Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)

1931-08-25 / 1053. szám

Budai Napló 1931 augusztus 25 Kisss&jras-tä IMAUTHNER MAG ■ ■ a ■■mailPII AnAII _____. ~ni^ Ac manlroritfta I ® ^ ® _______________ ___ Nag y jegyzéket ftfárjegyzök, mely növényár- is tartalmaz, ingyen ós bérmentve. HAUTHNER ODON kedelmi raszvényiarsaság Alapítási ev 1874. Telafon: 463— 65. SÜRGONYCIM : MAUTH NE R É K,_ JDAPEST. Központ: VII., Rottenbiller-u. 33. - Fióküzlet: IV., Kossuth Lajos-u. 4. a Ferencrendieh templomával szemben. Régi vízvezeték a Várban A budai hegyvidék forrásai táplálták EPERJESSY ISTVÁN DR. tanulmányából A budai hegyvidék jelenleg vízben sze- gény. Azonban nem így volt ez a múltban. A budai hegyvidék bővizű forrásokban, patakokban bővelkedett és azok az Ördög­árok medrét annyira rongáltak, hogy azok egyrészét' Buda város tanácsa betbmette. másik részük pedig, gondozás hianyabun eliszaposodott és bedugult. Minden egyes forrásnál a kútfők meg­említésével, annak múlt fával is foglalko­zom, ami által bizonyítani kívánom azt, hogy amely forrás 400—500 éven át csur­góit, annak vize teljesen el nem apadhat, ki nem száradhat, hanem talán néhány méteiTel távolabb esetleg, mint bűvé pa­tak a föld alatt halad tovább. Ezek a tör­ténelmi adatok utbaigazítast nyújtanak arra, hogy mely irányban lehet az eltűnt forrásokat fellelni. A budai hegyvidék forrásai a múltban nemcsak az egész környéknek szolgáltat­tak ivóvizet, hanem az egész Várnak ivó­vízszükségletét is ellátták. Franz Schams: „Vollständige Beschrei­bung der: königl. freyen Haupt Stadt Ofen ln Ungarn“ című 1822-ben megjelent mun­kájában írja, hogy 3 évvel azelőtt I. Brun­ner városi alkincstárnok a Svábhegyen falazott vízvezetéket fedezett fel, amelyről nem tudják megállapítani, hogy a törökök idejéből vagy az azt megelőző időből való-e, de kétségtelennek tartja, hogy ez a várnak vízellátására szolgált. A budai hegyvidék forrásai közül Sváb­hegy oldalán a Béla király-út végén levő Városkút volt az első, melyről biztos, hogy a Vár vízellátására felhasználták. A Vár­nak a törököktől való visszavétele után a Kammeral Administration már e forrás vízének felhasználásával akarta a Várat ellátni, de a munkálatokat vezető Everting nevű katonai törzsorvosnak sok fáradság­gal végzett kísérletei eredménytelenek maradtak. Everling törzsorvosról ezt a forrást egyidőben „Doktor kút"-mk hívták. A városi jegyzőkönyvek szerint 1728-ban Kerschensteiner Konrád jezsuita atya ter­vei szerint sikerült a vizet a Városkáiról a Várba vinni. Félszáz évig a Svábhegyoldalnak ez az egyetlen forrása képes volt az egész Vár ivóvízszükségletét ellátni és csak 50 év múlva a lakosság számának szaporodása, de főleg az egyetemnek Budáról való át­helyezése miatt bizonyult ezen svábhegyi forrás vize kevésnek. A városi tanács erre a magasabban fekvő Király-forrást, amelyet ma Béla ki­rály kútjának neveznek, és gondos tiszto­gatás után a Svábforrás vizét, amely való­színűleg, már a törökök idejében, vagy még régebben is vízvezeték céljára szol­gált, 1780-ban Heinrich von Tumler Veszprém megye mérnöke által egyesítette a Városkút vizével és ezek a Krisztina­városon és Vérmezőn át a Várban levő Várösházkút (Rathausbr.únnen) ciszterná­jába vezette. Innen a víz egy része a Franziskanerplatz ciszternakútjába, másik rész az Iskola-téren levő Zöldkútba, a har­madik rész a Paradeplatzra, a Dísz-térre vezetett. Schams igen dicséri ezen svábhegyi for­rások vizét, összehasonlítva a pesti ivó­vízzel. és kiemeli, hogy a Svábforrás és a Királytól rás kemény vize a Doktorforrás lágy vizével igen jó keveréket ad. Kerscehnsteiner Konrád tervei szerint készült a vízvezeték 1304 m távolságra fenyőfacsövekben, azután 2675 méternyire ólmos csövekben vezette a Várba e forrá­sok vizét. József nádor is a svábhegyi kútból ho­zatta ivóvizét, ezért Buda főváros köz­gyűlése, hogy a jeles nádor emlékezete, ki a főváros emelése és szépítése érdeké­ben annyit fáradozott, e szép virányú tá­jon is fenntartassék, a Városkutat Nádcr- kútnak nevezte el. Ügy a fogaskerekű vasút városkúti megállójánál levő Nádorkút, mint a Béla király-út közepén levő Béla király kútja még ma is megvan, de elhanyagolva és a közönségtől elzárva. Mindkét forrás felett kis házikó áll. A Nádorkút fölé a 17. században épített kis házikó falában levő faragványos kövek Barcza-Thfrring Budapest dunajobbparti környéke című munka szerint a 12. szá­zadból valók. A beépített román kapuzat­pillérek alakos fejezete és boltozati borda­töredékei valószínűleg a pálosok Szent Lőrinc kolostora templomának kapuzatából származnak és így a budapesti keresztény egyházi építészet legrégibb emlékei közül valók. A Béla király kútjánál levő épület Heufler szerint építészeti kivitelénél fogva Mátyás király korára mutat. A má még elég jó állapotban levő Nádor­kút és a Béla király kútja, továbbá az azóta valószínűleg teljesen elszaporodott Svábkút vize lehet, hogy olyan kiváló ás­ványi anyagokat tartalmaz, amelyek ivó­kúrára alkalmassá teszik, de fel lehetne használni e bővizű forrásokat egy sváb­hegyi vagy zugligeti strandfürdő táplálá­sára útak, kertek öntözésére, ami által nem kellene a Duna szintje alatt levő víz­vezetéki kutak vizét nagy költséggel a Svábhegyre felnyomni. Ha e források vize bármi módon is hasz­nálatba vétetnék, kívánatos, hogy e törté­nelmi értékkel bíró kis forrásépületek ere­deti állapotukban lehetőleg fenn tartassanak és e források története emléktáblán meg- örökíttessék. SZENT <5 e £ té r t GYÓGYFÜRDŐ Vlzgyógyi ntézet, Hulláim- és napfürdö Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet Megnyílt a Kösztísztviselök Kossuth utcai Árúcsarnoka Megnyílt a köztisztviselők stb. Augusztus 17-én megnyílt a Kossuth Lajos-utca 9. sz. alatt, a volt Holzer-féle divatház helyén egy új hatalmas árúház, a „Köztisztviselők Árúcsarnoka , amely tudvalévőén egyesíti a ruházati, cipő, bú­tor- és lakberendezési, edény-, játék- és papirárúosztályokat s ezzel lehetővé teszi, hogy tagjai a jövőben mindent egy helyen vásárolhassanak be a legjobb minőségben és a legjutányosabb árakon. A „Köztiszt­viselők Árúcsarnoka" méltán lehet büszke­sége a szövetkezetnek és valamennyi tag­jának, mert ízléses, praktikus és művészi elrendezésével nemcsak világvárosi jelle­gű, hanem nagy arányai és belső szépsége mellett továbbra is megőrzi a kiszolgálás, a tagokkal való érintkezés és a forgalom lebonyolítása terén azt a kedves, egyszerű, közvetlen és előzékeny tónust, amelyet eddig is tapasztalhatott mindenki, aki a Köztisztviselőknél vásárolt. A „Köztiszt­viselők Árúcsarnoka" hatalmas raktárral áll valamennyi osztályában a tagok rendel­kezésére abban a meggyőződésben, hogy a tagok minden árúszükségletüket a jövő­ben a saját köztisztviselői árúcsarnokuk­ban fogják beszerezni. TürdőuQyi ankét Rendkívül érdekes és nagy gyakor­lati jelentőségű előadást tartott a Bal- neologiai Egyesület ünnepi nagygyűlé­sén Massányi Ernő dr. m. királyi fo- geologus, a Magyar Meteorológiai Tár­saság felkérésére Magyarország ég­hajlati viszonyairól, különös tekintettel Budapest fürdővárosra, amit eddig kevés figyelemre méltattak. A kiváló tudósnak rengeteg tapasz­talat, megfigyelés és megállapítás alap­ján készült előadásából ezen a helyen csupán a Budapestre vonatkozó részt közölhetjük. Budapest fűrdőuáros éQfiajtata MASSANVI ERNŐ DR.. fömeteorológus előadásából Lépten-nyomon csak azt tapasz­talhatjuk, — mondja — hogy mi mind­eddig folyton csak éghajlatunk kelle­metlenségei miatt sopánkodunk, de sokoldalú előnyeivel az ezekben tárolt energiákkal nem törődünk. Elő bizony­sága ennek maga Budapest. A fürdők városává akarjuk fejleszteni.^ Végig- analizáltuk hála Istennek példátlanul nagy számban ‘ rendelkezésünkre álló kitűnő gyógyhatású termál és artézi vizeinket. Ma még ezeknek nagy része is felhasználatlanul ömlik a Dunába, de már is akciót indítunk újabb forrá­sok feltárására és egy pillanatra sem gondolunk arra, hogy a gyógyulásra áhítözók csak azokkal a gyógyforrá­sokkal rendelkező helyeket keresik, amelyekről már előre tudják, hogy ég­hajlatuk is előnyös, mert hiába szedi rendbe a szervezetet a víz, ha ugyan­akkor a levegő, illetve az éghajlat a gyógyhatást lerontja. Pedig éppen Budapest az, mely 500 méteren felül emelkedő erdőborította hegykoszorújával és a balparton szinte a végtelenségbe nyúló rónaságával a subalpin és alföldi kiimának minden előnyét egyesíti. Mivel hegyvidékünk északról kiindulva nyugaton át délen a Dunáig hatalmas karéjban öleli át metropolisunkat, uralkodó nyugati és északnyugati szeleink állandóan por­mentes üdítő levegőt szállítanak a vá­ros fölé. Fővárosunk klímáját, annak ellenére, hogy több mint félszázados meteoro­lógiai megfigyelési anyag áll rendelke­zésünkre, az orvosok nagyrésze sem ismeri, még kevésbbé a közönség. En­nek tulajdonítható, hogy a főváros egyes részeinek a valóságnak meg nem felelő, azzal a legtöbbször ellen­tétben álló éghajlatot tulajdonítanak, így például a budai oldalon lévő Pasa­rétről állítják egészen érthetetlenül, hogy nyirkos, ködös és sokkal több csapadékot kap, mint a város egyéb részei. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Pasaréten kevesebb a csapa­dék, mint a tőle nyugatra eső tájéknak, mert a hegyek esőárnyékába esik. Mint minden völgyben, a Pasaréten is képződik köd, de távolról sem annyi, mint például lenn a Duna partjai men­tén. Ha tehát kevesebb a csapadék és a köd, akkor viszont sok helynél jóval szárazabbnak is kell lennie, már csak azért is, mivel azt a tágas, napos völgykatlant az uralkodó északnyugati és délkeleti szelek járják át, a szél pedig tudvalévőén szárító hatást gya­korol. Ilyen és ehhez hasonló igen sok példát sorolhatnék fel, de ezeknek, vala­mint Budapest éghajlatának részletezé­sébe itt nem bocsájtkozhatunk. Ehelyett sokkal fontosabbnak tartom hazánk egyik legilletékesebb fóruma előtt reá­mutatni arra, hogy fővárosunk kitűnő éghajlatát imminens veszedelem fenye­geti. Ez a milliós város mindjobban fejlődik, ennek következtében gyárai­nak, ipartelepeinek, közintézményeinek és lakóházainak száma növekszik. Ter­mészetesen ezzel párhuzamosan nö­vekszik az égési termékeknek, a füst­nek, a mérges gázoknak mennyi­sége is. Az élő szervezetre gyakorolt pusz­tító hatásukról tanúskodik az a nehéz­ség is, mellyel magas nívójú városi kertészetünknek parkjaink, kertjeink és fasoraink fenntartása érdekében küzdeniük kell. Mivel hazánkban, mint említettük a szelek átlagos sebessége meglehetősen kicsiny, sőt a szélcsen­des napok száma aránylag igen nagy, a füst, korom, por napokig is terjeng­het felettünk és 800-1000 m-nyi vas- tagsagban fekszi meg a várost. Ennek következtében, ha a Budapesten ural­k0Ci,.,rn,a!?di.k. le«gyakoribb szélirány, a délkeleti, kissé felélénkül, ebbe az egeszsegtelen felületbe burkolódzik még a budai hegyvidék is. A Nap ott tálán meg látszóan, zavartalanul süt, tényének halványodása szemmel nem is észlelhető, de pors^ámláló készülék­kel a mikroorganizmusok és egyéb, a tiszta levegőbe nem illő anyagok szá­mának sok százszoros megnövekedése nyomban kimutatható. A legsúlyosabb a helyzet télen, mivel ilyenkor nálunk eleg gyakran képződik köd. A dunai hajózás olykor már az őszi reggeleken ts megakad. A köd, mint tudjuk, a levegőben le­begő nagymennyiségű apró vízcsep- pecskek halmaza. A városból felszálló fust, por és piszok ezekhez tapad, s a városon kívül még tejszínűen fehér köd itt sárgává, barnává színeződik, s feletünk az eget úgy besötétíti, hogy még déltájban is lámpát kell gyújtani. Nálunk ezeknek a sötét ködöknek száma évről-évre növekszik, holott például a 8 milliós Londonban az azelőtt szinte lekiizdhetetlennek látszó sötét ködök gyakorisága állandóan csökkent, mert belátva a végzetes ve­szedelmet, tökéletesebb tüzelő készü­lékeket vezettettek be és füstemésztő készülékek alkalmazását rendelték el. Figyelmen kívül hagyva most saját fontos egészségügyi érdekeinket, gon­doljunk csak arra, hogy mi nem csu­pán nyári, hanem téli fürdővendégekre is számítunk. Vájjon, ha egy például Norvégiából idejött reumás betegnek két-három ilyen sötét ködös napban lesz része, tovább is itt marad-e, s ha viszont hazakerül, minő hírünket kelti? Várhatunk-e ilyen körülmények között télen-nyáron egyformán élénk fürdő­életet, illetve idegenforgalmat? G ondok között jóttevő narko­tikum a dohányzás. Meg­nyugtat, vigasztal a szivar és cigaretta könnyű, kék füstje. De észrevétlenül túl­zásba Is vihetik zaklatott idegei és amennyit a dohány segít, azt leronthatja a niko­tin. Szerencsére a dohányjöve­dék gyártmányai nikotinmen- tesitett minőségben is kap­hatók a trafikokban. Óvja tehát szivét és idegeit azzal, hogy NIKOTEX dohány- gyártmányokat szív aranyoshátú könyv és megkérdezte az apját: — Hányán írták ezt a sok könyvet? — Ezt, fiam, mind egyetlenegy em­ber írta, Jókai Mór. A fiú borzasztóan csodálkozott. — Ezt mind egy ember írta? És az én olvasókönyvemet négyen írták! Gyulai mosolygott egy pillanatig, azután szúrós tekintettel nézett rám: — Azt hiszi, ez dicséret Jókaira? Különben, ahogy vesszük, — tette hozzá rövid szünet után. — Sokan azt hiszik, hogy én elfogult vagyok Jókai rovására. Tévedés. Én tisztában va­gyok vele, hogy milyen nagy érték ő olvasóinak a szemében, s azt is tudom, hogy a magyar irodalom, a nemzeti vagyonnak egyik legértékesebb része, milyen nagy kincsekkel gazdagodott őáltala. De, ha a könyvét nem mbit olvasó, hanem mint kritikus veszem a kezembe, akkor nem nézhetek egyebet, csak magát a könyvet és nem hallgat­hatok a felületességekről, pongyola­ságokról és egyéb hibákról, más tekin­tetek miatt. Ez nem lenne komoly kritika. Folytatni akarta, de hirtelen mást gondolt — Ami annak a fiúnak a megjegy­zését illeti, nem vagyok hajlandó olyan módon felfogni, mintha a tanítók szel­lemi tehetetlenségének a bizonyítéka lenne. Egészen más oka is lehet annak, hogy egy kis iskoláskönyvet négyen írnak. Csak azok magyarázhatják az ilyen .megjegyzést a tanítók rovására, akik a tanítót, szerintem meggondo­latlanul és igazságtalanul, élhetetlen­séggel vádolják. A tanító nem élhetet­len, hanem ideálista. Ezért gúnyolja őt a mai anyagias társadalom és ezért bánik vele mostohán az iskola fenn­tartója, akár állam, akár község, vagy hitközség a neve. Trefort beszélte el egyszer közoktatásügyi miniszter ko­rában ezt az epizódot:- A tanítók nagy deputációt küld­tek hozzá, hogy javítsa meg a fizeté­süket. Gondolom, háromszáz forintot kaptak akkor egy esztendőre. A mi­niszter meghallgatta a küldöttség szó­nokát és ilyesfélét felelt neki: — A kormány nem zárkózik el a ta­nítók helyzetének megjavítása elől, amennyire az ország pénzügyi hely­zete engedi, de egyúttal megrefor­málja a népiskolát. A mai népiskola népi felel meg eléggé a hivatásának, mert a tanítók nem nevelik a gyerme­ket az életnek. A tanítókban nincsen elegendő gyakorlatiasság. A szónok nagyot nézett erre a ki­jelentésre és csendes keserűséggel riposztozott:- Kegyelmes uram, ha a tanító gyakorlatiasabb ember lenne, akkor otthagyná az iskolát és elmenne feles napszámosnak. A miniszter egy szót sem szólt töb­bet. Érezte, hogy olyan kemény igaz­sággal találkozott, amellyel nem lehet szembeszállni. így vagyunk a tanítók sokat emlegetett élhetetlenségével, — mondta Gyulai. Ezután elbúcsúzott és szokatlan me­legséggel rázta meg a kezemet. Nyil­ván jól esett neki, hogy alkalmat ad­tam erre az igazságos megnyilat­kozásra. — Viszontlátásra! — ez volt hoz­zám utolsó szava, ami nagyon meg­lepően hangzott a zárkózott életű ag­gastyán szájából. Amikor másodszor jártam a Sándor- utcai ódon házban, a ravatalon láttam őt viszont. MUNKÁCSY MIHÁLY ÉS MADAME BERTIER. Munkácsy Mihály 1896-ban, a nagy nemzeti kiállítás idején mutatta be Ecce Homo! című hatalmas alkotását, A Krisztus-sorozat befejező részét. A nagyméretű festményt az Andrássy-út végén egy erre a célra átalakított vil­lában állították ki. Ezrével zarándo­koltak ide minden nap Munkácsy mű­vészetének hívei és maga a művész is megjelent minden nap, mert nagyon tudott gyönyörködni a közönségben. Egy délután Treves lovaggal, a vi­lágszerte ismert milánói könyvkiadó cég egyik tulajdonosával néztem meg az Ecce Homo-t. Ott volt Munkácsy is és figyelmessé tettem rá Trevest. Az olasz kiadó kijelentette, hogy na­gyon szeretne vele megismerkedni. Én is szerettem volna, természetesen, de alkalom nélkül nem tehettem meg, most tehát boldogan ragadtam meg az alkalmat Odamentem a mesterhez, be­mutatkoztam és megmondtam neki, hogy Treves lovag itt van és nagyon szeretne vele megismerkedni. Mun­kácsy, aki híréből ismerte az előkelő könyvkiadót, kijelentette, hogy szíve­sen veszi a bemutatkozást és mindjárt oda is hívtam hozzá Trevest. A kiadó elmondta, hogy Munkácsynak több festményét és rajzát látta milánói és római gyűjtőknél, amit a mester min­den meglepetés nélkül, de mégis öröm­mel hallott. Ezután én is élmondtam, hogy egy eszendővel előbb, 1895-ben, Odesszá­ban láttam egyik festményét. Nagy ér­deklődéssel kérdezte, kinél láttam a képet és mit ábrázolt. — A kép, — mondtam, — Madame Bertier és két esztendős leánykájának arcképe, szaloiyszerű interieurben. Részletesen leírtam a kompozíció elrendezését is, Munkácsy azonban nem tudott rá emlékezni. Megemlítet­tem, hogy Madame Bertier odaadta a kép fotográfiáját és hogy szívesen átadom a mesternek. Meg is beszéltük, hogy másnap délután elhozom. Másnap pontos időben megjelentem a iotografiával az Ecce Homo-n. Nem­sokára megérkezett Munkácsy is. Át­adtam neki a képet, s amikor meg­pillantotta, kissé elpirult és meghatot- tan mondta: — Ah, Madame Dufour. — Madame Bertier, — mondtam helyreigazítóan. Kiderült, hogy mind a kettőnknek igazunk van. Munkácsy 1886-ban fes­tette meg a Madame képét, akkor Du­four volt a neve és Párizsban lakott. Az asszony elzászi német családból való leány volt és mind a kétszer francia emberhez ment férjhez. Mun­kácsy kikérdezett az asszony mostani körülményei felől. Elmondtam, hogy a férje egy nagy francia vállalat odesz- szai képviselője, nagyon jómódú em­ber, fejedelmi lakásuk van és sok szép festményt és műtárgyat gyűjtöttek össze. Ezután Munkácsy kezdett beszélni. Nagyon ellágyult a régi emlék hatása alatt és olyan bizalmasan beszélt, aho­gyan aligha szokott beszélni fiatal em­berekkel, akiket másodszor lát. El­mondta, hogy Madame Dufour, — ő később is csak így nevezte, — 1886- ban férjével járt a műtermében. Ak­kori férje mérnök volt. Az asszony megrendelte saját és két esztendős leánykájának a portréját. — Rendkívül nagy kedvvel fogtam hozzá a munkához, mert a Madame kivételesen szép, finom és kellemes asszony volt, a gyermek pedig olyan volt,, mint egy angyal. Miközben az arcképen dolgoztam, megmondtam az asszonynak, hogy nagyon szeretném, ha modellt ülne Mária képhez. Akko­riban mindenfelé kerestem kedvem szerint való modellt egy Madonna- képhez. Az asszony nagy örömmel jelentette ki, hogy kívánságomat tel­jesíti és mégsem lett a dologból semmi, mert a férje, aki nagyon radikális gon­dolkodású ember volt, nem engedte meg, hogy az asszony Madonna-kép­hez modellt üljön. A mester meg sokat beszélt ezután a Madameról és észre kellett vennem, hogy nemcsak a művész, hanem a férfi is beszél belőle és nem csupán a mo­dell, hanem az asszony is érdekelte. Talán negyedóráig beszélt emlékeiről, azután ismét megkért, mondjam el, amit még tudok róla. Ezután leírtam az asszony mostani otthonának háza- táját, megfeleltem a mester egyéb kér­déseire, majd megköszönte a fotográ­fiát és a régi kedves emlék felújítá­sát, s elbúcsúztunk. Én azzal az érzes­sél távoztam el, hogy a nagy mester életének valószínűen egyik nagyon kedves emlékét idéztem fel. Amikor búcsúzóul felém nyújtotta kezét, na­gyon hálás tekintettel nézett rám és ez a pillantás meggyőzött róla, hogy Madame Bertier valóban kellemes em­léke lehet az életének. Nagy embere^ árnyékában Irta: Sebestyén Ede. — Második közlemény. — GYULAI PÁL ÉS A TANÍTÓK. Régi újságírók, akik hivatalos mun­kájuk közben tudósokkal is összeke­rültek, emlékezhetnek még rá, milyen nehezen lehetett Gyulai Pált, a leg­szigorúbb magyar kritikust megközelí­teni. És emlékezhetnek arra is, milyen nehezen lehetett megszólalásra bírni akkor is, amikor már a színe elé jut­hatott az ember. Mert az újságírókat nem szerette. Egyszer, — úgy emlékszem, 1908- ban, ä— egy tudományos affér dolgá­ban kellett felkeresnem, hogy nyilat­kozatot kérjek tőle. Közös ismerősökre való hivatkozással elértem, hogy fo­gadott, de amikor megmondtam, miről van szó, kijelentette, hogy nem haj­landó nyilatkozni, mert nem akar volt tanár- és tudóstársaival összeveszni.- Úgysem élek már sokáig, -r mondta, minden rezignáció nélkül, _ ezt a kis időt már békességben aka­rom eltölteni. Megígértem, hogy nyilatkozatát olyan formában közlöm, hogy legfel­jebb a lapra haragudhatnak az érde­keltek, őrá nem. Hiába. Hajthatatlan maradt, s hogy eszembe se juthasson a további faggatás, másról kezdett be­szélgetni közös ismerősökről, akiket régóta nem látott, mert gyöngélkedése miatt nem járt sehova és látogatókat is ritkán fogadott. Újságírónak mindig kellemetlen a kudarc. Én ezért elhatároztam, hogy kissé megbosszulom a makacs hall­gatást, s mivel tudtam, hogy Jókai nem tartozik Gyulainak kedveltjei közé, elmondtam neki a következő epi­zódot, amely a szerkesztőmmel tors tent | amelynek Jókai volt a főszerep­lőié. A szerkesztő megvásárolta a jubi- **“mi Jókai-kiadást. Amikor szép sor- iában elhelyezte a száz kötetet, oda- nivía a könyvszekrényhez második elemibb járó fiát és megmutatta neki. A fiúcskának nagyon imponált a sok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom