ruhák­ban, öltözékekben. —■ Az idők járása most már itt is meglátszik... már nem nyüzsögnek annyian, de akik itt vannak — an­nál érdekesebbek. Szombat délután a zarándok be­vonulások napja, többször láttam nagy férfi bevonulásokat, legérde­kesebbek a gráci férfiak: mind egy­forma hosszúnadrágos zöld ruhá­ban, a fejükön egyforma tiroli ka­lap, nagy zergeszőrcsomóval (hol is tudják beszerezni ezt a rengeteg zer- geszőrcsomótí...). Imponáló a be­vonulásuk, az mindig esemény itt: zászlókkal, zeneszóval, egyházi kísé­rettel, az ucca fellobogózva, üdvöz­lőszavakkal teleírott zászlók szélié­ben kifeszítve —■ és ők haladnak ka­tonasorokban, katonásan, komoly léptekkel,^ végeláthatatlanul, a ha­rangok zúgnak, az emberek sorfalat állnak, kürtök szólnak, az ablakok­ban szőnyegek. A Bazilikát meg- megkerülik, azután bevonulnak és bizony iszerencsésnek érezheti ma­gát, aki kívülük még befér a temp­lomba ... A közelmúlt szombaton zarán­dokló osztrák férfiak vonultak be ünnepélyesen Máriazellbe. Néztem Budai koponyák — A most kiásott koponyák históriája ­Minden nagyvárosnak van regényes fertálya. Párizsé a Montparnasse és a Montmartre, Budapesté — Buda. A bu­dapesti ember Budán éli ki regényes hajlamait. Ez az oka annak, hogy min­den budai ásatási lelet — komoly vagy komolytalan — friss szenzációként hat és furcsábbnál furcsább írásokat ter­mel, valahányszor ásatag koponyákat vet fel a derék nógrádbujáki tótok ré­gészcsákánya. Ugyanez az esete néhai való királyaink sírjainak is, amiket lázas képzelettel keres a regényes ál­modozás ott is, ahol a tudomány tilal­mas fát állít, mondván: „Ahol nincs, ott ne keress!“ Azonban a „Kaparj kurta, neked is lesz!“ régészeti elve diadalmaskodik a józanságon és így sokszor rovópálcára való csodabogár is kerül elő a budai rögökből. így a legutóbbi két esetben. Az egyik az Alkotás ucca és a Kékgolyó ucca előtti kis téren — az 1850-es években Borjúszúró Piacz volt a neve a köz­nyelven — koponyák kerültek elő. Ilyesmi mindenütt akad, hiszen váro­sunk mindenüvé temetkezett a leg­utóbbi rövid ezer esztendő alatt. Ed­dig rendben volna a dolog, de az már nincs rendben, hogy olyan értesülések kerülnek a lapokba, mintha — Marti­novics Ignác Apát úr és társai ham­vai kerültek volna itt elő! (Nyilván azért, mert az erről elnevezett szom­szédos Vérmezőn, haltak halált.) Ezzel szemben az az igazság, hogy Martino­vics és társai jeltelen sírjait Gárdonyi Albert, a székesfőváros főlevéltárnoka találta meg közvetlenül a világháború előtti hónapokban. Az általa talált le­véltári okmányok alapján Bartucz La­jos vezette az ásatásokat, vitathatat­lanul megállapítva a kivégzettek sze­mélyazonosságát az egykori tömeges hivatalos írások, Kazinczy és mások emlékiratai és egykorú újságcikkek alapján, de ezektől függetlenül is, ana­tómiai bizonyítékok és tárgyi leletek döntő bizonyítékai szerint. Ahol pél­dául az adatok azt mondották, hogy a vén pestmegyei bakó háromszor vá­gott oda a széken ülő halálraítélt nya­kának: ott a csigolyákon mind a há­rom vágás igazolható volt. A budai I „(Három Oszlophoz“ cégérezett kávé­házban lefogott szegény júrátusnak, Szolárcsiknakmóg a zöld magyar nad­rágja foszlányai is igazolták az egyéb­ként is nyilvánvaló azonosságot. Egyes újságok akkor azt írták, hogy akasz­tott gonosztevők és kóbor macskák csontjait tárta fel a kutatás. 1914-ben még kellemetlen dolog volt Martinovi- c.sék emlékének bolygatása: a tudós munkát így akarta nevetség tárgyává tenni a lojalitás. A háború után Gár­donyi Albert és Bartucz Lajos ragyogó tanulmányban számoltak be a „macs- kacsontok“-ról, melyek a vízivárosi ka­tonai temető árkából kerültek elő. Ma az Alkotás ucca sarkán előkerült cson­tokat mondja a kiirthatatlan buda­pesti regényesség Martinovicsék ham­vainak, melynek egyszerű síremlékét az idén állították fel. Egy néhai való Árpád-házi király sírját évek óta keresi a romatika a bu­dai helyőrségi templomban. Most négy éve, a 19. század elején, 1818 táján ra­kott kriptákba vágták bele a csákányt az avatatlanok és megbolygatták a sze­gény öreg franciskánusok sírjait. Az idén — állítólag az Akadémia pénzén — újból árpádházi ereklyéket keres a regényes képzelet a templomban, ami ellen Jakobuvich Emil, a Magyar Nem­zeti Múzeum igazgatója emelt tiltó, komoly szót. A tévedés oka: az egykori Várszínház helyén volt középkori templom és a mai helyőrségi templom helyén volt első, középkori templom összetévesztése. Nem tudjuk, ki adott megbízást egy ambiciózus fiatal mér­nöknek, Fiala Ferencnek az ásatásra, de bizonyos, hogy annak kudarcáért nem a derék és komoly fiatalember lesz a felelős, hanem azok, akik hozzá­értők meg nem hallgatása nélkül kere­sik a meg nem található árpádházi ereklyéket ott, ahol azok nem rejtőz­ködhetnek. Már 1929-ben több komoly írás szólt a helyőrségi templomban eltemetett budai ferenerendiek és polgárok sír­jainak megbolygatása ellen. A kuta­tás céltalanságát is több cikk tette szóvá. Akkor Moeller professzor is így nyilatkozott. Mire való volt tehát az újabb régészeti ábrándozás? A budai vár történelemelőtti vízmosta járatai­ról szóló kedves mende-mondák is egy édes tesvérkéi a budapesti-budai regé­nyességnek, mely árpádházi királyt, Martinovicsék hamvait és macska­HŰVÖS ESTÉK Budaleghűsebb a Vérmezőre nyíló „POZSONY“ KÁVÉHÁZ fér rászán. — Zene csontot zagyvái egybe, noha csak a „háromcsőrű kacsa“ kánikulai hírként ható „hírlapi kacsa“ csontjairól van szó. Ezeket valamely vígkedélyű régi polgár hajigálta el, nagyot iván a Há­rom Aranykacsához cégérezett egykori vendegfogadoban a jó kacsapecsenyére. Bevilaqua-Borsódy Béla. BUDAI KRÓNIKA — Két óvoda lesz az óbudai Raktár aecar elemi iskolában A szülők tilta­kozni készülnek a nagy túlzsúfoltság ellen. — A Jeruzsálemtelepen, az alsólágy­mányosi dunasoron kápolna épült az Isten dicsőségére és P. Szabó Pius tá­bori esperes ezüstmiséjének emlékére. P. Szabó Pius a kápolnát vasárnap julius 30-án szentelte fel és áldotta meg. — Angol írók, festőik, szobrászok na­gyobb csoportja látogat el szeptember­ben Budára. — A Keresztény Magyar Asszonyok Pártszövetsége minden csütörtökön ki­rándul a budai nevezetességek megte­kintésére. Legközelebb a hajógyári ker­tészetet tekintik meg. — Nincsen tornaterme a Labanc úti elemi iskolának, ahol a tornatanítás a szekrényektől, padoktól túlzsúfolt, ro­zoga hajópadlókkal ellátott rendes osz­tálytermekben folyik és a gyermekek hetenkint három órában porfelhők kö­zött űzik szabadgyakorlataikat és „ed­zik“ testüket. — A Szent Margit kórház szülészeti osztályának egyik kórtermét gyermek- osztálynak rendezik be s naponta dél­után nyilvános rendelés lesz itt szegé­nyeknek. — A Délivasút alagútja a Gellért­hegy alatt 362 méter hosszú és nyolc méter széles lesz. — A lágymányosi Szabadság dalárda az egyetlen dalkör, amely a fővárostól segélyt kap — 90 pengőt. — A Medve uccai kereskedelmi isko­lában 1889-ben érettségizettek 1800 pen­gős alapítványt tettek, amelynek ke­zelését a főváros elfogadta. — Az önálló csatornázási ügyosztályt a főváros 1882-ben állította fel. A csa­tornázás gondja már 1870-ben volt na­pirenden, de amegvalósulása csak 1891- ben sikerült. ■ Várudvarszerűen, a történelmi leve­gőnek megfelelően, az olasz város-terek mintájára rendezik rövidesen a vár­beli Szent György teret. A tér közepére díszkutat tesznek, átépítik a tér szín­vonalát és sima kőlapokkal borítják. — A várbeli sikló öreg faházát a felső állomáson lebontja a Beszkárt s Lux Kálmán tervei szerint rövide­sen felépíti a vár hangulatához illő új felső állomást. — Megöregedtek az akácfák a mi­niszterelnöki palota előtt s ezért ki­vágják őket s rendezik egyúttal az egész környéket. — A budai hegyvidéken meginduló karsztvíz-kutatások fedezethiány mi­att szünetelnek. Eddig több pontot je­löltek meg, ahol eredményesen lehetne fúrásokat végezni. — A városfejlesztő bizottság meg­bízatását egy évre meghosszabbítják. — A hajdirokkantak — zsibárusi engedélyt kapnak. — A főváros árvaszéke tizenkét mil­lió és háromszázezer pengő árvava- gyont kezel. — A budai erdőkben közveszélyes a kirándulás, mert sok suhanc tartózko­dik ott s lesi a kedvező alkalmat a lo­pásra, rablásra. — Kétszázkilenc uccában épült csa­torna Budán az utóbbi években, ami­bői az I. kerület 115, a II. kerület 42, a III kerület 52 uccája kapott csator­nát. — Megépül rövidesen a budai csa­tornaszivattyútelep az Andor uccában 350 ezer pengő költséggel és ezzel a fej­lődésnek hatalmas lehetőségei nyílnak meg: A RÓZSADOMB egyetlen csemege- füszerüzlete II., Bimbó ucca 45. Telefon: 53-7-09. „BIMBÓ” CSEMEGEHÁZ őket én is úgy, mint körülöttem so­kan mások, de egyszerre — ime — kit látok ott haladni a menetben a polgármester mellett, hajadonfővel a szitáló esőben: Huszár Károly, a volt miniszterelnök ment ott lehaj­tott fejjel, alázatosan. Mellette a kis­termetű Dollfuss kancellár bandu­kolt, utánuk Vaugoiti osztrák mi­niszter ... A menetben sok a katona — ezek nem „Máriazell“-iek — gon­dolom ... A templomba nem fértem be (már t. i. ülőhelyet nem kaptam). A^ téren, kint sok-sok ember — ezek várnak valamire----------én is vá­rok .. . A prédikáció és a litánia sokáig tartott — de végre kezdett kifelé jönni a tömeg: először a katonák, .akik nyomban fölfejlődtek az ele­gáns „Hotel Laufenstein“ előtt, az­után urak jelentek meg a virágos erkélyen, félkörbe állottak, előlépett közülük Innitzer bécsi hercegérsek és megállva Vaugoin előtt, beszédbe kezd, azonnal érezni lehetett a be­szédéből, hogy üdvözlőbeszéd — születésnapi üdvözlet —, itt ünnepli a miniszter hatvanadik születése napját... Hoch! Hoch! Hoch!, lel­kesedett kalapját lengetve a sok em­ber ... Fönt az erkélyen egyámután járultak az ünnepelt elé, aki, úgy- I látszik, erre nem számított és jó­kedvűen fogadja a gratulációkat. Huszár Károly is ott volt. Barátsá­gosan kezet fogtak. Amikor a lelkesedés elült, a tömeg Dollfusst akarta hallani, a nevét kiabálták, tapsoltak, de a kicsi, pá­paszemes úr nevetve intett kezével „nemet“ és egy katonatiszt hátamö- gött eltűnt az erkélyről. Vasárnap délelőtt, amikor a leg­több ember igyekszik a zenés nagy­misére, egyszercsak feltűnik előttem az úton két fiatal hölgy, az egyiken kis fehér szalmakalap, a másik hölgy fején semmi, csak úgy haja­donfővel, szerény, szürke kosztüm­ben, ránézek: a fiatal Magdolna főihercegnő. Együtt érünk be a temp­lomba, a templom zsúfolt, szerényen megállnak egy pad mellett, azután amikor valaki el hagyja a helyét, leülnek egymás mellé szorosan, mert szűk a hely, együtt indulnak a szent­áldozáshoz, de persze nehezen megy, mert, habár itt ötpercenként áldoz- tatnak vasárnap a főoltárnál, mégis mindig annyian jönnek, hogy csak lassan lehet az oltár elé jutni. A szerény hölgyekre senki rá sem néz... Visszafelé már nem is jön­nek a pádhoz, ahol én is állok —■: jól is teszik, mert már régen más ül a helyükön __Szentmise után kegy­tár gyakat akarnak ők is szenteltet- r.f, de megint csak várni kell — áll­nak, állnak türelmesen, majdcsak rá juk kerül a sor... Hétfőn délután a postára igye­keztem, a bazárok előtt áll egy is­merősnek tetsző zöldruhás, zöld, ti­rolikalapos dáma, kezében hegymá- szóúbot. Egyedül van, sétára indul a hegyekbe: Erzsébet főhercegnő, József főherceg nővére. Ránézek, mosolyog, megismer, megszólít. Egy üzletbe indulunk vásárolni, öt is ki­szolgálják, engem is -r- egyforma udvariassággal, rá sem tekintenek. Ma jó napom van, ami az inkogni- tókat illeti: a téren megy keresztül Slachta Margit, hajadonfővel, egy­szerű szürke ruhájában. Később a templomban meglepetve néz rám és csak a szemével int üdvözletei.... Középtermetű, filigrán, hosszú kabátos, halványarcú főihercegnő, Frigyes főherceg leánya, Gabriella jön csöndesen lépegetve, szerényen, vonul a kegyoltár elé és a lépcsőn sokáig imádkozik, majd megcsó­kolja az oltárterítő szélét és azután leül az egyik padba, ugyanőt más­nap Tormai Cecillel láttam. Az előkelő „Hotel“ egyik padjára sokszor tekintek várakozva, ott szo­kott ülni teljes magányban Ernst prelátus. Most nincs itt. Máriazell a ködök városa, mosta­nában reggel nyolc órakor ^annyira idelent gomolyognak a felhők, hogy két lépésnyire sem látni; kilenc óra felé kezd felszállni a köd úgy, mint­ha sűrű függöny menne lassan fel­felé és adagokban mutatná a gyö­nyörű panorámát, a napsugár min­den színében csillogó, égig érő he­gyeket ... ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom