Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)
1932-06-10 / 1085. szám
BuHapest 1932 június 10 Budai Napló illik mindent el kell követnünk azért, hogy a Kelet idegenforgalmát Budapest felé tereljük. A műnek ez a része többek közt a kö^ vetkezőket mondja: „A magyar idegenforgalmi propagandának úttörő feladata a délkeleti és keleti országokból nyugatra irányuló és a távol kelet kezdődő idegenforgalmának Magyar, ország felé való terelése és Budapesten való megakasztása. Idetartozik egyelőre a Balkán államok és Törökország idegen- forgalmi meghódítása, később pedig a távoli kelet idevonzása. Az előbbieknél jelenleg az a lehetetlen idegenforgalmi állapot uralkodik hogy Bécs, dacára távolabbi fekvésének, a Balkán államokból sokkal nagyobb idegenforgalmat tud kimutatni, mint Budapest, holott éppen fordítva kellene lennie. Az összehasonlítás 1929. évben a következő szomorú képet mutatja: Bécs Bpest 'Xi Jugoszlávia Románia Bulgária Görögország Törökország Albánia Ha a két legnagyobb számmal szereplő Románia és Jugoszlávia forgalmából az elszakított területek forgalmát levonjuk, az összehasonlítás még rosszabb eredményt mutat. Ezekből az országokból jövő forgalomnál a kedvezőtlen politikai állapotok játszanak közre, ezekből az államokból nyugat felé irányuló forgalom természetes útja Magyarországon és Budapesten vezet keresztül, azonkívül ezen útvonalon Budapest az első állomása a nyugati műveltségnek, ahol a kevésbbé kulturált országokból érkezők mindenesetre jobban értékelik Budapest világváros által nyújtott összes előnyöket, mint a nyugatról érkezők. Az Egyiptomból évente mintegy 50.0001 személyre becsülhető és nyugatra visszautazó idegen Magyarország felé való irányításával hazánkat be tudnók kapcsolni abba a körbe, mely nyugatról kiindulva a Földközi tenger partvidékén Egyiptomig, majd innét a görög szigeteken, Ausztrián, Csehországon és Németországon keresztül tér vissza nyugatra. Ebből a nemzetközi idegenforgalmi körből hazánk jelenleg kiesik.“ Az 1931. évben a keleti idegenforgalom Budapesten a következő volt: Romániából 2255, Jugoszláviából 1371, Törökországból 358, Görögországból 393, Albániából 20, Japánból 319, Egyéb Ázsiából 461, Afrikából 264 látogató érkezett fővárosunkba. Ezek bizony szomorúan kis számok. Annál elszomorítóbbak, mert bizonyos, hogy csak némileg hathatós propaganda segítségével lényegesen meg lehetne növelni a keleti idegenforgalmat, különösen, ha a propagandát a mohamedán területeken fejtenők ki. 19.153 7.775 40.6 24.924 19.502 78.3 3.369 760 22.6 3.041 416 13.7 1.633 263 16.1 399 14 3.5 Gróf Mailáth család _ A Rózsadomb Nagyasszonya — _ Részlet a BUDAI ALMANACH-ból — Abból az alkalomból, hogy országos gyász kísérte nyugvóhelyére gróf Mailáth Józsetné született Széchenyi Mária grófnőt, közöltük az év folyamán megjelenő BUDAI ALMANACHBÖL a gróf Mailáth családra vonatkozó részt e számunk tárcájában, mert ennek az Almanachnak egyik főcélja az, hogy külön részében emlékezzék meg a főúri családok szerepéről Budán, a Várbeli ódon palotákban, ami különös jelleget adott a Várnak és talán egész Budának. Főuraink Budán című részében közöljük e családok múltját és jelenét, mert nagy érdeke Budának, hogy e családokat lekösse. Most gyűjtjük az adatokat az Almanach e részéhez és kérjük, hogy ebben a munkában az érdekeltek kedvesen támogassanak minket. Buda lakói három évvel ezelőtt 'tavaszi sétájuk alkalmával a Statisztika kert árnyas fái alatt megpihenve úgy érezték, hogy elérkeztek e városrész szélső határához, ahol már csak a csendes hegyi villasorok következnek a régi fákkal és hajladozó kerítésekkel. Pár hónap múltán a Bimbó- és Keleti Károly utca sarkán láthatták, hogy a régi telkek ósdi házait és bokrait serény munkáskezek bontani és irtani kezdik, amelyek helyén szinte észrevétlenül hatalmas bérházak kezdtek a földből kinőni, hogy két éven keresztül az iparosok és munkások százainak megélhetést adjanak. A felépült bérházak és Boarding house létesítésének eszméje gróf Mailáth Józsefné, Széchenyi Mária grófnőtől, a Rózsadomb kegyelmes nagy asszonyától eredt, aki férjétől hallotta, hogy a földbirtokok jövedelme mindig bizonytalanabbá válik, a házak nagyobb jövedelmezheíőségére gondolt és hogy a leányai jövőjét biztosítsa, felkérte és megnyerte a férjét a bérházépítés eszméjének. Ezek a bérházak és különösen a boarding-house nagyon jól sikerültek, eddig minden lakást kiadtak: és a lakók nagyon megszerették azokat. Senki- sem tudta előre, még a drága kölcsönöket adó pénzintézetek sem, hogy ily pénzügyi és gazdasági válság következik be egész nagy Európában, amelynek káros oldalát a háztulajdonosok is erősen érzik. Ez a nagyszerű építkezés Buda e reszenek t Rózsadomb alja) egész jelleget meg változtatta, azonkívül azt a nagy, szociális vívmányt is jelentette, hogy bőséves munkaalkalmakat adott, amit a közlekedés folytonos javulasa is megerősít, mert csak azon a helyen javítja és könnyíti a közlekedést a főváros, ahol nagy a . * ma már a beavatottak jól tudjak. Eddigelé a lakások kiadásával nem volt baj, mert nagyon kerestek eze két a modem és egészséges lakásokat minden lehető kényelemmel, de a n- zetésredukció antiszociális m ezkede sével a háziurak és az építtetők jo védelmét és vagyonát veszelyeztetik annyira, hogy a törlesztéssel meg akadt ma mindenki, amit senki előre nem látott. A pénzügyi és gazdasági válságra az építkezők annakidején nein gondolhattak. Senkisem hitte azt, hogy minden józan és gyakorlati kezdeményezés — a lehetetlenné vált viszonyok és a nem kellő időben és nem kellő módon nyújtott támogatás és segítés miatt —nem fogja meghozni a várt gyümölcsöt. A váratlan rossz viszonyokból és a helytelen fizetés és nyugdíjcsökkentésből eredő nyomasztó állapotok tekintetbevételével magától értetődik, hogy mindenki engedményeket ad a lehetőségekhez képest. A kegyelmes nagyasszony elgondolását | valóra váltotta Rainer Károly, ez a kiváló I műépítész, remekbe alkotva meg ezt a pompás házcsoportot. Az a reményünk, hogy Mailáth Jó- zsefné helyes szociális és gazdasági elgondolása, melyet az anyai ás emberi szeretet diktált, az idők jobb- rafordultával azt az eredményt fogja majd egykoron meghozni, amint azt a kezdeményező elgondolta és reményiette! Grói Mailáth József és neje családi zenekara, melyben Mailáth Józsefné a zongorát, Mária leányuk (Teleki Bé- láné) az I. hegedűt, Erzsébet a II. hegedűt, József a violát, Stephanie (vitéz Sztankovánszky Pálné) és Pál a csellót, ItTailáth József pedig a harmóniumot játszotta. Ez a zenekar 1908-tól 1913 őszéig volt együtt. —. A képen özv. Mailáth Györgyné 84 éves korában 1913 őszén Bakóczán, Baranya megyében, gyermekei és unokái utolsó hangversenyét hallgatja. CL perbenyi/ki orgona Zempléni kastély üvegcsarnokában Mikor Szerelmek fényes napja volt, A zene és a művészet Múzsája Egy boldog emberpár fölé hajolt... Dús kincset szórt el szivük felett. Zenében álmodták az életet, Amely örök s nem múlhat el soha. Pergett szüntelen lelkűk gyöngysora: Dűlőit a dal, zengett az orgona! töt Nap napra virradt, évre évek nőttek. Zsongott köröttük már egész csaláá. Mindannyi ihlett, tiszta müvészlélek, S a perbenyiki kastély csarnokát Zenét kisérve verte föl, a dal, Muzsikált ott a felnőtt, fiatal S még nőtt az ünneplők nagy tábora, Szárnyalt a szív, zengett a zongora, S dicséretet dörgölt az orgona! Ám jött a harc... Bús, csonka hadfiakkal Kórházzá lett sok címeres terem... A nők ápolnak biztató szavakkal, A lenagyobb fiú a kűzdteren! Láncot szakit a forradalmi tor, Tobzódva őrjöng a vörös pokol, Börtönben ül a kastély ősz ura... Dal, nem dalol... nem zeng az orgona! Elmúlt ez is... Szabad volt újra élni... Derengett már a záporvert tetőn, A széledettek kezdtek visszatérni, Könnyezve néztek szét — a temetőn: Másé a föld... miénk csak a bilincs! A rab magyarnak egy barátja nincs, A Kárpátokból nő a Golgotha... Dlderg a áal.., zokog a zongora! ^ És imát intonál az orgonal , VT* . S mikor a sírok fűvel már benőttek! Gyógyult a szivek sajgó, mély sebe, A porig égett, hervatag mezőket Tavaszvárds virága lepte be... A grófi kastélyt fölveri a zaj, Muzsikál újra öreg, fiatal, i Meggyűlt felettük jobb napok sora, Éledt' az ének, zúgott a zongora, \ £$ hálát hirdetett ai orgona! Ez volt a mait... amíg a hű nagyasszony Virrasztva állt őrt Pefbenyik felett. Tekintetével, hogy tavaszt fakasszon, S kövekből is virágot, életet... És a jelen?... Oh! szörnyű gyász megint A mindent vesztett ág. felé telánt... Ez hát a cél, a vég?... A föld pora?... ...Csaponghatsz dal... zokoghatsz zongora- örökre összetört az orgona! Vagy mégse tán!... Az Ur nagy és dicső! Az emberelme föl nem éri azt: A tört léleknek újra szárnya nő, Világra tél vált új derűt, tavaszt... A holt Úrnő emléke szent és drága, A perbenyiki kastély csarnokába Örökre él... meg nem fakul soha... — Mig száll a dal, mig zeng a zongora: Az ö nagy lelke lesz — az orgona! Budapest, 1932. június 1. Székely Nuszbek Sándor. Emlékezés egy magyar nagyasszonyra Irta: Marschalkóné őszi Kató A legutóbbi gyászjelentés, amit kaptam, egy idős, még! öregségében is szépséges asszony elmúlásának hírét hozta. Elolvastam a konvencionális sorokat: ... született .(.élt... meghalt..^ hiszen mi mást is tartalmazhatna egy rövidke gyászjelentés? Tudom ezt jól és most mégis úgy találtam, hogy túl igénytelen mindez egy ilyen nagyszerű asszonynak — Mailáth József- nének. Miért volt nagyszerű, mit csinált, micsoda nagy dolgokat vitt véghez? Mindent, amit a jó Isten reá bízott, a tőle telhető legjobb erejével végzett el. Született: nagy rangban, nagy módban. Élt: puritánul, jótékonykodva, férjét híven szeretve, gyermekeit példásan nevelve. Meghalt: tiszta lelkiismerefte) és békés, boldog mosollyal ajkán. Nincs ebben semmi világra" szóló, mégis igen-igen nagy dolgok, mert csak keveseknek adatik meg úgy elmenni az életből, hogy: „kötelességemet mindenkor teljesítettem, nyugodtan halok meg...“ Erőshitü, erőskezü, fenkölt gondolkozá- sú, aranyszívű, igaz asszony volt. Hála a .gondviselésnek, mindig akadtak és akadnak még ma is hozzája hasonlók és evvel, hogy most róla emlékezem, az Ismeretlenség ködében szerényen meghúzódó, névtelen nagyasszonyokat Is — mind-mind valamennyiket — tisztelettel és szeretettel köszöntőm. ... Nagy eset volt Budán Széchenyi Pál gróf leányának és Mailáth György gróf országbíró fiának esküvője. Simor, a prímás, eskette őket össze. De hol maradt az ezt követő szokásos, fényes nászút? Ki a nagyvilágba, külföld, új tájak, ragyogó hotelek? Semmi, a fiatalasszony nem akarta. Jövendőbeli otthonába vágyott. Perbenyik, a Mailáthok zemplén- megyei kúriája, ma megszállt, idegen terület, hajdan Nagymagyarországé... Budáról egyenesen ide röppent a boldog pár. (Akkor ugyan még nem voltak repülőjáratok, de a boldogság már akkor is szárnyakat adott.) Van a perbenyiki kastélynak egy üveges csarnoka. Zongora áll benne meg egy harmonium. Megérkezésük első félórájában ide telepedtek a fiatal házasok, az ifjú férj a harmonium- hoz ült, az ifjú asszony a zongorához és világról, mindenről elfelejtkezve — muzsikáltak. Zene hozta össze muzsikus leikeiket, most, hálából, boldogságukért a zenének hódoltak életük legszebb pillanataiban. És nem pihent el többé a muzsika a perbenyiki üveges csarnokban. Évről-évre többen lettek benne a zenészek. Jött a gyermekáldás és minden gyermekkel újabb, hasznos tagja a házi zenekarnak. Családi zenekar... milyen kedves! Sokkal, sokkal későbben, házasságuk negyvenedik fordulójánál jelen volt Koudela Géza dr„ az egyetemi templom egyházzenei igazgatója, a kiváló komponista is, egy ilyen házi muzsikán, amelyben mind az öt, immár felcseperedett gyermek résztvett és igjy ír erről az élményéről: ......itt láthattam, élvezhettem a házi mu zsika áldásait, ha szabad így mondanom: kulturális és morális értékét. Az európai hírű szociálpolitikus szenvedélyes muzsikus. Kastélya valósággal az a nemes, fenséges atmoszférájú camera, melynek világából eredt a legszebb muzsika: a kamarazene. Mailáthéknál, a megszállt Perbenyiken meglepő már a külső kép is. Gondolom, hat zongora, két Meisterharmonium, mindenféle hangszer, remekbe disponált szalonorgona, rendkívül kincses kottatár, gazdag zenei bibliotéka. A gróf valósággal zenében és zenéből él, amikor tudományos munkásságában; vagy gazdasági elfoglaltsagaban üdülést, erősödést keres. Neje, Széchenyi Marie grófnő kiváló zongorista és zseniális dirigens. A három kontesz, az ifjabb József és Pál a zongorán kívül vonóshangszereken is játszik; mindegyikük szakmesterektől énekelni is tanult...“ De Perbenyik úrnője, aki ilyen lelkes, kitűnő muzsikusokká nevelte gyermekeit, minden másban is elsőrangú nevelőjük volt. Mindenekelőtt anya! Személyesen ápolta, később személyesen oktatta gyermekeit, soha nem bízva őket teljesen idegen nevelők befolyására. Hogy ennek ellenére időt szakíthatott magának egyéb dolgokra is: ezért volt nagyszerű asszony. Szőkébb hazája, a Bodrogköz áldotta őt agilis jótékonyságáért, védőangyala volt környékének. Elnöknője a „Bodrogközi Jótékonysági Nőegylet"-nek s belekapcsolódva az akkori Tulipán-mozgalomba, megalapította a magyar ipar és kereskedelem ottani védelmét. Szövés, kosárfonás és mindenféle háziipar bevezetésével fellendítette a népéletet s avval, hogy gyermekotthont létesített, árvák és szegények számára, bebizonyította, hogy nemcsak saját gyermekeinek sorsát viselte szivén. | Remek szónok volt ez az asszony. Röviden tudta kifejezni mondanivalóját és talpraesett beszédei mindig utat találtak a nép leikéhez. A szociálpolitikával intenzíven foglalkozó gróf remek segítőtársat talált feleségében: majdnem valamennyi írását neki mondotta tollba. Valamit meg- igértetett vele még menyasszony korában a vőlegény Mailáth József, még pedig azt kérte tőle, hogy szigorúan tartsa vissza az aktív politikától. Ezt élete végéig sem felejtette el a grófné és ha szükségét látta, mindig figyelmeztette férjét erre az egykori kérelmére... Gyönyörű, meghitt, családias élet folyt a perbenyiki kastélyban. A munkás hétköznapokat itt-ott kedves ünnepségek váltották fel. Jótékonycélú hangversenyek a parkban, vidám népünnepélyek a perbenyiki kerek erdőben, a ,Nyesés“-ben... Mindez elszállott a békeévekkel, a háború kemény ideje új feladatokat rótt Perbenyik úrnőjére. Idősebbik fia a harctéren, ő leányaival együtt itthon szolgálta a hazát. A muzsikás kúria hadikórházzá va- rázsolódott és valahány asszonyszemély a háznál, az mind sebesült katonákat ápolt. Még az egészen fiatal s így nem hadköteles Pál 'gróffal is ápolókurzust végeztetett derék édesanyja. Aztán a kommiin. Az újhelyi borzasztó napok. Amikor a grófi házaspár ott raboskodott a sátoraljaújhelyi fogházban. A két sárga pedig ezalatt az Illés kocsissal Knall direktóriumi elnököt és nejét vitte sétakocslzásra,,, Gyermekeket, kedves házitűzhelyet teljes bizonytalanságban odahagyni, férje és saját életéért örökös aggodalomban élni — nem csekélység a szerető hitvesnek, gondos anyának, példás gazdasszonynak. De Mailáth Józsefné itt is, ebben a szörnyű helyzetben is megállotta helyét. Nem törték össze a megaláztatások és nélkülözések, nem mutatott félelmet, nem siránkozott, inkább az ő közismert őszinte szókimondásával oda-oda- mondogatott a népbiztos uraknak. Ez is elmúlt. Szerencsésen megmenekültek és élvezhették ennek a furcsanevű fiatal Józsi gróf is hazakerült orosz fogságból. _ hanem Perbenyik, az a cseheké le tt. Azonban Mailáthék nem hagyták az ősi birtokot, ott maradtak, ott dolgoztak tovább, a gyerekek ugyan elszéledtek — maguk is családapákká, családanyákká váltak —-, de azért ők is vissza-vissza- tértek Perbenyikre. Az édesanya erős keze, fenkölt szelleme továbbra is szorosan tartotta össze a famíliát és nagyon sokszor volt úgy, hogy valamennyien együtt zenéltek az üvegcsarnokban, csak úgy. mint régien. Perbenyik — muzsika. Egyet jeleni mindazok számára, akik egyszer ott lehettek és élvezhették ennek a furcsa nevű kis helyiségnek mindenen diadalmaskodó harmóniáját. Ó, azok az édes dalok, amelyeket a perbenyiki parasztleányok énekeltek kéthangra a vasárnapi misén! A grófné tanította be őket is, a grófné szerettette meg velük is a muzsikát. Perbenyik szárnyaló szellemű, muzsikus lelkű, jóságos úrnője, energikus gazdasz- szonya, környékének mindenkor csendbeni jótevője, gyermekeinek lelkes, szerető anyja, igazi magyar nagyasszony volt. Nem keresett soha nyilvánosságot, a maga kis körében tett-vett, de azt viszont hasznosan és fáradhatatlanul cselekedte. És úgy is halt meg, ahogy élt. Hetekkel halála előtt tudta már, ho®y nincs számára mentség, el kell készülnie a Nagy Útra. Panaszszót nem hallottak tőle egész hosz- szú, fájdalmas betegségle alatt; óriási lelkierejével még ő nyugtatta meg aggódó övéit és végül is békésen mosolyogva hagyta itt ezt a világot. „Úgy halt meg, mint egy szent“ — mondogatta egyre lelkiatyja. ... Eszembe jutottak ezek a dolgok, amint a minap kapott gyászjelentés kezembe akadt. Hiszen komor, sötét keretével, egyszerű pár sorával nagy-nagy űrt, bánatos visszahozhatatlanságot takar: egy igaz, egy erős, egy tiszta asszony elmúlását! gróf Mailáth József az orgonánál Az elhunyt Mailáth Józsefné grófnő szül. gróf Széchenyi Maria
