Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-06-02 / 999. szám
2 A mozaikmüvű magyar címer, amely Lot 2 Károly műve, az Alagút melletti várfalszerű építményen erősen pusztulóban van. 1882-ben készült, a magyar államcímert mutatja a koronát emelő két kérubimmal, sok helyen a nedvesség miatt a mozaikmű kidomborodik, alján hulló törmelékké omlik a téglafal, kátrányos csöbrök és csákányok hevernek, a Sikló kazán- salakja dalmahodik ékes dombbá, noha a drótköteles siklópályát ugyanitt négy nyelvű felirat hirdeti a rengeteg idegen számára, kik a magyar államiság eme reprezentáns remekét ebben a fájdalmas környezetben szemlélik. A Köztisztasági Hivatalnak egy intézkedő szavába kerül a dolog, viszont az agilisán és kitűnően dolgozó székesfővárosi IX. ügyosztály rövid úton kijavíttathatja a mozaik bomló részeit s ezáltal éppen olyan pompás intimitása mellett is monumentális dolgot teremthet, mint pl az Iskola tér rendezésével, mely Buda legbájo- sabb zugává lett — ízléssel és úgyszólván költség nélkül, (b. b. b.) SZEMtJVEG Zibrinyinél, I, Attila-u. 12 Megdrótozott emléktábla. A Zugliget helytörténetének egyik legérdekesebb emléke a régi Laszlovszky-kú- ria, melyben tudvalevőleg Görgey Arthur fővezér főhadiszállása volt Buda ostroma alatt. A minap egy külföldi barátunk számára fényképfelvételt akartunk csinálni arról az emléktábláról, melyet a Hadtörténelmi Múzeum kezdésére a Zugligeti Egyesület állított a Szabadságharc nyolcvanadik évfordulóján. Sajnos, a tábla előtt szögesdrót húzódik el, mely a táblát éppen ott teszi olvashatatlanná, ahol legérdekesebb a szövege. A gyönyörű formájú rómaias kapubálványon viszont ferdén odaragasztott hirdetések ékeskednek. A hazafias Angol Kisasz- szonyok (akiket a magyar társadalom oly szívesen fogadott) bizonyára rossz néven veszik a közönségtől, hogy a kaoubálványt hirdetésekkel ragasztják tele s hogy a szerelő kegyelet nélkül csúfította el dróttal a márványtáblát. MEGNYÍLT A MARGITSZIGETI STRAND A budai városi házak lakbéréből a legtöbb jövedelmet a Bécsi-úti házcsoport adja, ahol a múlt évben 548.556 pengő és 44 fillér folyt be házbér címén. A Lenke-uti háztömb 180.461 pengő, a Csend-utcai 128.550 pengő, a Németvölgyi 118.860 pengő, a Raktár-utcai házcsoport' pedig 195.282 pengő bruttó házbért jövedelmezett. Érdekes jövedelme még a városnak az a kétszáznegyven pengő, amelyet háromszázhúsz pengőforint helyett kap az Egyetemi Alapból Buda város részére, egyházi zenére és egy rajztanító fizetésére. Vájjon hogy osztja meg ezt a nagy összeget a város és ki kapja meg ezt az alapítványt. Autóbuszt kért a Római-fürdőbe járó közönség, ahol a strandokra és csónakházakba ezrével járnak az emberek s így egy autóbuszjárat beállítása különösen vasár- és ünnepnapokon kitűnően jövedelmező üzlet is lenne. Azonban az Autóbuszüzem felvilágosítása szerint nem áll módjában ennek a járatnak a megindítása, mert olyan kevés kocsival rendelkezik, hogy a belterületi forgalmat sem tudja lebonyolítani. Ügy tudjuk, hogy az Autóbuszüzem most elárverezhet autóbuszokat, amelyeket ha kijavítanák, üzembe is tudnák talán helyezni. Ha régi típusúak is ezek a kocsik, a közönség szívesen vemmé, ha Óbuda Fő-térről ezek szállítanák ki őket- a Római-fürdőbe. — Az Óbudai Keresztény Községi Párt legutóbbi értekezletén szintén autóbuszjárat megindításáról tárg.valt, legsürgősebbnek jelölvén meg azt, hogy Óbudát kapcsolják össze a belső autóbusz-relációkkal. A szakemberek felvilágosítása szerint ez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha az ötven új autóbuszt megszavazza a főváros közgyűlése. A Fiume Café Restaurant a mai napon három heti gondos átalakítás után megnyílt. Egy csapásra megoldja a rég vajúdó kérdést: a budai egyesületek, családok legkellemesebb találkozó, szórakozó helye lesz Buda központjában. Olvasóink figyelmét külön felhívjuk a Fiume Café Restaurant hirdetésére. Próbaválasztás. Az Óbudai Izr. Hitközség tagjai már régebben fenntartanak „Ahava” néven egy jótékonycélú asztaltársaságot, mely főleg elaggott emberek gyámolítását vallja céljának s annak elnöke Weisz Lipót, tagjai pedig Finály Zsigmond, Tehel Lajos, Éliás Samu, Braun Jenő, Hoffenreich Manó, Goldstein Lipót, Den- hoff Mór, Weisz S. Samu és Zicher- mann Antal. Most, hogy előkészületek folynak a hitközségbeli választásra, kedves tréfás évődések folynak a tagok között és mégis bizonyos előjátékai, kipróbálásai a választásnak. Díszhangversenyt rendez Szent Imre herceg tiszteletére pünkösd vasárnapján délelőtt fél 12 órakor a Városi Színházban az Orsz. Magyar Dalosszövetség rendkívül értékes műsorral. Jegyek 50 fillértől 4 pengő 50 fillérig. magyar perzsája, szőnyegjavítása vezet! II., FŐ-UTCA 80. SZ. Telefon: Aut. 515-79. * II. Zarándoklat Máriacellbe. Már kipróbált kitűnő rendezésben Zádor József és Gampel Béla plébánosok vezetésével augusztus 6-án este 7 órakor 8 napos zarándoklat indul Máriacellbe. Részvételi díj: II. osztályon 52 P és III. osztályon 40 P. Részletes felvilágosítással szolgál a jelentkezőknek: Borsy István útimarsall IX., Üllői-út 115. Tel: 399—31. Budán jelentkezni lehet I. kér.: Kollár Mihály, Fehérvári-út 37 és — III. kér.: Rozmis András, Tímár-utca 13, II. 29. Kézimunka- és rajzkiállítást rendez növendékei műveiből a Magy. Kir. Áll. Nőipariskola II., Margit- körút 54. szám alatti helyiségeiben június hó 5—10-ikéig. A vendégeket szívesen látja Zulaivslcy Elemérné igazgató. Buda bevétele 1686-ban Az ostrom hiteles leírása Újhegyi Béla, nyug. m. kir. őrnagy „Budavár keletkezése és hadtörténelmi múltja“ című 1892-ben Temesváron megjelent munkájában Budavárának a töröktől való visszavételét a következőkép írja le: „Szeptember 2-án, pénteki napon, délután 3 órakor — aminek emlékére minden pénteken délután 3 órakor a budavári főtemplom nagyharangját húzzák — a Svábhegyen hat ágyúlövéssel adatott jel az általános támadásra, mely alkalommal a roham. Károly herceg határozott parancsa következtében szuronnyal hajtatott végre. A támadás három oldalról, t. i. a Gellérthegy és Nyárshegy, a Svábhegy és a Rókushegyen előretolt ütegek tüzelése által nyittatott meg, mire nyomban a Bécsikapu arcvonalának a császáriak és brandenburgiak által, továbbá a Fehérvári-kapunak és a várpalota körletének a bajorok által való közvetlen megtámadása következett. Károly herceg a Bécsi-kapu arcvonalának megtámadására három rohamoszlopot rendelt, melyek közül a jobbszárnyat képező, a Tippenthal tábornok által vezetett saját ezredéből állott, amelynek élén Oettingen ezredes, d’Asti báró alezredes és Bischofshausen őrnagy állottak, iránya a Cizhalom fölötti, azaz a mai Nádor-laktanya mellett levő IV. számú körbástyától jobbra nyitott rés volt, mely a megelőző napon történt aknarobbanás következtében könnyen járhatóvá vált. A középoszlop Spinola őrgróf ezredes (most a 35. sz. gyalogezred tulajdonosa) parancsnoksága alatt, a Bérsé báró őrnagy által vezényelt Veringi-féle wallon ezredből és a Scherffenberg (most 13. számú) gyalogezrednek Malo- witz ezredes által vezényelt első zászlóaljából állott, iránya a 20. sz. kis bástya helyén tört „új rés“, a császáriak által úgynevezett „Grosse Kaiser Bresche“ nagy császárrés volt. A harmadik vagyis balszárny oszlopot Magni gróf ezredes alatt 1000 Fürstenberg dragonyos (lóról le- szállva) és az Arco gróf alezredes által vezényelt Magni gyalogezred, továbbá a Fiáth János és Petneházy Dániel alatti magyar Budai Napló Budapest, 1930 június 2, A takácsi tűzvészkárosultak javára május hó 31-én este műsoros estét rendeztek a fehérsastéri polg. isk. növendékei. Az ünnepi beszédet Szigeti János, a felsőház tagja mondotta. A növendékek közül nagy sikerrel szerepeltek Alberti Ferenc, Somogyi Pál, Pertl János, Fitos Irén, Hercog Ferenc és az iskola énekkara, amelynek precíz énekét Kőváry Ernő tanár vezényelte. Záróbeszédet mondott Nagy Béla igazgató. A meghívót Kulcsár Richard, az Attila-nyomda igazgatója díjtalanul szállította. gj| ga'gjj «ij István, szobafestő és má- ll HTr zoló mester> t. kér., Attila- s S ^ * Iá körút 3. Telefón: 573—55. Nász. Mittermaier Anna és Hasz- mann Károly május hó 29-én tartották esküvőjüket a III. kér., újlaki „Sarlós Boldogasszony”-ról címzett plébánia templomban. (Lakás: III., Bécsi-út 52.) Hortobágyi j» A Nemzetközi Magkereskedelmi Kongresszus tagjai május hó 29-én a Magyar Magtenyésztési Rt. monori kísérleti kertjét és telepét tekintették meg. Az illusztris vendégeket dr. Országh Sándor igazgató rövid beszéddel köszöntötte. Ezután a kísérleti kert került bemutatásra, melynek mintaszerű berendezése a szakértők legmesszebbmenő elismerésével találkozott. A laboratórium, a raktárak és a tisztítótelep tüzetes megtekintése után a résztvevők nevében Victor Borét, francia szenátor, volt földművelésügyi miniszter mondott köszönetét a vendéglátásért. K alapok kertész urak és hölgyek kalapoemesternél számára nagy 9 I I., Krlsztlna-tér 3 választékban ® «ft Fest, alakit Szép szociális munkát végez a zugligeti róm. katolikus egyházközség szegénygondozó szervezete, mely május hó folyamán 38 szegényt részesített élelmiszer támogatásban. Volt akinek házbértartozását fizette ki, hat szegénynek cipőt, ruhát adott, kettőnek pedig kiváltotta a zálogba tett ruháját. A szegénygondozást 37 körzetben 12 férfi és 25 hölgy végzi. TJRI SZABÓ, kiváló ezabászf GLASZ Péter, I., Maros-utca 11. Gyász. Telek József ny. szkfv. polg. isk. tanár, c. igazgató, május 28-án érdemes munkában eltöltött 66 éves korában elhunyt és 30-án temették a farkasréti temetőben. Elhuny- tát gyászolják neje, szül. Sztraka Edit, gyermekei és kiterjedt rokonság, a Kiss, Pozsgay, Gyene, Bathó, Retkes, Ljubik, Vedrődy, Schenker, Vodier, Oeffner, Weber, Behyna és Klauser családok. Érdekes életrajzok Maradandó értékű könyvet adott ki György Endre szerkesztő az „Újság“ fővárosi rovatának ismert nevű vezetője, azon a különös címen: — Amíg én városatya lettem!.. . Lehetőleg mindenki, aki most az utolsó napjait élő városi közgyűlés tagja, önmaga írta meg az életrajzát. Csak kivételesen, néhányan azok, akikről mások írták, — így például dr. Kozma Jenőről, Buda egyik országgyűlési képviselőjéről, aki egyúttal a Községi Polgári Párt elnöke, lapunk szerkesztője írt tanulmányt, ahogy azt a Budai Napló közölte. Lapozgatva ebben az érdekes munkában, sok olyan önéletrajzot olvastunk, mely egészen más világításba helyezné azokat, akikről szól, mint aminőnek őket politikai viszonylataikkal küzdve látjuk. Buda orszgy. képviselői közül érdekkel olvassuk dr. Gál Jenő ügyvéd önéletrajzát, melyben kedvesen világít a maga múltjára. Ebből közöljük az alábbiakat: dr. GÁL JENŐ ,,... 1872-ben születtem Kecskeméten. Az ottani főreáliskolába adtak, mert azt hitték, kitűnő mérnök leszek, így lettem ügyvéd. A sors úgy hozta magával, hogy az egyetemi évek után az ország két hírneves védőügyvédjének, Eötvös Károlynak és Visontai Somának irodájába kerültem. Az itt töltött patvarista-esztendők alapozták meg életpályámat. Eötvös Károly oldalán,, mint ügyvéd is működtem és ma is őrzöm emlékeit e legtisztább magyar őstehetség megnyilatkozásainak.” ,,. . . E nagyok nyomdokain lett kedvenc stúdiumom a büntetőjog. Védeni a bajbajutott embert és védelmezni a bajokban vergődő embertömegeket: nincs és nem is lesz ennél különb élethivatás, ameddig csak a jónak, meg a rossznak váltakozása intézi, a föld népének sorsát.” „... A politikai működésemről nem teszek vallomást. Az országgyűlésen és a pesti városházán elmondott beszédeim és írásaim szóljanak helyettem. Csak az az ambícióm, hogy meglássák belőlük jószándékomat, a köz meggyőződéses, önzetlen szolgálatát. És azt,, hogy gyűlölöm a személyeskedést.” „. .. Művészi tartalom nélkül csak korteskedni lehet és demagógiát űzni FÜRDŐ radioaktiv h öf o r r á s GŐZ- ÉS KÁDFÜRDŐ FEDETT USZODA a fórumon. Ehelyett én a költővel tartok: „Anyagot gyúrni mesterségem a többihez mi közöm nékem?” * A könyv szerkesztője azután így folytatja: Gál Jenő dr. már jogászkorában feltűnt két tanulmányával, amelyekkel palyadíjat is nyert. Mint védőügyvédnek számos sikere volt. Az első úgynevezett szenzációs pőre az volt, amelyet a koalíciós kormány tagjai indítottak Habár Mihály szerkesztő ellen. Ö védte annak idején Haver da Máriát és Kéri Pált is.’ Később védője volt Bacher Emilnek és igen nagy figyelmet keltett az a védői munkássága, amelyet a frankügyben szereplő Nádossy lnne volt országos főkapitány érdekében fejtett ki. 1926-ban lett országgyűlési képviselő. Az^ izraelita hitközség életében is jelentős szerepet játszik. Elöljáróhelyettese a pesti izraelita hitközségnek és tagja úgy a hitközség választmányának,, mint a képviselőtestületnek. * Mi még hozzáfűzzük: Budán, a demokrata párt jelölte és meg is választották. Néhány érdekes tanulmányt írt Budáról a napilapok- ban. __________________(D. P.) Széchenyi GYÓGYFÜRDŐ a Városligetben a székesfőváros egyik legmodernebbül felszerelt, legmomimentálisabb gyógyfürdője. Ivókúra. Népgyógyfürdők, nyári (strand) uszoda. KITŰNŐ KÖZLEKEDÉS Császár-kert a legkellemesebb szórakozó, uzsonnázó és vacsorázó hely a Dunamentén, nyitva reggel 7 órától éjfélig. KITŰNŐ ZENE délután 5-töl éjjel 12 óráig. Változatos bácskai konyha. Polgári árak. Társaságoknak a belső helyiségek is mindig rendelkezésre állanak. CSIRSZKA KOMtÁD vendéglős. MINT VET, ÚGY ARAT! Mauthner magnál jobbat f sehol sem kapható MAUTHNER ÖDÖN MAGTERMELŐ ÉS MAGKERESKEDELMI RÉSZV.-TÁRS. Központ: BUDAPEST VH, ROTTENBILLER-u. 33 U j onnan átalakított és megnagyobbított belvárosi eladási'.helyisége a FERENCIEK TEMPLOMÁVAL SZEMBEN: BUDAPEST, IV. KÉR., KOSSUTH LAJOS UCCA 4. SZÁM Főárjegyzék, növényárjegyzék, őszi árjegyzék ingyen és bérmentve gyalogcsapatok egyrésze, összesen ’3000 császári katona, s végre Schöning Ádám tábornok által vezényelt 500 brandenburgi és 500 svéd képezte, iránya az V. számú körbástyától jobbra a Bécsi-kapu közvetlen szomszédságában (a Köffinger-féle ház és kert irányában) nyitott rés volt. Mind a három rohamoszlop Souhes gróf altábornagy parancsnoksága alá lett helyezve, aki éppen napos-tábornoki szolgálatban volt és előrenyomulás közben a jobbszárny oszlop élére állott. A jobbszárnyoszlop rohama minden nehézség nélkül sikerült, mivel a könnyen járható rés cö- löpzetét előbb érte el, mint annak védelmére odasietett ellenfél, s így «-csak igen csekély ellenállásra találván, a rést csakhamar meg- mászta s a jelenlegi Nádor-laktanya helyén — Abdurahmán által létesített — cölöpzet mene- dékvédből (Reduit) az oda visszavonult védőket kiűzte. Legveszélyesebb volt a Spinola által vezényelt középoszlop rohama, mert miután d’Asti, aki a jobbszárnytól elválván, ide csatlakozott és a wallonok élén clőhatolt a rés fölötti cölöpzetig, több golyótól találva elesett, a wallonok már ingadozni kezdtek és a Scherffenberg zászlóalj, mely a védeölöpök mögött álló törökök szívós ellenállására talált, egy percre szintén megállóit, mi természetesen a védők bátor kitartását még fokozta. E kétes helyzetet a bal- szárnyoszlophoz beosztott Fiáth Jámos észrevevén, embereivel a veszély helyére sietett és magának utat törve, ö volt az első magyar, aki ezen az arcvonalon a várba hatolt, és ott övéivel állandóan befészkelődött. Ezalatt a balszárnyoszlop, melynél Károly herceg is megjelent, részint pedig a középoszlopot követve, szintén a várba hatolt, míg a brandenburgiak és svédek jobbára több közellevő kisebb faltörésen másztak fel a bástyára, mialatt Abdurahmán Abdi pasa jenidserjei élén előrerontott s ezáltal a harc a Bécsi-kapu körül a legelkesere- dettebb kézitusává vált, de éppen ekkor jelent meg ott Petneházy Dániel ezredes, aki hajdúival a jenidserek között irtózatos vérontást vitt véghez, amiközben Abdurahmán a Bécsi-kapu melletti bástyán a rés közelében elesett, a jenidserek pedig csaknem mindnyájan felkoncoltattak.“ Közli: dr. Eperjessy István. FRISS VIRÁGOK! Telein: SZOLID ÁRAK! ‘ LOHR IRMA utóda NAGY IMRE LÁSZLÓ II, Fö-utca 1 udvari szállító Telekparcellázás pomAzon 200 D-öles házhelyek kaphatók közvetlenül az állomás mellett. Kitűnő ivóvíz. Pormentes, egészséges terület Gyönyörű kilátás. Jó közlekedés. Kedvező részletfizetés! Építési hitei! Bővebb felvilágosítást ad: ÓBUDA-UJLAKI TAKARÉKPÉNZTÁR III. , LAJOS-UTCA 144. TELEFON: 624—57. ős pót cellán-Árukban flllfPCLjI OÄL LAJOS Budán ™ ■■ II., Széna-tér 7 vozet Tisztviselők nagy árkedvezményben részesülnek. Kedvező fizetési feltétel