Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-11-21 / 1102. szám

Budapest, 1932. november 21. Budai Napló 3 HADIK Kávéházban 11 I. kor., Horthy Mlklós-út 38 sz. | SERGEJ SO RC SE FF j a rádió orosz tenorístájn énekel I ADIK TAVERNA a budai úri közönség intim hangulatú szórakozóhelye JAZZ-TR10 Külön ucai bejárat Szigorúan kávéházi árak Személyi hírek HUSZÁR ALADÁR dr. főpolgármestert ünnepelték úgy az Egységes Községi Pol­gári Párt Akadémia-utcaj központjában, ahol Kozma Jenő és Becsey Antal üdvö­zölték, — mint a Belvárosi Polgári körben ahol Kállay Miklós földművelés­ügyi miniszter azzal köszöntötte, hogy ő legyen a szomorú kih Magyarország nagy fővárosának, nagy főpolgármestere. KOZMA JENŐ dr. országgyűlési képvi­selő névnapja alkalmából ebéddel vendé­gelte meg a főváros 2000 szegényét BECSEY ANTAL tette szóvá a közgyű­lésen, hogy Budapest székesfőváros nem használja ki a Pávai Vájná Ferenc által legutóbb is feltárt, de azonkívül is önként feltörő természetes hőforrások vizében je­lentkező sót és jódot, valamint a jelent­kező földgázt és petróleumot. Ez a kér­dés megérdemelné, hogy külön ankéten tárgy altassák le. PETRACSEK LAJOS dr. országgyűlési képviselő volt e hó 11-én a Pénteki Bor­gazda Társaság estjén a borgazda, amely alkalommal Kozma Jenő dr. érdekes rész­leteket mondott el a kormányválságról. Vitéz GALÁNTHAY QLOCK TIVADAR tábornok az Izmaelitákról tartott érde­kes előadást a Turáni Társaság nov. 16-iki összejövetelén s az előkelő hallgató­ság soraiban megjelent diplomaták is nagy figyelemmel kísérték az előadást. OREL QÉZA dr. a Márvány-utcai felső­kereskedelmi iskola igazgatójának gyakor­lati útmutatásai révén a külföldön is elis­mert könyvét; „Az ügyes eladó" címűt, német nyelvre ie lefordították. DONÁTH LEÓ kormányfőtanácsost, a Futura vezérigazgatóját a Losangelesi olimpiászon kifejtett eredményes buzgó munkásságáért legfelsőbb elismerésével tüntette ki a kormányzó. Három felsőházi tagot sorsoltak ki leg­utóbb Budáról, még pedig Bódy Tivadart, Joanovits Pált és Szigethy Jánost, akiknek újbóli megválasztása bizonyos. Knébel Miklós pápai kamarás, krisztina­városi plébánost e hó 20-án születésnapja alkalmából, az Egyházközség elnöksége és tisztikara kedves és bensőséges ünnep­lésben részesítette. A felköszöntőt Andor Endre ny. államtitkár, az egyházközség alelnöke mondotta. Beszédében kiemelte a plébános nagy érdemeit és azt, hogy ed­digi rövid működése alatt is a lelkeket már megnyerte és a hívek őszinte szere- tetét kiérdemelte. A plébános meghatot- tan mondott köszönetét a kedves figyel­mességért és Ígérte, hogy ezután is min­den ideiét az egyházközségnek szenteli, összetartásra és — Krisztus Urunk szelle­mében — az egymás iránti szeretet ápo­lására ogja fordítani. Gyermek őfelsége címen olvasott fel Gegus Dániel érdekes részleteket arról a tanulmány útjáról, amelyet, mint a gyer- mekbíróság vezetője kormnáyinegbizásból végzett Európában és Amerikában, Színes útirajz volt ez, amely sok olyan érdekeset tartalmazott, amiről a nagyközönség nem tud. Az előadás a Buda Iparosok és Keres­kedők Körében volt és meleg szóval kö­szönte meg Hubert Vilmos ügyv. elnök, aki beszéde végén a kör változatlan nagy­rabecsüléséről biztosította Viraág Béla szerkesztőt az öt méltatlanul ért sérelem alkalmából. Utána Viraág Béla üdvözölte Gegus Dánielt, mint a gyermekvédelem ne­meslelkű úttörőjét, akit Kapcza Imre is üdvözölt, mint a Hollós Mátyás Társaság illusztris tagját, úgyszintén Pásztélyi Vil­mos is. Hollós Alajos tanár érdekes be­széd kíséretében arra hívta fel a jelonvol- tak figyelmét, hogy a gyermeket úgy kell nevelni miszerint az apja iparát, üzletét beosülje meg. Faller Mihály szellemes fel­szólalása után Gegus Dániel köszönte meg ezt a váratlan ünnepeltetést. Mikulásra, karácsonyra a közismert STÜHMER-CUKORKA Legközelebb I. KRISZTINA KÖRÚT 61 az. budai Kabaré Szombaton és vasárnap a SZEIFFERT kávéházban Margit-krt és Zslgmond-u. sarok BELÉPŐDÍJ nincs Mlndan hétsn u J műsor Szolid kdvíhízi Irak — Meleg konyha Parkas Béla muzsikál Gutta Ferenc dr. tanácsnok elöljárót ün­nepelte a II. kér Iparoskör e hó 13-án va­sárnap este, amikor ö volt a borgazda. Elsőnek Válj Gábor elnük köszöntötte, mint olyant, aki mindig szeretettel visel­tetett az iparosok iránt, ami kölcsönös. Utána Grenyó Bertalan építési vállalkozó menetette ki Fabinyi 'Tihamér miniszter és Kozma Jenő távolmaradását, akik táv­iratban üdvözölték ez alkalommal az ipa­roskört. Dörnbach Jakab emelte ki, hogy Guth Ferenc intézi a kerület nyomorúsá­gának enyhítését, mint a kerületnek való­ságos atyjp és szívvel léelkkel tölti be hi­vatását. Zbóray Gyula a Pénteki Borgaz- datársaság nevében, Hubert Vilmos pedig a budai Iparosok és Kereskedők Köre ne­vében köszöntötték a közszeretetben álló elöljárót. Az ünneplést Guth Ferenc kö­szönte meg kedves, szellemes beszédben, amellyel sok tapsot aratót. A borestén megjelentek; Lugmayer József korm. fő­tan., Szombathy Kálmán pártelnök, Jány Árpád a Budai Iparosok és Kereskedők Kö­rének alelnöke. Pénzes Mihály ügyvéd. Cserhát Miksa nyomdaigazgató, Méhn An­tal építész, Kulcsár Richárd nyomdaigaz­gató, az elöljáróság részéről pedig Vezér Károly helyettes elöljáró. Rózsás Pál mű­szak tanácsos, Chambre Lajos dr., Ccerhát Géza, Kunszt Rezső. Történelmi esemény nemcsak Budapest, sőt mondhatnánk az egész ország gazdasági életében csepeli kikötő partján épített új élelmszer vásár­tér, amelynek hivatását tévesen látják ab­ban azok, akik ezt kizárólag Budapest élelmiszerpiacának tekintik. Egy rövid év­tizeden belül valószínűleg Kőzép-Európá- nak lesz az élelmiszerpiaca, amely időre átalakul a mi mezőgazdaságunk kertgaz­dasággá és a mélyfúrások révén nyert melegvíz fűtötte üvegházakban képesek leszünk télen-nyáron primőröket termelni. Előre nem látható nagy forgalom lebo­nyolítására van hivatva ez a piac úgy a szomszédos vasút, mint a mellette elvo­nuló kikötő révén, amely tudvalevőleg Európának, legnagyobb belvízi kikötője és már ma is világjelentősége van a csepeli sziget medencéi révén. Budapest környé­kének kertgazdasági termelésére föl tétien és közvetlen befolyása és fejlesztő hatása van. Rendet teremtett ezzel a város hosz- szú évtizedekre a piaci árúsitás terén, kapcsolatosan az egyes piacok rendezésé­vel és örökös emléket állított magának VÁJNÁ EDE dr. tanácsnok, aki évek hosszú során át folytatott mun­káját fejezte be ezzel, nemcsak a város élelmezése, hanem Budapest világvárosias külseje érdekében is. Ha ezt a tervet a múlt század végén valósított.- volna meg a város, ma már más volna Budapest kül­ső képe és talán ma a budai oldalon lévő téli kikötőt, amely a kihasználatlanul Dű­li áb folyó meleg források vize révén, egyetlen jégmentes kikötője lehetne a Dunának, — avattuk volna föl, mint Eu­rópa legnagyobb belvízi téli kikötőiét. Az új központi vásárteret legközelebb részletesen ismertetjök. RaVaSz I, KRIS2TUU KfiRST H Telefon: 502-14. cukrász v ELŐKELŐ CUKRÁSZ SZALON A Zugligeti Egyesület e hó 12-én tar­totta meg a nagy számban megfelent ta­gok meleg érdeklődése mellett havi érte­kezletét. Egyéb a vidék érdekeit szolgáló ügyek mellett szóba került az útépítési és csatornázási szabályrendelet módosítására irányuló indítvány, mely az egyes ingat­lan-tulajdonosokra eső méltánytalan nagy terhek enyhítését célozza és szóba került a Zugligettől a Széli Kálmán-térig vezető villamos vonalon ölelkező szakaszoknak létesítése, az Árnyas-út csatornázásá­nak, a Szepesi-út egy meredek része lép­csőzetes kiképzésének elkészülte. Elénk vita után Oszoly Kálmán ügyvezető elnök további kitartásra buzdító szavakkal zárta be az értekezletet. A jótékonycélú teaest, mely e hó 12-én volt a Rajna-park összes termeiben és a II. kér. Általános Közjótékonysági Egye­sület rendezte, — pomjpásan sikerült. Nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi eredmény is megfelel a buzgalomnak, amelyet Privitzky Endre dr., a vigalmi bizottság elnöke és a 2 főrendező Chambre Lajos dr. és Cserhát Géza kifejtettek. Megjelentek az estén dr. Guth Ferenc tanácsnok elöljáró, Privitzky Endre dr.. Juhász István dr., Sármezey Endre és több jelentős polgára a kerületnek. Á meg­jelent hölgyek között ott voltak; dr. Guth Ferencné, dr. Benedek Sándomé, Hirschl Sománé, Dióssy Jenőné, Zsert- vay Elemérné, Cserhát Qézáné, Grünig Ancy, dr. Chambre Lajosné, Kondor Bo- riska. Nagy Sándomé, Baracs Károlyné, Kecskeméty Elekné, Schwarz Mária, Cserhát Miksáné, Szacsvay Károlyné, Grentzner Ancy, Hofstädter Hermanné, Léczay Tivadarné, dr. Jármay Károlyné, dr. Pénzes Mihályné, özv. Schiffel Mórné, Simonyi Miklósné, Ruzicska Károlyné, dr. Kecskeméti Mária, Vajda Károlyné, Föl- dényi Elekné, dr. Benárd Vllmosné, dr. Sipőcz Jenőné, dr. Vezér Károlyné, Kozma Lili, Buranszky Margit és Giga, őrgróf Pallavicini Hugár. Jubiláns ünnepségét üli a Budai Katoli­kus Kör november hó 24-én (csütörtökön) este 7 órakor a kör dísztermében (II. Fő­utca 83.) az egyházközségek inségakxáója javára. A kör 30 éves fennállásának ünne­pén dr. Húsz István tábori pünpök, Wolff Károiy társelnök mondanak ünnepi beszé­det, A hangversenyen pedig közreműköd- ek; Csányiné Votisky Ily, Votisky Emmy, Eyssen Tiborné, Moizer Margit, Csóka Béla, Pető Imre. Műsor után társasvacso­ra és utána tánc. A Fővárosi Könyvtár budai nagy fiók­ját, mely eddig a Budai Vigadó emeletén volt, a főváros leköltözteti a Vigadó Kávé­ház fele helyiségébe, melynek bérét Kass Béla tulajdonos a nehéz gazdásági viszo­nyok miatt nem tudja fedezni és maga kérte, hogy a főváros így oldja meg nehéz helyzetét A Gellért-szálló a kővetkező héten is­mét számos társadalmi esemény színhelye lesz; 22-én, kedden este 9 órakor a Budai Nőegylet, 23-án, szerdán délután 6 órakor a Szent Imre Kollégium rendez teát, s ugyanaznap a Százak Társasága összejö­vetelt. 26-án, szombaton este a fürdő- csarnokban az Ügyvédbarátok Társasága gyűl össze vacsorára és utána táncra, 27-én, • vasárnap a Droguisták rendeznek ebédet, délután 5 órakor pedig a Zsidó­gimnázium Barátainak Egyesülete teát, 29-én, kedden pedig a Budai Nőegylet is­métli meg teaestjét a márványteremben. Nemzeti parkot fog létesíteni a Gellért­hegyen a székesfőváros és azt Nagyma- gyarország teljes növényvilágával beülteti. Különben a Gellérthegy természetalkotta szépségeinek megőrzésére a főváros min­den áldozatot meghoz, s az utakat úgy épftl meg, hogy azok a természeti szépsé­geket ne sértsék. A hegy tetején és a ki­emelkedő pontokon több apró kilátót ter­vez a főváros, amelyeket alacsony gömb- vaskorlátos mellvéddel látnak el. Az Országos Kertész Szövetség elnöké­nek, dr. Darvas Ferenc gazdasági főtaná­csosnak javaslatára elhatározta, hogy or­szágos mozgalmat indít abból a célból, hogy képesített gazdákat és kertészeket részesítsenek előnyben az országos1 telepí­tésnél. A kidolgozott memorandummal nov. 20-án naggyülésen foglalkozott a szövet­ség, a Kisbirtokosok Országos Szövetségé­vel együttesen. IGYUNK „HARMAT"-VIZET! Meg­rendelhető a székesfővárosi Ásvány- víziizemnél I. Gellért-rakpart 1. Tele­fon: 530-03. Gyász. Hídvégi Benő kir. tanácsos, tanfelügyelő özvegye, szül.: hrasztovlcai Horváth Bóra, október hő 20-án 72 éves korában Miskol­con elhunyt. A kiváló írónő halálával nagy veszteség érte nemcsak Miskolc vá­ros és Borsód vármejjiye társadalmát^ amely nagy szeretettel övezte a Jótékony Nagyasszonyt, aki most is jelentős össze­get hagyott jótékony és kulturális célokra, élete folyamán sok nyomort enyhített és könnyet letörölt, hanem veszített az írói gárda is, mert jeles, hazafias, történelmi és főleg budai tárgyú munkáit a Tudomá­nyos Akadémia többször megdicsérte és több színdarabja került előadásra. Temeté­se okt. hó 22-én volt óriási részvét mellett. A templomban felravatalozott érckoporsó előtt Farkas István ref. püspök mondott könnyekig megható beszédet. Utána a jó­tékony egyletek búcsúztatták és a Mis­kolci Úri Dalárda énekelt gyászdalokat Halálát nagy és előkelő rokonság gyászol­ja különösen Budán; ó-tordai Mikola Géza dr. m. kir. postaigazgató pedig nagynéniét és nevelőanyját vesztette el benne. Elviszik Budáról a Kelenföldön volt gróf Zichy múzeumot is és a Károlyi palotában megnyíló Székesfővárosi Képtárban helye­zik el. A görbeszáju utcák egyikét, az összetor- koló Hattyú- és Csalogány-utcák végén ki­alakult teret sikerült reparálni azzal, hogy a Budai Apolló előtti kis parkot feltöltöt- ték vízszintesre, a Csalogány-utca mentén aláfalazták és így a Széna-tér felöl rendes városi látképet nyújt. Ilyen ferdén lelógó szájú utcarészlet van Lágymányoson is, a Horthy Miklós-ut és a Bertalan-utca ösz- szefutásánál. Lelóg a látkép. Ott is löl kellene tölteni a téren alakított kis parkot vízszintesre, hogy szebb, kulturáltabb ké­pet adjon. A tér egy részét adják bérbe a „Hadik" kávéháznak, hogy ott a parkos téren üdülhessen nyáron a közönség. Két­szeresen fontos e za kérdés most,, amikor a kis parkban építik már Gárdonyi Géza szobrának talapzatát. Az »Első tavasz" cimű operettet adta elő ünnepi megnyitóul november 6-án a Budai Iparos és Kereskedőifjak Kultúfegyesülete a Városmajor-utcai iskolában lévő helyi­ségében. A kiváló műkedvelők pompás já­tékukkal nagy sikert arattak, amelyet megelőzött Krivoss Árpád dr. biz. tag, az egyesület elnökének ünnepi beszéde. — November 20-án a Muskátli hercegnő című operettet adta elő az agilis kultúregyesü- let. Énekpedagógiai Iskola működik Sas “Zsigmond hangversenyénekes és Sas Szán­tó Lili a m. kir. Opera volt tagjának igaz­gatása mellett Margit-körut 43. szám alatt Érdeklődni telefonon 514—30 alatt lehet „Szatyorénak nevezték el a Hadik-ká- vétóáz vendégei az újonnan megnyílt, egyetlen budai Tavernát. Hogy mennyire találó az elnevezés, csak azok tudják megítélni, akik látták ezt az intim hangu­latú, egészen különleges megoldású szóra­kozóhelyet. Gyékénnyel bevont falai, a rej­tett világítás mellett rendkívül meleg, otthonias hatást váltanak ki, e Karinthy Frigyes, a Hadik-kávéház törzsvendége, annyira frappánsnak találta a „szatyor" elnevezést, hogy szinte szegyeké, hogy az nem tőle ered. A Hadik-taverna szigorúan kávéházi áraival rövid fennállása alatt is egyik látogatott és kedvelt szórakozó­helye lett Budának. eeeeoaaeaeaoasaesBseaaweoeea A SZÉP NŐI KÉZ SZEBB LESZ, HA ENOELTHALLER ÉS NÁD KEZTYÜT VIS EL Méiték utáni készites, átalakí­tások, ja vitások, tisztítások Árai a legolcsúbbaK II. Margit fcrt. 13. Zárda-u. sarok. divatos, 3 pengőtől regi divatüzletében, most LINKE U. MARGIT -KÖRUT5 1 Strandfürdő a Svábhegyen. Rendkívül sokat tett és jóvá tette a múltnak minden hibáját és mulasztását a Svábhegyi Egye­sület, amióta annak élén Bódy Tivadar dr. Budapest nagyérdemű volt polgármestere áll. Régi panasz, hogy a Svábhegyi nyara­lók nélkülözik a strandot és az uszodát. A Svábhegyi Egyesület igazgatója _ ahogy a „ Heti Újság" Írja — most nagyszabású terven dolgozik, amely hivatva lesz a Svábhegy és környékének uszoda és strandigényeit kielégíteni. A Svábhegyi Egyesület 60.000 pengő költséget irányo­zott elő ennek felépítésére. A villatulajdo- nosok már eddig 18.000 pengőt adtak össze és bizonyára rövidesen sikerül a sváb­hegyi strandot mgépiteni. Nász. özv. orcezhegyi Szabó Istvánná szüL Techert Margit és Linder László ék­szerész esküvője e hó 20-án volt ünneplő nagy közönség jelenlétében. Cím; Techert Podmaniczky-ú. 19. ^ Királyi vendége volt a Gellert Szálló­nak. Ferdinand volt bolgár király inkog- nitója legszigorúbb megőrzése mellett 14 napot töltött itt s elutazásakor a legna­gyobb elragadtatás hangján jelentette ki, hogy soha és sehol oly nagyszerűen nem étkezett, mint a Gellértben s alig várja az időt, hogy ide visszatérhessen. Gundel Ká- rolynak dedikált fényképét ajándékozta elismerése jeléül. Kisasszonyavatási ünnepet rendez a Corporatio „Sycambria" e hő 27-én, va­sárnap este K9 órakor Pauler-utca 18. sz. alatti otthonában, amelyre az emericanus társadalmat szeretettel meghívja a ren­dező bizottság. 'Avatás után tánc. A Szent István gyógyszertár a II. Mar­git-körut 38. sz. ház lebontása folytán a szemben lévő Margit-körut 27. sz. házba költözik. A Sycambria tisztikara e hó 18-án tisz­telgett Knébel Miklós krisztinavárosi plé­bánosnál, mely alkalommal Wagner Vil­mos senior felajánlotta a Corporatio se­gítségét a Charitas munkához. Két törekvő fiatalember, akik a főváros legelőkelőbb keztyűgyáraiban működtek, nyitott modernül berendezett üzemét Bu­dán, II. Margit-körut 15 alatt, hogy nagy gyakorlatát mint önálló iparos érvényesít­se. Üzemükben a legelegánsabb és legjobb minőségű keztyüket tartják raktáron és készítik megrendelésre. Araik, tekintve, hogy saját házukban házbérük nincs, a legolcsóbbak. Mint fiatal képzett iparosok érdemesek a budai közönség támogatására. Zsigmond-utcában volt bőröndüzeme s é téren általános jóhírnévnek örvend Budán. Karácsonyi ajándékok beszerzését a leg­szebb és legjobb kivitelben még a kevés- pénzüeknek is lehetővé teszi olcsó áraival. Fotócikkek Zibrinyinél, I„ Roham-utca 1. Forróvízzel fűtik a Rudasfürdőt, amelyek a föld alatt a Gellértfürdőből szállítanak, ha az ormótlan, régen kifogásolt kazánhá­zat lebontják az Erzsébet hídfőnél. A táv­fűtővezeték építését decemberben már megkezdik. Láng Jenő; „Arasznyi élet" Révai kia­dása 1-932. Finom, csende6hangú tiszta Írá­sok, tizenkilenc novella, mely megfogja az olvasót, azt, aki nem lázas problémákat keres, Hanem irodalmi finomságokat és gyöngéd lírát. Háborús élmények a novel­lák forrásai, mellettük ott vannak a há­ború utáni ember apró és nagy szenvedé­sei és örömei. A finom kiállítású kötet ára *2 pengő. Az elektromosmüvek kiállítása Budapest ismét világvárosi intézmény­nyel gazdagodott. E bő 21-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Székesfővárosi Elektromosmüvek Állandó bemutató kiállítása V. Honvéd-utca 22. szám alatti nyugdíj- intézete bérpalotájának földszinti helyisé­gében. Á laikus ember előtt szinte csodá­latosnak tűnik az a hatalmas fejlődés, amely az utóbbi években az elektromos világítás tökéletesítésében, a háztartás elektrifikálása körül megindult és amely rendszerbe foglalva és célszerűen csopor­tosítva, szemléltetően tárul a kiállítást látogató közönség elé. A kisipar, a keres­kedelem, a magánháztartás összes ága­zatai megtalálják itt azt a célszerű készü­léket, szerszámot, és eszközt, amellyel olcsón, hlgénikusan, kis helyen, nagy ef­fektussal végezhetik el megszabott mun­kájukat. Elismerő sző illeti a tökéletesen berendezett, elektrifikált háztartást, amelyben a középosztály háziasszonya, de a garszon ember is minden megerőltető testi munka nélkül egyedül képes ellátni az egész háztartást. A világítás, fűtés, hű­tés, sütés, főzés, fürdővízmelegítés nem­csak a háztartásokban szükséges méret­ben, de nagyüzemeknek is megfelelő töké­letes megoldásban tárul a szemlélő elé. A rádióteremben a rádió teljes fejlődési A Közismert 40 éves SCHMIEDL DÁNIEL HENTESÁRUGYÁR Fiókja I. Horthy Miklós-út 33, alatt MEGNYÍLIK BŐVEBBET A NAPIHIREK KÖZÖTT ÚRI PIZSAMA jó minőségű már 10 pengőtől Kapható; II.. I INI KP Margit-krt 51 L— UJ ÉLET a teljesen átalakított GELLERT KÁVÉHÁZDAN I. HORTHY MIKLÚS-ÚT 1 SZ. T ulajdonos Gebauer Béla A vitézi bált a szokásos fényes keretek között február hó 4-én (szombaton) tart­ják meg a pesti Vigadóban. A bálra elvileg csak azoknak küldenek meghívót, kik igé­nyüket bejelentik; Vitézi Bál rendezősége, Budapest, 1V„ Váczi-u. 62. földszint 7. Telefon; 835—77. Árdrágításért feljelenteni valakit, már sokszor előfordult, de bűnvádi feljelentést tenni valaki ellen, mert az árakat leszál­lítja, ez egészen új dolog. A nagykőrösi gőzmalom nemrégben tisztárusító üzletet nyitott a Retek-utcában, ahol mellékesen sütőüzemet is rendezett be s a péksüte­ményt 4 fillérért, a félbarna kenyér kiló­ját 36 fillérért árúsítja. A feljelentés foly­tán kiszállott bizottság a legtüzetesebb vizsgálat mellett sem talált semmi kifo­gásolni valót, sőt, többek között — megál­lapította, hogy a 4 filléres sütemény 1—2 dekával több az előírt súlynál. A közön­ség pedig, melynek erszénye .2 fillér dif­ferenciát is megérez, szivesne vásárolja, ezt az olcsóbb árut, ami azt bizonyítja, hogy a minősége is jó. Támogatni kell minden árleszállítást, nem gáncsolni. Hézagpótló új bőrödnüzlet nyílt meg II. Margjt-körút S.szám alatt a régi posta- hivatal helyén. Tulajdonosa Glancz Lajos ezüstkoszorús-mester, akinek 20 évig a OLquita QLdCer CLdetína. a m. kir. Operaház ás a Városi Színház volt énokművésznője T A N I T: lírai operaszerepeket, dalt, bel- cantot, coloraturát VÁ LL A L: tehetséges kezdőket T. 6ellDrthegy-utca 1. II. 12. sz. Tel. 509-83. d. u. 2—4-ig Jól jár — MAJOR CIPŐBEN! Elsőrangú minőség Méltányos árak I. Krisztlna-körut 61 Postapalotával szemben MEGNYÍLT A tápiógyörgyei szőlőgazdaság Aranyéremmel többszörösen kitüntetett Faj borainak termelői kimérése I. Horthy Miklós-út 32. Kiváló minőségek! olcsó árak! Palackozva is!

Next

/
Oldalképek
Tartalom