Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-06-01 / 1084. szám

Bu3apesl 1962 Jflntos I Q nagy jöuő és a 2000 éues nagy muCt — A Római fürdőíelep kérdései — . Az ezredévekre visszatekintő nagy múlt árnyékában, de a várható nagy jövő fel- lqbbanó fényében — sok hétköznapi kér­déssel, ügyes-bajos dolgával kénytelen küzködni a budai felső medence oly szép kilátásokkal indult Római fürdőtelep pol­gársága. Ezt tükrözi vissza a Római Fürdőt elep Egyesület közgyűlése, mely e hó 24-én este volt a. Wagner-féle vendéglő nagy­termében és amelyen a betegségéből fel­épülő Kézdy Kováéit László festőművész elnökölt, aki kegyeletes szavakkal emlé­kezett meg Endresz Györgyről és pilóta társáról, akiknek hátramaradottjaihoz az egyesület részvétiratot küld. Majd köszö­netét mondott Szilvássy Károly ezredes­nek és munkatársainak az egyesületi ten­iszpálya megteremtése érdekében kifej­tett odaadó munkásságukért. Winter Ernő dr. járásbirő titkári jelentése az elmúlt év eredményeiről számolt be. Hedinger Miksa és Szabó Sándor évekig tartó fáradozásá­nak eredményeképen az elmúlt év meg­hozta a rőmaifürdő-telepi gázvezetékek megépítését, amiért hálából sok új tag lépett az egyesületbe. A választás után Kézdy Kovách László elnök üdvözölte az új tisztikart s az egyesület új tagjait, köz­tük Altoray Szaniszló ezredest, Pólya Antal dr., p. ü. tanácsost és Stern Paula penziótulajdonost. Zsolnay Frigyesnek, a számvizsgáló bizottság elnökének és Bély József pénztárnoknak jelentése után a közgyűlés a felmentvényt megadta, a költ ségvetést és zárszámadást elfogadta. Kéz­dy Kovách László elnök ezután meleg hangon emlékezett meg a Budai Napló munkásságáról és a közgyűlés üdvözletét tolmácsolta Viradg Béla szerkesztőnek, támogatásába ajánlva ennek a fejlődő te­lepnek ügyeit. Teöke Andor tanár, vala­mint Csáktornyái Lajos dr. orvos, hozzá­szólása u!án megjelölte az egyesület ez- évi törekvéseit, a hajóállomáshoz vezető út, a Nánássy és Keve uccák folytatólagos kiépítését, piac létesítését, villamosközle­kedést, a vízvezeték kibővítését és az egyesület 10 hősi halottja emlékének meg­örökítését. A megválasztott tisztikar: elnök Kézdy Kovách László, ügyvezető alelnök és a sportszakosztály elnöke Szilvássy Káro'y, alelnökók lukadt Sándor és dr. Ringer\ Lajos, a sportszakosztály alelnöke Dax János, igazgató Büky Ernő, pénztárnok Bély József, háznagy Fehér Dezső, ügyész dr. Kiss Károly. SZENT Q e t tért Gyógyfürdő Vizgyógyi ntézet, hullám- és napfürdő Külön férfi és női osztály, A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet Minden csütörtökön vidám est A BELLEVUEBEN A kelet ünnepe volt a Hollós Mátyás Társaság e hó 30-án rendezett társasvgesorája, amelyet az albán királyság itt megjelent egyik vezér- kari lisztjének DR. EREBARA ALI BEY ünneplésének szentelt a társaság. A Csá- szárfürdő Hollós Mátyás termében nagy társaság gyűlt össze; mintegy 80 vendég, köztük tábornokok, ezredesek, volt kép­viselők, tudósok, művészek és lelkes sze­retettel ünnepelték ' az albán nemzet e nagyműveltségű, számos nyelvet, köztük a magyart*is beszélő, daliás fiát. Első­sorbán Szávay Gyula elnök üdvözölte a vendégeket, majd Viraág Béla háznagy ismertette az összejövetel célját és fel kérte Galártthay Glotk Tivadar tábórnok- kot, hogy dr. Erebara Ali Bey vezér­kari alezredest, mint bajtársát köszöntse fel, aminek a tábornok lelkes, poétikus szóval tett eleget. Zúgó taps között emel- t kedett szólásra Erebara Ali Bey és kö­szönte meg az ünnepeltetpst, amelyet az albán magyar barátság első megnyilatko­zásának tekint, biztosítva a magyarokat, hogy a közös veszedelemben, a közös célok élérésében mindig számíthat az albán nemzetre. A barátság lelkes de­monstrációja után Kiss Menyhért az írók nevében, Pulóczy Edgár, mint a Külügyi Társaság tágja, Hubert Vilmos fémárú nagykereskedő, mint a Budai Iparosok és Kereskedők körének elnöke, Medriczky ^tndo^dr. a magyar ifjúság nevében, lovag Umlauft" Siegfried, , mint katona régi baj­társát, Kassim Bajrám albán honosságú budapesti egyetemi hallgató és tanárjelölt anyanyelvén, albánul, a honfitársát, Husz- szein Hilmi budai főmufti, mint az ünne­pelt ’édesatyjának régi barátja szólaltak fel és ünnepelték Erebara Ali Beyt. Szilágyi Károly a nemzeti lét szenvedő é$ reménykedő nemtőjét, az anyát és ezzel kapcsolatban a bolgár, az albán és a magyar nőt köszöntötte. Aggházy Ka­mii, a Hadimuzeum igazgatója, hadifog­ságának egy megható jelenetét mondotta el, amely vele az albán határon történt, köpnyet csalva az albán vendég szemébe és befejezésül Viraág Ilonka mozdulat­művésznő hatalmas virágbokrétát nyújtott | át Erebara beynek, a magyar nők ne­vében. Az albán király küldöttje is részt vett a tegnap sikeresen befejezett magyar távlovagláson. Zogu király legkiválóbb lovastisztjét küldötte el vitéz Horthy István lovassági tábornok meghívására hozzánk, hogy ezzel is dokumentálja Ma­gyarország iránt érzett barátságos érzel­meit A jeles lovastiszt, aki királyának különös bizalmát bírja' dr. Erebara Ali Bey, albán kir. vezérkari alezredes, aki egyben író, politikus és diplomata is, akinek tiszteletére a Hollós Mátyás Tár­saság rendezte díszvacsoráját. Erebara Ali Bey alezredes tisztelgő látogatási tett a különböző magyar közéleti vezető- egyéniségeinél, részt vett a lóversenye­ken is, megtekintette Mezőhegyest és az Arumintavásárt, igen sok időt tö! ött együtt Husszein Hilmi effendi budai nagy­muftival, akihez még Albániából régi ba­rátság fűzi. Budápesti tartózkodása alatt az Esplanade szállóban lakott. A JELSZÓ: nyaraljunk itthon! jó levegő, árnyas kert, pompás konyha és italok mellett a nyaralás minden örömét megtalálja á „KÉT GALAMB“ Étterem kerthelyiségében I., Mészáros-utca 2o, Esténkint kitűnő cigány zene I Ezüst lakodalom. Hermann János laka­tosmestert és feleségét 25-én, szerdán este meleg ünneplésben részesítették ipa­rostársai az I. kér. Iparoskor helyiségei­ben rendezett vacsora keretében, 25 éves házassági évfordulójuk alkalmából. A ju­bilánst az elnök üdvözölte, mint jó férjet, jó iparost, jó hazafit és szorgalmas mun­kást, majd felköszöntöt mondottak a „Pengő" asztaltársaság nevében Bogdán János, Zsédely Károly iparosköri alelnök, Kollár Gábor díszelnök, Korányi Márton ügyv. elnök, az I. kér. Hadastyán Egye­sület nevében Tóth Béla, a BBFC nevé­ben Pató István, a fiatal iparosok megbí­zásából Pajcsay Fülöp, továbbá Moravcsik Sándor, Jakobsen Géza, Zimmerer Pál, [ Gubicza Lajos, Kéri Lajos, Németh Fe- | renc, Ányos Árpád, Tóth István és Rutt- : ner Aladár. Az ünneplésért és a hatalmas i virágkosarakért Hermann János meghatott ; hangon mondott köszönetét. Választás a Sycambriában. Az 1932— 33-as akadémiai évre választott tisztikart május 25-én a Corporatio Sycambria (Foed. Em XVII.). Az újonnan megválasz­tott tisztikar összeállítása a következő: Senior: Wagner Vilmos, consenior: Fekete Antal, magister: Bérezik Árpád, familiáris és vigalmi consenior: Andor János, titkár: Thür István, háznagyok: Alliquander Endre és Zöldi Márton, pénztáros: Szabó Zoltán, jegyző: Krasznay Tibor, krónikás: Tichy György, sportmegbizott: Andor János. Minden csütörtöKön vidám est A BELLEVUEBEN A Péntekiek e hó 27-én fejezték be téli borgazdaestéik sorozatát és az esztendő utolsó borgazdája dr. Knick Elemér volt, akit nagy szeretet és megbecsülés kísér minden budai társaságban. Most is nagy- I számban jelentek meg és sajnálattal zár­ták le c tradicionális: .esték sorát. Nyáron a téli vendégek rendeznek borestéket a budai hegyvidék jóhírű vendéglőiben és látják vendégül a borgazda társaság ren­des tagjait. Gyász. Ismét közös gyászt parancsol reánk Budán egyik köztiszteletben álló polgár­társunkat ért csapás. Jauernik Nándor, a Székesfővárosi Házinyomda vezérigazga_ tója vesztette el váratlanul és hirtelen nejét, szül. Mudri Paulát, akit nagyarányú jótékony tevékenysége révén értek a ki­tüntetés: A „Pro Ecclesia“ pápai érdem­keresztje, aki a magyar vöröskereszt alapítótagja, és az I. Kér. Közjótékonysági Egyesület osztályelnöknője volt, május ihó 22-én, életének 64-ik, házasságának 46-ik évében elhunyt. Nagy részvéttel temet­ték május hó 24-én, a farkasréti temető halottasházából, a családi sírba. A gyá­szoló családot a magas körök is részvéttel vigasztalták. Kollár László dr. budapesti ügyvéd, kormányfőtanácsos, a Magyar Jogászegy­let titkára, az országos bírói és ügyvéd­vizsgáló bizottság tagja, e hó 28-án reg­gel, operáció után, negyvenhatéves korá­ban hirtelen meghalt. 30-án délután te­mették a Farkasréti temetőben a főváros által adományozott díszsírhelyen. Nyári össztáncait minden vasárnap este 8—12-ig a Budapesti Polgári Lövészegy­let Marcibányi-téri helyiségeiben rendezi Vogl Imre tánciskolája. SZENT ANTAL KEGYTÁRGY ÜZLET ÚJ HELYISÉGE II., MARGIT-KRT. 34. Ferencrendiek templomával szemben, FIÓK: I., Krisztina körút 8-10 FELD OLY vegytisztító üzletében. Tel; 541-26 Megjelent „Baylon Szent Paszkál élete“ Pálffy Erzsébet grófnőtől 325 oldalon, finom papiron ára 4.50 Komán orvosok, á romániai Orvosi Hydrológiai és Klimatológiai Társaság tagjai érkeztek vasárnap, 29-én este Bu­dapestre. Egy heti ittartózkodásuk tarta­mára változatos programot állítottak össze számukra az intéző tényezők, melyben a főváros .gyógyfürdőinek és egyéb látniva­lóinak megtekintése szerepel. Június 1-én, szerdán délután a Svábhegyi Szanatóriu­mot látogatják meg a vendégek. Itt dr. Györky Béla, a szanatórium főorvosa fo­gadja a vendégeket’ és előadást tart „a Svábhegy, mint klimatikus gyógyhely" címen. Egyúttal vendégül is látja őket uzsonnára, hogy gyönyörködhessenek az pnnan nyíló panorámában, — Szervezkednek a hegyvidékiek Óbudán, hogy a téglagyárak által megtámadott lé­tüket megvédhessék és ezt a hegyvidéket azzá tegyék, amire hivatva van — a Má­tyás hegyen épült gyönyörű parkja és a város belső területét érintő hegyoldalai révén, — a székesfőváros legszebb üdülő és nyaraló telepévé. Az Óbudai Hegyvidék Szövetség tiszt­újító közgyűlése 1932. május 18-án volt, amikor elnöknek újból megválasztották az eddig oly nagy érdemeket szerzett SZILÁGYI KÁROLYT. Társelnökök lettek: Karczag Vilmos, dr. Lugmayer József, vitéz Párkányi Sándor. Alelnökök: dr. Biró Béla, Dóra Andor, Gécs János, dr. Kallós Bertalan, Kiss Sán­dor. Kulcsár Sándor, dr. Pető Andor, dr. Schaffer István. Főtitkár: Szervei György. Titkár: Rupp István. Pénztáros: Wellisz János. Jegyzők: Altmann Andor, Gárdonyi József, Karaszek Róza, Kiss Zsigmond, Köröskényi Gyula, László Imre. Ellen­ül ők: Brand Izsó, Bugovics Lajos, Gillich András, Szepessy Jenő, Szmatana József. Ügyész: dr. Bihar Jenő. Gazda: Kuszenda Gyula. Könyvtáros: Hollós István. Ház­nagy: Schwartz Jakab. Számvizsg. biz. tagok: Heier Emil, Komporday Aurel, Spitzer Gyula. — Választmányi rendes tagok: Ámon Rezső, Berecz Vince, Bre- zovsky Emil dr., Buday Gyula, Dulánszky Raymund, Fábián Ignác, Gaál Ferenc, Golodai Kornél, Halász Ferenc, Habermann Oszkár, Halász Aladár dr. Hanzel Mihály, Jung Miklós, v. Komarnoky Gyula, Krem- niczky László, Móra László, Moravek Jó­zsef, Löwenrosen Károly, özv. Pálmay Károlyné, Perlmutter Samu, Prosz István, Reiner Hugó, Szálé Demeter, Székely Lajos, Szél Tivadar dr., Szikora Lajos, Teliér Gyula, Türk György, Uhl Antal, Vörös Lajos. Póttagok: Bartos Dezső, Bujdosy János Pál, Czintula Zoltán, Csé- falvay Vendel, Fábián Sándor, Goptba Károly, Horovitz Miklós, Schaffer József, Simon Bálint, Tiirr István. — A békéltető bizottság így alakul: dr. Gönye Győző, özv. Grusz Józsefné, Bene András, Heil György, Sostán György. Andréka Károlyt és Büchler Józsefet tiszteletbeli tagoknak választották meg. Hol van a baj? A háztulajdonosok azt mondják, hogy a mai közterhek és a mai ház- bérek mellett okvetlenül itönkremen- nek, — a boltbérlők viszont ugyanerre hivatkoznak. Talán mindakettönek igaza van, de akkor valahol valami hibának kell lennie. A Háztulajdonosok Országos Szö­vetsége május 22-én, vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését a Vasúti és Ha­józási Klub nagytermében. A gyűlésen melyre a termet zsúfolásig megtöltöt­ték a háztulajdonosok, dr. Németh Béla kormányiőtanácsos elnökölt A megjelentek üdvözlése után felolvasta a háztulajdonosok által a kormány­hoz intézendő feiratot, melyet az összegyűltek viharos közbeszólások­kal kisértek. A szövetség követeli az építkezések korlátozását, a lakbérek csökkentésének meggátlását a laká­sok kötöttségének feszabadítását, a transzfermoratórim rendeletnek a jel­zálogadósok érdekében való módosí­tását, a kamatfizetések felfüggeszté­sét, az enormis közterhek leszállítá­sát, szervezet létesítését, mely a városi ingatlanok részére jelzálogkölcsönöket folyósít, az árverések felfüggesztését és a szükségadók megszüntetését. A háztulajdonosok hangoztatják, hogy tönkre kell menniök, de ugyan­ezt mondják a lakók is, akiknek igen nagy része leépített, vagy állástalan ember, s ha állásban van is, fizetését lényegesen csökkentették. Kinek van tehát igaza? Kinek van nagyobb oka panaszkodni? Hol van itt a baj? G. S. RaVaSz cukrász l„ KRISZTINA KÖRŰT 75 Talofon: 502-34. ELŐKELŐ CUKRÁSZ SZALON Teljesen szakított a divatrevük meg­szokott, sablonos stílusával Somogyi Olga, az ismertnevű operaénekesnö és Gergely József Aladár, akiknek rendezésében má­jus 28-án, szombaton este a Margitszigeti | Spolarich Parkban a legszebb manekenek j mutatták be a legjobbnevű cégek kreációit. A parkot zsúfolásig megtöltő előkelő kö­zönség nagy érdeklődést tanúsított a Strasser Margit divatszalon gyönyörű nyári ruhái s az Ernszt Aranka szalon ízléses pizsamái iránt. Az Adrienne kalap­szalon kalapjai feltűnést keltettek. A „Jolié" divatékszerei, mint minden alka­lommal, ezúttal is bebizonyították, hogy a „Jolié" e téren utolérhetetlen. A Klein Salamon Fiai cég strandpipákat, a Sport és Tornaszeripar „First Closs" és „Smasch" tenniszütőket mutatott be. A Meinl Gyula Rt. közismerten nagyszerű minőségű pörköltkávé mintáit, fehér se­lyem pizsamába öltözött vörösfezes bájos maneken osztogatta. Beer Imre nagy agi­litást fejtett ki a résztvevő cégek ismer­tetése és reklámozása terén. ESTE TÁNC elsőrangú jazz 0ELLEVUE SZÁLLÓ?™ ÉTTERMEIBEN ÉS El IS. nyílt, sze TERRASZÁn EURÓPA ELŐKELŐ RESTAURANT J A I KÖZT FOGLAL HELYET ASZTALRENDELÉS: 52-8-48. ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG I VAJ, SAJT, TÚRÓ * Naponta friss pécsváradl teavaj A BUDAI SAJT -VAJHÁZBAN ___ II , MARGIT-KORUT 4. Budai Margithidlő. villamos megálló a Községi Takarék mellett. Pénzének ellensége ha nem az OLASZFASOR 23, alatti árverésen megvett url- és női divatáruházában vásáról Kiárusítás! Megszűnik! MEGNYÍLT Buda látványossága a fényesen átalakított „STAMBUL“ nagykávéház 11., Margit-körut 1. szám Telefon: 54-0-97 54-4-28 Károlyi Árpád kombinált zenekara Külön termek. Színházi vacsorák Tulajdonos: OTTÓ DEZSŐ RÓZSADOMBON ji-------•: NA RDAl GYULA vendéglő kerthelyiségében 2 • H.. KUT-UTCA 13. SZ. jl kellemes szórakozást talál. Ki­tűnő konyha és italok. Szolid 2; árak. Minden időben élőhalbői halászlé.. Elsőrangú szalonzene • 2 és tekepálya. Telefon: 50-4-08 Hangulatos esték a Szeiffert kávéházban Csorba Gyula cigányzenekara muzsikál Tulajdonos: Tlhamáry Kálmán k„BRÓDYNAI ”7“^ KÁVÉHÁZ ÉTTÉ RÉM Óbuda, Szentlélek tér. Kerttielyiségében ifj. Rigú Jancsi muzsikéi BRÓDY TUNDERLAK nagy vendéglő a Gellérthegy legpompá­sabb szórakozóhelye, elragadó kilátással Magyar konyha Polgári árak Esténkint cigányzene Figyelmes kiszolgálás I., Szirtes-út 11. Asztalrenbelés T. 54-1-85. RÓMAI FÜRDŐ ÓBUDA — AKV1NKUM Pompás Strand Kitűnő konyha. — A források napi hozama 160.000 hekto­liter radioaktív thermálviz A szentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajóknak es az ÚJPESTI átkelő propollernek állomása ÉHGYOMORRA NAPONTA IGYÉK EGY POHÁR Kristály vizet I Az új választás a Várbeli kerületben nem váltotta ki az ilyenkor szokásos vá- , lasztási izgalmakat, mert a mai gondter­1 helt élet más irányban tölti be az embe­®z rck lelkét. De nem is volt szó hatalmi el- r" tolódásokról, mert egy-két szavazattal több, vagy kevesebb nem változtat a pártok arányain. A kormány pártjai sze­rezték meg a 10 mandátum felét, a Szo- ciáldemokrata párt kettőt és a Fronthar- r cosok (Egyesült Nemzeti Párt), akik miatt " tulajdonképen az új választást kiírták, 3 mandátumot szereztek. Az I. kerület most e megválasztott törvényhatósági bizottság . tagjai a következők: Bánóczy László dr. sz. d. p.; Bartók Ferenc egy. kér. p.; Bor- j uemissza Géza e. n. p.; Krivoss Árpád dr. f egy. polg. p.; Laiupel Vilmos egy. kér. p.; I Németh János sz. d. p.; Pakányi Ferenc egy. kér. p.; Pályi Gyula e. n. p.; Spur Kálmán egy. kér. p.; gr. Takách Tolvay . József e. n. p. Ripka Ferenc dr levele a budaiak' hoz. Hermann budai iparos bosszú hó­napok munkájával elkészítette dr. Ripka Ferenc főpolgármester fémből készült domborművű mellképét. Ezt felajánlotta az 1. kerületi Iparoskör­nek. Az Iparoskor a domborművet ün­nepélyes keretek között e hó 18-án, szerdán, akarta leleplezni. Az ünnep­ségre meghívták a főváros társadal­mának minden rétegét, hogy ezáltal is kifejezést adjanak dr. Ripka Ferenc főpolgármester iránt érzett szerete- tiiknek és tiszteletüknek. Mint isme­retes azonban, időközben az 1. kerü­letben új községi választás volt. Dr. Ripka Ferenc főpolgármester még lát­szatát is kerülni óhajtotta annak, hogy ez az ünnepség éppen a választási küzdelmek napjaiban rendeztessék, ezért az Iparoskörhöz intézett levelé­ben kérte a leleplező ünnepség elha­lasztását. A „11. kér. Ált. Közjótékonysági Egye­sület" június hó 9-én délután 6 órakor a Budai Polgári Kör helyiségében (II. Szi­lágyi Dezső tér 5) dr. Gúth Ferenc elnök­lésével rendezi évi rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozatán szerepel az évi jelentésén kívül a tisztikar és a választ­mány, valamint számvizsgáló bizottság tagjainak megválasztása. — Amennyiben a közgyűlés nem lenne határozatképes, úgy június hó 16-án (csütörtökön) este 6 órakor lesz az új közgyűlés. A Svábhegyi Szanatóriumot az intézet volt betegeinek konzorciuma vette át s egyik főrészvényese, Györky Béla dr., főorvos vezeti páratlan agilitással és hoz­záértéssel. Budapest Fürdővárosnak fel­tétlen érdeke, hogy e pompás magaslati üdülőhelyünk megmaradjon és fejlődjön, különösen ma, amikor a gyógyulást, pi­henést kereső közönség kénytelen itthon tölteni szabadságát. Györky főorvos mun­katársunk előtt nagy bizakodással nyilat­kozott a Szanatórium jövőjéről és külön hangsúlyozta, hogy őszinte hálával és el­ismeréssel adózik az egész konzorcium nevében a volt zárgondnoknak, Nagy Zsigmondnak, az Angol Magyar Bank cégvezetőjének, aki azt a legnagyobb lel­kiismeretességgel kezelte és adta át a Konzorciumnak a szanatóriumot. Motoros hajójárat a Lágymányoson. A nyáron át motoros hajó fog járni a Lágy­mányoson. A motoros az elektromos mű­vek áramfejlesztője és a dunai félsziget közt közlekedik. Tudvalevőleg ezen a félszige­ten több sportklubnak van strandfürdője és ott van a főváros Ingyenes strandfür­dője is, úgy, hogy ez a hajójárat igazán hiányt pótló. A viteldíj minimális. B s cég! vegy tisztítást rel végeztessen ER II., TÉGLA-U 9 I URCSA KONOSIRULAR I

Next

/
Oldalképek
Tartalom