Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)

1930-11-24 / 1016. szám

# Nap XXVII. évfolyam. 1016. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengd, Sélévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. Felelős szerkesztő: V1RAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. Ä hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1950 november 24. Háládatlan szerep választások idején a pártelnök sze­repe. Soha nem hitt ambíciók duz­zadnak ki és minden önjelölt az, aki megmenthetné a pártot, ha a lista élén vinnék. A lajstromos választás kigondoló ja mellé most olyan kigon­dolom volna szükség, aki föltalálná a párhuzamos lajstromok rendszerét, hogy ezek alapján mindenki listave­zető lehetne. Annyi bizonyos, hogy a hibák elkerülhetetlenek a jelölési sor­rendben, mert nehéz lemérni a jelölt súlyát, amit a politikai mérlegen nem grammnak, hanem voksnak nevez­nek. Annyi bizonyos, hogyha a húsz jelölt mellé az ő hitük szerinti ered­ményt, illetve a szavazók számát oda­jegyeznénk, altkor a húsz jelölt révén hozott szavazatok száma kétszer any- nyi, mint ahány szavazó egyáltalán található a kerületben. Mi marad ak­kor az ellenzéknek? A választási terminus a legvégső­kig van kitolva és — hír szerint — december 20-án volna a választás. A legcsekélyebb technikai akadály már átviszi a választások terminusát a jövő esztendőre. Kérdés, hogy a sza­vazólapokat hány nap alatt tudják kézbesíteni, — kérdés, hogy ez a kéz­besítés simán folyhat-e, — mert ha itt valami nehézség adná magát kény­telen lesz a belügyminiszter eltolni a választásokat, nehogy a kétségbeesett ellenzék telekiabálja Európát, hogy itt valami rettenetes dolgok folynak és pont az ő szavazóikat terrorizál­jak. De nem is fontos, hogy decem­berben vagy a jövő év elején tart- ják-e meg a választásokat. Valami érthetetlen láz kergeti az embereket és az a félelem, hogy lassan kiszedik az államfelforgató pártok kezéből azokat a furfangos eszközöket, ame­lyekkel eddig táborukat bolondítot­ták. Itt van például az ingyenebédek esete. A város által kibocsátott in- gyenes ebédjegyek, adminisztracioná- lis tévedés folytán túlnyomó részben a szocialista párt kezébe kerültek. Ezeket az ebédeket a polgárok adó­jából fizetik és jól tudva ezt, a szo­cialista szakszervezetek ezekre az ebédjegyekre ráütötték a maguk szakszervezeti bélyegzőjét. Nem ildo­mos eljárás, habár tagadhatatlan, hogy trükknek ügyes volt. Ezt a visszaélést kihámozta KOZMA JENŐ <■ és az ebédjegyek új beosztása azt fogja bizonyítani, hogy a polgárság sokkal többet tett a nincstelen szegé­nyekért, mint a szocialisták. Ennek a szélsőséges pártnak a nyomorúság a legerősebb kortesfegyvere. Termé­szetes, hogy mindenáron növelni akarja ezt a nyomorúságot, amiben erős segítőtársa a világgazdaság rom­lása, — és nagyon ügyes dolog volt, hogy ebbe a nyomorúságba a szak- szervezetek vigyék bele — mentő­angyalként — azt a cseppnyi segítsé­get, amit egy ilyen ingyenes ebéd je­lent a kiéhezett ember számára. Nos hát ennek lőttek! Ilyen rejtett fogása még sok lehet az ellenzéknek és a választás rejtel­mes kavarodása felszínre veti ezeket. * Azért írtuk e sorok élére, hogy „háládatlan szerep” választások idején a pártelnök szerepe, mert ezek a ve­zérpolitikusok ilyenkor leadják sole munkával szerzett presztízsük nagy részét, mivel a listán szereplő első három jelöltön kívül a többi 17 se­hogy sincsen megelégedve és ki mást szidna, mint a pártelnököt, aki elfo­gult, részrehajló és kockáztatja köny- ■nyeímfien a választás sikerét. Ezer­bűnét tudják, amelyek között a leg­nagyobb a hálátlanság. Ilyenkor ki­derül, hogy a pártvezér teljesen érték­telen ember, aki egész karrierjét, an­nak a mellőzött jelöltnek köszönheti, aki pedig éppen most számított a pártvezér hálájára. Minden pártvezér g’őgös, nem lehet vele beszélni, pedig mindig az a legfontosabb, amit a mel­lőzött jelölt mondana el, de haj! — most már nincs rá szükség, megtette a kötelességét, feltolta a vezért oda, ahol tulajdonképpen neki kellene ül­nie, vagy állnia. Rettenetesen megtépázva kerülnek ki majd ebből a választási harcból ezek a pártvezérek, ami különben szerencse, mert kénytelenek lesznek presztízsük megíejelése érdekében olyan tevékenységet kifejteni, ami nemcsak az ő tekintélyüket renoválja, hanem ennek a szerencsétlen városnak is hasznára lesz. Mi, akik járjuk a gyűléseket, érte­kezleteket, kortestanyákat, valami lelki megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy ebből a szerteszét csap­kodó, sok szemetet hordozó, za­varos áradatból két nagy eredmény emelkedik ki: — a fürdőváros nagy koncepciója, amely ma már nem szo­rítható többet vissza a sorvasztó kö­zöny mocsarába és — dr. RIPKA FERENC főpolgármester puritán alakja, mely mint érintetlen zászló leng magasan a tülekedő tömegek fö­lött. Budai kérdéseket csak a Községi Polgári Párt vetett felszínre és a leg­fontosabb kérdéssel a mélyfúrások révén termelhető új energia kérdésé­vel, amely megoldaná Buda számos függő kérdését, kezdve a füst- és ko­rommentes levegőtől, a fűtés, a vilá­gítás, a közlekedés kérdéséig csak egyetlen egy helyen, a Kelenföldén találkoztunk BECSEY ANTAL egyik nagyarányú párt gyűlésén, ami ért­hető is, mert ezt a kérdést Becsei/ Antal van hivatva átvinni a köztu­datba és belevinni a városi politikát vezérlő kérdések között az első helyre. A mélyfúrások kérdése kapcsolatos , elválaszthatatlanul a fürdőváros és az j idegenforgalom ügyétől és, ha a ve- [ zetőpolitjkusok ezt a kettőt tették meg a várospolitika tengelyévé, okvetlenül oda kell kapcsolni a mélyfúrás ügyét is. A közönség kedves figyelmének a jelét abban látjuk, hogy valahányszor sor kerül e gyűléseken a fürdőügyre, mindig kijut az elismerésből a Budai Naplónak és a szerkseztőjenek. Kö­szönet érte. E nagy kérdések pátronusa a fő­polgármester általánosan tisztelt sze­mélye, rendkívüli egyénisége, aki még ellenfeleinek a tiszteletét is kivívta és ma ennek a városnak, de főleg Buda reménységének inkarnációja. A választás esélyei hozhatnak meg­lepetéseket, de ez a két tényező sér­tetlenül, sőt megerősödve, megtisz­tulva keiül ki ebből a harcból. ■i!■ miiíi nim immun mi irrmi—iotib i i irrminrr Elindult a nagy eszme... A budai fürtiöügy diadalútja Csak az első harangszó kellett, hogy ennek a megváltó, nagy eszmének a csendes rajongói, zajtalan előmunká- sai ünnepi köntöst öltsenek és elhoz­zák áldozataikat erre az oltárra ahol e város szebb jövőjének mutatják be az áldozatot. Mindig ünnep e lap számára, ami­kor a telefon, a posta meghozza az örömhírt, hogy a nagyok, hivatottak sorából jön ismét valaki zászlótartó­nak. Most Miklós Elemér dr. min. tan., az Idegenforgalmi Tanács főtitkára írta nekünk az alábbi lelkesítő soro­kat: Tisztelt, kedves Barátom. Betegen nem tudtam résztvenni azokon a nagyérdekű összejövetele­ken, melyekről oly színes tudósítások jelentek meg a Budai Naplóban. En­gem, mint tudod, főleg az idegenfor­galmi problémák érdekelnek. Ha nem 1 lennék születés és szív szerint is hű- 1 séges budai polgár, akkor is el kel­lene ismernem a több mint két évii- 1 zede végzett objektív bel- és külföldi tanulmányaim alapján, hogy a magyar idegenforgalom összes reménysége, jóformán százszá­zalékig Budán vannak egybehal­mozva. Többet! mondok, nemcsak a magyar idegenforgalom, do az egész magyar gazdasági fel­lendülés tengelye és gócpontja a Buda csodálatos erejű gyógy­forrásaiban és gyönyörű hegy­vidékében van elrejtve. Ezeket a kincseket kell hozzáférhe­tőkké tennünk, kamatoztanunk az is­mert budai önzetlenséggel az egész ország számára. Ebben a munkában játszik vezető- szerepet a te bölcs vezetésed alatt álló Budai Napló, ennek a munkának sikeréért ajánlom én is fel teljes lel­kesedésemet, teljes munkabírásomat. Adja Isten, hogy a legközelebbi ta­vaszra már valóra váljanak a mi re­ménységeink a világ legszebb gyógy­helyének megvalósítására. Régi ragaszkodással és barátsággal tisztelő híved Dr. Miklós Elemér Kozma Jenő az iparosokért I ReresKedelmi Kormány elfogadta előterjesztését Más pártok csak beszélnek az ipa­rosok sérelmeiről, — ellenben Kozma Jenő, aki a gyakorlati élet politikusa, — tettekkel bizonyítja az iparosok érdekeinek komoly szolgálását és olyan előnyöket biztosított a fővá­rosi kézműiparosok számára úgy a közmunkák kiadása és elszámolása te­rén, mint pedig a különféle terhek enyhítése körül, hogy nem csoda, ha elismerésképen melléje áll most a vá­lasztásnál az egész iparos társadalom, mint egyember. Sikerült a kereskedelmi kormányt, ahová e hó 20-án küldöttséget ve­zetett, oly előterjesztés elfogadására bírni, mely rendkívüli könnyebbséget hoz a közmunkák elszámolása, kiírása és a bánatpénzek gyors kiutalásánál tapasztalt és az iparosokat károsító eljárásnál. Nagy Antal elnök és Füredi Béla vezetésével megjelent asztalos ipar­társulat népes küldöttségét mutatta be Kállai/ Miklós kereskedelemügyi államtitkárnak Kozma Jenő orszgy. képviselő és a KÖZSÉGI POLGÁR! PART elnöke, mely alkalommal ki­fejtette, hogy —1 éppen csak a keres­kedelmi minisztérium kivételével a különböző hatóságoknál nem munkanemenkint történnek a munkálatok kiírásai és ezáltal a szakmunkákat végző ipa­rosok kényszerítve vannak arra, hogy, a minimális haszon legnagyobb részét egy-egy generál-vállalko­zónak adják le. Kérte Kozma Jenő az államtitkárt, hogy a kereskedelemügyi miniszté­rium teljes súlyával hasson oda, hogy Egy budai kis muzsahajiék A Kisfaludy-Színház SörSénefe Irfla: GEGUS DÁNIEL űr. I. Élt itt Budapesten valamikor egy furcsa és eredeti ember, aid. nagy ze- ned talentum volt s egy időben a A épszmhaz karmestere. Úgy hívták, hogy Seriy Lajos. Nagyon szép ma­gyar nóták altadtak meg a lantján, Blahánénak kedves muzsikusa volt. Népszínműhöz is írt muzsikát. Ez az aP™; erősen tótos akcentusban be- szjélő, __ remek, színmjagyar nótákat fabrikáló emberke egyszer valaho­gyan nagy elhatározásra ébredt. Szín- igazgatóvá csapott fel. Óbudán, a Dunaparton nyakon csípett egy el­hagyott raktárt s ebből felépített egy színhazat s elnevezte azt az első út­törőről, „Kisfaludy” színháznak. Egészén rendes színház volt ez, front­tal a Dunára, szemben a Margit-szi- getteí, csinos homlokzattal, közepén Kisfaludy Károly szobrával. Volt szabályszerű előcsarnoka, páholysora, színpada, zsinórpadlása, még vasfüg­gönye is. Ide szervezett a jó Seriy Lajos egy egeszen ^ tűrhető társulatot, s ezzel megcsinálta a kissé kieső Óbuda mú­zsahajlekat. Valami kis misszió is lo­bogtatta volna a színházalapítót, ha az éppen nem Seriy. Mert Óbudára ráfért akkor is egy Ids magyarosítás. Berly azonban széltében-hosszában hangoztatta, hogy ő nem az óbudai­aknak csinálta ezt a múzsahajlékot, olló! Nem bizony, hanem a pestiek­nek! El is képzelte a fantáziája a Dunaparton a Lajos-utcában a fiakkerek hosszú sorát, amelyen a pesti közönség, kinek ízlésiót a Nem­zeti, a Népopera és egyéb színházak nem elégítvén ki, kiszáll a Kisfaludy- színházba, hogy egyszer már egy igazi művészi előadást is élvezzen. Serlynek különben igen jó társu­lata volt, a vidéki színészek legjobb erői: Cservári lima, Gyurmán Alice, Salamon Katinka, Kardos Andor, Kiss János, Szentes János, akikre hirtelen visszaemlékeztem. Seriy maga volt a karmester. Sok jó dara­bot, jó előadást láttam a direkciója alatt, de azért mégis megbukott. A jó óbudaiak nem jöttek a színházába, mert megaprehendáltak a kij ('leüté­séért, hogy nem nekik csinálta a színházat, a pestiek pedig tennészete- sen nem jöttek a fiakkereken. Beadta hamar a kulcsot, mérgében kivándo­rolt Amerikába egész családjával. Most is él, úgy tudom eléggé boldo­gult. Sőt nemrégiben olvastam róla egy tudósítást, hogy odakint az ame­rikai magyarok valami jubileumát ünnepelték, karmesterit, vagy igaz­gatóit, nem tudom. Könnyen lehet, hogy a harminc, vagy harmincöt évet, mert amikor a Kisfaludy-szín- házat alapította, annak körülbelül 3d—35 éve lehet. Ugylátszik Ameri­kában nagyobb népszerűségre tett szert, műit Óbudán. A tudósítás azt is elmondotta, hogy két művész le­ánya van, akik a társulatának a gyöngyei. Sőt valamelyik újság az egyik művésznőtől naplót is közölt, amelyben Seriy Lajos leánya el­mondja amerikai küzdelmeiket és bol­dogulásukat. Seriy Etelka naplójá­ban megakadt a szemem egy másik néven: Vida Etelka. És megjelenik előttem egy szép barna leány mosoly­gós arca, áld boldog tizennyolcéves szívünket gyújtotta valamikor lángra, amikor kezdő színésznő korában fel­csaptunk mellé komédiásoknak s a süket ripacs Lőrinezi társulatánál Budafok közönségét báj öltük el mű­vészetünkkel. A „Falu rossza” Fe­ledi Lajosában s a „Piros bugyellá- ris” Kósza Gyurkájában mutatkoz­tam be, mint színész s különösen eb­ben a második szerepben lehettem ki­tűnő, mert a közönség azt suttogta rólam, hogy egyenesen a Népszínház tagja vagyok. Lám, ha „akkor látok a világba”, talán többre vihettem volna, mint a rendőri pályán! Nem tudom, a jó Seriy Ameriká­ban megvalósította-e egy másik ked­venc ideáját, az újszerű városépítést. Előttem egyszer azt fejtegette, hogy várost olyanformán kell építeni, hogy középre jön a templom, azután kör­alakban egy sor kert, utána egy sor ház, utána megint kert. íme, a kert­város ideája, tanulhatnának tőle a Budapest kertváros építői. Seriy után a kis múzsahajlékot Fe­jér Dezső bérelte ki nem nagyon hosszú időre. Fejér Dezső direktor- sága, — most valami filmirodája van Pesten, — azért hagyott nálam ma­radandó emléket, mert vele jött a Kisfaludy-színházhoz az én szegény kis művésznő feleségem, Kápolnay Irén. Meg kell magyaráznom, hogy voltaképpen honnan ismerem én any- nyira ennek az óbudai múzsatemp­lomnak a történetét s hogy tudok annyi müident igazgatóiról, színé­szeiről. Rendőrgyerek voltam abban az időben, fogalmazó s hivatalosai! jártam ki a Kisfaludy-színházba. Itt is, ott is akadt valami kis kurizálni való s valahogyan úgy megkedveltem ezt a kis színházat és kedves, intim életét, hogy majdnem szerződött tag számba mentem el. Különösen a Fe1- jér Dezső érája alatt s folytatólag Kövessynél, amikor már szívbeli erő­sebb szálaik is odakötöttek a duna- parti kis színházhoz. Egy kis re­gényke kezdett szövődni köztem és a társulat szubrettje között, amely ké­sőbb, évek múlva, egészen komoly há­zassággal végződött. Szegény kis pri­madonnám, édes jő Ms asszonyom, mennyi kedves emléked elevendik meg előttem, amikor ezeket a sorokat szántogatom. Ki sejtette volna még akkor, hogy ez a kedves regény tragédiává fejlődik, amikor fiatalon, ragyogóan, tele életkedvvel és víg- sággal itthagytál, én drága Ids mű­vésznőm, a sors zordon, kiszámítha­tatlan kegyelméből, vagy játékából. „Egy perc és összeomlik egy világ Egy perc és lám kialszik annyi láng, Egy perc és nincs más, csak a siralom: Egy bús kereszt s egy virágos [halom ...” Fejér Dezsőnek is elég jól meg­szervezett- társulata volt. Mégis ha­mar megbukott. Pedig ő nem hir­dette, hogy nem az óbudaiaknak ját­szik. Az ő direlctorsága alatt ismer­kedtem meg a legnagyobb magyar dalköltővel, a szegény Dankó Pistá­val. Egy népszínművét adták elő, a „Cigán'yszerelmet”. Később - Porzsolt is előadatta a Népszínházban. Fekete, száraz, beteges, igazi ci­gánytípus volt ez az istenáldotta költő. Sokat voltunk vele együtt a Bródy Náci mókusutcai kávéházában, — ez a jó Náci is elpusztult már, — nem egyszer vette kezébe a nyirety- tyűt és játszott nekünk a nótáiból. Darabjában, a „Cigányszerelem”-ben, a Rigó Jancsi történetét írta meg, egészen jól kezelvén a tollat is. Hát még a nótái, amikkel felékszerelte! Itt énekelte duetben Salamon Ka­tinkával Kápolnay íren a „Lemon- dás’-t, Katinka az elhagyott cigány­asszony volt, Kápolnay Irén egy ked­ves kis fecsegő cigányleány, a Mar­osa. „Madár vígan dalolva lombos ágon, lágy esti széltől csókdosott vi­rág.” A refrénje: „Hideg szobor vagy, megsem értenéd”. Meleg, lágy, szomorú akkordok, egyike Dankó legszebb alkotásainak. Itt énekelte Latabárné, hogy: „Eltörött a hege­dűm, nem akar szólani”. Vidáman csendül fel ez a pajzán nóta is: „Kisteleki hat rongyos, megállj, meg­állj te rongyos, füstösképű eimbal- fhos”. És így tovább. Ragyogott, szi­porkázott a sápadt cigányköltő ma­gasba szárnyaló, istenadta talentuma, szinte kimeríthetetlen volt gazdag mélységében. Az előadás is kitűnő volt, talán jobb, mint később a Nép­színházban. Ezek a színészek mintha, jobban megértették volna az ágról- szakadt, hozzájuk hasonló költőt, aki égő szemeiddel folyton ott járt közöt­tük s behorpadt melle lihegve, lá­zasan emelkedett, amikor egy-egy nó­tájának szívből tapsolt a közönség. Jó Dankó Pista, te Isten kegyelmé­ből alkotott költő, szeretettel, meg­hatottsággal állok meg emléked előtt s büszkeség tölt el a gondolatra, hogy valamikor magad gyönyörköd­tettél a hegedűd hangjaiban, alnelv csak úgy ontotta a legszebb, legéde­sebb magyar nótákat. Nekem valahogyan úgy tetszik, hogy te, szegény beteg, köhögős árva cigány, te voltál a legnagyobb ma­gyar nótafa, a Cinka Pannák, a! Bi­hariak utóda, lelkűknek, tehetségük­nek az igazi örököse, a legnagyobb magyar dalköltő. Petőfi azt mondja Sbakespeareről: „Megrabolta a ter­mészetet, mi csak azt szedegetjük, böngészgetjük, amit éppen otthagyni kedve volt”, Dankó Pistára is appli­kálhatják ezt a magyar nótaszerzés­ben leszármazott örökösei. Cigányszerelem, Dankó Pista s egyéb sikerek dacára a jó Fejér Dezső mégis csak kénytelen volt ott­hagyni kipusztulva, — igaz, hogy ennek a jó fiúnak sohasem volt pénze, úgy tudom ma sincs — az óbudai színházat s jött utána Kövessy Albert. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom