Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-03-30 / 991. szám
Budapest, 1930 március 30. Buda! Napló 'Albert, dr. Szabó István, sz. Szabó .László, dr. Szelényi Jenő, Szibei’sz Sándor, Stigmüller József, Szöllősi Andor, Tömösváry László, Umlauf Lajos, dr. Aladár Béla, AV agner Gyula. A társa vacsora során felszólaltak: Szombatliy Kálmán, Ziegler Géza, Hoor-Tempis Móritz dr., Székely Vladimír dr., Petracsek Lajos, Mikler Gusztáv, Ökolicsányi-Kuthy Dezső dr., Krivoss Árpád dr. és Kapcza Imre, aki a stafétafutók szép hasonlatával jellemezte a maga közmunkáját, amit nagy tetszéssel honoráltak a jelenvoltak. _____ „Z ára város öt kútja” című cikkünk néhány liét előtt feltűnést keltett, mert azt bizonyította, hogy az autonómia szent nevében még ott is sérelmet lehet találni, ahol tulajdonképpen valamely közhasznú cselekedetet kellene hálásan megköszönni. A poshadt, fertőzött esővizet ivó Zára városnak az osztrák kormány pompás vízvezetéket épített a dalmát he- [ A Horthy Miklós-híd hossza 394 méter lesz, mely három részre osztható, úgyhogy a középső nyílás 150 méter hosszú legyen a hajóközlekedés miatt. Pályázni lehet azonban olyan megoldásra is, mely a Duna medrét egyetlen nagy nyílással hidalja át, ha a tervező olyan tervvel jön, amelynél a többköltség nem túlzottan nagy és amellett a híd szépségének és monumentális jellegének növelésével kellő arányban áll. A budai rakparton egy 22 méter ^szélességű szabad áthidalás létesítendő. A híd szélessége legalább 22.70 méter lesz. Ezen belül 15.70 méter szélességre kell tervezni a kocsi- utat, 3 vagy 3.5 méter egy-egy oldalon a gyalogjáró. A műkedvelők érdekében. A Magyar Műkedvelők Társulata Török Sándor dr. elnöklete mellett választmányi ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy újból rendeznek kiállításokat s azokon résztvehetnek mindazok, akik a képző-, és iparművészet valamely ágával, olaj-, akvarell-, selyem-, üveg-, és porcellánfestészettel, szobrászattal, grafikával, fa- és bársonyégetéssel, vagy bármely kézügyességre valló munkával nem hivatásszerűen foglalkoznak. A kiállítás iránt érdeklődőknek bővebb tájékoztatót (prospektust) díjtalanul küld Hohlfeld Lajos ügyvezető igazgató (Budapest, József-körűt 77), ÚRI SZABÓ, kiváló szab ász j GLASZ Péter, I., Maros-utca 11. gyekből, de a zárai polgárok ebből autonómiasérelmet csináltak és követelték, hogy az ő lezárt öt kútjukat nyissák meg újból, mire az osztrák kormány úgy oldotta meg a kérdést, hogy ebbe az öt kútba vezette be a vízvezeték friss vizét. Az itt közölt fénykép bemutatja Zára városának ezt az öt kútját (I cinque pozzi), amely képet Rozsnyay Károly n'y. miniszteri tanácsos, aki mint kultúrmérnök tanulmányozta a ciszternás kutakat Dalmáciában, bocsátotta a rendelkezésünkre egy kitűnően megírt ismeretes kíséretében, mely bizonyára nagy értéket képvisel egy megfelelő műszaki szaklap számára, de a mi lapunk szűk keretében e terjedelmes tanulmánynak megfelelő helyet biztosítani nem tudunk. Tulajdonképpen Zára város öt kútjának esete bennünket csak az autonómiasérelem szempontjából érdekelt, mint jellem- bő történelmi példa, de érdekes maga az öt kút is, amelyek fényképfelvétele festői szép képet ad. melyet még Mayerffy Ferenc bérelt. Az 1809-ben Győr alá vonuló nemesi felkelés ellátására szolgáló gulya két hónapig legelt Göd és Csörögpuszta legelőin. 'Ezért a család a király keze aláírásával ellátott „Handbillette”-t kapott bármikor teljesíthető szabad kérelemre. Családi elbeszélés szerint Ferenc császár megnézte a híres csö- rögpusztai ménest, ott is ebédezett a Mayerffy portán, Ferenc úr rengeteget költött a császár-király fogadására, állitólag akkor csináltatta azt az arannyal dúsan metszett üvegkész- ietet, melynek egyes darabjait a család máig őrzi, új utat is csináltatott a kúriához. (Állítólag — a kíséret megbotránkozására — karját nyújtotta a távozó fejedelemnek.) A birtok ma a Floch-Reichersberg lovagoké, Görgey Arthurral is kapcsolatos a puszta, erről Tragor Ignác írt. A. Gödről a városba bejáró Mayor ff y- féle szekerek révén nevezték el az együk lipótvárosi utcát „Göder Gasse”-nak, „Gödi-utcának”. Göder- Götter-ből (Istenek utcája) lett a Götzen-gasse: a mai Bálvány-utca humoros történetű neve. A Mayerffy-féle sernevelőházak — « régi magyar nevet később váltotta te a serfőzö (Bierbrauer) név — Pest több helyén voltak, így a Lipótváros legszélén, az egykori Búvár- harang-utcában (ma az Andrássy szobor áll ott) és a Lipót-utcában, a mai „Újvárosháza” (Váci-utca 04) helyén. A Sörház-utca nevét a Mayerffy-csa- lád senrcvelőháza adta. Volt egy sör- íőzőjük a mai Tömő-utcában is. (Ezt a Schopper-család vette meg, a Lélekmentő munkát végez a Szociális Missziótársulat, melynek Népgondozóhivatalához bizalommal fordulhat mindenki bizalmi, hivatali és háztartási munkaágban betöltendő állás ügyében (Városmajor, Missziósház), a Szoc. Missz. Társulat felkéri a budaiakat, hogy lépjenk be a Társulat pártoló tagjai közé. Tagsági díj évi 5 P tagilletmén'y: a „Kersztény nő”, amelyben útmutatást és buzdítást adnak társadalmi munka végzésére, lelki betegségei orvoslására. Jelentkezni munkára és tagságra a Központi Székházban, I., Krisztina-körút 125. és fönti címen lehet. mos, fest, tisztít saját üzemeiben Telefón: A. 504—93 Külön vidéki oszt. Amit mindenki megnéz. A mező- gazdasági kiállításon méltó feltűnést keltett a Monori Magkereskedés nagyérdekű kollekciója, mely újabb bizonyságát szolgáltatja annak, hogy a „MONORI MAG VEZET”. A kiál„Schoppergasse” nevéből lett a „Tömő-utca”, mint a Freudenthal családéból az „Örömvölgy’’-utca. A Székesfővárosi Múzeum őrzi Ma’yerffy Ferencnek és fia, Sándor feleségének, AVeninger Ludmillának, a Pesten letelepedett Anton Einsle festőtől származó arcképét. (Einsle felesége Ludmilla nővére, Antonia volt. A Weninger család is budai.) A Nemzeti Múzeum regiségtára egy négy alabástromoszlopos órát — a pestbudai órásművesség remekét őrzi a család adományaként. A katonai vonatkozású iratok a Hadtörténelmi Múzeumban vannak. Mayerffy-ház volt az egykori hajóhíd budai hídfejével szemközt állott „Debrecen Városához” cégérezett fogadó melletti ház. A mai Mészárosutca végén levő Dávid-féle dobozgyár és környéke is Mayerffy szőlő volt. Híres volt a dunaparti ház pincéjében levő óriási hordó: a család címerével ékes. A pesti ág kriptája a Kerepesi temetőben van, a főkaputól balra, ide a régi, lehel téri „Váci Temető”-ből hozták át. A család rokonságban állott a Pill- wax pesti kávéscsaláddal, a híres pesti Giergl ötvös famíliával, Szalag László historikusnak felesége Mayerffy Ida, Károly leánya volt. A Pillwax-család iratait (Grimm Vincének, a Kossuth bankjegy- nyomda igazgatójának a Szent Korona ellátásáról szóló emlékirataival együtt) a Mayerffy-család iratai között találtuk meg.) Bevilaqua-Borsody Béla. lított csíráztatási kísérletek kézzelfoghatóan demonstrálták a Monori Mag felülmúlhatatlan csiraképességét. A Kormányzó Ür öfőméltósága különös figyelemre méltatta a Monori kiállítását és behatóan érdeklődött dr. Or- szágh Sándor iigyveztő-igazgatónál a vállalat fejlődése iránt. — Itt említjük meg, hogy kívánatra minden érdeklődőnek ingyen és bérmentve megküldi nagy tavaszi képes főárjegyzékét, valamint most megjelent rózsa- és növényárlapj át és külön ismertetőjét néhány kiváló takarmánynövényről a Magyar Magtenyésztési rt. Monori Magkereskedése, Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 3. BELLEVUE étterem, tánc, jazz. Krecsányi-utca. Erős mozgalom indult a Budai Napló terve nyomán az Országos Színész Szövetségben, hogy Ivrecsányi Ignácról, a Budai Színkör néhai jeles igazgatójáról utcát nevezzenek el. f uyasz. Z1MKA RAFAELRE szül. Sokvary Margit március hó 25-én életének 50-ik, boldog házaságának 27. evében, hosszú szenvedés és a haldoklók szentsegenek ajtatos felvetele után elhunyt. Temetése nagy részvét mellett március hó 27-én volt a farkasréti temető halottasházából, a róm. kát. egyház szertartása szerint. Az engesztelő ^szent miseáldozat az elhunyt lelki üdvéért márc. 31-én lesz a Villányi- úti plébániatemplomban. Mélyen gyászolja lesújtott férje Zimka Rafael, a köztiszteletben álló .pékmester, a Sok- váry, a Pózna, a Lukovszki, a Fritz, a Dobos és a Pásztor-Nagy családok. ROZANEK HUGO nyugalmazott jha jóstiszt, az Első Dunagőzhajózási Társaság Nyugdíjasainak Egyesületének megalapítója és annak megalapítása óta ügyvezető-elnöke, hosszas és kínos szenvedés után, életének 49. évében meghalt. Temetése március hó 27-én volt a farkasréti temetőben. VÍZHIÁNY? Amint múlt számunkban jeleztük, dr. Kozma Jenő a megoldás előtt és megoldás nélkül álló vízellátásunk aggasztó kérdésében szinte ihletésen mutatott rá a Római-fürdő forrásvizére, mint mentő lehetőségre. Csak az igazi páter familias-tól telik kétségbeejtő veszély idején ilyen ösztönös megérzés. Jónak láttuk a felvetett gondolat felől megkérdezni lapunknak egyik — a budapesti forrásokat alaposan ismerő barátját: Fenyeget-e bennünket vízhiány? Hát bizony a főváros vízellátását tárgyaló hivatalos megállapításra támaszkodó ujságközlemények, valamint a vízellátás kérdésével foglalkozó vezető és döntő személyiségek (élükön a nagytudású és csupa tapasztalat Becsey Antallal) kijelentései nem hagynak kétséget aziránt, hogy Budapestet •— emberi számításon kívül fekvő okok miatt — az esetleges vízhiány közeli és rettenetes katasztrófája fenyegeti. És ugyan mit ajánl a vízmű vezetősége a vízhiány elhárítására? — A hivatalos jelentés szerint ezen, — a csapadék elégtelensége miatt a nyárra várható vízhiány biztos kizárásához a fővárosi vízüzem teljesítő erejét legalább napi 25.000 köbméterrel kellene hamarosan emelni, amihez ugyancsak a jelentés szerint — leg-, aláb 85 dunamenti mélykút ásása, a Duna medre alatt egy nagyátméretű csőalagút megépítésre, több kilométeres főcső lefektetése és természetesen a vízüzem kazán- és szivattyú- telepének megfelelő kibővítése kívántatik, ami a hivatalos költségelőirányzat szerint 16,000.000 pengő beruházást és véleményem szerint legalább 2 esztendei munkát jelent. Kínálkozik-e más megoldás a rémes baj elkerülésére? A dolog mai állása mellett, tudva azt, hogy a maga idején Bárczy István polgármester rendeletére Böhm János műszaki főtanácsos a Római- fürdő forrástavának vízhozamát gondos méréssel napi 16.000 köbméterben állapította meg, amit megerősít egy 1926. évi tanácsi határozat, amely a forrástó hozamát 200 másodpercliterben állapítja meg, ami napi 17.280 köbméter víznek felel meg, és tudva azt, hogy a rendelkezésre álló hiteles vegyi vizsgálat szerint, ezen már a rómaiak vízvezetékét is ellátó forrásvíz egészséges, teljesen tiszta, vas- és mangánmentes ivóvízül szolgálhat, amely készen és azonnal és biztosan rendelkezésre áll, a Rómaifürdő forrásvizének felhasználását tartom az igazi és egyetlen gyors megoldásnak. Minthogy a hivatalos jelentés hamarosan legalább napi 25.000 köbméterrel akarja emelni a víztermelést, a Római-fürdő forrástava pedig 17.000 köbmétert ad, hogyan pótolható a hiányzó napi 7000 köbméter? Hangsúlyozom, hogy a Duna 0 pontja felett 12 méteres duzzasztás nyomása alatt álló források hozama, a duzzasztás megszüntetésével a sürgősen követelt 25—30 ezer köbméterre, sőt azon túl is — könnyen fokozható. Különben is ennek a megoldásnak vannak speciális, mondhatnám „versenyen kívüli” előnyei, amiket a logikus rendet nem is keresve felsorolnék, amint eszembe jutnak: A források a talaj szinten felül törnek elő és így a víz a legegyszerűbben és leggazdaságosabb módon termelhető ki; a források több ezer év óta szakadatlanul és változatlanul buzognak és így valamely hatalmas, a most sürgősen követelt mennyiségét messze túlhaladó méretű vízvételre is alkalmas vízágyból eredhetnek; 40 éves közvetlen tapasztalatból állíthatom, hogy e forráscsoport vize a legparányibb lerakódás nélkül való és így az eliszaposodástól mentes, ami — amint látjuk — az elöregedő ásott kutaknál okvetlen bekövetkezik; __ ez a víz, az időjárástól függetlenül, télen-nyáron egyforma mennyiségben tör fel kőzettel csukott és így fertőzésmentes ágyából.- Nagy előny, hogy az alig 600 méteres távolságban már kifeszített Tal- bot-vezeték feleslegessé teszi a vízművek kazántelepének kiterjesztését és egyelőre^ a Duna alatti költséges alagút kiépítését; így azután a víztermelés jelentékeny tömegéhez képest a vízszállítás a kéznél lévő Tal- bot-energiával alig elképzelhető rövid idő alatt megkezdhető úgyannyira, hogy a meglévő vízmű-rendszer mellett ezen forrástó, mint teljesen független és másfajta vízellátás, — biztos és bármiikor tüstént befogható tartalékul is szolgálhat. A forrástavat övező, liozzávetés szerint 50—60 holdnyi jó részben fás terület és a fölösleges víz, közben park, strandfürdő, stadion, botanikus kert vagy más közcélt szolgáló intézmény részére nagyszerűen felhasználható. Ezen okokból tartom szerencsésnek ezt a felmerült mentő-gondolatot. Dubonai Pál. BÚTORASZTALOSTÓL: háló 360-tól, ebédlő 440-től, nri- szoba 450-től, saját készítmény« kárpitosbútorok. Részletre is. 100 pengős havi törlesztésnél kn.Tnn.t- mentesség. MÜBIáER RAJOS „Margit" fióküzlet: II., Margit-kSrut 54 Tel.: Aut. 558—81. Főttelet: VU., Dohány-utca 87. 70 éves cég Tel. J. 373-18. 70 éves cég nujiim CUKORKÁK Kopfmann Jánosnál I., Krisztin] körút 91 II., Margit körút 35 DR0HÁSZKA 1 szőnyegkereskedő KRISZTIN A-KŐRÚT 32 I TELEFON: AUTOMATA 502-16 Magánfelektől vásárolt valódi perzsaszőnyegek jutányos árban. Gép- és futószőnyegek nagy raktára. Kedvező fizetési feltételek ZIMKA RAFAEL SÜTÖDÉJE Főüzlet: I, Horthy Miklós-út 7 Fiókok: I, Horthy Miklós-út20 0, Villányi-út 3. szám DÉLIVASUT RADIOHAZ l„ KRISZTINA-KRT. 99. Tel.507-07 villanyfelszerelési cikkek, csillárok GRAMOFONOK, LEMEZEK részletre is Akkumulátor töltés és javitás FRANCIA-MAGVAR ELEMI ISKOLA II. KERÜLET, BIMBÓ UCCA 9. sz. Igazgató: DR. 8YP088 KATAEIN. Rendes tanulóknak államérvényes bizonyítványok. Bármely iskola 6—13 éves tanulói és leánykái részére francia játékdélutánok. Kezdőknek és haladóknak két-kétórás teajourok, francia társalgás keretében. Kérjen kimerítő prospectust. RUDAS FÜRDŐ A BUDAI FORRÁSCSOPORT LEG- RÁDIOAKTIVABB HŐFORRÁSA A török hódoltság idejében épült s teljes eredetiségében fennálló kényelmes gőzfürdő — Kádfürdő fedett téliuszócsarnok JOGASZOK FIGYELMÉBE! 1 Magánkézből®*™ ELADÓ 1. Juris Prudentia Practica seu Commentaries novas in Jus Hungaricum comj>ositus a Stephano Huszty Editio tertia prioribus correctior Agriae, Typis episcopalibus, Anno M.DCC.XDIY. (egy kötet; bőrkötés). 2. Institutiones Juris Privati Hungarici, quas Nobilis Juventutis Hungáriáé Usibus conscripsit Emoricus Kelemen Uber I. Do personis Pestini, Typis Joannis Thom. Trattner 1814. (négy kötet; félbőr). 3. Corpus Juris Hungarici seu Decretum generale inclyti Regni Hungáriáé Partiumque eidem annexarum ia duos tomos distinctum. Tyrnaviae Typis academicis Societatis Jesu .Anno MDCCEI. Forma Processus Judicii Criminal!» scu Praxis Criminalis. (egy kötet; disznóbőr; kötése hibás). Részletesebb felvilágosítást ad a BUDAI NAPEÓ kiadóhivatala: 503—96. Szabadkézi műbútorasztalos I!., Nar^il-körút 56. Készít saját és hozott tervek szerint 9 rétegű bútorokat úgy egész szobákat, mint egyes darabokat. Vállalja antik bútorok restaurálását. Úgy az általam készített új bútorrá, valamint javításra teljes garanciát adok. Bíró Béla Margitsziget Szálloda, Szanatórium, Diétás konyha Vízgyógyintézet Szobák (hideg-melegviz, telefon stb.) 8.— P-től, fürdőszobával 10.— P. Négyszeri étkezési penzió 8.— Pengő Égési télen ét nyitva DÉLIVASUT K A V É H A Z ESTÉNKINT A VILÁGHÍRŰ WALDMANN-JAZZ játszik Jazz, klasszikus és magyar műsordarabokat. ELISMERTEN JÓ KONYHA. Menürendszer. — Pontos kiszolgálás RAVASZ CUKRÁSZ SZALON BELSOTERME ELŐKELŐ, INTLM, CSALÁDIAS HELY ELISMERTEN JÓ KÁVÉ ÉS SÜTEMÉNY I, KRISZTINa-KÖRÚT TS. T.: A. 502-34 6 EVE NAUTHHER HAH A LEGJOBB! MAUTHNER ÖDÖN megtermelő és magkereskedalml rt BUDAPEST Központ: VII., ROTTENBILLER-UTCA 33' • Fióküzlet: IV., KOSSUTH LAJOS-UTCA 4 (A Ferencrendiek templomával «somban) • Főárjegyzék, növényárjegyzék, öazl árjegyzék Ingyen és bérment»». • TELEFON: JÓZSEF 463-65. 6Urgönyoím : MAUTHNEREK. SZEfJV GEIaXiÉRT GYÓGYFÜRDŐ Vízgyóg'ymtézefc és napfürdő--■--Kü lön férfi és nói osztály fi legmodernebb berendezés Szakképzett személyzet