Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-01-01 / 1023. szám
XXVIII. évfolyam. 1023. sz. VT"//' Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengd, félévre 12 pengd. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőig és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502 _96. Fel elős szerkesztő t VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengd. Szövegsor ára 4 pengd. Közgazdasági közlemények megállapodás szerűit. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1931 január 1. ttoMoga bJh úiessztemi€iöt a butlaicíknali. i Köszönt az újév! Üdvözlet a Budai Napió szerkesztőjének Budapest Fürdőváros Egyesülőt elnöke Kedves Főszerkesztő Űr! A Budai Napló e számmal 28. évfolyamába lép. Kedves alkalmul szolgál nekem ez arra, hogy Főszerkesztő Úrnak meleg elismeréssel adózzak azon buzgalmáért és fáradozásaiért, amellyel lapját Buda fejlődésének, szépítésének és jövő boldogulásának szolgálatába állította. Főszerkesztő Űr a legválságosabb körülmények között is nemes áldozatkészséggel küzdött és harcolt a budaiak jogos követelményeinek elismertetéséért és ezzel nemcsak beírta nevét örökre Buda történetébe, de belopta magát egyúttal a budaiak szívébe is, akik Főszerkesztő Űrban egyik legértékesebb polgáriasukat és barátjukat tisztelik. A magam részéről külön is kiemelem Budának fürdővárossá való fejlesztése érdekében-egv negyedszázad óta írott cikkeit, előadásait, fáradhatatlan agitációját, melynek gyümölcse érőben van a budai polgárság javára. Adja az Isten, hogy friss erőben, törhetetlen energiával megérhesse a Budai Napló sok évfordulóját és megvalósulva láthassa azokat a terveket és törekvéseket, amelyeknek mindig bátorszavú, melegszívű harcosa volt. Isten áldása kísérje önt nemes és önzetlen munkájában és kívánok további sikert és fejlődést a budaiak kedves jóakarójának — a Budai Naplónak. Budapest, 1930 december 29-én. Dr. József Ferenc főherceg. * Viraag Belát illik, kell üdvözölni ennek az újévnek a kezdetén. Nekünk, a jó Isten a megmondhatója, ut hoz az Űjesztendó'. A Budai • Napló szerkesztőbe, szerencsés, ő eljutott a célja feléhez. Nem lett anyagi javakban gazdagabb, nem vált nyugodtabbá, gondtalanabbá az élete. Nem, az ő élete sem lett könnyebb, maga sem tehetősebb s mégis ellenállhatatlan vágy húz hozzá, hogy megszorítsam a kezét, hogy megöleljem az én drága öreg barátomat: az öreg, általa niegifjodó Buda barátját. Viraág Béla egy fél életen át, huszonhét évig írt, beszélt, szerkesztett, biztatott, szaladt fáradhatatlanul mindenkihez, akiben a gondolat meggyökeresedhetett, s szidta, korholta, rendíthetetlenül ostorozta azokat az ajtókat, azokat a vattával betömött füleket, amelyek nem akartak megnyílni az ő szent, igaz meggyőződése előtt. Huszonhét év, milyen hosszú idő! Idézzük vissza a múltat! Az elején én még gyerek voltam, ötödik gimnazista. Akkor jelent meg az első cikkem, akkor kaptam az első tapsot a tomavizsgán. Súlyt dobtam. De régen volt! Hová jutott azóta az enyedi kollégium, hová jutott Erdély? Az én Viraág Béla bátyám már akkor azért hegyezte a ceruzáját, hogy a budaiak lássák meg a földnek azokat a kincseit, amiken bambán sétálgattak ezer évek óta, ■ tanulják meg, hogy ezekből a kincsekből, ha felszínre hozzuk őket, ha okosan gazdálkodunk velük, gazdagok leszünk s Buda híresebb, mint valaha. Huszonhét évig tartott! Yiraág Béla megőszült s a gyerekek haját is lepi már a dér! S a Budai Napló, ez a sokszor leszólott, lekicsinyelt fővárosi-vidéki lap, él, virágzik, s amit mindig élőiről kezdett újból, amikor lemosolyogták, amikor nem értették meg, amikor elnéztek a feje felett, azt a gondolatot ma, huszonhét év múlva nyiltan, becsületesen a főváros irányiadé vezetői tűzték fel a politikájuk zászlójára. Néhány hete a főpolgármester, Ripka Ferenc, ez a magából nőtt ember, vállalt közösséget azokkal a törekvésekkel, amelyek Budapest fürdőváros érdekében a kiapadhatatlan budai hőforrások nagyobb arányú kihasználásában és újabb megfúrásában látják Buda és Pest gazdasági és kulturális fellendülését. Most Buda képviselője, a vezető politikai pártvezér Kozma Jenő az új életet kezdő budai fürdőkbe invitálja Gülbaba híveit Stambultól Indiáig és sportéletet ígér a kétezeréves aquincumi arénán, a Rómaifürdőben, füstnélküli várost, fűtést a budai föld ínélysé^iuAk U tatlan forróvíz-tartályaiból, új energiaforrást, a föld melegét, aminek forró hírnökei sok éve buzognak fel a Duna budai vonalán, amíg ma már megtanultuk, hogy ott, ahonnan ezek jönnek, kifogyhatatlan a víz s mesz- sze száz fok felett izzadnak a kövek, gyógyulást, forgalmat, kiapadhatatlan olcsó energiát Budának, Pestnek. Ezt a gondolatot jb nyilvánosság, a sajtó, a sokszor lekicsinyelt Budai Napló csiráztatta, érlelte meg s a Budai Naplóban Vrtaág Béla: minden elmaradottságiak a szigorú szavú felhánytorgatúja, s minden jó, szép, igaz. ügy bátqrhangú felkaro- lója, a fáradhatatlan jó öreg barát, a fiatal törekvéseké megértő rádióhulláma, aki nem i-íárdi honnan, ki adta le azt, ami a - jövőbe lát, ami dédelgeti, hóna alámyúl az ő patinás, messze századokban- csírázott Budájának, hanem ^felkarolja, tovább adja, tudatossá teszi, megtanítja. — Te tes.säd ezt, Viraág Béla! Talán tévedtél isf néha szegény, de munkás életed göröngyös ösvényén —>nem tudói», nem keresem, — de hogy jót, hasznosat akarsz, szereted, mellette állasz annak, aki velünk van, aki a jpbb jövőért dolgozik, tudom, érzeml Köszönjük Neked! A palánta kihajtott, Veled ápoljuk, öntözzük mi is? hívatlanul, önként, szívből, igaz meggyőződésből, mert Veled akarjuk látni Buda s a megcsonkított haza újbóli felserke- nését a magunk erejéből, a magunk tudásából a magyar föld máig nekünk tartogatott limeseiből, örök erőiből. Nem akarunk hasznot, még csak dicsőséget sem, csak ;a magyar műnIvúmwv uOlc.il vB juí^TCVO U U»V' ilFuDl. Budán, a házunk tájékán, e csonka, koldus rögön. Ehhez jogunk van! Ügy legyen boldog az újéved Viraág Béla, s azoknak, akikre Buda, Pest, s a nemzet jövője néz, amint a főváros s a haza javát szolgáljátok s szolgálni engeditek. Budapesten, 1930 december 27-én. Dr. Pávai-Vájná Ferenc. „Budavári Requiem“ — Budavári Mise“ Az új esztendő küszöbén, amikor lelkünket felemeljük az Élet és Halál örök Urához, Budavára és Buda 1686—1936-os világünnepe tárgyköréből önkéntelenül is a „Budavári Mise“ eszméje kívánkozik toliunkra. Liszt Ferenc az „Esztergomi Mise“, Dohnányi Ernő pedig a „Szegedi Mise" szerzésével ‘ gazdagították az egyházi zene kincstárát és öreg- 1 hitették a magyar zeneköltészet v lághírét. Esztergomnak és Szegednek megvan a jnaga hírneves miséje, Budavárának, múltúnk tanújának, jelenünk erősségének, jövőnk reménységének ily miséje nincsen. Liszt Ferenc „Koronázó Misé“-je, amelyet I. Ferenc József koronázására szerzett és amellyel első ízben e koronázáskor a budavári koronázó templomban dicsérték az Urat, nem „budavári“ mise, ily néven nem ismeri a zeneirodalom. „Budavári Mise“-t nem szerzett senki, mert hiányzott hozzá az alkalom és főleg illetékes helyről a pályázat kiírása, a megbízás adása. Klebelsberg Kunó grófnak, a trianoni nyoíhorúsággal megvert csonka- ország eme értékeket termelő nagy értékének, volt eszméje a „Szegedi Mise“ megiratása; egyik nemreg megjelent újságcikkében a „Szegedi Mise“ jelentőségét méltatta és kilátásba helyezte, hogy tárcája körében gondoskodni fog pályázatok kiírása útján a magyar egyházi ének- és ze- neszerzoményeknek magasabb színvonalra emeléséről. Különösen egy magyar gyászmise („Requiem“) meg- iratására gondol, mert Mozart roko- kós és Verdi színpadias „Requiem“- jét nem tartja a magyar gyászünnepek alkalmával megtartott nagy gyászmisék hangulatához teljesen illőnek. Ügy hisszük, Buda 1686—1936-os világünnepe volna az a nagy alkalom, amelyre nemcsak egy, de két „budavári" mise szerzésére már most kiírható volna a pályázat. Budavárát 1686 szeptember 2-án vették vissza rohammal, vérük ontásával, életük feláldozásával a keresztény hadak; az ostromló sereg vezérei 1686 szeptember 3-án tartották ünnepélyes bevonulásukat a Várba és ugyanezen a napon tartották a hálaadó „Te Deum“-ot. Önként kínálkozik, hogy a 250-ik évfordulón, 1936 szeptember 2-án a gyászmisén a megírandó „Budavári Requiem“, 1936 szeptember 3-án pedig a diadalmas, hálaadó „Budavári Mise" hangjai mellett emlékezzünk illetve ünnepeljünk a budavári Nagyboldogasszony- templomban. Mindkét misének a budavári Nagyboldogasszony-templom ének- és zenekarára kellene méretezve lennie, előnyben pedig az a két mise volna részesítendő, amelynek vezermoti- vumai úgy a gyászmisében, mint a diadalmas hálaadó misében, ott komoran, itt diadalmasan, azonosak és így a két misét egy magasabb zenei egységbe foglalják össze. így születhetnek meg a „Budavári Requiem“ és a „Budavári Mise“ egy csapásra, a világünnep fényének emelésére, Buda és a magyar név újabb dicsőségére. Christián Rezső. A füst, a korom ellen küzd egyik memorandumában a Budai Ingatlantulajdonosok Egyesülete, amelynek agilis elnöke, dr. Bárdoss György igyekszik összhangban tartani a telektulajdonosok és Buda érdekeit. A székesfőváros tanácsához beadott memorandumban sürgeti az egyesület a gyárak kitelepítését Buda északi és hegyvidéki részéről, amit a deli részén átengedett ingyn telkekkel érhetne el a város., .A füstokádó gyárkemények a budai hegyeken gyógyíthatatlan sebeket ütnek és a vidék szépségét végleg tönkreteszik. Követelik tehát, hogy a főváros vegye nyüvántartásba a meglévő telepengedélyeket, azokat a lejáratkor ne újítsa meg. Budapest- Fürdőváros érdekében a Margitszigettel szemben lévő Dunapart rendezését sürgeti. De különösen á családiházépítkezés érdekében fejt ki agitá- eiót, mert Budapesten, ahol túlsók beépíttetlen terület áll rendelkezésre, nincs szükség se felhőkarcolók, sem sokemeletes bérházak építésére. Az építkezés előmozdítása érdekében sürgeti a közművek kiépítését. A Rózsadomb felső vidékein és az óbuda-új- laki hegyvidéken hiányzik még sok közmű, amelyek nélkül a vidék nem indulhat komoly fejlődésnek. Egy kapavágás nem történt még eddig az Árpád-emlék érdekében, pedig idestova már 23 esztendeje, hogy Ferenc József király megkoronáztatása 40. évfordulójának emlékére 1907-ben a törvényhozás elhatározta, hogy újból felépítteti azt a templomot, melyet Szent István az óbudai határban Árpád sírja fölé emelt. Erre, a környező ligetre s egy obeliszkre a törvényhozás a telektömb megszerzési árán felül hatszázezer korona hitelt engedélyezett. A Mátyásföld, Remetehegy és Táborhegy szabályozási tervébe be van illesztve az Árpád-emlékmű elhelyezésének kerete is. Megalkotására még néhai Schulek Frigyes kapott megbízást. A tanács műszaki osztálya az emlékmű helyéül azt a területet jelölte ki, mely a Rádl-malomtól északnyugati irányban a Bécsi-út és táborhegyi temető, mellett elvonuló nagyárok között van. Schulek Frigyes javaslatához képest a terv némileg módosult s az obeliszk helyéül a Bécsi-útból kiágazó szer- pentinút jelöltetett ki. A Bécsi-út szintjénél 21 méterrel magasabb bástyás platóra kerülne a román stílusban építendő kápolna a kilátótoronnyal és őrkázzal. —>Az ezer esztendő jubileumát 1896-ban ültük, azóta 34 év telt el, de még az Árpád sírja után való tudományos kutatást is abba hagyták és csak jó Szilágyi Károly döngeti néha a nemzeti kegyelet kriptaajtaját. A mai, a modem magyar polgárnak remekbe fejlett alakja. A neve: a múltból oknlás; a jelenben példa; a jövőnek program. Igazi városalkotó; a képzelet és realitás pompás összhangja; a vállalkozó számfejtésének biztossága ép- úgy meg van benne, mint, az ábránd cikázó villózása; a vagyonos ember konzervatív nyugalmát fel-felváltja nála a benne rejlő alkotó erő hevülő izgalma; egy soron működik benne a műgyűjtő szenvedélye és az óvatos és óvakodó értelem hideg ítélete; ösz- szefogódzva látjuk benne a polgári szerénységet a felfinomult polgár önérzetével; mindez valami isteni kémia vegyületi szabálya szerint. A szállodások „doyen”-je, a céh elnöke, vezére. A társulati ügyek intézésénél egész lénye a baráti és barátságos kiegyenlítés és kiegyenlítődés. Nem lép előtérbe soha, de mindig ott áll. Nem sokat ül az elnöki székben, de mintha mindig elnökölne. A szava ugyanis rendszerint és öntudatlanul „dizimáló” elnöki szó, mert a bizalmas tanácskozásban mindig az a serpenyű húzza le a mérleget, amelyikbe az ő szavának' súlya elhelyezkedik — és nem esik. Erre néki mindig különös gondja van. A művészet passzív művelője. Hat rá szónoklat, zene, kép, szobor, építészet és táj egyaránt. A legmélyebb hatásokat önleikébe zártan tartogatja a maga gyönyörűségére és nem vetíti ki azokat mások kápráztatására. A hívő áhítatával nézi és a jó ember szeretetével látja vendégül maga körül irodalmunk és művészetünk alkotó talentumait, bizodalmasan és szinte ceremóniásan meghajolva azok előtt, akikből kiérzi a „genie”-t. Az emberi fejlesztő erő legprimitívebb és legcsodásább mesterségét: a főzés, a konyha, az étkezés tudományát ő magas művészetnek ösmerte el; annak szolgáló papjait (szakácsát, inyencéjucgyformán, valami po- gányos alázatossággal tartotta és vendégelte magánál. Holtukban is tisztelte őket; köztük felsősorban a ,,1’art culinaire” felkentjét, Brillat- Savarin-t. Ennek a történeti híres ínyencnek ösmert könyvét magyarra fordíttatta és kiadta. Hála mecenási bőkezűségének, a magyar könyvtárakba is bevonult a nagy „ízmester” magyar szóba fogott műve és emléke. Vérbeli városépítő alapkaraktere és nagyvárosi beidegzése mellett a természet rajongója; született pesti létéire Buda értője, ízlelője, rajongója. Pest neki a plantage, a farm, a műhely az üzlet, ahol dolgozik. Buda a lakás, a ház, a díszkert, a kastély, ahol él. A Jánoshegy tetetjén, az egymásra rohanó erdős hegyek, az ezüstös Duna és az egymás nyakán-hátán guggoló háztömegek együttes varázslata’ úgy megfogja „seismograpli”-os lelkét, hogy megépíti a „kartársak” bevonásával (micsoda munka és micsoda eredmény!) a jánoshegyi kilátót. A Guggerhegyen pedig a turisták örömére és akaratlanul a maga dicsőségére, megépítteti a második Glück- küátót. Budának minden hegyét-zugát, völgyét-fokát átkutatta és úgy ismeri, mint mások csak kevesen. Buda forrásai az ő meghitt barátai és így tudja azoknak kincses nagy értéküket. A Budapest-Fürdőváros gondolatának igaz híve és annak lelkes terjesztője, mert tisztában van úgy országunk, mint fővárosunk gazdasági helyzetével és azzal, hogy a Nagy-Magyarország minden kincsével és hozamával alimentált Budapest a trianoni rabkoszton a skorbut er- nyesztő pusztításának áldozata lesz. Budapest sínylődő népét új mezőkre, új kereseti forrásokhoz kell prófétás utakon átvezetni. Az idegenforgalom bőven tápláló új meg új lehetőségeit kell kihámozni és megalapozni, hogy a nyomor szorításából, a csúszás és züllés rettenetétől még idején szabaduljunk. Csak egy „d part”-an szép, csak egy pezsgő életű és forrásai révén gyógyító csak egy fürdőváros Budapest tud a talpán megállani, továbbfejlődni, megélni és élni. A nép, az idegent csődítő Budapest az ő életének évtizedes vágya-gondja; és most a helyzet nyomása alatt, mint vérbeli szakember nyúl a kérdéshez. Tudja, hogy a nagyvilági luxus- szállodák a fősúlyt a recepcióra, a belépésre, a portára (ami nagy birodalmakat is tud jelenteni) helyezik. A recepció, az „entrée”, az első benyomás és az utolsó is, amely közben, az idegen jövése-menése szerint, naponta többször is rögződik az emlékbe. Kétségtelen, hogy Budapest kapuja és kirakata a Lánchíd és Erzsébet- híd közötti kettős Dunapart. Kérdés, vájjon a Vár, a Gellérthegy, a hidak vonalai, a korzó, á partmenti szállodák sora és a Duna (a Duna!) be van-e állítva olyan művészien és nagystílűén, hogy a kép M. a. Jr oo
