Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-03-03 / 944. szám

Budapest, 1929 március 3. BUDAI NAPLÓ 3 S Z E M É It Y I hírek Bódy Tivadar dr. elnök körlevélben kéri a hegyvidéki egyesületek szövet­ségébe tartozó egyesületeket,^ hogy tagnévsorukat, név, foglalkozás, la­kás, sürgősen küldjék be, egyúttal az illető egyesület jövő évi közprogram­ját is, hogy az még az 1930-iki költ­ségelőirányzatba felvehető legyen. Papanek Ernő dr. miniszteri taná­csos 21 éves fián, aki nehezen lábolt ki a mellhártyagyulladásból, hirtelen vakbéloperációt kellett végezni, ame­lyet azonban Ádám professzor sze­rencsésen végrehajtott és megmen­tette ezt a köztiszteletben álló csa­ládot az őt fenyegető csapástól. Andróka Károly főkapitány he­lyetteshez is belopódzott az influenza, pedig az ő egészségére nemcsak az egész rendőrség, hanem egész Buda vigyáz. Ez a csúf baj vizűm nélkül ‘jött, tartózkodási engedélye nincs és mégis orvul megtámadta a rendőr­ség egyik első tisztviselőjét, akinek állapota iránt szeretettel és érdeklő­déssel van mindenki. Pávai Vájná Ferenc dr. bányafő­tanácsos, a H. M. T. tagja, nem tar­totta meg febr. 28-ára hirdetett elő­adását a Többtermelési Ligában, mert magas korú édesanyja tüdőgyulladás­ban megbetegedett. Tury Zoltán dr. közigazgatási bíró borestje a Pénteki borgazdatársaság- ban, mint előrelátható volt, számos vendéget vonzott és kedves ünnepel- tetésben részesítették az illusztris borgazdát. Fischer József műépítész, kir. ta­nácsos nyerte meg a Károly-körút ás Dob-utca sarkán épülő Erényi­féle épület első díját szűkebbkörű jeligés pályázaton. Tausz Béla dr. főorvos, az Idegen- forgalmi Szövetség igazgató-alelnöke és a H. M. T. tagja, aki most Ró­mában rész'tvesz az Idegen forgalmi Világszövetség ülésein, szíves sorok­ban üdvözölte a Hollós Mátyás Tár­saságot. Balogh Gyula, a Faluszövetség igazgatója ischyasban súlyosan meg­betegedett, oly mértékben, hogy a neki szülőfalujában fölajánlott sásdi kerület kép viselő jelöltségét sem tudta e miatt vállalni. Lakásán ápolják. Bodro&sy Géza ny. gyógyszerész, a Budai Napló volt alapító társtulaj­donosa betegen fekszik Koronaőr­utcai lakásán. Forró Imre ny. főigazgató, a város­majori egyházközség egyik vezérem­bere, nehéz kétoldalas tüdőgyulladás­ból szerencsésen felépült. Rónay ^Károly dr. I. kerületi kir. közjegyző a miniszter engedélyével cserélt Rónay Tibor dr. vásárosna- ményi közjegyzővel. _ Teyeli Mihály a budapesti II. ke­rületi állami Mátyás király reálgim­názium igazgatóját a kormányzó az V. fizetési osztályba kinevezte. Parády László dr. kir. ügyészt az Alagutnál^ elütötte az autóbusz. Borda­töréssel ^ és agyrázkódtatással az Uj Szent János kórházban ápolják. A budai ügyvédek közül az Ügy­védi ^Kamara legutóbbi tisztújító közgyűlésén beválasztotta a választ­mányba az I. kerületből Bartók Fe­renc dr., Glatz Erich dr. és Osvárth Ferenc dr. ügyvédeket, a II. kerület­ből Kozma Jenő dr., Pajor Rezső dr. és Zboray Gyula dr. ügyvédeket. SZEMÜVEG Zibrinyinél, I, Attila u. 12 Túzokot fogtak Budán, még pedig a. Hűvösvölgyben. A Hidegkúti is­kola altisztje, Früh Mátyás feb­ruár ho 23-an a Hidegkúti-utón egy félig megfagyott, magával tehetet­len hatalmas túzokot talált. A Hű­vösvölgyben igen ritka állatot haza- vitte; felélesztette s meg is etette. Major István igazgató értesítette •erről az Állatkert igazgatóságát, WINKLER ANTAL „HÁROMOERÉB** vendéglője (a „régi Pilseni“) II., FOUCCA 8. SZ. elsőrangú magyar konyha, közismert kitűnő fajborok UDVARI SÖR Társaságok számira külön termek ZONGORÁVAL! Heggel 5 órától nagyszere korhelyleves. ZÓNARÉGGELI ahonnan azonnal kiküldöttek egy j madárszállító kocsit és a jól fejlett, ! pulykánál is nagyobb madarat, amelynek gyönyörű szárnyai kiter­jesztve egy és fél méter ~ hosszúak, átvitték az Állatkertbe, amelynek dísze lesz. A Hollós Mátyás Társasás febr. 25-én tartott összejövetelén elhatározta, hogy saját alapja gyarapítására március hó dere­kán teaestét rendez a Bellevue szálló éttermében, amelyre meg­hívja mindazokat, akik szívesen gyarapítják ennek a társaságnak a pénzalapját és lehetővé teszik, hogy folytassa ezt a nagyszabású eszmei munkát Buda érdekében. A teaest egyik kimagasló pontja Weisz Margit zongoraművésznő, a ma élő Mozart-interpretátorok légid válóbbjának előadása. Meg­hívót minden érdeklődőnek szí­vesen küld a társaság, aki címét telefonon bejelenti a háznagyi irodának Aut.: 502—96. Tervbe vette a társaság egy Rákosi emlékünnep rendezését és megtartja március hó második felében azokat a bejelentett elő­adásokat, amelyek még kapcsola­tosak az eltemetett forrásokról folytatott előadásokkal. ZVERKÓ cipő elegáns és megbízható Borünneppé vált a Budai Társas­kör borestje, amelynek borgazdái: Kádár Gusztáv, Marik Ernő, öszoly Kálmán és Thoma József febr. hó 2S-án estére látták vendégül a kör tagjait és a meghívottakat. Ünneppé avatta ezt OSZOLY KÁLMÁN iskolaigazgató előadása, amelyik tár­gyánál fogva nagy közönséget von­zott és felölelte Budának olyan ér­dekeit, föltárta olyan hiányait, ame­lyek Buda minden barátját már elő­zetesen lekötötték ez esthez. Álig van Budát érintő kérdés, melyet föl ne ölelt volna, egyszerűen és nyu­godtan tárgyalva, méltatva és bí­rálva azokat. A közönség figyelmét lekötő, nagy gonddal szerkesztett előadáshoz hozzászóltak: Hoor-Tem- pis Móritz dr. és Kádár Gusztáv. Az estnek e részével legközelebb részletesen foglalkozunk. Előadás után a társaság levonult a Déli vasút földszinti éttermébe, a hol a társasvacsorát tálalták és a vendégeket a második fogásnál Fejér József ny. államtitkár alelnök üd­vözölte, első sorban Ereky Károly v. minisztert. Hoor-Tempis Móritz dr. társelnök Holtzspach Ödön h. elöljárót és a borgazdákat köszön­tötte fel. Az üdvözlést megköszönte Ereky Károly, aki érdekes beszéd- fjen emelte ki, hogy luxust űzünk a tehetségekkel, amilyen Hoor-Tempis Móritz és azok vagy ingyen dolgoz­nak, vagy parlagon hagyják. György Lajos felhívta a társaság figyelmét Ereky angolországi szereplésére, ami arra késztette a * volt minisztert, hogy újból felszólaljon és az ipari, nálunk a mezőgazdasági proletáriátus kérdésének telepítés útján való meg­oldását amerikai módszer szerint megvilágította. Viraág Béla az új energiákat kereső magyar tudósokat köszöntötte. — Marik Ernő a bor­gazdák nevében mondott szellemes köszönetét, — Kejzlár Gyula dr. Ereky és Hoor-Tempis érdemeit mél­tatta, — Thoma István és Oszoly Kálmán a borgazdák nevében szól­tak, — Kapcza Imre a magyarság szerencsétlen helyzetével és viszo­nyaival foglalkozott magas színvo­nalon álló felszólalásában, — Hoitz- spach Ödön pedig megköszönte a neki szóló üdvözlést, lelkesen üdvö­zölte Oszolyt, előadásával kapcsola­tosan. Szokatlanul meleg hangulat uralta az egész estét. •Sopro n-O j 6 rí* TEJET, mert ex a legjobb és legmegbízhatóbb Telep és fcode : Sopron-, Oyór- és Vasmegyei fetgesdasAgl [ft L, Pehérvérl-ut*7.Tel. J. HBMH TJgetöversenyek Budán. Az ügető­versenypálya már csak ez évben ren­dezi versenyeit a régi versenytéren, mert az Andrássy-út meghosszabbí­tása miatt a versenyteret felosztják és beépítik. Az Ügetőverseny-Egyesü­let most új pályát keres és felmerült a gondolat, hogy azt esetleg Budán vagy a kelenföldi, vegy pedig az óbudai medencében rendezik be, ami e két városrész fejlődését erősen szol­gálná. Kívánatos volna, hogy a budai bizottsági tagok ezt a törekvést hat­hatósan támogassák és előmozdítsák, mert Buda — világfürdő eszméjének ez is egyik fontos kelléke. — Ügető­versenyek megnyitó napja lesz már­cius hó 3-án, amikor az 1929. évi versenyeket kezdik a régi pályán, délután fél 3 órakor. Érdekes verse­nyekre van kilátás, nagyszámú neve­zéssel. Baj történt a Budai Napló leg­utóbbi számánál, még pedig a kézirat szállítás körül, ahol megesett az a sajnálatos eset, hogy szállítás közben a Badál Ede búcsúlakomájáról írott tudósítás lapjai közül kihullott egy, — pont az, amely Székely Vladimir ny. főkapitányhelyettes rendkívül szellemes felszólalásáról számolt be. Székely Vladimír dr. pompás humor­ral átszőtt beszéde váltotta ki tulaj- donképen a hangulatot, mely azután ezt az estélyt bearanyozta. Választmányi ülést tart március hó 5-én este 8 órakor a III. kér. Egyesült Polgári Társaskör. Az iparosság ezer baját tálalták föl vacsora után a II. kerü­leti Iparoskör e hó 24-én este rende­zett elnökiktató és tagavató áldomá­sán. Örömünnepnek készült ez a tár­sasvacsora, de elöntötte a keserűség hulláma és kifakasztotta azt a pusz­tuló iparosság elkeseredése. Váh Gábor ügyv. elnök üdvözölte a meg­jelenteket, elsősorban dr. Tury Zol­tánt, az új elnököt, azután' Guth Ferenc dr. új elöljárót, az I. kerületi Iparoskor kiküldötteit, aldk dr. Kri- voss Árpád vezetésével jelentek rveg, üdvözölte a sajtót és dr. Kozma Jenő orsz. gyűl. képviselőt. Utána Pénzes Mihály dr., a kör ügyésze méltatta dr. Tury Zoltán értékes sze­replését, amely új életet teremtett az Iparoskörben, új tagokat vonzott, békét teremtettt a régi tagok között és olyan hiteltényezőt teremtett, mely segíteni van hivatva a kisiparos hi­telviszonyain. A következő szónok Markó Élek, aki az I. kerületi Ipa­roskor nevében köszönte meg az üd­vözlést, nagyon ^ sötét színekkel raj­zolta^ meg a kézműiparos helyzetét, a reá nehezedő, folyton szaporodó terheket, ami ennek az osztálynak a pusztulását jelenti. Ki fog elléntállni az államfelforgató áramlatoknak, — kérdi — ha ez az osztály elpusztul. Erős szavakkal í lél te el a bankok el­járását, amelyek csak a mgánhasznot keresik és nem állanak a nemzeti termelők szolgálatál tan. Poharát arra a segítő kézre emelte, amelyet Tury Zoltán nyújt az iparosság felé. A feí- viharzó indulatok csillapultával Sza- lay József miniszteri tanácsos a Bu­dai Polgári Kör üdvözletét tolmá­csolta azzal a kívánsággal, hogy a két társaskör között ápolnia kell a jóviszonyt és erre a barátságra ürí­tette poharát. Meleg ovációval fo­gadták a szólásra emelkedő Tury Zoltánt, áld kedves bevezetés után bejelentette, hogy törvényjavaslatot szerkesztett, mely szerint az az ipa­ros, aldt jövedelemadóval megterhel­tek, az a hátralékos adóját három éven át kamatmentesen törleszthesse. Nagy könnyebbséget jelentene ez a túlterhelt iparosság számára. Ami pedig Buda fejlődését illeti, arra nézve az volna a terve, hogy a három budai kerület a befolyó adókból fe­dezze a maga szükségletét ‘és ez a pénz maradjon Budán. Beszédét itt „Los voni Past” felkiáltással szakí­tották meg. Kifejtette azután, hogy a budaiak Pestre járnak vásárolni, mert ott jobb és olcsóbb árut kapnak és azért kívánatosnak tartja, hogy a budai iparosok igyekezzenek elérni a pesti nívót. Mint elnök, eddig csak a gyermeklépéseket tette meg, de ígéri, hogy erős, nagy léptekkel vi­szi előbbre az iparosság ügyét. A kö­vetkező szónok dr. Kozma Jenő, aki Buda építkezésének föllendítése ér- deliében szükségesnek tartja a 30 éves adómentességet, de nem tíz évi lejárattal, hanem csak három évessel, mert mindenki az utolsó esztendőben épít. De kényszeríteni is akarja a telektulajdonosokat gazzal, hogy nagy telekértékadót vessenek ki azokra, akik nem építenek. A belterjes vá­rosfejlesztésnek a hive, mert. nem tartja helyesnek azt az eljárást, hogy valaki a Svábhegyen villát építsen és másnap arra akarja kényszeríteni a várost, hogy számára útat, csator­nát, világítást, gázt és vizet vezessen a villáig, mert ezt a város belsejében lakó polgárságnak kell megfizetnie. Sürgeti a minden ipart éltető épít­kezést és keresi a módokat, hogy ezt miként lehetne elősegíteni. A meg­induló vita előtt felszólalt még Wa- gács Mihály és a vegyes ipartestület nevében üdvözölte Turyt, aki nem­csak látja a bajt, de segíteni is tud rajta. Dr. Krivoss Árpád az iparos­ság szervezetlenségét tette szóvá, mert így a felelős tényezőknek nincsen kivel szóbaállania és ezek a kor­mányzati tényezők is sinylik ezt a szervezetlenséget. A Szavait követő vitában Resztvettek: Máté István, Kozma Bernát, Mészáros József, Hornbach Jakab, Mihelyi István, Sógor József és Vukovich István. Majd Guth Ferenc dr. a kerület új elöljárója fejtette ki álláspontját és az iparossághoz való viszonyát és Tury Zoltán válaszolt összefoglalóan a felszólalásokra. — Nincs elegendő terünk, hogy az érdemes felszólalá­sok mindegyikével részletesen fog­lalkozhatnánk és csak azt sajnáljuk, hogy ilyen iparosgyűléseken nem képviseltetik magukat kellőképpen a hatóságok, mert sok olyan jutna tu­domásukra, amit a túlterhelt, szen­vedő emberek közvetlen tapasztala­taiból szűrődött le. Versengés a stadionért. Mindenki érzi azt a nagy fontosságot, amit a nemzeti stadion nemcsak a sportterj- lesztés, hanem a városfejlesztés térén jelent és immár évek óta tart a vita afelett, hogy ez a monumentális köz­épület tulajdonképpen hova épüljön. Ma már eléggé tisztult a helyzer, mert kiderült, hogy azok az ötletsze­rűén felvetett helyek, amelyek eddig szerepeltek, nem alkalmasak arra, hogy azokkal az intéző körök komo­lyan foglalkozzanak. A ligettelki dűlőn, vagy a rákosi rendezőnél ter­vezett stadion fnllasztó, kormos, piszkos levegője nem alkalmas a sport fejlesztésére. A stadionnal át kell jönni Budára és itt is annak északi részére, az Óbudán túl elte­rülő felső medencébe, ahol megvan a kétezer esztendős történelmi keret, a kellő gyógyforrásvíz, az olcsó terület és a pompás levegő. Közlekedés szempontjából is a legjobb és azután már igazán csak részletkérdés, hogy a stadion a Bécsi-út mentén, az épí­tendő Árpád-templom mellett, vagy feljebb az esztergomi vasút töltésén túl, a Rómaifürdő közelében épül­jön-e fel. Buday Gyula állami reál­iskolai testn. tanár, e hó 20-án az. Országos Közegészségügyi Egyesü­letben, amellett tört lándzsát, hogy az. új nemzeti stadion a Bécsi-út men­tén, a Rádl-malom mellett, az ott fa­kadó dús meleg forrás felhasználá­sával, az úgynevezett Kaszásréten épüljön fel, ami ennek a vidéknek a fellendülését vonná,^ maga után. Itt vezet el a Bécs felől jövő autóút, a városnak is van itt megfelelő nagy telke, a hely sík és nem követel nagy földmunkálatokat s a közeljövőben felépülő óbudai híd révén még gya­log is megközelíthető. A tárgyhoz többen szóltak hozzá, így elsősorban Karafiáth Jenő, azután Szilágyi Ká­roly, Hajós műépítész, Kontra Ala­dár, Kemény Lajos, Szervey György, Rélv Miklós, Viraág Béla és Tárnássv Béla, sok érdekes és érdemes ideát vetve fel és helyeselve az előadó ter­vét. Az ülést Ehn Kálmán dr. a Közegészségi Egyesület alelnöke nyi­totta meg és mondott köszönetét úgy az, előadónak, mint a felszólalóknak. Kómái fürdő A név rangos, de nem módos. Na­gyon messze esik Pesttől de még Bu­dától is. A székesfőváros némi gon­doskodása mellett dunaparti paradi­csom lehetne. Száz bajával foglal­kozott most a „Római-fürdötelep Egyesület” február hó 24-én tartott közgyűlésén Kézdi-Kovács László el­nöklete mellett és felsorakoztatta e festői szépségű budai nyaralótelep sürgősen megvalósítandó kérdéseit. A legégetőbb kérdés kétségkívül a te­lephez való közlekedés megjavítása. Mert a Rómaifürdő és a vele össze­épült Kissing- (Kis Inke) telep la­kossága egyórás, sőt másfélórás kö­zönként járhat csak be a fővárosba, annak dacára, hogy a III. kerület­hez tartozik. Még .sérelmesebb az, hogy a HÉV utolsó vonata este 10 óra után indul, s csak szombaton van éjféli vonat. így a telep lakos­sága minden esti kultureseménytől el van zárva. A közgyűlés megsür­gette azt is, hogy a Beszkárt építse ki odáig (a Gázgyár érintésével) Óbuda Fő-téri vonalát, sürgeti az onnan induló autóbusz-járatot a Ró­maifürdőig. Sürgeti a hajóállomás­hoz vezető Drugeth-utca végleges ki­építését, a pompás Keve-utca foly­tatólagos megnyitását az utca alsó végén létesített Máv. állomásig. Sür­geti a római Dunapart rendezését, ahol nyaranta egy-egy napon 20-30 ezer ember is megfordul. Sürgeti a hetipiac létesítését s a már véglege­sen elfogadott új iskolaépítés hala- dékalan megkezdését. Mert a főváros legszégyenteljesebb iskolája itt van, egy kétszobás és üvegverandás, ösz- szerepedezett falú, régi villában, petroleumvilágítás mellett, hat osz­tálya fiú- és leánynövendékeinek ve­gyes összezsúfolásával. Sürgeti a szomszédos gázgyárból a gáz beveze­tését, főleg háztartási célokra, to­vábbá több ucának és a Szentendrei- útnak villanyvilágítással való ellá­tását s a fővárosi vámhatár többször megígért kihelyezését. Élénken vi­tatta a közgyűlés az egyesületi ka­szinóhelyiség ügyét, mert a telepen egyetlen olyan vendéglő sincs, mely kellő táncteremmel és kisebb szobák­kal rendelkeznék, az egyesület vi­szont még anyagilag nem elég erős önálló kaszinó-jház fölépítésére. A vitákban Kricsfalussy Mihály ny. államtitkár és Bérezik István ny. min. tanácsos, az egyesület tisztelet­beli tagjai, Szilvássy Károly ezredes, az egyesület ügyvezető alelnöke, Teöke Andor művésztanár, a kath. hit­község világi elnöke, Nebovidsky ez­redes, Laászló Gyula szobrászművész, Schmidt Sándor, Sirsich Béla ny. al­tábornagy, Smoling Béla r. kapitány, Bélyi József, Porszász Nándor és má­sok vettek részt. ^ Végül újra megvá­lasztották az elnökséget és igazgató­ságot. Elnök lett: Kézdi-Kovács László festőművész és író, alelnökök: Szilvássy Károly és Tuícács Sándor ny. ezredesek, dr. Ringer Lajos ügy­véd és földbirtokos. Igazgatók: Hónig Ernő őrnagy, Hedinger Miksa cukor­KIRÁLY-FÜRDŐ Építette 1556-ban KARA MUSTAFA budai Budán, II., Fö-utca 84. szám. szénsavas nátront, szénsavas meszet- szénsavas klórnátriu»©! és magnéziumét tartalmazó hévviz köszvény, csúz-, bír- és csontbetegségek, fim mérgezés, máj-, lép-, méh-, húgyhólyagbán- laltnak, gyomorhurut és alhasi pangás ellen. Kádfürdők: Oflész napon át. p/t-rftirrix . férfiaknak .... reggel 5—I éráig bOZTUfoO . „öknek hétköznap délután 2_7 óráig !! IVÓ KURAÜ gyári igazgató, Kiss Géza ny. ponz- iigy igazgató. Titkár: Vinter Ernő járásbíró, jegyző: Sárdy Brutus fes­tőművész, háznagy: Fehér Dezső, ügyész: dr. Apáthy Árpád, pénztá­ros: Béhp József. Ü.ira választották a számvizsgáló-bizottságot s a vá­lasztmány lelépő tagjait. Uj levente-otthont avattak fel va­sárnap, febr. 24-én délután Óbudán, ahol a „Pannónia” levente egyesület 111., Lajos- u. 152. sz. a. teadélután keretében nyitotta meg új otthonát, molyét ú.j elnöke, Krivoss Árpád dr. áldozatkészsége a tagok munkája, a vezetőik lelkessége révén szereztek. Mihalik Ferenc, az ügybuzgó lelkes ügyvezető alelnök köszöntötte Kri- vosst, akinek társaságában ott volt Jlkanics József őrnagy, a III. kér. levente-felügyelője és több vendég. Krivoss Árpád buzdító szilvái után az ifjú leventék és a vendégül látott hölgyek kedves dallal, zenével ünne­pelték az új otthon avatását. Uj üzlet a Krisztinában. Kertész kalaposmester a Ivrisztina-tér 3. sz. alatt új üzletet nyitott. Olvasóink figyelmét felhívjuk lapunkban meg­jelent mai hirdetésére. A legritkább eset. Ismeretes, hogy Esküdt Lajos bűnügyében _ Bencze József dr. óbudai ügyvédet mint bűn­segédet annak idején letartóztatták és több hónapig vizsgálati fogság­ban tartották. Benczót a Tábla, majd a Kúria jogerősen felmentette ős pe­dig bűncselekmény hiányában. Bcn- cze József dr. a bírósághoz^ fordult ártatlanul elszenvedett vizsgálati fog­sága miatt való kártérítésért. A kár­térítési igényt a Kúria Bencze ré­szére megállapítván, az igazságügy- miniszter neki 2440 pengő kártérí­tési összeget folyósított. Ezzel Bencze a legtel.jesebb — a gyakorlatban csak a legritkább esetekben előfor­duló — elégtételt kapta. ____ E! SIPKA férfi és női, nagy válasz­tékban, szolid árban KERTÉSZ Rnlnnoiniesternél I. Kér., Krisztina-tér 3. sx. Üzemében elsőrendűen alakít és fest BOHUNICKY BANK RT. (II. Margit körút 87) fizeti Budán A LEGMAGASABB betéti kamatot ÜVEG és Porcellán díszműáruk GÁL LAJOS Tisztviselőknek nagy s*énatér 7„ fizetési kedvezmény! B U DÁN. LOHR IRMA udvari szállító utóda NAGY IMRE LÁSZLÓ élövirúgKeresKedése I., Fö-utca 1 Telefon; 41-87 Menyaszonyi és alkalmi csokrok. Igen jutá­RUZICSKA PÁL sütemény és kenyérgyára ti., HorvátSi-uica^29 Telelőn Automata 518-23' LURIE ttEARU ÍEJÖZEME BUDÁK I., ORBÁNHEGYI-ÚT 6. SZ. Telefoni Automata 534—11. HÉCHEIffl CTÓCTFflRDfi munmmm ju ■ubuji.iiiijji.jj.u.ii ■iuiuu«í»b»«í^ a modem orvosi tudomány min- ' den eszközével és a külön­böző gyógyeljárásokhoz szükséges fölszereld- sekkel ellátón. j A város minden pontjától könnyén megközelíthető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom