Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)

1930-03-02 / 987. szám

XXVII. évfolyam. 987. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502—96. Felelős szerkesztő: VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. Ä hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1930 március 2. Kisember ek—Nagy-Budapest Néhány évtizede kísért a vá­rosházán egy kellemetlen gondo­lat, amelynek különben igen szép neve van és úgy hívják, hogy: — Nagy-Budapest. A mai Budapest­tel már csaknem összenőtt, de be­látható időn belül rövidesen ösz- szenövő szomszédos községek be­csatolása alkotná meg ezt a Nagy- Budapestet s ezek között első' he­lyen azok, amelyek befolyással vannak Budapest, életére. Ilyen például Káposztásmegycr, ahol a város vízmüvei állanak. — Rákos­keresztúr, ahol a temetője van, — Rákospalota, ahol a budapesti1 pá­lyaudvar vasúti rendjét fenn­tartó főműhely áll és így tovább: Rákospalota, Pestújhely, Rákos­szentmihály, Mátyásföld, a We- kerletelep és Kispest és a Sorok­sáriét mentén fekvő gyárváros, amely csaknem Soroksárig húzó­dik. Budán Albertfalva és Buda­fok és nemsokára Budaörs, talán Budakeszi is, Üröm és Csillag­hegy. A városháza rövidlátó urai Nagy-Budapest fogalmánál vala­mi' különös meglátási hibába es­nek, mert nem látnak abban egye­bet, mint mammutadminisztrá- ciót, rengeteg munkát és sok új költséget. Ez az a várospolitika, amely nem lát túl az íróasztal peremén. Országok és nemietek sorsát sohasem a falvak döntötték el, hanem mindig a városok. A ró­mai világbirodalmat nem Itália szerezte és kormányozta, hanem Róma. A francia forradalmat nem a bretagnei falvak, — ha­nem Párizs csinálta. A nagy né­met egység szimbóluma — Berlin. És, ha a világ tud valamit Ma­gyarországról, akkor az csak Bu­dapest. Ha kétmilliós világváros volna Budapest, egészen másképpen vé­lekednének Magyarországról az idegen népek. A makói kofák csak hagymát visznek Londonba és nem az ország hírnevét. Két­millió ember zárt területen berak­tározva óriási energiát képvisel, sokkal nagyobbat, mint tízmillió ember szétszórtan. Ha tehát van nemzet a világon, amelynek létér- . deke, hogy kifelé egy sokmilliós világváros képviselje, akkor ez a magyar. De nézzünk szemébe annak a mammutadminisztrációnak, mely a maga óriási arányaiban, egy éven belül megalkotva, talán ve­szélyeztetné ennek a városnak a rendes ügymenetét, de lépésről- lépésre megalkotva, minden zök­kenés nélkül alakulhat át a mai Budapest Nagy-Budapestté. Há­rom fontos tényező követeli egye­lőre az egységes irányítást: — a közegészségügy, a közbiztonság és a városrendezés. Ezek közül kettő: a közegészségügy és a közbizton­ság mint állami felügyelet alatt álló ügykörök már egységesek, . csak a városrendezés kérdése az, mely egyelőre valami közös fórum elé utalandó, nehogy megtörtén­jék a közlekedés rendjének bizto­sításának a hátrányára, hogy egy * Budapestről tervezett 20 méteres átlósutat Újpesten 10 méter szé­lesre építsenek. Ne történhessék $ meg az, hogy, amikor Budapes­ten a közegészségügy érdekében elhatározza a város, hogy észak­ról áthelyezi a gyártelepeket délre és ezt nagy költséggel igyek­szik keresztülvinni, akkor Ká­posztásmegy eren éppen a Duna partján új gyárakat építhessenek és azok füstje fojtogassa a város népét. Ha olyan fórumot tudunk te­remteni, amely ma ezeket a közös kérdéseket intézné és a közegész­ségügy, a közbiztonság és a város- rendezés után bevezetné az egy­séges csatornázást, ezután pedig az egységes világítást, a közös vízszolgáltatást, akkor az egységes közlekedés rendje, melynek óriási szerepe van ennél az egységesí­tésnél, már könnyen megoldható kérdés, amely már nagy részben meg is van oldva. Aki tízlépésnyire fekvő célt akar megközelíteni és folyton azon töpreng, hogy tud-e akkorát ugrani, hogy ezt a tízlépésnyi te­rületet. egy ugrással tegye meg, — az csak nehezen fogja magát rá­szánni az ugrásra és nem ér olyan biztosan a célhoz, mint aki azt nyugodtan tíz lépést téve egymás­után megközelíti. Sok esztendő fog elmúlni, amíg az előbb vázolt módon az egyesí­tett Nagy-Budapesten szó lesz kü­lönös adminisztrációs .kérdésekről és éppen ezért a mammutadmi­nisztráció rémét egyszerűen tö­rülni kell. A székesfőváros adminisztrá­ciója teljesen elhibázott rendsze­ren alapul: — ez a választási rendszer. Ha nálunk nem választ­ják, hanem kinevezik a tisztvise­lőt, aki ma munkaidejének nagyrészét a jövendő választás előkészítésének szenteli, — aki az ügyek elintézésénél kénytelen pártszempontokat venni tekin­tetbe, — ha ez alól felszabadítják, jobb és több munkát fog produ­kálni s az így felszabaduló mun­kaerőket lassan felszívja az a fel­sőbb fórum., amelynek ügyköre növekedni fog évről-évre minden újabb egyesítő kérdés bekapcsolá­sával. A városi tisztviselőket te­hát nem fogja rengeteg munka terhelni és ezzel ez a rém is tö­rülhető. A kis lelkeket hamar megszédí­tik a nagy költségek rémével. És jogosan. A fokozatosan létesíten­dő egységesítés terve azonban se­hol sem mutatja ezt a rengeteg költséget, ami pedig mégis föl­merül, azt búsásan fedezni fogja a város megnövekedett bevétele. Az egyesítés politikai következ­ményeiről egyelőre nem eshet szó, — az 10—20 esztendő után jelent­kező kérdés. Ahogy ezt itt elmondottuk, ez nem rövid néhány évre szabott egyesítő program, ez csak út­irány, amelyen azoknak kell elin- dulniok, akik az egyesítést or­szágos nemzeti szempontból okvet­lenül szükségesnek tartják. A vi­lág többi nagy városában sem ment ez máról-holnapra és Lon­donban még ma is tart, holott már negyven év óta csinálják. Maga a tulajdonképpeni London, amely a londoni főpolgármester jogara alá tartozik, alig valamivel nagyobb, mint Budapest belváro­sa. A többi az csatolt rész, mely véglegesen ma sincs beleolvasztva I Londonba, pedig Londonnak hét­millió lakosa van, de Anglia terü­lete kisebb, mint volt Nagy-Ma- gyarország. A lazább összefüggés dacára kifelé London a világ leg­nagyobb városa és világuralmá­nak ez az egyik titka. De nem kell ilyen messzire mennünk. Itt van Bécs. Gross Wien. Alsóausztria tartomány­nak a fővárosa. A konglomerát. osztrák birodalomnak székesfővá­rosa. 26 különböző kiscbb-nagyobb nemzet és nemzetiség világvárosa, amely egy század óta gátolta Bu­dapestet, hogy a ilágvárossá fej­lődjék. Ez, az egy város uralta egész Keleteurópát. Se Belgrád, se Bukarest nem tudott, tőle vi­lágvárossá fejlődni. Most, amikor ezt a varázslatos erőt Budapest meg tudná sze­rezni önmagának, — miért állja annak útját a városháza és né­hány városházi vezér? Dubonai Pál. ÜNNEP Sötét, szürke hétköznapok virrad­nák reánk nap-nap után tíz esztendő óta. Mint a léket kapott hajó népe, amely nem ismer sem éjt, sem napot és inaszakadtan meríti a vizet, do­bálja értekeit a tengerbe, hogy a víz felett tartsa a hajót és végül mégis a kikötőbe fusson, -— tíz év óta folyik e nemzet zátonyra ' Jött-, betört falú hajójának a mentése és a hajó híd- ján rendületlenül áll a kapitány! Vagy révbe vezeti a hajót, vagy vele pusztul. Az egész világ nézi ridegen ezt a halálküzdelmet. A világító to­rony lámpafénye halvány $ugarát már reánk vetette. Megpihenünk — ünnep van. Minden szem a kapitány felé fordul és a felzdklatott szivek' hangos dobbanása adja hozzá az ün­nepi harangszót. És mégis forog... Megdöbbentő igazságokat szolgál­tat néha az élet. A kétségbeesett em­bert egy-egy lelki meglátás, valami, megvillanása a mennyei gondviselés­nek, a jövőbe vetett pillantás meg­állítja a kétségbeesés útján és ismét bizakodva indul annak a küzdelem­nek, amely előzetesen kétségbeejtette. Az ország sorsán töprengő magyar lélek, a mai meztelenségében, meg- csonkítottságában, keserű válságok közt vergődik az eljövendő sors fe­lett, amikor ennek a sorsnak a job­bik keze meglibbenti a jövőt eltakaró fátyolt, vagy rámutat a jelen olyan nem mindennapi jelenségére, amely új bizakodással, új reményekkel tölti el töprengő lelkét. Valami — nem is oly jelentékeny — kultúresemény készült vasárnap Budán, amely a maga eredményében nem is lehet számottevő tényező és inkább a hivatásom, a kényszerült kö­telességérzet vitte el a városmajori elemi iskolába, amelynek tornatermé­ben színpadot állított a műkedvelők­nek a város. Sokszor túlságosan pon­gyola előadásait rendezi itt a „Budai Iparos és Kereskedő Ifjak Kultúr- egyesiileté”-nek két műkedvelő cso­portja. Erre a vasárnapra tervezte a „Magyar Műkedvelő Egyesületek Or­szágos Szövetsége” azt az első ver­senyt, amely az ország műkedvelő egyesületei között megindult. Négy budai egyesület,, a már említett két csoporton kívül, a MOVE Budavári Sport Club műkedvelőgárdája és az óbudai „Barátság” nevű műkedvelő csoport, mérték ott össze műkedvelő, színjátszó tudásukat, négv darab egy felvonásos vígjáték bemutatásával. A versenyzők között mindegyik jó volt, mindegyik megállta a helyét és adta a legjobbat, ami tőle tellett. Elsőnek jött a „BIKIKE” A) cso­portja, amely a „Motor” című egy- felvonásos vígjátékot mutatta be, ahol Kopper Gusztávné és Schneider József váltak ki. leginkább. A máso­dik versenyző az óbudai „Barátság” volt, a Drasche-féle téglagyár egy­szerű munkásainak az előadása. „Fo­rog vagy nem forog” című paraszt- komédiát adták és az olvasó szíves engedőimével ennek méltatását ha­gyom a legvégére. A budavári mű­kedvelők „Cselszövés” című darabját erősen megtapsolták, mert mind a há­rom szereplő, nagy felkészültséggel és ügyes játékkal jött a színpadra. A negyedik darabot, a „Narancs” című vígjátékot a BIKIKE B) gár­dája mutatta be S. Ilardek Lonci rendezésében, aki maga is ennek a csoportnak legkiválóbb erői közé tar­tozik. A főszerepet Zeidler Mici vitte tökéletes játékkal. Nagyon jók voltak Tarnay Antal, Vukovics Gizi és kis szerepében Ha-rdek Lonci. Ezt a da­rabot szánták főslágernek és ha az óbudai, téglagyári munkáscsoport nem jön közbe, el is vitték volna a pál­mát. De ott voltak az óbudaiak. Négy istenáldotta tehetség, amely megállaná helyét a világ bármely színpadán. A Nemzeti Színháznak nem kellene röstellnie. ha előkelő kö­zönségének ezt a darabot adná, ebien az előadásban. A magyar földből ki­sarjadt négy ős zseni, aminőt a jó Isten csak jókedvében teremt. A leg­természetesebb mozgással, a legegy­szerűbb magyar nyelven, a leggyö­nyörűbbet adták, amit színpadon pro­dukálni lehet. Komédia volt a darab, de aki feldobbanó magyar szívvel, magyar lélekkel nézte ennek a négy egyszerű embernek ezt a misztikusan szép játékát, annak könny szökött a szemébe és visszafojtott lélekzettel nézte ezt a magyar csodát. Idejegyzem a nevüket: llögye Ee- rencné, Pnsztarok Jánosné, Beider László és Barna Mihály. Az álta­luk eljátszott, jóízű kis parasztkomé­dia és az abban kifejtett művészetük örökké égetni fogja éltető lánggal annak a lelkét, aki látta őket. Talán egészen elhibázott lett volna az éle­tem, talán egyik legnagyobb gyönyö­rűségéről mondottam volna le, ha ezt nem látom. Mint újságíró éveken át írtam je­lentéseimet a Nemzeti Színház és a Népszínház előadásairól, de ilyen elő­adást nem láttam soha. Bizakodóbb lettem! Hiszek ennek a nemzetnek a föltámadásában! Mert ahol egy, a város szélén fekvő tégla­gyári telepen a zsenialitás négy ilyen alakban nyilatkozik meg, még hozzá egyszerű munkásemberek között, az ilyen nemzet nem veszhet el soha ! Micsoda szunnyadó energiák, micsoda kipattanásra váró zsenialitások élhet­nek egy olyan nemzetben, amelynek egyetlen munkástelepén, ilyen ará­nyokban nyilatkozik meg a nemzet ősereje, ennek a magyar földnek büszke nemes temiése. Hát mégis csak forog ez a magyar glóbus? ... Viraág Béla. Széljegfyxetek dr. Rakcvssky Éván előadásához: A terek Jelentősége a nagyvárosok építészetében Az Országos Széchenyi Szövetség egyik nagytermében beszélt e hó 26-á,n este dr. Rakovszky Iván ny. miniszter, a Közmunkatanács elnöke, az ő kedves, lebilincselő modorában a terek jelentőségéről és bizonyára szívesen veszik olvasóink, ha közéle­tünk egyik kiválóságának széljegyze­teivel kísérjük az előadást. A terek keletkezéséről mondottak­hoz szóló széljegyzet a következő: „A man ember egyszerűen adott­ságnak veszi, hogy a városban térnek kell lenni, amelyen lehetnek fák, bokrok és padok, amelyeknek közepén esetleg a megfelelő háttér gondos elkerülésével felállított szo­bor ágaskodik, amelyen autók vagy autóbuszok állomásoznak egymás mellett vagy amelyet a piaci ható­ságok jószívűségéből otromba desz­kákból összetákolt és rongyos kát­ránypapírral fedett árusítóbódék tesznek éktelenné. Mindezekbe a mai ember belenyugszik. Belenyug­szik abba is, hogy a különböző jel­legű terek ötletszerűen vannak a városban elszórva, gyakran olyan helyre, ahol semmi szerepűje nincs és távol onnan, ahol nagy szükség lenne reájuk.” Sok érdekeset mondott el a terek ke­letkezéséről, amelyeknek négyféle cél­juk lehet és így négy típusát külön­bözteti meg: — a fórum, — a piac, — a forgalmi tér — és a sétatér. Fórum alatt nem tisztán a római városok középületek által körülvett, az állami életnek szolgáló köztereit érti, mert — „A primitív néger falu közepén is marad egy szabad tér. Itt ülnek törvényt a törzsfőnökök. Ezen a téren zajlanak le a vallásos táncok, Ezen szólal meg a törzset egybe­hívó dobszó és alkalomadtán ezen sütik meg embertársaikat a kanni­bálok. Végeredményében a primitív néger tér is fórum, amint fórum- jellegü tér volt Cet-injében annak a tölgyfának a környéke is, amely alatt Nikita fejedelem az igazságot szolgáltatta.” Terek alakultak ki templomok előtt is és nemcsak azért, hogy a templom perspektívája jobban kiemelkedjen. A templomtervező építésznek volt a kötelessége, hogy a templom homlok­zatát olyan perspektívának megfele­lően tervezze, amely éppen rendelke­zésére állott... „Valószínűleg megkövezték volna azt az építészt, aki az egységes homlokzat egyik felével kiment volna a térre, a másik felével el­bújt volna egy mellékutcába, — amint az új levéltár építkezésénél megtörtént.” A fórumok hivatását és céljait is­mertette .. . „Budapesten a nép gyűléseknek és népünnepélyeknek a Tattersal- ban kell elvonulniolc, amelynek te­rülete a lóvásár igényeinek megfe­lelően van rendezve. A középületek által környezett Országház-teret túlságosan beparkosították. A. ta­vaszi napsütést élvező közönség gyülekezőhelyéül szolgáló clunaparti Vigadó-térre pedig, satnya akácfák közé, kávézó-kioszkot állítottak, ahelyett, hogy kikövezték volna márványkővel és a gyönyörű viga­dóépület és a Duna között meg­alkották volna Budapest egyik leg­szebb fórumszerű terét.” A piactér ősi fejlődésére vezethető vissza... „A csíkos ernyő alatt kövérre hí­zott kofaasszony őse régóta szere­ivel az életben, csak nem viselte mindig a nagysága címet és nem. kötött a szomszédokkal kartelszer- ződést úgy, mint ma.” ... A piacok nagyrészt háromszög- letűek, mert mindenki a piacon akart építkezni és minél közelebb jutni a közepéhez, így lett a végén utcává a tér... ,,A modern piactér be van búto­rozva. Nem bízzák rá az egyes áru­sítóra-, hogy saját Ízlésének és a- higiéniáról alkotott egyéni felfogá­sának megfelelően csináljon bódét magának, még kevésbbé, hogy az állítólag faluról bejött áltermelö árujával szemétdomb közepére te­lepedjék le . . .” így lesz a piacból vásárcsarnok. A forgalmi tér ősi. formája a ke­resztét. Amikor kialakult, senki sem gondolt téralakításra. Kocsisok, ami­kor az egyik utcából a másikba át­kanyarodtak, kissé kényelmesen vet­ték a fordulót és belehajtották a sa­roktelek szélébe. Akkor még nem volt közlekedési rendőr, aki, a szabályta­lanul hajtó kocsist följelenthette volna. A szokásból jog lett és a jog­ból: köztér. Az ilyen, saját erejéből kialakult forgalmi térnek rendesen I (

Next

/
Oldalképek
Tartalom