Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-01-20 / 981. szám
XXVII. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tárHirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter 1930 sadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Felelős szerkesztő : magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. évfolyam. 981. sz. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. VIRAÁG BÉLA magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. január 20. Mégsem maradtam egyedül... mert — ahogy látom — mégis sokan vannak, akik immár nem a nyugat felé néznek, hanem kelet felé fordulnak. A Budai Napló legutóbbi számában megjelent írásom visszhangot keltett mindazoknál, akik az általános felfogás megtévesztő hatása alatt nem igen merték nyilvánítani azt az ösztönös hitüket, hogy nekünk tulajdonképpen a kelettel kell kapcsolatokat keresnünk és azokat lehetőleg kimélyíteni. A kelet fantáziájában erősen él Buda, mely indus nyelven „öreget” jelent, de csekély hangváltozással Istent is. Az ilyen név nem törölhető ki egykönnyen a népek emlékezetéből. A régebbi török térképeken — ahogy azokat Kisázsiában saját szemével gyakran látta dr. Lendl Adolf — ott szerepel Buda, nem is Budapest. Az indiai szittya eredetű népek egyetemein úgy oktatják a gazdaságtant, hogy Buda volna tulajdonképpen az indiai cikkek raktározóhelye, ahonnét ellátnák egész Európát. Indiai főurak kérdést intéztek ott járó magyar utazókhoz, hogy a nagy Duna mentén, Magyarországon, hol volna olyan alkalmas hely, ahol hűs erdőkben a folyóra néző hegyek között alkalmas terület kínálkoznék villák építésére, ahová a forró délszaki nyár elől menekülhetnének. Minden utazó a Visegrádiéi Szentendréig terjedő romantikus hegyvidéket jelölte meg, amelyek alján a Dunaparton vitt egykoron a Királyok útja. Medgyasz- szay István magyar építész két villának a tervezetét készítette el indiai, szittya származású főurak számára s e villák már épülnek is Indiában. Ha Indiában ennyire foglalkoznak velünk, aivkor igazán könnyebb lesz idehozni az indus főurakat, mint a kaliforniai nábobokat. Boldog emlékezetű Némethy Kálmán történetíró, a magyar posta évkönyvében évenkint írott történelmi tanulmányában leírta, — nekem is elmondotta — hogy járt Afganisztánban cs sikerült bejutnia a Szent Völgybe. Kilométereken át > vándorolt és jobbról, balról ős hun királyok sírhelyeit látta, sziklába vésett kriptákat és a lecsiszolt sziklákon ős magyar felírások olvashatók, rajzok kíséretében, amelyek karakterisztikus, letagadhatatlan hun-magyar jellegűek. Amikor a Szent Völgyet őrző harcos barátok serege rajtatört, mint idegen betolakodón és ki akarta végezni, Némethy térdreborult és úgy kö- nyörgött, hogy mielőtt megölik, engedjék meg, hogy megcsókolja a saját ős fejedelmeinek sírkövét. Amikor így kiderült, hogy Némethy magyar, megkegyelmeztek neki, csak az írásait kobozták el, mivelhogy testvérnép fia. Ahol az a tudat, hogy testvérnemzet a magyar, megmenti valakinek az életét és megszelídülnek az őrjöngő mohamedán szerzetesek, ott hamarább talál visszhangra a magyarok hívó szava, mint azon a nyugaton, ahol szemrebbenés nélkül osztották szét martalóe szomszédjai között ezt az országot és ezt a népet. Volt idő, amikor a baskíroktól származtatták le a magyarokat és lelkes magyarok bejárták a baskír tartományt, amelynek nyelvében százszámra él a magyar szó. Hegedűs Béla dr. elhunyt országgyűlési képviselő nejével kint járt a Kaukázusban. Valahol fent a hegyek között van egy híres fürdő, az „Öthegy fürdő”. Rendkívül erős hatású gyógyvize valamikor világhírű volt és a cserkeszek büszkén mutatták meg nekik az egyik kénesvizü barlangban azt a feliratot, amelynek tanúsága szerint ott régesrégen az egyik magyar fejedelem keresett gyógyulást. Ezek a népek bizonyára szívesebben jönnek el ide, mint az angolok vagy franciák és ezeknek a kultúr- igényeit föltétlenül kielégíti Budapest. Talán mégis köztudattá válik, hogy nekünk nem a nyugat a fontos, hanem a kelet, mert ma már olyan komoly gazdasági újság, mint a PESTI TŐZSDE, amelyben intervjú alakjában nyilatkozik az idegenforgalom egyik kiválósága, a következőket mondja: ,,. .. Magyarországnak ugyanis — ezt az eddigi idegenforgalmi tapasztalatok teljes mértékben igazolják -—elsősorban nem nyugati, hanem keleti propagandára van szüksége. A nyugat felől érkező idegének ugyanis, akik nem üzleti, hanem luxusutazasokat tesznek, rendszerint megállanak Bécsben. Ezzel szemben a kelet felől érkezők, még ha Becsbe igyekeznek is, útbaejtik Budapestet. Itt tehát arról van szó, hogy °zc!ket az átutazókat minél hosszabb ideig tartsuk Budapesten, illetve Magyarországon. Ez a reálisabb és feltétlenül^ nagyobi) eredménnyel kecsegtető idegenforgalmi tevékenység, mert mint ahogyan Bécs a maga kétségtelenül fejlett idegenforgalmi intézményeivel, szórakozóhelyeivel és látnivalóival marasztalni tudja a nyugat felől érkező idegent, még ha annak esetleg szándékában is áll keletre utazni, éppen úgy Budapest is feledtetni tudná a keletről érkező idegennel Bécs áhított atmoszféráját, ha Budapesten ugyanannyit törődnének az idegenforgalommal, mint az osztrák fővárosban ...” Ezt a gondolatot most már nem ölheti meg még olyan ismert név sem, mint Hegedűs Lóránt, aki a nagy elterjedési! Pesti Hírlap hasábjain megtagad minden közösséget Ázsiával és az olasz vérségi rokonságot állítja a helyébe. Nekünk az olasz barátság értékes, mint politikai barátság, bennünket legendás hagyományok kötnek az olasz nemzethez, amelyet bölcs etrusk őseink formáltak át, a gyülevész népségből alakult Rómában, mai olaszokká; akiktől Hegedűs Lóránt szerint számolni és írni tanultunk, holott talán éppen ő tudhatná legjobban, hogy a rómaiak csak ötig tudtak számolni, holott a magyarok már egy-kétezer évvel előbb harmincig számoltak, ami azt bizonyítja, hogy nem mi tanultunk Róma utódaitól, hanem már Róma tanult tőlünk. Nekünk külön szavunk van a húszra és külön szavunk a harmincra. A „húsz” ősszó, a „mine” ősképző. Más nyelvben se- húsz, se harminc nincsen, csak a kettőből és háromból alakított szavak. Mi a tízre tettünk rá egyet, kettőt és azt mondottuk, hogy tizew-egy, tizen-ketfő és húsznál is huszon-egy, huszon-kettő és csak a harmincnál tettük a számot — nem reá, — hanem melléje és nem mondottuk, hogy har- mincon-egy, vagy negyven-en-egy, hanem azt, hogy harminc-egy, negy- ven-egy. Az őskorban tehát harmincig számoltunk, ahogy az ősforma mutatja. A jó rómaiak az ujjaikon számoltak. A feltartott jobbkéznek a kisujján kezdték, tették melléje a gyűrűsujjat, ez volt kettő s így tovább ötig, amely a mutató- és a hüvelykujj összetételéből alakult, így: — V. Azután már az öthöz tettek egyet, öthöz tettek kettőt és a két ötösből csinálták a tízest, így — X. Tehát az ősidőben csak ötig, később tízig számoltak. Hogy a rovásírásunk sok ez er esztendővel megelőzte a latin betűket, ahhoz kétség nem fér. Azt, hogy Ázsiából származunk, nem kell röstelleni, mint ahogy a zsidóság sem röstelli, hogy Ázsiából jött. Sőt büszke reá. Igaz, hogy erősen megzavarja azokat, akik ezzel a érdéssel csak felületesen foglalkoznak, ha éppen Hegedűs Lóránt tollából kapnak olyan kioktatást, amely valami rettenetesen téves következte- . tésből származik. Mert azt már semmiféle magyar ember nem fogja soha elhinni, hogy Arany János a vei’sírást az olaszoktól tanulta. Mellettem bizonyít és az én igazam mellett, hogy az ős magyar családok alakuló szövetsége, amelynek alapszabályi tervezete most várja, a jóváhagyást, teljes egészében elfogadta az általam kifejtett eszmemenetet és bejelentette, hogy működése tengelyévé teszi, mint ahogy ősmagyar családok nem tagadhatják meg soha, a fenköltebb gondolkozáséi, ideáloknak élő, a múltat tisztelő, az ősök példáját követő, Ázsiában élt őseinket. Lehet a Nyugat reálisabb, életrevalóbb, meggondoltabb, hidegebb, de olyan lelket gyönyörködtető, mint a Kelet, sohasem lesz. Ázsia volt a szülőanyánk, Ázsia adta sokezeréves nagy kultúránkat és ezt az Ázsiát megtagadnunk nem szabad soha. Viraág Béla. „Magyarországot az erők összefogásával és helyes gazdasági politikával Európa egyik leggazdagabb országává lehet tenni, amely vonzani fogja a mai szűk határokon túl álló, azelőtt idetartozott magyar polgárokat”. Ezzel ő is meghajtotta zászlaját Bethlen előtt, mint akinek eredményes küzdelmén fordul az ország boldogsága. A lelkesen fogadott beszéd után BECSEY ANTAL szólalt fel. — Az ünneplés órájában nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az újesztendő új feladatai, nagy kötelességei várnak reánk. Eltemettük az ó-esztendőt, mely kevés örömet, de annál több gondot jelentett számunkra. Optimizmussal kell köszöntenünk az újat, mei't reményét vesztett, lélekben csüggedt és fáradt társadalommal az oi’szágot megmenteni nem lehet. Emlékeznünk kell a Bibliának a három királyokról írott örökszép igéire. Megjelent az égen a csillag, amely odavezette a népek bölcs királyait a betlehemi jászolhoz, ahol a megváltás nagy gondolata megszületett. Aranyat, tömjént és mirhát hoztak a királyok magukkal, a megszületett Igazságnak ajándékul. Most is egybegyűltek a népek bölcsei mesz- sze idegenben, a holland nép földjén, ahol a mi hitünk szerint ennek a szegény, tönkretett ország igazságának kell megszületnie. Nincs mit szegyei - nünk azon, hogy szegények vagyunk; a nagy igazságok nem a bíboros palotákban, hanem a betlehemi jászolban születtek meg. Nem tudom, hogy a világ bölcsei mit hoztak magukkal ajándékul? Elhozták-e vaj jón az igazság aranyát, a lelkek megbékülésénck tömjénfüstjét és a sebeket gyógyító mirhát? De nekünk hinnünk kell a mi igazságunkba vetett hittel és a népeket megváltó gondolat erejével. Ha bízunk magunkban és hiszünk a mi ezeréves igazságunkban, altkor jogunk van az optimizmusra és hacsak egy talpalatnyi földünk is megmaradt, akkor nem vesznek rajtunk erőt a poklok kapui. Bethlen István ünneplése SCozma Jenő dr. elhárított magétól minden ünneplést, meri az most csak Bethleni illeti Bethlen István gróf miniszterelnök heroikus küzdelmeinek hatása alatt ült össze értekezletre, utóbb pedig társasvacsorára a Polgári Egység Klubja, azzal a meglepetésszámba menő kedves szándékkal, hogy az Egységes Községi Polgári Párt vezérét, Dr. KOZMA JENŐ országgyűlési képviselőt, aki az újévet külföldön töltötte, családias ünneplésben részesítse. Városszerte híre ment az értekezleten résztvett párttagok révén ennek a készülődésnek és minden pártkör és a párthoz tartozó egyesület igyekezett magát lehetőlec nagy számban képviseltetni a társasvacsorán, olyannyira, hogy végül már a később jövők számára hely nem is jutott. A társasvacsora előtt a Budai Pol- gári Kör nagyszámú küldöttsége élén Tury Zoltán dr. üdvözölte Kozma Jenőt, aki megígérte, hogy ezentúl élénkebben vesz részt a Kör életében. Meglepetten nézte párthíveinek fölvonulását a társasvaesorához maga a vezér, dr. Kozma Jenő, akit elsőnek DÉSY GÉZA köszöntött, arra kérve a népszerű elnököt, hogy látva a polgái-ság rendületlen ragaszkodását és bizalmát, tartson ki abban a küzdelemben, amit a jobb magyar jövő érdekében folytatott eddig, ebben az esztendőben is. Azután felhívta a hallgatóság figyelmét arra a rendkívüli héroszi küzdelemre, amelyet a magyar nemzet vezére folytat most idegenben a magyar nemzet érdekében, minden vértezet nélkül, pusztán a nemzet szegénységének és igazságának feltárását használva fegyverül és pajzsul. A szónoki szépséggel elmondott e kijelentés után megilletődve állott fel az egész társaság és hosszasan éltette Bethlen Istvánt. Azután a szónok ismét áttért az Egységes Párt nemzetmentő politikájára és őszinte meleg szavakkal méltatta Kozma Jenő éi'demeit, aki itthon méltó segítőtársa a kormánynak és a nehéz anyagi helyzettel küzdő polgárságnak. A szokatlan melegséggel és a politikai üdvözleteken messze túlmenő lelkesedéssel elmondott beszéd után szólásra emelkedett KOZMA JENŐ Dr., aki nemes gesztussal hárított el magától minden ünnepeltetést most, ezekben a nehéz órákban, amikor élet-halálküzdelmet vív ott kint idegenben a nemzet egyetlen igaz vezére: — Bethlen István gróf. Őt illet ma minden elismerés, csak neki szólhat ma minden ünnepeltetés. Kozma Jenőről tudott dolog, hogy minden felszólalása politikai jelentőségű, súlyos kijelentései pártrendszereket ingatnak meg, mindig vannak keserű igazságai, de mindig vannak megokolt biztatásai a csüggedők számára. Minden beszéde rögtönzött, de pongyolaságát takarja a súlyos tartalom. Most azonban minden szavát . poétikussá tüzelt át annak a lelkesedésnek a lángja, amellyel politikai legfőbb vezére, Bethlen István gróf miniszterelnök iránt viseltetik. A szeretet tüzében izzott a szavaiban rejlő igazság aranya és ragadta magával a hallgatóságot, amely egyes mondata után percekig tapsolt a vezér szavának. Mindenki kiérezte Kozma Jenő szavaiból, hogy most is í’ögtönzött, de most nem a politika késztette szóra, hanem az a meleg odaadás, amely minden magyar lélekben él, amikor a nemzet sorsáról van szó és a nemzet hivatott vezére vívja a világ porondján honmentő nehéz küzdelmét. Ilyen őszinte tapsban és ilyen lelkes ovációban talán sohasem volt része Kozma Jenőnek, aki gyakran megmutatta már lelkének jobbik felét, most azonban kitárta a hallgatóság elé a szebbik felét. A kedélyek lassú 'csillapodtával EREKY KÁROLY kelt fel szólásra, mely inkább gazdasági jellegű volt, de az egyik gyönyörű mondása mindenesetre hosszú időkön át élni fog a hallgatóság emlékezetében, amikor kijelentette, hogy 1686 szeptember 2. Irta: HORVÁTH KÁROLY fővárosi bizottsági tag, az Ezredéves Szövetség ügyvezető-igazgatója Már többször felvetődött a gondolat a Budai Napló érdemes hasábjain, hogy a keresztyénség nagy győzelmének 250. évfordulója mellett — mely egyben Hazánknak a 150 éves török hódoltság alóli felszabadulásának kezdőpontja is — nem haladhat el a „hálás” utókor különösebb megemlékezés nélkül. Helyesen is volna ez így. Két okból. Először, mert illő, hogy a Nemzet mindenkor emlékezzék azokról, akik érte életüket áldozták és — másodszor — mert jelentőségében hatalmas évforduló lesz ez, amelynek messze külföldön is erős visszhangja várható. Ez alkalommal főként utóbbi vonatkozásában kívánok Buda felszabadításával foglalkozni. * Néhány hónappal ezelőtt alkalmam volt Londonban egy főúrral beszélni, akinek őse 1686-ban itt harcolt Budánál. Családja — amint mondotta — őrzi őse e szereplését és boldogan hallotta, hogy — mi is őrizzük. És ebben a lelkileg legmegfelelőbb pillanatban azt kérdeztem tőle: — Mondja, Mylord, mit szól ön ahhoz, hogy őse és még számos nemes angol ifjú az életét áldozta fel a magyarságért és azért, hogy a hódoltság alatt lévő kétharmad Magyarország felszabaduljon a járom alól... és ma ... igen ma, — ugyanazon hősök leszármazottjai tűrik, hogy az őseik vérével felszabadult Magyarországnak ugyancsak kétharmadrésze idegen járom alatt nyögjön? A választ — bizalmas volt — nem tehetem papírra. De egyik tanulságát közölhetem: — fogalma sem volt a mai helyzetről s ennek megismerése óta egyike a legodaadóbb magyarbarátoknak. És ehhez tegyük hozzá, hogy alig van nemzete Európának, amely 1686-ban ne ontott volna vért Buda falai alatt. Ha ezek mindegyikénél feltehetnők a fenti kérdést, ugyan mily visszhangot adna erre az utódok válasza? # Előrebocsátom, a névsor nem tökéletes. Egyrészt, mert az eddig felderített feljegyzések maguk sem teljesek és másrészt, mert még a feljegyzett nevek is — az akkori írók szokásának megfelelően — csupán családnevek, amelyeknél nehéz ma megállapítani, — különösen a külföldieknél — hogy kik is értendők a noirnV nln+f
