Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-08-18 / 1052. szám
Budai Napló 1931 augusztus 18 menni is tudok, pedig mennyire. «tétlenkedve jöttem ide. Ez a barátnőm hozott el csaknem karhatalommal aki ott ül szemben velünk az asztal mel lett s a színházi lapot olvassa. Neki is ugyanaz a baja volt, mint nekem s tíz nap alatt teljesen meggyógyult. Ma van itt utoljára. Az egyik fal melletti székén egy köpcös kis öreg emberke “Wogelt. Szinte rajongással mondja a mellette ülő éltesebb, öreg úrnak: — Csoda egy ember ez a Somogyi dr. úr. A jó Isten fizesse meg, amit értem és szegény felesegemert tett. Ki- gyógyított mindkettőnket nehéz gyomorbajunkból. Sőt a felesegemnek kínzó epekő-bánfaimait is megszun tette i Az ajtón egy reverendás pap lép be és helyet foglal az asztal mellett üresen álló székben. Verejtékező homlokát két tenyere közé szorítja. Látom az arcán, hogy szenved. A mellette ülő öreg úr részvétteljes hangon ví gasz tál ja: _ Meglátja, Főtisztelendo ur, egykét hét alatt ön is meg fog gyógyulni itt, mint én. Az én ismerős asszonykám libben ki a kezelőszobából, kipirult arccal, élet- vidáman. Mikor meglátott, mosolyogva mondja: 1 „ —Nem kell többet jönnöm, hala az Égnek, meggyógyultam. A várószoba társadalma, még a Fo- tisztelendő úr is, megható irigységgel néztek utánunk, mikor köszöngetve kiJ következtünk az ajtón. G. S. I Könyvekről Az elszakított magyar területek mai írói nak legjavával ismerteti meg a müveit közönséget a KOSZORÚ című, közel négyszáz lap terjedelmű no velláskönyv, amelyet az idei Könyvnap al kalmából adtak ki. A kötetben szereplő írók számottevő részének jelentősége meghaladja a helyiérdekű jelleget, hiszen sokan közölök az anyaország irodalmának is tekintélyes művelői. A szép könyvben Erdély írói foglalják el a legnagyobb helyet; egyrészt azért, mivel ez a hatalmas terület Nagymagyarországnak is legiro- dalmibb része volt, másrészt pedig azért, mivel a Felvidék és a Vajdaság magyar irodalma kisebb méretű. Az erdélyi magyar írók között a legismertebb nevek: Bdnlly Miklós gróf, Berde Mária, P. Gala- csy Irén, Gyallay Domokos, Hunyadi Sándor, Remény ik Sándor, Szánló György, Székely Mózes, Tabéry Géza, Tamási Áron, akik rövidebb vagy hosszabb irodalmi múltjuk alatt országos, sőt nemzetközi sikereket értek el. A Felvidék írói és költői között Mécs László, a papköltő és Seben Ernő névéit ismerjük legjobban, a vajdaságiak között inkább csak olyanok vannak a kötetben, akiknek nevét csupán szű- kebb hazájukban ismeri a közönség. A Koszorú igen nagy irodalmi és nemzeti jelentőségű könyv. Ez a magyarázata ritka sikerének. ÁRNY ÉS DERŰ címmel Székely Vladimir rendőrfőkapitányhelyettes, az áJlam- rendőrség régi literátus főtisztviselője humoros és tragikomikus rendőri esetek sorozatát adta ki. A rutinos író ezekben a történetekben is annak a zamatos és elmés elbeszélőnek mutatkozik, amilyennek egyéb írásaiból ismerjük. AFORIZMÁK a címe Kolozs Gyula dr. könyvének, amelyben száz meg száz mé- lyenjáró gondolatát gyűjtötte össze emberekről és dolgokról. Nem nagyképű böl- cseségre törekszik, hanem szerényen mond el komoly és nagyon megszívlelni való. köznapi igazságokat. Milyen egyszerűen hangzik ez a példaként kiragadott mondás és milyen sok bölcseség van benne mégis; „Jaj annak, aki nem tudja megtanulni, hogy nem muszáj mindig beszélni.“ BAKONYÉR MELLÖL. Egy halkszavú költő; Tóth Géza versei. Csapongó szeszélyes lélek, tele a legnagyobb ellentmondá- sóikkal. Pipafüst mellett című versében például ezt mondja: Mire vágytam, el is érteml Hegyes-völgyes szép vidéken, Üttalan, vad rengetegben Enyhe, áldott csöndre lellem. Ezzel szemben az Október végén című költeményben egészen ellentétes hangot üt meg: A zümmögő nyaraknak vége, S csűrömbe semnht sem takartam, Tündöklő távolok színébe Merengve mélán, elhagyottan... Mi ez? Az élet változásainak skálája? Vagy talán az őszinteség hiánya? KANTALUPA címmel háromfelvonásos drámát irt Cselőtei Lajos dr. /. Kálmán király idejéből. A XI. század végéről a XII. század első három évtizedébe átnyúló cselekménynek érdekes anyaga van, de színpadi megkomponálása meglehetősen pongyola. A szerző zenei nyitánnyal is ellátta drámájának mind a három felvonását. Színpadi ember érdekes és életképes darabot készíthetne Cselőtei művéből. A NEMZETKÖZI ÖRS. Kilenc cserkészfiú kalandjait írja meg Tábori Pál ebben az érdekesen megírt, szépen illusztrált és ízlésesen kiállított könyvben. A pompás kötet Baden-Powell lordnak, a világ főcserkészének előszavával jelent meg. Kedves figyelem az előkelő protektorral szemben, hogy előszavának kéziratát fakszimilében közlik a könyv elején. MAGYAR DIÁKKALAUZ a címe annak a tisztán gyakorlati irányú könyvnek, amelyben Horváth Kálmán arról világosítja föl a tanulóifjúságot, milyen anyagi támogatást szerezhet ösztöndíj, ellátás és egyéb kedvezmények formájában. Kár, hogy nem teljes és nem ölel fel minden iskolát, mert a 400 éves, mezőtúri, kiválóan vezetett gimnáziumról és diákotthonról nincs benne szó. A GYÜMÖLCSFÁK TERMÉSFOKOZÁSA címmel igen hasznos könyvet ad a gyümölcstermelők kezébe Kmoskó Sándor volt erdélyi földbirtokos. A kis könyv kimerítően megismerteti a gyümölcs termelésével járó összes tudnivalókkal azokat, akiknek szükségük van rá. Alapos tudással és kellemes stílusban megírt könyv. MATE IST VÄN trobafestő és mizoló metier. I. kar., Attila-körui 2. Telelőn: 573-55. Néprajzi falu. A Nemzeti Múzeumban a néprajzi tárgyak ládába zsúfolva most hozzáférhetetlenek. Éppen ezért néprajzi falut kellene építeni Budán a Vérmezőn, vagy a hegyvidék valamely lankás területén, ahol az egyes vidékek házainak mintájára építenék fel a különböző pavilonokat és azokban helyeznék el a múzeumot s e központ folytatásaként stílszerü villákat lehetne építeni magánosok számára. Egy külön néprajzi falu vagy talán város épülne fel és illeszkednék bele a történelmi alapokon Buda keretébe. így még egy villanegyedünk is tisztán magyar motívumokat viselne és a turista szívesen megnézné ezt is. A főváros nem tagadhatja meg e páratlanul álló szép látványt nyújtó kulturális céltól a telket s e terv megvalósítása feltétlenül előnyére válna Buda gazdasági életének is. Ezt már 15 év előtt is sürgettük. A budai hegyvidék forrásait kutatja a főváros megbízásából a Földtani Intézet. A vízműveknél ugyanis, mint ismeretes, megkezdték a dunai alagutak építését, hogy a vízmüvek területét huszonhat új kúttal kibővítsék. Az új kútfúrásokkal egyidejűleg a Földtani Intézet — megbízás alapján -*? megkezdte a budai hegyvidék földalatti víztartóinak felkutatását. Nem remélik ugyan, hogy itt nagyobb vízmennyiséget találjanak, amely számottevő mértékben járulhatna hozzá Budapestnek vízzel való ellátásához, inkább azt remélik, hogy gyógyhatású forrásokra akadhatnak, ami nagyon valószínű. Köztudomású dolog, hogy az évszázadok folyamán a budai hegyvidéknek számos gyógyító erejű forrása eldugult vagy más utat keresett és, ha ezek közül néhányat megtalálnának, ezzel jelentékeny gazdagodás érné Budapest fürdővárost. KÖZGAZDASÁG Szerkeszti: Szászhalmi József Érdekes szanálási tervet dolgozott ki Horváth László bankigazgató, mely iránt nemcsak a német pénzügyi körök, hanem az utódállamok is érdeklődnek. A terv egy, a földre alapozott 4%-os 50 éves amortizációjú kölcsönön alapulna, melynek letétjegyei készpénz gyanánt forognának és ez alapon haladéktalanul megindulna a közgazdaság vérkeringése. Segítve lenne a földbirtokon, iparon és kereskedelmen. Bankzárlatra nem volna szükség és mindenki munkához, keresethez jutna. Bármely mennyiségű dollárkölcsön rendelkezésünkre áll, anélkül, hogy a magyar állam presztízse szenvedne. A szakkörökben szenzációt keltett a tervezet, melyről Horváth László igazgató Iklódy-Szabó Andor pénzügyi h. államtitkárral is hosz- szabban tárgyalt. Wekerle pénzügyminiszternek is bejelentette levélben Horváth a tervezetet, azonban mindez- ideig a miniszter nem fogadta. Félő, hogy a németek és utódállamok előbb fogják ezt az életrevaló tervet tbesvalósítani s mi megint, mint ren- .utánuk fogjuk megcsinálni, lehetnénk. — A gazdasági Íf§ra vonatkozólag igen ér- I Ifni P ertékes terve van Petracsek lyet képviselőnek, amelyet most tátgyav a kormány. Ugyancsak e kérdéshez szól hozzá Mátray Antal budai gyáros is, aki 10 évi börtönbüntetéssel sújtaná azokat, akik pénzüket külföldön rejtették el idegen valutákban, amely értékeket az államnak kellene kölcsönképpen átvennie és pengőben visszafizetni. Az egy hónapon túl be nem vallott értékeket kobozza el az állam és annak 30%-át fizesse a feljelentőnek. Az így birtokba vett idegen valutákkal rendezze pénzügyi helyzetét az állam. Keleti kivitelünk. Lassan bár és a nyomasztó gazdasági krízis dacára is, megindult a magyar-arab külkereskedelmi szervezkedés révén az export Kelet felé. Czermann József, az ismert budafoki ecetgyáros nagyobb meny- nyiségű mintakollekciót küldött Albániába és Hedzsászba (Arábia). Úgyszintén a Kollár Ferenc hentescég, mely rituálisan készített füstölt marhahúst és kolbászárút küldött a Keletre. Hubert Vilmos fürdőberendezéseket küldött. A Harmatviz szállítmányok is csomagolás alatt vannak és a vadászfegyverszállítmányok miatt a fegyver- gyár közvetlenül lépett érintkezésbe El Gargani Seikkel. Zeileisék is nagyobb s igen kedvező ajánlatokat bocsátottak irodánk rendelkezésére Arábia és Egyiptom számára, melyeket eljuttattunk képviselőink részére az illető országok népjóléti vezetőségéhez. ZÉCHENYI GYÓGYFÜRDŐ a Városligetben a székesfőváros egyik legmodor- nebkül felszerelt, lőgmonumentá- lisabb gyógyfürdő]*e‘. Ivókúra. Népfürdők, nyári (strand) uszoda. KITŰNŐ KÖZLEK EPÉS LÖVÖLDEVENDÉGLŐ Pompás árnyas kert, különtermek, polgári árak új tulajdonos Dittmayer Andor BELLEVUE SZÁLLODA ÉTTERMEIBEN ÉS TERASZÁN ESTE Á N C Elsőrangú koncert- és tánczeen Európa előkelő restaurantjai között foglal helyet. Füst- és pormentes levegő. Este kétféle menü 3 és 5 pengős. Déli menü 2.50 Asztal rendelés: A. 528-48. Eljegyzési kártyákat I ,,Hollós Mátyás“ — Nyomdában Telek, ház, lakás 2, esetleg 3 szobás, minden komforttal, levegős, napos lakást keresek. Sándor Jenő, IX., Lónyay-u. 60. földsz. 6. Budán 5 szobás, komfortos, kertes lakást bérbe vennék, autóbusz vagy villamos mentén. Árajánlatok: Szép kilátás jelige alatt e lap kiadóhivatalába kéretnek. ÖRÖKLAKÁSOK: Széna-térnél elsőrendű utcai és kerti EGYSZOBÁSAK, KETTÖSZOBÁSAK, HÁROMSZOBÁSAK legteljesebb komforttal, körül- csempés melléKheiyiségekkel,_ épülő- kertes palotában 1932 májusára beköltözhető: tárgyalások, előjegyzések ., Hattyu-utca 7., építési irodában. Adómentes villa, 4 szobás, minden komforttal, télen, nyáron lakható, fogaskerekű Orgonás megállónál, villamos és autóbusztól 5 percnyire, gyönyörű kilátással, 870 négyszögöl dísz- és gyümölcsöskertben. — Ugyanott 780 négyszögöl gyümölcsöskert, nyaralónak átalakítaható házzal olcsón eladók. Telefon: J. 343^01. (131) Kettö-három-négyszobás komfortos lakások, központi fűtéssel, melegvízzel, hároméves házban, budai hegyekre szabad kilátással, kettőszoba hallos, komfortos lakás, négy szoba hallos, urasági angol cottage, blső lépcsővel, saját központi fűtéssel, Horthy Köröndnél levő házakban, tulajdonos műépítésztől, Fadruszu-. 6. Aut. 694—40 azon- nalra, augusztusra, novemberre bérelhetők. (142) Ferry Oszkár-utcában 206 öles telek eladó. Építési iroda I„ Naphegy-utca 21. Tel: 527—80, Város az erdőben. Tisza István kertváros. A budai hegyvidék legszebb kertvárosa. Hűvösvölgy mellett Festői kilátás. Magaslati fekvés, 150—300 négyszögöles árnyas erdőparcellák. Villany, vízvezeték, autóbusz. Előnyös fizetési feltételek. Dr. Keresztes Béla, VII., Damjanich-u. 30. Tel.: J. 431—56. Házmesterséget, esetleg villában is, keres megbízható, kisigényű házaspár (állami alkalmazott). Ért .villany-, gáz- és vizveze- tékjavításhoz. Kívánságra személyesen bemutatkozik. Cím a kiadóban. Üzlethelyiségek kiadók. Bővebb felvilágosítás I., Naphegy-u. 21. Telefon: Aut. 527—80. Hidegkúti-úton, Star filmgyár mellett, villamos közelében, kettő á 298- öles telek, diófás parkban, összes közművekkel. (69) Egy-, kettő-, három-, négy és ötszobás lakás kiadó. Iroda: L, Naphegy-u. 21. Tel.: 527—80. (143) Kertes öröklakások Az előkelő közönség bizalmától támogatott, legszolidabb alapon megszervezett, utánfizeté- sektől, perektől mentes építési akciónk keretében, nov. 1-i beköltözéssel, fővárosunk legelőkelőbb részén már épül nyolcadik társas- házunk a Szent Imre-szobor mellett, 2, 3 szobás (olokertre néző hallos) villaszerű öröklakásokkal. 300 négyszögles kert, hangfogó oálaszfalak, díjtalan üzlethelyiségek. Tetszés szerint szövetkezet, vagy a tulajdonos nevére szóló telekkönyvezés. A Diószegi-uti „Hunnia- udvar“-ban még pár remek, azonnal beköltözhető három-, négy-, ötszobás villaszerű öröklakás kapható. Olcsó, fix árak. Előnyös tőr- iesztéses kölcsön. Kívánatra prospektus tervekkel, öröklakásvevőknek nélkülözhetetlen szaktanácsokkal. . „C E N T R ü H“ HÁZÉPÍTŐ-VÁLLALAT Horthy Miklós-út 9. (9-12, 3-5-ig.) Tel.; 693-01 Társasházban a CENTRUM“ vezet HUBERT és Tsa B. T. Egészségügyi berandszéieh. csövek. Műszaki cikkek, témgyírtás VI., Liszt Forenc-tér 4. T 222-67 és porcellán-árukban GÁL LAJOS Budán ÜVEG ______ II. , Széna-tér 7, VEZET TISZTVISELŐK nagy árkedvezményben _____ré»ze»ülnek. Kedvező fizetési feltétel Kál vKácI Mind en szakmabeli ügyben y • forduljon a régi jóhírű céghez Béres Márton BUDA LEGSZEBB KÉR THEL YISÉGE Zsigmond-kávéház és étterem II., Keleti Károly-ulca 9 9 és 17-es autóbusz végállomás Délután és este Brawe Boys Jazz TÁNC Tulajdonos: ZSIG MOND LÁSZLÓ a S polar ich éttermek volt igazgatója_____ 1 ÉHG YOMORRA NAPONTA IGYÉK EGY POHÁR Kristály vizet MEGNYÍLT BUDÁN SCHÄFFER JÁNOS MÜBÚTOR ASZTALOS LAKBERENDEZÉSI ÜZLETE 11., TÖRÖK-UTCA 2. (MARGIT-HÍDNÁL) Műbútorok és elsőrangú gyártmányú ebédlő, háló, úri szobák, konyha- és előszobaberendezések. —————Kedvező fizetési feltételek és garancia mellett. Idegeit kíméli ha nagymosását nem otthon végzi I Fehérne műjét feltétlen bizalommal küldheti a DUNA gőzmosó- és kelmefestő gyárba BUDAI FIÓKOK: 1 Attila-körút 19. IlFő-utca 7. ii., Retek-utca 59. ÉS A KÖZPONT: VIII., Gólya-utca 43. ugyanott ruhafestést és vegytisztitást garanciával végeznek. — Telefon hivásra autóval jövünk. Telefon: J. 350—52. Szebb — Jobb — Olcsóbb RÁDIÓ CSILLÁROK KELLÉKEK NINCS PEST BUDÁN Időt, pénzt takarít, ha itt vásárol KRISZTINA RÁDIÓHÁZ L, KRISZTINA- KRT 141 Telefonsz. Aut. 566-83 Kedvező fizetési feltételek RUDAS Fürdő radioaktiv hőforrás GŐZ- ÉS KÁDFÜRDŐ a© FEDETT USZODA E.STEPAT Hallgassa meg a rádió révén közkedvelt orosz tiszti-zenekar át, aki minden este ÓBUDÁN A „KORONA“ VENDÉGLŐ éttermében és kerthelyiségében, Korona-tér 2., hangversenyez. Kitűnő konyha 0 Halászlé £ Jő borok 6 Olcsó árak 5, 7,9, }| villamos. Autóknak beállóhely IGAZI NYARALÁST nyújt a pompás CSÁSZÁRKERT bácskai ételkülönlegességek, dunántúli borok Singhoffer Antal balászmester szabadtüzön késziti a VALÓDI HALÁSZLÉT kitűnő zene CSIRSZKA KONRÁD vendéglős Még egy 3 szobás éa néhány 2 szobás lakás hallal, modern kivitelben (kőzponit fűtés, melegvizszolgálta- tás. gozszáritó, stb.) öröklakáskónt vagy évi bárért kapható a Vérmezőre néző Attila-utca 95-99. számú társasház szövetkezet palotájában. Farkasrét Hóvlrág-u. és Torbágy I-Cit között újonnan parcellázott 18 drb. 140-170 négyszögöl nagyságú telkek déli lejtővel jutányosán esetleg részletre kaphatók. Ugyancsak Pusztaszeri-utón kilátással a Margitszigetre 300 négyszögöles gyümölcsfákkal beépilett telkek .eladók. Bővebb felvilágositást nyújt; STILUS ÉPÍTŐ R.-T. irodája. Telefon: Automata 557—44 éa 558—36. A farkasréti telkek ügyében a helvazinen is lehet értekezni Budai Általános Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budán, II., Fő-utca 9. szám Elfogad kamatoztatásra takarék- és folyószámlabetóteket Lekötött betétek után megállapodás szerint magas kamatot térítünk G© Budai Ingatlan-tulajdonosoknak gyors lebonyolítás mellett bekebelezett váltó- kölcsönöket nyújtunk GO Mindennemű bank- és takarékpénztári ügyben készséggel állunk rendelkezésére 00 SAFE DEPOSIT Ö-Buda-Ujlaki Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, III., LAJOS-UTCA 148 SZ. TELEFON: AUTOMATA 624—57 Betéteket elfogad könyvecskékre és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlára számlára, értékpapírokra a legelőnyösebb = feltételek mellett === Újból megnyílt a legszolidabb és teljesen új vezetés' alatt a budaiak régi családi találkozóhelye JlCarg itpark K Á V É H Á Z a legmérsékeltebb árak. Elsőrangú étel-ital. Minden este TOLL ÁRPÁD muzsikál teljes zenekarával teljes tisztelettel Dávid Pál a MODERN kávéház volt tulajdonosa és C Z E B E LÁSZLÓ Magyar Semmering Üdülő (Pension) ZUGLIGETI-ÚT 19. a„Szarvas" vendéglővel szemben 26 úri kényelemmel berendezett egy- és két ágyas szoba, minden szobában hideg-meleg- víz, központi fűtés, fürdőszoba használat Külön úvszúzados tikkal körítve« park. Sa|út napfQrdö Étterem elsőrangú konyhával Róna. Gábor a Lipótvárosi Társaskör vendéglőse vezetésével FEDEZZE FEL ÖN IS ■ASASHEGYET! Sashegy a Belvárostól gyalog is csak 25 percnyire Sashegy a Belváros hegye Sashegy a Székesfőváros szivében — szivének jobbik oldalán Sashegy az előkelő középosztály telepütő helye Csak hegylejtőn lévő telkeket vásároljunk» ott van csak levegő, napsugár és kilátás ón gyermekei arcáról leolvashatja, hogy hol lakik • nézze meg azután a sashegyi gyermekeket Sashegyi telkeinktől prospektust kőid: KUBÁT URA részvénytársaság Budapest, főpostafiók 7110 Laptulajdonos: VIRAÁG ÉS TÁRSA Fömunkatárs: dr. László Zoltán. % Kiadásért felelős: Viraág Béla. Nyomatott az „Olympia“ nyomdában, Budán, I,. Bors-utca 24. (Nyomdáért felelős: Csaradszky V.)