Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)
1932-09-03 / 1093. szám
XXIX. óvf. 1093. s*. ELŐFIZE TÉS: Egy évre . • 24.— P Negyed évre . 6.— P Egyes szám 40 fillór. Egyesületek, amelyeknek hivatalos lapja — tagjai f é l á r o n kapják 1*32. SZEPTEMBER 3. HIRDETÉSEK Egy hasáb tzéUa, a. a* wagst tar agytxcri közlésiéi 80 F. Sza- vagtor ára 2 P. Közgazdasági köz- leméayek megállapsdáa tzctiat A hirdetés ek dija mindeko előre fizetendő Állandó hMOknek nagy kitiiintiy Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, tár sadalom, művészet és sport terén szolgáié újság FELELŐS SZERKESZTŐI VIRAÁG BÉLA Szerkesztőség és kledé Hivatal: Budán, I., Bors-u.24 Telefon: Aut. 502—96. Hivatalos érák: délután 4-6-lg Kulturmaszk nélkül! „.. .Középeurópában addig nem lesz rend>, amíg a magyarokat nem kergetjük vissza Ázsiába..." így írja ezt egy nagy német kulturujság. így kell nekünk! A kultúra maszkja néha lehull és a német önzés meztelenül jelentkezik. Ez az a nyugati kultúra, amelyért vé- reztünk, amelyet szolgáltunk. A világháborúban, verekedni jók voltak a „hunok", sőt a német császár ennek mondotta Kínába küldött katonáit. Etelének keresztelte az egyik fiát, de a hun nép utódát, testvérét immár kirúgná Európából. A germán kultúrának vannak nálunk is hívei, sőt rajongói, akik minden műveltséget onnan származtatnak, minden jót onnan várnak és most — a csizmája sarkát mutatja nekik a német. Lássuk ezt a kultúrát álarc nélkül. A mi keleti kultúránk elhozta nyugatra a mi sajátos hangszereink között a tárogatót. Páratlan és tökéletes hangszer lehetett, mert rendkívüli hatásokat váltott ki. Ha megszólalt, talpraállott az egész nemzet és lelkesülten ajánlotta fel életét és vérét a hazának. Ma sincs hozzáfogható fúvóhangszer. Fiatal diák koromban találtak Nagyszebenben ilyen eredeti tárogatót — mert amit a cigányok fújnak, az nem az — de senki sem tudta megfújni. Ez a hangszer örökre elveszett az emberi kultúra számára. Kipusztította a világból a — német császár. A Rákócziak szabadságharcát ezzel torolták meg, a világkultúra rovására. Jártam Vajdnhunyadon és a budapesti lapoknak küldött tudósításaimban felhívtam a figyelmet arra a barbarizmusra, amit ott láttam. A magyar kormány restauráltatta a várat és éppen annak emeleti nagytermében dolgoztak a kőművesek. A várba hivatalt helyezett el annakidején a Bach-korszak és mert ezt a nagytermet nem tudta kellően befűteni, két emeletre osztotta szét. Ezt a dísztermet Hunyadi János nagy költséggel olasz festők képeivel díszítette. A kiugró ablakok közti falakon hatalmas arcképek, Hunyadi kortársait, vagy az azt megelőző idők nagyjainak alakjait örökítette meg az olasz művész, a falra festett mesteri keretekben. Kincseket érő freskók voltak ezek, olyan emberi nagyságokat örökítve meg, akiknek arcmása tahin már sehol sincs meg. Világértékek. Nos, a német kultúra, amikor ezt a termet emeletre osztotta be, az elválasztópallót tartó gerendákat pontosan az arcképeken át verte a falakba, örökre elvesztek, restaurálni nem lehet. Azt írtam akkor, e század első éveiben, hogy okulásra vigyék oda az osztrák delegáció tagjait. És mégis minket kell kikergetni Európából! Erre pedig készülnünk kell, mert ha 100 millió német, a bennünket környező 20 millió szláv, angol és francia protekció mellett megtámad, elpusztulunk — talán. Ötven éven belül ez a kísérlet föltétlenül bekövetkezik és erre el kell készülnünk. A maradék nép elvész. Ezt meg kell menteni. Voltunk mi így már többször, ahogy 'azt Tiglad Palisszár asszír császár téglába égetett okmányai bizonyítják. Kormánynak, diplomáciának első dolga már most összeköttetést keresni valamely független turáni törzs- zsel ai turáni végtelen mezőkön, hogy mától kezdve oda irányítsuk földmíves népünk kivándorlását. Ott még vannak több ezeréves törzsfő-dinasz- tiák. Az emtr, seyk vagy más uralkodó fiait neveljük it# Budapesten, hogy a nyelvünkön, kultúránkon át szeressék még oda vándorló parasztjainkat, viszont az uralkodó adjon nekik ingyen földet, hogy ott megtelepedhessenek. Építsenek ott várost, az új „Ür-városát“ és ő védje meg őket addig, amíg önmagukat tudják megvédeni. A kivándorló földmívesek mellé mi rendeljünk hivatalból tanítót, orvost, ügyvédet, iparost és állítsunk ott különféle iskolákat. Vigyünk oda fejlett földmíves kultúrát. Vezessük le a patakokat n hegyek közül, létesítsünk tavakat és állítsuk meg a sivatagot, nehogy újabb ezer év alatt új Szahara lepje el Ázsia belsejét. Mentsük meg Ázsiát és a saját népünket. Ha ezt a rendszert követtük volna 1880 óta, az ötmillió kivándorolt magyar nem veszett volna el számunkra a nyugati gyárakban és bányákban, és ötven év óta ott milliószámra élne a magyar, meggyarapodva saját fiaiban és a szomszédos testvémépek révén, akik ma is megértik a magyar szót. Magyarrá lett volna azóta az ott uralkodó törzsfőnök dinasztia is. Nagy kultúrájú magyar állam és város állana ma már Közép-Ázsiában, amely még altkor is megbecsülhetetlen szolgálatokat tenne a magyar nemzetnek' és ennek a hazának, ha - nem kergetnek ki a németek minket Európából. A városháza nem nyaralt ez idén, ott érdemleges, erős munka folyt és minden számottevő tényező csak akkor ment pihenni, amikor munkáját befejezte. A súlyos operáció után lábbadozó polgármester, dr. Sipöcz Jenőn kívül, akire nagyon ráfér az üdülés, a többiek, Ripka Ferenc főpolgármesteren kezdve, még a szabadságuk idején is dolgoznak a városházán, pedig kemény akarattal, erős kézzel vezeti a most átalakuló világváros ügyeit Lieber Endre alpolgármester. Ott nincs e nyáron pihenés. Buda világfUrdő történetéhez tartozik az ,a hiteles adat, hogy Stocker Lőrinc császári törzsorvos, aki 1700 körül háztulajdonos volt a Várban — a hivatalos „Zeiger“ szerint — Buda gyógyforrásairól és természeti szépségeiről írt népszerű munkákat. Az idő nagy homokóráján azóta 232 év pergett le s a híres, gazdagságot kínáló gyógyforrások a Qellértfürdő (régi Sárosfürdő) kivételével ma is úgy vannak, mint akkor. Buda néprajzi jellemzését már száz évvel ezelőtt megkísérelték, ahogy azt a „Gemälde von Pesth und Ofen mit ihren Umgebungen“ című 1837-ben megjelent „Wegweiser“ és a Feldmann által feljegyzett „Ofen und Pest, neuester und volständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen für Fremde und Einheimische“ című 1844-ben Leip- zigben megjelent müve- mutatják. Ezekben olvassuk, hogy Buda és Pest lakói más más emberek, szinte azt mondhatni ellentétes jellemüek. A budai ember a házi boldogság után vágyódik, csendes, nyíltszívű, dolgos, becsületes, békeszerető. A hétköznapi élet csendes egyformaságát jobban értékeli, mint a pesti. Több a közvetlenség a polgárok egymásközötti érintkezésében, családi körben sokszor összejönnek és barátságosan elbeszélgetnek. Jámbor, nem nagyon szórakozni vágyó, de nem is örömkerülő a budai ember, akinek erkölcsei tiszták, egyszerűek. Pesten népünnepély, Volksfest nincsen, de Budán Már a jövő évben állítsunk olyan mohamedán konviktust, ahol száz fiút nevelnénk, a különböző turáni törzsekből, okos\ ott is kitűnt gyermekeket, akik itt magyar szeretetben, kultúrában és magyar nyelven nevelve és diplomával térve haza, felnőtt korukban, otthon szószólóink és barátaink lennének. A kivándorolt telepeseket védelmükbe vennék, az össze- iorrást a szomszédokkal elősegítenék, és velünk együtt megcsinálnák Ázsiában az új honalapítást. Csak el a Nyugattól! Ezer éves átkunk, nemzeti tragédiánk— a Nyugat. Gyönyörű magyar népünk elcsenevészedett a keveredés miatt. Vitézségünk, bátorságunk, nemzeti öntudatunk csökkenőben. Sok- I ezer esztendős, díszes ruházkodásunk feledőben. A 102 honfoglaló magyar törzset jellemző subák közül a Nemzeti Múzeum már csak ötvenhetet talált meg és őríz. A tárogató kipusztult, a cimbalmot csak a cigány veri már, de dzsesz-nótákat dúdol a magyar lány kalászszedés közben... Csak el a Nyugattól! A mi jövőnk a Kelet! Víraág Béla. j húsvéthétfőn a Gellérthegyen, május elsején a Városmajorban vigan mulatoznak. A Várban a királyi palota, a magas hivatalok közelsége a polgárságban bizonyos önérzetet és magasabbra törekvést ébreszt. Az alsóbb néposztály élete falusias színezetű, de a nagyvárosi szokások hatása alatt túlságos egyszerűségéből már veszített. A budaiakat a foglalkozásuk is elkülöníti a pestiektől. Az őslakosság a szőlőket műveli, gazdagságunk a híres budai borban reilik. A kereskedés és az ipar csak a Vízivárosban élénkebb. A nagyvárosi élet nem posványította el a budai ember lelküleléi. nem sodorta al- I jasságokba, hanem tisztán és magasan kiemelte a többi város polgársága fölé. A mai krónikás is nyugodtan megírhatja, hogy az 1932-es évek budai polgára most is különb, tisztább, magasabbrendűbb, egyszerűbb, hazafiasabb, vallásosabb és vezetésre hivatottabb szellemet képvisel, mint a Duna túloldalán elő mostohatestvére, aki ugyan föléje kerekedett és ma is elnyomja még igazságos életérdekeit is. A Jánoshegy vizet kapott- A főváros már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy. a l budai hegyvidéken kibővíti a vízvezeték- I hálózatot és felvezeti a vizet a János- j hegyre is. Tavasszal fogtak hozzá a já- I noshegyi vízcső kiépítéséhez és az átemelő állomás létesítéséhez. A Svábhegyről ugyanis a vizet a nagy emelkedés miatt csak úgy lehet felvezetni, hogy egy légüstös nyomásfokozó állomást iktattak közbe. Az átemelő állomás két és fél atmoszféra nyomással dolgozik. Az egész berendezéssel a múlt héten elkészültek és most már megkezdődött a Jánoshegyen a rendszeres vízszolgáltatás. Több nyilvános vízcsapot is felállítottak a kirándulók számára. Az új csővezeték körülbelül két kilométer hosszú. Valóságos megváltás ez a Jánoshegy „szárazságra“ ítélt lakosságának és örvendetes színben állítja elénk a város gondoskodását, amely rendszeresen fejleszti a hegyvidéket. A múlt bűne Egyetlen útvonal javított volna Buda sorsán Hol volt a szemük azoknak a városszabályozó mérnököknek, akik annak idején a II. kerületi Fő-utcát olyan sovány-szűkre szabályozták? ■ Szentendrétől Nagytétényig, de legalább is Budafokig olyan hatalmas útvonalat lehetett volna akkor itt megalapozni, amely főforgalmi út lehetett volna és talán Óbuda, fejlődése is megindult volna ennek mentén, de föltétlenül kiépült volna a budai felső medence és ma tisztviselő-telepek, munkás telepek, konyhakertes kertész-lakok népesítenék be Óbudát a Filatórigáttól az esztergomi vasút töltéseiig sőt tahin már azontúl is, a Római fürdő felé. De magán, Óbudán sem tud átvergődni ma rendes utón nagyobb számban autó és kocsi, mert nincs megfelelő utcája, a Bécsi útat kivéve, amely Solymár felöl jön, de olyan útja ahol a dunamenti községek forgalmát lehetne rendszerésen és símán lebonyolítani, — nincs. De ha át is vergődik a Fő-téren túli falusi házdzsungelen, nincs rendes útja tovább. A Lajos- utca életveszélyesen szabályozatlan, de ha szabályozzák is, a Zsigmond- utcában ismét szorul a forgalom, a főutcában már akadoz, a Lánchídnál már torlódik és a Döbrentei-utcában végleg megtorpan. Ha azok a régi város-szabályozók megnézték volna a térképet jobban, megtanulták volna e város történetét jobban, — akkor tudták volna, hogy a szántóföldek alatt néhány arasznyira van a Visegrád felöl jövő „Klrályok- utja", amelyen Budára járt az udvar Vise- grádról és ezt a történelmi utat építették volna ki. De ha a silány szentendrei utat tartották meg, akkor is látniok kellett volna, hogy itt egy hatalmas nagy, széles útvonal építhető a Dunára szögellő szentendrei hegytől, a Várhegy alatt a budafoki hegyekig és most a bécsi autóbusznak nem kellene előbb a város szegénységét és nyomorúságát bemutatni az érkező idegennek. A pesti oldalon most folytatják az Andrássy útat és a Városligeten túl áttörik a kerteket, a villasorokat, hogy új nagy utat nyissanak az északnak fekvő községek számára, amely út mentén Pest terjeszkedhet északnak, ami a természetes fejlődés. Ezt a mai városszabályozók már felismerték, megértették, de akkor mért nem jut ebből a megértésből szegény Budának? A budai Fő-utca örökre szűk marad már, a Döbrentei-utca első háza, amely a szabályozási vonalra épült, azt bizonyítja, hogy Budával szemben ma is a régi felfogás uralkodik a mérnöki hivatalban és ezt az utcát is csúffá szűkítették, pedig oda tervezik a fürdővárost. Te jó Isten! mi lesz ebből? Dubonai Pál. CL középkori TbucLa. a pátosrendi szerzetesek központja Ä- a^ac&ör- Az Aniou-kor végéig, a mai Buda terű- t létén Buda néven csak a mai Óbuda létezett. De tudunk nyolc helységről, amelyek egymástól függetlenül., közigazgatásilag különböző jogviszonyok közölt éltek. Ilyen volt a „Boldoasszony szigete,“ a mat Margitsziget váraival és kolostoraival. Ilyen volt a várhegyen, a tatárjárás után egészen újonnan alapított város, amelynek neve eredetileg: Castrum Novi Montis Pestiensis, vagyis a „Pestuihegyi vár." A mai Lukács- és Császárfürdő helyén alapították a johannita kórházat és konventet, amelynek Szentháromság temploma után a Felhéwíznek nevezett források körül keletkezett lakótelep a Szentháromságfalva nevet kapta. A Szentháromságfalva és Óbuda között, a mai Újlak helyén terült el Szentjakabfalva, amelyet így Nagy Lajos király korától neveznek hivatalosan. A mai „Országút“ helyén, a várhegy északkeleti oldalán és emrek alján Szentitáromságíalváig nyúlt el a Szent Péter külváros (okmányokban suburbium). A mai Tabán, Krisztinaváros vidékén, a várhegy déli felétől nyugatra terült el Logod. Ettől északra feküdt a Szent Lőrinchez vezető völgyben Tóth- faht. A mai Szépjuhászné táján állott, a budai hegyek nyergén elterülve a pálosok Szent Lőrinc temploma és hatalmas terjedelmű kolostora. Ez nem volt teljesen elszigetelt telep, mert a budai hegyek lejtőit itt is szén- és mészégető tanyák, vincellérházak, majorságok éppen úgy lepték el, mint az óbudai hegyvidéket, amelynek mértföldnyi hosszúságában szétszórtan elterülő hasonló tanyáiról okmányokban sűrűn esik szó. Itt jegyezzük fel azt a történelmi tényt, hogy a Pálos-rend hazánkban a mohácsi vész előtti időben nemcsak példás vallásosságával, hanem kulturális és művészi tevékenységével, erős magyarságával is nevezetes szerepet töltött be történelmünkben. Ennek az áldásos működésnek volt a központja a Szent Lőrlnc-telep, a Hárshegy és a János hegyet összekötő széles hegy-nyereg tetején. Most van folyamatban a Pálosok visszatelepítése a Szent Gellérthegy-i sziklatemplom mellé s így érdekesnek tartjuk felemlíteni a középkor egyik leghíresebb, leghatalmasabb Pálos kolostorának történetét, amelyet a budai hegyekben 1304-ben alapított Lőrinc barát, aki 1317-ben a rend' első generálisa lett. Óvári János Comes, budai bíró, Venetus Pál budai polgár és Róbert király későbben tett alapítványaiból csakhamar annyira gyarapodott a kolostor, hogy terjedelmével, gazdagságával és a benne lakó szerzetesek számával felülmúlta az összes kolostorokat. Nagy Lajosnak is kedvencei voltak a Pálosok. Számukra magához váltotta a velenceiektől remete Szent Pál holttestét, melyet a budai királyi kápolnából 1381-ben a Szent Lőrinci kolostorba visznek át fényes körmenetben, amelynek élén maga a király, Demeter esztergomi érsek és Magyarország püspökei haladtak. Remete Szent Pál fejét II. Lajos király hozatta ide Prágából. Sűrűn zarándokolnak a világiak is a kolostorba, amelynek temploma 1422-ben és 1443-ban búcsút nyer. Királyaink, főuraink, nemesek és a városi polgárok elhalmozzák gazdag adományokkal. Mátyás király is jogokkal ruházza fel az akkor már rendkívül népes kolostort, amelyben Bonflnius szerint 300 szerzetes lakott, akiknek száma csakhamar 500-ra szaporodott. A Szent Lőrinc templomban a magyar előkelőségek misékre sűrűn tesznek alapítványokat és gyakran sírhelyüket is itt jelölték ki. Kőváry László nádori ítélőmester 1403-ban a templom nagy oltárától jobbra eső Szent Kereszt oltáránál mondandó misékre tesz alapítványt majd 1411-ben ő és családja számára itt szemel ki sírhelyet. A kolostorból és templomából napjainkig kő kövön nem maradt, a helyét sem tudjuk meghatározni. A romok a XVII. században még fellelhetők voltak. Henszelmann Imre 1846-ban ásatott itten, nem sok eredménnyel. A Szép Juhászné vendéglő környékén heverő néhány márványtöredéken, csúcsíves szabású boltgerincen és bordarészleten kívül semmi sincs meg a budai hegyek Hárshegy alatti nyergén. Annyi bizonyos, hogy a Szent Lőrinc kolostort nem a törökök rombolták le. A Pálosok 1526-ban I értékesebb kincseiket és remete Szent Pál tetemét biztosabb helyre vitték, de ők maguk nem hagyták el végleg a kolostort, mivel 1540-ben okmány tanúskodik arról, hogy még itt laktak szerzetesek. A törököknek nem volt érdemes a Budavárától rettenetesen messze lévő Szent Lőrinci kolostor romköveit elhurcolni, amikor a várfalak és mecseteik, fürdőik építéséhez, kijavításához az alsó város romlásnak indult háztengere és a fel nem használt keresztény épületek kiapadhatatlan kőbányát kínáltak. Még 1756-ban Is van tudomásunk a Szent Lőrinc kolostor romjairól, gróf Csáky esztergomi érsek szűkszavú leírásából, aki főpásztori látogatása alkalmával emlékezik meg a kolostorról, elmondván, hogy a nagyszerű romok között a földből kiemelkedő falakat találtak, szögletükön faragott vörös kövekkel, amelyek a templom hajóját jelölték. Ugyanekkor találtak más falakat is, amelyekből a nyugat felé álló torony, a kolostor cellái és más épületek falaira következtettek. Nem mond többet Jankovidh leírása sem, aki gyermekkorában a 18-ik század vége ielé látta a romokat és a visszaemlékezés hítnes leplében tárja elénk „a magyarok itt állott Eskuriáljának“ maradványait, amelyeket szerinte a környékbeli korcsmák és nyaralók felépítéséhez hordtak szét. Ugyanilyen tapasztalatokról számol be a szemtanú bizonyításával Palugyai és Rupp is. A pálosok nagy művészi tevékenységet fejtettek ki a Szent Lőrinc kolostorban. Az annalesekben sok művész-szerzetes neve szerepel, így Dénes testvéré, aki jeles kőfaragó, „Szent atyánk: remete szt. Pál sírjának mestere volt s aki 1484-ben halt meg.“ A síremlék külön kápolnában állott, és azt a szent életét ábrázoló 12 dombormű díszítette, amelyeknek szintén nyomuk veszett. Ugyancsak itt élt a 15. század második felében a fametszés híres mestere Antal testvér, akinek egyetlen ránk maradt szép műve szt. Margit magyar királyleányt ábrázolja, a német fametszetek nyers, durva voltától eltérően nagy finomsággal, hatásos színezéssel. Jelenleg az esztergomi prímási gyűjtemény őrzi. A 16-ik század elején Vincentius Lapicida a szt. Lőrinc templomának szentélyét „művésziesen és leleményesen díszítette.“ A svábhegyi Béla király kútjának a medencéje felett még a 17-ik század végén építettek egy kőházikót, amelynek külsején átmeneti jellegű .boltgerinc részleteken és oszloplábakon kívül egy román ízlésű, szép dombormű van befalazva. Sokáig azt hitték, hogy ez is a szt. Lőrinc kolostor romjaiból került ide. A régészeti kutatás azonban megállapította, hogy ez a töredék nem a pálosok idejéből ered és azt még a 12-ik századból, valószínűleg a hajdani szt. Oellért templom omladékáiból hurcolták ide. Ez a feltevés annál valószínűbb, mert a 17-ik században Is a legké-
